Engem is érdekeltek az Oscarra jelölt filmek, cseresznyéztem közülük néhányat, röviden le is írom a véleményem, illetve értékelem őket az öt fokozatú skálán.

Up in the air ★★★★ — írtam már korábban róla, Jason Reitman is the shit.

The Blind Side ★★★★½ — erről is írtam már korábban, nekem nagyon tetszett, mert jó feldolgozás lett. A végén a draftről való igazi bevágás különösen frankó és az elején is jó a felvezetés.

Precious ★★★½ — megmondom őszintén, hogy semmi ingerenciám nem volt hozzá, Linda erőltette, megnéztük. Kifejezetten jó filmet csináltak belőle, bár roppant nyomasztó végig és a ez az érzés a film után is megmarad. Ettől eltekintve nem éreztem azt, hogy vontatott, vagy lassú, kellemesen folyatta magát. Ennek ellenére nem adok neki négyest, bár éreztem benne.

Crazy Heart ★★★★★ — ez érdekelt a legjobban. Roppant jó filmnek gondolom. A Wrestler után volt egy kis Mickey Rourke szájízem, de nem volt zavaró. Jeff Bridges óriásit nőtt a szememben, nem kicsit azért, mert gitározik és énekel is. Elképesztően hiteles, simán elmenne country énekesnek. A film ritmusa meglehetősen nyugodt, át lehet érezni és élni az eseményeket. A végén kötelező a soundtrack megvásárlása. Újra fogom nézni később.

The Hurt Locker ★★★★ — azokkal értek egyet, akik szerint jó film, de nem érdemli meg az Oscar díjat. Nekem nem volt vele semmiféle bajom, roppant jó a látvány és nagyon szerettem is izgulni alatta. Még nekem is zavaró volt a rengeteg szakmai túlzás, ettől függetlenül nem éreztem úgy, hogy ettől rosszabb film lett volna. Talán ha európaiak készítették volna, kicsit más aspektusba került volna mindez. Jó alkotás lett belőle, egyáltalán nem bántam meg.

Összességében az a véleményem, hogy az “Up in the air”, “Precious” és a “The Hurt Locker” esetén remekül látható az a fajta filmkészítési iskola, ami nekem roppantul bejön. Egyáltalán nem didaktikusak annyira, mint amennyire szoktak lenni, sokkal visszafogottabbak, hagyják az embert eltűnődni, lazán, szellősen bánnak a témával, jól lélegzik az anyag.

Két ok miatt nem voltam eddig kíváncsi erre a filmre:

1. Sandra Bullock
2. a film plakátja, amiből kiderül, hogy amerikai fociról szól (nem érdekel az a sport)

Az Oscar hatására mégis megnéztem.

Tisztában vagyok azzal, hogy a Blind Side című film érzelmi közhelyparádé, sok helyen igen beteg szerkesztésmód, kiszámítható történet (mint az Avatarban!), és nagy mese, amit kiröhög mindenki aki kemény.

Én viszont azt mondom, hogy ez egy szép mese (ami egyébként igaz mese), márpedig én mozit azért nézek, mert érdekelnek a mesék, szeretek hinni bennük, illetve: jól esnek. Megmondom őszintén, nekem összességében nagyon tetszett ez a nyilvánvalóan amerikai film. És azt is felvállalom, ha elterjesztitek rólam, hogy szentimentális vagyok. Whatever.

Csak csemegézek koncepciótlanul.

Best Picture — The Hurt Locker

Nem láttam, de olvastam, hogy a film producere emailben serkentette a filmakadémia tagjait filmre való szavazásra, nem is vehetett ezért részt az átadón. A témája aktuálpolitikai háborús, sajnos, ezért nálam eleve hátránnyal indul, és valahol a Slumdog Millionaire jelenségnek élem majd meg. A Hurt Locker hat (6) Oscart kapott végül. Mindenképpen meg kell néznem az elfogulatlan sapkámban. Rákoncentrálok és megcsinálom.

Best Actor — Jeff Bridges – Crazy Heart

Ezt sem láttam, de érdekel. Bridges mindehol jó, a “The men who stare at goats”-ban is jó. (Goats HD trailer)

Best Supporting Actor — Christoph Waltz – Inglourious Basterds

Egyetértek. A Basterds nem kapott több szobrot, ezzel a döntéssel is.

Az Avatar többszörös jövendölésem ellenére nem nyerte meg a Best Picture díját, viszont vizuális effektusokban kapott hármat, no, nem mintha ez nagy meglepetés lenne. (Best Art Direction, Best Cinematography, Best Visual Effects)

Sasha Baron Cohen sem vehetett részt a díjátadón, állítólag azért, mert lett volna Ben Stillerrel egy skit-je, ahol elhangzott volna az a mondat a kékre maszkírozott Cohentől, hogy “I’m pregnant with the love child of James Cameron”. Persze nyilván nem ezért bannolták, hanem azért, mert szeret szórakozni az ilyen nyilvános eseményeken, lásd a milánói divatbemutatót, ahol még a rendőrségre is bevitték.

Sajnálom, de együtt tudok élni a döntéssel, hogy kedvenceim, így például az “Up in the air” és a “Serious man” nem kaptak szobrokat. Az “UP” animált díjnak sem örülök túlzottan, mert mindig a Pixar nyer. Ne nyerjenek már mindig ők, például Wes Anderson stop-animációs filmje is érdemelhetne valamit ebben a digitális fertőben ennyi sok év után. Ok, kapott egy jelölést, kitörölheted vele, Wes!

Kérdéssel zárnám: mik azok a filmek az Oscaros terítőről, amiket érdemes megnézni? Elég sok elmaradásom van.

Számos Oscar-díjra jelölt, hibátlan film. Eredetileg nem különösebben érdekelt, nem hiszek a szemellenzős Oscar filmekben, nem mindegyik jó, ott van például a Milk, szóval nekem az Up in the air csak egy név volt az Uszkár díj blogon.

Valahogy a héten mégis rá esett a választás, mostanában úgy nézünk filmet, hogy rápillantunk az IMDb-n az adatlapra, ha az alapján van ingerencia, akkor megy, ha nincs ingerencia, akkor két eset lehet: 1) marad még egy kicsit, de sokkal inkább 2) delete.

Szerintem a filmet a rendezés és nem Clooney György viszi el. Jason “One chapter comes to a close. Another chapter begins.” Reitman 32 éves, nálam néhány hónappal fiatalabb (!) rendező remek munkát végzett. Olyan filmet sikerült fabrikálnia ebből az egyszerű sztoriból, hogy csak úgy magával ragadott. Nincs benne puska, nem dördül el benne egyetlen lövés sem, baszós-kardozós rész sincs benne, gyakorlatilag átlagos emberek átlagos történettel. (Egyetlen negatívumaként talán a túl “szép” elragadtatást tudnám kiemelni, de ez talán kis hiba.)

György

Talán annyit lehet még észrevételezni, hogy György filmjeiben jellemzően végig a “profi”, a róka, itt a motivációs beszélő, a megfejtő/megoldóember, de engem ez nem zavar, természetesen áll neki a dolog. Igen, szükség van ilyen ikonokra, akik miatt el tudunk vágyódni, a mozi alapvetően erről szól.

Reitmannek rendezőként három nagyfilmje ismert: az első a “Thank you for smoking”, a második a “Juno”, a harmadik pedig az “Up in the air”. Kivétel nélkül mindegyik remekre sikerült, még a teljesen idióta Juno is. Imádtam ezeket a filmeket, de akkor még nem volt meg, hogy ez mind Reitmannak köszönhető. (Reitmann csak producer volt a Jennifers Body esetében, ami filmet a mai napig nem tudtam megérteni — most éppen az az aktuális teóriám, hogy Karyn Kusama rendezőnő fogalom nélküliségéről lehet szó. A JB film remek dolgokat mutatott fel a rendezést leszámítva.)

De vissza Jason Reitmannre. A faszi a film elkészülte után a promóciós körében gyakorlatilag végigélte ugyanazt, amit Clooney. Egy igen intenzív és dús körutat tett az USÁ-ban, végigjárta az államokat és nyilatkozott mindenhol. Ez egyébként igen klassz módja a hírcsinálásnak, hiszen, ha valahova elmegy, akkor ott már szükségszerűen írni is fognak róla. Reitmann pedig minden újságírót, hotelt, elé kirakott ételt lefotózott és lefilmezett, aztán ebből szerkesztett egy 2 perces rövidfilmet “Lost In The Air: The Jason Reitman Press Tour Simulator” címmel, amit felrakott a Vimeóra! Íme:

Nem kell messzire utaznunk innen, hogy kiderüljön, Reitmann avid Twitter fan (twitter.com/jasonreitman — és szifonról twittel Echofont használva), ráadásul munka közben is előszeretettel használja a szolgáltatást, hovatovább ő is szeret képekben posztolgatni, érdemes rápillantani a twitpic kontójára. Talán ennél is érdekesebb az, hogy az Up in the air sajtó kapcsán szépen feljegyezgette azt, hogy miről kérdezik. (Eleve egy egész vicces dolog, amivel agyon lehet csapni az időt.) Íme a kördiagramja:

Annak idején 1990-ben amikor Stallone és Svarci voltak a királyok, nem létezett még ilyen közelség a fanek és ikonok között. Ma már létezik a technológia, de kevesen használják. Nekem az Up in the air egy meghatározó film volt, és most, hogy látom Jason Reitman mennyire jól bánik az internetes anyaggal, egyre inkább meggyőződésem, hogy érdemes rajta tartanom a szemem a jövőben is.

Ha választani lehet az érzéstelenítés nélküli gyökérkezelés és a Halálkeringő megtekintése közt, akkor rohanjatok és ne sétáljatok a legközelebbi fogorvoshoz.

A lenti bejegyzés nem tartalmaz “spoilert”, nyugodtan elolvashatjátok. Kérek mindenkit, aki már látta, legyen kedves és a hozzászólások között ossza meg véléményét a filmről!

Két maci beszélget a hegytetőn. Azt mondja az egyik:
- Nézzük meg az Avatart és tök jó lesz.
Megnézték és tök jó volt.

Twitteren azt írtam: Best. Movie. Ever.

Nem is akarok nagyon belemenni, de én még ilyen filmet nem láttam. Jim Cameron lerakja a modern filmcsinálás egyik alapkövét ezzel a filmmel. Olyan, mint 1993-ban, amikor a biológia órán ültünk és arról beszéltünk, hogy “őslények” és mozognak és olyanok, mintha igaziak lennének. Azzal a filmmel is elindult egy új korszak.

Az “Avatar” viszont nem csak attól jó film, mert valódi, hanem azért is, mert Cameron egy elkefélt filmes. A Jurassic Parkkal ellentétben ez egy csodálatos film. Cameronnak gyakorlatilag minden filmjét imádtam, és ez is remekbe szabott mesefilm. Sőt, nem is annyira mese, mert meg vagyok győződve arról, hogy Pandora létezik.

Aki azt gondolja, hogy ezek a kék izék valami uninspiratív szarok, azok pontosan abban az állapotban vannak a filmmel kapcsolatban, mint én: nem érdekelt a dolog. Eleve nem is tetszett, ahogy kinéznek. És egyáltalán. Aztán mégis úgy döntöttem, hogy ellógok hamarabb ma a melóból, és megnézem eredeti hanggal (még felirat sem volt, haha!).

Mestermű.

Disclaimer #1: rohadt papírmasé 3D-ben kellett nézni, gyűlölöm ezt a technológiát, mondtam már? Azt hiszem meg fogom nézni hagyományos módon is, dupla kukoricával.

Disclaimer #2: 32 éves koromban mentem el először moziba egyedül. Ez a film volt az.

Erre lehet mondani, hogy A TÖKÉLETES FILM.

Minden szempontból.

update: segítek egy kicsit linkekkel, itt van a trailer, bár inkább ezt a zenét (és szöveget!!) érdemes meghallgatni, aztán jöhet a film.

Aki nem látta volna még a trailert (vagy a filmet), tekintse meg:

Duncan Jones rendező (David Bowie fia) első egész estés, saját sztorin alapuló filmje azt hiszem megfelelő módon tette le a kézjegyét a filmiparban, tisztelgő póznát állítva a sci-fi nagy klasszikusai előtt. 5 millió dollárból készítették, 7 millió dollár bevételt termelt, a District 9 (számai: 30m, 200m) erősen beröhög, viszont kétség nem fér hozzá, hogy ez a film a régóta vágyott sci-fi mozi.

A nélkül, hogy lelőném a sztorit, azt hiszem, elmondhatok annyit, hogy a gyakorlatilag kizárólag Sam Rockwellre és Kevin Spacey-re, mint Robot AI companion robotra épülő film remekül mutatja be a 3 éves szerződése végén járó Sam Bellt egy holdbázison. Attól féltem, hogy a trailerből átszüremkedő néző-szopatós Rockwell “haluzásból” fog állni a film, de szerencsére ettől nem kell tartani. Egy idő után megértjük, mi is zajlik pontosan, aztán történik némi megoldás, és szeretni is fogjuk azt.

Hangulatból áll végig, nagyon átjönnek a klasszikus filmes hatások (2001, Solaris, Alien), de, ismételten mondom, nem ratyi szinten, hanem tisztelgő póznaként. És ez, kérem, működő koncepcióvá érik a filmben. Az első benyomásom GERTY robotról meglehetősen rossz érzetű volt, mondtam is magamnak, hogy mi ez, valami nagyon ócska 2001 rip-off? A password jelenetnél pedig elkezdtem az egészet szeretni.

A sztori elég jó és okos, persze innen-onnan betámadható, erről talán értelmes is lenne beszélgetést nyitni, de az apró megfigyelt hibák ellenére egyáltalán nem zavaró. Gördülékenyen megy előre minden, pillanatok alatt eltelik a másfél óra. (Szemben a Becstelen Brygantikkal, ahol a film felénél ásítoztam és vártam már, hogy vége legyen, de Christoph Waltz miatt kitartottam.)

Visszatérve. Jones trilógiának szánja ezt a filmet, a következő darab a prológus lesz, ami bemutatja a Moonra vezető utat. Ahogy olvasom, Rockwell is szerepelni fog majd benne, de csak egy rövid szerep erejéig.

Én azt gondolom, hogy egy ilyen munka miatt éri meg többek közt filmekkel foglalkozni, meg azokat nézni, és sok ilyen filmet szeretnék most látni. Filmes érdeklődésemet márpedig érdekesebb, kisebb produkciók felé fordítottam, elkezdtem egy projektet, aminek keretében izgalmasabb DVD-ket és Blu-rayeket fogok a Criterion Collectionből megrendelni, de erről majd legközelebb. A félreértések elkerülése végett: nem bánom a filmes gumi-pop kategóriát sem, a Charlie’s Angels (2000, 2003 — McG) és a Torque (2004) motoros filmek nagy kedvenceim.

De aktuális nagy kedvencem most a Dead Man, amihez szereztem feliratot, na, azt megnézem hétvégén újra.

A Brüno mellett a Salvationt is most láttam csak. McG a legnagyobb király, mindig tudtam. Remek filmet csinált a Terminátorból, imádtam az összes percét. Nagyon tetszettek az eredeti filmre utaló homázsok (legelső helikopter harc, Arnie 3D modell kegyetlen jól sikerült, sztori), a grafika és úgy általában minden. Nagyon tetszik, hogy az eredeti filmben levő rövid jövő-jelenetek itt most teljes filmben elevenednek meg.

Gyerekkorom meghatározó filmje volt a Terminator, ez nagyon jó folytatása az eredeti örökségnek, a kis Józsika most nagyon örül ott benn. Ezzel ellentétben a T3 nem jött be, annak ellenére, hogy magyarok is csináltak benne VFX-et (ami egyébként nagyon jó lett!).

Apropó, nem tudja valaki, melyik volt az a jelenet, aminek felvétele közben Chris Bale káromkodott?

Most jutottam el addig, hogy megnézzem a Brünót. Az igazság az, hogy maximum respekt illeti részemről Sasha Baron Cohent, aki pontosan olyan polgárpukkasztó ripacs, amilyen én is szeretnék lenni, csak nem merek.

Ő viszont halál profin kivitelezi és elvállalja a labdákat, fantasztikus dolgokat művel. A Brüno szakmailag legerősebb jelenete a film végén levő ketrecharc a svéd színésszel. Hihetetlen, de az egész gig-et ők szervezték meg a vörösnyakúaknak, aztán végigcsinálták és felvállalták azt is, hogy konkrét riottá alakuljon át az egész. (Arról nem is beszélve, hogy a ketrecbe dobott szék nagyon durva kockázatot jelentett a két színész számára.) Külön kiemelném még a terroristával leszervezett találkozót (még akkor is, ha nagyon rövid jelenet), illetve a milánói fake ID-kkel megjátszott forgatást a tépőzáras ruhában. Hatalmas alakítás mindkettő.

Én még akkor is azt mondom, hogy Sasha a legnagyobb főnök, ha tudom, hogy 40 millió dollárból készítették a filmet. Sok jelenetben nem volt semmi különleges, ám számtalanszor gurultam a földön nevetéstől, azaz ROFLIRL. (A jósnál levő “kissing” scene utánozhatatlan!)

Jó film.

A Pixar minden évben új 3D animációs filmmel érkezik, idén az “UP” filmjük jött meg a mozikba október 15-én. Mi is elmentünk megnézni szombaton.

A bejáratnál osztották a 3D szemüveget, sokat fejlődött a tudomány, mert ez már nem színezett üveg, jól működik, nekem is szerencsém volt, mert a meglévő lencséim fölé is applikálni lehetett a keretet. Az első benyomás: “jéé, kiugrik a képernyőről a Disney logó!” — de ne rohanjunk előre, előbb a filmet értékelem, utána a 3D élményről.

Tehát előbb az új kori Pixar. (Én az új kort a “Finding Nemo”-tól tekintem.)

Incredibles, Cars, Ratatouille, WALL-E, UP, gyakorlatilag évente jön valami új filmjük. Jövőre érkezik a Toy Story 3 (az eredeti máig a legkedvencem, talán az egyik legjobb film, amit valaha csináltak a filmes szakmában, a kettes és gondolom a hármas már csak amolyan “trilógia” típusba illeszthetők, mint mondjuk az Indiana Jones), aztán 2011-ben a Cars 2 (valamiért nem érdekel) és még ugyanebben az évben karácsonykor végre valami új, a “The Bear and the Bow” mesefilm, illetve még egy évvel később a “newt”.

Talán már korábban is írtam, most is jelzem, hogy mindegyik jó mesefilm, remek iparosmunka, de nem volt különösebben kiemelkedő és mém-termelő, mint mondjuk a Toy Story, vagy a Finding Nemo.

Azt hiszem az UP is jó eséllyel pályázik erre a címre, többet jelentett, persze nem volt ez sem minden, talán itt is a főszörny harc volt kicsit kaptafa jellegű. Technikailag mindegyik Pixar film tökéletes, amiben meg lehet őket különböztetni, az a történetmesélés és gondolatok átadása. Az UP esetében az első része volt ilyen, aztán maga a sztori, amibe fejlődött, illetve a vége kanyarítása elég amerikai típusú volt a szó rossz értelmében, de ez inkább csak egy kis szájíz, mint érdemi nemtetszés.

Ettől függetlenül szeretettel gondolok rá, különösen az eleje miatt, nagyon elragadó volt. A katarzis / bossfight már inkább szokványos. Másrészt jó poénok, jó tempó, kellemes végig. A twitteren írt pontszámommal ellentétben erős négyest adok úgy, hogy aludtam rá egyet.

A Pixar dobogósaim jelenleg:

1. Toy Story
2. Finding Nemo
3. UP

A 3D szemüveg élményt nem értem. Szerintem egy hülyeség, marketing faszság. Az elején 5 percig érdekes, aztán vagy az ember szeme szokik hozzá, vagy az van, hogy kevesebbet renderelnek így, de fel se tűnik a térbeli érzet. A repülős jelenetnél volt még 3D érzésem, meg itt-ott, de alapvetően semmi, ugyanolyan volt, mint bármilyen film szemüveg nélkül.

A másik gondom a 3D-vel az, hogy nem tűnik valódi 3D-nek, hanem inkább egy olyan érzésnek, ahol papírból kivágott sík lapok vannak a térben előrébb és hátrébb. Például a Disney logó előrébb van a kastélynál. De sem a logó, sem a kastély nem érződik 3D testnek. Egy egyszerű játék, ahol a távolság érzékeléssel dolgoznak. Szerintem ez így sovány.

10 évvel ezelőtt is láttam 3D mozit, most is láttam, újra megállapítom azt, amit már akkor megállapítottam: ez egy faszság, nem ad hozzá semmit, csak némi felárat a jegyhez. (Azért a Beowulfot még meg akarom nézni 3D-ben!)

Linda hozta DVD-n, önmagában soha nem gondoltam volna erre a filmre, mint potenciális szombat esti bulira alapozós filmre, de azért betuszkoltuk a minibe, aztán press play on Remote Controller. A film ezzel a képpel kezdődik:

Régen gondoltam volna, hogy ilyet mondok az itthoni filmgyártásról, de most belefér: egy kifejezetten kellemes, kedves, nézhető, remek magyar film a “Made in Hungária”. A filmmel kapcsolatban rengeteg mindenről gondolom azt, hogy még magasabbra tudta volna emelni a produkciót, de egyáltalán nem sikerült rosszul, szerintem nem bánja meg, aki megnézi.

Gyorsan összefoglalom: Fenyő Miklós önéletrajzi IHLETÉSŰ filmjéről van szó. Nagyjából ugyanazt dolgozza fel, ami, gondolom, Fenyővel is történt a karrierje kezdetén, miután a szüleivel hazajöttek Amerikából, és itthon nekiállt megcsinálni a hungarian Rock and Roll-t. A történet és hangulat azonos, a film maga a csinibabás-típusú kimittudos sikerreceptre épül, helyenként megfigyelhetők benne mélyebbre hatoló gondolatok is (például, hogy aki Amerikából hazajön és előadja a rákkendrollt, meg hawaii mintás inget, az igazi pöcsfej — túldimenzionált karakterábrázolást azért ne várjunk!).

Kosztümös film, külön ki kell emelni a kellékesek és látványtervezők munkáját. Remek munkát hoztak össze, imádtam a komponált képeket és kelléktárgyakat. Talán ezt érzem a film nagyon nagy hozzáadott értékének, megkockáztatom, hogy olyan, mint a Mad Men.

A másik dolog, ami nagyon tetszett, hogy VÉGRE egy olyan magyar film, amiben nem szerepel Gesztesi Károly és/vagy Csányi Sándor. (Sajnos benne volt a másik hot-shot Fenyő Iván, de anti-hero szerepben.) A főszereplő Fenyő Mikit Szabó Kimmel Tamás alakítja, jó választás.

Picit hosszú, egy-két jelenet gyengécske, néhány poént jobban is lehetett volna ültetni, táncjeleneteket itt-ott megvágni (hosszú ez így, gyerekek), a magyar film jellegzetes hibáját, a túlartikulált, “túldialógusolt” szerkesztésmódot pedig természetessé tenni. A sztoriban én sokkal inkább dramatizáltam volna Fenyő Miklóst, de istenem, ők ilyen csinibabásra akarták venni a figurát.

Minden hibája ellenére örültem neki, hogy nem sikerült elbaszniuk, ahogy el szokták általában a magyar filmesek. Kellemes cukormázas, üres, de szerethető film lett belőle, amit nem bántam meg.

Erős, fejlődőképes négyes.

Gyorsan összeszedem, amik nekünk megvolt, rövid jellemzéssel:

1. Prison Break — S01 és S02 egész jó volt, utána eluntam és nem követtem egyáltalán
2. Dexter — detto
3. Heroes — detto
4. My name is Earl — véletlenszerűen választott epizódok, 5-6 db, de nem inspirál már
5. Mad Men — S01 elnök volt, S02 is tetszett, most S03 megy, Linda elunta, én IMÁDOM
6. Lost — S01E01-et néztük meg, aztán nem találtuk kellően inspirálónak
7. Sons of Anarchy — szintén az openinget láttam, nekem bejött, de nem szívtam belőle többet végül, lehet, hogy Ron Pearlman miatt újra nekifogok

Korábban a tévében néztem még az ER-t, de azt is csak teljesen rapszódikusan, illetve Friends (LOL).

Többen jelezték azt a geek sitcomot, a Big Bang Theoryt, az elsőt megnéztem, de nem inspirált. Most ilyeneket hallottam, hogy House-ot lenne érdemes, 30 Rock, Office. Mit kellene és hol kell bekapcsolódni, vagy mehet S01E01-től?

Az iTunes TV Shows szekciója elképesztően gazdag egyébként, lehet, hogy ott fogok kotorászni.