Category archives for "personal dev"

The Paradoxical Commandments of Leadership, by Kent Keith

The Paradoxical Commandments were written by Kent Keith in 1968, when he was 19:

1. People are illogical, unreasonable, and self-centered. Love them anyway.
2. If you do good, people will accuse you of selfish ulterior motives. Do good anyway.
3. If you are successful, you win false friends and true enemies. Succeed anyway.
4. The good you do today will be forgotten tomorrow. Do good anyway.
5. Honesty and frankness make you vulnerable. Be honest and frank anyway.
6. The biggest men with the biggest ideas can be shot down by the smallest men with the smallest minds. Think big anyway.
7. People favor underdogs, but follow only top dogs. Fight for a few underdogs anyway.
8. What you spend years building may be destroyed overnight. Build anyway.
9. People really need help but may attack you if you do help them. Help people anyway.
10. Give the world the best you have and you’ll get kicked in the teeth. Give the world the best you have anyway.

Good bye, Prezi

Last Thursday was my last day at Prezi. I spent almost exactly one year with them and I loved the place: it is one of the best companies to work for in Budapest (they’re hiring an Interaction Designer if you’re interested). A mature startup, you get to work on one product (although at different parts), fancy office and good people.

Why did I leave then? Because Linda and I decided that we wanted to move back to Sweden – and so we will. I’ll be working for Mapillary.com as Lead Design. A hot new startup in the area full of amazing people and technology. I spent the weekend with them in Barcelona at a company offsite, and although I think I overdosed on Catalan food, it was an amazing bootcamp.

Looking forward to the next chapter. 😉

The elements of directing

Tetsuya Takahashi, Executive Director of Xenoblade X:

There are also some decisions that are not easy to make. Like when one person would be happy with a decision, but someone else would not. Facing such decisions where there is a trade-off is all part of creating something. Ultimately you have to rely on your intuition. I try to make decisions not only considering the immediate consequences, but also considering where [we’re] heading in the future.

When creating something original, a person needs to come forward and make hard decisions based on intuition when data says otherwise.

Hogyan legyél programozó

Robert L. Read – How to be a Programmer: A Short, Comprehensive, and Personal Summary:

To be a good programmer is difficult and noble. The hardest part of making real a collective vision of a software project is dealing with one’s coworkers and customers. Writing computer programs is important and takes great intelligence and skill. But it is really child’s play compared to everything else that a good programmer must do to make a software system that succeeds for both the customer and myriad colleagues for whom she is partially responsible. In this essay I attempt to summarize as concisely as possible those things that I wish someone had explained to me when I was twenty-one.

Egyáltalán nem csak technikai jellegű és kellően informatív, pedig már tíz éves.

Házassági évforduló idézetek

Tettem egy tétova kört a “házassági+évforduló+idézetek” Google query-vel, aztán bevillant, hogy a Suspicious Minds című dal eleje tökéletes egy ilyen jellegű idézethez:

We’re caught in a trap
I can’t walk out
Because I love you too much baby

Why can’t you see
What you’re doing to me
When you don’t believe a word I say?

We can’t go on together
With suspicious minds
And we can’t build our dreams
On suspicious minds

Be is másoltam az ajándék könyv elejére. Alkoholos filccel.

Bede Márton a hazatérésről

Panamericana:

mindenkinek, aki azzal jött, hogy hú, ez milyen nagy dolog, ugyanazt válaszoltam: ne viccelj, bárki utánam tudná csinálni, akinek lenne rá elég pénze és ideje. És ezt nem szerénységből mondtam – annyit egyébként sem tudnék utazni, hogy valaki még szerénységgel is megvádoljon –, hanem mert őszintén így gondoltam. Most viszont már nem gondolom így. Kötve hiszem, hogy az emberiség nagy része tudna másfél évig utazni, bármennyi ideje és pénze is lenne.

(…)

Az utazás kitágítja a komfortzónád, és megtanít élvezni mindent, ami belefér.

Érdemes megnézni a világ legunalmasabb bungee ugrását is.

Egy tipikus munkanap

The Great Discontent: Cameron Moll, hogy néz ki egy tipikus napja ennek a dizájnernek?

I get up around 5:30am and do about 30 minutes of religious study. Then on alternating days, I either do weight training or cycle. My wife bought me a road bike a few months ago and I finally started cycling. After working out, I eat breakfast, shower, and get to my desk around 8:30am.

(…)

I work until noon and take 30 to 60 minutes for lunch. I shut off around 4:45pm, pack up my things, have a quick dinner with the family, and then we’re off to soccer practice every night of the week except Friday. Then we go back home, get the kids ready for bed, and I might watch a little football. I go to bed around 11pm or midnight on most nights. Sometimes I’ll go back into the office to work on my letterpress posters. That’s it; that’s a typical workday.

Azt hiszem, vagy egy tökéletes PR cikket olvastunk egy tökéletes emberről, vagy az Amerikaiak szeretik elhitetni magukról a tökéletességet, vagy egyszerűen csak ilyen egy PR profillap. Ha velem készítettek volna interjút és megkérdezték volna, hogyan néz ki egy napom, akkor tuti ezzel kezdtem volna:

30 év fölött az ember egyre rosszabbul alszik, így örülök neki, amikor kipihenten tudok ébredni – remélhetőleg minél később. Ébredés után általában a tökömet szoktam vakarni a vécén, illetve ugyanitt belerakok néhány kört a Super Hexagonba és átolvasom a mailjeimet, megnézem a Twittert. Kívánom és fogyasztom esténként az alkoholt.

Panamericana

Bede egy éve úton:

Egy éve érkeztem meg Buenos Airesbe (…) Már nincs az az érzés, mint az első két-három hónapban, amikor reggel, ébredés után legszívesebben kiordítottam volna a szállásomon ablakán, hogy csá, köcsögök UTAZOM!!!!, de még mindig roppant elégedettséggel tud eltölteni, ha valami jó és szép történik.

Többször elgondolkodtam már magamban én is, hogy milyen lehet egyedül utazgatni és szivacsként felszívni a világot. De hogy ilyen hosszú ideig? Felírom Meteor témának.

Bungee jumping

Zeusz leugrott:

a legnagyobb és legdurvább csaták belül zajlanak. Az embernek ugyanis a legutolsó porcikája sem kívánja a szabadesést. Az elméje pedig egyenesen ellenzi ezt az öngyilkosságnak tűnő ötletet; megpróbálja ráderőltetni az ő egyetlen küldetését: ez pedig a túlélés. De akkor mégis mi az, ami motivál? Miért kell mégis ugrani? Bennem egyetlen egy dolog motoszkált: a bizonyításvágy. Hogy igen, képes vagyok kiadni egy, az élettel totálisan ellenkező parancsot: azt, hogy “Ugorj!” Képes vagyok legyőzni a magasságtól való rettenetes félelmemet. A régi klisé, ugyanis, hogy “ami nem öl meg, erőssé tesz” igaz. Pedig féltem. Borzasztóan, rettenetesen, beszarásig féltem.

Érdekes, én még soha nem akartam bizonyítani ebben a formában.

Jordan Mechner naplója

Végigolvastam gyakorlatilag egyben Mechner naplóját tegnap. Az életének 1985 és 1993 közötti részét öleli fel, onnan, hogy a Karateka után elköltözik otthonról, hogy megcsinálja a Prince of Persiát, addig, hogy megjelenik a Prince of Persia 2. Ez után tűnődik el azt illetően, hogy saját szoftvercéget és kalandjátékot (The Last Express) kellene csinálnia.

Disclaimer: aki tervezi elolvasni a naplót, most hagyja abba az olvasást.

Mivel a fickó életének szubjektív logját olvassuk, sok dolog személyes, semmihez nem köthető, vagy nem kapcsolható. Leginkább a mindenféle nevek furák, nehéz pontosan érteni, hogy ki kicsoda a Borderbundnál. Nem is a Prince of Persiáról szól, bár sok rész foglalkozik ezzel a fejezettel is. Technikailag semmit nem tudunk meg a játékról, hiszen az életének ezzel a szakaszával foglalkozó naplót olvassuk. Valamiért a technikai kihívásokat nem érezte fontosnak megemlíteni a naplójában, inkább a céges mindennapi csatározások, ebédelések, jövővel kapcsolatos gondolatai kaptak nagyobb szerepet.

Ettől függetlenül nem rossz olvasmány, bár őszintén szólva az utolsó 40%-a a könyvnek meglehetősen unalmas — miután kiadják a Prince-t, új kihívásokat keres magának, utazgat, meg elköltözik Párizsba a pénzen, amit keresett, forgatókönyvíró akar lenni, visszautazgat azért a Broderbundhoz, szakért a Prince 2-n stb.

De jöjjenek a megfigyeléseim!

Mechner nagyon jó író. Életének huszas éveiről szól a napló, mégis minden bejegyzés mintha egy felnőttől származna. Komoly, átgondolt, érett személyiség. Életében végig a filmkészítés érdekelte, a játékok programozása mellett folyamatosan filmes akart lenni, végig azt tervezgette, hogy jut be az egyetemre, szakmailag akart fejlődni. A játékok is érdekelték, de sohasem volt a fókuszban nála. Inkább valamiféle szükséges teher volt az életében, amivel kapcsolatban nem tudta eldönteni, hogy most akarja, vagy nem akarja igazán.

Egy ponton említést tesz az Amigáról és a Shadow of the Beast 2-ről. Nagyon tetszik neki a grafikája, a parallax scroll, de a játékmenettel és a balanszolással kapcsolatban problémái vannak. Egy másik részből kiderül, hogy ennél nagyobb gamer azért, de érdekes módon a játékélményeiről soha nem ír.

Ugyanígy a nőkről sem. A szerelmi, romantikus szálakat sem fejti ki, még csak arra sem tesz utalást, hogy egyáltalán kiverte-e magának legalább egyszer a farkát, vagy valaki kiverte volna neki a golfpálya mellett. Sok buliba járt, sok emberrel ismerkedett, de legtöbbször fura viszonyban volt a nőkkel. Az biztosnak veszem, hogy nem volt meleg, mert tesz megjegyzéseket arra vonatkozóan, hogy a filmes suliban milyen jó csajok voltak, csak nem meri őket megszólítani, másutt meg olvasni arról, hogy nagyon jó lábai voltak az egyik nőnek. Félreértés ne essék: nem érdekel Mechner szexuális orientációja, vagy élményei, de könyörgöm: az ember a privát naplójában csak beszámol legalább egy élményről, amikor megrántott valakit!

Mechner ugyanakkor egy kibaszott zseni. A naplóból átjön, mekkora géniusz. Eleve 21 éves korában a suli mellett készítette el a Karateka játékot teljesen egyedül. Ennek a játéknak a royalty csekkjeiből tudott elmenni a Borderbundhoz kifejleszteni a Prince-t. Volt ahhoz is elég esze, hogy nem ment el állományba alkalmazottnak, magát finanszírozta. Nem kért tőlük fizetséget, csak kialkudott egy százalékot a majdani eladásokból. Bérelt magának lakást, kocsit, így esett neki a Prince-nek. Okos.

És itt térnék rá arra, miért érzem zseninek: annak ellenére, hogy a kor technikai szintjén összerakott egy remek játékot egyedül (grafika — bár a címképernyő grafikájáért kifizetett csaknem 3 ezer dollárt, animáció, pályaszerkesztés- és balanszolás, asm programozás!, apjával zenélés), mellette folyamatosan a történetmesélés, filmkészítés, filmezés érdekelte. A Prince fejlesztése alatt is volt vagy csaknem egy év hosszú (!) szakasz, amikor elkezdett a filmekkel, filmes szakmával és a forgatókönyv írással foglalkozni. Írt is forgatókönyveket, sőt, még el is tudta adni őket több ezer dollárért (nem mennék bele, hogy az USÁ-ban hogy működik ez a piac), aztán végül visszakanyarodott a Prince-hez és befejezte.

Innentől iszonyatosan jó volt olvasni a naplót, igazi flow állapotba kapcsolt a fickó: reggeltől estig kódolt, tesztelt, rajzolt, mutogatta a kollégáknak, mindenki meg volt róla győződve, hogy hit játék lesz, pedig ez csak az eredeti, Apple II játék volt még akkor a CGA-szerű grafikai világgal. De megcsinálta, alig aludt, összehozta a játékát. A Broderbund sem akarta még nagyon komolyan venni annak idején, más prioritással futtatták a cuccokat, a Prince nem volt még fontos.

Sajnos az Apple II éppen döglődő piac volt, mikor kijött, ezért azonnal nekifogtak a PC (és kicsit később az Amiga) változatok készítésének. Ezt már a kiadó intézte, Mechner csak felügyelte a munkát, bár a pontos pénzügyi konstrukciót nem tudom. A játéknak remek review-i születtek, ennek ellenére alig akart beindulni. Néhány száz darabok fogytak az első hónapokban, erről tesz említést, fohászkodik, hogy ne legyen “dud” a játék. Nagyjából 1991 végén és 1992-ben indult be a mennyiségi értékesítés.

Ez meglepően sok időnek tűnik, de annak idején nem volt akkora dömping még a játékok piacán. Ebből az időszakból több említést is tesz a royalty csekkeket illetően, egy 50 ezres és 70 ezer dolláros hónapot is megjegyez. Innentől nem írja le, de konkrétan gazdaggá válik, úgy, mint Notch, csak éppen elkezd ide-oda röpködni, letelepül Párizsban, amatőr filmmel foglalkozik, borozgat a haverjaival stb.

Nagyon tetszik az, ahogy a pénzhez viszonyul. Gazdag, arra használja a pénzét, hogy világot lásson, emberekkel, kultúrákkal ismerkedjen meg. Szerényen, bérelt lakásban él, nem magas nívón. Erre az időre már négy nyelven beszél tökéletesen (angolul, franciául, spanyolul, németül), van is néhány bejegyzése, amit spanyolul ír (ezeket angolul lehet olvasni, csak éppen jelzi, hogy a poszt spanyolul íródott).

Remek olvasmány volt Mechner naplója, nagyon sokat tanultam belőle. Fura módon ezek az önéletrajzi könyvek kerülnek elém, az olvasási élményeim is szinte kizárólag ilyenek (Einstein, Agassi, Ozzy, és most Mechner — hétfőn meg megjelenik Steve).

Bemutatnám 2011 új szkennerét

Íme:

Avagy: melyik a legjobb szkenner? Az, amelyik éppen nálad van.

Több iPhone 4 megoldást is kipróbáltam, végül kettőt tárolok a telefonomon, viszont egyáltalán nem gondolom azt, hogy a legkényelmesebb megoldásig jutottam volna el (nyitott diszkusszió!), de elég jó az eredmény, hogy alkalmazzam production munkára. Az egyik a “Scanner Pro” (App Store), a másik a “JotNot Pro” (App Store). Ez utóbbi jobban bejött.

Ezeknek az alkalmazásoknak a sajátja, hogy a fényképből kis felhasználói instruálás után azonnal készítenek egy perspektívahelyes fotót, amiből aztán kikeményítik a feketét, a végeredményt pedig leteszik valamilyen adattároló eszközre — én ebben a WebDAV-ot szeretem, MobileMe iCloudra kipakolva két kattintásból. Lényeg a kevés pöcsölés-golyózás-faszkallantyúzás.

A végeredmény sem rossz, bár nem lehet beállítani a legkedvencemet: 300 DPI és 1 bit PDF. Az a legjobb ár/teljesítményű tuti. Ettől függetlenül elég kényelmes és jó végeredményt produkál mindkét megoldás, néhány koppintás után máris küldhető, telepíthető, lefűzhető a PDF. Nem kell elmenni a szkennelő géphez, szóló dokumentumok esetén ideális, de több oldalas szerződéseket már én is dedikált eszközön oldok meg.

Mert egy a lényege ezeknek: minél kevesebb érintésből. 24 óra, 1440 perc mindenkinél.