Plastik média

Nagyjából három évvel később megvizsgáljuk, hogy az eredeti iPhone problémák hogyan élték túl, vagy tűntek el a látómezőből.

Első dolog: MMS. Nyugodtan kijelenthetem, hogy egy olyan funkció került bele a telefonba, aminek semmi, de tényleg semmi értelme nincs. Egyértelműen a felhördülés miatt rakták bele annak idején, de már akkor is látni lehetett, 2010. augusztus 5-én meg még jobban látom, hogy felesleges volt. Rengeteg képet küldözgetek telefonról, ez iPhone alatt nagyjából így néz ki, demonstrálom.

Első lépés, fotózzuk le a szubjektumot!

Második lépés, koppintsunk a bal alsó sarokban levő ujjbegy méretű képre, megkapjuk a fotónkat. A bal alsó sarokban levő ikonnal tudjuk továbbítani:

Harmadik lépésként címezzük meg a borítékot és küldjük el!

Naponta küldöm így a képeimet, mindig beleférek a data planbe, így extra költségem sincs. Az MMS-nek egyetlen előnyét látom: push. Amit ott elküldök, az azonnal megjelenik a célszemély telefonján. Ez az egyetlen dolog, amit fel kellett áldoznunk.

vCard küldése is ide köthető, mert elvileg az is MMS-ben továbbítód—na Viszont választhatjuk ugyanúgy az emailt, ami a címzettnél permanens email formájában landol, ráadásul a telefonon érintésre máris a címjegyzékbe vándorol, nagyon jó.

A második dolog: cserélhető aksi. Ezt végül nem is rakták bele a telefonba. Nekem tudjátok mi lett rá a megoldás? Töltő az autóban. Azóta, hogy megvettem, soha nem fordul elő, hogy nem tudom menedzselni a telefon töltöttségét.

A harmadik dolog: fizikai billentyűzet. Általában az szokott lenni a hatalmas ellenérv a fizikai billentyűzetet használóktól, hogy kocsiban könnyebben lehet tárcsázni, meg gépelni. Ez eleve értelmezhetetlen logika, másrészt három év használat után nyugodtan tudom kijelenteni: gépeléssel (nyugvó helyzetben!) semmi gond nincs, egyedül az kényelmetlen, ha mozgó járműben akarok valakit feltárcsázni és folyamatosan mellé koppintok. Asztalnál gépelni két ujjal baromi egyszerű és addiktív.

Negyedik, plusz egy: amikor bemutatták az iPhone-t, mindenki téglának hívta, illetve sokan fejezték ki a problémájukat a méretével kapcsolatban. Azóta meg rendre jönnek a még nagyobbak, ott van mindjárt a Samsung Galaxy S, haha.

iPhone UI, 2010. augusztus.

Ülök a dugóban, eszembe jut a “The Used – Buried myself alive” című száma, gondolok egyet, iTunes, Search, Buried myself, Buy song, jelszó beírás, majd 3G-n jön az adat baromi gyorsan, nagy sebességgel:

Erről az interface-ről egy kattintással indítható is a szám (nem kell külön bemenni iPod nézetbe és kiválasztani manuálisan):

Az iPhone kimenet be van vezetve a kocsi AUX bemenetébe, hangerő a maximumon, máris kényelmesebb az ácsorgás.

Hihetetlen, hihetetlen, hihetetlen.

Imádom, imádom, imádom.

Annak idején Airport Expresszel kezdtem a wifi netezést, viszont mióta átálltam a nagyobb testvérre, azóta nem használtam, pedig milyen jó kis eszköz! Lényege, hogy meglévő hálózatunkat könnyedén bridge-eli (kiterjeszti/erősíti), illetve a házi hi-fi eszközbe beledugva azonnal egy kompakt lejátszó berendezés válik belőle, amivel könnyedén tudjuk a házból akárhonnan streamelni a zenét. Ezt hívják “AirTunes”-nek.

A konfigurálása roppant egyszerű, be is mutatom: első lépésben dugjuk be az eszközt egy elektromos aljzatba, aztán kössük össze a hifivel. Ha ez megvan, indítsuk el az Airport Utility-t, amivel fel tudjuk konfigurálni a hálózati eszközeinket, válasszuk ki az Airport Expresst! Ezen a ponton megkérdezi, hogy átváltsunk-e arra a hálózatra, nyomjuk meg a “switch” gombot. A továbbiakban egészen egyszerűen meg kell csak határoznunk, hogy mit akarunk:

A végén adjuk be neki a meglévő hálózatunk jelszavát:

Ha megvan, felírja a konfigurációs beállításokat, aztán újraindul az eszköz és készen is vagyunk. Ne felejtsük el az “iTunes – Preferences – Devices” szekcióban meggyőződni arról, hogy be van kapcsolva az AirTunes keresése!

Ha ezzel is megvagyunk, nincs más dolgunk, mint az iTunes jobb alsó sarkában levő speakers részt kiválasztani kedvünk szerint.

Ez még mindig semmi, mert letölthetjük szifonra a “Remote” nevű alkalmazást az App Store-ból (link itt), amivel gyakorlatilag a telefonunkon keresztül bármelyik, iTunesben levő számot rá tudjuk küldeni a hifire. Rém kényelmes, ha otthon akarnánk zenéket hallgatni, ráadásul az album art teljes képernyőn megjelenik iPhone-on:

Érdemes elolvasni az Apple AirPort Express terméklapját is. Végül néhány kérdés-válasz:

K: Miért használsz iTunest?
V: Ezért.
K: Miért használsz iPhone-t?
V: Ezért.
K: Az Apple akkor is egy gonosz cég! Nem szeretjük!
V: Én sem találtam még jobbat.

Függöny.

Referencia végett felteszem ide is a Huawei E220 modem driver telepítésének útmutatóját Snow Leopard alá. Teljesen felesleges a 3G szolgáltató driver csomagját és gusztustalan betárcsázóját feltenni, elég a nyers driver. A lépések:

1. a Huawei weblapjáról le kell tölteni az installert: MobileConnectDriver(4.16.00.00).zip (helyi tükör)

2. mountolni, majd telepíteni a benne levő installert, next-next, nem kell rebootolni

3. dugjuk fel a modemet, a Mac egyből észreveszi, hogy megvan a modem és a network prefsben azonnal látszik is az új interface, a HUAWEI-Mobile-Modem-hez írjuk be az alábbi telefonszámot: *99# az advanced kapcsolót pedig töltsük ki az alábbiak szerint (feltételezve, hogy vodánk van):

4. “Apply” és máris üthetjük a “Connect” gombot (de ki is vihetjük a menübe a telefon ikont az egyszerűbb elérhetőség miatt a “Show modem status in menu bar” opcióval)

Továbbra is inkább a dedikált modemmel netezem a telefonom helyett, pláne, ha több órás mobil session-ről van szó.

Enjoy!

PS: Aki hasznosnak találja ezt a posztot nyomjon egy lájkot, illetve a hozzászólások közt is jelezze, kíváncsi vagyok, hány embert érdekel.

Fenyő Balázs az Index lapfejlesztés technológiai igazgatója felhívott valamelyik nap és megkérdezte, hogyan kell régi laptopról újra (fehér Macbook) költözni — nincs rutinja és különben sem érdekli a kérdés, de mondjam meg gyorsan, mert nem ér rá. Azt válaszoltam neki, hogy vegyen egy ethernet kábelt magához a szerkesztőségben, otthon tegye egymás mellé a két gépet, kapcsolja be az újat, aztán olvassa el a feliratokat és csinálja, amit a gép mond. Innentől átadom a szót neki:

Leszarom a Mac-et. Leszarom a Windows-t is. A számítógépet használom, nem bálványozom, nem harcolok senkivel. (A Nikont is leszarom, de ez egy másik történet.)

Kitta (menyasszonyom) 3 éves fehér MacBookja cserére érett. Ő pláne leszarja a Mac-et, azt szerette benne, hogy fehér és ha kinyitja, rögtön bekapcsol. Meghalt az akksija, gondoltam, veszünk egy újat. Még Tiger volt rajta, azzal jött. Az új MacBook (szintén fehér) pont ugyanúgy néz ki, ugyanakkora, csak nincs rajta firewire csatlakozó és nincs távirányítója . Megfogtam az első ethernet kábelt, amit a szerkesztőségben találtam és hazavittem. Innentől a történet érdemi része.

Bekapcsoltuk az új Mac-et, két lépés után (ország kiválasztása, klaviatúra kiválasztása) feldobta a Migration Assistant oldalt, default kiválasztva a Mac to Mac opció. Következő lépésben kérte, hogy dugjam be mindkét gépbe az Ethernet kábélt (B terv: AirPort, de nem kellett, volt kábel). Közölte, hogy indítsam el a régi Mac-en a Migration Assistantot és írjam be az alábbi hatjegyű számot (beírtam). Kiválaszottam, hogy mit migráljon (mindent). Két óra tíz perc múlva az új Mac-en várt a bejelentkező ablak. Belépés után Kitta kinyitotta a Firefoxot, amiben kinyíltak azok a tabok, amikkel a régin bezártam a migrálás előtt.

Mostmár elégedetten szarom le a Mac-et.

Balázs, szerintem inkább vegyél otthonra egy 27-es iMac-et. Neked az a modell való. Megérdemled, öröm lesz velük a fotózás és a szép színek a hatalmas kijelzőn.

Hazafelé sétáltam ebben a csodálatos tavaszi lanyhulatban. Holnap reggel elindulunk Nassfeldre húsvétozni. Így estefelé célszerűnek éreztem magam mögött hagyni a munkát, és begyűjteni a releváns információkat az utazással kapcsolatban. Elsősorban az érdekelt, hogy van-e hó.

Felhívtam Cserjés Péter osztrák rezidenst, és az alábbi kérdést tettem fel neki telefonon:

- Fátter, van Nassfelden hó? Kicsit már gúglizgattam, de nekem valami instans megoldás kellene.
- Fátter, hadd hívjalak vissza, fürdetem a gyereket.

(telefon lerak, séta tovább, gondolkodás azon, hogy 30 fölött mindenki gyermekkel rendelkező családos ember, Cserjés néhány perc múlva hív)

- Fátter, töltsd le fátter az “iSki Austria” ingyenes alkalmazást az App Store-ból, na, mennem kell, mert a gyerek lenyelt keresztbe egy sárga gumikacsát, amit a fürdőkád alatt talált, szevasz fátter.

Sétáltam tovább, beléptem az App Store-ba, rákerestem a kifejezésre, megnyomtam az “INSTALL” gombját, megfigyeltem, ahogy a 3G hálózaton felpattan a készülékemre az alkalmazás, majd elindítottam.

Első körben rászűrtem a helyre, és megnéztem a gyors összefoglalót a havat illetően:

Aztán rákattintottam arra, ami core location alapján megtervezi az utat holnapra és kiírja a távolságot, illetve időt (eddig talán kétszer voltam Nassfelden):

Végül megnéztem, mit látnak a webkamerák:

Miután ezzel megvoltam, a zsebembe csúsztattam a telefont, pontosan úgy, mint ahogy Bilbo Baggins csúsztatta az ünnepség után a zsebébe a gyűrűt, kétszer gyorsan ráütögettem a zsebemre játékosan szintén ugyanúgy, majd fütyörészve folytattam az utam hazafelé.

Manapság a táborban mindenki 10.6.2 Snow Leopard felhasználó, amin 4.0.4-es Safarit futtat (kivéve Pőcze Balázst, aki konkrétan szarik bele a Tiger mögül). Azt gondolhatnánk, hogy a legfrissebb, tesztelt, hivatalosan kiadott és csatornán megérkezett programok teszik nekünk a legjobbat. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez nem feltétlenül van így.

Sőt, addig a következtetésig jutottam, hogy az Apple konkrétan a feature fejlesztésben pillanatnyilag eléggé betérdelt és rosszul prioritizál priorizál. Mind az iTunes, mind pedig a Safari jelentősen “megfogja” a gépet (és a Flash-ről már nem is akarok beszélni).

Ismerjük el: ez globális jelenség, az egész Mac felhasználói közösséget érinti.

eFi szúrta ki az alábbiakat. A Console.app belsejében obskúrus üzenetek utalnak arra, amikor vagy a Safari, vagy az iTunes megrántja a gépet. Ezt könnyedén ellenőrizhetjük magunk is:

- Console.app /Applications/Utilities/Console.app
- a tetején Show Log List (vagy menü: View – Show Log List)
- a FILES szekcióban system.log
- a jobb felső Filter nevű keresőmezőben: INSERT-HANG-DETECTED

Íme az én naplómból két példa tegnapról:

Nov 14 18:29:12 jozsimbp Safari[715]: INSERT-HANG-DETECTED: Tx time:8.906722, # of Inserts: 26, # of bytes written: 130829, Did shrink: NO
Nov 14 18:32:20 jozsimbp iTunes[1046]: INSERT-HANG-DETECTED: Tx time:15.073507, # of Inserts: 15, # of bytes written: 72260, Did shrink: NO

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az alkalmazás “megáll”, megjelenik a spinning beach ball, hosszú másodpercekig elérhetetlenné teszi az alkalmazást. iTunes és Safari esetében teljesen hozzászoktam már, egy jelenségről beszélünk, amit Leopard óta tapasztalok.

Gúglizgatva nem jutottunk eredményre, rengeteg felhasználó írt már a problémáról, amelyről egyelőre még azt sem tudjuk, hogy egyértelmű összefüggésben lenne egymással. Én csak valószínűsítem, hogy az INSERT-HANG-DETECTED akkor naplózódik, amikor a Safari megkattan, és egyértelmű megfelelés van a kettő közt.

Az is csak egy teóriám, hogy az egész azóta van, mióta a Safariba belekerült ez a szuper gyors Nitro engine. Azóta van, hogy noha tényleg begyorsult az egész, sajnálatos módon időnként homokórázik. Főleg, amikor sleepből jön meg, de ma sleep után konkrétan fagyott, ez volt a felugró welcome üzenet:

a dialógusablak helyes szövege ez lett volna: Good morning professor, I see you have driven here with your Diesel Astra.

Mi lehet ennek az egésznek az oka? Nem tudom, talán a komplex szoftver rendszerekben keresendő. Lehet, hogy az új technológiák nem várt jelenségeket okoznak, amiket alaposan kell tesztelni, utánuk menni. Az is lehet, hogy az Apple is tud erről és dolgozik rajta. Az is lehet, hogy nem érdekli őket, mással foglalkoznak. A jelenség mindenesetre megvan.

Nem tehetünk mást, mint azt, hogy várunk. Együtt élünk a kellemetlenséggel, és megpróbáljuk tovább szeretni Steve-et. Reménykedünk a 10.6.3-ban, Safari 4.0.5-ben és így tovább (nem gondolom, hogy a következő dot-bumppal kapni fogjuk ennek a fixét egyébként, eddig se kaptuk, régi ez a szar). Egy dolgot még azért érdemes kikapcsolni, azt tapasztaltam, hogy a Safari download managerén áthaladó dolgok erőset rántanak a teljesítményen, ezzel segíthetünk a bajon, és amúgy sem hülyeség:

Mesélek egy másik dolgot: 40 dollárért frissítettem a 3-as Fusionre. Az új változatban valamit fejlesztettek a guest-ből történő copy-paste módszeren, aminek az lett a — kibaszott — eredménye, hogy az Excel táblák TIFF formátumban érkeznek meg Mac-re képként. Korábban szépen RTF táblákat adott vissza, amivel remekül lehetett tovább emailezni, most kép. Kész, meg van cseszve az ember workflow-ja és akkor mérlegel: vagy Windows XP Notepad-ba paste-el, aztán onnan hozza át Mac-re a vágólap tartalmát, vagy ott marad 2-es Fusion-ön, ahol még jól működött.

Én nem downgrade-elek, nem vagyok hajlandó. Személyes döntésem. Ha kijön az új verzió, használom, a hibákkal együtt kezdek élni, körüljárom azokat.

Hiszek abban, hogy majd észreveszik a fejlődéssel ezeket a hibákat, és előbb-utóbb megjavítják azokat. Az új verzió mindig előrelépés, jó és érdemes haladni vele. Eddig még mindig bevált, de kissé kellemetlen tud lenni a felhasználói élet.

Ezek az informatikai problémák. Eljutunk vajon valaha is az Another World login screenjéig? Utazunk-e valaha idegen világokba egy jobban sikerült villámcsapás után? Lesz-e Ferrarink?

Függöny.

update 20091119: úgy tűnik, van megoldás.

Kezdjük a jelölésekkel, ezt mindenkinek fejből kell tudnia:

⌃ — control, vagy ctrl
⌥ — option, vagy opt, esetleg alt (optiont mondjunk, ne altot)
⇧ — shift
⌘ — command, vagy cmd gomb (és nem alma!)
ha szimbólumokkal jelölünk, akkor mindig ⌃⌥⇧⌘ a sorrend, erre figyeljünk oda

Lássunk most egy konkrét problémát!

Persze, mehetnénk Total Commanderre is, vannak akik abból mennek nyugdíjba, de egy Mac-es nem esik kétségbe. Ha már büdös az RTFM, akkor innen is tájékozódhatunk, a Get Info ablak három arca következik. Az első arcát mindenki ismeri, ez a cmd-i:

⌘ – i

A fájlra vonatkozó alapvető információkat láthatjuk itt. Lépjünk tovább. Az opt-cmd-i ugyanennek az ablaknak egy lebegő változatát teszi ki az éppen kijelölt fájlon. Ez akkor kényelmes, ha a kurzor gombokkal be akarunk több állományt járni és azok információit figyelemmel kísérni:

⌥ – ⌘ – i

Ha ebben a módban többet jelölünk ki egyszerre, akkor csoportosan jeleníti meg őket floating módban (és ez az egyik válasz a kérdésre), de ezt a módot elérhetjük külön a ctrl-cmd-i kombinációval is, abban az esetben fix ablakban jön be:

⌃ – ⌘ – i

Ha végeztünk, ne felejtsük el becsukni az ablakokat magunk után. Végezetül egy kép arról a kolbásztartó rúdról, amit ma installáltunk a spájzba:

A Mac operációs rendszer gond nélkül képes FAT32 (MS-DOS) partíciók írására és olvasására (remek választás pen driveokhoz például), viszont NTFS filerendszert nem képes írni, csak olvasni. Ez a mindennapi használatban nem szokott probléma lenni, egy esetet leszámítva: ha valakinek át akarunk másolni valamit, viszont csak egy NTFS külső diszkje van, ami természetesen tele van adattal, és nem formázható FAT-ra. Vagy éppen 4 gigabytenál nagyobb fileokat akarunk másolni, ami ugye a FAT rendszer egyik korlátja. Lássuk csak a wikipédiát (kiemelés tőlem):

The maximum possible size for a file on a FAT32 volume is 4 GB minus 1 “null” byte (232−1 bytes). Video applications, large databases, and some other software easily exceed this limit. Larger files require another formatting type such as HFS+ or NTFS. Until mid-2006, those who run dual boot systems or who move external data drives between computers with different operating systems had little choice but to stick with FAT32. Since then, full support for NTFS has become available in Linux and many other operating systems, by installing the FUSE library (on Linux) together with the NTFS-3G driver.

Ha Linuxon van, van Mac-en is! És valóban: Mac-en a MacFUSE, illetve hozzá az MacNTFS-3G. Használatát ugyanakkor nem javaslom, csak akkor, ha az ember birtokában van olyan ismereteknek, mint az, hogyan kell terminálból mountolni dolgokat, és nem retten el egyéb CLI varázslástól sem. Engem például az alábbi mondat is elriaszt(ott): “After installing ntfs-3g, all NTFS drives will disappear from the ‘Startup Disk’ preference pane. Uninstalling ntfs-3g brings them back. I don’t know any workaround or solution for this.”

Akinek tehát gyors és egyszerű megoldás kell, az bizony a kereskedelmi forgalomban kapható szoftverek felé kell, hogy forduljon: NTFS for Mac® OS X. A telepítés 10 napig ingyenes, utána az ára 40 dollár, ez nagyjából 5 és fél ezer forintnak megfelelő összeg. Mivel filesystem kiterjesztés, ezért a telepítés reboottal jár, viszont utána láss csodát, disk utilityben az elérhető formattálás opció kiegészül egy újabb testvérrel:

Ha információt kérünk a mountról, a legalsó sorban láthatjuk, hogy a volume írható és olvasható egyaránt:

A program egyébként beépül a sys prefsbe, ott a driver bármikor kikapcsolható. Gondolom rebootolni kell hozzá, mert pusztán a kattintgatásától még minden ugyanolyan maradt.

Egy a lényeg: MacFUSE barkácsolás helyett a kereskedelmi szoftverek adnak választ erre a kihívásra. Innentől kezdve nincs olyan probléma, hogy “hülyemekesek” vagyunk, mert nem tudjuk írni a partíciót. Persze ha a nekünk van külső diszkünk HFS+-ra formázva (Mac OSX natív), akkor a Windows világ ugyanúgy nem fogja se írni, se olvasni, tehát maradunk hülyemekesek. Viszont mi megtettük a lépést. Tegyék meg ők a másodikat! ELEGÜNK VAN A WINDOWS ARROGANCIÁBÓL!

(Csak vicceltem.)

update: Windowsosok a Macdrive nevű, hasonló árú programot tudják beszerezni, és segíteni a megszorult pillanatokban. (thanks daveed!)

Ebben a postban folytatjuk az “Ismerd meg a Mac-et” sorozatunkat

Mac-en a Leopard operációs rendszer támogatja az automatikus backup készítését. Elég hozzá egy külső diszk, aztán ahogy feldugtuk a külső merevlemezünket, megindul az automatikus mentés. Ez a teljes rendszerlemez tartalmat lemásolja, abból is az előző backup óta eltelt változásokat. Minél többet backupolunk, annál több változatunk lesz a filejainkból. Ez verziókövetésre nem jó, de arra mindenképpen, hogy adott esetben utánakeressünk valaminek. Én már 2007 novemberéig vissza tudok repülni:

Nem aggódom túl a kérdést, amikor kedvem szottyan (heti néhány alkalommal), elindítom a folyamatot. Az íróasztalomon van a külső diszk, egy mozdulattal bedugom a kábelt, másik mozdulattal bekapcsolom a lemezt, egy kattintással pedig a menü sorból indítom a backupot:

Akinek ez nem volna elég, vásárolhat az Appletől egy Time Capsule nevű kütyüt, ami azon túlmenően, hogy a wifi hálózaton keresztül backupol óránként, még egy N-es wifi hálózatot is képes a lakásban kialakítani.

A Time Machine backupjainkról képesek vagyunk teljesen visszaállítani a rendszerünket az eredeti DVD installáló lemez használatával.

Ezzel a megoldással és a rendszeres backuppal elkerülhetjük az adatvesztést. Ha azonnal szükségünk van a működőképes számítógépünkre, akkor valamilyen más programmal, mint pl a SuperDuperrel, kell készítenünk egy bootolható imázst a diszkünkről.

A Leopard 10.5.0 rendszer változattal jelent meg először a Mac-en az a rendszerszintű daemon, ami adott időbélyeg argumentumhoz képest listázza azokat a file-okat, amik módosítva lettek a lemezen. Akár CLI-ből is meghívható.

Tippek – trükkök rovatunkban olvasói levélre válaszolnánk azzal kapcsolatban, hogyan készítünk gyors klippeket a YouTube-ra.

Ezzel kapcsolatban egy rövid visszaemlékezés: még az Indexes időben láttam CRM-nek egy demo reeljét, amiben kiemelte addigi vizuális 3D munkáit. Akkoriban még sokkal kevesebbet értettem a motion graphics-hez (nem mintha most sokkal többet értenék), de megkérdeztem tőle, hogy ugyan, árulja már el, milyen szoftverrel készítette. Azt gondoltam ugyanis, hogy ez tényleg olyan kérdés, ami erről szól: egy mondattal megmondja a tudást. Pedig kb olyan, mintha egy zenészt megkérdeznénk arról, mivel komponál. Mivel… mivel… zongorával, baszd meg.

Szóval CRM is ezt mondta: “A reelt? Ami éppen a kezem ügyébe került.”

Hát így vagyok én is nagyjából a videó kérdéssel. Semmi fancy-zmus, egyszerűen fogom a Mac iMovie-ját (olyannyira, hogy én még a régi verzióval “vágok”), aztán azzal összefosok valamit. Érdekel, hogy a régi iMovie-nak vannak betegségei? Nem. Érdekel az új iMovie? Érdekel, de amint ez is mutatja annyira nem, hogy azzal nekiálljak kisérletezni.

Whatever gets the job done.

Ezt a kis bevezetést azért ejtettem meg, hogy láttassam: semmi nagy tudást nem fogok most felfedni, egyszerűen csak bare-bones default settingekkel csinálom a dolgokat. Még az MP3-at is iTunes-ból húzom bele.

Én alapvetően a Macbook Pro beépített iSight kamerájával veszek fel, tehát ezt választom a “Create new movie” után:

Felveszem, megvágom (vágás: CMD-T), minimál effektek, zene — semmi extra workflow.

A végén az exportálás egyszerű, mint egér pöcsén a mozgó hangya:

Az elkészült .mov állományt pedig feltöltöm a YouTube-ra. Amint látjátok, feleslegesen dolgozni én sem szeretek. Korábban próbálkoztam még a Final Cut Pro-val is, de az annyira filmes workflow-ra van kitalálva, hogy nem erőltettem.

Nagyon kedvelem az Apple GarageBand programot. Szörnyen egyszerű, működőképes és mindenféle dologra alkalmas, aki hobbi szerűen akar hangfelvétellel dolgozni. Nem kell elkezdenünk keresgélni szoftvert, letölteni, tesztelgetni — adja magát.

Tegnap este készítettem egy 11 perces bemutató anyagot róla, elsősorban a Mac-et nem ismerők számára. A videóban még nem tudtam biztosan, de most megnéztem: a szoftver minden új Mac-en fönn van az iLife csomag részeként, tehát aki vásárol ma egy Mac-et, az a legújabb változatát (amit én is bemutatok a videóban) nyüstölheti.

Elnézést a rossz minőségű felvételért, talán praktikusabb jobbklikkel save target as opcióval letölteni.

Annak idején ez volt az a program, amit elkezdtem nézegetni tüzetesebben, majd dobtam hátast. Rengeteg félprofi hangszer, loop, jingle, hangeffekt van benne, amivel másodpercek alatt bárki elkezdhet komponálni.

Igazából ezt tartom fontosnak: kapjuk a géppel és bárki elkezdhet ismerkedni a zenekészítés örömeivel. Nem kell ismerősöket kérdezgetni, bonyolult szoftvereket warezolni, nem akadály többé.

Számomra a Leopard OS egyik nagy újítása, amit rendszeresen használok is, a Time Machine. Újra és újra el kell csodálkoznom azon, milyen kényelmessé teszi az ember ilyen irányú igényeit.

A Superduperrel (gyk: backup software az előző rendszeren) is elég jó megoldásig eljutottam, azaz csak rá kellett dugni a diszket a hálóra, aztán felszinkronizált két klikk után a NAS-ra egy vinyó méretű imázst. Annyi volt vele a “baj”, hogy ki kellett lépni a programokból backup előtt (óvintézkedés), mintegy 30-40 percig futott, tehát este, lefekvés előtt backupoltam — ebből következően hetente egyszer.

Ehhez képest a Time Machine sokkal egyszerűbb. Hazaérek, felrakom a laptopot az asztalra, aztán — és most figyeljetek! — amikor kedvem szottyan, feldugom a kábelt, majd bekapcsolom az erre a célra vásárolt 500 gigás diszket. Egyből mountol, aztán backupol is, mert érzi, hogy a legutóbbi backup óta eltelt valamennyi idő. Amikor lefut, jobbklikk az ikonon, eject, kikapcs. Nem kell kilépni semmilyen programból, minden produkciós környezetben maradhat.

Leírva lehet, hogy nem tűnik fel a különbség a két módszer között, de el kell hinnetek nekem, szörnyen kényelmes. A backupolás azóta nem nyűg, hanem szolgáltatás. (Ennél már csak az lesz jobb, ha semmit nem kell tennem és a wifin keresztül sync-el óránként.) Rendszer összeomlás esetén az eredeti Leopard DVD-ről bootolva lehet kérni, hogy Time Machine lemezről állítsa vissza a legutolsó állapotot.

Azt már csak bónuszként teszem hozzá, hogy természetesen a deltákat sync-eli fel a Time Machine, ezért a feldugási gyakoriságban ténylegesen mindig vissza lehet menni az időben régi dokumentumok, vagy dokumentum változatok után kutatva. Édes ízű hab az édes ízű tortán.

Leopardban még a Quicklookot használom, kedvelem a megújult és meggyorsított spotlight-ot, illetve a dokkra kihúzható és azonnal felugró mappákat (stacks) is. A többi újdonság nem különösebben érdekel. Default wallpapert használok, 32×32 pixel nagyságú, custom pixel ikonokkal.

Így készülök tehát január 15-re, a Macworld keynote-ra. Hajrá innováció!

Függöny.

Témakörben azt hiszem az über összefoglalót ezen a siteon olvashatjuk: http://alienryderflex.com/sub_pixel/

Még mikroszkóppal is felnagyítja a pixeleket, hogy illusztrálja a dolgokat. Hovatovább meg lehet érteni belőle, hogy az LCD képernyőn miért teljesen jó az, ha bekapcsoljuk ezt a típusú rendering módot. Informatív.

Mac-en LCD-n ez a subpixel metódus a default, amit a system prefs – appearance menüpontjában alul birizgálhatunk. Én annak idején még laptopon is CRT módban hajtottam, de aztán átszoktam a defaultra és most nekem is jó. (Neked is jó?)

Kattints a képre a teljes bontású változathoz!

CDColt készített egy annotált ábrát a Mac felhasználóknak arról, melyik HU billentyűt merre találunk és hogyan kell nyomnunk, hogy előjöjjön. Szeretném jelezni, hogy a “Show Keyboard Viewer” (System prefs – International – Input menu) segítségével is elérhetjük ugyanezen karakterek megjelenítését, ám tény, hogy ez sokkal áttekinthetőbb és egyszerűbb. Kezdő switchereknek ideális.

Ha valaki nem tudja, hogy Mac-en hogy kell a kukacot megjeleníteni, irányítsuk szépen ehhez a post-hoz. Köszönjük CDColt, én pedig elnézést kérek a shameless repost-ért.