Noha nem szándékozom magamnak XBOX360 konzolt vásárolni, a nemrég megjelent GTA4 mégis piszkálja a fantáziámat annyira, hogy végül kölcsönkértem magamnak egyet. AlieN-t beszéltem rá arra, hogy adja nekem a gépét, amíg ő amúgy is eltávolodik a hazától.
Kedden este ugrottam fel hozzá. A Roosevelt téren arra lettem figyelmes, hogy egy ismerős érkezik a másik sávban. Egymás mellé álltunk, én meg már szúrtam is az utóbbi időben egyre gyakrabban nálam levő G9-es kis kompaktot. Ezen a ponton kapcsolódunk be az eseményekbe:
A gépet még nem állt módomban kipróbálni, valószínűleg csütörtökön fogom megszerezni magát a játékot Shoebarontól, úgyhogy szerintem majd talán hétvégén jön a nagybetűs Power-On.
Szokásos technikai hablaty: a videót iMovie ’08-ban vágtam, roppant rapid módon lehet használni. Frame-re is lehet vágni, ráadásul sokkal kényelmesebb módon, mint a HD-ben: a szerkesztőlécen levő anyag két szélét tizedmásodperc finomsággal lehet mozgatni, ami pont elég. Eközben a hangfoszlány is hallható, megkönnyítve a pontos pozícionálást. (Az ilyen típusú vágásnál amúgy is hangra illeszt az ember.)
Szörnyen kényelmesen lehet finomra főzni az anyagot, és amit már említettem: sárga csík jelzi a felhasznált részeket — IMÁDOM.
Egyedül a lassítás miatt kellett iMovie HD-hez nyúlnom, nagyon remélem, hogy az új szoftver frissítéssel ezt a kérdést is megoldják. A fenti videót nettó három óra alatt csináltam két részletben. Egy további óra volt ez a blogpost és a videó exportálása, feltöltése.
Mai adásunkban a Mario kart Wii-vel játszottunk műholdas kapcsolat segítségével GregKB-vel. Többek közt. A műsorban a plüssállatot is megpróbáltam szóra bírni (hasztalan). Más említésre méltó nem történt. Tényleg csak fanatikusoknak. Holnap szerintem hamarosan postolom a legjobb tetoválást ever.
Lement az ötödik, ismét rendhagyó adás. Baján voltunk halászlé buliban. A buli fejei: Ipacs Péter, Gaba, eFi (host), trn, Orosz doki és Nati, fds, Greg, valamint yours truly.
A menü: pálinka és bor kóstoló, valamint egy egész kolbász-kenyér elfogyasztása a ranch pincéjében, utána bajai halászlé, rétes, majd éjfél körül tárcsás hús és keszeg elfogyasztása. Mellette borok és fröccsök.
Én egy alkalommal átugrottam a tűz felett azt üvöltve, hogy “Plastiknation!”. Erről még kép is lesz. update: lett, Gregnél megtekinthető.
Az első felvétel az estéről:
Sikerült később a borzasztó frame-dropos videóra is átváltanunk, első, második, harmadik (OP itt érkezik meg és vacsora), negyedik, ötödik (ez a link mintha a szolgáltató hibájából nem működne).
Sajnos nem sikerült kamerára rögzíteni rekord gombbal az eseményt, így vágott felvételt sem tudunk közölni. Senkinek nem ajánljuk a megtekintést, helyette inkább eFi részletes leírását az igazi bajai halászléről itt.
Holnap utazunk vidékre — többek közt — a Plastiknation roadshow-ra (reminder: este adás!). Ezzel kapcsolatban fogtuk el az alábbi beszélgetést, ami a technikai feltételek biztosításáról szól. Mint minden jó nörd bulinak, ennek is sarkalatos pontja az internet elérése:
Nerd #1: A plastiknation SSID már vár Titeket.
Nerd #2: ok. akkor ne vigyem a roham 10m-es ethernet kábelt meg plusz 1 airport expresst? nem kell bridge-elni a hálózatot a szomszéd telekről…
Nerd #1: Ha mégsem elég a wifi, van egy szabad 24-es switch is, ~500 méter CAT-5, krimpelőfogó és nyers dugók is ofkorsz. De ha akarsz, hozhatsz.
A “krimpelőfogó” részen borultam le a székről. A történet azonban nem állt meg ezen a ponton:
Nerd #1: A pool tetején levő folyadékban ma már felfedeztem békapetét – ha nem láttatok ilyet még, akkor mindenképp érdemes megnézni – átlátszó plazmafonál-szerű géles cuccban kismillió fekete gömb felfűzve. Döbbenetes látvány közelről.
Nerd #2: canon bajonettes makró objektíve van vkinek?
Nerd #3: nálam lesz 100 mm-es macro és 70-200 mm-es obi is, de félek, hogy mire odaérünk, már sötét, esős idő lesz
Igazi, hamisítatlan LAN-party hangulat. Napoleon Dynamite ehhez képest első évfolyamos gólya. “Do chickens have large talons?”
Rendhagyó módon pénteken jelentkezünk az ötödik adással. Ha minden jól megy, lesz Orosz doki, a barátnője, és még rengeteg meglepetés ember. Egyelőre most nem árulhatok el többet. Péntek este majd itt a weblapon lehet követni a műsort. Stay tuned.
Olyannyira rendhagyó adás lett, hogy csak az tudja, mi volt, aki jelen volt tegnap két részletben. Sajnos többet nem árulhatok el, a videót érthető okok miatt nem postolhatom annak autentikus volta miatt.
Lement hát a negyedik adás és azt hiszem hamarosan el kell majd döntenünk, hogy a heti rendszerességet akarjuk-e tartani minden áron, vagy inkább rámegyünk a tartalomra.
Csütörtök este 21:15-ös kezdéssel Plastiknation #3 Orosszal. Minden ugyanúgy zajlik nagyjából majd, mint eddig, de a technikai problémákon túllépünk majd (továbbra is tervezünk egy 5-10 perces jó minőségű vágott anyagot a későn jövőknek, extra lámpák felállítását stb). Adásidő 45-50 perc, mindenkinek van élete előtte és utána, de ennyi belefér. Come as you are.
Orosz kollégát 20:30-kor szedem fel valahol a városban, utána szerintem lesz még egy 60 perc, mire live-ba érünk (autózás, technikai hurdles stb).
A dolog további érdekessége, hogy ma lesz iPhone SDK bejelentés itthoni idő szerint 19 órakor, erről tehát mindenképpen szót kerítünk majd. Az iPhone SDK bejelentést az Engadget-en lehet követni.
Csütörtök este (március 6-án) Orosz Péterrel fogunk diskurálni. Természetesen tovább finomítjuk az elképzelésünket, hogy legyen még informatívabb és tartalmasabb, ugyanakkor szórakoztatóbb a műfaj. Ezúttal sokkal inkább -nation-ösítünk, de erről majd inkább előben.
update: 21 óra előtt semmi sem várható. Én 20:30-ra megyek OP-ért, onnan visszamegyünk a szerkesztőségbe, aztán technikázunk, lényeg az, hogy 21-től érdemes gyülekezni, aztán 21:30 körül elindul az adás.
angelday: Száznál is többen küldtek helyes megfejtést a Diablo játékra… külön mappába filterezem már.
Most pedig: Meteor felvétel! 17 hours ago from Twitter for Mac