A „minecraft” kategória archívuma

Óra Minecraftban

Ez az ember épített egy ÓRÁT Minecraftban. Eltérő hosszúságú mutatókkal, működik, még zenél is, ha leüti az órát. Érdemes megnézni a teljes galériát, eszement kufár döbbenet az arcra kiül.

Ez mind hagyján, de mit fognak építeni ezek a csávók Notch új játékában, a 0x10c-ben, amiben, baze, egy komplett 16 bites programozható számítógép modell lesz majd? (Értsd: a játékon belül leülhetünk gyakorlatilag hálózatba kötött számítógépek elé, amiket szabadon lehet programozni, sőt, a gameworld bizonyos funkcióit is el lehet majd belőlük érni.) Fórum itt.

Frontflip vs Minecraft

Kedves Angelday!

Ötödikes,11 éves fiú vagyok, és az egyik haverommal együtt, aki nyolcadikos és Miskolc mellett lakik, nagyon szeretjük a Minecraftot. Rendszeresen készítünk videókat,készítettünk egy Facebook oldalt és most dolgozunk egy honlapon is. Az lenne a valamikori célunk, hogy legyen 1000 feliratkozónk a youtube csatornánkon. Kicsit elakadtunk viszont, nem tudjuk, hogyan lehetne ezt megvalósítani, mert az ismerőseink közül még csak kevesen foglalkoznak ezzel, a profibb nagyfiúk pedig nem állnak szóba velünk.

Kedves Igor és Jancsi!

Belenéztem a videóitokba, nagyon viccesek (pl. ez a felkonf, bár ez valami haverotok lehetett: “Helósztok, Dávid vagyok és folytatjuk a Minecraftos skypiramidos videóinkat–ne ütögessél”).

Különösen az tetszett, hogy már ilyen idős fejjel is szervert csináltok, ott játszotok, felveszitek magatokat hanggal és az egészet megosztjátok YouTube-on. Ha belegondolok, hogy az én számítástechnikai ismereteim hol tartottak ennyi idősen: 1988-at írtunk, két éve birtokoltam a Commodore 64-et és gyakorlatilag kimerült a tudományom a mágneslemez lemásolásában, meg a játék indításában. Ehhez képest amit ti csináltok, illetve ami nektek a gyerekkor – az eszem megáll.

Ami pedig a tartalmi részt illeti: csinálni kell, aztán kialakul, hogy mi működik és mi működik kevésbé. Remélem, hogy nem fogy el azért a lelkesedés és készítitek további videókat, tanultok meg egyre többet Minecraftból. Én annyit tehetek, hogy most felhívom a figyelmet a csatornátokra, egy videót pedig beágyaztam és most feliratkoztam, már 84-en vagyunk, lájkoltam Face-en is.

Sok sikert!

Üdv a bárból,
angelday

Ui.: a nagyfiúk idióták, nekik mindig csak a csajok, meg a mások lejáratása jár a fejükben, nem kell velük foglalkozni, nagyon jó, amit csináltok

Minecraft LEGO szett

Ilyesmiket lehet majd építeni:

A többi kép erre, esetleg a Mojang felvezető videója itt. Nem rossz, bár szerintem nagyon “pici”. Egy szett ára kb. 8 ezer forintra jön ki, LEGO berkekben normális margin. Ezek voltak az első benyomásaim, azért természetesen szívesen játszanék vele. Bár, ha már itt tartunk, a Minecrafttal is szívesen játszanék. (Ha vissza is hozom az élő játékot, akkor nem élő játék lesz, hanem folytatásos kalandregény, mint a Heti Meteor. Erre viszont most nincs energiám és időm.)

Hol tart a Notch dokumentumfilm?

Tavaly márciusban a Kickstarter egyik sikerprojektje volt a Notch (Minecraft) dokumentumfilm. Az eltelt majdnem egy év során még mindig nincs kész a film, sőt, a készítő 2PP csapat azóta összeállt Tim Schaferrel is, hogy kalandjátékot filmezzen. Nem aggodalmas ez a dolog egy kicsit?

Egy picit azt gondolnám én is, hogy jobb lenne, ha egész egyszerűen befejeznék, amit elkezdtek. Tegnap szerencsére frissítettek egyet, már meg is van belőle 90 percnyi anyag és még egyszer elmennek Svédországba, hogy lefilmezzék az epilógust. (Gondolom az kerül majd bele, hogy Notch átadja Jeb-nek a vezető fejlesztést.)

Sajnos a Cosmonaut filccel is hasonlóan jártam, el kellett telnie egy kövér évnek, mire megjött a postán. A Kickstarter ilyen: van egy ötlet, lelkes csapat, lelkes finanszírozók, aztán majd lesz belőle valami, egyszer. Addig is, itt van, hogy néz ki a Minecraft dokumentumfilm első 90 perce Final Cut Pro 7-ben:

LEGO Minecraft

A LEGO cég keltető weblapján, a LEGO CUUSOO-n a Minecraft projekt elérte a “jogerőre” emelkedéshez szükséges 10 ezer tagot (még tavaly december elején), sőt, a mai napon a LEGO termékfejlesztési bizottsága döntött arról is, hogy megcsinálják a hivatalos LEGO Minecraftot. A blogposzt szerint a 10 ezer aláírás mindössze 48 óra alatt lett meg, ami még az ő méretükhöz képest is szokatlan sebesség. Most kifejlesztik a terméket, megállapodnak a Mojanggal (talán már meg is történt), aztán így tovább, egy a lényeg: lesz LEGO Minecraft.

K: Józsi, veszel?
V: Mint a vöcsök.

Minecraft 1.1

Megjelent a Minecraft első frissítése a tavaly novemberi 1.0 után. Jeb szépen viszi az örökséget tovább, bár hozzá kell tenni, hogy azért eléggé megkopott a korábbi lendületük, ebben a frissítésben csak néhány apróság került a csomagba, például néhány kreatív játékot segítő dolog: lehet már superflat világban kezdeni (akár survival módban is), de vannak mobokat keltető tojások is (csak kreatívban), illetve még néhány érdektelen apróság.

Megmondom őszintén, hogy nem követem mostanában a Minecraftot napi rendszerességgel. Valahogy azt érzem, hogy Notch besokallt a Minecon konferenciájuk után, nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie a néptől azért, mert megírta a véleményét, belátták, hogy a konferencia szervezés nem azonos a játékfejlesztéssel. Notch teljesen ki is vonult a fejlesztésből, saját indie játékát szerelgeti, láthatóan távol akar maradni a dolgoktól.

Jó ötletnek tartom azt, hogy kis méretben akarják tartani a céget, de úgy érzem, nem az igazi a dolog. Nem haladnak a Scrolls játékukkal, vérciki a honlap, nincs összeszedve a Minecraft közösség sem, ha nem tudnak felülkerekedni ezen a dolgon, akkor lassan átmennek a teljesen érdektelen kategóriába. Kár lenne érte!

MineCon

Lement hétvégén a MineCon, nem minden balhé nélkül. Először is a ciklámenhajú Minecraft Chick — rémes!, másodszor pedig kialakulóban az új balhé: Yogscast. Notch ezekben a pillanatokban tweeteli (screenshot):

Wow. Hate, insults and threats are flooding in from Yogscast fans. I’ll stop biting my tongue now.

Yogscast repeatedly insulted people, talked behind their backs, refused to cooperate, and acted like total spoiled divas nonstop.

They called us “a bunch of nerds who don’t know how to run a company”, demanded that we pay them to come here (nobody else got paid).

And they claim they’re the reason minecraft is big and that we should thank them more than anyone else in the community. They’re total dicks

A kid wanted them to sign something I had signed, and they said they’d cross it out and put “fuck you” there instead.

Everyone else in the Minecraft community is all about respecting and caring. They’re not. They’re an isolated island of egos.

All this said, I’m very tired at the moment, and this will probably pass. I do like the work they do, very much.

Ha-ha-ha, de beszopták, nem tudják, hol a helyük.

MineCon

Notchék ezekben a percekben Las Vegasban tartózkodnak az első MineCon expón. Ha jól számítom, magyar idő szerint ma este 10 órakor lesz a NotchNote, más programom van, de ha tudom, nézni fogom majd.

Notch:

Someone told me that Minecraft for iOS had accidentally been released early and that it was the second most grossing app. The original plan was to reveal it as a secret thing during the opening ceremony. A bit later, it was the top grossing app.

Hihetetlen ez a faszi. :)

Ui: szereztem Mario Land 3DS-t és Zeldát is, előbbiben W3-1-nél járok, hihetetlen COOL játék!

Felavattuk a Steve Jobs Minecraft pixelartot

Köpeczi-Bócz Ákos munkáját a Plastik szerver kreatív részén felavattuk ma este. Szinte mindenki jelen volt, még Orosz Péter is eljött. A szerverre csatlakozók kaptak egy piros almát (lásd a képen a kezemben jobbra), majd kis orientációs beszélgetést követően lerántottuk a leplet. Mindez kapcsolókkal történt, amit a szerver üzemeltető alakjai egy külön az erre a célra kialakított páholyból végeztek el (a kép alsó, üvegekkel tagolt részén látható). Mindenkinek meg kellett húznia a karokat, utána lezuhant a homok és feltűnt Steve Jobs alakja.

Az eseményt erre a célra beállított naplementével tettük teljessé, illetve később bekapcsolt még az esőgép is. A leleplezés után a park másik oldalán levő pixelartokat csodáltuk meg — igazán nagyszerű esemény volt!

Steve Jobs pixelart leleplezés

Holnap, szerda este fél 9 körül, a Meteor felvétele után, tiszteletemet teszem az 1.8.1-es Plastik Minecraft szerveren és leleplezem Köpeczi-Bócz Ákos Steve Jobs pixelartját.

Remélem, hogy Chal és Ifi Norbert is el tudnak jönni, akik szintén sokat tettek a szerverért. Orosz Pétert is meghívtam vendégnek a leleplezéshez, remélem ő is eljön erre az alkalomra.

Minden érdeklődőt szívesen látunk egyébként, a szerver címe: minecraft.plastik.hu

Végül egy felépítmény a szerveren a spawn környékén — a teljes, böngészhető térkép pedig itt

Minecraft híradó

Notch és Jeb gőzerővel fejleszti a Minecraftot, elvileg november 11-én éri el a játék azt a szintet, amire már azt fogják mondani, hogy “nem béta”. Technikailag semmi különbség nem lesz egyébként, ez ilyen kőként gördülő fejlesztés, aminek mindig növelgetik a verziószámát eggyel. Ettől függetlenül mégis hír, mert kiadják, nem béta már, és ugye az ára is meg fog emelkedni.

Számomra egyébként ez a rész az izgalmas: honnan számít egy játék késznek? Mi kell hozzá, mitől válhat azzá?

Egy Gears of War 3 esetében ezt könnyen el lehet dönteni, ott a sztori fut, sáskákat kell lőni. Egy sandbox típusú játéknál viszont már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Elfigyelve a legutóbbi hetek fejlesztéseit azt látom, hogy kissé kaotikusan haladnak a dolgok. Ha Notch olyan lábbal kel fel, csinál egy hóembert, ha olyan kedve van, belerakja a játékba az állatok szaporodását. Az egész nem fut ki viszont arra a narratívára, amit Notch is annyit emlegetett: hogy legyen a játékban valamiféle ív, ahova az egész tart.

Egyelőre egyáltalán nem így néz ki a dolog. Az összes fejlesztés a sandbox-ságot szolgálja. Beleraknak egy csomó dolgot, amik látszólag nem vezetnek sehová. Ha jól értelmezem, még két dolog kerül bele a játékba a novemberi kiadás előtt: egyrészt az üst, ahol kotyvasztani lehet a képességeinket erősítő dolgokat, másrészt a varázskönyv, ahol varázslatokat készíthetünk.

Ezek egyébként már valamiféle játék-féleséget mutatnak nekem, de a lényeg, a megfogalmazott narratíva, a játék íve továbbra is hiányzik.

Nagyon úgy tűnik, hogy ők maguk sem tudják pontosan, mire akarják kifuttatni az egészet. Nincs meg benne az az érzése az embernek, hogy egy nagy szerves részt alkot az egész. Rengeteg dolog van benne, sok mindent lehet csinálni, de valahogy nem áll össze nekem egy koherens, mindent okosan áthálózó egységgé.

Persze nem azt akarom mondani, hogy ez fanyalgásra ad okot, vagy kettőspont-zárójel nyit lenne a szám. A Minecraft az egyik legjobb játék, amivel valaha játszottam. Hihetetlen, csodálatos, roppant kreatív és a kreativitást az emberből kiskanállal kiszedegető játék. Ha családos ember lennék, egészen biztos, hogy ezt játszanám a gyerekkel, fantasztikus játék. Továbbra is tervezem, hogy visszatérek az élő közvetítésekhez majd egy napon, de ez már biztos, hogy csak novemberben valószínű — viszont kicsit másképp, mint eddig. :) Addig offline-ban játszadozom, tapasztalom a dolgokat, kísérletezek, gyűjtöm a referenciákat.

FortressCraft

Az XBLA 3 dolláros kategória Minecraft klónját, a FortressCraft-ot megvették 500 ezren, jelentette be a játék készítője/producere, Adam Sawkins.

A bevont tőke nélkül készült játék a klasszikus befektetői modellre épül: egy kevés főből álló baráti társaság nem fizetést, hanem a bevétel egy részét adja a projekt tagjainak, így a fejlesztésnek gyakorlatilag nincs közvetlen költsége. Ha a játék sikertelen, csak a befektetett idő miatt kieső “elvesztett” munkabér jelentkezik, ha sikeres, akkor mindenki meggazdagodhat. Egy ilyen típusú fejlesztést ráadásul mindenki elkezdhet a szabadidejében.

A FortressCraft azonban újra felveti annak kérdését, hogy mi minősül egyértelmű másolatnak és mi az, ami, hasonlóan a Minecrafthez, egy remix. Erre maga Notch, a Minecraft eredeti készítője ad elég jó választ: a Terraria, egy 2D világ, meglepően jól léptette tovább a Minecraft elképzelését, viszont a FortressCraft, vagy éppen a Total Miner egy egyszerű klónozása a terméknek, ahol a fiatal készítők nem tettek mást, mint lemásolták a sikeres receptet és egy az egyben megcsinálták ugyanazt.

Sawkins maga sem túl szimpatikus figura. Ezt nyilatkozza a fenti interjúban:

Újraírtuk az indie játékok értékesítését. A Minecraft ki lett nyomva a saját piacáról. Lehet, hogy jól teljesít majd a neve miatt továbbra is, de ha rendes grafikát és shadereket akar valaki a kreatív részt kidomborítva, akkor a válasz a FortressCraft. Ha pedig szörnyek ellen akarsz harcolni és a haverokkal megosztani dolgokat, akkor ott a Total Miner. Senki sem fog fizetni a Minecraftért, amikor 3 dolcsiért megkaphatják a fenti játékokat.

Vicces. Hasonlít a szitu ahhoz, mint amikor kivakarnak a szarból valakit a popszakmában, aztán az első sikeralbum után azt hiszi, hogy ő itt a Gózon Gyula és nekilát a szólónak. Amikor azt hiszi, hogy az eredmény a sajátja, amikor nem látja, hogy más tollával ékeskedett csak.

Sawkins, aki egyébként tagadja, hogy másolta volna a Minecraftot, jól láthatóan nem érti, nem érzi, hogy mi a tehetség és a kóklerség fogalmak közötti különbség. Lehet, hogy betölt egy űrt az XBLA indie játékok között a két klón, de ez nem más, egy eredeti ötlet nincs bennük. Aki a kreativitást, a szuperaranyosat és egyáltalán azt szeretné látni, hova fejlődik ez a kategória, inkább Notch-ot és az alumniból kifejlődött játékokat kövesse.

Minecraft 1.8 update újdonságok

Notch személyesen mutatja be:

Érdekes, bár a végéből kiderül, hogy két részre bontják és egy csomó minden nem lesz benne most az 1.8-ban sem. Az NPC-k kimaradnak és az XP sem lesz még használható túl sok mindenre. Ettől függetlenül remek frissítésnek ígérkezik, alig várom, hogy újra streamelhessek! :D Nagyon tetszik az irány, amerre halad a játék. Kreatív mód (nagyon hiányzott!), jobb lightning motor, sprint, egy sor új felvehető cucc, hunger-bar, új építőkockák, föld alatti procedurális labirintusok, strongholdok. Nagyon király lesz majd felfedezni mindezt.