update 20110731 01:57: megmostam a hajam.

Mondtam neki erre, hogy “nem piáltam sokat, néhány sört ihattam csak meg, éjfélre már otthon is voltam, melletted.”

“De-de-de, büdös volt a szád.”

Hiába próbáltam győzködni, sajnos tényleg annyira büdös lehetett a szám, hogy nem véletlen a megállapítás. Pedig tényleg nem ittam sok sört, néhány korsóval, de eszembe jutott, hogy a Killzone 3 launch partyn a Club4Players sörözőben (ahol csak 290 a korsó!) alkalmaztam kettő zsírosdeszkások, szevasztok!-ot is, amin bőven volt hagyma. Darabja 1 kiló volt, a hülyének is megérte.

Egyébként középiskolában elmentünk a Szelidi tóhoz nyáron a haverokkal, akkor kitaláltam, hogy a kertmozi pénztáros nőnél úgy kérjünk jegyet a Rain Man-re, hogy előtte szétrágunk egy-egy fej vöröshagymát, aztán úgy terrorizálunk. A dolgot végrehajtottuk, de a pénztárosnő nem fordult le a székről. Szép történet!

A Killzone 3 party után átmentünk a Meetup születésnapra, ott rengeteg emberrel szakértettem @hh, @deKata, @doransky, @ern0plus4, @setalosas, @rszaloki, @zeusthegreekgod és @pohly. Elgondolkodtam, hogy időnként jó dolog kimenni a bagóba, a füstbe és jól bepiálni!

A Mammut 2 tetején van a Dokk Café nevű hely, ami előtt hosszabb sorok kígyóznak egy ártatlan csütörtök este, mintha mondjuk, legalábbis!, egy iPhone-t jelentettek volna be. Olyannyira hosszú, hogy a tekergő embertömeg már a külterületen táncolásba és alkoholfogyasztásba kezd. Ilyenkor egyébként el szoktam gondolkodni, hogy mi az, ami ott BENN van?

Nem értek egyet a diszkóhoz sorbanállás intézményével. Az a diszkó, ahol sorba kell állni, eleve nem lehet jó. Nincs hozadéka a várakozásnak. Benn ugyanaz a szar van, mint kinn.

Lent meg van a Jam pub, ahol világátlag zenéket játszanak. Ott kötöttünk ki, aztán az egyik világátlag zenénél elköszöntem a társaságtól.

Itthon megittam gyakorlatilag egy ampullányi Szentkirályi mentes vizet egy ültő helyemben, ami nagy mértékben befolyásolt abban, hogy nem vagyok másnapos. Viszont éjjel háromszor is ki kellett vergődni a wc-re. Valaki mondta itt a hozzászólások közt korábban, hogy le kell zuhanyozni és meg kell borotválkozni, az is segít.

A bejutás meglehetősen kényelmetlen, 22 órakor kb 15-20 perc volt a várakozás a kígyózó sorban. Benn hatalmas tömeg, nehéz közlekedés. Az ilyen fesztiválokon már megszokott kupon rendszerben lehetett hozzájutni a pálinkához. (Az ételeket, szoft üdítőitalokat, csapolt sört egyébként forintért is lehetett kapni, csak a pálinkára volt bevezetve a kuponozás.) A közönség meglehetősen úrinak volt mondható, rengeteg külföldivel.

A kóstolásra kevés idő jutott, előtte élelmet szereztünk be a tömegben, amit szörnyen cudar módon kellett elfogyasztani. Kb. négy-öt bódét néztünk meg, a Rézangyalra és Agárdira emlékszem. A Panyolait kerestem, de nem találtam, pedig szerepeltek a kiállítók listáján. (Nem tudja valaki hol húzódtak meg?)

Rövid látogatásom alatt nem éreztem túl szakmainak az eseményt. Inkább egy kirakat-külföldi-sátrazós-bebaszós hangulata volt az egésznek, úgyhogy én is ennek megfelelően jártam el. Sajnos a széles tömegnek pozícionált esemény mindig ilyen. Kár, hogy ennyire kis helyre zsúfolták össze a szervezők az eseményt.

Pálinkát ebben a formában nem lehet élvezni, maximum berúgni tőle. De az engem sosem érdekelt.

Értékelés: hármas alá.

Budapesti upper-class sznobéria lengi körül a Hősök tere melletti Gundel éttermet. A helyen eleve görcsbe rándul az ember gyomra, ki hallott már olyanról végülis, hogy öltönyben lehet egy jót vacsorázni? Életem során egyszer már voltam a Gundelben, de emlékeim szerint nem volt különösebben meghatározó élmény. Tegnap a család gazdag rokonsága jóvoltából ott vacsoráztunk és nagy kanállal ettünk.

A vacsora után csak jókat mondhatok el a Gundelről: kifogástalan ételek, kifogástalan kiszolgálás (roppant korrekt, nem eltúlzott service), megfelelő környezeti élmény (igen, öltönyben baszki). Méltóképpen ünnepeltük meg a gazdag rokonság nagymamájának 70. születésnapját. Ez akár elég szánalmasan is hangozhat, de ez az igazság.

Előre specifikált menüt ettünk, a főétel három fogásból volt választható: hal – kacsa – bárány. Én ez utóbbinál maradtam és közepesen átsütve kértem. Remek választásnak bizonyult, pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem egy idillisztikus világban. Gyenge láncszemként a leves lejelent meg, ami valójában jó volt, csak éppen hiányoltam belőle a fantáziát. Valamilyen húsleves alapot próbáltak feljavítani mandulás gombócokkal, de elég ízetlennek bizonyult. A remek fűszervajból mértem bele néhány kiskanálnyit, úgy elfogadhatóbb és zamatosabb lett a leves. Ettől eltekintve minden fogás remek élmény volt. A libamáj pirítóson és aszú-zselével, némi zölddel, a már említett bárány, a torta (születésnapot értelmezünk), leves előtti gomba-gerezdek mártásban — igen finoman elkészítve.

Három tételt ittunk, az utolsó 3-as Kopár volt, a második Vylyan (nem emlékszem mi), az első pedig az előételhez és a libamájhoz való édesebb jellegű mujscat Gundel brandinggel. Egyáltalán nem rossz választék, bár a magam módján én most is a könnyedebb borokat kedvelem. Ez a testes-nehéz iskola maradjon csak meg az idősebb korosztálynak. Sajnos a ma reggeli szétcsúszott másnaposságom arra figyelmeztet, hogy az est végén nem célszerű elfogyasztani a kóser szilvát még akkor sem, ha a társaság amúgy igen jó hangulatban van. (Az öcsém gondolom elfogyasztja minden alkalommal, sőt, még egy ellen-szilvát is kér — tegnap nem volt ott.)

Gundel tízből tíz volt tegnap este. Mondtam már, hogy kedvelem, ha a szénsavas ásványvízhez más poharat adnak?

Hajnali kettő órás fekvés, háromnegyed tizes kelés, és az egészből nem éreztem semmit. Hibátlan, ha ezt így lehet csinálni, mindig ezt fogom inni.

Tézis: a tökéletes WC experience egyik fontos alappillére a falból kilógó, mögé gyakorlatilag végtelen containerbe embeddelt papír, amit ha meghúzunk, mindig jön újabb. A tökéletes WC experience egyik fontos alappillére a gombnyomásra jövő kánaán.

Nem akarunk tudni ugyanis a tekercsekről. Nem akarunk a megoldással foglalkozni. One-click szolúciót akarunk a WC-ben is. Hotelszobákban legjobb megoldásként mindig odatesznek egy tartalék rolnit és ha esetleg kifogy a másik és kézzel újratöltünk, akkor csak a tartalékot pótolják. Ha valaki bevezeti otthon ezt a rendszert, garantáltan nem kell majd szaros seggel szaladgálnia újabb rolniért, közben magát okolva, hogy miért nem látta előre a problémát. Egyébként az ember termelő tevékenységet akar végezni és nem a termelő tevékenység feltételeit megteremteni, amikor éppen rohanás van.

Fő problémát abban látom, hogy az emberiség nem tart ott, hogy ezt a kérdést egyetemesen megoldotta volna. Minden szerelt WC tartály mellé papíradagolót is kellene szerelni, amit fel lehet tölteni egy évre való készlettel és akkor nyugodtan lehet kákkánámánázni. Mindig.

Nem, e helyett tekercsek vannak, a tekercseket meg kell venni a Tesco-ban, a tekercseket otthon raktározni kell (mellékhelységben, ahova mindig el kell menni, ha éppen elfogyott egy, márpedig a háztartásban egy tekercs igen gyorsan lepörög), betölteni, figyelni a készletet, és egyáltalán: nap mint nap a tekercsekre pillantani, mint eszkalálódó problémára.

Végezetül olvassunk el egy képzeletbeli párbeszédet a szemléltetés miatt.

- Szia, mit hozzak a Tesco-ból?
- (rövidebb-hosszabb felsorolás, majd) WC papírunk van?
- Nem tudom. Várj, megnézem.. nincs. Vennünk kell.

Ismerjük a folytatást. A jövőre gondolva egyből veszünk egy gyűjtőnyit, ami alig fér el a tolókocsiban. Igaz, súlya is alig van, de a helyet foglalja. Amikor hazaérünk, akkor a gyűjtőt mindig külön kézben kell fogni, mert nem fér el a szatyorban.

Ezzel szemben mi történik egy olyan világban, ahol nincs WC papír probléma, mert a falból gomnyomásra jön a kánaán?

- Szia, mit hozzak a Tesco-ból?
- (rövidebb-hosszabb felsorolás)
- Rendben. Mindjárt itthon vagyok és akkor szexelhetünk egy hatalmasat. Vagy tudod mit? Szexeljünk most!

Függöny.