Category archives for "japánok"

Japán kapszulahotel experience

Stöckös kipróbált egy japán kapszulahotelt:

Gondolom, elzárt cipőkkel könnyebb megőrizni a tisztaságot, illetve nehezebb fizetés nélkül lelépni (illetve csak akkor érdemes, ha a cipőnk kevesebbe került, mint a szoba). A második sokk a szag volt: a cipőcserére használt előtérben a padlószőnyeg olyan átható lábszagot árasztott, hogy az a genfi egyezménybe ütközik.

A többi rész nem ilyen szörnyű, de én akkor sem vállaltam volna el.

EMOJI

Én magam a jövőben a smiley-kat emojiként fogom nevezni, mert a japánok ebben is előrébb tartanak nálunk. A smiley elnevezés amúgy is béna, az emoji pedig aranyos. A smiley egy dolgot fejez ki, az emoji pedig minden ide vonatkozót: picture-character, azaz e-moji: 絵 – 文字

A Google Gmail szolgáltatása ugyan nem alkalmas arra, hogy inline képeket tűzdeljünk bele a HTML levelünkbe (ez nálam egyébként a LWTF, vagyis “like what the fuck” kategória), viszont nemrég bevezették ők is az emojikat. A chatben már lehetett használni eddig is, viszont azokat újra dolgozták, és megjelentek az inline emojik is! Elég nagy skálából választhatunk és mehetünk idegeire mindenkinek, küldözgethetjük a gőzölgő szarkupacokat.

A képek aranyosra vannak rajzolva, használatát ajánljuk a napi levelezésben megcsömörlött managernek. Az egyik levelemet így írtam alá valamelyik nap:

A japánokról tudnunk kell, hogy a legnagyobb mobiltelefon szolgáltatók, a DoCoMo, a SoftBank és az EZWeb már egységesítették az emojikat maguk közt. Ez nagyjából azt jelenti, hogy az egyik szolgáltatón feladott 172-es kód (vonat) mindenhol vonatot fog jelenteni, csak más grafikai megoldással jelenik majd meg. Ezen az oldalon megtekinthetjük az egységesített emojikat, amik a fenti Google példára is rátesznek egy lapáttal! Nekünk európai polgárnak persze nehéz ennek bármi hasznát felfognunk, de ha a szokásos pragmatikusságunkkal állunk hozzá mindenhez, akkor még az SMS is a “szervizüzenetek” kategóriában marad a mai napig.

Állítólag akkora ez a vagon, hogy az iPhone 2.2-es szoftver frissítése is tartalmazni fogja a fenti emoji kiosztást (172 — vonat!), kompatibilis lesz tehát a japánokkal, segítve a telefon ottani erősebb elterjedését. Gondolom pénzből még az Apple-nek sem elég soha.

Nekem ez ellen semmi kifogásom nincs, örömmel színesítem az üzeneteimet idióta grafikákkal, persze a szifon pragmatikus, letisztult grafikája messze esett a DoCoMo 12×12 pixeles egyszínű, ugyanakkor roppant kifejező képi világától, melynek egyik koronázatlan királya a csirke:

Jó szórakozást barátaim! És ne feledjétek: fő a pixel-vidámság!

Caramelldansen (Popotan)

A zene maga egy svéd, különösebb sikert nem elért valami, amit a japánok emeltek a magasba egy náluk 2003-ben sugárzott anime főcíméből átvett (!) apró animációval. Ebből a mash-upból születik meg az Uma Uma Dance:

A related részen egyéb mashupokat is megfigyelhetünk ugyanerre a témára és táncolási stílusra más karakterekkel és videojáték figurákkal, japán iskoláslányokkal. Ha legközelebb zenés táncos szórkozóhelyre eljutok, két tenyerem a halántékom mellé fogom helyezni, azokkal integető mozdulatokat végzek, a csípőmmel meg a zene ritmusára balról-jobbra mozgok.

Dramatic chipmunk után a “Mémek az interneten” sorozatunkat olvasták.

Japán barcode design

Az FMCG szektorban szerintem azóta nem volt ekkora innováció, hogy Luís Figo leigazolt a Szentkirályi Ásványvízhez. Ezek az idióta japánok már megint kitaláltak valami annyira kézenfekvőt és természeteset, hogy nem győzünk csodálkozni:

barcode_design.jpg

A barcode szkenner ugyanis csak egy csíkot kell, hogy érzékeljen belőle az olvasáshoz — miért ne adjunk neki egy kis kreatív gellert? Be – kell – szarni. Kérdés számomra, hogy itthon is meg lehet-e egy ilyet ugrani (miért ne lehetne, bár a Tescos beszerző biztos spárgázik egyet), valamint milyen termékeken működik jól az effekt. Japánban a zöldség/gyümölcs kategóriában használják.

Itt láthatók egyéb minták is.

Japán reklámtechnika

Cabel Sasser japánban járt, és egy érdekes trendet figyelt meg: a különféle termék és szolgáltatás reklámozók a print hirdetéseik végén internetes search boxot imitáló grafikai képeket helyeznek el, amibe kvázi beleírják a megfelelő kulcsszavakat nagyjából így:

pmsearch.png

Persze a japánok ezen is tekernek, mert nem pixel-precíz OS alapú grafikai képekkel dolgoznak, hanem régi gombokkal, visztás grádiensekkel, webes-jellegű formákkal, képregény-szerű grafikai rendszert követve. A Cabeltől átvett minta:

urlreklam.jpg

Érdekes koncepció, viszont ha jön néhány kis mitugrász és legooglebombolja az egészet, akkor máris bebuktuk a dolgot. Így járna például az Apple Hungary is.

Amit viszont én figyeltem még meg printben európai viszonylatban, az az underscore _ karakter indokolatlan használata. Nagyon “trendi” mostanában headline-okat ezzel tipózni, ide hozzánk még kevéssé jutott el, viszont az osztrákok után a cseheknél is remekül megfigyelhető. Például ilyeneket írnak, hogy “x_ceed” meg “Be b__Rave” (kamu példák). Nem kedvelem igazából, egyszerű fad.

3.14

Ma van Pi nap — 2008. 03. 14.

Átfutottam a Wikipedia szócikket is ennek alkalmából, elképesztő értelemetlen dolgokra bukkantam. Ezekből szemezgetnék:

– Shigeru Kondo tartja az otthoni Pi kalkulációs rekordját. Egy 48 giga ramra felkokszolt XEON gépen számította ki 100,000,000,000 jegyre idén januárban, ami 40 napot vett igénybe.

– Az akkor 24 éves kínai Lu Chao tartja a Pi legtöbb jegyig tartó emlékezetből való visszaismétlését. Egészen pontosan 67,890 jegyet sorolt fel, ami pontosan 24 órán és 4 percen át tartott. (Ezt valaki maga elé tudja képzelni? Ott áll az arc és egy teljes napon át sorolja a számokat tévesztés nélkül. Komplett idióta.)

– A Plastik media szerkesztője fejből eddig tudja: 3,141592653

Japán emoticons rulez

emoji2.png
bocs, nem mi scale-eztük ilyen csúnyán

Hulla aranyos mindegyik. Japánt úgy képzelem el, mint azt a világot, ahol mindenki hulla aranyos. Aki ilyen ikonokat rajzol, rossz ember nem lehet. (FYI, tovább nyomom a Picross DS-t, abban is hulla aranyos és über-PC kis animációk vannak — egy olyan világot mutatnak be, ahol szivesen tartózkodom.)

Azért ez sem rossz:

( ´(00)`)
malac

∥wc∥ ヾ(^ ^ゞ =з =з =
budira rohan a Plastik media szerkesztője — tele vannak wc emoticonnal csórikáim

Super Mario Galaxy OMG

Egész nap Super Mario Galaxy-vel játszottam, best game ever. Komolyan. Aki nem nézi meg, nem tudja, mi a csoki-csúcs anyag.

smg.jpg

A játék grafikája valami döbbenet. Az általam másik példaként ismert Teamfortress 2 használja még a subsurface scattering-et (értsd kb: a modelleken az inner glow — az effekt megfigyelhető ezen a képen is), ami miatt nagy mértékben kapja a kép ezt a Pixar-esque hatást. Persze ez csak némi hangulatot ad, az egészet látni kell ahhoz, hogy lássuk, milyen is a vizuális stílusa. (A játék elején a nagy méhecskét csiklandozni valami őrületes állapotba kergetett!)

A játék ezekkel a bolygókkal, meg gravitációval megszerelve, hát olyan MESE, hogy nem találok szavakat. Még az elején járok (23 csillagot szedtem össze), de Lindával egymásra borulva zokogunk, mert annyira BEROSÁLÁS JÓ az anyag. Ötből öt, hibátlan.

nintendo.jpg

Platformer király.

Abbreviation alert! Másrészt még az alkalmazott vizuális technológiára visszatérve: nekem ez a TF2 / SMG jellegű SSS effekt sokkal jobban bejön, mint az unalomig ismert D3/Q4-féle műanyag kinézetű vérgagyi. Igen, sajnos a Bioshock is túlzásba viszi a bump mappinget, de nekem esküszöm egy ilyen FMW-szerű valami lesz belőle. Ha ilyenek lesznek a jövő játékai, rám ne számítsatok, vaszki.

I have a new hobby

Bevezető:

Az első probléma megoldása megtekinthető H.264-en tömörített MOV fileban (kb 6 mega), elérhető ide kattintva. Ezt a videót azért készítettem, hogy megmutassam a gyakorlatban mindezt.

A hivatkozot weblap a http://griddlers.net/ címen. Célszerű a Nintendo DS-re kapható Picross DS című játékkal kezdeni, ott a legideálisabb a tanulógörbe. Ha erre nincs lehetőség, akkor 5×5-ös táblákból megcsinálni egy 10 darabot, aztán átmenni a 10×10-re, majd így szépen tovább.

Szabályok azért összeszedve gyorsan:

– az oszlopokban és sorokban levő szám megadja az adott oszlopan/sorban szereplő sötét négyzetek számát
sorrend meghatározott, pl. 4 2 1 azt jelenti, hogy először van valahol egy négyes fekete blokk, utána közvetlenül egy szünet, aztán valahol egy kettes, majd egy egyes
– a sötét négyzetek között LEGALÁBB EGY üres négyzetnek kell lennie (minimálisan a fenti példa esetén: négy-szünet-kettő-szünet-egy)

Have fun, you all.

Super Paper Mario (Wii)

Fantasztikus játék!

Elképesztően debil grafikája van, az első másfél óra igen sok szöveg, egyszerű játékmenet és értelmetlen zsúfoltság, de utána kérem tisztelettel: tökéletes logikai/platformer anyag. Bevallom, hogy az utóbbiak tükrében az előbbiek értelmet nyernek, de mai felgyorsult világunkban, szerintem kevesen szentelnek ennek kellő figyelmet. A japánok viszont tesznek minderre.

Eredetileg ez volt az a játékképernyő, ami alapján eldöntöttem, hogy engem ez a cucc érdekel:

spm_3d.jpg

Felül az old school Super Mario Bros (World 1-2), alul pedig ugyanez a képernyő 3D-ben! Mint kiderült a játékban tetszőleges ponton tudunk váltani a két nézet között, és minden pályának megvan a 3D nézete. Nagyon okosan oldották meg egyébként a dolgot és a pályákat, remekül működik a koncepció. Legtöbbször ide-oda kell kapcsolgatnunk, ha meg akarunk oldani egy-egy feladványt.

Két dolog miatt kell mindenképpen kiemelnem a Super Paper Mario-t:

1. A vizuális art direction

Beszarás-befosás-behugyozás grafikailag. Idióta vacakságnak tűnik (Handrás forog a boltjában), de roppant átgondolt minden. Az összes Mario történelem előfordul benne valamilyen formában, és mindez meg van fejelve rengeteg idióta ötlettel. Lehetetlen mindezt összefoglalni, hinnetek kell nekem. Nyomatni kell a cuccot és ámulni.

2. A játékmenet ötletessége

Ugyanaz, mint az előbbi pontban. Soha nem unatkozik az ember. Az első pályákon citromba harapott képpel verekedtem át magam, mondtam is, hogy MI EZ A FOS. Később minden értelmet nyer, illetve az eseményhorizontok kitágulnak. A játékban néha igen komoly gondolkodásokat kell lefolytatni, hogy egy-egy world-öt megoldjunk. A world egyáltalán nem nagy, de ügyességi és logikai elemek nagyon ügyesen vannak ötvözve bennük.

Ötből öt.