Hétvégén Siófokon voltam, hazafelé vonattal jöttem. 2200 forintba került a jegy egy irányba, elrontott logisztika miatt pedig be kényszerültem menni formázni a siófoki állomás wc-be is. Nem volt papír (értsd: nem volt papír), nem lehetett lehúzni, össze volt szarva minden, meg telefirkálva. A vonatozással már nem volt semmi gond, percre pontosan ment a viszonylat, mondjuk a Déliből még haza kellett variálnom magam, azzal is elment vagy egy fél órám.
Azon gondolkodtam, hogy ha oda-vissza vonattal megyek, akkor sem biztos, hogy megéri. Úgy tudom, hogy a retúr jegy pontosan ugyanannyiba kerül, mint egy irányba, tehát 4400 forintból tudok lemenni és visszajönni Siófokról. Egy 7 liter átlagfogyasztású dízel autóval mondjuk az ember megtesz 100 oda, 100 vissza km-t, de legyünk nagyvonalúak: 250 km. Ez 455 forintos literár mellett felfelé kerekítve 8 ezer forint. Persze rá kéne dobni még az autó fenntartásához szükséges egyéb költségeket is, tehát ez valamivel drágább, de a nagyságrendek ezek.
Ha ketten megyünk, akkor nem éri meg a vonatozás. De nekem már azért sem éri meg, mert nem tudok egy normálisat szarni, meg utána még tömegezhetek haza (nincs bérletem, pont most láttam a buszon, hogy a pótdíj 16 rugó).
De nem is ezen akarok keseregni. A vonat mindenhol drága és azoknak éri meg, akik nem teljes áron tudják megvenni a jegyet (pl. diákok), és nincs autójuk.
Sokkal érdekesebb kérdés az, hogy az üzemeltetés hogyan és miért éri meg. Mennyibe kerül a vasút az itt dolgozó állampolgároknak? Ez a kérdés azóta foglalkoztat, hogy láttam egyszer egy vonatot magában menni, egy kocsi volt csak, benne ült vagy egy tucat ember. Ha mindenki teljes áron megy, akkor is van a viszonylaton, sokat mondok, 50 ezer forint árbevétel. Biztos vagyok benne, hogy még akkor is, ha ez a kocsi már nulla értéken szerepel a könyvekben, picsa drága az üzemeltetése. Eleve a vasút pályát fenntartani, folyamatosan ellenőrizni, a biztonságot fenntartani – itt bazmeg ha hiányzik valami azonnal tömegszerencsétlenség van. Egyszóval a vasúti infrastruktúra elképesztő drága dolog lehet.
A 2010-es MÁV veszteség olyan 36 milliárd forintra rúgott. Ez még egy viszonylag alacsony szám a 2009-es évhez képest, ahol 54 milliárd volt. Én azt gondoltam volna naivan, hogy ehhez képest az árbevétel borzasztó kicsi, de ez nem igaz, hiszen 170 milliárd körüli összeg. Ez gondolom a gerinchálózat értékesítéséből adódik, mert jegyeladásokból ennyi nem jön össze.
Azért érdekes a dolog, és azért érdekes a kérdés vizsgálata, mert nagyon is van hozzá közünk. Mi mindannyian a Magyar Gazdaság nevű cég alkalmazottai vagyunk, ahol a vezetés (a kormány) ekkora veszteséggel üzemeltet egy üzletágat, amit végeredményben más üzletágból, ha úgy tetszik, az alkalmazottaktól elvett adókból finanszíroz. Az állami költségvetésbe befolyik a sok áfa, meg mindenféle más árbevétel, aztán valami elfogadott terv alapján azt mondják, hogy és akkor most ebből elköltünk 54 milliárdot arra, hogy tovább görgessük a szart. És ezt szó szerint is kell érteni, mert Siófokon konkrétan nem lehet lehúzni a wc-t. Aki arra jár, konkrétan az én kulámat fogja bámulni fasz tudja meddig.
Függöny.