Plastik média

Tegnap megpróbáltam egy Bud Spencer-féle Cowboy kaját, a filmben is látott hagymás babot:

Volt még két paradicsomos előfőzött babkonzervem TESCO márkajelöléssel (ilyen szarokat veszek, ha akciós valami), úgyhogy ehhez vettem néhány alapanyagot, kolozsvári szalonnát, kolbászt. Otthon kiderült, hogy nincs már vöröshagyma, így fogtam két öklömnyi lilát, durvára aprítottam. A kockázott szalonnát és szeletelt kolbászt megfuttattam egy seri-serpenyőben, rá a hagymát, aztán ressre pároltam (gyk. nem nagyon pároltam, szeretem, ha benne marad a csípője). A végén beleforgattam a sztresszkó babot, rittyentettem, rottyantottam, öklömnyi kenyérrel tálaltam. Picit édeskés volt a paradicsomszósz miatt, de nem érdekelt.

Nem volt egy diétás étel, paradicsomos bab lett, nem basztam el.

Virsli volt itthon. Én tejfölt és fröccsöt szolgálok fel hozzá.

Többféleképpen készíthető étel, mi egy leegyszerűsített, könnyen készíthető variánssal ünnepeltük az otthon diadalát.

Ráadásul egyáltalán nem drága. A tarhonyát a boltban meg lehet vásárolni néhány száz forintért, hagymát, szalonnát és burgonyát (burgeszt!) még a Balaton Sound után a Balaton partján egy zöldség nagykerben vásároltunk frissen és olcsón (imádom a friss és olcsó dolgokat!), egy kis rossz minőségű virslit kellett csak beszerezni munka után.

A lábosban melegítettünk egy kis olajat, arra rá a száraz tarhonyát, szalonnát. Ezt el lehet kezdeni pirítani, rá a felkockázott, csípős vöröshagymát. Szépen leüvegesíteni az egészet, tűzről le, paprikázni, ízesíteni. Ezen a ponton kell felönteni nem túl sok vízzel (kb. kétszer annyival, mint a tarhonya mennyisége), bele a burgonyát. Rottyan, valamikor később bele a virsliket (lehet kolbásszal is), esetleg még fűszerezni ízlés szerint, frankón össze is áll nem sok idő múlva (gyakorlatilag a krumplit kell próbázni).

Én még tejfölt is raktam a tetejére. Jó lett, fasza lett, nem basztuk el.

Nekem az tetszik, hogy ezekből az olcsó és friss alapanyagokból készül. A kukoricában is azt szeretem, hogy csöves.

Ma este salátát készítettem fasírozottal. A saláta egyszerű előre csomagolt káposzta-sárgarépa gyufaszál reszelékből és jégsaláta törmelékből állt (ezt így meg lehet venni bármelyik boltban), vettem hozzá öntetet, összekevertem. A fasírozott pedig annyira jól sikerült, hogy megosztom, hogyan csináltam. Alapvetően kezdő, kísérletező kedvű nörd kollégáimnak szánom, olyan részekkel, amik szerintem praktikusak a számukra. (A gyakorlott szakácsok és háziasszonyok ezt mind kirázzák a nadrágzsebükből, ők most forduljanak el.) A végeredmény:

Bármelyik boltban lehet kapni lefóliázott darált sertéshúst. A tálcán levő kivitel tökéletes, ebből vettem egyet. Kell még hozzá két friss tojás, négy gerezd összetört fokhagyma, két zsemle, zsemlemorzsa, só, bors, és egy flakon olaj. Nem árt, ha valami nagyobb edényben mixeljük össze, hogy legyen helyünk dolgozni.

Apropó: szerintem a jó főzés titka az alapos előkészítés. Mindent mosogassunk el, legyenek edények, tálak, törlőrongy, papírtörlő, gondoljuk át, mit akarunk felhasználni, legyen minden beszerezve, előre kikészítve. Rend és fegyelem. Innen kezdődik, baszki. Ez ugyanis már fél siker. A második dolog: mindig mosogatni kell a főzés közben, ahogy van idő, folyamatosan mossuk át langyos vízzel a dolgokat, mindig próbáljuk a rend állapotát fenntartani. A harmadik: igyunk alkoholt (bort vagy fröccsöt, esetleg sört, bár inkább a bor a jó).

A sertéshús be a tálba, rá két tojás. Összetört fokhagyma. Só és bors (mehet rá gazdagon). Mossuk meg a kezeinket, mélyesszük bele a húsba. A gema az ujjaink között fog játékosan szaladgálva fitymállani. Dolgozzuk össze. Mintha kezünkben rothadó csöcsöket markolásznánk. Élénk és vidám élmény. A két zsömlét is rakjuk valami edénybe, engedjünk rá vizet. Megszívják magukat, rüszmedék textúrát vesznek fel. Ezeket is nyomkodjuk ki (külön!), a végeredményt dolgozzuk össze a tálban. Mikor már úgy érezzük, hogy elég faszán összeállt a dolog, ízleljük meg. Ha ízetlen, több só és bors.

Ha rendben levőnek látszik, egy marékba rakjuk össze a gemát, formázzunk belőle valami húspogácsára hasonlító alakzatot, majd dobjuk bele az előzőleg tányérba gazdagon kiszórt zsemlemorzsára. Forgassuk át, picit még alakíthatunk a formáján is.

Forrósítsunk olajat, öntsük az egész flakont bele, a fasírozottat bő olajban kell kisütni. Én elrontottam azzal, hogy vizes serpenyőbe tettem az olajat és amikor felforrósodott, pattogott, mint a veszett franc. Szárazra kell törölni a serpenyőt!! Forrósítsuk fel, aztán tegyük takarékra a lángot (ha erős lángon csináljuk, el fogjuk baszni az egészet).

Helyezzük a pogácsákat (3-4 belefér) a forró olajba. Takarékon el fognak sercegni vagy 10-15 percig, mire faszányosak lesznek. Nem lehet elrontani ennél a tempónál, hiszen takarékon van a melegítés. Érdemes időnként megforgatni őket. Ha nagyon nem érezzük, mikor jó: akkor jó, amikor már mélyebb pirosas-barnás a színe. Össze is mennek, ki lehet bátran venni és késsel szétvágni, hogy látható legyen, jó-e már. Frankó kérget kell kapnunk. Amikor kivesszük az olajról, konyhai törlőre rakjuk, hogy felszívja az olajat (fontos).

Borzasztó egyszerű egyébként elkészíteni, remek vacsora.

Nagyrészt maradékokból, de rendesen sikerült összeállítanom a menüt: pirított kifli gerezd fokhagymával átsikálva, Lurpak vajjal megkenve (imádom ezt a vajat), rá három szelet keményre főzött tojás, enyhén megsózva, paprikás császárszalonna, fehérpaprika és fekete tea, tisztán.

Roppant egyszerű étel, de még soha nem tudtam rendesen előhúzni. Ma este sikerült – figyelem – ehető, rakott krumplit készítenem. Enyhén sós vízben kifőztem a krumplikat, keményre a tojásokat, kivajaztam egy jénait (de nem ám növényi olajjal!), belekarikáztam a meghámozott krumplikat, pici só, réteg tejföl, utána rá a karika kolbász, tojás, só, réteg tejföl (sok tejföl kell, kevertem hozzá egy tojást is Mautner Zsófi javaslatára), megint egy réteg krumpli, kolbász, tojás, tejföl, aztán be a sütőbe egy kicsit. Nem is sikerült rosszul.

A Heti Meteor fanclubtól érkezett az alábbi recept azzal a sorral, hogy okvetlenül említsem meg, hogy a credit Mészáros Károlynénak jár, Budapestre. Egyszerű, ötletes, finom és bárki által könnyen elkészíthető akár maradék cuccokból is. Az általam elkészített végeredmény:

Ezen nehezen látszik, hogy a kiflik hol vannak, így bejelöltem őket:

Az elkészítése roppant egyszerű: veszünk 6 kiflit (nagyjából ennyi fér be felesben a sütőbe), félbevágjuk őket egy recés késsel. Ez nem annyira triviális folyamat, mert egy sima kifli meglehetősen érzékeny darab, picit gyakorolni kell. A közepét Mészáros Károlyné késsel vájja ki, én az ujjammal vájtam járatot, nem kell sokat, csak annyit, hogy tartást kapjon a töltelék.

MKné még azt is előírja, hogy a sütőbe tegyünk sütőpapírt, azt vajazzuk meg. Ha improvizatív jelleggel állunk neki, akkor sem kell beszarnunk, simán is bele lehet tolni a kifliket a sütőbe vajazott papír nélkül, csak több lesz a tisztítási munka.

Töltelék! Maradék párizsi (egyes nyelvkörökben parizer, hihi), maradék füstölt kolbász, tarja és viszonylag sok trappista sajt kell hozzá. Én 20 deka párizsihoz (parizer, hihi) méreteztem a többit is, kolbász egy 30 centis, tehát az átlagos faszméretnél némileg (de nem nagyon!) hosszabb rúd, és füstölt tarja.

Daraboljuk egészen kicsire a dolgokat. MKné konyhai darálót javasol, ez megint nincs mindenhol, nálam sincs, de nem kell beszarni, elég tényleg kicsire darabolni, amennyire csak tudjuk. Mint mindenhol, most is az előkészítés a legnagyobb időrabló folyamat. Reszeljünk rá sajtot is, sokat.

Ha megvan, rakjuk bele egy tálba, keverjük össze a kezünkkel, egy tojást verjünk fel, azt is adjuk hozzá, forgassuk meg, majd rakjuk a kiflikbe. Opcionálisan a kifliket lezárhatjuk a másik felükkel, én nem szaroztam és felesben csináltam. Ne foglalkozzunk azzal, ha kipotyog a töltelék, a főzés mindig a nagyvonalúságról szól. A végén még reszeltem rá egy csomó sajtot, aztán be a sütőbe. (Arra vigyázzunk, hogy ne legyen túl meleg, mert akkor könnyen odaégnek a szélei, inkább lassan, de biztosan.)

15 perc alatt meg is pirul. Mi fröccsöt ittunk hozzá, aztán átmentünk a moziba és megnéztük a Rum Diary című filmet.

TL;DR
A bejegyzéshez mellékelem még a fiúk eredeti fotóit is, ami alapján mentem, elég azt elolvasni és megnézni. Mindig mosogassunk, amikor van idő, pl. a sütés ideje alatt rendbe lehet vágni a konyhát.

Mészáros Károlyné töltött kiflije, eredeti közlés Download (322)

Nem mindig jön össze.

Volt még hétvégéről egy kis darált sertéshús maradék kisütve, gondoltam, hogy ezt veszem kezelésbe egy fantasztikus vacsorához. Az elképzelés az volt, hogy hozom a sztenderdeket: oliván egy fokhagyma, egy fej felaprózott vöröshagyma dinsztelve, aztán abba bele a hűtőből kivett darált húst, rádurrantok egy kis paradicsomszószt, meg levet, ízesítem és a párhuzamosan főzött burgonyákat is belekockázva faszán összepattintom a kettőt, a végén meg reszelek rá egy kis sajtot — voilá!

A krumplit sajnos kicsit keményen felejtettem (pedig átszúrtam tűvel, faszkivan), az ízzel sem voltam kibékülve. Összességében nem volt elszúrt a dolog, de nem is volt tisztességes. Ha osztályoznom kéne, akkor ötből három, kis jóindulattal három fölé, egy erős közepes. (Kellett volna egy kis szalonna bele!)

Salátának a valerianella locusta alapot próbáltam. Az elmélet az volt, hogy az előző nap már beszerzett szép kövér retkeket, kis felvágottat zsíros résszel, pici kockázott vöröshagymával, apróra szilánkolt töpörtyűvel (!) variálom össze, amire rászabadítok még egy kis balzsamecetet. Ez viszont nem sikerült rosszul, kellemes saláta lett belőle, de ezzel sem voltam maradéktalanul elégedett.

Hogy ne érezzem magam túl szarul a körülményekhez képest, két korsó Borsodit emeltem rá, egyet a folyamat közben, egyet pedig utána. Voltak még maradék olivabogyók egy ilyen kis üvegben, gecik, azokat a sör mellé elrágcsáltam, legurítottam a maradékot, az üvegből kiöntöttem a levet, aztán kibasztam a kukába. Kurva anyját.

Függöny.

Zöldséglevest készíteni a világ legegyszerűbb dolga. Egy hagymát fel kell kockázni, kis olajon megdinsztelni. Ebbe belerakni az előkészített zöldséget:

Néhány percig forgatni, felönteni vízzel (nem kell sok víz hozzá), megfőzni. Mehet bele húsleveskocka (vagy helyette alaplé), meg szemes bors, esetleg néhány szelet csípős zöldpaprika, ki hogy lájkolja. Én úgy szoktam, hogy a vízzel felöntés után rárottyantok a vízre, aztán leveszem fél-kakaóig, és úgy fejezem be.

Végén főztem hozzá egy kis cérnametéltet is. (Vizet forrásig melegíteni, aztán bele a tésztát, néhány perc alatt kész és ezt szó szerint értem.)

Harangszóra meg is volt minden.

Ma hazaértem, de vacsorakészítési szándékkal. Linkeroidnak sajnos a melóhelyén összesűrűsödtek a napok, így rám hárul a családétkeztetés. Persze lemehetnék a Széna térre és Budapest általam legfrankóbbnak tartott gyorsétterméből, az Arribából hozhatnék kaját, de nem, inkább úgy döntöttem, hogy most magam készítek.

Volt még néhány kisütésre váró baconbe csavart virslim hétvégéről, de ehhez kell valami köret. Zöldsalátás köretre gondoltam, de az olyan snassz, inkább valami igényesebbet akartam. Tudjátok, ami egy lépéssel több, az extra mérföld. Mivel szintén volt még hétvégéről viszonylag jelentősebb burgonya készlet, a krumplisaláta mellett döntöttem. A majonézeset gyorsan elvetettem, inkább az egyszerű vöröshagymás krumplisaláta lett a célpont. Vásároltam két fej lila és egy fej vöröshagymát, aztán nekilendültem.

Először is: a főzést én mindig úgy kezdem, hogy megbizonyosodom róla, megfelelő mennyiségű szénsavas víz és fröccsnek való bor van a hűtőben. Ez az első lépés, a kályha. E nélkül nem lehet elkezdeni semmi érdemi munkát. Nem mintha közben akarnék vedelni, inkább csak azért, hogy vacsorára rendesen temperáljam a dolgokat. Nincs annál kiábrándítóbb dolog, mint húgylangyos vízzel felönteni az ugyanilyen bort. Ez annyira szörnyű gondolat, hogy most belegondoltam és totál kikészültem tőle! Tényleg, ez nem vicc, nem játék.

Szóval a fröccs alapanyagai a helyükre kerültek. A fehérbort és a vizet is minél hűvösebben szeretem, a vöröset viszont szobahőmérsékleten. A második lépés: a hétvégi gané eltüntetése. Na, ez volt még egy 40 perces process, mire mindent elraktam, elmosogattam, előkészítettem. És ezen a ponton eshettem neki a k-salátának.

Eleve, ha nincs rend a konyhában, nem lehet dolgozni. Tehát akkor vegyük át újra: első lépés, a fröccs temperálása, második lépés, a munka alapfeltételeinek megteremtése. Nem lehet, képtelenség az el nem pakolt, vagy koszos edények között elkezdeni alkotni. Rendet kell rakni, utána lehet elkezdeni.

Második fontos dolog, és erre is csak idős fejjel jöttem rá: mindig tisztában kell lenni a hűtőszekrény beltartalmával. Nem tudom hangsúlyozni, mennyire fontos dolog. A háztartás egyik fontos bástyája az élelmiszerek jelentős részének tárolására használt jégszekrény. Kezdő háztartást vezetők hibája, hogy minden rájuk rohad. Folyamatosan kell a készletet ellenőrizni, átpakolni, fejben tartani a komponenseket. Ilyenkor persze jön egy csomó ötlet, holnapra van alapanyag ehhez, kell vennem ilyet meg olyat és akkor rock.

Most például találtam egy szavidő közeli tejfölt, néhány kókadozó répát. Ezeket megtisztítottam, a tejfölt felvertem, ízesítettem és kiraktam tálba a répa mellé dip-nek. Vettem egy fürt szőlőt, azt is megmostam, ez volt tehát az asszonyváró csemege.

A burgonyát felraktam egy fazékba, aztán amikor át tudtam rajta kényelmesen szúrni a tűt, levettem, hűtöttem a vizet, meghámoztam a krumplikat, külön edénybe összegyűjtöttem, aztán felkarikáztam őket. Előzetesen ugyanezt megtettem a három fej hagymákkal is, de még jól besóztam a hagymákat, és félreraktam. Készítettem egy kis ecetes-cukros-sós oldatot, amivel megöntöztem az egészet, mielőtt állni hagytam volna a tálat.

Végül kisütöttem a virsliket egy serpenyőben, megterítettem, porcióztam a burgonyasalátát és elkészítettem a fröccsöket. Vacsora után mosogatás újra. Az egész estém ráment, de egyáltalán nem bánom, rengeteg XP-t lehet gyűjteni még grindelés közben is.

Függöny.

Készülünk a vasárnapi Nike félmaratonra, szombaton tazsint készítettem. A dolgot megkönnyítette, hogy Uj Pétertől kaptam egy cserepet, meg egy saját maga írt, 20 oldalas kis tazsin dolgozatot — eFi meg nemrég posztolt róla. Rajta hát!

A dolog legunalmasabb része a hozzávalók beszerzése és előkészítése. Ezt most úgy csináltam, hogy fél füllel telefonálgattam a félmaraton technikai problémáival kapcsolatban, közben pedig répát tisztítottam, meg krumplit pucoltam. A cserepet UP instrukciói alapján előbb egy kis hagymás-répás lével előfőztem, aztán gyakorlatilag beraktam az alapanyagokat mind a cserépbe, a végére pedig a libacombokat:

Rá a fedő, aztán ez így mehet a sütőbe. Lassabb hőfokon jó másfél órát pároltam, aztán lerántottam a fedőt és rápirítottam a combok “A” és “B” oldalára. A végeredmény:

A zöldségek tényleg fantasztikusan összepárolódtak — egészen meg voltam lepődve. A combok fűszerezésén még állítani fogok a jövőben, de nem lett rossz ez sem. Mivel én bíbelődtem a vacsorával, a mousse-t Linda csinálta meg:

Akciós Bock portugieserrel locsoltuk meg.

Májusban már foglalkoztatott a lecsó gondolata, most újra próbáltam. Teljesen más metódussal indultam neki, és eleve szalonnás-kolbászos alappal szerettem volna. Sajnos idő hiányában nem rendelkeztem jó szalonna és kolbász komponensekkel, de nem okozott gondot.

Ezekkel az arányokkal ugrottam neki:

Szépen rottyant:

A végeredmény remek állagú, textúrájú étel lett:

Makróban:

Tojást végül nem tettem hozzá, de finom volt a kenyér. Fröccsöt lendítettem utána. Jó volt, fasza volt, nem basztam el.

Rögtön az elején a lényeggel kezdem: a carbonarához nem kell tejszínt használni. Ez egy nagyon rossz beidegződése a világnak, de soha nem is volt felsorolva a tejszín a hozzávalók közt. Magyarországon is kivétel nélkül mindenhol tejszínnel csinálják, pedig helyette két dolog kell: felvert tojás és egy kis tészta főzőlé. (Egyébként aki Molnár B. Tamásra odafigyel, ezt már tudhatja is.)

A másik dolog: császárszalonna, vagy pancetta. Az olasz szakácskönyvek szerint egyébként carbonarát csakis guancialéból lehet készíteni, de én beértem a pancettával is LVL 2 szinten. Sőt, azt sem lehetett kapni az Auchanban, így lett belőle valamilyen magyar császárszalonna. Abból jó sokfélét láttam, alaposan tanulmányoztam őket. Sajtnál viszont nem ismertem kegyelmet: rámentem egy az egyben a pecorinóra. Ezt juhtejből készítik, nincs valami jó íze, de, ha valamire, akkor arra rájöttem, hogy csak ezzel a sajttal jó a carbonara. Nem véletlen. És fűrészpor durvára kell reszelni, ez a másik fontos dolog.

A hozzávalók:

Tojás, petrezselyem, vöröshagyma, pecorino, császárszalonna, tészta. Első körben az alapanyagokat kell feldolgozni, ezt minden második szintű szakács tudja már:

A feldolgozásban roppant nagy segítségemre volt Linda nővérétől nászajándékba kapott Mizuno kés. Szinte magától kockázta a vöröshagymát — tényleg hihetetlen!

Amikor megvolt a szalonna és a vöröshagyma szintézise, akkor raktam hozzá a friss petrezselymet, utána bele az addigra megfőtt tésztát, forgatás, majd, és ez a lényeg, két merőkanál főzővizet. Forgatás, juhsajt, majd a két felvert tojás és kész:

A végén még meg kellett szórni a sajttal, mellé fehérbort és szódavizet. Érdemes megnézni ezt a YouTube videót, ami alapján én is mentem.

Második szinten az a megfigyelésem, hogy a főzés nem ördöngösség, de az apróságokon rengeteg dolog múlik. Soha nem lennék ezek után képes carbonarát készíteni nem fűrészporosra reszelt sajttal (hihetetlen a különbség egy trappista és a pecorinó közt!) és tojással. Remek volt, fantasztikus volt, nem basztam el.

Miközben dolgoztam rajta, rendet is raktam a konyhában. Elszüttyögtem az egésszel vagy egy órát arról nem is beszélve, hogy meg is kellett vennem a hozzávalókat. A pontos rig:

- a képen látható bacon-ös tükörtojás (a bacont jó ropogósig hagytam)
- forró pirítós kenyér réteg vajjal
- szeletelt fehérpaprika
- narancslé
- fekete tea tejjel (Lindának kávé)

Linkis kitalálta, hogy estére lecsót fog készíteni. Megvette hozzá a zöldségeket, a virslit, engem a friss tojásért küldött, aztán úgy döntött, hogy mégis fontosabb dolga van és csapot-papot maga mögött hagyott. Én persze nem estem kétségbe, hanem markoltam és főzni kezdtem. Lecsó lesz belőle, ha el nem baszom.

A lecsó elkészítése borzasztó egyszerű, egy második szintű szakács nyugodtan nekilendülhet buffolás nélkül is. Kis olívaolajon néhány gerezd fokhagymát megkapattam, aztán három fej viszonylag durvára felvágott (francnak van kedve aprózni) vöröshagymát rádobtam. Kicsit megsóztam, aztán hagytam, hadd üvegesedjen. Teljesen sztenderd rutin, első szintű szakácsoknál is mennie kell. Közben a fehérpaprikát szépen felvágtam, csumáját sem dobtam el, olyan 5-6 ment bele, ráöntöttem, kis vizet alá (túl száraznak éreztem), aztán fedő. Közben telefonálgattam headsettel. Mikor már láttam, hogy megadta magát a paprika, bumm, rá a héjától megfogsztott parákat (Linkis héj nélkül kezdte el), aztán fedő, és megvártam, míg megrottyan, faszán. Közben megfőztem a virsliket, a rottyanó vízben néhány tojást pár percig, aztán ahogy elkészült a lecsó alap, beleszeleteltem a virslit, két félpuha tojást szétkevertem, ettől faszán összeállt az egész, a harmadiknak meg kivettem a szemét és dizájnelemet készítettem belőle, amire őrölt paprikát hintettem.