An “antennagate” bírálói szerint az iPhone 4 antennája szar, és az Apple-nek vissza kéne hívnia a modellt, új konstrukciót dobni a piacra. Én ehhez mindig is úgy álltam hozzá, hogy ha tényleg ez van, emberek tömegesen fogják visszavinni a telefont, erre a fogyasztóvédelem is lehetőséget ad a gazdasági szabályozás keretei közt minden országban.
Steve Jobs tartott tegnap egy sajtótájékoztatót a kérdésben. Ez egy kifelé irányuló, nagyon óvatos és jól összerakott kommunikáció. Ebből aztán ki lehet szintetizálni sok dolgot, amit most meg is tennék. Persze rengeteg dolgot olvastam még mellé, ezek alapján alakítottam ki a szakvéleményemet a kérdésben.
Az Apple nem aludt: a gate kirobbanása után 22 napon át gőzerővel dolgozott azon, hogy utánamenjen ennek a kérdésnek, erről az első hónapról tartottak sajtótájékoztatót tegnap.
Először is: ne gondoljuk, hogy nem tesztelték a terméket. Az elmúlt öt évben űrbázist építettek 100 millió dollárból a wireless eszközeik teszteléséhez. Ez engem önmagában is sokkol: tényleg nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly ez a biznisz.

Stargate chamber — a végén néhány újságírót végigvezettek a termen, riport itt, illetve érdemes megnézni az Apple videóját is
Steve elmondta, hogy a jelenség minden telefont érintő kérdés. Ebben igazat adhatunk neki, de olvassuk csak tovább. Minden telefonnak van antennája, ha ezt az ember a kezével elfedi, gyengül a térerő, bárki kimérheti egy laborban. A különbség abban van, hogy az iPhone 4-en az antenna közvetlenül a telefon kerete, így borzasztó egyszerűvé válik a probléma előidézése. Ezt a dolgot lehet vitatni: én biztos vagyok benne, hogy az Apple is tudott erről, válaszút előtt álltak és Jobs eldöntötte a dolgot. Ez egy trade-off kérdés volt annak idején: nagyobb aksit rakhatunk bele, a váz az antenna, sokkal jobb lesz, amíg valaki hozzá nem nyúl a kezével. Steve bevállalod?
“Be.”
Az Apple ezt a döntést hozta meg és ezt támasztja alá az is, hogy a maguk módján elismerték ezt a problémát azzal, hogy ingyen tokot adnak azoknak, akik kérik. A tokkal ugyanis mérsékelhető ez a jelenség. A piacon nincs másik telefon, aminek külső, közvetlenül kézzel lefedhető antennája lenne. E mellett az Apple bárkinek felajánlja, hogy visszakapja a pénzét, ha nincs megelégedve a telefonnal, “no questions asked”.
Érdekes kérdés, hogy ez zavarja-e az átlag felhasználót. A YouTube tanúsága szerint sokakat zavar. Ettől függetlenül, és ez Steve szerint “hard data”, roppant kevesen voltak elégedetlenek a készülékkel, kevesebben vitték eddig vissza, mint a 3GS-t, illetve a “dropped call” arány az AT&T szerint is pariban van a 3GS arányával. Meg kell kérdeznem, hogy amennyiben a 4 antennája jobb a 3GS antennájánál, akkor miért csak pariban van a kettő egymással? Nem úgy kellene lennie, hogy sokkal jobb a 4 mutatója?
Nagyjából és röviden itt tartunk 22 nap elteltével. Összefoglalva:
- az iPhone 4 antennája bevállalós konstrukció: azzal, hogy kihelyezték a keretre az antennát, sokkal jobb lett a “vétel”, egészen addig, míg valaki le nem fedi a kezével (bevallom, picit bután hangzik egy mobiltelefon esetében!)
- a jelenség csökkenthető tok használatával, az Apple mindenkinek ad ingyen tokot, aki kér
- aki továbbra sem elégedett a telefonnal, visszaviheti és megkapja a pénzét
- nem lesz új konstrukció és nem lesz visszahívás sem: ők ezzel annak idején is tisztában voltak, bevállalták
- ami szintén komoly probléma az arc közelségét érzékelő szenzorral, azt szoftveresen fogják javítani
A sajtótájékoztató nagy ferdítésének érzem, hogy az Apple azt a nüansznyi dolgot nem kommunikálta, hogy náluk a fenti dizájn-döntés miatt van ez az egész. Ennyi őszinteség belefért volna. Ők ugyanis kihagyták ezt az apróságot a kommunikációjukból: gyerekek, mi kitettük az antennát, bevállalva, hogy jobb lesz a vétel, HA (!) nem fogod le a kezeddel. E helyett az Apple nekiállt kimutatni a jelenséget a piacon kapható más telefonokon is (amiknek ugye belül, elfedett helyen van az antennájuk).
Végeredményben azt mondhatjuk, hogy az iPhone 4 olyan konstrukció, amit óvatosan kell fogni, különösen a gyenge térerejű részeken, ahol fokozottan nagyobb a híváseldobás veszélye.
A tegnapi sajtótájékoztató legszebb Apple-szív pillanata egyébként az volt, amikor John Gruber megkérdezte a színpadon ülő Steve-éktől, hogy ők használnak-e bumpert. Igazi felszabadult nevetés és ez a kép volt a válasz:

Függöny.