for Mac users, TRIM is only available if you purchase an SSD straight from Apple when buying your Mac. The actual TRIM command is supported by OS X, so with minor kext modifications, it’s possible to enable TRIM on non-Apple SSDs as well.

(…)

To make enabling TRIM more user friendly, Oskar Groth (also known as Cindori) developed an app called TRIM Enabler. The app has now reached version 2.0 and is finally fully compatible with OS X Lion.

Hogy mi az a TRIM?

TRIM command allows an operating system to inform a solid-state drive (SSD) which blocks of data are no longer considered in use and can be wiped internally. (…) TRIM enables the SSD to handle garbage collection overhead, that would otherwise significantly slow down future write operations to the involved blocks, in advance.

Magyarul: az Apple egy bunker, mert azt mondja, hogy akik nem nála vesznek SSD-t, haljanak meg. A fenti tool buzerálja picit a .kext-eket, így nem teljes mértékben támogatott megoldás, tényleg csak a kísérletező kedvűek telepítsék. Ettől függetlenül jó tudni, hogy már Lion-ready a program. Én egyébként nem tettem fel, viszont nem bánnám, ha az Apple erőt venne magán, és a PÉNZ SZÁMOLÁS HELYETT inkább támogatnák a felhasználóikat.

/via @kkovacs

Igen, ez Snow Leopard, a 2007-es beszerzésű Mac minimen, amivel a másolást végeznem kell. Itt sajnos nem érhető el a Lion. A hibaüzenetre persze az Apple semmit sem mond.

Egyetlen megoldásnak az látszott, hogy kisebb adagokban másolgatok, de hihetetlen kényelmetlen és manuális munkának tűnt nem beszélve arról, hogy vissza kellett cmd-i-vel ellenőriznem, hogy azonos méretűek-e a mappák, tehát sikeres volt-e a másolás. Ezt csinálgattam egy darabig, utána pedig professzionális segítséghez fordultam.

Azt tudtam, hogy valamibe beszarik a másolás. Igazából teljesen mindegy mibe, nekem egy hibatűrő módszer kell, olyan, ami a probléma esetén csak naplóz, de nem vacakol, hanem továbblép és folytatja a munkát. Gondolkodtam azon, hogy felteszek egy Forkliftet, vagy Pathfindert, amikkel valószínűleg megoldható ez a probléma, de valahogy mégsem akartam ezért külön programot vásárolni.

Az rsync picit félrevezető nevű parancssoros program. Szinkronizál, ahogy a nevében is benne van, nem pedig másol. Pedig pontosan erre a problémára való: egy mappát szépen legyárt egy másik helyre, tart, ameddig tart, kerül, amibe kerül. Közben csendben naplózza, ha valamivel gondot talált, aztán majd elbíbelődik vele, aki akar, kézzel, lábbal.

Rsync van Mac-en is alapból, viszont az egy régebbi változat, amivel, ironikusan, nem tudjuk éppen a Mac-es kiterjesztett fájl attribútumokat (xattr) másolni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha megváltoztattuk egy mappának a színét, akkor azt ez a régebbi változat nem viszi át.

Be kell szereznünk egy aktuális rsync-et, viszont ez nem mindenki számára triviális. Erről már volt korábban szó: egyszerűbb feladatokra teljesen felesleges csomagkezelőt telepíteni, aki ezt a posztot érdemben olvassa, bizonyára nem használ semmiféle Mac-es csomagkezelőt, nekik készült a Csokitools. Ez az én projektem, hozzám hasonlóak kiszolgálására, akik azt a néhány parancssori dolgot akarják csak, mással meg nem akarnak vacakolni. Korábban már írtam a projektről. Első lépésben tehát töltsük le az rsync-et.

Ez egy zip fájlt dob az asztalra, a telepítés meglehetősen egyszerű: sudo unzip -d /usr/local majd húzzuk rá a zip-et a Terminal ablakra, ami beírja a pontos elérési útvonalat. Enter, jelszó, majd máris van egy új rsync-ünk. (Általában a PATH-ba kell ehhez tenni a /usr/local/bin mappát, ha nincs benne nálunk, értsd, a telepítés után is 2.x verziószámot ír az rsync --version parancs, akkor teljes elérési utat kiírva tudjuk indítani a 3.x-es frisset: /usr/local/bin/rsync)

Ha az előkészítéssel megvagyunk, akkor indíthatjuk is a másolási műveletet! Az egyszerűség kedvéért a végeredményt mutatom csak meg, amit értelemszerűen Terminalba kell bemásolni:

angeldays-mini:~ mini$ /usr/local/bin/rsync --archive --recursive --xattrs /Volumes/backup/ /Volumes/Daisy/backup

Az zölddel jelölt mappa a forrás, a kékkel jelölt a cél, a szürke a prompt. A forrásnál kiemeltem a trailing slash-t, ebben az esetben fontos:

A trailing / on a source name means “copy the contents of this directory”. Without a trailing slash it means “copy the directory”.

A mappákat nem muszáj tudnunk magunktól, itt is alkalmazható a módszer, hogy megfogjuk a mappát Finderben és egyszerűen a szerkesztett parancsra dobjuk, ami automatikusan beírja a megfelelő elérési útvonalat. A /Volumes mappában találjuk mindig a felmountolt megosztásokat egyébként.

A parancs kiadása után látszólag nem történik semmi, de ez így a jó. Időnként naplózik bele valamit, ha valamivel gondot talált (nálam általában a különböző .DS_Store fájlokkal volt baja), de a végén gyakorlatilag lemásolja a kijelölt mappákat. Ha nagyon nem bírunk magunkkal, az Activity Monitor Network fül alatt nézhetjük, hogy tolja ki a megákat másodpercenként, vagy nyomhatunk egy cmd-i kombinációt a megfelelő megosztáson, ami frissíti mindig az éppen elérhető gigák számát, ebből látszik szépen, hogy másol.

Tisztában vagyok vele, hogy az ismertetett módszer teljesen triviális sokaknak, de azzal is tisztában vagyok, hogy sokaknak lesz majd hasznos ismertető, ahogy nekem is az lesz majd később, amikor újra eszközökhöz kell nyúlnom, hogy az adataimat mentsem a NAS-ról. Az rsync ennél természetesen sokrétűbb parancs, a fent ismertetett módszer csupán egy alkalmazási példa arra, hogyan járjunk el egy ilyen esetben.

TL;DR NAS adatmentéshez Finder copy helyett használjuk az rsync-et, ügyelve arra, hogy a legfrissebb verziónk legyen, ami innen tölthető. Ez után a /usr/local/bin/rsync --archive --recursive --xattrs /Volumes/backup/ /Volumes/Daisy/backup forrás (+trailing slash) és cél mappa megadásával indíthajuk a folyamatot, ami csak a hibákat naplózza és végeredményben előállítja a két mappát.

A dolog lényege: a szenzitív adatainkat (fájlok, riportok) egy 128 bites kódolású, jelszavazott DMG-ben tároljuk, amihez jó eséllyel nem fog senki hozzáférni még akkor sem, ha ellopják a gépünket. Eleve fel kell törni, másrészt ha lementjük hozzá a jelszavunkat Keychainbe, akkor is csak úgy fér hozzá valaki, ha rebootolja a gépet ÉS be tud lépni a rendszerbe – vagyis ismeri a jelszavunkat. Az egyetlen problémát az okozza, ha otthagyjuk a gépet és nem lockoljuk le a képernyőt.

Emlékszem, 2005-ben még Greg-et kellett áthívnom, hogy a laptopján levő AirPort segítségével konfigurálja fel az eszközömet, ma ehhez már elég egy iOS eszköz is. Felraktam, elindítottam, mindent tudott. Semmi http://192.168.2.1/ – mi is volt az ip cím? mi is volt az admin jelszó? téma, megjelent a piros karikában fehér szám, rákoppintottam, kiírta, hogy förmver frissítés jött, akarom-e. Akarom.

NB, a magyar fordítók nem tudják, hogy förmvernek kell írni

És feltettem a frissítést a telefonom segítségével. Megint eggyel kevesebb dologra használom a Mac-em. Post-PC éra.

Egy csodálatos korban élünk.

TWICA: Dokumentumok digitális aláírása

Ezt magam sem terveztem volna másképp, visszafogott, csendes, ugyanakkor egyből feltűnik. Gyönyörű esztétika. Már 2005 óta használom ezt a rendszert, de a mai napig találok benne apró örömöket. Remek helyen vagyok.

Stock Mac FTW, imádom.

Az egész egy Flash objektum a weblapon, lehet kísérletezni Safari web clipekkel, meg dashboardról áthekkelni ablakra … ugyan. Kattintsunk csak rá a QuickTime playerre, ⌘U Open URL, majd másoljuk be az adás címét a megnyíló ablakba:

http://iphone-streaming.ustream.tv/ustreamVideo/3064708/streams/live/playlist.m3u8
Vigyázat, nem megkattintani, csak iOS eszközről!

tada.wav — sasok!

Otthon kiraktam az egészet a deszkára. Ehhez csak rá kell koppintani a fenti, bonyolultnak tűnő linkre. Kobit mérsékelten izgatja az akció:

Mac-en a screencapture paranccsal vagyunk képesek képernyőfotót készíteni. Ezt tudjuk úgy is paraméterezni, hogy az árnyékot ne mentse le. Ha azt írjuk be, hogy screencapture -i -o kimenet.png, akkor a szóköz megnyomása után kiválaszthatjuk a kérdéses ablakot (pontosan mint a shift-cmd-4 módban), csak éppen nem menti le az árnyékát. Az ablak lekerekítései természetesen tökéletesek lesznek, alphás, szép görbületeket kapunk:

Ez így az átlátszó ablakot átlátszósággal menti el, viszont esetenként szükségünk lehet arra is, hogy konkrétan az is látszódjon, ami az ablak mögött ténylegesen látható a képernyőn. Ezt a -S paranccsal tudjuk megmondani neki: screencapture -i -o -S kimenet.png

Fontos megjegyezni, hogy a parancs mindig az aktuális mappába, ami nem feltétlen a Desktop, helyezi el a végeredményt, így a terminal ablak megnyitása után célszerű egy cd Desktop parancs kiadása is.

Első lépésben a “Format” menü “Mask” menüpontját válasszuk ki, ha aktív a kijelölés a képünkön (ha nem az, tegyük aktívvá úgy, hogy rákattintunk és megjelennek a fehér négyzetek a kép szélein!). A maszk opcióval könnyedén megmondhatjuk, melyik részét akarjuk láthatóvá tenni a képnek. A maszkot könnyedén méretezhetjük, a mögötte levő képet kicsinyíthetjük, nagyíthatjuk kedvünk szerint. Vágjunk ki egy olyan méretet, amivel jobban hangsúlyozzuk az álló képarányt:

Ha megfelelőnek érezzük, nyomjuk meg az Enter gombot és a kép az új méretet kapja. (Természetesen továbbra is beállítható a maszk, ha nem tetszett volna Enter után.)

A következő lépésben beállítunk egy 3 cm széles képet. Ehhez válasszuk ki az “Inspector” ablak “Metrics inspector” (sárga vonalzó ikonnal jelölt) menüpontját. Kézzel méretezés helyett itt tudunk pontos méretet specifikálni, sőt, azt is megmondhatjuk, hogy az oldalon pontosan hol helyezkedjen el a képünk. A “Constrain proportions” jelölő biztosítja számunkra az eredeti képarány tartását.

Helyezzük el egymás mellett az ábrát négyszer. Ehhez egyszerűen jelöljük ki, cmd-C (copy), cmd-V (paste) gombokkal duplikáljuk. A Pages kék színű segédvonalakkal mutatja, ha pontosan egy szintben van a kettő. Az egymástól való távolságuk most mindegy, célünk az, hogy egymás mellé kerüljön a öt 3 cm-es kép. (Tipp: segít, ha az első másolás utáni beillesztést a helyére mozgatjuk, majd, figyelem!, bármilyen klikkelés nélkül egyszerűen nyomunk még három cmd-V kombinációt. Csodák-csodája a négy kép közötti távolság pontosan ugyanakkora lesz.)

Itt tartunk most:

Jelöljük ki az öt képet, mégpedig úgy, hogy a dokumentum szürke (!) részén kattintunk, majd az egér gombját lenyomva tartva szürke téglalapot rajzolunk a kis képek köré. Ennek eredményeként az összesen megjelenik a kijelölés. (Ezt persze úgy is elérhettük volna, hogy az egérrel és a cmd gomb nyomogatásával az összesen kattintunk.) Foglaljuk most egy csoportba a képeinket az “Arrange” menü “Group” menüpontjával. Innentől az öt képünk egy objektumként fog látszódni. Igazítsuk középre (a Pages oda fogja ragasztani, ha kellően megközelítjük a dokumentum középvonalát).

Innen nincs más dolgunk mint ugyanígy lefelé is lemásolni az objektumunkat. Az előbb látott trükkel másoljunk le egyet, helyezzük el, majd nem kattintva, nyomjuk le újra a beillesztést még néhányszor, így tökéletesen ugyanolyan távolságban lesz minden egymástól:

A dologgal tulajdonképpen készen is vagyunk, nincs más dolgunk, mint exportálni az ívünket. Ehhez a “Share” menü “Export…” menüpontjára kattintsunk, majd válasszuk ki a PDF-et a “Best” tömörítési módban:

Az így elkészített PDF-et már bátran küldhetjük tovább emailen, vagy másolhatjuk pen drive-ra, kinek hogyan tetszik.

Első lépésben szerezzük be a képet. A Wikipédián érdemes kotorászni, innen például megtudhatjuk azt is, hogy a szobor modellje Thuránszkyné Gaál Erzsébet volt. Érdekes!

Ezt a képet választottam ki:

Ne töltsük le, csak egyszerűen húzzuk ki az asztalra. Ezt követően Pages-ben fogunk dolgozni. A Pages az Apple szöveg- és kiadványszerkesztő megoldása, amit potom 4400 forintnak megfelelő 16 euróért vásárolhatunk meg a magyar Mac App Store-ban. (Ezt a szoftvert nem adják az iLife csomaghoz hasonlóan ingyen minden Mac-hez, külön kell megvásárolnunk — bíztatnék is mindenkit erre, mert az egyik legcsodálatosabb szoftver, amit valaha számítógépre készítettek, komolyan mondom, csak kávét nem főz, de azt minek is, megfőzi azt a LINK!)

Indítsuk el a Pagest és nyissunk egy új “Blank” dokumentumot. Első körben győződjünk meg róla, hogy A4-es méretben dolgozunk. Ehhez az ikonsoron kattintsunk is az “Inspectorra”:

Mint látni fogjuk, ezzel a palettával rengeteg mindent tudunk elintézni azokkal a “dolgokkal” (helyesen: objektumokkal), amiket előzőleg kijelöltünk. Egyelőre csak nézzük meg, hogy tényleg A4-es a beállítása a dokumentumunknak (vegyük észre, hogy a bal oldali ikon az aktív a felső sorban):

az A4-es méret hivatalosan 210 x 297 mm

Ha megkattintjuk a “Page Setup…” gombot, be tudjuk állítani magunknak, hogy milyen méretű dokumentumon szeretnénk dolgozni. Megadhatunk például egy 9 x 5 cm-es névjegykártya vágott méretét is. Mielőtt nekilátnánk a melónak, méretezzük át a dokumentum nézetét olyanra, hogy a teljes képernyőt lássuk. Ehhez a dokumentum ablak bal alsó sarokában levő “125%” (nagyítás) feliratra kattintsunk és válasszuk ki a “Fit Page” opciót, ami a teljes A4-es lapunkat beméretezi akkorára, hogy kiférjen a képernyőre.

Első lépésben helyezzük el a képünket. Ehhez húzzuk be az asztalról a fehér felületre. A mutató egy zöld gömbbe írt fehér + jelre változik, ez azt jelenti, hogy hozzáadja a dokumentumhoz. Valami ilyesmit látunk:

A kép szélein levő fehér kockák mutatják, és ez fontos, hogy ez egyrészt az aktív kijelölés (objektum!), másrészt ezekkel a kockákkal tudjuk átméretezni majd a képet. Persze ennél profibbak leszünk. Tehát ha aktív a képünk, nézzük meg az “Inspector” ablakot, aminek segítségével erre a képre vonatkozó tulajdonságokat tudjuk szerkeszteni. Balról a harmadik ikon a “Wrap inspector”, amivel azt állíthatjuk, hogyan viselkedjen a beillesztett képünk a dokumentumon belül. Kapcsoljuk ki az “Object causes wrap” (az objektum törést okoz) opciót:

Ez arra jó, hogy a kép mellé került dolgok nem fognak “elugrálni”, most ugyanis kézzel akarjuk elhelyezni a képeket egymás mellett és alatt.

A folytatás itt érhető el.

Nos, az “Iso Analyzer Tool” (iat) parancssoros változatban létezik és, többek közt, képes ebből a formátumból .iso-ba írni. Akit ennél is bővebben érdekel a dolog, majd elolvassa a vele járó helpet, most csak a lényeget vesszük át:

iat --iso -i bemenet.mdf -o kimenet.iso

Ha lefuttatjuk, akkor megjelenik a mountolható .iso állomány — voilá!

Mivel nem mindenki tud GIT repóból rotálni magának 10.5+, ppc + i386 + x86_64 változatot, kis segítségként felvettük a Csoki Tools repónkba, onnan könnyedén telepíthető.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Ui: Mivel nem mindenki érti ezt a posztot, főleg a lányok nem, így nekik az alábbi web-comicot küldenénk. (Hiszünk abban ugyanis, hogy minden poszt legyen minőségi, széles körnek készülő kontent.)

Első lépésben helyezzük be a lemezt a meghajtóba, aztán indítsuk el a Disk Utility-t. A felbukkanó listából a DVD meghajtót kell kiválasztani (és nem a lemezt!):

Ez után a menüből kell indítani az imázskészítést:

Nincs más dolgunk, mint elnevezni a produktumot és ügyelni arra, hogy tömörített legyen a végeredmény (egyébként ez a default beállítás is):

Ha vége, akkor lerakja a korábban meghatározott helyre a DMG fájlt, amit onnan már bárhova másolhatunk, bárhonnan telepíthetünk stb. Az eredeti lemez pedig mehet fel a polcra.

NB: az iLife csomag minden újonnan vásárolt Mac-re ingyen felkerül

Első dolog: MMS. Nyugodtan kijelenthetem, hogy egy olyan funkció került bele a telefonba, aminek semmi, de tényleg semmi értelme nincs. Egyértelműen a felhördülés miatt rakták bele annak idején, de már akkor is látni lehetett, 2010. augusztus 5-én meg még jobban látom, hogy felesleges volt. Rengeteg képet küldözgetek telefonról, ez iPhone alatt nagyjából így néz ki, demonstrálom.

Első lépés, fotózzuk le a szubjektumot!

Második lépés, koppintsunk a bal alsó sarokban levő ujjbegy méretű képre, megkapjuk a fotónkat. A bal alsó sarokban levő ikonnal tudjuk továbbítani:

Harmadik lépésként címezzük meg a borítékot és küldjük el!

Naponta küldöm így a képeimet, mindig beleférek a data planbe, így extra költségem sincs. Az MMS-nek egyetlen előnyét látom: push. Amit ott elküldök, az azonnal megjelenik a célszemély telefonján. Ez az egyetlen dolog, amit fel kellett áldoznunk.

vCard küldése is ide köthető, mert elvileg az is MMS-ben továbbítód—na Viszont választhatjuk ugyanúgy az emailt, ami a címzettnél permanens email formájában landol, ráadásul a telefonon érintésre máris a címjegyzékbe vándorol, nagyon jó.

A második dolog: cserélhető aksi. Ezt végül nem is rakták bele a telefonba. Nekem tudjátok mi lett rá a megoldás? Töltő az autóban. Azóta, hogy megvettem, soha nem fordul elő, hogy nem tudom menedzselni a telefon töltöttségét.

A harmadik dolog: fizikai billentyűzet. Általában az szokott lenni a hatalmas ellenérv a fizikai billentyűzetet használóktól, hogy kocsiban könnyebben lehet tárcsázni, meg gépelni. Ez eleve értelmezhetetlen logika, másrészt három év használat után nyugodtan tudom kijelenteni: gépeléssel (nyugvó helyzetben!) semmi gond nincs, egyedül az kényelmetlen, ha mozgó járműben akarok valakit feltárcsázni és folyamatosan mellé koppintok. Asztalnál gépelni két ujjal baromi egyszerű és addiktív.

Negyedik, plusz egy: amikor bemutatták az iPhone-t, mindenki téglának hívta, illetve sokan fejezték ki a problémájukat a méretével kapcsolatban. Azóta meg rendre jönnek a még nagyobbak, ott van mindjárt a Samsung Galaxy S, haha.

iPhone UI, 2010. augusztus.