A Liszt Ferenc Terminál 2-n álltam meg, baromi nagy mázlim volt, hogy tele voltam apróval és pontosan 1000 forintot be tudtam dobni a gépbe, különben nem tudtam volna működő parkolójegyet venni. (Ezer forint minden megkezdett óra, de nem fogad el bankjegyet.)

Odamentem az információs pulthoz, megkérdeztem a nőtől, hogy hogyan vegyek hosszabbítást, ha nincs több apróm. Megmutatott egy irányt, ahol van valaki, aki vált pénzt. Megkérdeztem tőle, hogy esetleg lenn a parkoló placcon kell-e parkolni, valamit ugyanis biztos rosszul csinálok, ha ilyen drága. Azt mondta, hogy nem ő találta ki, mire én gyorsan rávágtam, hogy nem is mondtam ilyet, hogy ő találta ki, aztán folytatta, hogy lenn a placcon is ennyibe kerül, meg hozzáragasztotta, hogy a “reptereken általában drága a parkolás”.

Felvetettem, hogy a gép, amire várok, késik, nincs több apróm és biztos ki fogok futni az időből. Igazából nem érdekelt már a válasza, úgyse jutottam volna előrébb vele. Nagyjából 15-17 percet kellett ráhúznom, egy parkolóbiztos egyébként rendületlenül vizslatta a pályát, szerencsére nem baszott meg.

Ezer forint fél óránként akkor is indokolatlan és arcátlan. Ki tudom és ki is fogom mondani: elmennek ezek a kurva anyjukba. (Értsd: ha kimész valakiért a reptérre, 1000 forintba kerül, minimum a díj.)

RELEVANT Pénteken véletlen az SMS parkolás telefonszámát rossz helyre küldtem el, és mint aki jól végezte dolgát másfél órával később derült ki számomra is, mi történt. Persze kaptam egy 6000 (!) forintos bírságot, még aznap beküldtem a levelemet, amiben elismertem a hibát, de kértem őket, hogy méltányolják azt, hogy akartam fizetni, csak elütöttem a telefonszámot. Meglátjuk.

update: Kianek mutat egy ennek felébe kerülő megoldás irányába, ez a rövidtávú parkoló a Terminál 1-en, illetve a Terminál 2-n. A nagyságrendeken nem, de kis optimálizálás.

update 2: a legjobb módszer, ha a családtag felhív, amikor kivette a bőröndjét, mi meg a vecsési mekiben várakozunk.

A tegnapi MacBook Pro posztom elgondolkodásra késztetett úgy látom mindenkit, főleg engem. Az alapvető kérdést úgy tudnám megfogalmazni, hogy egy 3,3 éves, csúcsra fejlesztett (SSD + 4G ram) elsődleges munkagépből merre induljunk el. Kimutattam, hogy nekem nem érdemes egyelőre váltanom, hiszen most is el tudom végezni a munkámat rajta (igen, el tudom végezni).

Nem száz, vagy akár 200 ezer forintos laptopról van szó, hanem gyakorlatilag 800 ezer nettósról. Hiába, az Apple olyan cég, ami átfogalmazott egy két dolgot: a laptop ár az új telefon ár és a csúcs-desktop ár az új laptop ár, 200 az iPhone 4 és 800 a MacBook Pro — ez van öcsisajtok.

Persze, a lényegi rész most nem ez, mert akinek nincs Mac-je, az azonnal vásároljon magának. Nekem viszont van Mac-em. Igaz, hogy nem a legújabb, de van! iPhone-om és iPad-em is van! Nézzük inkáb racionálisan:

- Szükségem van új laptopra? Nincs.
- Szükségem van egy iMacre? Nincs.
- Van annyi pénz a bankszámlámon, hogy meg tudjam venni őket? Van.
- Van annyi pénz a bankszámlámon, hogy tudjunk venni Lindával egy lakást? Nincs.

Hopp, egy új szempont kúszott be. Az életben sajnos más kihívások is vannak, mint egy nyomorult laptop kényelmi-upgrade-je (bár valaki szerint leszakadt garbó és MacBook Pro a kávézóban — áhított imágó). Tegnap átbeszéltük Linkkel a kérdést és arra jutottunk, hogy

FUCK. THIS. SHIT.

Sőt, durvítunk rajta még egyet: felismertük, hogy a 2010-es esztendőben érdemi megtakarítást nem sikerült felhalmoznunk, mivel viszont elkezdtük járni ezt a házasság utcát, sajnos tovább kell haladni más kérdésekkel is, mint például a közös lakás.

A lakás nagyon érdekes kérdés. Eleve pont úgy van beárazva, hogy ne lehessen egyszerűen szert tenni rá. Még ezen a csöcs piacon is kellően drága dolog ahhoz, hogy ne tudja valaki megtakarításból kifizetni. Egész egyszerűen annyi pénzt keres az ember Magyarországon és ehhez képest az ingatlanárak ott vannak, hogy egy sóvárgás-féle dolog lesz csak. Ráadásul akármennyire is fel sikerül halmozni, mindig szükség lesz valami finanszírozásra mögé. De ha elég jól be sikerül állítani a sajáttőke-hitel arányt és még be is sikerül rendezni a cellát, akkor is gyorsan meg kell szabadulni a koszos albérleti díjtól, amit a finanszírozó pénzintézet végül felmar az ember számlájáról.

Namost. Lakás vagy albérlet kérdése. Ezt ebben a posztban offtopicnak nyilvánítom, de erről csak annyit, hogy mi eldöntöttük, hogy endlösung a saját tulajdon. A végén a miénk lesz, eladhatjuk, kaphatunk érte sok millió forintot, ha meg egy bankszámlán gyűjtögetünk, annak soha nem lesz vége, egy tehermentes lakás viszont cool. Ezt persze mindenki eldöntheti saját magának.

Kiszámoltam, hogy az összes pénzünket összerakva sincs annyi lóvénk, hogy beugorjunk egy lakásba hitellel értelmesen, annak meg nem vagyok híve, hogy csak azért is megcsináljuk: mindent kiszárítsunk, még családi pénzt is kérjünk kölcsön, vonjunk be egy vérszívó bankot a tetejébe, aztán vegyünk valamit, amiről kiderül, hogy hangos, sok a szomszéd, hülye a szomszéd, leég egyik nap — nekem ez túl nagy kockázat én ennél megfontoltabb vagyok. Nem vagyok hajlandó mindent feltenni egy lapra. Nem, barátaim. Mindig legyen menekülő útvonal.

Egyszóval kell hozzá sok sok sok megtakarítás. Hogyan lehet ezt elérni? Két módon: 1. bevételeket növelni, 2. költségeket csökkenteni.

A bevétel növelésre tettem már adekvát kísérletet rengeteg vállalkozósdi formájában. Masszív könyveket tudnék írni arról, hogy mit jelent az egyszemélyes vállalkozás. Ez a második offtopic témánk, de annyit azért elmondhatok, hogy abban az esetben, ha felásunk egy kertet, meg még valakiét, meg egy másikat is, de még egy negyedikbe is belekezdünk, akkor ugyan négyszer annyi pénzt tudunk számlázni a piacon elfogadott ásási színvonalon, viszont az ásónyéltől olyan lesz a kezünk, hogy az egész nem ér semmit, és rájövünk, hogy hány kertet tudunk reálisan felásni, hogy még a munka se érjen szart. A dolog tehát korlátos. Ebből a kiút persze az lenne, ha az ember nagyobb cég szintjén vállalkozik, de ez más megugrani való energiaszint. Ebben a posztban nem ezzel a dologgal tervezek, az egy másik kérdés.

Sokkal inkább érdekes megfigyelésünk szempontjából a költségek csökkentése. Megmondom őszintén én már sok éve követem nyomon, hogy mennyi költséget termelek, viszont a költségvetési korlát meglehetősen puha, leginkább az szabott neki határt eddig, hogy mennyi pénzem van az adott hónapban, nem pedig a tudatos és átgondolt tervezés. (Ha átléptem a beállított szintet, akkor is mentem tovább.)

A lényeg viszont az, hogy ezzel az életstílussal a saját szintemen nem termelünk annyi megtakarítást, hogy abból lakást tudjunk megoldani. Most megfogalmaztunk egy célt: lakást kell vennünk, megfelelően beállított saját tőke – hitel arányban (ideális esetben miénk a nagyobbik rész), el kell különíteni még valamennyit berendezésre és meg kell képezni egy rezervációs szintet is. Sajnos valamekkora hitelre szükség lesz, ez van.

Költség oldalról ehhez kell hozzárendelni valamit. A következőt találtam ki: meghatároztunk egy összeget, aminek nagysága vizsgálódásunk szempontjából érdektelen, viszont elég alacsony ahhoz, hogy jelenlegi életszínvonalunkat NE TUDJUK fenntartani. Étterem ünnepnapokon (lehet, hogy ezzel mondok búcsút a gasztró bloggernek?), videojáték szintén, kütyü gyakorlatilag nyista, bevásárlások alkalmával pedig akciós dolgokból előre tervezetten, rengeteg otthoni főzéssel. Tegnap este át is néztük a számokat, meg tudjuk csinálni, kellő önfegyelemmel.

Fogunk egy kalapot, belerakjuk az összeget, minden más pénzt kiürítünk és elkülönítünk, aztán meglátjuk. November 1 lesz holnap, a játék onnan indul. A kalap mellé rakunk egy füzetet is, amibe mindig beírjuk, hogy ki mennyi pénzt vett ki belőle és mit vásárolt rajta. Linda is, én is. Az összes többit pedig félretesszük a lakás alapba. Ezt pedig csináljuk egy évig, persze akkor sem fogunk még lakásnál tartani, viszont sokkal közelebb kerültünk hozzá és legalább csináltunk valamit. Hátat fordítunk ennek a bohózatnak, amit 2010 ebből a szempontból jelentett.

Meglepően őszintén és nyíltan írtam erről a kérdésről, fasz tudja, miért. Nálam a blogolás erről szól, ráadásul most, hogy megírtam magam is sokkal jobban tudom, hogy merre megyek és miért. Remélem, hogy más számára is hasznos volt.

A poszt és a gondolkodás abból született, hogy felismertem, akkor kell Apple számítógépet venni, ha valóban szükségünk van rá, a szűkösség pedig arra sarkallt, hogy adekvát és határozott lépéseket tegyek. Köszönöm Apple, you are the best!

Disclaimer: Szeretném jelezni, hogy a kalap sztori valós, de a részletek ennél picit bonyolultabbak, viszont ennél behatóbban erről a témáról nem kívánok értekezni, illetve annak sem vagyok feltétlen híve, hogy egymás (jelen esetben az én) zsebemben turkáljunk. Inkább szempontrendszert és gondolkodást próbáltam formába önteni. Ennek megfelelően fogok válaszolni a hozzászólások közt is.

Nagyon jó képregény arról, hogy valójában sok minden, ami történik velünk az életben, inkább csak a mi fejünkben látszódik olyannak, a valóságot picit távolabbról szemlélve vehetjük észre. Az élet nagy eligazodása az, hogy minél több dolgot tudjunk a szubjektív résztől megszabadítani és olyannak látni, mint amilyen.

Az Info Rádióban hallottam éppen ma hazafelé a dugóban:

Tatabányán egy kocsmában egy 51 éves, ittas állapotban levő férfi összeszólalkozott a pultos nővel és kellemetlenkedni kezdett. Két 20 éves fiatalember hallotta a szóváltást, majd megkérdezték a pultos nőtől, hogy tudnak-e segíteni neki. A nő azt válaszolta, hogy nincs semmi gond. A két fiatalember távozás közben ismét összetalálkozott az 51 éves idősebbel. A kijárat felé menet az idős illető meglökte az egyik fiatalembert, mire a másik hátulról tarkón ütötte. Az ütéstől az 51 éves illető a helyszínen meghalt, a fiatalok elmenekültek, később feladták magukat. A nyomozás még nem zárult le, de valószínűleg börtönbe kerülnek emberölés vádjával.

Az Indexen ment le ez a négy részes mini dokumentumfilm egy szipus családról. Döbbenetes, megrázó és nyomasztó.

1. “A szipu jobb érzés, mintha egy nővel lefeküdnék”

2. “91-es ólommentes benzinnel kezdtük”

3. “Minden ember másképp hal meg ettől”

Ma nem lesz poszt. Dolgozzatok, rabszolgák.

For the shooting of The Dark Knight, he was The Joker, and that probably had a hand in his death. for a long time, he couldn’t sleep, his mind was racing – he would take two Ambien, which would work for “about an hour,” and then wake up “mind racing.”

Kezd fárasztóvá válni, hogy minden reggel 7-kor kelek. Általában 11:30 – 00:30 között van takarodó, az onnan számított 7 óra alvás bizony nem elég. Ha tudnék aludni, akkor kelni kell, viszont hétvégén (!) amikor lehetne aludni, akkor is kiver az ágy 7-kor, de legkésőbb 8-kor. 9 órakor már nem is tudom, mikor keltem fel utoljára.

Ha időnként (ritkán) buliba megyek az este és fejbevág a cefre, akkor is 7-kor ébredek fel, de akkor még másnapos is vagyok mindennek tetejébe, kóválygok csak a lakásban, mint harkály felső erdőhatáron. Érdekes módon általánosan ismert tény, hogy nem az alkohol mennyiségétől függ a dolog, van, hogy otthoni borozgatás is érezteti a hatását (általában akkor, ha többféle tételt fogyasztok).

Az is bonyolítja a helyzetet, hogy sokszor a napi élet és stressz miatt felébredek hajnalban arra, hogy teker az agyam és gondolkodom a lakáshitelen. Vagy éppen máson, ami akkor foglalkoztat. Ilyenkor, már rájöttem, tudatosan másfelé kell terelni a gondolatokat, mert a pihenés az pihenés, nem pedig ébren tartó gondolkodás.

Érdekes, hogy Heath Ledger is hasonló problémával küzdött, bár neki nem is kellett lakáshitelt felvennie.

Szombaton, miután kivert már az ágy, eltelik a délelőtt, aztán délben nagyfokú fáradtság borul rám. Szombat este, amikor 11-kor szeretnék elernyedt izomzattal a friss párnákba dőlni a felső szomszédok érkeznek meg ISTENTUDJAHONNÉT, tűsarkú kibaszott cipőkkel kopognak (faszt képesek ennyit sétálni egyszerre), meg beszélgetnek és faszombuzi törzsi zenéket hallgatnak, sőt, időnként bútort is tologatnak.

Van két sárga füldugóm, van buddha machine-em, ezekkel dolgozom ilyen esetekben. Ha nagyon súlyos lenne a helyzet, akkor iPod + füles és ráküldöm Eddie Veddert — nesztek kispöcsök, velem ugyan nem csesztek ki, mert ÉN cseszek ki veletek.

Ha szabadságon vagyok, akkor sikerül néhány nap alatt visszatranszformálódnom egyfajta “normális” ügymenetbe, hol kényelmes 8+ órákkal csinálom végig az éjszakát.

Egyébként még azt figyeltem meg, és arra koncentrálok, hogy tudatosan próbáljam meg leszarni a dolgokat. Az embernek természetszerűen esik az, hogy mindenféle problémáért felelősen viseltetik, holott baszni kéne rá.

Nem vagyunk kiszolgálók, minket kell, hogy kiszolgáljanak.

Nem vagyok kiszolgáló, engem kell, hogy kiszolgáljanak.

Beszívom a jót, kifújom a rosszat.

Beszívom a jót, kifújom a rosszat.

Szabó Gergely, Webisztán

Vasárnap éjjel. Itt az idő, hogy oly sok tökölődés után végre vegyek egy nagy levegőt, és olyat tegyek, amit normális ember soha: működő XP “Professional” helyére Win7 “Bizonytalankodót” telepítsek. Lesz, ami lesz. Gyors backup a legfontosabb adatoknak, és már fut is a telepítő a külső vinyóról.

Mózes, Jézus és Ábrahám egyszerre pillant le rám. Az ő lelki erejük szórja szét a Windows-logó körül a négyszínű fényt, midőn bootolásnak ideje jövend. De ni: akad a process bar! A Lenovo T60p ventillátora felhörög. Fagyás. Dermedt csend.

Hot restart, ez maradt utolsó fegyverem. Szöknek az ábrándok, a sok közös emlék búsan visszacseng e büszke múltból. A restart megsegít. Zakatolnak a vistás dizájnelemek az 1600 pixeles kijelzőóceánon. Új erőre kap Káin és Máté apostol. Ők ketten, szent kezeikkel rakosgatják az ikonokat a deszktopon, s bent, a registryben is az ő tökéletességük bújtatja helyükre a biteket. Halleluja, működő friss béta oprendszer. Mégiscsak létezik. Van remény. Ó, Istenem.

Ám az ifjonti hév egyre s egyre többre vágy’. PS CS3 installal Win7 upgrade-et vegyíteni, az ám! Épp Twitteren újságolom a nagy hírt, hogy Isten nagy, Isten megsegít. Mire a kékhalálnál is végzetesebb átok szakad az égből reánk: villám csap át a T60p-n, a kijelző még pislog egyet, és erőtlen bípelés közepette kileheli utolsó programsorait. Ma este kétszer alkonyul.

Hétfő van, minden napok legundokabbika. Kérlelem a földön mozdulatlan fekvő gépet, éledjen, adjon új esélyt. Rádugom a tápot, nincs más remény: intubálni kell. Mind hiába már. Lekuporodok a földre melléd, ó, te sírig jó barát.

Fekete hó pereg le a Pokol kopffáiról. Kirajzolják a szürke köveken: offline.

Sasvári József, Plastik média

Épp telefonáltam munka ügyben egy kimondottan kellemetlen nap végéhez közeledve, amikor fura rajzolatokra lettem figyelmes a képernyőn, ablak-tájon. “Miafa”, mondtam is magamban, mert akkor még a telefonon voltam. Nem tulajdonítva nagy jelentőséget a dolognak tovább folytattam a beszélgetést, majd utána kezdtem ráncolni a szemöldökömet. Érdekes módon az egér működött, de semmi nem reagált.

Az első reboot.

Szürke képernyő, Apple logó. Rövid szünet, ezen a ponton az ember még azon gondolkodik, hogy mi lesz a következő taszk. Viszont amikor belefagy a boot képernyőbe (ez Mac-en egy szürke vízesés jellegű vizuális kép, mintha fentről omlana alá a KÓR), az ember elmereng. Ott és abban a pillanatban azonnal bizonyossá válik a felől, hogy mi van: hardver probléma, de csak sokkal később válik igazán égetővé és kínzóvá.

Az univerzumok ezen a ponton válnak ketté: addig a pillanatig, a boot fagyás pillanatáig tartott az egyik, a “normális” univerzum, onnantól pedig rákerültünk az “alternatív” idő-ösvényre, ahonnan másfajta síkon kezdenek folyni az események. Onnantól hirtelen nem az lesz az érdekes, ami eddig volt, a prioritások egyből átrendeződnek.

Először havazás, aztán csend.

Fazekas Dániel (fds) és Horváth András (xms) az első két személy, akiket felhívok. Mindketten megnyugtatnak, hogy üljek le és ne idegeskedjek feleslegesen. Ha tartózkodna valaki a szobában, hozna egy pohár vizet, ami egészen biztos kámfor ízű lenne, de azt amúgy sem érezném tisztán, csak szélről, mint amikor ma a gépkocsi szerviz amúgy is kis méretű mosdójában a piszoárban mellém állt valaki, akinek nem tudtam nem periférián látni a farkát. (Miért nem az ülőkésbe folyat az ilyen? Mi abban a jó, hogy egymás mellett lengetünk?)

Itthon várom a csodát. Megpróbálok még kettő bootot, hátha megjavult a gép, persze semmi nem történt, ugyanúgy beleszürkül. 2009-ben már nincs sad mac ikon. Handrás azt tanácsolja, hogy hívjam fel az Apple erre a célra létrehozott 06 80-as telefonszámát, ami már magyarul is beszél, de a női hang bontja a vonalat 17 óra után. Majd holnap, fátter.

A barátnőm, áldott jó asszony, megengedi, hogy leüljek az ő laptopja elé és target disk módba tegyem az elhalálozottat, bár előtte létrehoz nekem egy új kontót a számítógépén. Ez így korrekt: ez az enyém, az a tiéd, nem vizelünk egymáséba. Az élettársi kapcsolathoz is hozzátartozik némi privacy, még háborús időkben is.

Az est hátralevő részét egy 256 megabyteos céges Windows XP és egy 8 gigás pen drivera költözéssel töltöm. Holnap páratlan nap van, így autózni fogok a Macintosh szervizbe. 2009. január 12-e van, hétfő.

A benzinkútnál kapott, kártyával fizetett, két részes, rosszul (értsd: írással rossz irányban) összekapcsolt bizonylatot szétszedtem, visszafordítottam és újból összetűztem. A teljességhez hozzátartozik, hogy ezeket iktatom egyébként. Egyáltalán nem meglepő, hogy nem hagyom, hogy egy igénytelen benzinkutas elcsessze a RENDET. Régebben azt hiszem, hagytam, de ma már nem hagyom. A benzinkútnál kapott bizonylatok legyenek rendesen összerakva.

Egyébként milyen ember az, aki úgy képes összekapcsolni egy bizonylatot, hogy az írás van “kifelé”, nem a fonák? Elkenődik, piszkolódik a nyomat, problémákat okozva ezzel. Szó se róla, ismerek kutast, aki korrektül fordítja, de az igénytelenek szarnak bele, csak tűznek, ahogy éppen kedvük tartja.

Vannak az ügyintézős napok. Nem lehet őket elkerülni. El kell vállalni és be kell menni a hivatalba. Péntek délelőtt én is ügyintézős napot tartottam. Igaz, hogy elvesztegettem három órát, viszont elintéztem mindent. (tarzan_scream.wav)

Első körben bementem a Somogyi Béla utca 19-be, ahol a Camera Kft-től átvettem a megjavított fényképezőmet. Már vagy három hete kaptam tőlük SMS-t, hogy elkészült. Ez a dolog egyébként meglehetősen mulatságos volt, mert az első értesítés arról szólt, hogy ingyen megjavították, majd néhány perccel később jött egy másik, hogy 50 ezer forintba került. Természetesen ki kellett fizetnem, bár megpróbáltam nekik megmagyarázni, hogy your mother.

A Camera Kft-nél megjött a vásárlási kedvem. Ezt az alábbi dialógussal szemléltetném:

Én: – Volna esetleg tok G9-hez?
Ő: – Meg kell néznem. (elballag a polchoz, megnézi, lehajol, visszaballag) Nincs.
Én: – Pedig annyi minden van itt, csak van ott egy G9 tok.
Ő: (elballag, nézi újból, hátramegy, visszajön) Nincsen.
Én: – Fasza, akkor ugrok is egy seggest. Látom, hogy van többféle ceruzaelem töltő. Van olyan is, ami kijelzi, ha az elem fel van töltve?
Ő: – Ezt a kollégám tudja. (hátrapillantunk, a kolléga felnéz az IWIW-ből)
Kolléga: – Van LCD-s is, de az tízezer.
Én: – Megnézném.
(Kolléga elővadászik valamit a pult alól, kiderül, hogy ez a cucc a ceruzaelem töltők TERMINÁTORA, mindent kijelez, még azt is, ha pisilni kell)
Én: – Rendeljenek egyet nekem, itt a telefonszámom. Visz-lát.

A Blaháról elindultam a Duna Plázába Handrásékhoz. Az Oktogonnál akkora dugóba ütköztem, hogy az Andrássyn blokkoltam, aztán a Lánchídon át a MOM-ban kötöttem ki. Ott vettem egy gépi lottót, megnézettem az órámat, felmentem egy emelettel feljebb a Mac boltba. Választottam egy szimpatikus second skint a szifonhoz, 5 ezer volt. Nagyon klassz, ipari fogása lett tőle, és legalább drágábban el fogom majd tudni adni az újszerű készüléket. Miközben ott ácsorogtam, megjelent Moon és Petas, akikkel lementünk a Tschibóba reggelizni. Croi + habos kakaó + százas narancslé 490. Bevettük és beszélgettünk egy kicsit.

Innen a T-Mobile üzletbe fáradtam el, ahol ügyintéztem tovább. A szituáció a következő: májusban lejárt az internet csomagom hűsége, és elhatároztam, hogy összevonom a telefonvonal- és internet előfizetésemet egy csomagba. Ezt május óta próbálom több-kevesebb rendszerességgel elintézni. El kell mondani, hogy telefonon próbálkoztam eddig. Annyit már kiderítettünk a Hangokkal, hogy a telefonvonalra üzleti ADSL van beregisztrálva (amiért sima árat fizetek) és ezért akadt fenn a folyamat. A legutóbbi Hang megígérte, hogy visszahív, amint megfixálták a felettesével a dolgot, ennek már egy hónapja legalább. Tudtam, hogy csak ügyintézéssel fogok a végére járni.

Egyszóval húztam egy számot, kivártam a soromat, aztán fáradtam a pulthoz. Azzal kezdődött, hogy lefagyott a rendszer, amin az ADSL dolgokat ellenőrzik. Megvártuk, míg visszajön. Utána körbejártuk az egész rohadt kérdést, megint. Jeleztem a pultosnak, hogy ezen már május óta túlvagyok, és mi a probléma. Felhívott a mobilján valakit, megkérte, hogy kattintsa át az üzleti előfizetést egyénire. Átkattintotta. (!) Mondom, ilyen nincs. Május óta ezzel vagyok pipáztatva és fújatva. Megcsináltuk a papírokat, aláírtam mindent. Eltelt vagy 45 perc, mire mindennel végeztünk, megmondtam neki, hogy ha bármi szar közbejön, ezekkel a papírokkal fogok visszajönni és “megtalállak”.

A Jedi-erőm azt mondatja nekem, hogy ezúttal jó lesz és lefaragok 3290 forintot a havi rezsimből. Remélem Kianek már tapsol nekem.

Ezzel kapcsolatban két dologra jöttem rá:

1.) magától nem történik semmi
2.) vannak dolgok, amiket nem lehet telefonon pénzért (!) elintézni

Ebből a kettőből az következik, hogy fontos vagyok saját magam számára.

Függöny.

Reggeli dugó. Kis utcából fordulva a nagyobba, de nemhogy a kicsi, a nagy utca sem mozdul, centimétereket sem. Hősünk előtt vagy 10 autó próbál kijutni a még nagyobb katyvadékba, mögötte legalább ugyanennyi. A nagy utca bejáratát egy BUSZ takarja el. Senki sem mozdul. Jól látni, ahogy az egyik középkorú hölgy megkéri a buszvezetőt, aki nyitja is az ajtót. Hősünk ujjpárnával dobol a kormánykeréken.

Beszívom a jót, kifújom a rosszat.
Beszívom a jót, kifújom a rosszat.

Hősünk mögött fiatal baseball sapkás illető ül a mergában. Ablaküvege lenn, keze hanyagul kilóg, ujjai közt cigaretta füstölög. Egyszer csak kinyitja az ajtót, kiszáll, nézelődik. A hüvelyk- és mutató ujjából hirtelen patkót formál, hátratolja velük a nyelvét, majd füttyent egy iszonyatosat. Vár néhány hosszú másodpercet, majd kifejti mélyen szántó gondolatait a belvárosi utca közönségének: “elmentek a kurva anyátokba baszd meg”.

Beszívom a jót, kifújom a rosszat.
Beszívom a jót, kifújom a rosszat.

Hősünk teker a rádión, kellemes Jazzy, slágerek jazzes feldolgozásban, talán éppen Nine Inch Nails — senki nem tudja, vagy kérdi. A dugó mellett szintén beragadt kocsma hirdeti: “ingyen wifi”, hősünk kapcsolódik, majd jöhet a web, feedek, emailek. A tönkrement G9-es fényképezőgép javíttatásának intézése, szintén telefonról, ami így szól:

kerem a 68829 javitas haladektalan megkezdeset. arajanlatuk: max 50 ezer ft volt. kerem tovabba a digitalis kepkereso hatlap karcmentes cserejet. udv, sj

(sent from my iPhone)

Beszívom a jót, kifújom a rosszat.
Beszívom a jót, kifújom a rosszat.

Kezd megint újrahevülni az Internet reformja. A szétdiggelt site szerint a nagy internet szolgáltatók 2012-től tervezik bevezetni a csatorna-előfizetés alapú internetset, ami a mai kábeltévé szolgáltatásokhoz hasonló módon csomagban árulnák azokat a weblapokat és eléréseket, amikre van “előfizetésünk”:

Az a baj, hogy ezt tényleg meg fogják csinálni a pöcsarcúak, aztán mehetünk vissza a balettbe ugrálni. “Mérő László: Az élő pénz” című könyve is rámutat, hogy sajnos a pénz kollektív tudatban való megjelenése az okozója ezen eseményeknek.

Az biztos, hogy én nem leszek ott, amikor ezt bevezetik. Marhanyájakat fogok terelni a mezőn tam-tam dobos TCP/IP implementációval. Inkább ezer internetadó magyar módra, mint ez. Ezer internetadó, mint ez!

Handrás, az ország egyedüli festett mohikánjaként pedig valószínűleg az Eurosport HD csomagot fogja majd megvásárolni 48 ezer bruttóért.

Kamu?
Vatta?
Pánik?

Előbb-utóbb kiderül.

Vincent: Tell me about it. I had it in storage for three years, it was out for five days and some dickless piece of shit fucked with it.

Lance: They should be fucking killed. No trial, no jury, straight to execution.

Vincent: Boy, I wish I could’ve caught him doing it. I’d have given anything to catch that asshole doing it. It’d been worth him doing it just so I could’ve caught him doing it.

Tegnap este felugrottam Shoebaronhoz, visszavittem neki a GTA4-et, dumáltunk 5 percet a lépcsőházban (megbeszéltük, hogy egyikünknek sem jött be a GTA4, és Metroid rulez), aztán megyek le a kocsihoz, le van baszva a bal oldali tükör.

Az autó mellett megtaláltam a műanyag darabokat is, illetve a teljesen szétrepedezett tükröt. Egy mázlim volt, mégpedig az, hogy nagyjából vissza tudtam illeszteni az utcán felszedett darabokat. A nagyobb darabért vissza is kellett menni még később, szerencsére a járdán megtaláltuk azt is.

Azóta, ahogy mondani szokták, kicsit nehezebben látok hátrafelé.

Most már egészen bizonyos, hogy születésemkor az orvosok elhelyeztek bennem egy jeladó eszközt, ami a rendőrségre jelenti pontos helyzetemet és irányvektoromat. Természetesen nem magyar, hanem nemzetközi összefogásról, un. joint-operációról van szó.

Mivel magyarázhatnánk ugyanis, hogy Ausztriában véletlen otthonfelejtett forgalmival bennünket szúrnak ki az autópályán az alagútból kifelé jövet? Vagy a két munkanappal lejárt műszaki vizsgát kiszagolva leintenek az Erzsébet-hídon? Vagy a szervízt őszintén keresgélve a buszsávban kettő motorosrendőr FOTÓZGAT?!

Esetleg most az, hogy a hétvégén szintén Balaton felé haladva az autópályán egy alattomos 80-as tábla árnyékában megbújik a Figyelő?

Természetesen félre intett: a Plastik media szerkesztője. Rendőri intézkedés sem maradhatott el:

Badacsonytomajon a Budapest felé kiforduló kereszteződés nem engedi meg a Budapest irányba fordulást, a kötelező haladási irány Keszthely. A Plastik media szerkesztője pedig a kihalt (!) kereszteződés megfigyelve, a kocsi tetején két jól erősített kerékpárral záróvonalazik egyet, mire az autóbusz árnyékából rajtaütésszerűen hopp, megjelenik a ponton-bírságoló alakulat?

He?

Vágjam fel a csuklómat a rejtett jeladót keresve, mint John Nash?

He?

Mindkét felvétel a szerző valós intézkedésű fotója.