Csütörtök délután negyed hatkor Doranskyval Skype-on megejtettük a konferencia három ingyenjegyének sorsolását. A hozzászólások közt 131-en, Facebookon 179-en jelentkeztek végül. (Igazság szerint Facebookon még most is nyomogatják a lájkot, pedig a hozzászólások közt már jeleztem, hogy le van zárva.) Az egyszeri és megismételhetetlen hangfelvétel itt meghallgatható, ennek alapján hirdettük ki a nyerteseket és pótnyerteseket egyaránt.
A nyerteseknek természetesen gratulálunk és persze találkozunk a konferencián.
A dolog pikantériája, ami nekünk is csak később állt össze, hogy kodiak (nem azonos az Index videós Kodiakkal) nyerte az egyik jegyet, holott meglehetősen ennek ellentmondó volt a hozzászólása — András, ha mégsem kell a jegy, akkor kérlek jelezd!
Szabályok:
- A nyeremények pénzre nem konvertálhatók, el kell, bazmeg, menni.
- A nyerteseknek a jegyeket legkésőbb jövő hét szerdán (március 10) 12 óráig át kell venniük Doranskytól a doransky kukac peers.hu címen jelentkezve.
- Ha nem vennék át őket, úgy a pótnyertesek jutnak nyereményhez.
- Amennyiben a pótnyertesek sem veszik át a jegyüket, úgy új sorsolást írunk ki.
- A nyerteseket emailen / facebookon értesítettük.
Az iPhone vs Android konferencia öcsi médiapartnere a Plastik média.
Doransky cége a Peer és Krasznai konferenciát csinál iPhone vs Android néven. Már régóta fel lehetett iratkozni az értesítőre, azonban most indult be teljes erővel a kampányuk. Frissült a weblap, készítettek videót, kiment a konferencia programja (ebből például kiderül, hogy a mikroblog-szféra fenegyereke, a budaörsi srác, Uj “mobilrólnemmegyareblog” Peti is színpadra lép Erdélyi “sprmn” Zsoltival), illetve a 10 rugós jegyben 3 fogásos ebéd, kávé+szoft drink, és ugye az egész napos konferencia program szerepel.
Aki kacsingat a mobil fejlesztés körül, szeretne lóbálni a magyar pezsgésben, mindenképpen érdemes elmennie erre a szakmai fórumra. Doransky egyébként részletes blog posztban foglalja össze a tudnivalókat.
Még egy érdekesség, hogy a konferencián a Nav N Go hozzájárulásával kisorsolják az “Év alkalmazását”, aminek fődíja egy Apple iPad lesz. (iPhone és Android szoftverekkel lehet nevezni, a jelentkezés feltétele, hogy valamelyik store-ban elérhető az alkalmazás, nevezési díj nincs, úgyhogy hajrá uraim.) Remélem az április 8-án induló konferencián már ténylegesen fogható is lesz a díj!
Másik dolog, hogy mi itt a Plastikon is kisorsolunk KETTŐ HÁROM ingyenjegyet, ehhez nem kell mást tenni, mint a hozzászólások közt jelezni a részvételi szándékot. A többszörösen leadott komment nem növeli a nyerési esélyt, sőt, az email címeket is átvizsgáljuk, mielőtt kihirdetjük a két nyertest. A sorsolást valamikor a jövő héten fogjuk megejteni, addig lehet feliratkozni. (Ha valaki már befizette volna a konferencia belépőt, és nyerne itt nálam, visszakapja a dohányt.)
A UPC ügynöksége a JWT, egészen 2005-ig J. Walter Thompson néven futottak, de aztán átbrandelték magukat JWT-re. Lehet, hogy ez a betűszó sokaknak semmit nem mond, de a világ egyik legnagyobb reklámügynökségéről van szó, mintegy 10 ezer alkalmazottal, legnagyobb márkák csitti-fitti, 2004-ben ők nyitottak Kabulban irodát elsőnek stb stb. Magyar weblapjuk a www.jwt.hu csak éppen ne üssük be www-nélkül, mert akkor csodát fogunk látni. Egyébként a www változat source-át is érdemes megnézni, vicces. Felvette velem a kapcsolatot az a cég, aki a JWT-nek épp készíti a magyar site-ot. A JWT rajta van a témán, megnyugodhat mindenki.
(Annak idején nekem is volt sittes-rutinom a JWT-vel, amikor egy nyarat a Unileverben töltöttem multi-környezetben, teát fotóztunk egy ételfotósnál a Nagymező utca környékén. Részt vehettem a Unilever részéről egy-két megbeszélésen is, nagyon szórakoztatónak találtam már akkor is, amikor a kiskosztümösök előadták, hogy a márkaértékek jobban megjelenhetnének a tűzfalon — valami tűzfal layoutokat nézegettünk éppen. Fasza volt, aztán léptem is tovább, mindenki mindig arról tudott csak beszélgetni, hogy hol nyaralt Horvátországban, KAFÉ.)
A Karottás interjúmban elkövettem azt a hibát, hogy az elővágott, nem végleges reklámfilmeket vágtam be az anyag elejére. Teljesen egyértelmű volt egyébként, mivel a benne levő hangalámondás érezhetően nem profi. Konkrétan a vágó mondta fel a szöveget, a hang vezérhang volt (utómunkában vesznek fel minden rohadt hangot), nem szerepeltek rajta az egyébként meglehetősen suta “Winkler” és “Bazsó” feliratok, és a képminőség is ramaty volt.
Meglepetésemre maga a JWT keresett meg azzal, hogy ugyan, cseréljem már le a véglegesre a két reklámot. Kaptam az ötleten és újra rendereltem az anyagot, sőt, elkértem tőlük a nagyobb felbontású plakátot és city-lightot (értsd: busz- és villamosmegállók), ezeket mind felraktam nagy méretben a poszt végén, illetve ugyanoda az adásba kerülő anyagot is MP4 formátumban, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint amit a tévések is megkapnak — helló, mi? Ezt most mind bemutatom az internet nagyszámú közönségének, bár Winklernek az volt a véleménye, hogy felesleges, mert országos kampányról van szó, én viszont hiszek abban, hogy lehet értéket adni az országos kampányhoz is.
Lelkes vagyok, mert ritkán van az embernek lehetősége száz milliós büdzséjű produkciókba, akárcsak ilyen szinten is, belelátni. (Nem ismerem a számokat, de ez a kampány médiával együtt 100+ volt, az zicher, szerintem csak gyártásra elment egy tizes.)
Félreértés ne essék: nem emelném ki az egészet, ha nem Winklerről és Karottáról lenne szó, akik személyes jóbarátaim, így önmagában ettől is érdekes a dolog. (Mint ahogyan Németh Ottó is az, aki kedden jelentette be, hogy a Henkel lesz a Szalay Dakar csapatának egyik fő támogatója a 2010-2011-es szezonban, és ő lesz bazmeg a csapatkapitány, bemondta a mikrofonba, hogy napokig vívódott a párnák közt, hogy elfogadja-e a felkérést — de erről majd máskor írok.)
Megint elkalandoztam. Szóval lássuk előbb a plakátokat! Íme a billboard:
És a city-light:
Karotta olyan furán néz ki ezen a képen
Végül ugye az interjú a végleges reklámokkal:
Fantasztikusan nem értem egyébként, hogy a UPC honlapjára miért nem teszik fel a reklámokat – vagy csak én nem találom őket?update: Megvannak ám, de nem ott, ahol az ember várná, vagyis a narancssárgán jelölt Winkler-Bazsó kattintás mögött:
…vagy minimum egy “reklámok” oldal alatt, nem. A weblap ALJÁN levő “A UPC-ről” linkre kell kattintani, utána pedig a bal oldali navigációs menüből kiválasztani a “Reklámok” menüpontot, ott lelhetők fel. Agyrém. (Ki volt a termékmenedzser? Ha az én pénzemből csinálnák a reklámot, erre biztosan rákérdeznék, de összevont szemöldökkel.)
Posztunk végén letölthetők a reklámok MP4-ben, illetve a print dolgok nagyobb bontásban, eredeti néven. (Annyi csúsztatás van, hogy MPEG2-ben adták oda, viszont muszáj volt áttömörítenem MP4-be, mert a stock QuickTime licenc-problémák miatt nem nyitja meg az MPEG2-t. Aki ilyen támogatást szeretne hozzá, annak 20 dollárért kell megvásárolnia az 1994-es codec-et, az Apple ugyanis csak a DVD Player és iMovie alkalmazásokhoz licencelte.)
Pénteken megyünk Csongrádra Linda nagymamájának megmutatni az anyagokat. Remélem azóta már megenyhült kicsit és formált a véleményén. Ha alkalmam lesz rá, rögzítek.
UPC Start - Szem (broadcast) [0:30m]: Download (364) UPC Start - Anyád (broadcast) [0:30m]: Download (151) Billboard nagy felbontású kép (JPG): Download Citylight nagy felbontású kép (JPG): Download
Karotta és Winkler (vagy ahogy hivatalosan mondják: “Winkler Róbert és Bazsó Gábor”) lett a UPC két reklámarca. Előbb egy országos lefedettségű rádióban kezdték el műsorukat néhány hónappal ezelőtt, februártól pedig a képernyőkön, óriásplakáton és sajtóban is hirdetik a UPC új internetes csomagját. Karottával ültem le beszélgetni ennek kapcsán. A 40 perces anyagban előbb levetítjük a “heavy rotation”-ben futó két reklámSZPOTOT, aztán jön az érdemi rész, melyben nem csak erről, hanem a mögötte levő koncepcióról, médiasztárság illatáról, a forgatásról, és némi iPadról is lesz szó.
A reklámokról: a személyes ismertség okán háromszor meg kellett néznem, hogy oda tudjak úgy figyelni, hogy csak az üzenetet halljam meg belőle, és úgy már összeállt. Első megtekintésre még nem értettem, azért, mert arra figyeltem, hogy Winkler milyen melegítőben van, meg mi a falon az az ezeröcsi. Nekem ez érzésre jobb eddig, mint a Szőke kapitány, amit soha nem értettem, de mindenki ismert. Az lenne egyébként az igazán megfelelő, ha a UPC mozgatná őket mindenfelé ezen kívül is, kicsit máshogy (például színpadon internetet installálnak, meg ilyesmi). Egy integrált kampány akkor jó, ha integrált, és nem csak a kampány idején látunk a tévében valamit, meg plakáton.
Disclaimer: A UPC tavaly nálunk is hirdetett egy hetet, de nincs összefüggés, őket nem is ismerem, Rabbit hozta a bannert, még jutalékot sem kért.
Felhívtam Karottát, de nem vette fel a telefont, Winklert is próbáltam elérni, dettó — biztos már csajoznak, mint minden érett férfiember péntek este. Azt hallottam, hogy nem a rádióhoz van köze. Ebből mondjuk nem derül ki, mihez. Ha kapok friss infót, majd kifrissítem.
update: videót levették, most már fixed.
update 2: HH szerint valami UPC “csomag”. Érdekes.
update szombat reggel: Kiderült, hogy ez nem más, mint <blink>a UPC KÉT ÚJ KAMPÁNYARCA, A SZŐKE-BADÁR v2.00!!</blink> Whoa! A nyilvánvaló “werk” filmből persze nem derül pontosan ki, hogy mit kommunikálnak, de majd biztos az is ki fog. Vasárnap este remélem ki tudom faggatni majd Karottát a részleteket illetően. Stay tuned.
Mindenkinek, aki végigvitte az Uncharted 2-t. A poszt címét a “neked kidőlt farönk, nekem híd” valamelyik outdoor márka plakátja inspirálta. A videót meg nem magyarázom, vagy lehet érteni, vagy nem.
Készítettem iPhone-nal egy rövidfilmet, amiben egy fehér retriever (olyan, mint a szüleimé, csak nem elhízott, de nem ezért szerepel itt) várja a gazdáját egy bank kapualjában a Böszörményi úton. Az 55 másodperces klip nem szól semmiről, csak egy mindennapos élethelyzetről, amit a legtöbb ember vagy elintéz egy karlegyintéssel, vagy pedig érti azt, hogy miért készült, és mit keres egy posztban itt.
Karotta és Winkler a Totalcaros műsorvezetősdi után eltűnt egy időre a képernyőkről. 2009 végén bukkantak fel újra a közéletben délutáni rádióműsorukkal, az “Ezeröcsivel” a Neón pont abban az idősávban, amikor az ember hazafelé hajt dízel lován.
Vágás.
Linda 83 éves csongrádi nagymamájának nyugdíjas napjait alapvetően a bulvár média fogyasztása tölti ki. Persze rejtvényt is fejt, illetve naponta lesétál “az ebédért” egy kis kondícionáló mozgás keretében. Mindenkiről nagyon határozott véleménye van, amit szívesen megoszt a családdal nem számolva azzal, hogy az unokájának az idióta barátja minden alkalmat megragad arra, hogy háztáji médiát csináljon.
A hűséges dokumentarista tehát résen volt a délután azon részén, amikor a nagymama Winkler és Bazsó műsorát tette a nagyító alá. Sajnos a titkos felvétel hangját a digitális utómunka során sem lehetett megfelelő hangerejűre állítani, így megkérjük a nézőt, hogy készüléke nyomógombjai segítségével hangoljon.
(Linda nagymamájától utólagos elnézést kérünk, ha ez a poszt eltűnne váratlanul, akkor sajnos megint rám járt a rúd: nem kértünk ugyanis engedélyt a publikáláshoz, arra gondolván, hogy legalább akkor is futhat egy kis ideig.)
Dedikálom ezt a videót minden nagymamának az országban, illetve az összes nagymamák heverőjének, ahol jókat lehet ebéd után szunyókálni!
A PBS amerikai közszolgálati csatorna esti 60 perces hírprogramjának utolsó adását névadójával a címben 2009. december 4-én tartotta. Jim Lehrer, akit egyébként az amerikai elnöki viták moderátoraként is ismerhetünk, az alábbi szavakkal búcsúztatta a régi adást (értelmét visszaadó fordításom):
Megígérhetem önöknek, hogy egy dolog változatlan lesz: a küldetésünk. Gyakran kérdezik meg tőlem, hogy vannak-e olyan szakmai ajánlások, gyakorlatok, amiket MacNeil/Lehrer újságírásnak nevezhetünk. Nos, vannak, mégpedig ezek:
- Semmit nem csinálunk, amit nem tudunk megvédeni.
- Minden riportot ugyanazzal a gondossággal prezentálunk, mintha csak rólunk szólna.
- Azt gondoljuk, hogy legalább egy másik oldala, értelmezése minden riportnak van.
- Azt gondoljuk, hogy a néző annyira okos és érdeklődő személy, amilyenek mi is vagyunk, és ugyanezt feltételezzük azokról is, akikről a riportot készítjük.
- Magánéletben nem turkálunk addig, amíg egy alaposan indokolható fordulat ezt feltétlenül szükségessé nem teszi.
- Gondosan elkülönítjük a véleményt és elemzést a puszta híradásoktól, illetve pontosan címkézzük ezeket.
- Nem használunk magukat megnevezni nem kívánó forrásokat, néhány ritka és kivételes esetet leszámítva.
- Senkinek nincs joga egy másikat névtelenül megtámadni.
- Végül szeretném leszögezni, hogy nem a szórakoztató iparban dolgozunk.
Mindez videón:
A szöveg pedig:
“I promise you, one thing is never going to change. And that’s our mission. People often ask me if there are guidelines in our practice of what I like to call MacNeil/Lehrer journalism. Well, yes, there are. And here they are:
- Do nothing I cannot defend.
- Cover, write and present every story with the care I would want if the story were about me.
- Assume there is at least one other side or version to every story.
- Assume the viewer is as smart and as caring and as good a person as I am.
- Assume the same about all people on whom I report.
- Assume personal lives are a private matter, until a legitimate turn in the story absolutely mandates otherwise.
- Carefully separate opinion and analysis from straight news stories, and clearly label everything.
- Do not use anonymous sources or blind quotes, except on rare and monumental occasions.
- No one should ever be allowed to attack another anonymously.
- And, finally, I am not in the entertainment business.”
Imádom a cuccot. A 3GS iPhone-nal végre lehet rendes sebességgel és elég jó minőségben videózni. Kezdek rá-rászokni arra, hogy megörökítek élethelyzeteket, eseményeket és a helyszínről feltöltöm. Ez nagy löketet kapott, mióta kijött egy szuper iPhone kliensprogram, amivel roppant könnyedén lehet feltölteni képet, videót.
Itt van például az, amit az Internet Hungary-n készítettem az ebédlőben, ahol Grabo sorozatos unszolására AlieN megkérdezte Karottától, hogy abban az ominózus Totalcar műsorban most akkor tényleg betéptek-e adásban:
A “Milyen volt az M5-nek kenni?” nézői kérdést annyiszor feltették már Karottának, hogy ki lehet vele kergetni a világból.
Ezt pedig tegnap, amikor kimentünk a Normafához sétálni. Az erdőben a vasút nyomvonala mellett teljesen érthetetlen módon tőből kiszakadt egy fa és az ösvényre esett. Egészen döbbenetes volt élőben látni, horrorfilm-szerű.
Ma reggel pedig egy koccanásos baleset miatt dugó alakult ki a Pesti rakparton:
Tegnap elmentünk Lindával a Dumaszínház tévéfelvételére. Illetve pontosítani kell ezt a mondatot: a színházra voltunk kíváncsiak, de tévéfelvétel volt. Ezt onnan lehetett tudni, hogy viszonylag kis helyen sok technikus és lámpa zsúfolódott. Szeretném rögtön jelezni, hogy a magyar standup “scene”-t nem ismerem, Fábry Show-t sem nézek, az itt elhangzó mondatok a saját szubjektív véleményemet tükrözik.
Az első sorokban voltak még szabad helyek, viszont mi éhesek voltunk 19 órakor, így inkább a galérián foglaltunk helyet és rendeltünk. A kaja háromféle volt, viszont ízletesen készültek és a csapolt sör is jól esett. Megittam vagy hármat este (jó volt, fasza volt, minden este belém férne ennyi).
Szóval Litkai Gergely volt az MC, ő lépett a porondra 7 órakor. Az első 20 percet azzal töltötte, hogy embereket vadászott az első sorokba. Ez a tevékenység kb. 5 percig volt érdekes, utána viszont meglehetősen unalmassá vált annak ellenére, hogy Gergő próbált viccet csinálni belőle — kifejezetten két évvel ezelőttinek éreztem az összes IWIW-alapú poént. Itt derült ki, hogy 2×3 fellépő lesz este, közötte 20 perc szünet és minden fellépő előtt vastapsot kell adni, mert tévéfelvétel van. Lindának mondtam is, hogy amit látunk, az nem egy fellépés, hanem valójában tévéfelvétel, és mi vagyunk a “tömeg” hozzá. Még jó, hogy nem ültünk be az első sorba.
Az első fellépő a Három Kismalac formáció. Egy gitáros ember, egy énekes férfi és egy nő. Nekem úgy tűnt, hogy lemaradtak a Dolák-Saly Róbert / Nagy Natália / Galla Miklós-féle abszurd magyar humornál és azt próbálják erőtlenül visszaadni. Ha először találkoznék ilyesmivel, biztos viccesnek gondolnám, de így inkább fárasztó volt. A receptjük az, hogy fognak két idióta sort, valami ismert, oda nem illő dallamot, gitároznak rá és ez lesz a mai magyar abszurd humor.
A következő Badár Sándor, nekem tetszett. Badárt mindig is csíptem. Hitelesen adja elő, bár ez a lepattant, forint-huszár imázs kicsit már mintha megkopott volna az esetében. Mindegy, tetszett, tapsoltam és nevettem.
A harmadik fellépő Bellus István, Miskolcról. Elég gyatra produkcióval, unalmas poénokkal.
A szünet után Pataki Balázs jött (remélem nem a SZTAKI-s Pataki E. Balázs! — asszem de). Megfigyeltem, hogy két neten is keringő poént reciklált (nem emlékszem melyiket, de rémlett valami), meg a japánban tett utazását járta körbe, de valamiért nem tudott lekötni. Most kellemetlen helyzetben vagyok, mert vele, ha úgy tetszik, jó kapcsolatban vagyok, többször leveleztünk, és ő hozott nekem japánból vicces gyufát is, de ennek ellenére el kell mondanom, hogy pont az ő száma alatt léptünk le Lindával. Balázs, rádobhatsz a tökeimre egy betontéglát, vállalom, mert ilyen gennyes alak voltam tegnap.
Összességében közepesre értékelem a tegnapi Dumaszínházat, nem okozott akkora élményt és olyan minőségű humort, amitől visszavágyakoznék. Újra ismétlem, hogy kevés fellépőt láttam, és nem tekintem reprezentatív mintának magam. Viszont a tegnapi Louis CK “Saddest handjob in the history of America” nekem etalon ebben a műfajban:
Megvettem az új Pearl Jam albumot iTunes boltból, 10 dollárért LP formátumban. Annyira belelkesültem, hogy csak na. Szuper módja az album hallgatásának, ráadásul extra képregényeket, producerrel audio felvételeket, zenekarról gyerekkori képeket és két videót is kapunk a csomagban. Egyszerűen szuper-aranyos az egész. Aki kedveli a zenekart és Eddie Veddert, kötelező a vásárlás!
De a lényeg: Winklernek is mutattam, húzza a száját (“mint egy exkluzív, fullos guminő”). Neki alapvetően azzal van baja, hogy az ember laptopon hallgat zenét. Márpedig általában ez a helyzet, melóban nyomjuk az MP3-at fülessel. (Egyesek hangosan ugyanezt.) Otthon is az iTunes van bekötve a hangcuccba, szóval nagyjából így áll a világ. Legalábbis nálam. Én már nem CD-zek és nem klasszikus LP-zek egyáltalán.
Winkler továbbá megjegyzi, hogy “laptopon? És hozzá pattog az MP3?”. És akkor itt el is jutunk a sistergős MP3-ak gondolatköréhez.
Annyira imádom ugyanis, amikor szóbajön ez az MP3 téma és mindenkiből előbújik az AZONNALI audiofil. Beszéltem már nem egy emberrel, aki megmondta kerek perec: megállapítja csípőből, hogy .flac vagy .mp3 ami éppen szól. És az MP3 természetesen az ördög műve, szembeköp mindent.
Én is gyűlölöm egyébként a sistergős MP3-akat. Ha meghallom, borsódzik a hátamon a szőr. Viszont azt hiszem van egy szint, ami fölött már nincs értelme nagyon vitatkozni. Olyan téma, mint az, hogy egy fényképen 90-es tömörítésnél meglátja-e valaki a JPG “szőröket”. Bullshit. Persze, oda lehet érzékelni bármit, viszont nincs gyakorlati különbség a kettő között.
Amikor az iTunes elkezdte a 128-as AAC-ket szórni, mindenki fanyalgott. Én viszont azt mondtam: meghallgatom és megmondom. És nem volt ciki. Aztán az iTunes is elkezdte a DRM mentes 256-os kódolást nyomatni és abban sem találtam semmi kivetnivalót.
Gyorsan hozzáteszem, hogy nincsen profi hangcuccom. Lehet, hogy ez a baj, alacsonyan van a thresholdom. Lehet, hogy profi hangcuccon hallgatni 256-os AAC-ket az iTunes Strore-ból gagyinak tűnik. Nem próbáltam, elismerem. Viszont valamiért azt gondolom, hogy nincs akkora különbség, hogy az ember eleve meg se próbálja.
És szeretném jelezni, hogy audiofil egy tök más iskola. Itt most nem arról beszélek, hogy van-e értelme az audiofil iskolának (van), hanem arról, hogy érdemes-e megvenni és lehet-e örülni egy 256-ba kódolt Pear Jam iTunes LP-nek 10 dollárért.
Szeretném bemutatni életem első nem saját nyersanyagból, megbízásra készített és vágott videóját a Nike 24. félmaratonról:
Gondoltam a videó megosztása mellett beszámolok a technikai háttérről is. A saját blogomon.
Az anyagot a Futóblogba készítettük alapos előkészítő munka után. Az Index videó Zrt. két szakemberét, TBG-t és Botos Tamást hívtuk segítségül, ők rögzítették a nyersanyagokat és Kodiak “írta be” a DV anyagot kazettákról.
A nyersanyagot múlt pénteken másoltam át az Index szerkesztőségében, ami az életemben akkora esemény volt, hogy twitteltem és feltumblreztem is, illetve azóta is mesélem az ismerőseimnek, hogy hajj, amikor én az Index új szerkesztőségében jártam!
Szóval mit kezd az ember 30 gigányi DV .AVI-val?
Természetesen behúzza iMovie ‘09-be és megvágja! Ez volt a mester terv. Szerencsére az iMovie is alkalmas arra, hogy külső lemezről dolgozzon és oda is írjon, így nem kellett külön helyet csinálnom a számítógépen.
Beimportáltam szépen mind a 30 gigát, eltelt vagy egy óra, aztán láttam, hogy ennek a fele sem tréfa. A figurák ugyanis vicces módon meg voltak nyújtva. Mint később megtudtam ez az egész azért van, mert egy 4:3-as képkockán tárolnak 16:9-es képet, ez valami bevett módszer és a gyökerei még az analóg időkbe nyúlnak vissza. Ez még hagyján, szép dolog a filmcsinálás technikai része is, de én a “modern” szoftverektől azt várom, hogy érzékeljék ezt a dolgot és importálják be nekem helyesen és akkurátusan (nem akarok tudni ilyesmiről, csak akkor, ha éppen nem kell anyagot készítenem). Nos, az iMovie akármekkora vágószoftver, erre nem jó.
Kiderült, hogy Final Cut Pro azonnal olvassa és értelmezi a dolgot, de ahhoz nem értek, abban nem tudok vágni. Ezért hosszas szopás után kiderült az is, hogy a Compressor nevű konvertáló-izé képes belőle írni deinterlace-es, rendes 16:9-es anyagot. Mire erre rájöttem, már eltelt a teljes vasárnap délelőtt és füstölt a gépem. Menet közben kellett rájönnöm, hogy sokkal egyszerűbb, ha egy kis részletet kivágok a 30 gigából (elég 5 másodperc!) és azon tökölöm ki a helyes beállításokat. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy rakéta hajtómű vezérlőjében lettem volna és a feliratok helyén kínai betűk vannak. (Eleve az FCP úgy indul el, hogy két kilométernyi formátumot mutat egy legördülőben, hogy válasszak — hehe. HEHE.)
Sikerült végül átírni az anyagot, utána már csak újra be kellett importálni mindent iMovie-ba, aztán jöhetett az a rész, ahonnan ismerős vagyok: előállítani a fenti produktumot.
A zenét már korábban megálmodtam, így csak magát az anyagot kellett faszán hozzáilleszteni. Szerencsére volt egy csomó lassított felvétel is, ami remekül passzolt Ian Astbury éneke alá.
A végén volt még egy poén: lefagyott az iMovie exportálás közben. Aki ismeri a programot, tudja, hogy nem lehet benne menteni, tehát elkezdtem aggódni. És valóban: nem is volt sehol a menet közben kifagyott szemét. Aztán meglett a dolog, de más néven. Mindegy, a videó maga benne volt, pontosan úgy, ahogy utána kifagyott, tehát nem kellett semmit újraszerkesztenem. Ettől függetlenül este 11 felé járt már az idő és kicsit ideges voltam.
A második export lement gond nélkül, aztán még a Vimeo feltöltés volt hátra. Úgy érzem, a fenti projekttel csúcsra járattam a szoftvert, tehát kiaknáztam a benne rejlő lehetőségeket, hát kérem, ez lett a vége.
1. XJS, az AE86.hu szerkesztője
Karotta és Winkler a Totalcaros műsorvezetősdi után eltűnt egy időre a képernyőkről. 2009 végén bukkantak fel újra a közéletben délutáni rádióműsorukkal, az “Ezeröcsivel” a 
Legfrissebb hozzászólások
wotan, initram5, argan [...]
andrasb, Dale, Andris [...]
Chal, neo446, ironyice [...]
Zeusz, angelday, GreeNThumb [...]
szenyo, Kiskovács, DnP [...]
Marci, asbi, DnP [...]