az új [helyesírási] szabályzat kimondja, hogy – az ész megáll! – a géptípusok nevét a gyártók határozzák meg, nem a szabályzat. Mintha amúgy nem kellene a helyesírás szerint írni, erről szól az ősi Iphone vs. iPhone hitvita is.
Annak idején a médiában körbement az a röhejesnek tűnő hír, hogy egy nő beperelte a McDonaldsot, mert megégette magát a kávéval. De mint minden történetnek, ennek is van egy másik oldala, íme:
Torvalds was also asked if he had ever been approached by the U.S. government to insert a backdoor into Linux. Torvalds responded “no” while shaking his head “yes,” as the audience broke into spontaneous laughter.
Az amerikai állam bevonta az útlevelét, ezáltal Snowden nem tartozik egyetlen államhoz sem, utána pedig diplomáciailag presszionálni kezdték az összes országot, ahova Snowden menedékért fordult, hogy ne kaphasson menedéket. Az alapvető emberi jog itt a menedékhez való fordulás jogát jelenti, ezt próbálja most az amerikai kormány ellehetetleníteni. Időközben Putyin is előkerült és elmondta, hogy “feltételesen” menedéket biztosít neki, abban az esetben, ha az orosz tartózkodása alatt nem folytatja a kampányát és nem “károsítja” tovább az amerikai kormányt. Ha ez igaz, akkor Snowden egyszerűen beül egy taxiba, megérkezik az első számára menedéket adó ország moszkvai nagykövetségére, menedékjogot kap, majd felül egy repülőre. Snowden tegnap egy közleményt is kiadott. A CNN összeállítása híres kiszivárogtatókról.
Mindenki tudja, hogy Snowden igazi dokumentumokat szivárogtatott ki. És mindenki tudja, hogy a kormányok és minden szervezetek magas szinten hazugok, kapzsik és csalók. Mégis, amikor valaki elhatározza, hogy ezt a nyilvánosság elé tárja, akkor azt az embert a jogi keretrendszer, pusztán attól, hogy “mert nemzetbiztonságilag titkos dokumentumok” képes eltiporni, mint valami kártékony férget. Az, hogy nemzetbiztonságilag mi minősül titkos dokumentumnak, meg majd eldönti valami öltönyös köcsög, vagy öltönyös köcsögök egy, vagy több csoportja. A jog nem működik.
Ezért nem érdemes amerikai elnöknek menni: ha szerencséd van, kifoghatsz egy olyan időszakot, amikor nem kell szembemenned saját magaddal. De ha nincs, akkor sajnos jön ez. És ezen az sem segít, hogy az amerikai elnök és közvetlen családja részére élete végéig nagy büdzséből ellátást biztosít az állam. Vajon milyen íze van reggel a frissen facsart narancslének és a kávénak ezek után?
(Okádék íze van.)
Nekem is trafik koncesszióhoz kell jutnom, már eldöntöttem. Amíg nem jutok hozzá, addig olvasom a HVG-t, ezt írják:
Székesfehérváron a Földhivatal vezetője, Holczheim Gábor és családja hét koncessziót nyert. „Példaként említem a családtagok közül az anyóst, aki 70 éven felüli, Montskó Lajosnét, aki kettő – ismert, hogy 20 évig tartó – koncessziót nyert. Kívánom, hogy éljen még 20 évig, de nem értem, hogy egy 70 feletti nőnek hogyan lehetett koncessziót nyerni.
Levették a kártyámról a pénzt, majd kaptam egy levelet:
We are writing because the home country registered to your Kindle account may not match your country of residence. Due to publishing rights, the home country registered to your account must match your country of residence.
To continue purchasing titles available for the United States, please send a copy of your valid government-issued identity card, passport, or a utility bill received within the previous 90 days to our secure fax line:
Within the US: 206-266-1838
Outside the US: (00)1-206-266-1838
Természetesen a könyv nem jelenik meg az iPad Kindle appjánál. Fel akartam venni velük a kapcsolatot, de ez a mail címem már nem él, csak a loginhez használom (korábbi munkáltatóm mára nem működő mailje), viszont így nem hajlandóak tájékoztatást sem adni. A könyvet most megrendeltem az UK boltból nyomtatva, hardcover formátumban. Az amerikai Amazon kontómat a jövőben nem tudom Kindle tartalmak vásárlására használni.
Régebben nem mertem megmondani az igazi véleményem embereknek, mert féltem, hogy kellemetlen helyzetbe hozom őket, megsértem a mondanivalómmal. Valahogy túl tudtam lendülni hellyel-közzel a dolgon, például a múltkor légy került a levesembe (tényleg hihetetlen textbook példa), szóltam a pincérnek, el is vörösödött a feje, kirohant vele.
Sokszor viszont szükség van arra, hogy az ember világosan artikuláljon, különben nem értenek belőle. Igen, ilyenkor fel kell vállalni, hogy “faszok” leszünk, bár ez kérdéses. Ha igazunk van, és ezt az álláspontot képviseljük, akkor a másik ember faszsága miatt kellene nekünk rosszul éreznünk magunkat?
A másik dolog, amivel remekül lehet operálni: a másik ember személyiségének gyengeségeit kihasználni. Sokan vannak ugyanis, akikben teljesen más kép él arról, mint amit egyébként a tetteikkel, vagy cselekedeteikkel képviselnek az életben. Ha ezt felismerjük, könnyedén tudjuk őket motiválni egy-egy jól elhelyezett labdával.
Például van olyan személyiség, amelyik nem szereti, ha “trógernek” állítjuk be. Benne az a kép él, hogy ő egy igazi hős, egy jó szakember (csak éppen tróger, mert szarik bele). Ilyenkor elég rámutatni arra, hogy rossz munkát végzett, azonnal megpróbálja helyretenni, hogy ne csorbuljon a saját maga által ápolt személyiségkép. Ezt persze el fogja túlozni, de nem kell vele foglalkozni. A notórius “vissza nem hívókat” elég könnyen ki lehet ugrasztani a bokorból ilyen módszerekkel.
Persze, faszként jövünk majd ki előttük a dologból, viszont az életben van egy nagy tanítás: mindig az a fasz, aki el is hiszi ezt magáról. (Meg a mellett se menjünk el, hogy kiugrott a nyúl a bokorból.)
Index – Javíthatatlan a világ legjobb laptopja:
A gép bővítését és javítását azonban épp ez a kialakítás teszi lehetetlenné: a gép meghibásodásait a formatervezés és az egyedi megoldások miatt nem lehet kijavítani. (…) Ahhoz, hogy a 2,3 gigaherzes Intel Core i7 processzor, az akkumulátor és a hatalmas felbontású, de ultravékony, 15,4 hüvelykes retina kijelző beleférjen a mindössze 0,71 hüvelyk vastag alumínium házba, az Apple-nek sok helyen kellett ragasztót, és más, sajátos technikákat használnia. Ezek azonban lehetetlenné teszik, hogy a gépet sérülés esetén javítani lehessen. (…) Az alaplaphoz forrasztott memóriamodulok mennyisége nem bővíthető, az SSD meghajtó egyedi kialakítású, vagyis nem cserélhető ki más, kereskedelmi forgalomban kapható háttértárolókra, és a vékony lítium-polimer akkumulátort sem lehet sérülés nélkül eltávolítani.
Deltai Károly szavait idézném még a ’90-es évek végéről:
észrevettétek, hogy a pécések többsége már össze sem szereli a gépét, mert úgyis ötpercenként basztatni kell? én még nem láttam a gépem belülről. vannak akik használni és vannak akik buzerálni szeretik a technikai berendezéseiket. az utóbbiak látens kandósok (ha nem volna egyértelmű, ez egy becsmérlő jelző volt).
Az új MacBook Pro, a laptopok sportautója, olyan egyedi tervezésű eszköz, amiben a legtöbb alkatrész és komponens nem kapható kereskedelmi forgalomban. Ebben a tökéletes alkotásban nincs cserélhető merevlemez, nincs cserélhető memória – mind az Apple teljesen egyedi megoldása, ahol Jony Ive szemlélete, a tökéletes, feszültségmentes, szabatos luxus fogalmazódik meg.
Aki szerelni akar, ne ezt a gépet szerelje. Ezt a gépet nem kell szerelni, ha elromlik, adnak egy újat (illetve: megszerelik ők maguk). Kell hozzá venni az egy éven túl még két év ráadást újabb 100 ezer forintért? Igen. Számít ez egy 1,2 millió forintos gép esetén? Nem.
Aki luxust akar venni, vásároljon és élvezze a luxust, a sportjárgányt. Akinek nincs rá pénze, az meg ne vegyen. Ez ennél tényleg nem bonyolultabb.
A dolgot azt hiszem ott rontottuk el, hogy kézipoggyásszal utaztunk a Wizz Air társaságnál. Semmi gond nincs a kézipoggyászos utazással akkor, ha az embernek ridikül méretű a kézipoggyásza, vagy csak laptoptáskát visz magával. A szokásos kis méretű táska, amibe ugyanis az ember néhány szett ruhát és cipőt helyez el, nagyobb annál, mint amit a Wizz Air lila keretes, erre a célra rendszeresített mérő-keretébe belefér. Egészen addig nem gondoltam, hogy ez problémát fog okozni, míg nem utaztam magam is kézipoggyásszal.
A Wizz Air erre vonatkozó passzusa így szól:
Passengers are allowed to carry only one piece of hand baggage with the maximum dimensions 55x40x20 and not exceeding 10 kilograms.
A csomagfeladáskor jeleztem, hogy csak kézipoggyászom van. A hölgy megkért, hogy helyezzem be a táskát a keretbe. Tényleg nem volt nálam semmi extra dolog, a kézipoggyászom tényleg kézi méretű, mellette egy laptop táska a vállamra akasztva, nem is értettem ennek a szükségességét.
Persze nem kell megijedni, a repülőgép simán elmegy táskával, vagy a nélkül, itt igazából a pótdíj fizetése az, ami körül az egész fennforgás van.
Még egy apró kitérő: a Wizz Air csak a márkanév, a földön szállítást a török Çelebi nevű holding végzi (ejtsd: cselebi). Ők szállítják a csomagokat, ők viszik az embereket busszal ki a repülőhöz, ők veszik fel a csomagokat és az ő alkalmazásukban állnak a hölgyek is, akik a fenti szabályt betartatják. (Arról természetesen nincsenek információm, hogy az esetlegesen kiszabott pótdíj felhasználható-e a pultos bérének kiegészítésére.)
Gyanús volt, hogy az előttem álló családot megleckéztetik a kérdéssel, nagy nehezen befért a csomagjuk, viszont volt ott még egy, arra már sajnos pótdíjat kellett fizetniük. Az eltelt negyed óra végére a fickó nagy duzzogva kifizette a büntetést és paprikavörös fejjel távozott. Aztán jöttünk mi.
A kézipoggyászomat készítők nem voltak tisztában az 55x40x20 szabállyal, mert a poggyászom, ha néhány centivel is, de nagyobb volt a keretnél. Tényleg nem sok, viszont ebbe a méretbe csak úgy lehetett elhelyezni, ha néhány ruhadarabot kivettem belőle, így már össze tudtam nyomni akkorára a táskát, hogy beleférjen a lila keretbe. Eljátszottam vele vagy öt percet, kinyitni, kivenni néhány dolgot, derékra kötni, betuszkolni. Sikerült.
Kellemetlen volt a dolog, viszont nem ért véget a kínlódás: a gépre felszállás előtt is meg kellett ismételni a mutatványt. Onnan tudtam, hogy ennek a fele se tréfa, hogy a sorbanállás közben megjött a másik celebis nő és komótosan, mintegy tekintélyt parancsolóan odahúzta a lila keretes méretező állványt a kijárathoz. Legyintettem, arra gondolva, hogy én ezen már túl vagyok.
Hát a fitymás faszt voltam túl.
Két nő volt a műszakon, egy fekete hajú fiatalabb tapasztalatlan, meg egy másik, nála néhány évvel idősebb, párkapcsolatban láthatóan retardált nő. Amikor sorra kerültünk, jelezte, hogy a laptop táskám ÉS a kézipoggyászom kettő külön csomagnak minősül, ami pótdíj köteles. Jeleztem neki, hogy a vizsgálaton már túlestünk a becsekkoláskor. Nem hagyta annyiban, megkért, hogy vagy rakjam egybe a kettőt, vagy pedig fizessem ki a pótdíjat.
Lehettem volna nagyvonalú és belendíthettem volna az eurót, de én a nyilvános megaláztatás második fordulójára vásároltam inkább jegyet. A terv az volt, hogy kiveszünk és magunkra aggatunk annyi ruhát, amennyi mellé befér a laptop táska, azt valahogy benyomorgatom a keretbe, aztán csókol anyád, Lujza.
Az első nyomorgatás nem járt sikerrel. Lihegve megkérdeztem a nőt, hogy muszáj-e ezt végigcsinálni.
– Muszáj.
– Nem lehetne mégis eltekinteni tőle?
– Nem.
Stílust váltottam. Jeleztem neki, hogy ki fogok venni annyi ruhát, amennyi ahhoz szükséges, hogy a két táska egyberakva beférjen. Úgyis meg fogom csinálni, minek ez a cirkusz. A nőt nem érdekelte. Nagy nehezen betuszkoltam a táskát félig a keretbe, de ott megakadt. Fájón ránéztem a nőre, aki fagyott hangon ennyit mondott: “Az aljáig kell lemennie.”
Kiszedtük, kivettünk belőle még néhány dolgot, zsebbe az alsógatyáimat, zoknikat, újabb próba. Féltem, hogy valami baja lesz a laptopomnak, de lement a táska az aljára. Mindkét kezem a magasba repült a sikertől. Nem tudtam viszont kiszedni a táskát, kifelé már nem jött.
A megoldás az lett, hogy a keretben kellett valamennyire szétválasztani a kettőt, aztán ki tudtam erőltetni belőle a laptop táskámat, utána pedig a kézipoggyászt. Sikerült. Ezen a ponton vérvörös volt már a fejem és rájöttem, hogy a nő valójában egy múltból itt ragadt, igazi paraszt vámos a Jugoszláv határon, aki emberség helyett a másik szenvedésében és nyilvános megaláztatásában elégíti ki valamiféle személyiségbeli hiányosságait.
Amikor leszálltunk a Çelebi buszról, úgy döntöttem, hogy megszegem a régen felállított belső normatíva rendszerem első számú szabályát, és szemetet helyezek el az egyik ülésen. Megvártam, míg mindenki elhagyja a buszt, utána otthagytam mementóul ezt a PET palackot:
A kép címe: baszd meg, cselebi
Kinek van igaza? Neki van igaza. Ő csak ragaszkodott a szabályhoz és betartatta azt. Nincs ezzel önmagában semmi gond. Semmi okom nem lenne arra, hogy ebből posztot írjak. Kellemetlen volt? Kit érdekel, miért nem vettem meg a pótdíjat, miért nem adtam fel egy poggyászt szintén pótdíj ellenében.
Annak idején a dörgő szocializmusban, amikor a vámosok szopatták a saját honfitársaikat, szintén csak hasonló, pontosan ennyire értelmetlen szabályokat tartattak be. (Gyk. a repülőgépre felvitt ruha mennyisége nem lett kevesebb.)
Egy büdös bevándorlónak lenni a saját hazámban. Magyar ember magyarnak farkasa.
Függöny.
A Pirate Bay levegőben levő, nem raidelhető elsővonalas szervereket fog “fellőni“:
With the development of GPS controlled drones, far-reaching cheap radio equipment and tiny new computers like the Raspberry Pi, we’re going to experiment with sending out some small drones that will float some kilometers up in the air. This way our machines will have to be shut down with aeroplanes in order to shut down the system. A real act of war.
We’re just starting so we haven’t figured everything out yet. But we can’t limit ourselves to hosting things just on land anymore. These Low Orbit Server Stations (LOSS) are just the first attempt. With modern radio transmitters we can get over 100Mbps per node up to 50km away. For the proxy system we’re building, that’s more than enough.
Stephen Wolfram minden emailjét megőrzi 1989 óta. Ez hagyján, most mindenféle kimutatásokat is készített arról, hogy az emaileket mikor és kinek küldi. Íme egy jó összefoglaló arról, a nap melyik részén emailezik Stephen:
Jól látható, hogy szinte egész nap emaileket küldözget, sokszor még hajnali háromig is tolja (és 11-kor kel). 2002-ben rájött, hogy reggel 6-ig fennmaradni és 3-kor kelni totál elkúrja a napot, akkor valami radikálisat hajtott végre és éjfélkor feküdt – két napig.
Sok más kimutatást is készít az elképesztően részletes blogposztjában, amiből kiderül, hogy még azt is nyomonköveti, mikor telefonál, sőt, mennyi billentyűt (és miket) üt le.
Szegény egész nap egy pedometert is visel, ebből részletes statisztikája van, mikor mennyit gyalogol. Az eszem megáll:
A végére hagytam a számomra leghihetetlenebbet: a fickó követi 1980 (EZERKILENCSZÁZNYOLCVAN) óta, hogy milyen fájlokon dolgozott. (Az ugye már természetes ebben az esetben, hogy minden fájlját meg is őrzi.) Mondanom sem kell, hogy a papír alapú dokumentumai rendre beszkennelve és szövegfelismerve rendszerezetten.
Wolfram blogposztját lehetetlen végigolvasni úgy, hogy az ember ne verje a fejét a falba. Hihetetlen a csávó, hihetetlen a koncepció, egy merő OCD halleluja az egész élete.
És akkor még rám mondják azt, hogy az Excel statisztika készítő szokásaimmal gyökér vagyok. Még rám mondják! Ehhez képest én nulla napos takonyzöld színű libafossal kenegetett fingós-malac vagyok! Innentől kezdve röhögök mindenkin, aki rajtam röhög!
Olvasom az alerteket a NAS-on:
Tue Jan 17 04:00:05 CET 2012 – Reallocated sector count has increased in the last day. Disk 4: Previous count: 34 Current count: 35 Growing SMART errors indicate a disk that may fail soon. If the errors continue to increase, you should be prepared to replace the disk.
Mon Jan 16 04:00:04 CET 2012 – Reallocated sector count has increased in the last day. Disk 2: Previous count: 39 Current count: 40 Growing SMART errors indicate a disk that may fail soon. If the errors continue to increase, you should be prepared to replace the disk.
Ennek a fele sem tréfa, ráadásul bizonyos fájlokat roppant lassan olvasott is, intézem a garanciális cserét. A NAS-t mindenesetre lekapcsoltam és most izgulok, hogy ne pusztuljon bele majd a tömb újraépítésbe a második lemez (lásd a kiemelésemet). Sajnos még annyiban is nyomorult a helyzet, hogy árvíz volt a merevlemez gyártóknál és iszonyatos mértékben lelassult a garanciális ügyintézés, egy lemez cseréjére minimum két hetet kell várni.
Ha nem számít az idő, akkor kivárom a garanciális cserét, újraépítem a tömböt, izgulok, hogy a 4-es számú lemez be ne krepáljon közben, ha meg számít, akkor vehetek egy új lemezt magamnak 40 ezer bruttóért (miért merül fel ez a gondolat egyáltalán?). A NAS-t mindenesetre addig sem merem használni. Most erősen gondolkodom egyébként, hogy milyen adataim voltak rajta – kb. minden.
Az általam is méltatott Csikós Zsolt poszt oldalának tetején egy disclaimer látható az alábbi felirattal (jpg hotlink):
Ez a poszt nem arról szól, hogy jó-e az öreg autó, vagy sem. Az ilyen jármű napi használatú fenntartása többnyire strapás, idegőrlő, pénzzabáló tevékenység. Akit az autóval kapcsolatban a ráció, a kényelem érdekel, ne itt keresse. E poszt azoknak szól, akik a kellemetlen mellékhatások ellenére is vállalják az öregautós hóbortot. Meg persze a szimpatizánsoknak. Nekik írtam. Ha véletlenül mégis betérnek a témától idegenkedők, dőljenek hátra, örüljenek, hogy nem velük történik mindez. És kérem, ne tegyék tönkre a többiek szórakozását.
Kiemelés tőlem. A fenti disclaimer olyan, mint a VHS kazetta elején megjelenő FBI figyelmeztetés. Nekem egyébként eszembe se jutott az, hogy Csikós posztjában a rációt, vagy kényelmet keressem, idegenkedjek, vagy tönkretegyem mások szórakozását, viszont azzal, hogy Csikós kirakta a poszt tetejére (tehát: ezzel indít, mint az FBI warning), teljesen más minőséget kapott a dolog, elgondolkodtató.
A Totalcar ugyan nagyobb szervezet, viszont a Belsőség blogjának egy-egy bejegyzése igenis nagyon köthető valamely személyhez. Lehet, hogy ezt a disclaimert a komment elküldő gomb után kellene egy felugró ablakba kitenni és akkor csak azok látják, akik ténylegesen hozzá kívánnak szólni. Semmiképpen nem akarnám azt implikálni, hogy Csikós posztjához nem kellenek a kommentek – ez a műfaj kellő elmeháborodottat tud felsorakoztatni, csak ugye a TC címlapról érkező sokaság is felüti a fejét. És onnan válik érdekessé a kérdés, hogy tudniillik, ilyenkor hogyan kezeljük őket.
Belepörgettem a lap aljába, nem sikerült tartalmasat kifognom, a szokásos sistergés. Ezen a Csikóson pedig elgondolkodtam:
Azért volt kétsoros, mert ennyire futotta épp. Én elég sok kommentelőnek válaszolok (hiszen felőlem jött az alap-írás), de egyszerűen nem tudom az időmbe belepasszírozni mindenkinek a rendes választ.
Gondolom magyarázkodnia kellett egy kérdésre, hogy miért nem írt többet. Erre valók a kommentek: számon lehet kérni az embert, nyilvánosan, hogy miért nem válaszol rendesen.
Ha az ember feltelepít egy blogmotort, vagy igénybe vesz egy hosztolt szolgáltatást, alapból mindig bekapcsolva látja a hozzászólásokat. Annyira beleivódott a web2 rendszerébe a “social”, hogy már mindenki megszokta, hogy új bloghoz tervez komment dizájnt is, pedig nem is annyira egyértelmű a dolog: kellenek-e a kommentek?
Az utóbbi időben sokat gondolkodtam a kérdésen, hiszen nem egyértelmű, ki mit szeretne elérni velük. A kommentelők nagy része lehetőségnek, izgalmas dolognak tartja a beírómezőt, és akkor is ír, ha nincs mit mondania. Vagy éppen beindítja gondolatainak veszedelmesen hosszú fonalát az adott poszt. Természetesen mindenkinek mindig igaza van, erről kár is lenne vitát nyitni. Kérdés, hogy a szerkesztőnek mi a véleménye ugyanerről. Ki hogy kurál.
Mindenki máshogy nyúl a kérdéshez. Vannak, akiknél előzetes moderációt követően mehet ki valami, de ez nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy elveszítse a valós idejűségét a dolog. Vannak, akik Facebookot kapcsolnak be. Mások az árral küzdenek, míg olyanokról is hallani, akik abbahagyják a netes publikáló tevékenységüket ennek hatására. Tény, hogy senki sem tudja megkerülni a kérdést.
Én az alábbiakat vezettem be:
1. A Twica blogon kikapcsoltam a hozzászólásokat, az egy hírblog, nem fórum
2. Az Utánfutó blogon (a Nike kérésére) bevezettük a Facebook hozzászólási lehetőséget — ha valakit érdekel, külön posztban leírom, hogyan lehet megcsinálni
3. A Plastikon a nagy sikerű “Best of Show” mellett megvalósítottuk ennek negatív irányú példáját, a “demote” intézményt (a szerkesztő által irrelevánsnak, de nem moderáltnak gondolt, hozzászólások halványan jelennek meg, lásd élő példánkat itt)
A moderációval (komment törléssel) kapcsolatos policy nálam:
Ha úgy gondolom, hogy a hozzászólás nem egyeztethető össze a kulturált, releváns beszélgetés normáival, törlök és bannolok. Akinek ez nem tetszik, teljesen feleslegesen próbálkozik új kommentet írni, számonkérni, hisztizni, magyarázatot követelni — ugyanúgy törlöm a follow-up kommenteket is. Egy esetben vagyok hajlandó diskurzust folytatni: akkor, ha az illető valós emailt adott meg (érdekes fact: a moderálandó hozzászólásoknak 95%-a nem használ igazi emailt), illetve vállalja, hogy megadja a nevét és mobiltelefon számát is egy nekem címzett privát levélben. Ebben az esetben válaszolok a moderációval kapcsolatos kérdésére.
Másrészt: korrekciókat, helyreigazításokat a legprofibbak privát mailben írják meg (gyakran kapok ilyen maileket). A tudálékos faszkalapoknál (erre nincs sajnos pontosabb kifejezés) a pálya az, hogy nyilvánosan igazítanak helyre, ezért ott mindig elgondolkodik az ember, hogy mi volt a cél: az ego növelése, vagy tényleg a jobbító szándék.
A Plastikon egyébként kifejezetten jó és releváns kommentek íródnak, sokan járnak ide a kommenteket (is) olvasni, szerintem ez egy értékteremtő, jó dolog.
update 2011.12.09: az eredeti poszt után nagyjából két hónap elteltével lekapcsoltuk a hozzászólásokat a Plastikon is, sem időm, sem energiám nincs ezt már mikromenedzselni — twitteren, vagy emailen elértek.
A kérdés:
Mintha frissítettek volna az airport extreme-et. Lajkoljuk v nem lajkolkuk? Megint felmerult, hogy csak kellene otthonra egy effortless backup megoldas. Lustasag ellen, vmi automata megoldas a manualis usb dig-dug helyett. Visszatero tema, de kivancsi vagyok most ki mit ajanlana.
A válasz:
(Greg, Orosz Péter és fds munkája nem ebben a sorrendben, én csak a média vagyok.)
