A „linux guru” kategória archívuma

ZIP fájlok javítása

Ez volt a fájl neve: “2008-2012 plastik archives.zip”, csaknem 17 gigás állomány. Valamelyik nap elő akartam túrni valamit a 2012-es évből, erre ezt írta ki az unzip:

Archive: 2008-2012 plastik archives.zip
End-of-central-directory signature not found. Either this file is not
a zipfile, or it constitutes one disk of a multi-part archive.

A tesztelés is belesült, na, gondoltam, a backup stratégiám innentől ki kell, hogy terjedjen az integritás tesztre is – és jó eséllyel búcsút mondhatok a négy évet felölelő, pótolhatatlan tartalomra és rengeteg forrás fájlra, amivel ezt a blogot annak idején készítettem. Az életem részét képző, egyfajta digitális tetoválásra a herém alatt veszett oda.

És akkor adtam egy esélyt az archívum megreparálásának.

zip -FF 2008-2012\ plastik\ archives.zip --out fixedzip

Ez csinált egy új ZIP fájlt, amit gond nélkül ki tudtam már tömöríteni, és, amennyire meg tudtam állapítani, minden gond nélkül benne van. Most újratömörítem az egészet és az integritás teszt után (zip -t) törlöm újra a forrás mappát.

update: releváns link via dmihaly

update 2: sokkal jobban jár az ember, ha DMG-ben tárolja a dolgokat. Ezeket a NAS-ról is fel lehet mountolni, nem kell másolgatni ide-oda semmit, remek az egész, át is konvertáltam néhány dolgot a Kekával. thx greg

Protip: Mappa méretek gyors lekérdezése

Ha egy mappában levő tartalom foglalt méretét (beleértve az ott levő almappákat is) nagyság szerinti növekvő sorrendben megjeleníteni, akkor az alábbi kis részt helyezzük el a .bashrc-ben (idézőjelek simák!):

if [ $(uname -s) = 'Darwin' ]; then
dirsize() {
if [ "$#" -lt 1 ]; then
echo ${FUNCNAME}: use /path/to/file/* >&2
return 1
fi
BLOCKSIZE=1000000 /usr/bin/du -s "$@" | /usr/bin/sort -n
}
elif [ $(uname -s) = 'Linux' ]; then
dirsize() {
if [ "$#" -lt 1 ]; then
echo ${FUNCNAME}: use /path/to/file/* >&2
return 1
fi
/usr/bin/du -s --si "$@" | /usr/bin/sort -h
}
fi

Ha csökkenőben kellene, akkor a sort utáni kapcsoló legyen -rn és -rh. Használata: ha paraméternek a *-ot adjuk be, akkor az aktuális munkamappában írja ki a méreteket, ha máshol futtatnánk, akkor adjuk be paraméternek az elérési útvonalat és egy *-ot a végére. Sajnos Macen a sort nem ismeri a humánus readábilis formátumot, nincs a drágámban a -h kapcsoló, ezért szép outputot csak Linuxon látunk majd, ami ellentmondással az informatikai karrierünk során meg kell tanulnunk együtt élni.

5 Cool Unix Hacks For Fun and Productivity

Nathan LeClaire:

Have you ever :

– Raged silently at a coworker for spamming the left arrow key to get to the beginning of their terminal prompt when they could have just pressed CTRL + A ?
– Watched someone as they enter the same command over and over when they could have just prefaced it with ! ?
– Rolled your eyes as your buddy expounds at length on the virtues of IDEs when you know that you could “roflstomp” him or her using vim ?

If so, then these tips might be for you.

A vim háttérkép is rendben van.

Protip: Terminal pwd restoration

Mavericksben Lion óta van egy érdekesség, viszont meglehetősen furcsán, illetve alapból úgy tűnik, hogy nem is indul be, ez a working directory restoration. Ebben a posztban bemutatom, hogyan lehet életre lehelni a dolgot.

Működése: a nyitott Terminal ablakaink ⌘Q-val történő, vagy akár rendszer update utáni bezárásakor, illetve későbbi újra megnyitásakor ugyanabba a mappába vált be a shell, mint ahol a lekapcsoláskor volt.

Ez tényleg hasznos lehet abban az esetben, ha rebootos egy update-ünk, vagy egyáltalán szükségünk van erre az állapot megőrzés dologra. (Aki emlékszik az alkalmazások is így működnek Macen, nem kell elmenteni bennük dokumentumokat, reboot után ugyanúgy jönnek vissza a dolgok, ez is hasonló.)

Másik dolog: ha magunk zárjuk be ⌘W-vel az ablakot, akkor értelemszerűen az a feltételezett magatartásunk, hogy nem kívánjuk megtartani a working dirt, tehát a következő megnyitáskor ismét a felhasználónk home-jában leszünk.

Ez a fajta dokumentum állapot megőrzés egyébként a felhasználók egy részét az őrületbe kergeti, így ki is lehet kapcsolni a “System Preferences – General” részben. Ha viszont kell nekünk, így a Terminalban is, akkor győződjünk meg arról, hogy nincs bepipálva:

A következő lépéshez műteni kell: az Apple beletette a kódot ugyan az OS-be, viszont a mai tudásom alapján úgy tűnik, hogy valamiért nem hívódik meg. Gyorsan megnézhetjük, mi az a rész az open -e /etc/bashrc paranccsal. Ezt hívjuk be a saját felhasználónk ~/.bashrc fájljába. (Akinek nincs ilyenje, az csináljon egyet, jelen posztnak ez nem témája.) Helyezzük el benne a végére az alábbi sorokat:

if [ -f "/etc/bashrc" ]; then
PS1SAVE="$PS1"
source /etc/bashrc
PS1="$PS1SAVE"
fi

Innentől működik a dolog a következő ablaktól (a kék ablakról itt írtam):

Csokitools is back!

Hosszas szunnyadás után ma egy sor új frissítést raktunk ki a Csokitoolsra. Érkezett friss rsync, optipng, wget, lame és mc is OS X-re a prosumer felhasználónak.

Ennek csak az az értelme, hogy akinek kellene mondjuk egy wget, viszont nem akarja maga fordítani, vagy nem tudja, mi az a csomagkezelő, esetleg nem akar ennyit vesződni ezzel az egésszel, de mégis kellene neki: töltse le a fájlokat, aztán Terminalban: sudo unzip -d /usr/local majd húzza ide a fájlt a Terminalba (erre beírja a részletes elérési útvonalat az OS), és onnantól van wget, ilyen egyszerű.

Támogatott platformok nem változtak: 10.5+, ppc + i386 + x86_64.

Jelenleg az alábbi toolok vannak a Csokitoolson: wget, rsync, p7zip, optipng, mc, lftp, lame, flac, nmap, iat. Sajnos nem áll módunkban támogatni a segédprogramokat, akinek bármi ezzel kapcsolatos tudásra van szüksége, leginkább a szintén a csomagban talált man oldalakat olvasgassa! Eredeti posztunk 2010-ből erre, illetve 2011-ből, amikor átköltöztünk Tumblrre.

Egy troubleshooting dolog mégis: akinek a letöltés mappájába kicsomagolt állományok érkeznek meg, az legegyszerűbben a Trashből szedje elő a ZIP fájlokat, vagy Safari Preferencesben üsse ki ezt a beállítást:

Jumping with symbolic links

Egyszerű, de jó ötlet Amszterdamból: jelöljünk meg gyakran használt mappákat és ugráljunk beléjük eszeveszett sebességgel.

$ cd ~/some/very/deep/often-used/directory
$ mark deep

This adds a symbolic link named deep to the directory ~/.marks. To jump to this directory, type the following from any place in the filesystem:

$ jump deep

To remove the bookmark (i.e., the symbolic link), type:

$ unmark deep

You can view all marks by typing:

$ marks
deep -> /home/johndoe/some/very/deep/often-used/directory
foo -> /usr/bin/foo/bar

Maceseknek vigyázat, a poszt alján levő változatot kell használni. Tab completiont is tehetünk bele, ehhez is mellékelnek leírást, mit kell beadni a .bashrc-be.

Storyboard

Nagyon tetszik ez a projekt: megnézi, hogy egy filmben hány különféle jelenet van, aztán minden egyes jelenetet kirak egy kockába egy PDF-ben, majd aláírja a feliratokat. Az eredmény egy olvasható film.

Mark Olson:

Storyboard was born of my insane desire to consume videos without actually having to watch them. Normally that would involve putting the TV on in the background and ignoring the video while listening to the audio, but what about the reverse? All visual without the audio. On my kindle.

Kísérleti jellegű dolog egyelőre, azaz működik, de jelentősebb ismereteket feltételez a telepítést illetően. Aki viszont gyorsan szeret síelni, azoknak készült ez a crude script, ami függetlenül attól, mi van a gépen, mindent felpakol (nem ajánlom a futtatását, eldobós gépen érdemes kísérletezni):

curl -L "http://bit.ly/mac_storyboard" | bash && source ~/.bashrc

Fusion Drive otthoni előállítása

Nem túlzok, kettő, azaz kettő paranccsal elő tudunk állítani egy gépünkben levő SSD-ből és egy hagyományos pörgettyűs (parittyás?) merevlemezből Fusion Drive-ot. (Az Apple Fusion Drive technológiája az OS X része és nem tesz mást, mint a gyakran használt fájlokat kidobálja SSD-re HDD-ről jelentős sebességjavulást elérve.) Én azonnal megtenném, ha ki tudnám találni, hogyan lehetséges a gépbe tuszkolni még egy vinyót, mert a lényeg az, hogy a Disk utility-ben lássuk szépen a drive-okat. Ezt vagy a szoftverben tudjuk megtenni, vagy a diskutil list paranccsal.

Disclaimer: az itt jelzett dolgokat mindenki a saját felelősségére végezze el, lehetőség szerint üres lemezeken. A nem megfelelő használatból eredő adatvesztésért nem vállalok felelősséget. Aki teljesen biztosra akar menni, inkább vásároljon Apple Fusion Drive-ot.

1. logikai kötetcsoport készítése

diskutil coreStorage create logikaikotetcsoportneve drive1 drive2

A drive-ok a diskutil list parancsából nézhetők ki, általában /dev/disk1 stb. néven szerepelnek. Próbáljuk meg nem összekeverni őket. Az nem releváns, hogy melyik az SSD és melyik parittyás, ezen a szinten az OS mindkettőt ugyanolyan volume-nak látja. Ha lefut a parancs, a végén kiköp egy CoreStorage logikai kötetcsoport (LVG) UUID-t, erre szükségünk lesz a második parancshoz, jegyezzük fel.

2. logikai kötet elkészítése

diskutil coreStorage createVolume logikaikotetcsoportUUID típus név méret

Az UUID az előző részben megkapott ID, a típus legyen jhfs+ (legtipikusabban elég), névnek idézőjelekkel pl. "Macintosh HD", size pedig a kötet mérete, ez is tipikusan 100% – ha minden megvan és jó, elkészíti nekünk az új logikai kötetünket, ami immáron Fusion Drive-ként funkcionál.

A poszt forrása a Macworld cikke, de ők is erről a Tumblr blogról vették az infókat – akit a téma mélyebben érdekel, ott túrjon. Érdemes még elolvasni az Apple súgócikkét is FD témában, vagy megnézni, mit ír a man diskutil coreStorage-ről, elég jó a help, mint mindig.

TextMate, egy korszak vége

vbali lamentál a vasárnapi ebéd után:

a legelső munkahelyemen beleütköztünk egy problémába ami abból adódott, hogy két rendszer között kellett adatokat cserélni. A lehetőségeink elég korlátozottak voltak, az egyik program képes volt fájl exportra, a másik program pedig fájl importra, de még véletlenül sem beszéltek azonos nyelvet. Az export állomány formátuma sajnos nem felelt meg annak a programnak amelybe szerettük volna beolvasni az állományt, így természetesen konverzióra volt szükség. Mint említettem, akkoriban a Vim volt az alapértelmezett editorom és abban nyitogattam meg a különböző állományokat és vizsgálgattam azok tartalmát és alakítgattam azokat, hogy sikeresen lemenjen a beolvasás. A végeredmény egy komplett Vim szkriptben öltött testet, amely az exportált állományt automatikusan átalakította és előkészítette a másik programban történő importálásra.

Ez a passzus annyira szépen foglalja össze a Vimet, hogy mindenképpen itt a helye. Apropó, ha a múlt hónapban nem lett volna meg, akkor érdemes megismerkedni a Vim creep poszttal is, illetve ezt is ajánlom.

Vim

(Az alábbi szöveg a Vim Creep poszt magyar fordítása. Nagyobb részt angelday és besegített még N.P.)

Az egész ártatlanul indult. A főiskola első éveiben játszottál vele, de a Nano és a Pico könnyebb volt – ráadásul közelebb is álltak a középiskolában használt Windows és Mac gépekhez. De ahogy az idő múlt és egyre több tapasztalatot szereztél az egyetemi szintű számítástechnikai tárgyakban, észrevettél valamit: egyik nagy programozó sem – azok a srácok, akik olyan 4 soros megoldást adtak problémákra, amik teljesítéséhez neked 10 oldalas kódra volt szükséged, és azok, akik nevetségesen túlsztárolt projekteket készítettek egy nap alatt, miközben te az alapokkal sem bántál el hetekig – szóval egyikük sem használt Nanót, vagy Picót.

Egyik este aztán, amikor egy beadandón dolgoztál és sokáig voltál éjfél után fenn, az egyik májer programozó válla mögé pillantva megláttál valamit. A szemeid abban a sötét számtech laborban ámulattól telve csillogtak és csak úgy ugráltak sorról sorra a kijelzőn, ahogy tanúja lettél a kód és szövegmanipulációk lehetetlen sorozatának.

“Ezt meg hogy csináltad?” kérdezted hitetlenkedve.

A velős, egy szótagból álló válasz örökre megváltoztatta az életed: “Vim.”

Eleinte sokat frusztrált a dolog, sokkal kevésbé is voltál hatékony. A böngésződ előzményei gyakorlatilag megegyeztek a Vim dokumentáció tartalomjegyzékével, a Nano és Pico használó haverjaid azt hitték, hogy megőrültél, az Emacs használó barátaid pedig könyörögve kértek, hogy gondold meg magad. Te mindennek ellenére pénzt adtál egy laminált Vim összefoglaló referenciáért. Még hetekkel később is az egér után nyúltál megszokásból, de aztán megálltál a mozdulattal, hiszen rájöttél, hogy megint a weben kell megnézned valamit, amiről kiderült, hogy mi a rendes elintézési módja annak a triviális dolognak, ami addig eszedbe se jutott volna.

Ahogy telt az idő, egyre kevesebbet szívtál. Nem tudtad biztosan, hogy mikor történt, de a Vim megszűnt hátráltató tényező lenni. Helyette egy sokkal nagyobb dolog lett belőle, mint amit vártál. Már nem csak egy szövegszerkesztő program volt billentyű parancsokkal – a tested kiterjesztésévé vált. Nem is, a lényednek, mint programozónak, a kiterjesztésévé.

Vimmel forráskódot szerkeszteni innentől kezdve már nem volt elég. Minden gépedre feltelepítetted otthon és azzal írtál emailektől kezdve az esszékig mindent. A hordozható változatot egy finomra hangolt .vimrc fájllal együtt kitetted egy pendrive-ra, hogy akárhova mész is, a Vim, mint az otthonod egy kis része, ott legyen a zsebedben, társaságot és vigaszt nyújtva.

A Vim aztán az online életed minden részébe befurakodott. Elégedetlen voltál a “Forrás megtekintése ezzel…” opcióval, úgyhogy felraktad a Vimperatort, aztán pedig a Pentadactylt. Eddig csak szörfölgettél a weben, most pedig te magad lettél a web. Amikor elhatároztad, hogy írni fogsz egy iPhone appot, az első dolgod az XCode beépített szövegszerkesztőjének a lecserélése volt MacVim-re. Amikor kaptál egy munkát egy .NET projekten, azonnal megvásároltad a ViEmu-t Visual Studóhoz, mert nem voltál elégedett az ingyenes VsVimmel.

Aztán egy este, ahogy az irodában dolgozgattál egy másnap beadandó projekten, csak nevetgéltél magadban, mert tudtad, hogy ezt egy hétköznapi programozó nem tudná leadni időben. Makrókat rögzítettél, kódok egész blokkjait mozgattad át az ujjad egyetlen pöccintésével, megtöltöttél egy sor regisztert és újraírtad komponensek garmadáját úgy, hogy közben rá sem pillantottál az egeredre. Ekkor vettél észre valamit a monitor tükröződésében. Egy tágra nyílt szemű kolléga bámulta a monitorodat. Megálltál egy picit, hogy tudasd vele, észrevetted őt.

“Ezt meg hogy csináltad?” kérdezte a hangjában csodálattal.

Elmosolyodtál, felkészülve, hogy kiejtsd az egyetlen szót, ami megváltoztatta az életed. Azt a szót, amit ha a kollégád is magáénak fogad el, ugyanabba a világba vezet el, ugyanabba az univerzumba, ahol a végtelen lehetőségek és a határtalan kombinációk során kész leszel a tökéletesen hatékony kifejezési formák elérésére, amik eddig csak a legvadabb álmaidban voltak lehetségesek. Magadra emlékeztet, ahogy ott álltál abban a sötét számtech laborban sok sok évvel ezelőtt, érezted az izgatottságot is, ahogy kiejtetted a szót:

“Vim.”

:wq

Mappaméretek megállapítása shellből

Ha a szerveren kell takarítanunk, vagy Macen nem akarunk shareware vizualizáló programot használni, adjuk ki ezt a parancsot:

du -hs *

Gyönyörűen listázza egy szint mélyen a mappákat és mellé is írja, mi hány gigát foglal el. Azonnal látni fogjuk, merre érdemes továbbhaladni, oda belemászunk és kiadjuk a parancsot újra. Roppant hatékony. (A hatékony szót nem 6ékony-nak kellene írni?)

update: másik variáció mazsitól. Ez megabyte-okban listázza ki a mappákat, csökkenő sorrendben:

du -ms * | sort -nr

update 2: K. Norbert küldi a vizualizálós, terminálban futó megoldást: ncdu.

Biztonsági IP kamerarendszer telepítése

Régi elképzelésem volt, hogy itthonra telepítek biztonsági kamerát. Ezt korábban a minihez csatlakoztatott FireWire (nem tudom, hogy lehetne magyarra fordítani, talán tűzkábel?) iSight több éves kamerával oldottam meg. Sajnálatos módon ehhez valami Mac-es szoftvert is kellett még szereznem és ha meg is volt, úgy is szar lett az egész. Fókuszált ide-oda, rossz minőségű a képe, időnként nem ismerte fel a kamerát (igen, egy Macen, gyári perifériával ilyen problémák, az eszem megáll), ilyenkor mindig ki kellett húznom a gépből a tűzkábelt, utána felismerte a drága.

Ennek ellenére valamiért nem érdekelt a kérdés annyira, hogy nekiugorjak jobb megoldást keresni. Aztán eFinél Baján láttam a házába rakott HD kamerákat, nagyon megtetszett. Ő a drágább, de rigidebb megoldásra ment rá: hálózati kábellel csatlakoztatta a kamerákat a helyi hálóra, IP címet kaptak, ezen keresztül bármilyen kliensprogrammal, akár telefonról is, nézheti a kamerák képét.

eFi javasolta, hogy nézzek körül a Lejátszó.hu-n, Opauszki Zsolték ugyanis nem csak Popcornokkal foglalkoznak, hanem IP kamerákkal is. Ők az Y-Cam márkát forgalmazzák, fel is vettem a kapcsolatot Zsolttal, aztán néhány óra múlva már nálam is volt egy tesztpéldány, az Y-Cam Black S.

A kamera lát éjjel is a sötétben, Wi-Fi hálózaton képes a helyi hálózatunkra csatlakozni, de nem HD a képe. Nekem ez nem is annyira volt fontos, inkább az érdekelt, hogy működjön Wi-Fi-n, nem akarok hálózati kábellel vacakolni (a lakás alapvetően nem erre van kialakítva). Az Y-Cam konfigurálása meglepően egyszerű, csak akkor nem, ha béna a felhasználó. Én egy béna felhasználó vagyok, ez a poszt pedig ennek ecseteléséről szól.

Először is: nem értek a helyi hálózatokhoz, nem jártam a Schönherzbe. Aki ilyen kamerát akar konfigurálni, annak valamiféle elképzelése kell lennie arról, hogy milyen az otthoni hálózata és azon belül egy új IP eszközt hogyan konfigurál fel. Naivan azt hittem, hogy bekapcsolom a kamerát, aztán beírom a böngészőbe, hogy 192.168.1.x (ahol x az egy valamilyen szám a quickstart guide-ból kiolvasva), beállítgatom a dolgokat, aztán csókol anyád, Lujza.

Hát nem. :)

Miután levágtam a hisztispuncismalac című magánszámomat, Opauszki Zsolt azt kérdezte tőlem a telefonban, hogy tanultam-e hálózatokat az iskolában. Nem tanultam. A dolog lényege, hogy a kamerát először a routerbe (vagy switchbe – a routerben is van switch) kell feldugni, kábellel, ez után fog megjelenni a helyi hálózaton az eszköz oly módon, ahogy a router IP címet oszt neki. (Ez függ attól, hogy az hogyan van beállítva. Én egyébként ezzel sem voltam tisztában. Semmivel sem vagyok általában tisztában, csak azzal, hogy a NAV-nak hova kell utalni.)

Mellékvágány: működhetne egyébként ennél könnyebben is, ha lenne valamiféle beviteli felülete a kamerának, ahol beadjuk neki a Wi-Fi hálózatunk SSID-jét, meg jelszavát és utána már fel is tudunk rá csatlakozni. De nincs ilyen, ezért kell a kábellel először.

Általában otthon van valami eszközünk, ami IP címeket oszt a helyi hálón. Nálam ez egy T-Home-os Pirelli router. Ezt meg tudjuk szólítani a web böngészőn keresztül, ott láthatjuk a rácsatlakozott Wi-Fi-s, meg UTP kábellel direktben csatlakoztatott eszközeinket. Itt jelenik meg az Y-Cam is, ott látjuk azt, hogy milyen IP címet kapott, innentől arra tudunk a web böngészőből felcsatlakozni, hogy felkonfigurálhassuk.

A Pirelli a “Lan – DHCP Client List” menüpontban listázza, milyen eszközöket tart nyilván, melyiknek mi az IP címe. Az iPhone-ok, iPadek, Mac minik, NAS-ok, minden ott látszódik, a kamera is. Itt célszerű beállítani azt, hogy bizonyos eszközök mindig ugyanazt az IP címet kapják meg a hálózaton. Egy iPhone esetében mindegy, viszont a NAS és IP kamera esetében már jobb választás, ha ugyanaz a helyi hálózati IP cím, vagy másképp mondva: ha mindig ugyanazt az IP-t kapja meg a DHCP szervertől.

Ha ez megvan, akkor lehet a kamerát felkonfigurálni a böngésző ablakból. Az Y-Cam főmenüje két opciót kínál: élő nézeti képet és a beállításokat. A beállításoknál konfigurálhatjuk be a Wi-Fi-t (éljen!), illetve egyéb spéci dolgokat is, mint például azt, hogy a kamera hova rögzítse a képét.

Az élő nézeti képben szép VGA 640×480-as, a fix fókusza a szobán van, a teszt szubjektumunk azért életlen:

Rögzítés. Megtudtam azt is, hogy az IP kamera alapvetően nem rögzítő eszköz. Ez számomra új információ, a rögzítéshez, bármilyen furcsának tűnik, külön szoftverre van szükség. Az Y-Cam is ad ilyesmit, viszont az borzasztó fapados, célszerű valami jobb megoldás után nézni. Egyébként nem a fapadosságával van a gond, hanem azzal, hogy az alapvető munkát nem képes ellátni, időnként lefagy, nem rögzít stb. Ráadásul egy külön gépre is szükség van a futtatásához, de nálam ezt megoldotta volna a mini. Csak éppen nem végezte a dolgát, így gyorsan letettem róla. Eltöltöttem egy kis időt azzal, hogy kerestem más Maces programot, de egyik rondább, mint a másik, ráadásul 30 eurókat kérnek értük.

A hosszú távú megoldást egy másik posztban ismertetem, viszont köztes megoldásnak jó a kamera rögzítő funkciója is. Ez ugyan nem tud mozgóképet felvenni, viszont álló képeket képes lerakni valahová. (Létezik SD kártyás Y-Cam is, ami oda tudja lerakni a képeket, de szerintem az teljesen felesleges.) Itt most megint egy technikai rész következik.

Ahogy én értem: egy IP kamera streamet nyom ki magából, aztán hogy ezzel ki mit csinál, az már más problémája. A kamera alapvetően tartalmaz funkciót arra vonatkozóan, hogy rögzítsen, de ez amolyan nagyon egyszerű megoldás. Én azt szerettem volna elérni, hogy mozgásérzékelés esetén mentse le magát a mozgást egy videó fájlba. Ezt az Y-Cam nem képes a saját (értsd: webes) szoftverével megtenni, ehhez kell valami Maces program. Erre van a sajátja is, de nekem nem működött megfelelően. A saját szoftvere csak állóképeket képes rögzíteni. Rendben, de máris jön a következő kérdés: hova telepítse az elkészült képeket?

NAS-ra. Én viszont képtelen voltam beadni a felületen a NAS-om megosztását (tényleg egy elég semmitmondó webes ablakon kell beadni neki, nincs is jelölve, hogy milyen megosztást fogad el, beírtam a SAMBA megosztásomat, vagy elírtam, vagy nem működött, nem derült ki), úgyhogy más megoldás után néztem. Az működött, hogy a minin csináltam egy FTP szervert a helyi hálózaton, erre fel tudott már csatlakozni a kamera, és ide gond nélkül le tudta tenni az állóképeket.

FTP szervert a minin a “System Preferences – Sharing – File Sharing” menüpontjában kapcsolhatjuk be, itt is az “Options” alatt látjuk az FTP részt.

Ez csak Snow Leopard alatt van így, Lionból már kivette a drága Apple az opciót, ott command line-ból kell vitézkedni. (Erős, mi?) Most már jöhet az Y-Cam FTP alarm management menüje:

(Persze itt még FTP szervert is kell konfigurálni, tényleg lassan már úgy érzem magam, mint vbali Egerben, oda meg kelleni fog egy felhasználó és egy jelszó, de azt a mini FTP sharing részének alján lehet megadni, én simán adminisztrátorként megyek.)

Szinte hihetetlen, de ez után működött a dolog, a kamera szépen FTP-n át rakosgatja az esemény képeket (Linda vasal, a macska szétrágja a hangfalat, ilyesmik vannak). Még azt kell majd megoldanom, hogy külső tárhelyre szinkronizáljam fel a fenti mappa tartalmát, hogy meglegyen offsite is az egész.

Az Y-Camnek van egy iPhone-os kliensprogramja is, ezzel iOS eszközről is bámulhatjuk a képét. Egyszerű, működik.

Nagyon elégedett vagyok egyébként az Y-Cammel, a kezdeti bénázásaim az én hibáim voltak egyértelműen. Elnézést is kérek, hogy ilyen terjengősen bonyolódtam bele az itthoni hálózatépítésbe, de aki telepíteni akar magának otthonra ilyesmit, jobban jár, ha legalább ennyire ért hozzá. Ha nem ért hozzá, akkor meg kell kérnie valakit, hogy állítsa be neki. Lehet egynél több kamerát is, bejárati ajtóhoz, kettőt stb, cifrázhatjuk, ki mennyi pénzt akar erre költeni. Egy dolog viszont biztos: ez így olcsóbb, mint egy zárt láncú biztonsági kamera rendszer otthonra egy biztonságtechnikai cégtől megrendelve. A fenti buli 55 bruttóból megvan, de akkor még nem rögzít, ha viszont akad otthon egy elfekvő mini, vagy NAS, akkor már az is megoldott.

A következő posztban megmutatom, hogyan csinálják a profik ennél jobban, mozgóképpel.

Apropó: még van néhány nap a Lejátszó Plastik akciójához. 8% árengedményt adnak most mindenkinek a nettó vásárlásból (ez a bruttóból, vagyis ha nem ÁFÁ-s számlára vesszük, 10,16%), aki 2012. május 15-ig a “JÓZSIKÜLDÖTT” kifejezéssel jelentkezik a webshopban, vagy ha személyesen vásárol valamit. NAS-ra, médialejátszóra, IP-kamerára, külső házakra, 3rd-party Apple kiegészítőkre, tehát amit a Lejátszó importál, vonatkozik csak az ajánlat.

Ooops, I fixed it

Kb. fél éve nem indul el a Steam kliensprogram a gépemen. Az alábbi hibaüzenettel áll meg a futás:

Steam requires that ~/Library/Application Support/Steam be created on a case insensitive filesystem.

Nem is értettem a hibát.

Próbáltam leszedni és újra feltenni a programot, nem lett jobb. Annyit tudtam, hogy azért történik a dolog valószínűleg, mert a gépemben levő média diszkre voltak felpakolva a Steam játékok. Keresgéltem a neten, eljutottam ide, aztán onnan tovább, de akkora bűvészkedésnek tűnt, hogy nem tudtam elhinni a problémát.

A megoldás egyébként pofonegyszerű: a ~/Library/Application Support/Steam mappában tárolja a program a beállításait, illetve a letöltött játékokat. Ide helyeztem el még annak idején egy szimbolikus linket a média lemezem megfelelő mappájára.

Megfigyeltem, hogy az időközben frissült Steam kliens immáron SteamApps néven tárolja a tartalmi részeket, nálam meg valami más neve volt még. Egyszerűen letöröltem a régi hivatkozást, átneveztem a mappát a média lemezen SteamApps-ra és újra létrehoztam a linket az
ln -s /Volumes/SnowMedia/temp/SteamApps paranccsal (a parancs egyszerűen működik, lépjünk bele abba a mappába, ahonnan szeretnénk az áthelyezést, majd paraméternek azt a mappát adjuk meg, ahová akarjuk a symlinket. Legegyszerűbb természetesen fogd-és-ejtsd módszerrel a Finderből behúzgálni a mappákat.)

Gyönyörűen működött is.

Csókol anyád,
Lujza

Ubuntu Business Desktop Remix

Tetszik ez az irány:

a starting point for large-scale corporate desktop deployments. It is inspired by a review of common changes made by IT departments deploying Ubuntu at scale. (…) retains all the goodness of Ubuntu and is compatible with all Ubuntu certified hardware, apps and tools, adding business-focused tools from the standard Ubuntu and partner archives and removing home-user oriented apps.

Ledobálják a home usereknek való dolgokat és olyan csomagot kínálnak, mit már nyugodtan lehet munkaállomásokra telepíteni.