- A Csokonai Művelődési Központban (Google Maps) egész hétvégén retro videójáték kiállítás 10-18 óra közt. (thx Tito!)
- Ha megvesszük a wifis deszkát (ti honnan vesztek?), akkor vásárolhatunk hozzá 3G wifi megosztót a
PannontólTelenortól és a Vodától is, ezzel el lehet kerülni az utazás közbeni net-hiányt. - A Commodore 64 örökség megbecstelenítése ez a fos (thx Szenyo!):
- Az Avatar blu-ray megjelenési dátuma: április 22.
- Erősen gondolkodom azon, hogy megveszem a svéd Avalanche Studios gondozásában most megjelenő játékot, a Just Cause 2-t. Állítólag nagyon brutál és masszív anyag, ugyan Far Cry típusú sandbox játékmenete van (nem annyira kedvencem), de mindent lehet benne csinálni, amit csak akar az ember. Már van belőle demó is, mindjárt le is töltöm.
- Mac-en a magyar billentyűkiosztásnál a * szimbólumot a shift-⌥-? gombok egyidejű lenyomásával kapjuk meg. CDColt készített is egy nagyon jó bejegyzést erről, érdemes lementeni.
Archive for the ‘gizmó’ Category
Tegnap megvásároltam Handrásnál a TomTom iPhone car kit-et (ára az XMS-en 30 bruttó). Drágábbra számítottam, mert korábban még csak ilyen-olyan import csatornákon lehetett hozzájutni 40 ezer fölötti összegért, ezért nem is nagyon foglalkoztam a kérdéssel. Ez az ár a lélektani “megvalósítható” kategória.
Hogy miért izgalmas, vagy mitől jó a TomTom autós kitje? Megmondom. Illetve akit érdekel, nézze meg ezt a videót:
Ez a termék a szegény ember iPhone autós szettje. Könnyedén felszerelhető a szélvédőre, rugalmasan, “klikkenként” állítható, forgatható, van benne kihangosító (!), mikrofon és extra GPS vevő is. Első körös tesztemben az alábbi benyomásokat gyűjtöttem össze:
- azoknak készült a megoldás, akinek az autójában nincs bluetooth hangosítás, vagy gyári navigáció (ezért írom, hogy szegény ember szettje)
- tokkal rendelkező iPhone beszerelését felejtsük el, ez is tok nélküli játék, én egyelőre levettem a saját Incase tokomat (talán valami tuti fóliás védő lehet a hosszú távú megoldás — van valakinek jó tippje?)
- nekem az autóban levő kényelmes üléstávolsághoz képest a szélvédő kicsit messze van, nyúlnom kell a készülékért messzire, ezért abban gondolkodom, hogy a szellőzőrácsra telepítem az eszközt (ehhez egyébként adnak is öntapadós korongot!)
- (nem szorosan tartozik ide, de) az iGo 1.2.1 navigációs szoftver rém pontatlan: ugrál ide-oda, nem tudom érdemben használni a szoftvert, nagyon kínos, úgy látom, hogy rengeteg felhasználónak is ez a véleménye a hozzászólások közt
update: bocs, benéztem, ehhez fel kell tenni a TomTom ingyenes alkalmazását (HU Store link), ami a GPS jelerősség mellett lehetővé teszi a többi core locationt használó program számára is a pontosabb helymeghatározást.
- fentiekből persze arra következtetek, hogy az iGo nem kapja meg a TomTom GPS jelét és a teljes kihasználtsághoz meg kell vásárolni mondjuk a TomTom Kelet-Európa szoftvert €70-ért (HU App Store link)
- (szintén nem a TomTom hibája, de) az iPhone beépített szoftvereinek nagy része nem támogatja a landscape módot, így a maps és a telefonhívások sem, teljesen érthetetlen
A kit lényegi gondolata szerintem a kihangosítás és a könnyen kezelhető mount (marketing neve: EasyPort®). A készüléknek van mikrofonja, hangszórója, tartója, azonnal megoldódik az a kettős probléma, hogy hova tegyük a telefont és hogyan beszéljünk rajta (ráadásul még tölt is közben, iPhone esetében nem elhanyagolható dolog!). Nekem volt egy 10 rugós headsetem, de letört a füle, most kaptam kölcsön eFitől egy Jawbone-t még a régebbi fajtából (nem próbáltam), eddig az Apple In-Ear Headphones-t használtam, ami tartalmaz mikrofont is.
Rövid tesztem alapján a TomTom kihangosítása meglepően jó. Ahhoz képest, hogy milyen kis vacaknak néz ki, remekül teljesít (itt most csak annyi a szempont, hogy lehessen beszélgetni). Menet közben is jól kivehető a hang, a másik fél is jól hall, bár érzékelik, hogy autóban ülök, ennek ellenére működő megoldás, irattárolásban a FAX-hoz hasonlítható, a célnak megfelel.
A kiten van egy audio jack kimenet is, viszont ezt összekötve az autó erősítőjével nem sikerült sehogy hangot kapnom a kocsiban, pedig az lett volna a célom, hogy az autó hangrendszerén szólaljon meg a beszélő hangja és/vagy iPod. Ehhez képest ezt írják a honlapon: “With the audio out connector you can play all your favorite songs through your car’s audio system with the optional audio cable.” — WTF
WIN
1. kihangosítás, handsfree érzés
2. iPhone tartó frankón állítható, kényelmes mount, kellemesebb GPS-ezés
3. iPhone szivargyújtó töltő (ami egyébként mikro USB töltőként is használható bármilyen eszközhöz!)
FAIL
1. a tokot ki kell dobni *argh*
2. meg kell hozzá venni közel 20 ezerért a szoftvert is (bár őszintén szólva TÖKÖM FULLIG az iGóval mostmár, lassú tehén 3G bootup time valami 60 másodperc b+, walk-módja nincs, billentyűzet szar, GPS 80 éves löttyedt fasz jellegű: nem áll fel időben stb.)
3. kihangosítani nem lehet az autó hangrendszeréhez audio kábellel
Nagyon ajánlott a szett azoknak, akik nem rendelkeznek bluetooth / navi képes autóval, illetve törik a fejüket azon, hogy milyen mountot kellene vásárolni, vagy még nem vásároltak iPhone-hoz navigációs szoftvert. Én elhatároztam, hogy nem veszek magamnak külön GPS eszközt a jövőben, jó nekem az iPhone elérhető megoldása is. Most különösen sokat fejlődtem a kérdésben ezzel a TomTom cuccal, nem hiszem, hogy meg fogom bánni a vásárlást. Nem olcsó a 30 ezres érte, de ez van, ennyibe kerül a cheap kihangosítás.
Keynote-ot nézni “content puller” segítségével parti hangulatban nem túl objektíven tájékoztató dolog. Tegnap az emelkedett hangulatban gyakorlatilag végig fikáztuk az iPad-et (vagy magyarul: padot). Aztán szépen hazament mindenki, otthon a kényelmesben befogadtuk az információkat, megnéztük a videókat és aludtunk rá egyet.
Megmondom őszintén, hogy a csalódás alapvetően azt illetően volt, hogy több mindent vártunk a bemutatóra, pedig ez tényleg semmi másról nem szólt, mint a pad bemutatójáról. Semmi másról nem is akart szólni. A felcsigázott közönség antigravitációs övet vár, új Operációs Rendszer vezérlést, paradigmaváltást, propelleres meghajtású repülő péniszeket. Ez a hype visszafelé elsülésének az átka. Ha úgy mentünk volna el, mint egy filmre, amit nem ismerünk, sans hype, akkor teljesen más az egész.
A legtöbben ott vétik a gondolkodásbeli problémát (és én is itt vétettem tegnap), hogy a padot gyakorlatilag egy dagi telefonnak látják, amivel még telefonálni sem lehet. Gruber mondta meg tökéletesen: a telefon valójában egy mini pad. Én ezt annyival egészíteném ki, hogy a két termék tulajdonképpen teljesen egy generáció, pusztán a valóságban kellett hozzájuk ennyi idő eltolódás, de a fejlődést illetően ezek egyszerre jelentek volna meg, ha a modellben nem számolunk a “súrlódással”.
A másik tömeges probléma a pad kritizálóit illetően, hogy laptop helyettesítőnek érzik. Nem, nem laptop helyettesítő termék. Egyáltalán nem az, és nem is akar az lenni. Ugyanúgy meg kell vennünk a laptopot. A pad két dologra tökéletes, ami két dolog bizonyos értelemben átfedi egymást.
24 óra múlva…
Az első dolog, hogy olyan fogyasztóknak készült, akik konkrétan LE-SZAR-JÁK a számítástechnikát. Nem tudják, hogy mi az a registry, spyware és anti-spyware, mi az a defragmentáció, mi az a Documents mappa, miért van sok ikon az asztalon, miért nincs ott az ikon, mik azok a kis ikonok a jobb alsó sarokban, és így tovább. Ezen fogyasztóknak kín és nyűg a laptop, illetve bármilyen operációs rendszerrel rendelkező számítógép használata. Érdekes módon sok ilyen felhasználót ismerek, aki ugyanakkor viszont intuitív iPhone felhasználó. Ujjaival böködni tud, az iPhone pedig van olyan UI, ami kiszolgálja a totál technofóbokat is. Számukra egy iPad a tökéletes XXI. századi “izé”, amivel dolgokat lehet “csinálni”.
A második körbe azok az emberek tartoznak, aki vagy nagyjából, vagy egészében értik a számítástechnikát és többnyire laptop, vagy asztali gép előtt dekkolnak. Ezek vagyunk mi, akik a számítógép előtt A) dolgozunk és B) kapcsolódunk ki.
Tegyék fel a kezüket azok, akik úgy kezdik a reggelt, hogy átolvassák szifonon a mailjeiket, megnéznek egy-két weblapot, illetve a reggeli közben iPhone-on olvasgatnak? Most képzeljük el ugyanezt iPad-en.
Tegyék fel a kezüket azok, akik nyaralásra nem visznek laptopot magukkal, és az iPhone-on szedik össze esténként a hotel wifijéről az információkat, továbbítgatnak maileket, olvasnak RSS-t? Most képzeljük el azt, hogy padot viszünk nyaralni magunkkal.
Tegyék fel a kezüket azok, akik esténként ülnek a tévé előtt laptoppal és webezgetnek, lövik a Facebookot és csorog iTunes-ben a zene. Most képzeljük el azt, hogy felkapjuk a lakásban levő 130 ezer forintos padot és azzal csináljuk ugyanezt.
Tegye fel a kezét az, akinek kicsi gyerekei vannak és videó filmeket néznek iPhone-on a gyerekek egy autós utazás során. Most képzeljük el ugyanezt iPadon.
Tegye fel a kezét az, aki azért marad a gép előtt esténként az íróasztala mellett, mert már igazából semmi fontosat nem csinál, csak pattog a weben, mégis ugyanott ül, ahol ült reggeldélbeneste. Ahol dolgozik, ahol játszik, ahol mindent csinál.
Ez a kategória azt mondja: megkapod a XXI. századot, és nem kell egy kétrét hajtható két és fél kilós, forró hátú vacakkal a göndör pöcs-szőrödet pörkölni.
Mennyi az esélye, hogy esténként inkább padon lapozgatjuk az oldalakat kézzel, és az egerészést megtartjuk a dolgos 8 órákra?
Hát én belegondoltam és arra a következtetésre jutottam, hogy igenis nagy az esélye, és ez tényleg egy kategória, bármilyen cikinek is néz ki Steve a keresztbe tett lábán levő táblával. A laptop kategória megadja nekünk a mozgást, a szabadságot, viszont az iPad fogja megadni azt a típusú “első generációs jövőt”, ahogy eddig nem csináltunk dolgokat. Egy olyan kategória lesz, amilyet eddig a laptop töltött be az életünkben, de igazából létezik rá egy tökéletesebb és természetesebb megoldás.
Aki ismeri, használja és szereti az iPhone-ját, tudja, hogy az iPad valójában mi lesz és mivel lesz még sokkal jobb nála. Az iPhone volt az első generációs jövő-device, az iPad pedig ezt a horizontot szélesíti ki tovább. Ráadásul olyan megoldásokkal, ami az iPhone-t is azzá tette, ami.
Persze kérdés, hogy a gyakorlatban mindez hogyan lesz, de nem lenne a nevem Józsi, ha nem lennék az a személy, aki elsőként ugrik rá az újra. Vásárolni fogok magamnak egy készüléket. Az lesz természetesen a végső verdikt. (Szerintem 3G változatban értelmetlen vásárolni, mert ez a termék inkább otthonra való, meg ide-oda cipelni és mutogatni dolgokat, úgyhogy én jelenleg a legolcsóbb és a 32 gigás között vacillálok.)
Egyébként azt olvasom róla, hogy kibaszott gyors. Akik próbálták befostak az tőle, és egyáltalán attól, hogy mennyire klassz az élmény. Ez az 1 kg-os kis képkeret, amivel megkapjuk a netet, meg minden olyan funkciót, amit egy ilyentől elvárunk. Szörnyen látványos a képek böngészése, mutogatása, a határidőnapló, ami tényleg olyan, mint egy digitális igazi. Kérdés, hogy ezeket mennyire fogom használni, de én tényleg hiszek abban, hogy el kell kezdeni használni, aztán majd kiadja.
Rengeteg kérdés van, mennyire lesz open, mennyire lesz restriktív, mint az iTunes-re épülő Apple TV, de mindenesetre annyit látok, hogy ez a készülék NEM iPhone XL és NEM Macbook Air.
Nagyon fontosnak érzem megjegyezni azt, hogy én nem akarok meggyőzni senkit. Nem érdekel, hogy kinek mi az egyéni motivációja. Szerintem Steve-ék járják az utat és írják a jövőt, olyan termékeket készítenek, amik meg fogják határozni az életünket az elkövetkező években, pontosan úgy, ahogy a szifonnal is tették három éve.
Függöny.
Csaknem három évvel a 32 bites GameBoy Advance megjelenése után, 2004 végén (Európában 2005 elején) jelent meg a Nintendo DS új generációs, kézbe vehető konzolja. Két képernyőjét sokan nem értették, pedig a Nintendót ez a két képernyős megjelenítési forma tetté naggyá a nyolcvanas években a kvarcjátékok boomjával. A hasonlóság a korabeli Game & Watch Nintendo kvarcjátékokkal döbbenetes (ábránkon a jobb felső — vigyázat a bal oldali egy sima DS Game & Watch kivitelben!):
Az alsó képernyő irányításához egy ceruzára (vagy ahogy ismerjük: stylus) is szükség van, újabb érthetetlen dolog az érintőképernyős piacon. Rendben, ma, 2009-ben érthetetlen, annak idején még izgalmasabb volt a koncepció, ami a PDA eszközökkel jött be a köztudatba. A képernyő felbontása egyenként 256 x 192 képpont, a képernyő átmérője nagyjából 3 inch (ez 110 DPI, azaz 110 képpont inchenként). A mintegy 7,5 centiméteres kijelzőn jól láthatóak a pixelek, ezt bárki könnyen összevetheti a Sony PSP-jével, ami 480 x 272 pixelt jelenít meg 130 DPI-n, vagy az iPhone-nal, ami 480 x 320 képpontot rak ki 163 DPI-vel. A számok alapján a győztes egyértelműen a szifon. Nézzük is meg:
Hogy miért hasonlítható 2009-ben is össze egymással ez a nyilvánvalóan elavul specifikáció a “majd-én-megmondom-mikor-nincs-rá-szükségetek” attitűddel az Apple oldaláról? Nos, azért, mert a Nintendo 2009 végén megjelent a DS új változatával a DSi-vel, ami változatlan képernyő specifikációkkal rendelkezik. Igen, a 2009-ben kiadott, átdolgozott DSi is csak 256 x 192 képpontot képes megjeleníteni, igaz, némileg nagyobb, 3.25 inches kijelzőn, tovább romló DPI értéken. Ennél még egy lépéssel messzebbre is ment a Nintendo: szintén az év végén, egyelőre csak Japánban, 2010 elején pedig a nemzetközi piacokon is megjelenik a DSi XL, ami változatlan specifikációk mellett 4.2 inches méreten rajzolja a képpontokat (DPI-t ne is kérdezzétek!). A Nintendo állítása szerint az idősebb korosztály miatt volt szükség az XL kiadásra is, illetve a DSi mintegy 70%-ra csökkent akku élettartama is indokolta a picit nehezebb, kapacitásban gazdagabb testvért.
Photoshopban összevariáltam a méretek megtartásával a három gép kijelzőjét egybe
Itt megpróbáltam érzékeltetni a nettó különbséget
Nekünk, európai méretekkel és mércével gondolkodóknak meglepő ez a lépéssorozat. Eleve az, hogy 2005 óta érintetlen hardverhez nem nagyon nyúltak hozzá, kapott két kamerát (őrület!), a processzor órajele 67-ről 133 Mhz-re változott, és a 4 mega RAM helyett immáron 16 mega RAM van benne. Tényleg csak összehasonlítás miatt: az iPhone 3GS-ben 256 mega RAM van 600 Mhz-es procival, az új PSP-kben pedig 64 megabyte, és mondjuk 333 Mhz-es órajelű a CPU. A Nintendonak úgy tűnik, elég a 4 mega RAM is.
Hogy miért említem továbbra is a 4-et? Azért, mert a Nintendo legtöbb játéka ugyanúgy futni fog a “sima” DS-en, mint ahogy eddig is futott. Ez a mozdulat, meg egyáltalán az egész DSi koncepció egyértelműen azt támasztja alá, hogy ők nem kívánnak versenyezni hardver fronton, jó nekik az is, ami és ahogy most van (volt). Semmi meglepetést nem okoz a Wii nappaliszobás konzoljuk után, hiszen az is a verseny leggyengébb tagja. Szinte már-már vicces, ahogy a Nintendo gondolkodik. Szeretném helyreigazítani magam: nem vicces, hanem érthető. A Nintendo ugyanis azt mondja: mi játékokat és játékélményeket készítünk, nem pedig specifikáció harcot vívunk a gyökerekkel.
Bizonyára nehéz ezt annak megérteni, aki a Nintendót valami bajszos köcsöggel azonosítja, aki kockákon ugrál fehér kesztyűben. Valóban, a Nintendo franchise egyik prominens tagja a Mario univerzum. Nincs sokkal több egyébként Mario mellett: Wario, Zelda, Metroid és talán a Kirby-t lehetne még említeni (teljes lista itt).
Én magam gyakorlatilag a kezdetek óta rendelkezem valamiféle Nintendo termékkel és mindig oda lyukadok ki, hogy az előbb felsorolt játékok mellett nem is nagyon van szükségem másra. A Nintendo annyi örömöt és törődést tesz bele ezekbe a fejlesztésekbe, hogy pusztán miattuk bármikor képes vagyok akár az alapgéppel együtt a vásárlásra, ha egy új Mario, Zelda, vagy Metroid jelenik meg. (2006-ban az akkor megjelent New Super Mario Bros. volt az indíték egyébként.)
Térjünk azonban vissza elemzésünk tárgyára, a Nintendo DS-re, és arra a nyomorult 256 x 192 pixeles felbontásra. Emlékszem, már annak idején 2006-ban elhűltem: bazmeg, ezek a pixelek NAGYOK. (És akkor még csak a 3 inches kijelzőn néztem! Akkor még nem volt DSi! Vagy DSi XL!!) Ettől függetlenül gyorsan túl lehet lendülni ezen lényegtelen mellékkörülményen, és az érdemi részre, ti. a játékra koncentrálni.
Megpróbáltam egy jellemző példát kiragadni, nekem ugyanis mind iPhone-om, mind DS-em van. Azt hiszem ez a két képernyő jól mintázza a kettő közötti különbséget:
Most pedig egy tipikus szifon anyag:
A DS játékok alapvetően nem 3D motorral működnek. Ha van is bennük 3D, akkor nagyon alap megjelenést láthatunk, a gép nem képes a pixelek simítására, így Sony PlayStation-szerű pixeles textúra az eredmény. Érdekes módon ez sem zavaró. Természetesen az eredeti, más platformon elérhető Nintendo játékokról beszélek, a multiplatform vackokat érdemes inkább másutt játszani, persze, ha nincs jobb dolgunk.
Nekem pont ettől tetszik ez a rendszer és megközelítés: a pixelek miatt. A Nintendo DS az egyetlen modern kori rendszer, ami előnyben részesíti a pixelt és hátrányban az Open GL-t. 256 pixelre még tudunk rajzolni, képpontokon tökölni, 480 pixelen már kevésbé. Ott inkább a Photoshop és a true color paletta játszik be (a DS egyébként nem képes csak 260 ezer színt megjeleníteni, ami gyakorlatilag az alpha áttűnésekhez elegendő).
Nintendo DS-re érhetők el manapság olyan játékok, amik a 90-es évek elmúltával, a technológiai fejlődéssel teljesen kihullottak már a piacról. Szerethető sprite-ok, kézzel pixelezett hátterek, low-poly aranyosságok, minimál pixeles textúrák. Erre talán az egyik legjobb bemutató példa a Golden Sun DS 2010-ben megjelenő játékának intrója:
Ilyen és ehhez hasonló csodákat másutt már nem kapunk meg, csak a DS-en.
Sok-sok órányi játékidő után pontosan az fogalmazódott meg bennem, hogy a technikai specifikációkon az ember nem gondolkodik egy kiadós játék alatt. Percek alatt hozzászokik a limitációkhoz, azon belül értelmezi a játékot. Nekem őszintén szólva nincs szükségem másra. Ha még 20 éven keresztül változatlan specifikációjú DS-re jönnének a játékok, egyáltalán nem érdekelne. Pontosítok: nem ez érdekel, hanem az, hogy milyen anyagok vannak rá. Egészen eddig, rengeteg év alatt, nem tudtam csalódni a Nintendo játékaiban. Elképzelésem, ötletem sincs azt illetően, hogy hogyan történnek meg azok a csodák, aminek biztos van egy olyan pillanata, amikor leültetnek száz kibaszott japánt, akik a fejlesztési ciklus végén a világnak adják a Mario and Luigi: Bowsers Inside Story-t 256 x 192 pixelen. (Kicsit nehéz azokhoz szólnom, akik nem játszották végig ezt a játékot, akik megtették, azok valószínűleg most a vállamon zokognak.)
Ebből kifolyólag azt hiszem értem a Nindento üzleti döntéseit is. Fontosnak érzem megjegyezni, hogy a Nintendo DS nem olyan, mint Wes Anderson filmjei. Valami 120 millió darabot adtak el belőle a mai napig. Azért az elég sok.
Unboxing videó helyett elkezdtem olvasni az RTFM leírást. Az alábbi táblázat értelmezésével, és egyáltalán: a termék használatával gondjaim vannak, amiket a nélkül szeretnék megoldani, hogy beiratkozok a Budapesti Műszaki Egyetem egyik szakára.
Most azt képzeljétek el, hogy a két oldalas leírásból ilyen zagyvalékokon keresztül kellene megérteni, hogy HOGYAN KELL FELTÖLTENI NÉGY KIBASZOTT ELEMET.
Engem nem érdekelnek ezek a fogalmak. Nintendo Wii-m van, fel akarom tölteni az elemeimet. Tudni akarom, hogy hol tart a töltés, és mikor ért a végére. (Na jó, ha a végére ért, kiírja, hogy FULL.)
Elmondom, mi történik. Berakok négy elemet, bekapcsolom, elkezd számolni. Az alábbiakat számolja:
CHARGE
1. 196 mA
2. 1,42V
3. 102 mAh
4. 0:32h
Ebből ez utóbbit értem, hogy már 32 perce töltök. Semmi más információt nem tudtam kideríteni, a leírásban is ez szerepel. Nézzük, mit mond az írás a töltési üzemmódra:
A tápegységnek a konnektorba való csatlakoztatása, és egy akku betétele után a kijelzőn 4 másodpercig megjelenik az akku feszültsége (pl. “1,39V”). További 4 másodpercig a “200 mA charge” töltőáram látható, ha nem változtatják meg a beállítást. A töltőáram gyári beállítása 200 mA.
A töltési folyamat gyorsítására nyomja a CURRENT (áram) gombot, ezzel választhat 200, 500 vagy 700 mA között.
(nyíl) A maximális töltőáramot behatárolja a legelőször betett akku áramának beállítása. Ha az első akku töltőárama pl. 500 mA, akkor a további akkuk legfeljebb 500 mA-rel tölthetők. Ezért azt az akkut, amit a legnagyobb árammal akarnak tölteni, elsőként kell betenni az 1. sz. töltőrekeszbe. Ennek a korlátozásnak a megszüntetéséhez minden akkut ki kell venni.
A töltés alatt a DISPLAY gombbal a következő kijelzések választhatók ki: töltőáram (mA), kapocsfeszültség (V), betöltött kapacitás (mAh) vagy a lefutott idő (óra:perc).
Ennyi. Kapocsfeszültség a jó édes anyád. Az, hogy ezek mit jelentenek, meddig kell elszámolniuk, mi a kevés, mi a sok, nem derülnek ki.
A fenti képen levő, teszt-üzemmód alatti “második töltés alatti” kapacitás kijelző, ami a kisütés alatt mért kapacitást jelzi, szintén egy értelmezhetetlen, megfoghatatlan érték a számomra. Nem tudom, eszik-e vagy isszák, mit számol, mit mutat. A “frissítő üzemmódhoz” pedig fogalmam sincs, miért kell “kisütő áramot” választanom.
Felhasználói élményből ez a termék jelenleg elégtelen, komolyan mondom, valaki átvert, és egy, az első szemeszteres BME-s laborosoknak való villanyász tárgyat sikerült kifognom. Legalább egy nyomorult százalékot számolna nekem.
eFi azt mondja, hogy 1,5V az elem maximális kapacitása feszültsége. A kapacitása mAh/Ah értékben kifejezett érték, jelentsen ez bármit! Van még egy Pixinfo-n megjelent leírás is a használatról, ez többet ér, mint a használati útmutató, de ezt is elég nehéz értelmezni nekem, aki mindig Szerletics Rolandról másoltam a fizika témazárót. (Mondanom sem kell, hogy a fogalmak ebben a cikkben sincsenek elmagyarázva.)
Ha ennek most az a vége, hogy elő kell vennem valami kibaszott fizika könyvet, hogy fel tudjak tölteni négy elemet, akkor azt hiszem, ez nem nekem való termék.
Több hete használom már az Apple Magic Mouse-ot, lássuk, mik derültek ki ennyi idő alatt:
- Scrollozás nagyon jó továbbra is, jobbra-balra, fel-le szuper.
- Google Maps webes változata nem szereti, állandóan zoom-ra kattan rá, borzasztóan idegesítő.
- Nincs középső (harmadik) gombja, így az Exposé nézetet ki kellett raknom a bal felső forrósarokra.
- Wifi másolás közben nem interferál a rádiójelekkel, így másolás közben sem akadozik.
- Továbbra is szokatlan, hogy nagyot kell rántani rajta, mert túl finoman mozog kis távolságokon (bár ez az én megszokási kérdésem, nem az egér hibája).
- Jobbklikkhez fel kell emelni a bal ujjat, ez nem mindig sikerül, szájba került punciszőr méretben zavaró.
- Méretét, formáját meg lehet szokni, bár továbbra is furák a levágott szélek.
- A két ujjas lapozás nem konfigurálható (nagybazmeg), lapozásra soha nem használom, olyan, mint a Mighty Mouse-on szereplő “squeeze” funkció, nem létezik.
- Van valami driver hack hozzá, de még nem kiforrott, viszont erősnek kinéző dolog lesz.
- Stickies.app-ban nem scrolloz.
Verdikt: a multitouch felület miatt nekem nagyon bejövős darab, de nem forradalmi, inkább az Apple hívőnek való pénisz állító gizmó. Érdemes használni, aki pl iMac-kel kapja, de külön csak az vegyen, aki szereti a márkát. A nappaliba a 20 ezres árcédula miatt még nem vásárolok. Az általam korábban használt Logitech VX sorozatát magam mögött hagytam.
★★★★★
A sztorit onnan kell folytatnom, hogy napra pontosan egy héttel később a rendelés leadása után csengetett a postás egy hatalmas dobozzal. Vicces volt a dologban, hogy pontosan akkor értem haza, amikor megjött a kocsi.
Karotta előtte való nap még egy utolsó para-labdát gurított azzal, hogy ezek a netes boltok többnyire olcsón beszerzett, korábban már kiállított modelleket dobnak újra forgalomba, de én nem tapasztaltam ilyesmit, illetve ha mégis ez volt a helyzet, akkor engem meg sikerült győzniük.
Az összeszerelés viszonylag egyszerűen ment, ugyanakkor a sok hangszóró miatt mindenféle fekete madzagok szaladnak most a nappaliban, tehát korrekt házimozit csak egy előzetes tervező munkával lehet rendesen összerakni. Mindegy, egyelőre ez most így marad. Vásárolni kellett még optikai audio kábelt is (több ezer forintba kerül), ezzel lehet összekötni a Mac minivel.
Azt hiszem, magát a tesztet tekintve nem vagyok hiteles tesztalany, hiszen eddig a pontig a tévében levő hangszóró volt a viszonyítási alapom, ahhoz pedig nem nehéz viszonyítani. A referencia mozi a Star Trek DTS 5.1 hanggal, rettenetesen jó volt hallani. Az elején megjelenő űrhajó, meg torpedó elképesztő mozi élményt varázsolt 90 ezer forintért a nappaliba. A hangok minden irányból jönnek, tiszták. Egy másik filmnél volt egy jelenet, ahol az ajtón kopogtattak (csak nem azt a képet mutatták), én pedig azt hittem, hogy valaki nálunk kopogtat.
Magát a Logitech-et ahhoz az élményhez tudnám hasonlítani, mint mikor 2 giga után kipróbáltam a laptopot 4 giga RAM-mal. Első élmény behugyozás jó, két hét múlva pedig olyan, mintha mindig is ilyen lett volna. iPhone 3G – iPhone 3GS ugyanez.
Zenehallgatást is megpróbáltam vele, ott már tapasztaltam nem kevés hiányosságot, szólni jól szól ugyan, de azt érezni rajta, hogy nem igazán erre való. A szobát zenével be- ill. felhangosítani, házimozizni remek, viszont zenét hallgatni, abban elmélyülni nem (inkább csak a sok dübörgő mély).
Nincs benne több optikai bemenet (így konzolról mindig át kell dugni, de a HDMI esetén már megszoktam, haha!), konfigurálni sem lehet széles körűen, egy egyszerű belépő darab a házimozi világba.
Az a végleges verdiktem, hogy 90 ezer forintért no-brainer a megoldás. Nulláról ekkorát lépni 90 ezerért nem egy nagy valami, kár, hogy eddig halogattam a vásárlást. Aki tévén házimozizott eddig, mint én, annak jó vétel lehet a Logitech Z-5500, nem bántam meg.
Az XMS-be voltam feliratkozva az egérre, tegnap érkeztek meg a példányok, viszont egy bombariadó miatt csak ma tudtam átvenni. A csomagolás nagyon jól sikerült, iPod nano-féle, stabil vastag műanyagból. A boltban le is videóztam sebtiben:
A mai napig nincs 10.6.2 software update, így nekünk kell az Apple oldaláról letölteni a drivert hozzá. Ez sajnos még az egérhez adott telepítési útmutatóból sem derül ki (abból az derül ki, hogy 10.6.2-re kell update-elni), így nem tudom, hogy aki most nem olvas Plastikot, hogyan jön erre rá, de tényleg (nekem fds súgott). Ha fenn van a rebootot igénylő frissítés, akkor nincs egyéb dolgunk, mint elindítani a Sysprefs – Mouse részt, majd bekapcsolni a gyárilag elemmel szállított egeret, ott történik meg a párosítás, aztán csak a sebességet kell beállítanunk a magunk igényei szerint.
Benyomásaim az első óra után itthoni környezetben:
- a méret nekem jó, eFi nyavalygott miatta, azt vélelmezem, hogy nagy böszme egérhez van szokva, de ez tényleg szubjektív kérdés
- ha kicsit mozgatja az ember, nagyon finoman mozog, ezt abszolút szokni kell, nálam maximum trackinggel megy, ennek ellenére finom műveleteknél 1cm-es sugarú körön belüli az egér által megtett út (ez inkább negatívum, bár Photoshopban egeres rajzoláshoz egészen remek dolog tud lenni!)
- a scrollozás egészen kitűnő, jobbra-balra-fel-le irányokban hatalmas előrelépés nekem, hiszen a VX Nanóval nem lehetett horizontálisan, csak nagyon kényelmetlenül mozogni
- a momentumos screenzoom is isteni (én szeretek pixeleket nézni és ott nagyon kapóra jön), egy mozdulattal máris a pixelekig jutottunk
- úgy tűnik, hogy a momentumos scroll mintha alkalmazástól is függne, nálam az iChat és Safari tudja, a Tweetie viszont nem hülyeség, mert VMware Fusion 3 2003-as Excelben is megy, tehát driver szintű
- félek a felületi zsírosodási faktortól — ez hónapok után derül majd ki, csúszós műanyag a teteje
- a formához nagyon könnyedén hozzá lehet szokni, a szélei sem problémásak, viszont most még nagyon “pókszerűen” fogom, nincs elegancia és természetesség benne
Elsőre minden okénak tűnik. A mozgatási dolgok (2. pont) szokatlanok nekem, kíváncsi leszek hosszabb távon rá, mert azt jelenti ugyanis, hogy nagyot kell rajta “rántani”, hogy megtegye a távot a képernyőn, én ennél finomabb mozgáshoz vagyok szokva, viszont azzal meg kis hangyányi méreteket utazik. A momentumos scrollozás hatalmas előrelépés, nekem “görgőre” nem volt valójában soha szükségem, a harmadik gomb dettó. A form faktor és scroll miatt ma azt mondom, megérte a 20 ezret.
San Franciscoban a Palm nyilvános értekezletet tartott, ahol számos bejelentés született. Bemutatkozott például Ben Galbraith és Dion Almaer, akik a Mozillától csábultak át, és két üzenetet hoztak magukkal: a Web és a nyitottság lesz a (Palm) jövő(je).
Sok fontos bejelentés született még, amik azt látszanak aláhúzni, hogy a Palm bizony belátta, amit már a Plastik média is megénekelt: az Apple iPhone elleni egyetlen esélyük, ha mindent másképp csinálnak, mint a paranoid cupertinói firma.
Először is: Palm “App Catalog” lesz. Payment processzorként funkcionál, tiszta sor. Viszont aki nem akar az alkalmazásáért pénzt kérni, annak sem az éves 100 dolláros díjat nem kell kicsengetnie, sem pedig az App Catalogban nem kell szerepeltetnie az alkalmazást. A Palm szervere fogja kiszolgálni link formában, ezt bárki bárhova teheti, viszont megkerüli teljesen az App Catalogot, sőt, a review processzben sem lesz benne. Vagyis az otthon-főző (bocs) és nyílt-forrás közösség fog a legjobban hasznosulni belőle. (NB, a pénzért árulandó alkalmazások továbbra is át kell, hogy essenek a jóváhagyásban.)
Galbraith azzal zárta a prezentációt, hogy “just hack on it”: hekkeljétek csak szét, mi szeretjük azt és támogatunk benneteket. Ez így már korrektebb csomag az Apple ellensúlyozása felé vezető úton.
Én most azt látom, hogy az iPhone elég nagy előnyre tett szert a piacon, (jól) működő App Store-juk van rengeteg exkluzív cuccal és fejlesztővel. Nagyon készülnek rá, összerakták precízen (itt nem a jóváhagyási rendszerre gondolok). Világszerte van disztribúciójuk, mindenhol kaphatók a Palm készülékével ellentétben. A helyzet az, hogy a Palm eléggé le van maradva: elérhetővé kellene tenniük a kütyüjüket mindenütt, olcsóbbá kellene tenniük, mint az iPhone-t (ez megvan), bemutatni az újabb modellt, és így tovább. Egyelőre egy érdekes kísérletnek tűnik a Pré. Én mindenesetre szurkolok nekik, náluk talán pányvázni is lehet.
Zalka “ern0″ büszkén mutogatta nekem néhány hónappal ezelőtt a Palmján levő alkalmazásokat, amiket már ő telepített. Ez még pre-Pre időben volt, fogalmam sincs, milyen Palm eszköz volt pontosan. ern0 tipikusan az a személy, aki olyan terméket használ, aminek lelke van, láttam rajta, hogy teljesen felesleges lenne előrántanom a szifonomat, neki a fekete-fehér aliasolt (“refers to an effect that causes different signals to become indistinguishable (or aliases of one another) when sampled”) lo-fi felület maga a centrum.
A Palm ilyen cég volt: olyan termékeket készített, amiket lehet szeretni. Benne volt a DNS-ükben a tenyér-gizmó, Palm OS-re írt alkalmazások. 2009. június 6. óta Amerikában meg lehet vásárolni már a készüléket Sprint előfizetés mellett, sőt, mostanában elég olcsón is hozzá lehet jutni. Én a weben azt olvasom, hogy klassz, meg minden, de nem iPhone gyilkos, az eladásokban sem emelkedik ki olyan szinten, mint az Apple iPhone, vagy a RIM BlackBerry termékek.
Az volt a benyomásom, hogy a Palm most mindent megcsinál, amit az Apple “elrontott”. Hardver oldalon kivehető elem, fizikai billentyűzet, drót nélküli töltő. Szoftver részről multi-taszk, remek felhasználói felület. Egyértelműen úgy tűnt, hogy a Palm tovább megy ezen a “szerethető termék” útvonalon, és ő lesz majd azoknak a választása, akik szerint az Apple a Darth Vader. (Legalábbis én stratégiailag mindenképpen ezt a krédót tűztem volna ki magam elé. A termékfejlesztés és értékesítés ideológiai háború, basszátok meg.)
Erről a szerethetőségről és emberközeliségről itt van egy remek példa:
Nagyon tetszik a szöveg (vagy ahogy a menők mondják, “copy”) könnyedsége. Olyan termék képét vetíti elém, amit örömmel használok. Talán csak azt hiányolom, hogy a link nem a pontos update címre visz. Egyébként tetszik.
Tegyük most le ezt a szálat és ismerkedjünk meg Jamie “jwz” Zawinskivel. Eredetileg a Netscape Navigator-t projektben kódolt (remek poszt például arról, hogy fejezték be az első verziót), aztán az exit után annyi pénze lett, hogy megvásárolta magának a DNA Lounge diszkót (!) San Francisco-ban, amit azóta üzemeltet. És persze kódol, meg hack-el.
Jamie hitt a Prében, ő írta talán az első felhasználók által készített programot rá. Nem nagy durranás, egy borravaló számoló (ez valami hülye amerikai dolog lehet, amit nem tudok megérteni), a másik meg a régi Palm óra portja. Mindkét szoftver JavaScriptben íródott WebOS-re, Jamie nyílt forráskódú licencet mellékelt hozzá.
2009-ben viszont a helyzet a következő: a Palm kizárólag az “App Catalog”-ban engedi terjeszteni a szoftvereket. Számomra nem világos, hogy a Palm licenc megenged-e nyílt forráskódú szoftverek terjesztését (úgy tűnik nem), viszont azt kifejezetten tiltják, hogy az emberek “fordított programokat” (ki tudja WebOS alatt ez pontosan mi) és azok forráskódjait posztolgassák a weblapjaikon. Legalábbis Zawinski erre a következtetésre jutott egy kiadós levelezést követően. Sőt, még egy olyan iróniával is meg van fejelve az egész, hogy PayPal “Verified” account kell a terjesztéshez és, ha jól értem, 100 dolláros éves díjat is meg kell fizetni, annak ellenére, hogy ingyenesen akarja terjeszteni a két alkalmazást.
Agyrém sztori.
Hol van ez a Palm virágzó közösségétől, hol van ez ern0 vágyaitól, egy szerethető platformtól? Sehol sincs. Egy Apple mintájú elcseszett hülyeség az egész. A Palm esélye ugyanis az lehetett volna, ha legalább egy olyan boltot csinál, ami pontosan ellenkezője az Apple App Store-jának: ahol virágzik a nyílt forráskód, ami vonzza a hackereket, a hobbi-fejlesztőket, ami nem zárt, hanem megközelíthető és elérhető. Persze kellenek még fizetős alkalmazások és játékok is (az Apple eléggé beelőzött ezzel a gaming platform iPod touch témával), de ha belegondolunk: nem volt ezzel a részével nagy problémája a Palmnak korábban sem.
Így viszont nem csinálnak mást, mint majmolják az Apple-t. Nem látják át, hogy boltot így nem fognak sikerre vinni, tömegeket így nem fognak magukhoz édesgetni.
Én az Apple-től nem várok ilyesmit. Az a cég nem erről híres. A paranoiáról és a profitról híres. Az Apple-től azt várom, hogy Steve álomkütyüjét védelmezze. Ahogy Steve megálmodta és nekünk adta. Ahogy kigyilkolja a tetheringet, ha éppen úgy döntenek. Kb ezen a szinten tart az App Store is. Ami Apple, az működik, jelent egyfajta minőséget, de a hackereknek, a kísérletezőknek nem terepe az iPhone. Ez lehetett volna a Palm nagy esélye, de nem sikerült átlátniuk a képletet, azt hiszem.
Zalka ern0 pedig ki tudja milyen mobiltelefont fog vásárolni magának.
Függöny.
update 20090930: Úgy tűnik a Palmhoz eljutott az üzenet. Felsőbb szegmensből sebtiben igyekeznek megnyugtatni a kedélyeket: dolgoznak azon, hogy kiemelkedő szolgáltatást adjanak a platformjuknak. Ben Galbraith posztját érdemes elolvasni.
Kiszivárgott a Microsoft új, “Pink” kódnevű telefonja, a Turtle. (Van még egy másik modell is, a Pure nevű, ami leginkább az iPhone-ra hasonlít.)
Érdekes, hogy ezt a fizikai billentyűzetet mennyire komolyból gondolja mindenki. Az összes ember, aki nem iPhone használó, ezt kérdi tőlem: “és jó?”
2008. márciusa óta használok iPhone-t és az a szakvéleményem, hogy ha szar lenne, már rég eldobtam volna. Ennyire senki nem gondolhat hülyének. (Kimondom én, ami szar, mobileme.com szar.)
A Palm is ezzel próbálta megkülönböztetni magát, ott a billentyűzet, ott a kivehető aksi, huhú! A negatív fogyasztói vélemények alapján nem lehet terméket fejleszteni, mert akkor gyorsabb lovak lennének még mindig az utakon. A kivehető aksi is egy népszerű felhasználói fasz-dugattyú. A Prében kivehető az aksi. És? Gyakran előfordul, hogy ki akarta valaki is venni? Vagy a Nokiákban ez egy sztenderd procedúra? (Egyébként az: talán akkor, ha hozzá akartunk férni a SIM-hez — régi élményem.) Nekem az iPhone-hoz is van külső aksim, de sose használom. Sokkal egyszerűbb, ha nap közben rádugom töltőre.
Kicsit előrébbvetítve: a jövő felhasználói felületei holografikus elven fognak működni, ott aztán nem lesznek gombok. El kéne szakadni már ezektől a dolgoktól végre. Remekül működik az érintőképernyő, néhány hét alatt megszokható. Ha kell nagy gombok vannak, ha kell, kis gombok, ha kell, emojik. Egyedül az a kényelmetlen, hogy az ékezetek gépelése mindig megakasztja a gépelési flow-élményt, hiszen picit “várakozni” kell az adott magánhangzón. De ez egy apróság, amit akár javíthatnak is.
De visszatérve: a Microsoft próbálkozik. Az iPod piacra is bepróbálkoztak a Zune-nal (most már Zune HD), aztán a telefon piacon is megjelennek a Sharppal közösen. Még saját App Store-t is akarnak csinálni. Persze, hogy akarnak, mindenki akar, App Store nélkül nincs épkézláb telefon.
Én egyedül a Palm prétől vártam volna bármi előrelendülést ezen a fronton. De már nem várok. Szép és látványos volt év elején, de itthon nincs, a netről meg azt olvasom, hogy nem főnök. Ugyanezt olvasom az Androidos telefonokról is, de ott még talán lehet valami.
A helyzet az, hogy az iPhone itt van, elérhető és, noha drága, de valós termék.
Szeretnék megkérni mindenkit, hogy adott esetben hozzászólását kezdje annak ismertetésével, hogy milyen mobiltelefont használ.
2006. október 12-én vásároltam Opauszki Zsoltéktől (lejatszo.hu) egy akkori “csúcsmodell” NAS-t, az Infrant ReadyNAS NV-t 4 db, egyenként 500 gigás diszkkel (sok posztot írtam már róla, itt van például egy). Ez nekem olyan 1 TB fölötti tárolókapacitást eredményezett, amire feltettem rengeteg backupot, régi DVD-t és minden egyebet. Ott tárolom például a fotóimat, van belőle tükör a laptopomról, ilyesmi.
Enyhén poros USB nyílás. A szerző felvétele.
A benne levő diszkek 3 év garanciával jöttek, így már akkor elhatároztam, hogy 2009 őszén fogok bővíteni. Az idő most érkezett el. Legjobb vételnek az 1,5 TB SEAGATE lemezek bizonyultak 3 év garanciával, négy darabot kellett megvásárolnom pakliban. Gondolkodtam azon is, hogy magát a “fejegységet” is cserélnem kéne, de igazából minek. Megnéztem az időközben Netgear ReadyNAS-re keresztelkedett termékcsalád friss modelljeit, de azt láttam, hogy érdemi fejlesztés hardverben nincs, maximum több a RAM, a förmvert meg én is kapom a régire, fel is toltam, mint a katonatiszt.
Apropó, förmver: az igazi lökést az adta a több, mint 100 ezer forintos bruttó beruházás mögött, hogy a Netgear vezérlője megoldotta, hogy a Time Machine automatikusan backupoljon wifin keresztül az egységre. Itt lehet bekapcsolni:
Ez után az OS X látni fogja a reklámozott diszket TM volume-ként és azonnal használatba veszi. (Kérdés, hogy egy háztartásban több laptopot is tud-e kezelni, illetve a restore mennyire lesz körülményes — ezeket még ki kell tesztelnem.)
Egyszóval úgy döntöttem, hogy nem váltok gazda gépet és megspórolom azt az összeget. Az eltelt három év alatt mindenféle pipecebb NAS-ok megjelentek már a piacon, Opauszkiék sem tartják már ezt a modellt. Egyetlen szívás lehet vele: az, ha elromlik. Akkor ugyanis egy azonos vezérlésű NAS-ba kell beledugni, hogy az ember az adataihoz hozzáférhessen. Ha nem romlik el és három év után váltanék egységet, az egyáltalán nem gond: össze kell csak kötni a kettőt és rsync-kel átszinkronizálni gigabiten. A telepítés viszonylag egyszerűen ment, a lemezek eléggé besültek már a helyükre, de a fórumból könnyedén meglett a szervizkapcsoló, aztán el is indult az inicializálás:
Handrásnál jártam ma, ő nem érti ezt az egész NAS mizériát. Én viszont épp ellenkezőleg: nem értem, hogy lehet NAS nélkül meglenni. Eleve mindenki tele van cuccokkal. Ha mással nem, akkor is rajta van a rengeteg gigabyte RAW fotó, meg a fényképezőgép által készített MOV-ok. De e mellett az ember tárol más backupokat is, filmeket és úgy egyáltalán mindent, ami kell neki ezekben a modern időkben. (Arról meg aztán szót se ejtsünk, aki vanilla BR dumpokkal nyomul otthon — őrület!)
Ennél is fontosabb a redundancia: a külső lemezes, nem redundáns (“felültárolt”) használat azért –
SZAR
– mert ha tönkremegy a lemez, akkor az adatainknak annyi, nincs róla másolat, hacsak nem csináltunk kézzel valamit. Tegye fel a kezét, aki több, mint öt éve foglalkozik informatikával és még nem szopta meg egy elpattant diszkkel. Legutóbbi példa a saját öcsém, aki szintén így járt.
Attól nem kell megoldást várni, hogy majd megbízhatóbb, strapabíróbb és jobb merevlemezek kerülnek forgalomba. A backup szisztémánktól kell megoldást várni. Én most 3 újabb évig jó vagyok lemez oldalról. Ha bármi történik, akkor szépen garanciában cseréltetem a lemezt és kész. Ez a redundáns tárolás miatt lehetséges. Annak az esélye, hogy egyszerre kettő romlik el, elég kicsi. (Nálam ez az a kategória, mint az, hogy a Google olvassa a levelezésemet.)
Persze, lehet úgy is élni, mint eddig: leszarjuk, aztán időnként kimásolgatjuk a dolgainkat egy külső lemezre, vagy DVD-re és élünk boldogságban, csak nem szopjuk be.
Nekem ez viszont nem opció. Redundáns tömbre van szükségem és minél több helyre. Ráadásul kettő laptopra, amiből a fő gép bármilyen kiesése esetén át tudok térni a biztonsági másolatra könnyedén.
A hozzászólások között nyugodtan elmondhatjátok, hogy milyen NAS-t használtok és az miért jó. Nekem nem aktuális, de sokak talán jó tippeket olvasnak majd. Arról is érdemes beszélgetni, hogy az általam vásárolt merevlemez miért nem jó.
update: most vettem csak észre, hogy a Netgear a ReadyNAS-ekhez készített egy online backup szolgáltatást “Vault” néven. Ez gyönyörű offsite backupot készít. Árak, lehetőségek: havi 6 dollárért 5 gigányi adatokat képes szinkronban tartani a Netgear szerverein. Évente 200 dollárért (valamivel kevesebb, mint 40 rugó) pedig 50 gigányi helyet kapunk náluk. Szerintem ez arra tökéletes megoldás, hogy a háttérben szinkronizálgassa a legfontosabb adatainkat. Arra nem elég, hogy a Time Machine share-emet felküldje a cloudba, de kezdésnek mindenképpen megfelelő. Nagy előnye, hogy a NAS tudja, tehát nem kell külön szolgáltatással bohóckodni. Érdemes megnézni a leírást és a videót.
update 2: Hétfő reggelre befejezte! Ez volt az a pillanat, amikor megjelent a sok hely. Nem kis idő ennyi adatot bővíteni, én mondom.
És hogy mindez, különösen az utolsó szakasz (expand) mennyi ideig tartott? Íme a log:
Fri Sep 18 17:20:56 CEST 2009 Disk remove event occurred on SATA channel 4.
(...)
Sun Sep 20 10:46:48 CEST 2009 Rebooting device...
Mon Sep 21 03:17:11 CEST 2009 Data volume has been successfully expanded to 4119 GB.
Vagyis pénteken 17 óra 20 perckor kezdtem el effektíve a munkát (ha nem számítjuk, hogy el kellett hoznom a lemezeket a város másik végéből stb.), és hétfő hajlani 3 óra 17 perckor lett kész.
“Senki sem választhat el a Nokiámtól.” — Winkler Róbert futás előtt, kezében mobiltelefonnal és diktafonnal
Ugye milyen izgalmassá válik, ha egy termék végre piacra kerül, és nem mindenkinek a vágyait fogalmazza csak meg? Nyers valóságként ott van előttünk és látjuk belőle a nettót?
Kiderült, hogy a Palm Pré hazabeszél, mégpedig nem is keveset: információt közöl arról, hogy milyen GPS koordinátákon található a készülék, illetve azt is, hogy milyen alkalmazásokat és mennyi ideig használunk rajta. Joey Hess, aki a dologra bukkant, az alábbi információkat figyelte meg:
GPS pozíció
{ "errorCode": 0, "timestamp": 1249855555954.000000, "latitude": 36.594108, "longitude": -82.183260, "horizAccuracy": 2523, "heading": 0, "velocity": 0, "altitude": 0, "vertAccuracy": 0 }
Joey megjegyzi, hogy az adatok elég pontosak ahhoz, hogy látni lehessen, hol lakik, ugyanakkor a fenti példa nem a legpontosabb.
Alkalmazások
{ "appid": "com.palm.app.phone", "event": "close", "timestamp": 1250006362 }
{ "appid": "com.palm.app.messaging", "event": "launch", "timestamp": 1250006422 }
{ "appid": "com.palm.app.messaging", "event": "close", "timestamp": 1250006446 }
Az adatokat a telefon a ps.palmws.com szerverre küldi fel HTTPS-en keresztül.
Nem rossz, viszont a Palm nem is csinál titkot ebből: a szerződéskötéskor benne van az apróbetűs részben, hogy ezeket az információkat igenis begyűjtik a felhasználótól.
Palm basically maintains it has the right to indefinitely collect, process, store and share this information. Users must accept this multipage collection of fine-print waivers and disclaimers in full during the initial device setup process before being able to utilize the device.
Egyszóval aki Prét vesz, az úgy teszi ezt, hogy semmit nem tehet ellene, mert nem lehet kikapcsolni. Maximum hekkeléssel lehet a daemont kilőni. Remélem itthon nem a helyi szolgáltatóhoz kerülnek ezek az adatok. Ugyanakkor most kicsit csalódtam az iPhone killer eszközben, amiben még én is hittem a bejelentésekor. Továbbra is kíváncsian várom, miből lesz a sárga cserebogár.
iPhone killerre márpedig szükség van, mert a versenytől várhatunk még jobb szifont.
Éljen a piacgazdaság (megfelelően megsegített szociális hálóval)!
update: A Palm is megszólalt a kérdésben, kiemelés tőlem:
“Palm takes privacy very seriously, and offers users ways to turn data collecting services on and off. Our privacy policy is like many policies in the industry and includes very detailed language about potential scenarios in which we might use a customer’s information, all toward a goal of offering a great user experience. For instance, when location based services are used, we collect their information to give them relevant local results in Google Maps. We appreciate the trust that users give us with their information, and have no intention to violate that trust.”
Tehát ezzel indokolják. Azt nem tudni egyelőre, hogy ezt hogyan kell kikapcsolni.
Nem ismeretlen az iPod / iPhone speaker kategória, manapság a kazettásmagnó helyett ilyeneket vásárol minden épeszű ember. Csak rátolja az iPodot és máris mehet a házibuli. Ezt a rést annak idején az Apple is felismerte az iPod hifivel (amit kb egy évig árusított, majd érthetetlenül kivont a forgalomból).
Teltek-múltak az évek, a kategória teljes mértékben megjelent a piacon. Jól emlékszem: Cserjés Péternél voltam házibuliban, ahol büszkén mutogatta az iPod hifire hasonlító fekete dobozt. Azt mondta, 80 euróért (kb 23 ezer forint) vette leárazva. Arról nyomtuk a zenét aznap este. Nem kellett bonyolult eszközöket, hangládákat a kocsiba pakolni, megvolt a kis egység, iPod amúgy is van már minden háztartásban, indulhattak a jéger körök (és ellen-jégerek).
Manapság az iPod kihangosító olyan, mint az USB meghajtó: ahány ház, annyi szobás.
Karácsonykor keresgéletem valami hasonló dolgot Lindának, aztán én is megvettem egy feketét, mint Cserjés. Viszont nem szeretjük, lelketlen. Szerencsétlen egymagában szomorkodik, míg be nem dugjuk. Viszonylag nagy is, nehéz is, szemét is.
Erre fel Handráséknál a héten megjelent a boltban az iDisznó: kicsi, aranyos, iPod / iPhone lejátszó. Így dagonyázik a nappaliban:
… röff – röff – röff
Apró, nem nehéz, vicces és csajos. Én magamnak nem ezt a típust vásároltam volna, de Lindának nagyon bejött. Olyannyira, hogy amikor otthon kicsomagoltam, sikítozni kezdett. Ezt a jelenetet most megpróbálom bemutatni, bár célszerűnek érzem megjegyezni, hogy a következő videó olcsó replika ahhoz képest, ami a valóságban történt:
Persze nem lenne a nevem Backstage Józsi, ha nem készítettem volna el a videó backstage változatát Koboltyúval:
a macska rendben van egyébként
A disznóhoz kapunk egy sor műanyag betétet, amivel gyakorlatilag minden iPod és iPhone (a shuffle kivételével) használhatóvá válik. Nekem ugyanakkor nem is annyira iPodnál, mint inkább a laptopomnál vált be a malac. Egy sima audiokábellel ugyanis azonnal remek hangosításban szól otthon a zene. (Nincs még nincs házimozim, illetve házi hangosításom.) Egyetlen bajom van, mégpedig az, hogy ilyenkor általában a laptop egyik oldaláról hallom a hangot, ti. ahol a disznó túr, nem pedig két oldalról.
A malaccal semmi gond nincs egyébként, a fülein lehet a hangerőt szabályozni, egyikkel fel, másikkal le, a méretéhez képest meglepően jól szól, bár nem tartom magam túl nagy szakértőnek a kérdésben. Annyit viszont kijelenthetek, hogy a laptop hangszóróinál sokkal szebb és hangosabb, kerekebb hangra képes. A hangerőt is lehet adagolni neki, bár házibuliban még nem próbáltam (viszont azt hiszem arra a hangerőre nem képes egy ekkora kis malac).
Otthoni lejátszónak, hangfalnak, egyszerű eszköznek remek. Nagyon várom ugyanakkor az eszköz következő generációját, ami wifin keresztül tudja majd szívni az iTunes megosztott librarymet. Az volna az igazán pásszentos.
Bevezető áron bruttó 20 ezerért elvihető Handráséktól (xms.hu — a címlapon levő disznó jól kinéző banner trn keze munkája scratch Photoshopból!), most van neki készleten. Handrás egyébként annyira gurul most ezen a Canon 5D/HD/glidecam videó kérdésen, hogy készített is egy disznósat. Azt hiszem nem lövöm le a poént, ha elmondom, hogy kiszúrt valami “csapó” alkalmazást az App Store-ból és ezt indokolatlanul sokszor szerepelteti benne, hehe:
Handrás és az ő malaca
Handsfree. Ez a legmegfelelőbb kifejezés arra, miért van szüksége a modern kor férfijének headsetre. Aki használja, tudja, aki még mindig ott tart, hogy fiki-dízi azokat, akik használják, az fogalom nélkül. Kocsiban tökéletes, számítógép előtt tökéletes a handsfree érzés. Ennek a posztnak nem is az a célja, hogy ezt bizonygassa, hanem az, hogy megtalálja a tökéletes eszközt.
Papp Gábor (sevenofnine) szerint 20 ezer alatt aki headset-et vesz, kidobja a pénzét az ablakon. Egyetértek vele. Ma már kapható 5 ezerért Nokia és SE headset is, szarok. Recsegnek, ropognak, halkak. Próbáltam a 22 ezer forintos Apple headsetet is, egy nap alatt lemerül és kiesik a fülemből, az is szar. (A legelső SE headsetem annak idején 24 ezerbe került és egész jó volt, amíg tönkre nem ment.)
Ha gizmó boltban járok, mindig megnézem a kínálatot, fos, fos, fos mindegyik. Aztán valahogy, az egyik T-Mobile franchise boltnál (rengeteg ilyen van egyébként és semmi közük a Vállalathoz) megtaláltam a Plantronics Voyager 520-at. Ennek volt kagylójárat külső részébe való dugásra (!) kialakított része, fülpántja, 13 ezer forintos árpontja. Megvettem, viszont többen panaszkodnak, hogy halk és recseg.
Sőt, oly mértékű ez a dolog, hogy vannak személyek, akikről tudom, hogy nem is érdemes ezzel a headsettel beszélnem velük, mert sem ők, sem én nem halljuk egymást rendesen. Így aztán időnként kocsiból telefonnal beszélek, tehát ott vagyok, hogy szart ér.
Elkezdtem azon agyalni, mi legyen a következő modellem, aztán az Engadget-en pontosan most jelent meg a rövid bemutató a május 2-án megjelenő Aliph Jawbone Prime-ról. Korábban már hallottunk erről a háttérzaj csillapításos technikával rendelkező headsetről, de aztán nem vásároltuk meg, mert sokkal fontosabb volt az, hogy végigszopjuk ezt az egész piacot.
Ára 130 dollár, amerikában, ez ma 32 ezer forint (én nem a középárfolyammal számolok). Nem tudom, itthon ki forgalmazza, de nem is érdekel, mert a Digital Bridge-en keresztül fogom megrendelni, ha éppen Jofkov hazatért már a szabadságáról, vagy isten tudja, mit csinál, ha éppen nem ilyen dolgok beszerzésén foglalkozik! Ettől függetlenül megeresztettem most az Aliph EU-nak egy levelet, mert megadom az esélyt ennek az útnak is. Vagy esetleg tud valaki magyar dealert?
Amit headsetre eddig elköltöttem, abból meglett volna már ez a jawbone. Grmpfh.
Legfrissebb hozzászólások
wotan, initram5, argan [...]
andrasb, Dale, Andris [...]
Chal, neo446, ironyice [...]
Zeusz, angelday, GreeNThumb [...]
szenyo, Kiskovács, DnP [...]
Marci, asbi, DnP [...]