Category archives for "józsi plays"

IBM PC Speaker

Ismerkedésemet az IBM PC (klónnal) a ’90-es évek elején kezdtem fekete-fehér CGA monitoron. Abban az időben rettenetesen bénának számító grafikája és hangja volt. (Mondjuk azért ebben is volt egy kis élmény.) Volt viszont egy “Magic Mushroom” (MP3 – és magyarul is!) nevű kis demó, ami a speakeren keresztül is képes volt úgy visszaadni a zenét, mintha hangkártya lett volna a gépben. Általában ezt mutogattam az ismerősöknek, ha a géppel kapcsolatban mutogattam dolgokat. Illetve ebből a korból volt még itt a “Mach 3” című játék, ami szintén digitalizálva szólalt meg.

Talán a korszak legmeghatározóbb játéka a Hero’s Quest: So You Want to Be a Hero volt, amit gyakorlatilag még úgy játszottam, hogy alig beszéltem angolul és telefonon kérdezgettem embereket, hogy melyik részen mit kell csinálni. Valamiért azt a játékot hetekig, hónapokig játszottam, olyan volt, mint egy igazi kaland.

Legend of Zelda: Wind Waker HD – 6

The Legend of Zelda – Wind Waker HD (2013)
Platform Nintendo Wii U
Kezdő játékidő 37:48
Vége játékidő 39:31
Videó hossz 1:43
És ez a vasárnapi harmadik, egyben befejező játék, ahol elmegyünk gyakorlatilag a Wind Temple végéig. Igen termékeny hétvégénk volt, hiszen kb. 6 óra nettó játékidő ment bele és már közel 40 óránál tartunk. Gyömbért kiszabadítottuk végül és folytattuk kalandozásainkat ebben az érdekes dungeonben. Nem akadtam el szerencsére, hanem a végén járok és azt is tudom, hogy mi hiányzik még ahhoz, hogy befejezzük ténylegesen ezt a dungeont is. Remélem hamarosan folytatódhat a kaland!

Legend of Zelda: Wind Waker HD – 5

The Legend of Zelda – Wind Waker HD (2013)
Platform Nintendo Wii U
Kezdő játékidő 36:38
Vége játékidő 37:48
Videó hossz 1:10
Vasárnapi folytatás. Sőt, lehet, hogy még ma lesz egy rész, mert a gyerek altatása után újra le fogok ülni. Hiába, ha esik, akkor zuhog! Szóval a 4. epizód a főszörny csata közepén ért véget, pontosan onnan folytatjuk, oldjuk meg, aztán irány máris a Wind Temple! Ehhez persze megint egy alattomos sztori részen kellett továbbmenni. A Wind Temple-ben viszont sok minden hiányzik még, csak az elején tartok, viszont megvan már a térképem, de Gyömbért sajnos fogságba ejtették a Wallmasterek. Nagyon várom már az esti folytatást, let’s play!

Legend of Zelda: Wind Waker HD – 4

The Legend of Zelda – Wind Waker HD (2013)
Platform Nintendo Wii U
Kezdő játékidő 35:19
Vége játékidő 36:38
Videó hossz 1:19
Vasárnap délután újra nekilendültem az Earth Temple-nek. Feltett szándékom annyi volt, hogy szép alaposan végignézem újra a dungeon-t, aztán ez fog majd segíteni abban, hogy megtaláljam, hogyan kell továbbjutni azon a részen, ahol tegnap elakadtam. Általában ez a stratégia mindig jól veszi ki magát, ajánlom másoknak is. Hogy végül sikerült-e, illetve a csaknem másfél órának a tartalma legyen meglepetés, let’s play!

Legend of Zelda: Wind Waker HD – 3

The Legend of Zelda – Wind Waker HD (2013)
Platform Nintendo Wii U
Kezdő játékidő 33:22
Vége játékidő 35:19
Videó hossz 1:56
Szombat este egybefüggő két órát Zeldáztam. Az előző epizódok sivársága után történt végre valami, mert sikerült továbbgördíteni a sztorin és bejutottam az Earth Temple-be. Érdekes dungeon, mert a kiscsaj NPC-vel kell megoldani a logikai feladatokat, aki repülni is tud, illetve a hárfájával még a sugarakat is ki tudja lőni, ha éppen irányítjuk mind controllal. Nagyjából a templom felét oldottam meg, amikor is elfogyott a gigabájt…

Legend of Zelda: Wind Waker HD – 2

The Legend of Zelda – Wind Waker HD (2013)
Platform Nintendo Wii U
Kezdő játékidő 32:43
Vége játékidő 33:22
Videó hossz 0:39
Tegnap este folytattam kicsit a Zeldát, nem sok időt, csak szűk háromnegyed órát nyomtam, rossz volt a stream minősége, így aki akadásmentesen nézné, annak itt a felvétel. A tartalomból: további felfedezések a térképen, repkedős minijáték, amit végül feladtam azt hiszem magic meter híjján. Fogalom nélküli hajókázás annak érdekében, hogy megtaláljam, mi a sztori következő része. Sajnos nem lett meg, sőt, nem is az a bejárat, így ki kell találnom valami mást, mert nagy ez a játéktér…

Legend of Zelda: Wind Waker HD – 1

The Legend of Zelda – Wind Waker HD (2013)
Platform Nintendo Wii U
Kezdő játékidő 31:05
Vége játékidő 32:43
Videó hossz 1:38
Tegnap folytattam a szigetek felfedezését, megcsináltam a hátralevő délnyugati kockákat, már csak az északkeleti sarok három kockája van hátra. Apró sidequestekbe is bocsátkoztam, semmi komoly dolgot nem fedeztem fel, viszont még várat magára az, hogy mitől megy majd tovább a sztori. A következő epizódban valószínűleg befejezem a térkép megrajzolását, aztán van egy ötletem, hogy hol kéne eljátszani a két új dalt…