A „personal dev” kategória archívuma

Bungee jumping

Zeusz leugrott:

a legnagyobb és legdurvább csaták belül zajlanak. Az embernek ugyanis a legutolsó porcikája sem kívánja a szabadesést. Az elméje pedig egyenesen ellenzi ezt az öngyilkosságnak tűnő ötletet; megpróbálja ráderőltetni az ő egyetlen küldetését: ez pedig a túlélés. De akkor mégis mi az, ami motivál? Miért kell mégis ugrani? Bennem egyetlen egy dolog motoszkált: a bizonyításvágy. Hogy igen, képes vagyok kiadni egy, az élettel totálisan ellenkező parancsot: azt, hogy “Ugorj!” Képes vagyok legyőzni a magasságtól való rettenetes félelmemet. A régi klisé, ugyanis, hogy “ami nem öl meg, erőssé tesz” igaz. Pedig féltem. Borzasztóan, rettenetesen, beszarásig féltem.

Érdekes, én még soha nem akartam bizonyítani ebben a formában.

Jordan Mechner naplója

Végigolvastam gyakorlatilag egyben Mechner naplóját tegnap. Az életének 1985 és 1993 közötti részét öleli fel, onnan, hogy a Karateka után elköltözik otthonról, hogy megcsinálja a Prince of Persiát, addig, hogy megjelenik a Prince of Persia 2. Ez után tűnődik el azt illetően, hogy saját szoftvercéget és kalandjátékot (The Last Express) kellene csinálnia.

Disclaimer: aki tervezi elolvasni a naplót, most hagyja abba az olvasást.

Mivel a fickó életének szubjektív logját olvassuk, sok dolog személyes, semmihez nem köthető, vagy nem kapcsolható. Leginkább a mindenféle nevek furák, nehéz pontosan érteni, hogy ki kicsoda a Borderbundnál. Nem is a Prince of Persiáról szól, bár sok rész foglalkozik ezzel a fejezettel is. Technikailag semmit nem tudunk meg a játékról, hiszen az életének ezzel a szakaszával foglalkozó naplót olvassuk. Valamiért a technikai kihívásokat nem érezte fontosnak megemlíteni a naplójában, inkább a céges mindennapi csatározások, ebédelések, jövővel kapcsolatos gondolatai kaptak nagyobb szerepet.

Ettől függetlenül nem rossz olvasmány, bár őszintén szólva az utolsó 40%-a a könyvnek meglehetősen unalmas — miután kiadják a Prince-t, új kihívásokat keres magának, utazgat, meg elköltözik Párizsba a pénzen, amit keresett, forgatókönyvíró akar lenni, visszautazgat azért a Broderbundhoz, szakért a Prince 2-n stb.

De jöjjenek a megfigyeléseim!

Mechner nagyon jó író. Életének huszas éveiről szól a napló, mégis minden bejegyzés mintha egy felnőttől származna. Komoly, átgondolt, érett személyiség. Életében végig a filmkészítés érdekelte, a játékok programozása mellett folyamatosan filmes akart lenni, végig azt tervezgette, hogy jut be az egyetemre, szakmailag akart fejlődni. A játékok is érdekelték, de sohasem volt a fókuszban nála. Inkább valamiféle szükséges teher volt az életében, amivel kapcsolatban nem tudta eldönteni, hogy most akarja, vagy nem akarja igazán.

Egy ponton említést tesz az Amigáról és a Shadow of the Beast 2-ről. Nagyon tetszik neki a grafikája, a parallax scroll, de a játékmenettel és a balanszolással kapcsolatban problémái vannak. Egy másik részből kiderül, hogy ennél nagyobb gamer azért, de érdekes módon a játékélményeiről soha nem ír.

Ugyanígy a nőkről sem. A szerelmi, romantikus szálakat sem fejti ki, még csak arra sem tesz utalást, hogy egyáltalán kiverte-e magának legalább egyszer a farkát, vagy valaki kiverte volna neki a golfpálya mellett. Sok buliba járt, sok emberrel ismerkedett, de legtöbbször fura viszonyban volt a nőkkel. Az biztosnak veszem, hogy nem volt meleg, mert tesz megjegyzéseket arra vonatkozóan, hogy a filmes suliban milyen jó csajok voltak, csak nem meri őket megszólítani, másutt meg olvasni arról, hogy nagyon jó lábai voltak az egyik nőnek. Félreértés ne essék: nem érdekel Mechner szexuális orientációja, vagy élményei, de könyörgöm: az ember a privát naplójában csak beszámol legalább egy élményről, amikor megrántott valakit!

Mechner ugyanakkor egy kibaszott zseni. A naplóból átjön, mekkora géniusz. Eleve 21 éves korában a suli mellett készítette el a Karateka játékot teljesen egyedül. Ennek a játéknak a royalty csekkjeiből tudott elmenni a Borderbundhoz kifejleszteni a Prince-t. Volt ahhoz is elég esze, hogy nem ment el állományba alkalmazottnak, magát finanszírozta. Nem kért tőlük fizetséget, csak kialkudott egy százalékot a majdani eladásokból. Bérelt magának lakást, kocsit, így esett neki a Prince-nek. Okos.

És itt térnék rá arra, miért érzem zseninek: annak ellenére, hogy a kor technikai szintjén összerakott egy remek játékot egyedül (grafika — bár a címképernyő grafikájáért kifizetett csaknem 3 ezer dollárt, animáció, pályaszerkesztés- és balanszolás, asm programozás!, apjával zenélés), mellette folyamatosan a történetmesélés, filmkészítés, filmezés érdekelte. A Prince fejlesztése alatt is volt vagy csaknem egy év hosszú (!) szakasz, amikor elkezdett a filmekkel, filmes szakmával és a forgatókönyv írással foglalkozni. Írt is forgatókönyveket, sőt, még el is tudta adni őket több ezer dollárért (nem mennék bele, hogy az USÁ-ban hogy működik ez a piac), aztán végül visszakanyarodott a Prince-hez és befejezte.

Innentől iszonyatosan jó volt olvasni a naplót, igazi flow állapotba kapcsolt a fickó: reggeltől estig kódolt, tesztelt, rajzolt, mutogatta a kollégáknak, mindenki meg volt róla győződve, hogy hit játék lesz, pedig ez csak az eredeti, Apple II játék volt még akkor a CGA-szerű grafikai világgal. De megcsinálta, alig aludt, összehozta a játékát. A Broderbund sem akarta még nagyon komolyan venni annak idején, más prioritással futtatták a cuccokat, a Prince nem volt még fontos.

Sajnos az Apple II éppen döglődő piac volt, mikor kijött, ezért azonnal nekifogtak a PC (és kicsit később az Amiga) változatok készítésének. Ezt már a kiadó intézte, Mechner csak felügyelte a munkát, bár a pontos pénzügyi konstrukciót nem tudom. A játéknak remek review-i születtek, ennek ellenére alig akart beindulni. Néhány száz darabok fogytak az első hónapokban, erről tesz említést, fohászkodik, hogy ne legyen “dud” a játék. Nagyjából 1991 végén és 1992-ben indult be a mennyiségi értékesítés.

Ez meglepően sok időnek tűnik, de annak idején nem volt akkora dömping még a játékok piacán. Ebből az időszakból több említést is tesz a royalty csekkeket illetően, egy 50 ezres és 70 ezer dolláros hónapot is megjegyez. Innentől nem írja le, de konkrétan gazdaggá válik, úgy, mint Notch, csak éppen elkezd ide-oda röpködni, letelepül Párizsban, amatőr filmmel foglalkozik, borozgat a haverjaival stb.

Nagyon tetszik az, ahogy a pénzhez viszonyul. Gazdag, arra használja a pénzét, hogy világot lásson, emberekkel, kultúrákkal ismerkedjen meg. Szerényen, bérelt lakásban él, nem magas nívón. Erre az időre már négy nyelven beszél tökéletesen (angolul, franciául, spanyolul, németül), van is néhány bejegyzése, amit spanyolul ír (ezeket angolul lehet olvasni, csak éppen jelzi, hogy a poszt spanyolul íródott).

Remek olvasmány volt Mechner naplója, nagyon sokat tanultam belőle. Fura módon ezek az önéletrajzi könyvek kerülnek elém, az olvasási élményeim is szinte kizárólag ilyenek (Einstein, Agassi, Ozzy, és most Mechner — hétfőn meg megjelenik Steve).

Bemutatnám 2011 új szkennerét

Íme:

Avagy: melyik a legjobb szkenner? Az, amelyik éppen nálad van.

Több iPhone 4 megoldást is kipróbáltam, végül kettőt tárolok a telefonomon, viszont egyáltalán nem gondolom azt, hogy a legkényelmesebb megoldásig jutottam volna el (nyitott diszkusszió!), de elég jó az eredmény, hogy alkalmazzam production munkára. Az egyik a “Scanner Pro” (App Store), a másik a “JotNot Pro” (App Store). Ez utóbbi jobban bejött.

Ezeknek az alkalmazásoknak a sajátja, hogy a fényképből kis felhasználói instruálás után azonnal készítenek egy perspektívahelyes fotót, amiből aztán kikeményítik a feketét, a végeredményt pedig leteszik valamilyen adattároló eszközre — én ebben a WebDAV-ot szeretem, MobileMe iCloudra kipakolva két kattintásból. Lényeg a kevés pöcsölés-golyózás-faszkallantyúzás.

A végeredmény sem rossz, bár nem lehet beállítani a legkedvencemet: 300 DPI és 1 bit PDF. Az a legjobb ár/teljesítményű tuti. Ettől függetlenül elég kényelmes és jó végeredményt produkál mindkét megoldás, néhány koppintás után máris küldhető, telepíthető, lefűzhető a PDF. Nem kell elmenni a szkennelő géphez, szóló dokumentumok esetén ideális, de több oldalas szerződéseket már én is dedikált eszközön oldok meg.

Mert egy a lényege ezeknek: minél kevesebb érintésből. 24 óra, 1440 perc mindenkinél.

Homoszexualitás a Normandy-n

Május 14-én Casey Hudson, a Mass Effect sorozat producere négy napja twitteren, a sokat sejtető iPadról:

A Mass Effect 2-ben egyébként még nem volt homoszexuális romantikus szál. A cég másik sorozatában a Dragon Age-ben lehetett azonos nemű románcot folytatni, de semmi más karakter nem tett rá megjegyzést, vagy kezdett előítéletes diskurzusba, csak köztünk és az illető másik NPC között volt róla szó.

De lépjünk csak tovább!

A szerepjáték harmadik részében kötelező jelleggel mindenkinek szembe kell néznie a mássággal. Választhatunk, hogy az általunk irányított főszereplő Shepard hasra dől, vagy hanyatt dől, de ha úgy döntenénk, hogy inkább heteró maradjon, akkor is szembe kell néznünk a kérdéssel, mert akkor a játék választja ki helyettünk, hogy ki lesz a homokos az űrhajón. (Márpedig lesz egy.) Állítólag egy teljes fejezet fog foglalkozni a játékban a homoszexualitással és vizsgálni fogja a játékosok döntéseit ezzel kapcsolatban — így próbálja a fejlesztőcég a téma társadalmi elfogadottságát erősíteni. Ha a heteró Shepard mellett döntünk, akkor is kötelezően végig kell majd néznünk legalább egy Brokeback Mountain jelenetet. :)

A kérdés tehát így szól: szeretnéd-e, hogy a játékok maradjanak meg az űrlények belének kitaposásánál kizárólag, vagy jó-e az, hogy beleviszik a Brokeback Mountaint a sztoriba?

Szever Pál rulez!

Sok szar hírlevelet kapok egy nap, de Szever Pál CDBT hírlevelét mindig elolvasom:

A 2011-es esztendő KÉSŐ tavaszi hírlevele a külföldi rock-, és a metal-zene rajongóit hozhatja lázba: Steve Miller Band, Whitesnake és Roger Waters a veteránok közül, Hugh Laurie, Foo Fighters és a Guano Apes lemezek az elmúlt években feltűnt rocksztároktól.

A magyar termésből a Kerekes Band és Szíj Melinda lemezeit ajánljuk az újdonságokat kedvelőknek, akik pedig az elmúlt évtizedek termését hallgatják a legszívesebben, azok a Bros, Giorgio, Gary Glitter, Domenico Modugno és Sylvie Vartan régen hallott lemezeinek reprintjét tehetik most a polcra….

Továbbra is ajánljuk a szimfonikus zenekarra hangszerelt Omega-dalokból összeállított Mecky-lemezt, csodálatos zenei élmény minden korosztálynak. A legemlékezetesebb Zorán-dalok és -szerepek elevenednek fel a 74-79 Antológia DVD-n, érdemes kipróbáni ezt is.

Van ebben a világban valami megnyugtató, szinte látom magam előtt a sok lemezt és lapozgatok köztük.

Presentation skills

Napoleon Dynamite: Well, nobody’s going to go out with *me*!
Pedro: Have you asked anybody yet?
Napoleon Dynamite: No, but who would? I don’t even have any good skills.
Pedro: What do you mean?
Napoleon Dynamite: You know, like nunchuku skills, bow hunting skills, computer hacking skills… Girls only want boyfriends who have great skills.

[Flash 9 is required to listen to audio.]

— Napoleon Dynamite (2004)

Londonban ügyfél és vezérkar (összesen 30 ember) előtt prezentációt tartottam ma. Nem egyedül én, de én voltam a nap utolsó prezentálója. Szeretnék mindenféle nagy szavakat használni és gondolatokat formázni arról, milyen faszán ment és mennyire jó érzés fogott el utána, de sajnos nem ez a helyzet: pocsékul adtam elő és most is pocsékul érzem magam.

Ahol lassan kellett volna menni és több mimikát használni, ott idegesen rohantam, ahol rohanni kellett volna, ott meg lassú voltam. Bénáztam, helyenként kerestem a szavakat. Sajnos ez nem a saját véleményem, pontosan láttam a többiek arcán is azt, amit nagyon jól tudok. Szar volt, na, tényleg. Nem, nem sültem bele, de szar delivery volt.

Gondolkodtam rajta, hogy kell-e írnom erről az élményről, de aztán arra jutottam magamban, hogy igenis kell, elvégre az embernek ki kell beszélnie (itt: írnia) a dolgot magából.

A helyzetet kicsit bonyolította, hogy ugye angolul kellett megtartani, és annak ellenére, hogy az IBS-en 5-6 éve elég sok ilyesmit csináltam, nem ment valami flottul. Sajnos ehhez elég nagy rutin kell, angolul rengeteg gyakorlattal lehet megtanulni értelmesen beszélgetni, vagy prezentálni, az, hogy van valamiféle elképzelésem dolgokról, nem sokat segítenek. Nem tudok angolul koherensen beszélni, hatalmas feladat nekem egyáltalán angol anyanyelvű környezetben egyáltalán dekódolni azt is, hogy miről beszélgetnek (feliratos angol nyelvű filmeket felirat nélkül érdemes nézni, ha valakit érdekel az érzés — ehhez is rutin kell).

Érdekes módon készültem a prezentációra. Megírtam a slide-jaimat (itt úgy hívják: deck), leírtam annak alapján a jegyzeteimet, megírtam a vázlatomat, hogyan fogom majd előadni, reptéren mással se foglalkoztam, ilyen se volt még, utána átmentem rajta tegnap este is, reggel is, aztán amikor odaértem, hogy elő kell adni, akkor persze izgultam, mint egy kis pöcs, ez aztán elég erős negatív visszacsatolást eredményezett, és persze az egész darabjaira tört szét. Japán karakter az RPG játékkal vörös, füstölgő fejjel. A nagy klasszikus.

Fuck.

A másik dolog ez a korpo-rét téma, azon belül is a szociális interakciók. Ismeretlen emberek, felszínes dolgok, udvariaskodás, finom viccek, érezzük a határokat, ismeretlenek előtt beszélgetés és kezdeményezés. Olyan dolog ez, mint a diszkóban ismerkedés: vannak, akik nagyon rutinosak és jól csinálják, én leginkább csak ténfergek az italommal a helyszínen és béna vagyok.

Aztán ott van a sok üresjárat, ami a multinál előfordul, nekem ez is nagyon nehezen megugorható akadály. Most már harmadszor vagyok kinn, de ahogy végignézem az egészet, lehetett volna máshogy, hatékonyabban is szervezni, bár, és ez is egy sajátosság, a nagyvállalati környezet sokszor nem engedi meg a dolgot. Olyan, mint a bürokrácia: egyszerűen nem származhat belőle jó cucc. Egy nagyvállalat soha nem fog csinálni egy menő szolgáltatást, mert azt csak startup méretben lehet. (Jó, persze ennek ellenkezőjére is van példa, de azt is meg lehet nézni, hogy ott mitől működik a dolog. Általánosságban ez jellemző.)

Egyszóval jó prezentációt készíteni baromi sok rutinnal és persze felkészüléssel lehet (megkockáztatom, hogy a rutinosak is készülnek rá). Most visszagondolva az IBS-en is csak elbasztam mindent, elpoénkodtam a dolgokat, mondtam néhány lózungot, azt megvolt oldva a dolog. Most viszont, itt benn a mély vízben, azt látom, hogy nem kell megfejteni, vagy feltalálni semmit. Nagyjából úgy tudnám összefoglalni, hogy a következő pontokat kellett volna jobban csinálnom:

  • kevés slide-ot kell felrakni
  • ezekről koherens és jól artikulált mondatokat mondani a közönségnek, ami eljut egyik pontból a másikba
  • nem kell nagy megfejtésekkel élni, viszont amik elhangoznak azok alkossanak valamiféle kerekebb dolgot
  • egyáltalán nem kell aggódni azon, hogy rövid lesz, mindenki örül annak, ha rövid egy prezentáció
  • poénkodni úgy lehet, ha jó a gerince az egésznek, fordítva a majmok csinálják
  • be kell gyakorolni a dolgot, kifejezéseket, tudni érdemes, miből mi következik
  • nem kell megírni a szöveget, elég kártyákat írni, viszont ezeket érdemes használni
  • akinek nincs rutinja, annak tükör előtt kell elpróbálnia (igen, sajnos)
  • a prezentáció előtti stresszt, szorongást el lehet kerülni azzal, ha az ember nagyon jól megtanulja az elejét és “agyatlanul”, de meggyőző módon visszamondja a betanult mondatokat — bocs, de amíg nincs meg a rutin, így kell csinálni

Mindenesetre most össze kell raknom magam újra, mert úgy érzem, itt állok 34 évesen, letolt nadrággal. Azt gondoltam, hogy már eljutottam az életben egy-két dologig, de nem, letolt nadrággal állok bizony kérdések előtt. És most már mindenki tudja.

Függöny.

Rendőrségi szabálysértések

Befizettem 40 ezer forintot. Ez, meg még egy 30 ezres gyorshajtás volt a rendőrségi szabálysértésem 2010-ben. A 10 ezer forint egy Andrássy úti “Megállni TILOS” 10 rugós parkolás, a másik kettő gyakorlatilag ugyanott, az M6-on trafiztak, a kurva anyjukat. Mindkét esetben egy baromi hosszú egyenes szakasz, ugyanott állnak. Egyáltalán nem szoktam gyorsan menni (egy kattogós dízel autóm van), de autópályán a hülye is eltéveszti a 130-at, kicsit is elmélázik az ember, máris kiló ötvennel kattog, bumm, lefényképeztek.

Ma a városban záróvonalon ezerrel vágott be elém egy Jaguáros. Egy másik alkalommal meg ugyanúgy nyomta neki egy másik, hogy előttem férjen át a másik irányból közlekedő vasúti sínen, hopp, előttem állt utána a pirosnál. Gratulálok. A parkolóban végignéztem egy nőt, aki az autója hosszánál 10 centivel nagyobb helyre akarta bepasszírozni a kocsit. Sikerült neki. Nem ment egyből, de összehozta. Az a fajta parkolás volt, amikor kicsit “megtolja” az előtte levőt, huppsz, bocsika, de bemegy. Tipikus női agy, nem számít neki, hogy várakoznak mögötte, nem számít, hogy nem fér el, megoldja. Kilométerekről kiszúrom a női vezetőket. Totojáznak, fogalom nélkül imbolyognak, ott lassítanak, ahol gyorsítani kéne és ott gyorsítanak, ahol lassítaniuk kéne. 100 megfigyelésből 97-szer eltalálom, hogy nő. Nem tudnak vezetni. (Kivételt képeznek ez alól a Plastik média női olvasói. Természetesen.)

Most mit néztek rám? Ez van! Statisztika!

2009-ben nem volt szabálysértésem, idén ez a három. Hogy mit mondhatnék még? Pöcsöm-legény!

The Social Network (2010)

Mostanra sikerült megnézni a Facebookról szóló filmet a moziban. 1500 forint volt egy jegy, és azt kell mondjam, hogy minden forintot megért.

Magáról a Fácséről már én is olvastam történeteket, sztorikat, és nagyon örültem, amikor kiderült, hogy ez a film inkább a szociális és üzleti aspektusait mutatja be a Facebooknak, nem pedig azt, hogy Zuckerberg hogyan próbál meg csajozni, meg ezeket a tini-kibaszott melodrámákat. Persze ehhez kellett gondolom egy jó könyv (The Accidental Billionaires) és kellett David Fincher is, aki valamiért, hogy-hogy nem, de nem tudta elcseszni.

Az eleje pedig a lehető legeslegrosszabbul kezdődik: Zuckerberg mint a IQ-kukac (magyar fordítása a nerd-nek, haha!) beszélget a barátnőjével, már rögtön kiderül, hogy valóban éles eszű, gyorsforgású fiatalember, aki mindenre rávágja a választ. Azt gondoltam, ha ilyen lesz a film, akkor felállok és elmegyek haza. De csak az első negyed óra ilyen, utána pedig másról szól a dolog. Sőt, Zuckerberg női vonala egyáltalán nincs is kiemelve, épp csak szőr mentén kerül elő. Nagyon jó, nagyon helyes.

Annál többet tudunk meg viszont arról, hogy az egész weblap hogyan készült, mi volt az előzménye, milyen arcok voltak mellette, kik voltak pontosan ezek az evezős csávók, mit tettek hozzá a sztorihoz. Betekintést nyerünk az Ivy League világába, nagyon valóságosak és valószerűek a karakterek, mindenkinek megvan a maga mélysége — kurva jó az egész. A történetmesélés és kibontás is megfelelő, sehol nem kellemetlen, jól gördülnek a jelenetek.


Ki emlékszik még erre a verzióra? Engem Sviatkó Gábor invite-olt meg annak idején még ebbe, viszont nem érdekelt és sokáig nem is regisztráltam be. Aztán Linda (!) volt a következő, ő a svéd barátai miatt került fel.

Komolyan mondom, nekem olyan érzésem lett tőle, mintha egy dokumentumfilmet (!!) néznék, aminek a dramaturgiáját filmekhez igazították. Persze volt benne egy kis filmszerűség is, de újra jelzem: nem volt kellemetlen, nem volt szar, etette magát végig. Mindenkinek ajánlom. Külön említést érdemel az is, hogy a PHP képernyők, SSH konzolok, böngészőablakok mennyire hitelesen lettek bemutatva — nice.

És akkor a Facebook aspektus.

Ötletei mindenkinek vannak. A film kapcsán most újra elgondolkodtam azon, hogy kinek az ötleteiből és milyen dolgok hatására lesz valami igazán nagy. Az ember azt gondolná, hogy olyan arcok bárkiből lehetnek, mint Larry Page, Sergey Brin, Chad Hurley, Steve Chen, Jerry Yang, Bill Gates vagy éppen Steve Jobs.

Van egy kis hírem mindenki és a magam számára is: ezek a csávók nem véletlen lettek azok, akik és nem a jó ötletük alapján váltak azzá. Persze, baszki, az is kellett hozzá, de annál sokkal többre van szükség. Zuckerberg például programozó volt, tudta az elejétől fogva, hogy nem akar bannereket, kibaszottul odafigyelt arra, hogy a szerverek bírják a terhelést és skálázzanak, de ez csak néhány dolog, amivel azt akarom szemléltetni, hogy volt elképzelése. Mégpedig sok és azok a dolgok mentek valahová.

Másrészt kurvára kitartónak kell lenni. Kibaszott okoskodásból meg a másik folyamatos méréséből nem lehet előrejutni. Ott a tetves szövegszerkesztő, lássam, mi a faszt püfölsz bele! Zuckerberg mit csinált? Kb. egy hét alatt lefejlesztette a Fácse alapjait kibaszott PHP-ben meg MySQL-ben. Kik csinálják ezt? Mindenkik bazmeg. Te is, én is fejlesztettünk már így. Ott a megoldás előtted is, előttem is. Nem kell hozzá semmi különös dolog látszólag. Vagy mégis?

Hatalmas a különbség. Vannak csávók, akik nem csak ugatják a netet. Nem mondom, nagy adag szerencse is kell hozzá, de hosszú távon, hiszem bazmeg, előbb-utóbb a kitartás meghozza a gyümölcsét. Muszáj neki, bazmeg. És a lényeg nem az, hogy a diszkóban rendeljük a tekilákat a modellcsajok mellett. Aki erre koncentrál, az soha nem fog sehova se továbbtipegni. A lényeg a termék. Mit látsz benne, mi a csöcst fogsz belőle kihozni. Ez nagyon jól látható a filmben is. Ha valaki a szórakoztató részével, a partival és a látványossággal van elfoglalva — nos, azok eleve oda se kerülnek, ha meg mégis, akkor számukra nagyjából ennyi volt.

Úgyhogy azt mondom, hogy szépen fogjátok meg a kibaszott hobbi projektjeiteket, poroljátok le őket, és folytassátok rajtuk a munkát. Legyen meg a különbség, így lehet elérni. Kibaszott cégeknek dolgozva csak pattogatott kukoricát zabáló, mozifilmet néző, az élet felszínes dolgain röhögcsélő nímandok leszünk.

Erre a hozzáállásra inspirált engem David Fincher filmje, a Social Network.

Rám futóverseny még nem volt így hatással

Hétvégén az Ultrabalaton sporteseményen vettünk részt. Ebből készítettem egy videót és írtam egy posztot a Futóblogra:


Részt vettem már egy-két futóversenyen életemben, de nem tekintem túl rutinosnak magam a kérdésben, viszont az alapvető modell megvan: találkozunk a rajtnál, nagy tömeg, zene, MC, rajt, tömegben futás, kili-kili, pont-pont-vesszőcske, aztán befutó, ahol vagy bemondják az ember nevét, vagy nem.

Jó dolog a “sima” futóverseny is, de az Ultrabalaton teljesen más: egy hosszabb, 212 km-es szakaszon kell végighaladni gyakorlatilag teljesen tetszőleges formában. Van, aki egymaga falja fel a métereket, van, aki párban indul, vannak, akik ötös váltóban és olyanok is akadnak, akik tízen vágnak neki a távolságnak, a lényeg ugyanaz: Tihanyból elindulva másnap valamikor be kell érkezni ugyanoda.

Néhány fotó (credit by S. Zsaklin):

A folytatás elolvasható a Futóblogon.

Evés, fogyás, diéta

Valamivel komolyabban újra elkezdtem a Rambo felsőtest kiépítését. Jelen posztomban az étrendem első körös módosítását dolgozom fel. Néhány szabályt összeszedtem (innen-onnan), ezeket megosztom az olvasóval a teljesség igénye nélkül (mint a futásban, itt is kezdő vagyok).

Hogy miért? Mert az életnek egyetlen értelme van, mégpedig az, hogy jól nézzünk ki a strandon.

A teljes bejegyzés elolvasható a Futóblogon.

Mentsünk másként

Az elmúlt években az alábbi módon “verziózok le” minden kiadott, vagy nem kiadott, munka, vagy privát dokumentumot: FILENÉV_ÉÉÉÉHHNN.KIT — vagyis fajlnev_20081129.xls

Egyszerűen a file végére oda kell biggyeszteni ezt a tag-et, máris sok mindent elárul róla. Ezen túlmenően azonnal egy második (n-edik) példányt is elmenthetünk ugyanabból a nevű fileból. Ha egy nap több verziót készítek, egyszerűen utána dobok még egy sorszám tag-et is, vagyis fajlnev_20081129_2.xls lesz belőle.

Bizonyos esetekben a dátummal kezdem az elnevezést, így a név szerinti sorrend is azonnal helyes eredményt mutat. Vannak alkalmak, amikor hasznos. Időnként valami kulccszót is hozzáillesztek még, hogy egyértelmű legyen, a verzió mit takar: fajlnev_banknak_20081129_2.xls

Hogy miért? Idővel rájöttem, hogy elegem van azokból a fájlokból, amik “új 2.psd”, sőt, “új 21.psd”, illetve “új 221 jó.psd” néven futnak. Informatikai pályafutásom során évente rengeteg ilyen megnevezésű állományt gyártottam és kaptam. Két nap múlva egyikről sem tudtam, micsoda. A dátum már sokat segít, de a kulcsszavazás is jó ötlet lehet.

Ha tehetem, az emailen küldött változatokat mindig leverziózom.

Egy baja van: csinálni kell. Igényesnek kell lenni, nem sajnálni az időt. Mentsünk másként, megéri.

UI: Ja, és space helyett underscore!
UI 2: Ékezeteket elfelejteni!

A Hídember (2002)


Eperjes Károly a Hídember — szerintem nagyon jó cím egyébként

Bereményi Géza filmje. Tegnap kezdődött az M1-en 22:35-kor (bruttó, reklámoknak nem tudom, mikor lett vége, teljesen bekábultam), képtelen voltam végignézni, bocsánatot is kérek Gézától. Sajnos az a szakvéleményem, hogy a filmkészítés nem olyan, mint a matek: attól, hogy minden megvan benne strigula szintjén, még nem lesz jó film. A jó filmet sajnos jóra kell csinálni, aztán persze mehetnek a nagyköltségvetésű jelenetek, éghetnek a dollárok. A Hídemberben minden megvolt pénzügyi oldalról, a másik részt illetően hiányaim támadtak. De újra jelezném: nem néztem végig.

Egyetlen dolog viszont tetszett benne, bár ez inkább a történelem érdeme és kötelezően benne kellett lennie a filmben. Közhely, de amikor Széchenyi a Magyar Országgyűlésben feláll és hangzatosan azt mondja: “most már aztán kussoljon be ez a latin köcsögség az istenfáját!”

Nekem is rengeteg olyan élethelyzetem volt már, amikor a háttérben ment a latin pusmorgás mindenféle konkrét és adekvát cselekmények nélkül, hogy kedvem lett volna felállni és felbőszülten rendet tenni.

A rendcsinálás viszont felelősség. Onnantól rendet kell csinálni.

Ettől függetlenül Bereményi filmjében igazolást találtam erre vonatkozóan: ha úgy érezzük, hogy latin pusmorgás van valamivel kapcsolatban konkrétumok nélkül, tudjuk, hogy igazi változást csak radikális fordulat és felelős átvállalás hozhat. Ha latinul próbálunk pusmorogni magunk is, tudjuk, hogy azzal csak az időnket vesztegetjük.

Függöny.

Personal finances (2)

Május elején elindítottuk a sorozatunkat annak egy lehetséges módjáról, hogyan tudjuk managelni és átláthatóvá tenni a havi pénzügyeinket. Ezt folytatnánk most egy könnyen kezelhető és szűrhető, napi felírásokhoz is használható Excel táblával.

kiadasok.png

A fenti formában nagyon kényelmesen írhatjuk fel a napi gazdasági eseményeinket. A dátum képletezett, így a következő nap elteltével egyszerűen csak “lehúzzuk” a cella jobb alsó sarkát, és máris a következő dátumot kapjuk. Azonos napokat legegyszerűbb másolni.

Az összeg töltése formázott, tehát csak be kell billentyűzni a számokat. A harmadik oszloptól kezdődnek a számlaosztályok. Ezt mindenki úgy alakítja ki magának, ahogy kedve tartja. Célszerű nem túl sok főosztályt készíteni, mert erre majd szükségünk lesz a riportozásnál. Pl étel – szórakozás – rezsi – sport – egyéb. Az egyes főosztályokat alosztályokba rendezzük, így az étel alá besorolhatunk reggelit, ebédet, vacsorát, illetve a használt négyes réteg lehetővé teszi még azt is, hogy egyéb megjegyzéseket, így például a vacsora helyszínét (amennyiben étterem) vihessük fel.

Kiemelendő a B1 cella, ami mindig az oszlop szűrt összegét tartalmazza. Ezt a

=RÉSZÖSSZEG(9;B2:B9000)

függvény használatával arra is kiterjesztjük, hogy a leszűrt sorokat számlálja csak. Így lehetőségünk lesz arra, hogy vizsgáljuk azt, hogy mennyit költöttünk az egyes számlaosztályokra külön-külön. (Annak, aki nem ismerné: az előre beállított autoszűrő segítségével a fekete oszlopok melletti lefelé mutató nyilakkal kényelmesen szűrhetünk bármire.)

A formátumot napi szinten kell használni, tapasztalatom szerint egy nap néhány gazdasági esemény ér bennünket, ezeket vagy még az irodában bebillentyűzzük magunknak, vagy felfirkáljuk egy cetlire, esetleg fejben tartjuk.

Hónap végén érdemes elmélyedni a számokban és levonni a megfelelő következtetéseket, aztán új táblában folytatni. Én magam minden hónapot elsején kezdek, és az utolsó napon zárok le.

(folytatjuk)