A „i believe in advertising not” kategória archívuma

Calzedonia

Ok, Gisele, te nyertél:

Holnap elmegyek az Allee-ba és meg fogom vásárolni Lindának a képen látható, Gisele Bündchen által viselt fürdőruhát. A reklám elérte a hatását, gratulálok azoknak, akik kilóra felvásárolták a helyeket hónapokon keresztül. Szeretném ugyanakkor, ha vagy új fotót raknának ki a művésznőről, vagy pedig eltakarodna a városból ez a tetves kampány végre, most, hogy megvettem én is. Aki csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, nyomja meg a lájkot és kommentelje le, ha megvette a szettet.

update: a történet folytatása.

Infó Rádióban hallottam

Elég ígéretesnek indult a felütés:

“Elege van a kezelhetetlen email rendszerekből? A lefagyó szervertől, SPAM és vírus áradattól? Vagy attól, ha új kollégát kell felvennie a rendszerbe? Mit tehetünk ellene? XY-t, a T-Systems Virtualoso szolgáltatásáért felelős márkamenedzsert kérdeztük.”

Magamban azt mondtam egyből: GOOGLE APPS FOR YOUR DOMAIN, KÖCSÖGÖK, nem kell itt semmit megfejteni.

Nagy meglepetésre nem ez történt (ekkor még azt hittem, hogy INFO-rmatív műsort hallok), a menedzser rezzenéstelen hangon olvasott be valami szöveget, amiben, megfigyeltem, semmi szó nem esett sem a SPAM és vírus áradatról, sem pedig a könnyű menedzselhetőségről (tehát azokról, amikről maga a felütés szólt). A faszi arról beszélt, nem viccelek, hogy a Virtualoso kínálta email rendszerben (ami, mint kiderült, Microsoft Exchange alapú hosted szolgáltatása a T-nek) mennyire egyszerű új naptárbejegyzéseket felvinni és egymás között szinkronban tartani.

Annak ellenére, hogy a mai magyar PR-gépezetbe láttunk egy kis pillantást, kissé megrökönyödtem. Mondjuk azért, mert hülyének nézik az embert. A mai magyar KKV-k jelentős része ugyanis SZOPATJA MAGÁT az email megoldással. Ezt konkrétan tudom, mert nálunk az én segítségemmel vezettük be a Google Apps-t rengeteg szívás után (és a mai napig mondom, hogy ez a cégben pillanatnyilag működő legstabilabb üzleti folyamat), de számos ismerősöm van, akinél rálátok a problémára. (Az Index, mint vállalat, egyébként Exchange-ről váltott Google-re, FYI.)

Legyünk realisták: ma Magyarországon a legtöbb üzleti vállalkozásnál nincs megfelelő email infrastruktúra, és nem gondolom, hogy mindenkinek megoldás lehet az Exchange / Virtualoso. Sokan fizetnek elő valami “postafiókra” az email szolgáltatójuknál, és szívnak is eleget. Nem egy céggel állok kapcsolatban, ahol havonta van valami olyan telefon, hogy “most ne küldjél emailt, mert nem megy a szerverünk”, vagy “ha tegnap délután 2 után küldted a mailt, azt nem kaptuk meg”. Haha. Sajnos, haha.

Az üzenetem ebből következően a világnak az alábbi: emberek, az email kérdést megoldotta Sergey Brin és Larry Page. Ne baszakodjatok tovább vele, vezessétek be magatoknak (sőt, ha csórók vagytok, nem is kell fizetni érte!), és nézzetek új kihívások után! Ne gyártsatok magatoknak nem létező problémákat! A szófa kérdés: megoldva. Egy olyan robusztus rendszert alkottak és üzemeltetnek, amivel semmi, ismétlem, semmi nem veszi fel a versenyt. Aki emailt készít, velük versenyzik. Márpedig a Google-nél, ahol a Mérnök a Király, az email az egyik legjobb dolog.

Az Exchange is jó valamire (olyan, mint a széles körben elterjedt Office), de a Google Apps a legjobb. Virtualoso ártáblázatát is érdemes megnézni:


Outlook-licenc inda house! Gmail ingyenes fiók: 7 giga!

Elvakult, elfogult vagyok, igen. Vállalom. Végigszoptam én ezt az egészet onnantól kezdve, hogy megnéztem az Exchange licencelési opcióit (anno a vírus és SPAM szűrést külön pénzen kellett vásárolni) addig, hogy mindenféle módszerrel próbáltunk üzemeltetni saját módon, magyar cégnél, mindenhogyan. Semmi sem működött. Csak ez: