Plastik média

w.hvg.hu:

Tisztelt hölgyeim és uraim, vajon ment-e a figyelés által a világ elébb? Mire jó a mi intézkedéseinket lesni, ellenőrizgetni, belepofázni, utánaszámolni? Kértük valaha valakinek is a véleményét? Meghallgattunk bárkit is? Ugye, hogy nem. Sőt, a nyelvészeket is kirúgtuk a francba, amikor olyan hülyeségekre próbáltak odafigyelni, mint a helyesírás. Schmitt elnök úr bezzeg leszarja, és tessék megnézni, hol tart ő, és hol az okostojások. Hát akkor meg? Tisztuljanak, kedves barátaim, nincs itt semmi látnivaló. Arra pedig remélem, tényleg senki nem figyelt, mit kell csinálni a magamfajta imposztorral, amikor esély van rá.

Heti Válasz – Csúnyán beszólt kollégájának Uj Peter:

A hírportáltól pár hónapja távozott blogger, Tóta W. Árpád egyszerűbben fogalmazott: kormányzati befolyás éri az Indexet.

Felbosszantott az az interjú. Dühítő, amikor olyanok moralizálnak az Indexet érő politikai befolyásról, akik többször nyakig merültek a pártfinanszírozott médiamocsárban. Már az interjú első kérdése is két olyan állítást tartalmazott, ami nem volt igaz, és végig a kérdésekben voltak megfogalmazva az interjú állításai, szegény Árpád csak asszisztált.

Na, de most van cenzúra az Indexnél, vagy nincs?

Mondhatok bármit, azt vagy elhiszik, vagy nem. Az olvasó szerintem el tudja dönteni. A New York Timestól a Komszomolszkaja Pravdán át a Zsenmin Zsipaóig a tulajdonosnak mindenhol vannak politikai és gazdasági érdekei, és megpróbálja azt érvényesíteni. Az a kérdés, hogyan viszonyul ehhez a szerkesztőség. Mennyire akar és képes ellenállni? Köt-e kompromisszumokat? Ezeket a konfliktusokat eddig tudtam kezelni, bár rettenetesen utáltam.

E téren nálunk rosszabb a helyzet, mint Nyugaton?

Rosszabb. Magyarország a média területén is Minszk és London között helyezkedik el, az előbbihez kicsit közelebb.

Kreatív Online – A Hvg.hu-hoz igazol Tóta W.:

Úgy tudjuk, egyelőre publicistaként, a Blog.hu-n vezetett felülethez hasonló megjelenésben folytatja munkáját, de részt fog venni a Hvg.hu szerkesztőségi munkájában is. Erről megkérdeztük Tóta W Árpádot, aki egyelőre nem árult el részleteket.

Megkaptam ma a hivatalos értesítésemet is a nulla forintos reálhozamomról az AXÁ-tól. Mellékeltek egy “Reálhozam tájékoztató” levelet is, ebből idézek:

“Az AXA Nyugdíjpénztár az Államadósság Kezelő Központtól (…) összesen 6,4 milliárd forintot igényelt vissza és fizet ki reálhozamként pénztártagjai részére”

“… a reálhozamot mértékét számos esetben negatívan befolyásoló tényezők ellenére az AXA nyugdíjpénztár tagjai többségének vagyonát gyarapította, ugyanakkor az ügyfelek egy részének megtakarításait rossz időpontban érte a nyugdíjvagyon állami gondnokság alá helyezése, náluk az elszámolás időpontjában infláció feletti hozam, azaz reálhozam nem relizálódott.”

“2008-ban, a gazdasági válság évében veszteségminimalizáló stratégiánknak köszönhetően a piaci átlagnál kisebb veszteséggel vészeltük át ezt az időszakot, a Klasszikus portfólióban a piacon csaknem egyedüliként pedig pozitív hozamot is elértünk.”

“A 2008-ban kitört válság első hullámának elvonulása idején (…) mi óvatosabb stratégia mellett döntöttünk (…) 2009-ben a mi célunk nem a veszteségek gyors, de bizonytalan visszanyerése volt, hanem tagjaink számára hosszútávon kiegyensúlyozott növekedés biztosítása (…) a nyugdíjrendszer átalakítás ezt a hosszú távú stratégiát megtörte”

A szövegből kiderül, hogy ők tökéletesen csináltak mindent, csak ugye 1) a válság 2) a nyugdíjrendszer átalakítás. Én azt figyeltem meg, hogy akik külső okokra visszavezethetően érvelnek, vagyis a saját hibájukat nem ismerik el, azok az igazi zsiványok.

Ezzel a képpel búcsúzom:

a boríték felirata: Megköszönjük eddigi bizalmát, hogy nyugdíjcélú megtakarításának kezelését az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárra bízta!

Inforádió:

2011. szeptember 30-án – saját elhatározásból, közös megegyezéssel – távozik az Indextől Uj Péter főszerkesztő. A kiadó nevében dr. Spéder Zoltán, a Közép-Európai Média Zrt. elnöke megköszönte a távozó főszerkesztő munkáját, és sok sikert kívánt további terveihez.

The plot thickens.

Karottának, mint Index kreatív igazgatónak, még a Verdás szereplése előtt szegeztem neki a kérdést: mi az oka a “like” gomb megjelenésének az Indexen? És miért pont most? (Akkor még volt Inda.net is.) Mini-interjút szerettem volna, de Karotta egy remek felvetéssel hárította a gyenge próbálkozásomat. Azt mondta: “Fátter, miért nincs magyar szövegbeviteli rész iOS-en?” Erre én: “Van rajta” — és máris robogtunk bele az erdőbe messze a témától.

Pedig tényleg nincs. Magyar ékezeteket ugyanis csak úgy lehet előcsalni iOS-en, ha a kérdéses magánhangzót hosszan lenyomva tartjuk, erre feljön egy választható ablak. iPad-en cikkek gépelésénél kicsit lassít, viszont, protip!, ott meg lehet játszani, hogy a magánhangzó leütése után felfelé, valamilyen irányban rántjuk az ujjunkat és jön az égtáj szerinti magánhangzó. iPhone-on valamiért nem működik.

A magyar ékezetes rész így néz ki iPhone-on:

Karottának igaza van, ez tényleg nem magyar. Nekem viszont beugrott, hogy más, az értékesítési láncban nálunk magasabb szinten levő nyelvek esetében igenis van, figyelem, fixre mountolt natív betű. Linda például svédül használja a készülékét és nála ez látszik:

Elég, ha megszámoljuk a QWERTY során levő billentyűk számát: amíg a magyaron 10 db van, addig a svéden 11-et helyeztek el az Apple szoftverfejlesztő mérnökei. Belőlem viszont egyből kibújt a pixelbuzerátor és kimértem körzővel, szögmérővel a pontos távokat. Ez a különbség például Svédország és Magyarország között:

Tényleg mi lenne, ha megcsinálnák rendesen magyarul? Valahogy biztos el lehetne érni, hogy rendesen ki legyenek téve a leggyakrabban használt magánhangzók fixen, és hosszabb nyomásra jöjjenek a nem gyakran használtak.

Ha jól emlékszem, a fentieket egyébként annak idején már egy olvasó javasolta nekem, sőt, talán egy petíciót is kért, de akkor még elutasító voltam, viszont ez így ténylegesen jobb lenne nekünk GÉPELÉSI SZEMPONTBÓL.

Akárhogyis: We Want Apple Hungary-an

Ami pedig az Index like gombot illeti: sose tudtam meg, miért, és miért éppen akkor.

Alaphelyzetem: AXA nyugdíjpénztár, onnan átmentem nyilatkozat nélkül államiba. 21 éves korom óta bejelentett munkahelyem van (nem minimálbéren), minden járulékot mindig fizettek utánam.

Tudomásom szerint nem kell külön regisztrálni, ügyfélszolgálatozni sehol, postán jön az értesítés, ha lehet menni a “reálhozam”-ért. Nekem nem jött semmi, a mai napon pedig úgy döntöttem, hogy a dolog végére járok. Megkerestem a pénztártagi azonosító számomat és nekiestem a Góliátnak.

Első körben a honlapon próbáltam tájékozódni, azt illetően, hogy honnan tudhatnék meg információt, nem találtam érdemi közlést — vagy csak elveszett az információtól és különféle grafikáktól szennyezett felületen.

A központi telefonszámukat hívtam második körben. Irdatlan hosszú hangosmenü, de fondorlattal sikerült úgy navigálnom, hogy kezelőhöz irányítsanak. Nem túlzok, olyan 20 percig hallgattam a zenét, utána bontottam a vonalat.

Megpróbáltam felhívni egy hozzám közel eső fiókot, de onnan meg elhajtottak a központi szám irányába. A szöveg az volt, hogy reálhozam kifizetésekkel kapcsolatban csak ott. Ok-ké.

Újra megpróbáltam, megint zene, viszont ezúttal 10 percig kellett csak várnom. Embert kaptam, azonosított, kicsit szüttyögött, majd jelezte, hogy nem képződött a számlámon reálhozam, így nulla forintot kapok. Megkérdeztem, hogy vezesse le, miből mi lett, aztán levezette és elmondta, hogy az infláció feletti hozamnövekedést hívjuk reálhozamnak, az én számlámon meg ilyen nem volt a “válság” miatt.

Megtudtam viszont, hogy mennyi pénz volt a számlámon és mennyi ment át az állami alapba.

Függöny.

Úgy tűnik, Tóta W. is megy az Indexből:

Ez volt az utolsó cikk ezen a blogon. Szeptemberben jelentkezem, addig legfeljebb a Facebook-oldal üzemel. Az Indexnek és lakosságának sok sikert, kitartást, erőt és egészséget kívánok, és köszönöm az elmúlt tizenegy évet.

Augusztus 2-án Bede Márton mondott fel, bár most is utazik és vissza szeretne majd térni:

Szeptembertől egy évre Dél-Amerikába utazik, ezért felmond az Indexnél Bede Márton újságíró, publicista. Bár Bede – ahogy az eMasának elmondta – még nem látja a jövőt, de vélhetően egy év múlva visszatér az Indexhez.

Szeptember elsejétől Pusztay András váltja Kardos Gábort az Index ügyvezetői posztján. Pusztay 2010-ben csatlakozott az Indexet is kiadó Közép-európai Médiához (CEMP), előbb Bazsó Gábor utódaként az Indexvideó élén, később az Index lapigazgatójaként dolgozott. Pusztay mellett a termékfejlesztési és webes stratégiai feladatokat Bazsó Gábor kreatív igazgató látja majd el.

Nagyon durva, hétfői felvétel:

Egyébként azzal indult az egész, hogy felgyújtottak egy kocsmát az utcán, utána támadtak rá a rendőrökre. A liberális jogállam meg illedelmesen hátrál, gyönyörűen látszik a felvételen is. Miért nem megy ki valaki és csinál rendet? Azért, mert akkor megjelenik egy helyi Bodoky és jönnek a “rendőrségi túlkapások”? Én már régen megmondtam, hogy London = Mos Eisley.

Elkezdett kibontakozni egy érdekes diskurzus a szakmáról a megújult FCP X kapcsán, ami egészen közeli belépési élménnyé teszi a korábbi presztízsszakmát. (Mondom ezt annál inkább, mert gyakorlatilag iMovie felhasználóként azonnal birtokba tudtam venni a szoftvert.) Koponyanyimonyo viszont egy érdekes aspektusra hívja fel a figyelmet, arra, hogy ennek a vesztese maga a “szakma” lesz, pontosan ugyanúgy, mint a DTP esetén:

Mint talán mindenki előtt ismeretes, a DTP szakma jelenleg erőteljes döglődésen megy át, ami többek között oda vezethető vissza, hogy ezt a valaha megbecsült, míves szakmát (tipográfus, betűszedő) elárasztották azok, akik öt-hat éve, tizennégy évesen letorrentezett Photoshoppal összeeszkábáltak valamit. Nos, innentől kezdve ők a grafikusok, akik 80-100 ezer forintért elmennek bárhová dolgozni, szépen kitúrva a korábbi garnitúrát, akik – kissé talán naivan – belekényelmesedtek a helyzetükbe. Ők két részre szakadtak: egyrészt azokra, akiknek MÉG van munkájuk, másrészt azokra, akinkek MÁR nincs, és grafikusként annyi az esélyük, hogy lesz, mint hogy Handrás felinstallál egy XP-t. Erről van is egy nagyon jó cikk valahol, mindjárt előkeresem (http://www.kreativ.hu/cikk/kihalnak_a_dtp_sek_)
Az senkit nem érdekel, hogy ezek a fiatal csókák mennyire értenek a szakma finomságaihoz (tipó), neadjisten a nyomdához (se munkavállalói, se munkaadói oldalról), hiszen fiatal még b@sszuk ki, ott zsizsegnek a küszöb előtt még kétszázan.

Nos, könnyen lehet, hogy a sokkal fiatalabb videó-multimédia iparban is egy ilyen robbanásszerű generációváltás lesz, méghozzá nagyon gyorsan: hiszen minden valamirevaló portál, e-újság videós anyagokkal is operál. Kell a sok vágó, akiknek nem kell tudnia mi az, hogy interlacing meg EPS, csak filmezd le az anyagot fiam (lehetőleg himbálva a kamerát, mert az úgy trendi), aztán csapd össze bármiben, de legyen benne az a vicces animáció, amit a plastikon is láttál.

Szóval, szerintem itt a probléma: egy korábban profinak számító program (ami kurvára nem profi szabvány, legalábbis ahhoz képest, amit eddig profi szabványnak kezeltünk), rászabadítja a dzsungelt a videóvágó szakmára. És ez pont úgy fáj, mintha megcsalt volna a csajod…

Erre írom ezt:

Személy szerint engem is zavar, hogy hígulnak a szakmák. De ez egy olyan jelenség, ami ellen — így — nem lehet harcolni. A minőségi munkával lehet. Persze Magyarországon arra soha nincs igény és kereslet, pénz, ezért aztán a technológiák fejlődésével a tökéletes eróziónak lehetünk szemtanúi.

Gáz? Nemgáz? Kell-e a géprombolás? Discuss.

Egyszerűen nem találok szavakat, annyira szétbasz az ideg.

Én is megvásároltam tavaly Andy Baio “Kind of Bloop” című CD-jét, amivel Miles Davis “Kind of Blue” című lemezének állít emléket chiptune feldolgozásával. Andy csak producelte a CD-t, a bevételeket meg szétosztotta a résztvevő művészek közt. Tessék, itt van az én gyűjteményemben:

Noha Baio elég alapos ember, egy dologra nem figyelt: hogy a CD borítójának feldolgozása, noha pixelrajz az eredeti fotóról, zavarni fogja a jogtulajdonost (bizonyos Jay Maisel), aki be is perelte annak rendje és módja szerint Andy-t. De nem is akárhogy:

they were seeking “either statutory damages up to $150,000 for each infringement at the jury’s discretion and reasonable attorneys fees or actual damages and all profits attributed to the unlicensed use of his photograph, and $25,000 for Digital Millennium Copyright Act (DMCA) violations.”

A dolog vége az lett, hogy vitatni kezdték, hogy a felhasználás “fair use” kategóriába esik-e, nem tudtak dűlőre jutni, Andynek végül fizetnie kellett: megegyeztek $32,500-ban (kb. 6,2 millió forint) és nem használhatja többet a pixelborítót sem az album honlapján, vagy a letöltött média állományokban. Andy a részletes posztjában felteszi a kérdést: rendben, hogy az övé hasonlít az eredetire, de hol a határ? Mikor lehet azt mondani, hogy valami már nem másolat?

Tényleg érdekes felvetés.

Ettől függetlenül Jay remélem örül, hogy egy ennyire őszinte és kivételes ember hobbi projektjében igazságot sikerült találnia, és azt is remélem, hogy jól fel tudja használni a szerzett 32 ezer 500 dollárt. Nem látja az értéket, csak a számokat, rohadna meg ott, ahol van, büdös, kékfejű, seggfej paraszt — s mondhatnám, a “kurva anyád” végre. Ha itt lenne, jól megmondanám most neki a véleményem!

update: Andy Baioval leveleztem és elmondta, hogy az albumból kb. 5000 dollár bevétele volt.

A fejelős sztori után rögtön egy másik hasonló, ezúttal bankokkal. Találkoztam ma egy másik haverommal, de késett picit, mert váratlanul bankba kellett mennie. A sztori a következő: lakáshitelt vett fel az egyik banknál. (Leírhatnám a bank nevét, de teljesen mindegy, azt hiszem az összes bank így működik, tehát irreleváns.) A lakáshitelt 3 évvel ezelőtt vette fel, ő pedig időközben munkahelyet váltott.

Igen ám, de a munkahelyváltás azt eredményezte, hogy a munkáltatója nem oda utalta neki a lóvét, és az most teljesen mindegy, hogy hova, vagy miért, lényeg az, hogy nem oda, ezért aztán, ma reggel egyszerűen leinkasszáltak 3 kilót a számlájáról (a bank állítólag egy darab ajánlott levelet adott fel ezzel kapcsolatban, ezt a levelet senki nem látta). Ezt vette észre ma, amikor rám várt: nem tudott fizetni, sőt, utána én hívtam már meg a kólára, meg adtam neki két kilót, hogy ki tudjon állni a garázsból.

Háttér, amivel jó tisztában lenni: a bank hitelszerződés aláírásakor mindenféle kedvezményeket ad az embernek azért cserébe, ha a bank számlájára érkezik az adós fizetése, csoportos beszedési megbízásokat ad a bankon keresztül és így tovább, ezt mind szépen alá kell írni. (Egyébként mindez opcionális, választható néhány százezerrel több költség is, de nem sokan szoktak ezzel élni.) Nincs ezzel semmi gond, csak ez így is menjen. Ha ugyanis nem így megy, akkor a bank bizony tényleg, és jogosan!, tartja magát a szerződésben foglaltakhoz, aztán elég gyorsan inkasszál is.

Kicsit hasonlít az egész a South Park 15-ik nyitó epizódjához, ahol ugyanezt lovagolják körbe. Az emberek nem olvassák el, mit írnak alá.

Itt jön a csavar a sztoriban: kinek van igaza? Jogilag a banknak. Viszont mi van a haverommal, aki tényleg, késedelem nélkül 3 éve minden törlesztőrészletet azonnal átutalt? Most ezt jogosan érzi kibaszásnak, 3 kilóval megrövidítették. Sőt, ez a három kiló pont a következő havit takarta volna be, most aztán matekozik.

A bank, ismétlem, jogszerűen jár el, tényleg aláíratta, tényleg így működik, ez a modell, ez a játék. Mégis, keserű az ember szája széle tőle. Egy kicsi kibaszást azért lehet érezni mögötte. Attól függ, kit kérdezel.

A pénzt persze nem fogja visszakapni. A bankok ilyenek, önös érdekeiket nézik, nem azt, hogy nekünk legyen jó. (Ugyanis azzal, ha rajtuk vezetjük keresztül ezeket, keresnek.)

Összezsebkendőzném, ismét. Mert ez nem jól van így, nagyon nem jól van. 3 év alatt egyébként már rég megkeresték azt a 3 kilót rajta, simán pluszos a bank bulija.

Köcsög világ.

Függöny.

Ez a poszt az egyik hazánkban levő nagy multiról fog szólni. Szándékosan nem írok neveket, még a végén én is megszívom, viszont elmenni se szeretnék a sztori mellett, ezért konkrétumok nélkül. Egyik haverom ott dolgozik náluk, húsvét előtt elmentek egy céges buliba. Az angol, kb. 45 éves főnöke jól betintázott aznap este, és, lerövidítem a sztorit, inzultálni kezdte a pincéreket, mondvacsinált okok miatt nem akart végül fizetni, egy szó, mint száz, elég alpári módon viselkedett.

A haverom szólt neki, hogy ugyan fejezze már be ezt a stílust, illetve megjegyzést tett arra, hogy nem akar fizetni, erre a csávónak eldurrant az agya, de frankón, azzal a lendülettel megfejelte a haveromat, aki felugrott, hátralépett kettő lépést, orrából elkezdett folyni a vér. A fószer barátnője megpróbálta lefogni, az is kapott egy maflást, aztán végül egy másik jelenlevő férfinak sikerült megfékeznie.

Nagyjából ennyi a sztorinak a bevezetője, nézzük az izgalmasabb részt, mi történik ez után! Elvégre tiszta sor, nem? Valakinek eldurran az agya, primitív módon bebaszik, köcsög, seggfej, viselje a cselekedeteinek következményét, nem igaz?

A valóság prózaibb és sokkal egyszerűbb. A nagy multi először is azt mondja: mindketten kontraktorok, ez nem céges ügy, rendezzék le egymás között. Az angol csávó angol földijei szintén neki falaznak. Elmennének szó nélkül, kis hátba veregetés, jól van, csak legközelebb elő ne forduljon, kb. ezen a szinten lerendezik egymás közt. Az egyetlen károsult a haverom, aki nem tudja tisztázni a helyzetet, sőt, gyakorlatilag távozni kényszerül a cégtől.

Mert mik az opciói? Pereli a multit? Esélytelen. Pereli az angol idegbeteget? Szintén esélytelen, mit ér el vele? Semmit. El van innentől baszódva az egész munkakapcsolat, rossz a légkör, vége a sztorinak. Egyszóval távozik.

Hogy mi a sztori morális tanulsága? Az van, hogy itt is előjön újra az a mindenki által ismert, csak éppen sokszor meg nem fogalmazott tényszerűség, hogy egy kis pötty vagyunk a CEE (Central Eastern European) klaszterben, és az idepakolt külföldi igazgatók, ha éppen olyanjuk van, úgy bánnak velünk, ahogy akarnak, a kurva anyjukat. Ha olyanjuk van, disszelik az országot, ha azt akarják, disszelik a lakosokat, és amikor úgy tartja kedvük, mindent megtesznek velünk, amit csak akarnak.

(Nagyon tele van a faszom ettől a provincializmustól. Tudjátok mit? Keljünk fel! Passzív ellenállás legyen a mi igazi fegyverünk. Ha nem néznek oda, sózzuk meg az ételüket, köpjünk bele a sörükbe — jó fikásat —, dörgöljük a faszunkhoz a zsebkendőjüket.)

Földes András az Indexnek:

A földrajzi nevekről döntő bizottság több tagját kirúgták munkahelyéről, mert úgy vélték, a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér név bonyolult, és nem menne át a köztudatba. Szakmai véleményükért egyeseknek nem is a bizottsági helyükkel kellett fizetniük, hanem a bizottsági tevékenységüktől független munkahelyükről rúgták ki őket.

(…)

A földrajzi nevek, helységnevek, földrajzi megjelölések ügyében illetékes bizottság 20:1 arányban szavazva úgy határozott: a Ferihegyi reptér új neve ne a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér legyen. A bizottság a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest–Ferihegy elnevezést támogatta.

A kérdés nem az, hogy legyen, vagy ne legyen Franz Liszt, hanem az, hogy benne maradjon-e a Ferihegy és a Budapest hova kerüljön. Az, hogy az embereket kirúgnak, ettől teljesen független dolog, ilyen faszság miatt még nem rúgtak ki soha senkit — azt persze senki nem kérdi meg, hogy ténylegesen ami munkát végeztek, ott jól helytálltak-e, vagy, sajnos, politikailag simulékonyak voltak-e. Egyszerű demagógia ez az Index részéről, a szokásos, mondhatni.

És most bevezetem a nyelves lájk fogalmát. Politikailag lájkolunk a Facebookon valamilyen eseményt, fotót, bejegyzést stb, ha célunk az, hogy a lájkolt személy tudomást szerezzen arról, melyik oldalon állunk és hova tartozunk — még ha csak ezen a szinten, virtuálisan is. Nyelves lájknak is mondhatjuk abban az esetben, ha gondolatilag a lájk jó mélyre hatol és ott vidáman fickándozik, tükrös márvány szintig jutva. A Facebook integrációs rendszere sajnos nem tesz különbséget lájk és lájk közt, így annak osztályozási része a felhasználó sajátja.