Plastik média

Nagyon tetszik ez a projekt: megnézi, hogy egy filmben hány különféle jelenet van, aztán minden egyes jelenetet kirak egy kockába egy PDF-ben, majd aláírja a feliratokat. Az eredmény egy olvasható film.

Mark Olson:

Storyboard was born of my insane desire to consume videos without actually having to watch them. Normally that would involve putting the TV on in the background and ignoring the video while listening to the audio, but what about the reverse? All visual without the audio. On my kindle.

Kísérleti jellegű dolog egyelőre, azaz működik, de jelentősebb ismereteket feltételez a telepítést illetően. Aki viszont gyorsan szeret síelni, azoknak készült ez a crude script, ami függetlenül attól, mi van a gépen, mindent felpakol (nem ajánlom a futtatását, eldobós gépen érdemes kísérletezni):

curl -L "http://bit.ly/mac_storyboard" | bash && source ~/.bashrc

Nem túlzok, kettő, azaz kettő paranccsal elő tudunk állítani egy gépünkben levő SSD-ből és egy hagyományos pörgettyűs (parittyás?) merevlemezből Fusion Drive-ot. (Az Apple Fusion Drive technológiája az OS X része és nem tesz mást, mint a gyakran használt fájlokat kidobálja SSD-re HDD-ről jelentős sebességjavulást elérve.) Én azonnal megtenném, ha ki tudnám találni, hogyan lehetséges a gépbe tuszkolni még egy vinyót, mert a lényeg az, hogy a Disk utility-ben lássuk szépen a drive-okat. Ezt vagy a szoftverben tudjuk megtenni, vagy a diskutil list paranccsal.

Disclaimer: az itt jelzett dolgokat mindenki a saját felelősségére végezze el, lehetőség szerint üres lemezeken. A nem megfelelő használatból eredő adatvesztésért nem vállalok felelősséget. Aki teljesen biztosra akar menni, inkább vásároljon Apple Fusion Drive-ot.

1. logikai kötetcsoport készítése

diskutil coreStorage create logikaikotetcsoportneve drive1 drive2

A drive-ok a diskutil list parancsából nézhetők ki, általában /dev/disk1 stb. néven szerepelnek. Próbáljuk meg nem összekeverni őket. Az nem releváns, hogy melyik az SSD és melyik parittyás, ezen a szinten az OS mindkettőt ugyanolyan volume-nak látja. Ha lefut a parancs, a végén kiköp egy CoreStorage logikai kötetcsoport (LVG) UUID-t, erre szükségünk lesz a második parancshoz, jegyezzük fel.

2. logikai kötet elkészítése

diskutil coreStorage createVolume logikaikotetcsoportUUID típus név méret

Az UUID az előző részben megkapott ID, a típus legyen jhfs+ (legtipikusabban elég), névnek idézőjelekkel pl. "Macintosh HD", size pedig a kötet mérete, ez is tipikusan 100% – ha minden megvan és jó, elkészíti nekünk az új logikai kötetünket, ami immáron Fusion Drive-ként funkcionál.

A poszt forrása a Macworld cikke, de ők is erről a Tumblr blogról vették az infókat – akit a téma mélyebben érdekel, ott túrjon. Érdemes még elolvasni az Apple súgócikkét is FD témában, vagy megnézni, mit ír a man diskutil coreStorage-ről, elég jó a help, mint mindig.

vbali lamentál a vasárnapi ebéd után:

a legelső munkahelyemen beleütköztünk egy problémába ami abból adódott, hogy két rendszer között kellett adatokat cserélni. A lehetőségeink elég korlátozottak voltak, az egyik program képes volt fájl exportra, a másik program pedig fájl importra, de még véletlenül sem beszéltek azonos nyelvet. Az export állomány formátuma sajnos nem felelt meg annak a programnak amelybe szerettük volna beolvasni az állományt, így természetesen konverzióra volt szükség. Mint említettem, akkoriban a Vim volt az alapértelmezett editorom és abban nyitogattam meg a különböző állományokat és vizsgálgattam azok tartalmát és alakítgattam azokat, hogy sikeresen lemenjen a beolvasás. A végeredmény egy komplett Vim szkriptben öltött testet, amely az exportált állományt automatikusan átalakította és előkészítette a másik programban történő importálásra.

Ez a passzus annyira szépen foglalja össze a Vimet, hogy mindenképpen itt a helye. Apropó, ha a múlt hónapban nem lett volna meg, akkor érdemes megismerkedni a Vim creep poszttal is, illetve ezt is ajánlom.

(Az alábbi szöveg a Vim Creep poszt magyar fordítása. Nagyobb részt angelday és besegített még N.P.)

Az egész ártatlanul indult. A főiskola első éveiben játszottál vele, de a Nano és a Pico könnyebb volt – ráadásul közelebb is álltak a középiskolában használt Windows és Mac gépekhez. De ahogy az idő múlt és egyre több tapasztalatot szereztél az egyetemi szintű számítástechnikai tárgyakban, észrevettél valamit: egyik nagy programozó sem – azok a srácok, akik olyan 4 soros megoldást adtak problémákra, amik teljesítéséhez neked 10 oldalas kódra volt szükséged, és azok, akik nevetségesen túlsztárolt projekteket készítettek egy nap alatt, miközben te az alapokkal sem bántál el hetekig – szóval egyikük sem használt Nanót, vagy Picót.

Egyik este aztán, amikor egy beadandón dolgoztál és sokáig voltál éjfél után fenn, az egyik májer programozó válla mögé pillantva megláttál valamit. A szemeid abban a sötét számtech laborban ámulattól telve csillogtak és csak úgy ugráltak sorról sorra a kijelzőn, ahogy tanúja lettél a kód és szövegmanipulációk lehetetlen sorozatának.

“Ezt meg hogy csináltad?” kérdezted hitetlenkedve.

A velős, egy szótagból álló válasz örökre megváltoztatta az életed: “Vim.”

Eleinte sokat frusztrált a dolog, sokkal kevésbé is voltál hatékony. A böngésződ előzményei gyakorlatilag megegyeztek a Vim dokumentáció tartalomjegyzékével, a Nano és Pico használó haverjaid azt hitték, hogy megőrültél, az Emacs használó barátaid pedig könyörögve kértek, hogy gondold meg magad. Te mindennek ellenére pénzt adtál egy laminált Vim összefoglaló referenciáért. Még hetekkel később is az egér után nyúltál megszokásból, de aztán megálltál a mozdulattal, hiszen rájöttél, hogy megint a weben kell megnézned valamit, amiről kiderült, hogy mi a rendes elintézési módja annak a triviális dolognak, ami addig eszedbe se jutott volna.

Ahogy telt az idő, egyre kevesebbet szívtál. Nem tudtad biztosan, hogy mikor történt, de a Vim megszűnt hátráltató tényező lenni. Helyette egy sokkal nagyobb dolog lett belőle, mint amit vártál. Már nem csak egy szövegszerkesztő program volt billentyű parancsokkal – a tested kiterjesztésévé vált. Nem is, a lényednek, mint programozónak, a kiterjesztésévé.

Vimmel forráskódot szerkeszteni innentől kezdve már nem volt elég. Minden gépedre feltelepítetted otthon és azzal írtál emailektől kezdve az esszékig mindent. A hordozható változatot egy finomra hangolt .vimrc fájllal együtt kitetted egy pendrive-ra, hogy akárhova mész is, a Vim, mint az otthonod egy kis része, ott legyen a zsebedben, társaságot és vigaszt nyújtva.

A Vim aztán az online életed minden részébe befurakodott. Elégedetlen voltál a “Forrás megtekintése ezzel…” opcióval, úgyhogy felraktad a Vimperatort, aztán pedig a Pentadactylt. Eddig csak szörfölgettél a weben, most pedig te magad lettél a web. Amikor elhatároztad, hogy írni fogsz egy iPhone appot, az első dolgod az XCode beépített szövegszerkesztőjének a lecserélése volt MacVim-re. Amikor kaptál egy munkát egy .NET projekten, azonnal megvásároltad a ViEmu-t Visual Studóhoz, mert nem voltál elégedett az ingyenes VsVimmel.

Aztán egy este, ahogy az irodában dolgozgattál egy másnap beadandó projekten, csak nevetgéltél magadban, mert tudtad, hogy ezt egy hétköznapi programozó nem tudná leadni időben. Makrókat rögzítettél, kódok egész blokkjait mozgattad át az ujjad egyetlen pöccintésével, megtöltöttél egy sor regisztert és újraírtad komponensek garmadáját úgy, hogy közben rá sem pillantottál az egeredre. Ekkor vettél észre valamit a monitor tükröződésében. Egy tágra nyílt szemű kolléga bámulta a monitorodat. Megálltál egy picit, hogy tudasd vele, észrevetted őt.

“Ezt meg hogy csináltad?” kérdezte a hangjában csodálattal.

Elmosolyodtál, felkészülve, hogy kiejtsd az egyetlen szót, ami megváltoztatta az életed. Azt a szót, amit ha a kollégád is magáénak fogad el, ugyanabba a világba vezet el, ugyanabba az univerzumba, ahol a végtelen lehetőségek és a határtalan kombinációk során kész leszel a tökéletesen hatékony kifejezési formák elérésére, amik eddig csak a legvadabb álmaidban voltak lehetségesek. Magadra emlékeztet, ahogy ott álltál abban a sötét számtech laborban sok sok évvel ezelőtt, érezted az izgatottságot is, ahogy kiejtetted a szót:

“Vim.”

:wq

Ha a szerveren kell takarítanunk, vagy Macen nem akarunk shareware vizualizáló programot használni, adjuk ki ezt a parancsot:

du -hs *

Gyönyörűen listázza egy szint mélyen a mappákat és mellé is írja, mi hány gigát foglal el. Azonnal látni fogjuk, merre érdemes továbbhaladni, oda belemászunk és kiadjuk a parancsot újra. Roppant hatékony. (A hatékony szót nem 6ékony-nak kellene írni?)

update: másik variáció mazsitól. Ez megabyte-okban listázza ki a mappákat, csökkenő sorrendben:

du -ms * | sort -nr

update 2: K. Norbert küldi a vizualizálós, terminálban futó megoldást: ncdu.

Régi elképzelésem volt, hogy itthonra telepítek biztonsági kamerát. Ezt korábban a minihez csatlakoztatott FireWire (nem tudom, hogy lehetne magyarra fordítani, talán tűzkábel?) iSight több éves kamerával oldottam meg. Sajnálatos módon ehhez valami Mac-es szoftvert is kellett még szereznem és ha meg is volt, úgy is szar lett az egész. Fókuszált ide-oda, rossz minőségű a képe, időnként nem ismerte fel a kamerát (igen, egy Macen, gyári perifériával ilyen problémák, az eszem megáll), ilyenkor mindig ki kellett húznom a gépből a tűzkábelt, utána felismerte a drága.

Ennek ellenére valamiért nem érdekelt a kérdés annyira, hogy nekiugorjak jobb megoldást keresni. Aztán eFinél Baján láttam a házába rakott HD kamerákat, nagyon megtetszett. Ő a drágább, de rigidebb megoldásra ment rá: hálózati kábellel csatlakoztatta a kamerákat a helyi hálóra, IP címet kaptak, ezen keresztül bármilyen kliensprogrammal, akár telefonról is, nézheti a kamerák képét.

eFi javasolta, hogy nézzek körül a Lejátszó.hu-n, Opauszki Zsolték ugyanis nem csak Popcornokkal foglalkoznak, hanem IP kamerákkal is. Ők az Y-Cam márkát forgalmazzák, fel is vettem a kapcsolatot Zsolttal, aztán néhány óra múlva már nálam is volt egy tesztpéldány, az Y-Cam Black S.

A kamera lát éjjel is a sötétben, Wi-Fi hálózaton képes a helyi hálózatunkra csatlakozni, de nem HD a képe. Nekem ez nem is annyira volt fontos, inkább az érdekelt, hogy működjön Wi-Fi-n, nem akarok hálózati kábellel vacakolni (a lakás alapvetően nem erre van kialakítva). Az Y-Cam konfigurálása meglepően egyszerű, csak akkor nem, ha béna a felhasználó. Én egy béna felhasználó vagyok, ez a poszt pedig ennek ecseteléséről szól.

Először is: nem értek a helyi hálózatokhoz, nem jártam a Schönherzbe. Aki ilyen kamerát akar konfigurálni, annak valamiféle elképzelése kell lennie arról, hogy milyen az otthoni hálózata és azon belül egy új IP eszközt hogyan konfigurál fel. Naivan azt hittem, hogy bekapcsolom a kamerát, aztán beírom a böngészőbe, hogy 192.168.1.x (ahol x az egy valamilyen szám a quickstart guide-ból kiolvasva), beállítgatom a dolgokat, aztán csókol anyád, Lujza.

Hát nem.

Miután levágtam a hisztispuncismalac című magánszámomat, Opauszki Zsolt azt kérdezte tőlem a telefonban, hogy tanultam-e hálózatokat az iskolában. Nem tanultam. A dolog lényege, hogy a kamerát először a routerbe (vagy switchbe – a routerben is van switch) kell feldugni, kábellel, ez után fog megjelenni a helyi hálózaton az eszköz oly módon, ahogy a router IP címet oszt neki. (Ez függ attól, hogy az hogyan van beállítva. Én egyébként ezzel sem voltam tisztában. Semmivel sem vagyok általában tisztában, csak azzal, hogy a NAV-nak hova kell utalni.)

Mellékvágány: működhetne egyébként ennél könnyebben is, ha lenne valamiféle beviteli felülete a kamerának, ahol beadjuk neki a Wi-Fi hálózatunk SSID-jét, meg jelszavát és utána már fel is tudunk rá csatlakozni. De nincs ilyen, ezért kell a kábellel először.

Általában otthon van valami eszközünk, ami IP címeket oszt a helyi hálón. Nálam ez egy T-Home-os Pirelli router. Ezt meg tudjuk szólítani a web böngészőn keresztül, ott láthatjuk a rácsatlakozott Wi-Fi-s, meg UTP kábellel direktben csatlakoztatott eszközeinket. Itt jelenik meg az Y-Cam is, ott látjuk azt, hogy milyen IP címet kapott, innentől arra tudunk a web böngészőből felcsatlakozni, hogy felkonfigurálhassuk.

A Pirelli a “Lan – DHCP Client List” menüpontban listázza, milyen eszközöket tart nyilván, melyiknek mi az IP címe. Az iPhone-ok, iPadek, Mac minik, NAS-ok, minden ott látszódik, a kamera is. Itt célszerű beállítani azt, hogy bizonyos eszközök mindig ugyanazt az IP címet kapják meg a hálózaton. Egy iPhone esetében mindegy, viszont a NAS és IP kamera esetében már jobb választás, ha ugyanaz a helyi hálózati IP cím, vagy másképp mondva: ha mindig ugyanazt az IP-t kapja meg a DHCP szervertől.

Ha ez megvan, akkor lehet a kamerát felkonfigurálni a böngésző ablakból. Az Y-Cam főmenüje két opciót kínál: élő nézeti képet és a beállításokat. A beállításoknál konfigurálhatjuk be a Wi-Fi-t (éljen!), illetve egyéb spéci dolgokat is, mint például azt, hogy a kamera hova rögzítse a képét.

Az élő nézeti képben szép VGA 640×480-as, a fix fókusza a szobán van, a teszt szubjektumunk azért életlen:

Rögzítés. Megtudtam azt is, hogy az IP kamera alapvetően nem rögzítő eszköz. Ez számomra új információ, a rögzítéshez, bármilyen furcsának tűnik, külön szoftverre van szükség. Az Y-Cam is ad ilyesmit, viszont az borzasztó fapados, célszerű valami jobb megoldás után nézni. Egyébként nem a fapadosságával van a gond, hanem azzal, hogy az alapvető munkát nem képes ellátni, időnként lefagy, nem rögzít stb. Ráadásul egy külön gépre is szükség van a futtatásához, de nálam ezt megoldotta volna a mini. Csak éppen nem végezte a dolgát, így gyorsan letettem róla. Eltöltöttem egy kis időt azzal, hogy kerestem más Maces programot, de egyik rondább, mint a másik, ráadásul 30 eurókat kérnek értük.

A hosszú távú megoldást egy másik posztban ismertetem, viszont köztes megoldásnak jó a kamera rögzítő funkciója is. Ez ugyan nem tud mozgóképet felvenni, viszont álló képeket képes lerakni valahová. (Létezik SD kártyás Y-Cam is, ami oda tudja lerakni a képeket, de szerintem az teljesen felesleges.) Itt most megint egy technikai rész következik.

Ahogy én értem: egy IP kamera streamet nyom ki magából, aztán hogy ezzel ki mit csinál, az már más problémája. A kamera alapvetően tartalmaz funkciót arra vonatkozóan, hogy rögzítsen, de ez amolyan nagyon egyszerű megoldás. Én azt szerettem volna elérni, hogy mozgásérzékelés esetén mentse le magát a mozgást egy videó fájlba. Ezt az Y-Cam nem képes a saját (értsd: webes) szoftverével megtenni, ehhez kell valami Maces program. Erre van a sajátja is, de nekem nem működött megfelelően. A saját szoftvere csak állóképeket képes rögzíteni. Rendben, de máris jön a következő kérdés: hova telepítse az elkészült képeket?

NAS-ra. Én viszont képtelen voltam beadni a felületen a NAS-om megosztását (tényleg egy elég semmitmondó webes ablakon kell beadni neki, nincs is jelölve, hogy milyen megosztást fogad el, beírtam a SAMBA megosztásomat, vagy elírtam, vagy nem működött, nem derült ki), úgyhogy más megoldás után néztem. Az működött, hogy a minin csináltam egy FTP szervert a helyi hálózaton, erre fel tudott már csatlakozni a kamera, és ide gond nélkül le tudta tenni az állóképeket.

FTP szervert a minin a “System Preferences – Sharing – File Sharing” menüpontjában kapcsolhatjuk be, itt is az “Options” alatt látjuk az FTP részt.

Ez csak Snow Leopard alatt van így, Lionból már kivette a drága Apple az opciót, ott command line-ból kell vitézkedni. (Erős, mi?) Most már jöhet az Y-Cam FTP alarm management menüje:

(Persze itt még FTP szervert is kell konfigurálni, tényleg lassan már úgy érzem magam, mint vbali Egerben, oda meg kelleni fog egy felhasználó és egy jelszó, de azt a mini FTP sharing részének alján lehet megadni, én simán adminisztrátorként megyek.)

Szinte hihetetlen, de ez után működött a dolog, a kamera szépen FTP-n át rakosgatja az esemény képeket (Linda vasal, a macska szétrágja a hangfalat, ilyesmik vannak). Még azt kell majd megoldanom, hogy külső tárhelyre szinkronizáljam fel a fenti mappa tartalmát, hogy meglegyen offsite is az egész.

Az Y-Camnek van egy iPhone-os kliensprogramja is, ezzel iOS eszközről is bámulhatjuk a képét. Egyszerű, működik.

Nagyon elégedett vagyok egyébként az Y-Cammel, a kezdeti bénázásaim az én hibáim voltak egyértelműen. Elnézést is kérek, hogy ilyen terjengősen bonyolódtam bele az itthoni hálózatépítésbe, de aki telepíteni akar magának otthonra ilyesmit, jobban jár, ha legalább ennyire ért hozzá. Ha nem ért hozzá, akkor meg kell kérnie valakit, hogy állítsa be neki. Lehet egynél több kamerát is, bejárati ajtóhoz, kettőt stb, cifrázhatjuk, ki mennyi pénzt akar erre költeni. Egy dolog viszont biztos: ez így olcsóbb, mint egy zárt láncú biztonsági kamera rendszer otthonra egy biztonságtechnikai cégtől megrendelve. A fenti buli 55 bruttóból megvan, de akkor még nem rögzít, ha viszont akad otthon egy elfekvő mini, vagy NAS, akkor már az is megoldott.

A következő posztban megmutatom, hogyan csinálják a profik ennél jobban, mozgóképpel.

Apropó: még van néhány nap a Lejátszó Plastik akciójához. 8% árengedményt adnak most mindenkinek a nettó vásárlásból (ez a bruttóból, vagyis ha nem ÁFÁ-s számlára vesszük, 10,16%), aki 2012. május 15-ig a “JÓZSIKÜLDÖTT” kifejezéssel jelentkezik a webshopban, vagy ha személyesen vásárol valamit. NAS-ra, médialejátszóra, IP-kamerára, külső házakra, 3rd-party Apple kiegészítőkre, tehát amit a Lejátszó importál, vonatkozik csak az ajánlat.

Kb. fél éve nem indul el a Steam kliensprogram a gépemen. Az alábbi hibaüzenettel áll meg a futás:

Steam requires that ~/Library/Application Support/Steam be created on a case insensitive filesystem.

Nem is értettem a hibát.

Próbáltam leszedni és újra feltenni a programot, nem lett jobb. Annyit tudtam, hogy azért történik a dolog valószínűleg, mert a gépemben levő média diszkre voltak felpakolva a Steam játékok. Keresgéltem a neten, eljutottam ide, aztán onnan tovább, de akkora bűvészkedésnek tűnt, hogy nem tudtam elhinni a problémát.

A megoldás egyébként pofonegyszerű: a ~/Library/Application Support/Steam mappában tárolja a program a beállításait, illetve a letöltött játékokat. Ide helyeztem el még annak idején egy szimbolikus linket a média lemezem megfelelő mappájára.

Megfigyeltem, hogy az időközben frissült Steam kliens immáron SteamApps néven tárolja a tartalmi részeket, nálam meg valami más neve volt még. Egyszerűen letöröltem a régi hivatkozást, átneveztem a mappát a média lemezen SteamApps-ra és újra létrehoztam a linket az
ln -s /Volumes/SnowMedia/temp/SteamApps paranccsal (a parancs egyszerűen működik, lépjünk bele abba a mappába, ahonnan szeretnénk az áthelyezést, majd paraméternek azt a mappát adjuk meg, ahová akarjuk a symlinket. Legegyszerűbb természetesen fogd-és-ejtsd módszerrel a Finderből behúzgálni a mappákat.)

Gyönyörűen működött is.

Csókol anyád,
Lujza

Tetszik ez az irány:

a starting point for large-scale corporate desktop deployments. It is inspired by a review of common changes made by IT departments deploying Ubuntu at scale. (…) retains all the goodness of Ubuntu and is compatible with all Ubuntu certified hardware, apps and tools, adding business-focused tools from the standard Ubuntu and partner archives and removing home-user oriented apps.

Ledobálják a home usereknek való dolgokat és olyan csomagot kínálnak, mit már nyugodtan lehet munkaállomásokra telepíteni.

Tovább folytatódik a NAS kálváriám. Jelenleg éppen backupot készítek a terabyte-okról. A helyzetet felesleges részletesen elemezni, viszont megosztanék egy fontos részt, hátha másnak is jól jön majd egy (szép) napon. Tehát: Finderrel ilyenkor már nem szabad másolni. Kisebb mappákra, napi műveletekre tökéletes, de sok fájl, nagyobb adathalmaz esetén reménytelenül el fog szállni. Ezt vérrel tanultam meg. Pedig nem akartam sokat, összeszedtem 10-15 mappát, kijelöltem őket, azt gondoltam, hogy ez majd jó lesz így. Nem lesz jó, először is “átszámolja” a fájlokat, néhány óra elteltével a másolás kellős közepén belepusztul:

Igen, ez Snow Leopard, a 2007-es beszerzésű Mac minimen, amivel a másolást végeznem kell. Itt sajnos nem érhető el a Lion. A hibaüzenetre persze az Apple semmit sem mond.

Egyetlen megoldásnak az látszott, hogy kisebb adagokban másolgatok, de hihetetlen kényelmetlen és manuális munkának tűnt nem beszélve arról, hogy vissza kellett cmd-i-vel ellenőriznem, hogy azonos méretűek-e a mappák, tehát sikeres volt-e a másolás. Ezt csinálgattam egy darabig, utána pedig professzionális segítséghez fordultam.

Azt tudtam, hogy valamibe beszarik a másolás. Igazából teljesen mindegy mibe, nekem egy hibatűrő módszer kell, olyan, ami a probléma esetén csak naplóz, de nem vacakol, hanem továbblép és folytatja a munkát. Gondolkodtam azon, hogy felteszek egy Forkliftet, vagy Pathfindert, amikkel valószínűleg megoldható ez a probléma, de valahogy mégsem akartam ezért külön programot vásárolni.

Az rsync picit félrevezető nevű parancssoros program. Szinkronizál, ahogy a nevében is benne van, nem pedig másol. Pedig pontosan erre a problémára való: egy mappát szépen legyárt egy másik helyre, tart, ameddig tart, kerül, amibe kerül. Közben csendben naplózza, ha valamivel gondot talált, aztán majd elbíbelődik vele, aki akar, kézzel, lábbal.

Rsync van Mac-en is alapból, viszont az egy régebbi változat, amivel, ironikusan, nem tudjuk éppen a Mac-es kiterjesztett fájl attribútumokat (xattr) másolni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha megváltoztattuk egy mappának a színét, akkor azt ez a régebbi változat nem viszi át.

Be kell szereznünk egy aktuális rsync-et, viszont ez nem mindenki számára triviális. Erről már volt korábban szó: egyszerűbb feladatokra teljesen felesleges csomagkezelőt telepíteni, aki ezt a posztot érdemben olvassa, bizonyára nem használ semmiféle Mac-es csomagkezelőt, nekik készült a Csokitools. Ez az én projektem, hozzám hasonlóak kiszolgálására, akik azt a néhány parancssori dolgot akarják csak, mással meg nem akarnak vacakolni. Korábban már írtam a projektről. Első lépésben tehát töltsük le az rsync-et.

Ez egy zip fájlt dob az asztalra, a telepítés meglehetősen egyszerű: sudo unzip -d /usr/local majd húzzuk rá a zip-et a Terminal ablakra, ami beírja a pontos elérési útvonalat. Enter, jelszó, majd máris van egy új rsync-ünk. (Általában a PATH-ba kell ehhez tenni a /usr/local/bin mappát, ha nincs benne nálunk, értsd, a telepítés után is 2.x verziószámot ír az rsync --version parancs, akkor teljes elérési utat kiírva tudjuk indítani a 3.x-es frisset: /usr/local/bin/rsync)

Ha az előkészítéssel megvagyunk, akkor indíthatjuk is a másolási műveletet! Az egyszerűség kedvéért a végeredményt mutatom csak meg, amit értelemszerűen Terminalba kell bemásolni:

angeldays-mini:~ mini$ /usr/local/bin/rsync --archive --recursive --xattrs /Volumes/backup/ /Volumes/Daisy/backup

Az zölddel jelölt mappa a forrás, a kékkel jelölt a cél, a szürke a prompt. A forrásnál kiemeltem a trailing slash-t, ebben az esetben fontos:

A trailing / on a source name means “copy the contents of this directory”. Without a trailing slash it means “copy the directory”.

A mappákat nem muszáj tudnunk magunktól, itt is alkalmazható a módszer, hogy megfogjuk a mappát Finderben és egyszerűen a szerkesztett parancsra dobjuk, ami automatikusan beírja a megfelelő elérési útvonalat. A /Volumes mappában találjuk mindig a felmountolt megosztásokat egyébként.

A parancs kiadása után látszólag nem történik semmi, de ez így a jó. Időnként naplózik bele valamit, ha valamivel gondot talált (nálam általában a különböző .DS_Store fájlokkal volt baja), de a végén gyakorlatilag lemásolja a kijelölt mappákat. Ha nagyon nem bírunk magunkkal, az Activity Monitor Network fül alatt nézhetjük, hogy tolja ki a megákat másodpercenként, vagy nyomhatunk egy cmd-i kombinációt a megfelelő megosztáson, ami frissíti mindig az éppen elérhető gigák számát, ebből látszik szépen, hogy másol.

Tisztában vagyok vele, hogy az ismertetett módszer teljesen triviális sokaknak, de azzal is tisztában vagyok, hogy sokaknak lesz majd hasznos ismertető, ahogy nekem is az lesz majd később, amikor újra eszközökhöz kell nyúlnom, hogy az adataimat mentsem a NAS-ról. Az rsync ennél természetesen sokrétűbb parancs, a fent ismertetett módszer csupán egy alkalmazási példa arra, hogyan járjunk el egy ilyen esetben.

TL;DR NAS adatmentéshez Finder copy helyett használjuk az rsync-et, ügyelve arra, hogy a legfrissebb verziónk legyen, ami innen tölthető. Ez után a /usr/local/bin/rsync --archive --recursive --xattrs /Volumes/backup/ /Volumes/Daisy/backup forrás (+trailing slash) és cél mappa megadásával indíthajuk a folyamatot, ami csak a hibákat naplózza és végeredményben előállítja a két mappát.

K: Józsi, hogy érdemes nekiállni annak, hogy egy 2006-os Netgear ReadyNAS …
V: Don’t.

És érdemes megnézni, minek osztályoztam ezt a posztot. ÉRDEMES MEGNÉZNI. Nem fogom megírni a kálváriámról a posztot, nem fogom megírni. Ott tartok, hogy ki sem viszem a dobozt már a lakásból, csak kihajítom egyszerűen az ablakon. A Heti Meteorban sem fogunk visszatérni a kérdésre, de nem ám, ha valaki ezzel kapcsolatban kérdezni szeretne, azt meg se hallom, mert befogom a fülem és éneklek: LÁ-LÁ-LÁ!

Nem egyszerű Fedorát frissíteni még 2012-ben sem:

Attempting to upgrade a system with /var on a different partition or LV to / will fail

If you have your system set up with /var on a separate logical volume or partition to that used for the root filesystem (/), then the Fedora 16 installer will not find the RPM db in /var/lib/rpm/ and fail to offer the option to upgrade.

Azt hittem volna, hogy 2012-ben a 16-osnál ennyi rugalmasság azért bele kell, hogy férjen. De nem, sajnos le kell tölteni az imázst, felül kell ütni vele a telepítőt, aztán majd akkor. Egyébként természetesen telepítés alatt még véletlenül sincs erre vonatkozó opció, azt viszont egy grafikus himbilimbin ki lehet választani, hogy milyen országban vagyunk. Halleluja.

Ebben a posztban ismertetjük a korábban említett angol-magyar szótár telepítését iOS alá.

Fontos figyelmeztetés: csak az csináljon ilyet, aki ért is hozzá. Ez komoly műtét, az ebből adódó problémákért nem vállalunk semmiféle felelősséget.

Fontos figyelmeztetés #2: hacknek akkora hack, hogy minden egyes iOS frissítés azt vonja maga után, hogy előbb DFU módban restore-olni kell az eredeti förmvert — az Apple ugyanis lechecksumolja szépen a mappák tartalmát, jól is teszik, hülye magyaroknak minek a szótár

vbali:

A telepítés menete a következő. Le kell tölteni egy redsn0w-t, én a redsn0w_mac_0.9.9b5-öt használtam. A redsn0w.app/Contents/MacOS-ben le kell cserélni az rd.tar állományt a módosított verzióra (lásd a poszt végén). Az rd.tar tulajdonképp egy ramdisk, és a redsn0w ezt mountolja be root drive-nak, a /mnt-be pedig az iOS filerendszerét csatolja. A lenti rd.tar-ban ki van cserélve a jailbreak bináris (aminek mellékeljük a forrását külön main.m.zip néven szintén a poszt végén), ez végzi az érdemi melót: kicsomagolja – a szintén az rd.tar-ban lévő – English-Hungarian.dictionary.tar állományt a /mnt/Library/Dictionaries mappába, majd újraindítja az eszközt. A redsn0w indításakkor a “Jailbreak” opciót kell választani, majd miután beállt DFU módba az eszköz, akkor elvileg bármelyik opció választható, én csak az “Enable Multitasg Guestures”-el próbáltam.

Ha megvolt a dictionary telepítés akkor iExplorer-el meg kell keresni az Apps/iBooks mappában levő BKDictionaryManager_LanguageToOrder.plist állományt. Ezt át kell mozgatni a Mac-re, és egy plist editorral az “en” szekcióhoz a legelső helyre hozzá kell adni a “hu.szabadalma.dictionary.EnHuDict” bundle azonosítót. A fájlt értelemszerűen visszamásolni az eszközre, majd újraindítani az iBooks alkalmazást és készen vagyunk.

Sajnos amikor még készült, a régebbi szótár került a csomagba, nem a friss, ennek cseréje házi feladat marad.

A fenti eljárás, noha durva, nem jailbreak, a készülék ugyanis nem kerül jailbreakelt állapotba utána — tehát azok is feltehetik, akik egyébként nem kívánják a készüléküket jailbreakelni. Egyszerűen csak DFU módban a redsn0w programot használjuk fel arra, hogy a megfelelő helyre juttassuk a szótár állományt.

Ennek ellenére az ilyen típusú hack-eket nem támogatom, a publikálás mellett most kifejezetten azért döntöttem, mert a magyar iOS nem tartalmaz magyar nyelvű szótárat. Én személy szerint egyébként nem próbáltam a hack-et.

rd.tar Download (206)

main.m.zip Download (64)

Ez tetszett:

with two eagerly expected features: experimental support for Wayland and HTML5 “Broadway” backends.

The HTML5 “Broadway” backend allows rendering GTK applications in HTML5-capable browsers. That means that you can run Gedit, GIMP and other applications in a web browser (both local and remotely).

Steven Wittens az alábbi kérdést teszi fel: hogy lehet az, hogy a Terminal koncepciója a ’70-es évek óta nem változott? Mi lenne, ha kihívnánk egy jó kis koncepcionális meccsre a konvenciókat? Bevallom, az utóbbi idők egyik legérdekesebb projektjének tűnik a “TermKit“, ami egy WebKit alapú Terminal alkalmazás. (Ne zavarjon meg senkit, nem böngészőben fut, csak a WebKitet használja a megjelenítéshez.)

Tehát innen:

Ide:

Meg ide:

A legalsó ábrán látható, hogy közben egy PDF letöltés folyik, amit természetesen a Terminal is meg tud jeleníteni. A gyakorlatban mindez:

Nekem nagyon tetszik, hogy szörnyen vizuális az egész, egy pillantással látható minden:

A TermKit még nincs kész, de szépen alakul és természetesen nyílt forráskódú szoftver. Steven egy elég részletes posztban (ahonnan fenti képeink is származnak) mutatja be a programot, illetve tovább is lőhetjük magunkat a git repóba. Csodálatos cucc!

Kicsit több, mint egy évvel ezelőtt indítottuk el a “Csokoládé Tools” nevű Mac bináris repónkat a prosumer közönségnek. Az elmúlt hetekben szépen farigcsálva átköltöztettük az egészet a Tumblrre: csokitools.tumblr.com — kapott szebb dizájnt a Dizájnkalózok jóvoltából, és persze egy sokkal jobban használható struktúrát, blogos megjelenést, illetve bekövethetőséget.

Akit az érdekel, hogy ebben mi a jó, javaslom, hogy olvassa el a fent linkelt eredeti indító posztunkat, abban foglalom össze, hogy miért indultam neki. Továbbra is azt gondolom, hogy ez jó dolog, és sokan nem akarnak csomagkezelőt telepíteni a gépükre, viszont örömmel használnak parancssorból lame-et, meg wget-et.

Szeretném megjegyezni, hogy mind a dizájnért, mind pedig a HTML munkáért fizettem (illetve: fogok), amit a blog jelenleg elég ritkás hirdetési bevételei fedeznek majd. Köszönöm mindenkinek a segítséget ebben a projektben.