A „kütyü” kategória archívuma

Sifteo cubes

Szintén egy nagyon aranyos termék, hatalmas ötlet, igazi karácsonyi ajándék lehet, ha nem zavar a termék relatív magas ára: 150 dollár, azaz itthon 40-50 ezer forint között. Kis keresgélés után sem találtam meg, hogy forgalmazza-e itthon valaki.

Cosmonaut

Steve Jobs ugyan stylus ellenes volt, én viszont pontosan tudom, hogy kell nekem egy kapacitív cerka az iPad-hez. Idén áprilisban a Glif (300 forintot ér, 3000-be kerül) készítői előálltak az általam tökéletesnek gondolt “jelölőfilc” koncepcióval, ahol egy olyan stylus elkészítését tűzték ki célul, ami végre nem egy piszlicsáré toll, hanem egy igazi vastag filc-szerű valami:

Ez a Cosmonaut. A csomagolás is magáért beszél:

Áprilisban én is back-eltem a projektet a Kickstarteren, de azt nem gondoltam volna, hogy decemberig kell várni majd a filcre. Most viszont úgy néz ki, hogy jövő héten postázzák a terméket, talán még idén ide fog érni.

Canon 5D Mark 2

A fényképezős posztjaim hatására egy neve elhallgatását kérő jóakarómtól kaptam tegnap játszani egy Canon 5D Mark 2 fényképezőt egy szintén a fotósok körében jól ismert, de 2010-en frissített 70-200-as objektívvel. (Canon EF 70-200mm 1:2.8 L IS II USM) Azt hiszem, még soha életemben nem fogtam egy ilyen szerelést 5 másodpercnél tovább, talán eFinél lőttem is vele egyet, így tényleg nagy felelősséget éreztem, amikor a nyakamba akasztottam a masinát.

Amikor a kezembe kaptam, belenéztem a keresőbe, aztán a kertben ráfókuszáltam erre-arra, és egyből az jutott eszembe, hogy, ezt most megpróbálom szó szerint visszaidézni, “azt a kibaszott gecibe—kurva anyját”. Ez nem is csoda, hiszen a 150 ezer forintos árkategóriájú NEX5-re szerelt 18-55-ös kit-objektív és az 5D között a nem látható, leginkább egy mély, több km hosszú szakadék így jól láthatóvá vált. Ez persze nem nagy felismerés, de mégis, hirtelen érezni, elég lesokkoló. (Főleg, hogy újabban próbálkozom a Sony-val is.)

A szettet így kézben tartva, a súlyát, erejét érezve pontosan olyan érzésem volt, mint amikor először beültem egy Ferrariba: alapjáraton érezni lehetett, hogy ebben hátul nem motor, hanem egy kibaszott rakétahajtómű van, a belső részek rút funkcionalista megközelítése pedig minden alkalommal azt sugallja, hogy itt a funkció a dizájn felett áll. A robusztussága, a kegyetlensége azt éreztette velem, hogy rendben van, ott van a kezemben, de vigyázzak vele, mert könnyen megégethetem magam.

Azt hiszem, talán a legnépszerűbb profi fotósszett váza is egy ellentmondás. Nekem legalábbis. Rút, funkcionalista, kegyetlen. Ebben nem látni szép menüket, feliratok vannak, gombok. Rohadtul nem tetszett például, hogy kényelmetlen ellenőrizni az elkészített képet. Az a kis érdes bogyó, amit masszírozni kell, hogy az ember bejárja a lőttet, teljesen alkalmatlan arra, hogy bárminemű munkát végezzünk. Lehet, hogy erre az a válasz, hogy a profik basznak rá, ők már eleve tudják, hogy mit csinálnak. Lám-lám, az analóg iskola, ahol még nem lehetett annyit kattintgatni, mint amennyit szerettünk volna, itt most visszaköszönt. Fura volt a tekerőgomb is, mint léptető. Valamiért azt hittem elsőre, hogy balra-jobbra kell nyomni, de nem, a menüben is jobbra-balra kell forgatni. Egy idő után teljesen megszoktam egyébként.

A 70-200-as zoom objektív viszont egy csoda. Gyönyörűen néz ki, igazi rakétahajtómű, csak itt a meghajtott motor elejére szerelve. Az obiról ezt írják:

This is a lens which can truly be described as a professional workhorse, with robust build (including dust and moisture resistance), wide F2.8 maximum aperture, fast and silent ultrasonic autofocus motor, and optical image stabilization for hand-holding at slow shutter speeds.

Oldalán a kezelőgombok, rengeteg fém, súly, masszívság. Először itt tapasztaltam meg, milyen közelséget jelent a 200mm. Egyáltalán nem olyan nagyot, mint álmaimban képzeltem, viszont szépeket lehet vele fotózni úgy, hogy az ember nem mászik a másik arcába. (Madarakhoz viszont kevés, szomorú szmájli.) Néhány kép:

A teljes publikált szett itt.

Nagyon tetszett még a videózás benne, viszont rövid tesztem alapján kijelenthető: ezt nem lehet kézből csinálni. Sőt, eleve izomzatot kell fejleszteni egy ilyen döghöz. Ez már nem a kompakt kategória, itt tartani kell dolgokat, súlyos dolgokat. Szép videót készít, de aki azzal áltatja magát, hogy majd kézből csinálja… Egyből be is jön az 5D videózás témaköre, mint műfaj. Ez nem az általános otthoni videókészítés kategóriája.

Hadd illusztráljam: aki a macskát akarja lefilmezni, ahogy szélsebesen felmászik a fára, vagy a gyerek szülinapi zsúrján lefilmezni a zsivajt, inkább valami handycam-et vásároljon (de még az általam használt Sony NEX5 is jó!). Azokat kézbevéve lehet rohangálni a helyszínek között, gyerek szája lekváros, bumm, máris rázoomol az ember, pillekönnyű eszköz. Ezzel szemben egy 5D Mark 2 videózás a professzionális tervező munka. Itt meg kell komponálni azt, mi kerüljön a lencse elé. Egyáltalán nem csodálom, hogy filmkészítéshez is használják. Még rövidebben: aki otthoni felvételeket akar csinálni, és tele van lével, ne vegyen magának Canon 5D Mark 2-t. :)

Az vegyen magának, aki tudja, mit csinál, és ehhez a tudáshoz, ennek az elképzelésnek a megvalósításához kell neki egy robusztus, határozott, erős megoldás. Ja, és egy állvány. Ez után lehet szépen mindent összeszerelni, elkészíteni, és mehet a felvétel gomb. De az, hogy megpillantunk valami érdekeset, aztán majd odaugrunk gyorsan levenni, na, ez nem az a kategória. Nehezen kezelhető ebben az értelemben, azért, mert nem az a dolga. Ez a higgadt emberek és a tudatos tervezés, előkészítés eszköze. Amit végül csinál, az nagyon szép egyébként:

Persze jól látható, hogy kézből vettem mindent, a felvételen nincs semmi utómunka. (A fotókon azért fehéregyensúlyt állítottam, de csak azt!) Az objektív stabilizátor be volt kapcsolva, ha nem lett volna, ennél még szörnyűbb az eredmény. Érdemes egyébként teljes képernyőn megnézni, 1080p felvételt látunk. Csodálatosak a színek, csodálatos a kép, nekem baromira tetszik, amire még akár saját magam is képes vagyok.

Maga a számítógépes feldolgozás is érdekes. Aperture gond nélkül olvasta a kártyát, sőt, pozitívumaként értékeltem, hogy megkérdezte, hogy a RAW-JPEG párokból melyiket szeretném importálni. A Final Cut Pro X viszont nem látta a csatlakoztatott CompactFlash olvasót, így kézzel kellett kijelölnöm a sok .mov állományt a programban, és nem tudtam camera archive-ot készíteni. Ez eléggé bosszantott, sőt, ha kiderülne, hogy nem az USB kártyaolvasó hibája, jelentősen zavarna is egy beszerzést illetően. (Arról ugye nem is beszélve, hogy ez a nagy méretű CompactFlash az SD kártyához képest, aminek olvasója van a Mac-en, eléggé kényelmetlen dolog.)

Összességében véleményem az, hogy nagyon jó termék, viszont sem anyagilag, sem pedig tudásilag nem az én szintem. Az én szintem, jó közelítéssel, a Sony NEX-5, a 150 ezer forintos fényképező, ami már nem kompakt. Egyszóval látom a lehetőségeket, de még nem érzem az igényt. :)

Sony fényképező újdonságok

Sony announces entry-level A65, adds yet another DSLR to the Alpha family
Sony Alpha A77 hands-on preview
Sony NEX-5N replaces NEX-5, adds 16.1 MP sensor, 25,600 max ISO, OLED viewfinder option
Sony unveils NEX-7: 24.3 MP sensor, OLED viewfinder, $1199 price tag
Sony reveals three new NEX E-mount lenses, LA-EA2 A-mount adaptor with translucent mirror

Ez utóbbi még nekem is érdekes, hiszen az eddigi NEX-5 lencsekínálat egy 2 kilós telét leszámítva nem nagyon volt. A közlés:

Today, the company is growing its E-mount family of lenses by three, now offering a total of seven compatible lenses. Shipping in October, the Carl Zeiss SonnarT E will take the helm as Sony’s flagship optic, delivering a 24mm fixed focal length and f/1.8 aperture, with a minimum focus distance of 16 cm and a sky-high $999 price tag. Also packing a speedy f/1.8 aperture, the $300 E 50mm OSS doesn’t sport Carl Zeiss branding, but it does include built-in image stabilization and a circular aperture, promising smooth defocus. Both lenses will ship in December. Hitting stores in October, a new telephoto lens, the $350 E 55-210mm compensates for its sluggish f/4.5-6.3 maximum aperture with optical image stabilization while offering 3.8x magnification. And finally, Sony’s LA-EA2 A-mount adapter lets you use your full-size Alpha lenses with the NEX cameras without losing functionality, thanks to built-in Translucent Mirror Technology and a dedicated AF motor.

Az NEX-7 is izgalmas dolog, de nekem már megvan a választásom (NEX-5) és jól elvagyok vele. Final Cut Pro X, Aperture, minden játszik, élvezem az új korszakot, még akkor is, ha nincs Canon EOS 5D Mark II-re pénzem (azt vennék ugyanis).

GoPro + Twixtor

Ezt a videót egy GoPro kamerával (60 FPS) vették fel, aztán a fázisok közt a RE:Vision Twixtorral számították ki a fázisokat, az eredmény magáért beszél:


…ééés egy másik példa

A GoPro hatalmas cucc, mindenhova szerelhető nagy látószögű HD kamera 60 FPS felvétellel (kb 70 ezer forint), mindenképpen be kell majd szereznem egyszer. A Twixtor plugin a $300+ árával még azért várat magára, mindenesetre veri fasza mindez. Vimeón a “twixtor” kifejezésre keresve még több videót lehet nézegetni.

Időközben a Nokiánál…

Conversations blog:

“Following the fantastic response to the range of colors we launched for the Nokia N8, it seemed a natural step to extend this choice. The Nokia N8 in pink complements the original line up well with its expressive, intense hue.”

— Rachael Bell, Senior Designer, Nokia

Termékek, amiktől inspirálódom

Véletlenszerűen, jókedvemben, koncepció nélkül.

Timbuk2 Freestyle Netbook Messenger

Jelenleg egy vállra akasztható táskám van, ebben tárolok minden komponenst, viszont ez a hátra akasztható stílus nagyon tetszik. Igaz, hogy nem túl komoly üzletember, inkább parkour-street (haha), viszont jópofa.

Fujitsu ScanSnap S1500M Instant PDF Sheet-Fed Scanner for the Macintosh

Manapság nem lehet meglenni egy klikkes PDF szkennelő nélkül. Nem kell hozzá iroda, otthon is tökéletes választás. Sajnos nekem még nincs ilyenem, de hosszú távon mindenképpen be kívánom szerezni. Szerződések, aláírt példányok, faxok — és ezt kifejezetten ajánlják a Mac-hez.

Dymo 69110 LabelWriter 400 Turbo

Erősen célszerszám, de borítéknyomtatáshoz állítólag jó megoldás. Különösen most, hogy Plastik és Futóblog pólót fogunk nyomni!

Epson WorkForce 600 Wireless All-in-One Printer

Alapvetően szintén a Mac-hez kitalálva, madzag nélküli, otthonra, vagy kisebb irodába. Nem tudom, hogy itthon elérhető-e, csaknem lézer minőségű színes. 60 ezres kategória. Egyébként otthon most is egy hasonló Epsonnal oldom meg a dolgaimat, elégedett vagyok, Mac támogatottság nem rossz.

Writer for iPad

Csodálatos szoftvernek néz ki, 1 dollárért kötelező megvenni. Ez a videó, ami bemutatja a funkcióit, pedig egyszerűen gyönyörű.

Nem tudjátok, hol lehet beszerezni a termékeket itthon?

A tökéletes stylus deszkákhoz

A Glif-et készítő srácok új projektje a tökéletes szövegkiemelő méretű (!) ceruza iPad-hez (és más deszkákhoz):

Végre, végre, végre! Azonnal megtámogattam őket 25 dollárral (bármennyit lehet nekik felajánlani, de csak 30 ezer hely van és 50 ezer a finanszírozási belépő), hogy minél előbb elkészülhessen ez a termék. Steve Jobs egy idióta, mert nem hisz a stylusban, de a videóból is kiderül, hogy mennyire hiánypótló eszköz, különösen ezzel a vastagságával, ami a vágott hegyű kiemelőket idézi — tökéletes lesz rajzolgatni, demózni vele, de jegyzetelni is.

Fontos elmondani, hogy ez nem csak Apple iPad termékhez jó, hanem minden kapacitív érintőképernyős eszközhöz, tehát Galaxy Tab, XOOM egyaránt működik majd vele.

Nintendo 3DS hands-on

Múlt héten pénteken kezembe kaparintottam végre az itthon március végén megjelenő Nintendo 3DS-t. Hands-on videó és gyermeki rácsodálkozás következik 6 és fél percben:

Ez az AR (augmented reality) dolog nagyon jópofa. A 3DS-nél általában a 3D-t emelik ki, de nekem nem is az jött be a frissen látottak alapján leginkább, hanem a giroszkóp. Baromi jól érzékeli azt, hogy merről és hogyan nézünk. A hátsó lapján is két kamera van, tud készíteni 3D fotókat. A kijelző képsűrűsége nagyjából hasonló a mostanihoz, viszont messze nem az iPhone 4-es retina sűrűség.

Igaz, hogy még nem kaptunk hozzá igazi játékokat, így nem lenne ildomos véleményt alkotni, de talán ennyi belefér: a Nintendo 3DS 3D technológiája némiképp elmarad attól, amit vártam. Az élmény nagyjából hasonlít ahhoz, mint amikor az ember egy 3D televízió elé ül le: ha nem elölről nézzük, nem tudjuk kivenni pontosan az alakokat, valahogy a fényerő is eltűnik, nem kellemes, nyugtató eredménye van a dolognak, hanem ilyen erőlködős valami lesz belőle. Szerencsére kikapcsolható a dolog és akkor kezünkben a next-gen DS. Vegyük azt is hozzá, hogy nagyon nagy opponense vagyok a 3D dolgoknak, utálom a moziban is a 3D filmeket, megvetem azokat, akik 3D televíziót vásárolnak (önszívatásnak tartom), a Nintendo 3DS-ben sem tudom elképzelni, hogy így Zeldázzak. Ettől függetlenül ki fogom így is próbálni, de szerintem hosszabb távon inkább lefelé fogom meghúzni a slidert. :)

Aki kíváncsi, hogy mit láttam a kijelzőn, nézze meg az alábbi videót (ezt nem én készítettem):

Végeredményben azt mondom, hogy a 70 ezer forintos kiskereskedelmi áru berendezés egy picit drágának tűnik önmagában, viszont csak ezen lehet majd Zelda és Mario játékokat játszani, úgyhogy nem kerülheti el a sorsát. :) Egyébként az iPhone 4 független árához is érdemes hozzánézni.

Sasának (576) és Edvi Tímeának (Nintendo) még egyszer köszönöm a lehetőséget.

Tábla piaci körkép

Tablet piaci összefoglalóm következik:

Tavaly januárban Steve Ballmer igyekezett két héttel az iPad bejelentését megelőzően hülyét csinálni magából a HP Slate-tel, amit, becsületére legyen mondva, végül októberben Windows platformra meg is jelent csak Amerikában. (A Palm felvásárlását követően nem kérdés, hogy mi lesz belőle — haleledel.) Az Apple ettől függetlenül január 27-én bejelentette az iPad-et, amit áprilisban el is kezdett forgalmazni, én is megvettem, majd 2010. április és 2010. december 25. között több, mint 14 millió darabot értékesített is.

A piacon megjelent még nagy hírverés közepette az év folyamán a Samsung Galaxy Tab, a Samsung nagy dirrel-durral bejelentette, hogy 1 milliót, 2 milliót eladott, aztán kiderült, hogy ezek a számok csak a retailbe benyomott mennyiségek, a tényleges értékesítés sokkal kevesebb, meg se mondják, mennyi, állítólag 1 milliót adtak el belőle tavaly.

Egyéb kisebb versenyzők is megjelentek a piacon tavaly, ezek egy része Windows alapú (a régebbiek), mások Androidosok (az újabbak): MobileDemand — xTablet T7000, Quaduro — QuadPad 3G Plus, bModo — bModo 12, Neofonie — WeTab, Dixons Retial — Advent Vega, Dell — Inspiron Duo, aztán idén a Motorola az új Androidos Xoom Tablettel, az Asus jelentette be az EEE Pad MeMO-t, EEE Slate EP121-et (Windows 7 tablet) és az EEE Pad Slider-t, a Dell pedig megmutatta a Streak 7-et, a RIM tavaly ősszel a PlayBookot, ami 2011 elején kerül valamikor piacra.

Mindenki be akar tehát feszíteni a piacra, ahol az Apple a no. 1 75%-os piacrésszel még annak ellenére is, hogy ezek itt fentebb mind ugyanazt akarják.

Tegnap a HP tartott nagy médiaérdeklődés közepette egy Palm termékbejelentést (videó), ahol bemutatták az új webOS-üket, ez fogja hajtani az új HP TouchPad-ot, a HP Veer-t (szuperaranyos kis méretű okostelefon) és a Pre 3-at is. Egyelőre annyit tudni, hogy a TouchPad majd valamikor nyáron érkezik. Én személy szerint egyébként az összes újgenerációs OS és megoldás közül leginkább a Palm-ban hiszek, érdeklődve várom az új eszközeiket. (Az megvolt, hogy az első generációs Préken nem fog futni az új OS-ük?)

Az teljesen nyilvánvaló, hogy az Apple-nek nagyon fel kell kötnie a gatyáját, ha meg akarják őrizni a 75%-os piacrészüket, illetve a sor elején akarnak dobolni. Ennyire szaturált piacon lehetetlen, hogy megtartsák ezt a tekintélyes piacrészt, bár gondolom mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ők lehessenek azok, akik ma is: ha ilyen eszköz kell, akkor iPad-et veszünk — ma még ugyanis ez van, és azt se felejtsük el, hogy Magyarországon is kapható.

A legérdekesebb dolog, amit az iPad pletykák kapcsán olvastam, az az, hogy az Apple idén nem egy, hanem kettő iPadet is a piacra dob. Az iPad 2 csak egy kicsit felkokszolt iPad lesz, erősebb proci, több RAM, FaceTime kamera (csak egy, ami felénk néz) — azoknak való, akiknek nincs még ilyenjük, de fel akarnak repülni a szalagra. A kijelző felbontása is változatlan marad.

Nyáron érkezik majd az iOS 5, meg persze az új Mac OS X, a Lion, aztán ősszel, és ez a lényeg, az iPod esemény keretében, felkészülve a karácsonyi szezonra, megjelenik az iPad 3, amibe már belekerülhet a Retina display is, ami mind horizontálisan, mind vertikálisan kétszer annyi pontot fog tartalmazni. Az időt nézve teljesen logikus lenne a dolog, áprilisban csak egy új kategóriát lehet megjelentetni, de egy már létezőt teljesen felesleges ebben az időszakban tolni, sokkal racionálisabb a vásárlási hajlandósággal összekötni. Az Apple most igazából áthangolja magát, csak éppen úgy, hogy közben kapunk terméket is, majd bolond lesz várni őszig a nagy felbontású iPadre, amikor ekkora a nyomás, ráadásul ma már egy iTunes / iPod event önmagában soványka, innentől ősszel jöhetnek a deszkák.

(Ehhez a poszthoz nem raktam képeket.)

Magyar közösségi erő

Muszáj ide is megírnom: a Nike a napokban ad ki egy “Vissza a jövőbe” cipőt, amit, erre most rá merném nyelni a pengét, nem fognak itthon forgalmazni. Viszont ha kellő blog-érdeklődés mutatkozik, akkor el fogom tudni érni, hogy legyen belőle példány, akár úgy, hogy feliratkozunk rá és annyit megrendelnek, aztán átvesszük az Allee Nike üzletében. Ez is egy alulról, a béka ánuszrózsájától jövő kezdeményezés (nem hiába, én találtam ki úgy, hogy nem egyeztettem), de doable.

Először nézzétek meg a posztot, aztán iratkozzatok fel (ne itt, ott!), ha érdekes, én pedig kellő érdeklődés esetén jelentkezem az árakkal és szállítási időpontokkal. Sőt, megkockáztatom, hogy akármennyi igény lesz, megrendeljük. Mivel limitált kiadás, gyorsan kell csinálni, nehogy az amerikaiak lenyúlják a készletet!

Szerintem most az lesz, hogy eladom az ötletet, aztán ha megy, akkor jelentkezem egy rendelő formmal. Ettől függetlenül lehet kommentelni.

Apropó, jön a Telltale-től decemberben a Vissza a jövőbe kalandjáték első epizódja, mi kell még?

update: Nem túl jó híreim vannak. Annyit mindenesetre sikerült kinyomoznom, hogy ezeket a special edition csukákat alapvetően kis szériában készítik és kiemelt Nike üzletekben árulják, ahol eleve hosszú sorokban várakoznak már a gyűjtők és az eBay kereskedők. Az EU csatornákra esélytelen a megjelenésük, ettől függetlenül próbálok futni még egy kört.

PSP phone

Alig akarom elhinni, de a Sony tényleg piacra készül dobni ezt:

A kütyübe egyébként 3.0 Gingerbread Androidot raknak operációs rendszernek, és készül egy dedikált Sony Marketplace, ahol játékokat lehet majd vásárolni az eszközre. Hardverben 1Ghz Qualcomm processzor, 512 MB RAM, 1GB flash memória, kb. 4 inch képernyőméret. A készülék közepén levő hosszú touchpad egy multitouch érintőfelület.

Garantálom az N-gage típusú buktát.