Hirtelen ötlettől vezérelve este elkezdtem Notch Minecraft blogját olvasni hátrafelé. Baromi érdekes volt visszapörgetni posztonként addig a pontig, ahol elkezdtem én magam is követni (valamikor tavaly szeptember), aztán még előrébb. Annyira belejöttem, hogy meg sem álltam a legelső (!) posztjáig. Ebből írtam most egy összefoglalót, ami gyakorlatilag visszafelé halad a történelemben és fókusza nem feltétlen a játék.
Rengeteg gyöngyszemet találni, például 2010. február 23-án bejelentette, hogy már napi 50 olvasói levelet kap és képtelen rájuk válaszolni. Kicsit előbb, február 24-én ámuldozik, hogy már eladott — figyelem! — 4818 licencet. Ez 10 eurójával számolva is kb. 14 millió forintnak felelt meg, ki nem örülne ekkora összegnek?

Január 28-án ismerteti a crafting koncepciót, január 26-án egy gameplay videóból kiderül, hogy már akkor próbálkozott a “Hell” típusú világgal, január 14 volt a víz tesztje videós formában, előtte néhány nappal pedig elgépelt egy 0-t és ezért nem kapott emailt a 100 ezredik regisztrált játékosról.
2009. december 22-én nagy örömmel mutatja be a LostWinds (!) egyik grafikusát, Dock-ot, aki csatlakozott a projekthez. A Minecraftnak ekkor már nagy szele volt, főként a kreatív játékmód miatt. Dock az alábbi logót és játékost tervezte:

Sajnos együttműködésük nem tart sokáig, 2010. február 5-én Notch szűkszavúan jelenti be, hogy ismét egyedül dolgozik tovább (az nem derül ki, pontosan mi áll a szétválásuk háttérben azon túl, hogy “ismétlődő problémák”).
Érdekes logó és játékos koncepció, azon gondolkodom, hogy ebben a stílusban is elérte volna-e a játék azt a sikert, amit végül elért a “lo-fi” megoldással. A Minecraft jelenlegi logója érdekes módon már ez előtt, 2009. május 17-én kialakult.
Notch 2009. október 30-án ír arról, hogy mik inspirálták eredendően a Minecraftot (sajnos már 404-esek a linkelt JPG-k), egyrészt az Infiniminer, másrészt egy Dwarf Fortressre alapuló saját játéka — a DF egyébként meglepően sok MC survival elemet tartalmaz, ezt egyébként Notch maga 2009. május 26-án is elismeri. Szeptember elsején mutatja be a Creepert (sötétebb textúrával) egy új, egy feltöltést tartalmazó Vimeo kontón. Augusztusban a kreatív szervereken már ilyen felépítmények voltak. Augusztus 16-án pixel alapú lila névjegykártyát mutat be:

Notch 2009. augusztus 6-án ment fel a twitterre Androidos HTC Hero készülékén, amit egy Nokia N95-ről cserélt le. Július 19 — 990 értékesített példány (kb. 2,7 millió forint árbevétel), június 25 — 587 licenc.
Június 14 — My vision for survival. Ebben a posztban elég részletesen leírja, hogyan fog működni a crafting system és egyáltalán hogyan indul majd be a játék.
Május 21 — lehet regisztrálni a Minecraft.net-en. Ebben az időben még csak néhány nörd ismerte a játékot a TIGSource IRC-ről. Ők találták ki a nevet is, ami 14-én még “Minecraft: Order of the Stone” volt. Ugyanezen a napon így nézett ki a játékos karakter (“Steve”), amin levő pixelek azóta is változatlanok:

A Minecraft játék hivatalosan 2009. május 13-án indult útnak “Cave Game” néven, aminek technológiai demója egy videó formájában a mai napig elérhető a YouTube-on. A játékot ma naponta 10 ezer ember vásárolja meg átlagosan és lassan 1,4 MILLIÓ eladott licencnél tartanak, ami majdnem 4 milliárd forint árbevételt jelent:
