Category archives for "rant"

“A 3DS nem jó konzol”

Kryss, PC GURU Online:

Maga a gép egyébként nem igazán jött be, mert kényelmetlen a használata, nagy, bumfordi, és nincs jól összerakva. Az már csak egy másik dolog, hogy a Nintendo finoman szólva is erősen elmaradott a netes szolgáltatásokat illetően, egyszerűen borzalom meglátogatni az áruházat és letölteni onnan valamit.

Csakis 3DS XL-t szabad vásárolni, az eredeti 3DS tényleg nem a formatervezés csúcsa. Az XL viszont tökéletes. A store-t illető kritikákkal viszont nem értek egyet, lehet, hogy esetlen helyenként, de ettől még remekül működik.

Margóra: érdemes például megnézni ezt az TOP 10-es listát az IGN-től, szinte csak lerágott csontok vannak rajta.

Lerágott csontok? NSMB2 egy hibátlan és új Mario. Kid Icarus, eredeti fejlesztés és shooter. RE: Revelations szintén eredeti játék. A lista tetején a Mario 3D Land, ami azt hiszem az egyik legjobb szórakozás. Minden flagship Mario játék, noha ilyen kategóriásnak tűnik is, eredeti fejlesztés, szuper játékmenettel. Valamiért az IGN-es kolléga is erre jutott:

Super Mario 3D Land isn’t just a great Mario game – it’s the realization of everything the Nintendo 3DS is capable of. It’s the single greatest example of how to make 3D visuals a meaningful part of the gameplay experience, and a fresh, fully engaging take on the Mushroom Kingdom.

Nem állítom, hogy mindenkinek bejön a Nintendo Experience, viszont aki csak azért veszi meg, mert “ez is egy konzol”, az inkább ne is vegye meg. Egyébként mi van a serpenyő másik oldalán? Az iOS kvarcjáték őrület a freemium Real Racing 3-mal?

iTunes 11

Megszoktam már a programot, de vannak bizonyos problémáim vele.

1. Album nézet betűrendben hajlandó csak megjelenni. Általában ezt a nézetet szeretem, mert szépen látszódnak az album artok, viszont nem tudom például hozzáadás dátuma szerint nézni a dolgokat, így minden egyes alkalommal az AIR – Pocket Symphony albuma az első, amit látok. Gyűlölöm azt az albumot. Sajnos át kell váltani “Song” nézetbe ahhoz, hogy rendezni tudjak. Pedig ez teljesen logikus igény lenne, elvégre kit érdekel az AIR album, amit én konkrétan már 2007-ben a könyvtáramba tettem. Bezzeg a többi!

2. Szintén album nézetben 10 alkalomból hétszer a kis nyílra (designer szaknyelven: chevron) kattintok, amikor egy számot akarok elindítani – mert nem látszik, mert pont arra a zónára vetődök véletlen. Ennek az eredménye ez:

Kontextuális menü jön fel a play helyett.

3. Rettenetesen rossz UX-nek tartom azt, hogy a telefonomra úgy kell másolni zenéket, hogy jobbra kell elkezdeni húzni a kijelölt számokat. Semmilyen erre vonatkozó vizuális indikáció nincsen, egyszer véletlen jöttem rá (szerencsére pont nem kerestem, mert ha kerestem volna, most darabokra tört laptopon kellene gépelnem).

4. Szintén nagyon elhibázott dolognak tartom az iTunes Store, Library, és a Library itemek közötti navigációt. Eleve a Store-ból a Librarybe kattintással lehet eljutni, viszont utána egy Libraryn belüli elem (pl. a Podcastok) ezen a ponton átugrik a jobb felső pontból a bal felsőbe. Ezt nem tudom, ki találta ki, de ez így nagyon nem következetes. Annyi szép van csak benne, hogy a Device-okat kivitték külön szekcióba (érdekes módon az meg maradt a jobb oldalon).

Annyira boldog vagyok, hogy Barczi Imre nem iTunes 11 felhasználó, mert ha az lenne, egészen biztosan szétverte volna már ezt az országot egy darab száraz vaníliás karikával.

Wizz Air + Çelebi ground handling

A dolgot azt hiszem ott rontottuk el, hogy kézipoggyásszal utaztunk a Wizz Air társaságnál. Semmi gond nincs a kézipoggyászos utazással akkor, ha az embernek ridikül méretű a kézipoggyásza, vagy csak laptoptáskát visz magával. A szokásos kis méretű táska, amibe ugyanis az ember néhány szett ruhát és cipőt helyez el, nagyobb annál, mint amit a Wizz Air lila keretes, erre a célra rendszeresített mérő-keretébe belefér. Egészen addig nem gondoltam, hogy ez problémát fog okozni, míg nem utaztam magam is kézipoggyásszal.

A Wizz Air erre vonatkozó passzusa így szól:

Passengers are allowed to carry only one piece of hand baggage with the maximum dimensions 55x40x20 and not exceeding 10 kilograms.

A csomagfeladáskor jeleztem, hogy csak kézipoggyászom van. A hölgy megkért, hogy helyezzem be a táskát a keretbe. Tényleg nem volt nálam semmi extra dolog, a kézipoggyászom tényleg kézi méretű, mellette egy laptop táska a vállamra akasztva, nem is értettem ennek a szükségességét.

Persze nem kell megijedni, a repülőgép simán elmegy táskával, vagy a nélkül, itt igazából a pótdíj fizetése az, ami körül az egész fennforgás van.

Még egy apró kitérő: a Wizz Air csak a márkanév, a földön szállítást a török Çelebi nevű holding végzi (ejtsd: cselebi). Ők szállítják a csomagokat, ők viszik az embereket busszal ki a repülőhöz, ők veszik fel a csomagokat és az ő alkalmazásukban állnak a hölgyek is, akik a fenti szabályt betartatják. (Arról természetesen nincsenek információm, hogy az esetlegesen kiszabott pótdíj felhasználható-e a pultos bérének kiegészítésére.)

Gyanús volt, hogy az előttem álló családot megleckéztetik a kérdéssel, nagy nehezen befért a csomagjuk, viszont volt ott még egy, arra már sajnos pótdíjat kellett fizetniük. Az eltelt negyed óra végére a fickó nagy duzzogva kifizette a büntetést és paprikavörös fejjel távozott. Aztán jöttünk mi.

A kézipoggyászomat készítők nem voltak tisztában az 55x40x20 szabállyal, mert a poggyászom, ha néhány centivel is, de nagyobb volt a keretnél. Tényleg nem sok, viszont ebbe a méretbe csak úgy lehetett elhelyezni, ha néhány ruhadarabot kivettem belőle, így már össze tudtam nyomni akkorára a táskát, hogy beleférjen a lila keretbe. Eljátszottam vele vagy öt percet, kinyitni, kivenni néhány dolgot, derékra kötni, betuszkolni. Sikerült.

Kellemetlen volt a dolog, viszont nem ért véget a kínlódás: a gépre felszállás előtt is meg kellett ismételni a mutatványt. Onnan tudtam, hogy ennek a fele se tréfa, hogy a sorbanállás közben megjött a másik celebis nő és komótosan, mintegy tekintélyt parancsolóan odahúzta a lila keretes méretező állványt a kijárathoz. Legyintettem, arra gondolva, hogy én ezen már túl vagyok.

Hát a fitymás faszt voltam túl.

Két nő volt a műszakon, egy fekete hajú fiatalabb tapasztalatlan, meg egy másik, nála néhány évvel idősebb, párkapcsolatban láthatóan retardált nő. Amikor sorra kerültünk, jelezte, hogy a laptop táskám ÉS a kézipoggyászom kettő külön csomagnak minősül, ami pótdíj köteles. Jeleztem neki, hogy a vizsgálaton már túlestünk a becsekkoláskor. Nem hagyta annyiban, megkért, hogy vagy rakjam egybe a kettőt, vagy pedig fizessem ki a pótdíjat.

Lehettem volna nagyvonalú és belendíthettem volna az eurót, de én a nyilvános megaláztatás második fordulójára vásároltam inkább jegyet. A terv az volt, hogy kiveszünk és magunkra aggatunk annyi ruhát, amennyi mellé befér a laptop táska, azt valahogy benyomorgatom a keretbe, aztán csókol anyád, Lujza.

Az első nyomorgatás nem járt sikerrel. Lihegve megkérdeztem a nőt, hogy muszáj-e ezt végigcsinálni.

– Muszáj.
– Nem lehetne mégis eltekinteni tőle?
– Nem.

Stílust váltottam. Jeleztem neki, hogy ki fogok venni annyi ruhát, amennyi ahhoz szükséges, hogy a két táska egyberakva beférjen. Úgyis meg fogom csinálni, minek ez a cirkusz. A nőt nem érdekelte. Nagy nehezen betuszkoltam a táskát félig a keretbe, de ott megakadt. Fájón ránéztem a nőre, aki fagyott hangon ennyit mondott: “Az aljáig kell lemennie.”

Kiszedtük, kivettünk belőle még néhány dolgot, zsebbe az alsógatyáimat, zoknikat, újabb próba. Féltem, hogy valami baja lesz a laptopomnak, de lement a táska az aljára. Mindkét kezem a magasba repült a sikertől. Nem tudtam viszont kiszedni a táskát, kifelé már nem jött.

A megoldás az lett, hogy a keretben kellett valamennyire szétválasztani a kettőt, aztán ki tudtam erőltetni belőle a laptop táskámat, utána pedig a kézipoggyászt. Sikerült. Ezen a ponton vérvörös volt már a fejem és rájöttem, hogy a nő valójában egy múltból itt ragadt, igazi paraszt vámos a Jugoszláv határon, aki emberség helyett a másik szenvedésében és nyilvános megaláztatásában elégíti ki valamiféle személyiségbeli hiányosságait.

Amikor leszálltunk a Çelebi buszról, úgy döntöttem, hogy megszegem a régen felállított belső normatíva rendszerem első számú szabályát, és szemetet helyezek el az egyik ülésen. Megvártam, míg mindenki elhagyja a buszt, utána otthagytam mementóul ezt a PET palackot:


A kép címe: baszd meg, cselebi

Kinek van igaza? Neki van igaza. Ő csak ragaszkodott a szabályhoz és betartatta azt. Nincs ezzel önmagában semmi gond. Semmi okom nem lenne arra, hogy ebből posztot írjak. Kellemetlen volt? Kit érdekel, miért nem vettem meg a pótdíjat, miért nem adtam fel egy poggyászt szintén pótdíj ellenében.

Annak idején a dörgő szocializmusban, amikor a vámosok szopatták a saját honfitársaikat, szintén csak hasonló, pontosan ennyire értelmetlen szabályokat tartattak be. (Gyk. a repülőgépre felvitt ruha mennyisége nem lett kevesebb.)

Egy büdös bevándorlónak lenni a saját hazámban. Magyar ember magyarnak farkasa.

Függöny.

Papermill (Android app)

Ryan Bateman fejlesztett Androidra egy Instapaper “elolvasom később” kliens alkalmazást Papermill néven. Decemberben állt neki a fejlesztésnek, esténként és hétvégenként kódolta, egy dizájner haverjával pedig belerakott apait-anyait, hogy egy tényleg igényes és jó alkalmazást készítsen belőle. 4 dolláros áron (879 forintért) listázta a Google Play piacra, de kell hozzá Instapaper előfizu is. Ráadásul nem az első ilyen app, mégis, talán a legszebb.

Egy hosszú posztban foglalja össze a tapasztalatait, illetve számításait azt illetően, mit sikerült elérnie az alkalmazással. Dacára annak, hogy a legtöbb online amerikai média cég a Verge-től kezdve a Lifehacker is írt róla, egyelőre $1630.12 bruttó árbevételnél tart, ami neki nettó $1140 dollárt jelent. Igen ám, de vannak egyéb költségek, mégpedig hoszting díj, font licencelés, így a net-net profitját 590 dollárra (kb. 140 ezer forint) teszi.

Ebbe Ryan nem számolta bele a saját óradíját, hiszen beleölte az estéit és hétvégéit. Kb. 300 órát dolgozott vele, 100 dolláros freelancer óradíjon számolva a fejlesztési költség 30 ezer dollár, azaz majdnem 7 millió forint (give or take).

Nagyon érdekes kérdésnek tartom, hogy mi lehet ebben a modellben a hiba. A fickó ugyanis tényleg szeretett volna egy igényes, az Android Design Guideline-oknak megfelelő appot fejleszteni. Az iOS App Storeban rengeteg ilyen program van, el vagyunk kényeztetve.

Bateman szerint:

Android users not being willing to pay for an apps whose focus is quality and whose price reflects this. Instead, these users opt for a free but less refined experience.

Én a magam részéről egyetértek ezzel. A széles tömegek a T-Pontban, a Telenornál, meg a Vodánál vásárolnak valami akciós “érintőképernyős” mobilt. A nagy számosságú tömegek tényleg leszarják a dolgokat, letöltenek valami ingyenes szart, vagy szarokat, nem érdekli őket a kérdés. Ahogy Bateman is utal rá, ők nem fognak 4 dollárt fizetni egy ilyen alkalmazásért, nem érdekli őket, hogy mi a különbség az igényes és az igénymentes app közt. Újra hangsúlyozom: nagy tömegekre igaz ez az állítás.

A másik dolog: az ár. Picit nehéz erről a kérdésről beszélni, hiszen ha Handrás megírja, hogy 5 rugóért veszi a hamburgert, nekiugranak a torkának a kommentekben, de ennek ellenére bele kell mennünk valamennyire, hiszen az Android piac, mint fejlesztési és profitgyár iránya nagyon is érdekes. A fenti ábra azt mutatja, hogy Androidon nincs fizetőképes kereslet.

(Aki esetleg itthonról fejleszt az Android piacra fizetős alkalmazást, nyugodtan küldjön nekem levelet, ha publikussá tenne néhány számot. iPhone tapasztalatok szintén érdekelnek, már írom is a BP Menetrend posztját, ugyanis Szotyival, a fejlesztőjével sokat beszélgettem arról, hogy mi iPhone-on a piaci relevancia, de más iOS fejlesztőktől is hallottam már sok érdekességet.)

Az iPhone drága. Nagyon drága, főleg akkor, ha az ember függetlenül vásárolja. Viszont akik iPhone-t vesznek, vásárolnak is dolgokat. Az App Store-ban vannak is olyan appok dögivel, mint a Papermill és ezeket rengetegen meg is vásárolják maguknak. Úgy tűnik, hogy van valami egyenes arányú összefüggés a telefon ára és a vásárlóereje között.

Egyébként iPhone-t is lehet zsákolni, viszonylag olcsón, még csak használtat sem kell venni. Szerintem az csinálja jól, aki előfizetéssel együtt vásárolja meg a készüléket 2 éves hűséggel, vigyáz rá, utána pedig függetleníti (ingyen a szolgáltatónál), így máris lesz egy tartalék telefonja, amit ráadásul bárhol tud használni GSM hálózaton. update: ennek a bekezdésnek a helyreigazítása külön posztban kapott helyet.

A Ténél például egy 8 gigás új iPhone 4-et (ami egy kibaszott jó és modern készülék beszarás kijelzővel) el lehet hozni 40 bruttóért 2 évvel, havidíja meg 11 rugó, de ebben van 2 gigabyte és 400 perc is. Ha valaki a 11 rugós havidíjat tartja, elhozhatja a 3GS készüléket is egy ezresért. Újonnan. Igaz, hogy két évig biztosan nem lesz hozzá szoftvertámogatás (ma még van iOS 5.1 is, működik, fut rajta, a 3GS egy alapvetően gyors teló), viszont iOS. Én biztos ezen az úton járnék, mint az igénymentes övezetben. (Azon lehet vitatkozni, hogy 11 bruttó forint sok havidíjnak felel-e meg. Soknak egyébként. Egyrészt két Handrás hamburger, másrészt szerintem olyan 5-6 ezer lenne a reális ár. Az iPhone nem kimondottan olcsó – de, talán ebben egyetérthetünk, nem megfizethetetlen.)

Nyomtatás Windows nyomtatóra Mac-ről

2011. november 22-én sem tudtam megoldani 27 perc alatt a kérdést, hogy Mac-ről nyomtassak Windowson megosztott nyomtatóra, így 24 hónap múlva fogom újra megvizsgálni az ügyet.

Egyetlen dolog működött: VMware Fusion 4.1 guest OS alól telepíteni a nyomtatót. De az sem ment egyszerűen, kitallózni nem lehetett, csak a \\LAN IP CÍM\megosztott nyomtató neve precíz bemásolásával tudtam feltenni a drivereket.

“Állandóan Office telepítőt akart futtatni a nyomorult féreg”

A csodálatos zokszigén blog 2004-ből (archívum):

[A haver] kinjaban kihekkelte, hogy a telepites bamilyen lofasz runtime-ra hivatkozo (valami gyari ocx, comctl vagy hasonlo) Lausiv Cisab fejlesztmeny inditasara elindul. Megsajnaltam szegenyt, odamentem, hogy hekkeljuk ki kozosen […] Eloszor tevaszarral kenegettuk, aztan attertunk tudomanyos Google es regmon+filemon modszerekre. A Google talalt valamit, de az baromsagnak bizonyult (valami szart sem ero intezeti KB).

Intézeti!!

Ezen a blogon volt hivatkozva FB2 kontempláló posztja is arról, hogy Mac-et kéne venni:

(…) most is az AppRocketet hasznalom. Meg csak kb 1 hete tesztelem, de eddig nagyon tetszik.

Igazabol erre az apro problemara a vegleges megoldas a Mac OS-re valo atallas lenne. Amit az itthoni gepemen hasznalok (Firefox, Thunderbird, Java, Ruby, PHP fejlesztoeszkozok, iTunes, DVD/Divx, satobbi) az pontosan ugyanigy letezik Mac-en. Raadasul mar regota az XP-t is OS X skinnel hasznalom, dizajn szempontjabol nagyon tetszik. A vasarlasban foleg egy jo gep ara tart vissza, masreszt pedig eddig ami nehany percet OS X-en probalkozhattam, az csak arrol gyozott meg, hogy nehez lenne atszokni. Azert ha hirtelen lesz penzem ilyesmire, egesz biztos elobb-utobb beruhazok.

Hát végül beruházott, aztán gyors előrecsévélés 2011-be és Heti Meteor.

Hülye magyarok

vbali ugyan készített egy proof-of-concept demót arról, hogyan lehet a jailbreak elvesztése nélkül DFU módban a redsn0w jailbreak alkalmazással ráügyeskedni a magyar szótárat iOS-re, viszont az 5.0.1 frissítés rávilágított arra, hogy Steve Jobs öröksége az end-to-end megoldásokkal kapcsolatban erősebb egy hangzatos szállóigénél.

Ebből kifolyólag az a véleményem, hogy nem érdemes ráhekkelni a magyar szótárat, az Apple tényleg nem akarja, hogy bárki matasson a fájlrendszerében. De tovább is tudom vezetni a gondolatot: az Apple nem akarja, hogy a hülye magyaroknak legyen rendes szótár a deszkájukon. Majd akkor lesz, ha end-to-endben ők raknak rá — előbb nem. És akkor is olyan fordítású és szakmai tartalmú lesz, mint amilyet ők alvállalkoztatnak. (NB, sokszor rossz minőségű az Apple fordítása is.)

Át kell tehát definiálnunk az end-to-end-et: mindig azt a legjobb minőséget eredményezi, amit az Apple ki tud adni magából, soha sem jobbat. A nyílt rendszerek előnye az, hogy mindig benne van a lehetőség a jobbá (vagy ennek akár ellenkező előjelű irányú) váláshoz.

Három dolgot lehet tenni, elfogadni a döntést, megtanulni angolul, vagy fügét mutatni nekik.

Én ebben az esetben az angollal próbálkozom. Twitteren már meg is írtam, hogy TIL “cancelled” (UK) vagy “canceled” (US).

Gmail új felület

1.

Az előző felületen egy gombnyomással lehetett a szálban levő korábbi levelekre válaszolni, vagy forwardolni. Ez már nincs így, minden üzenet jobb felső részén kell vagy a válasz gombra (ami egy gomb), vagy pedig a legördülőben levő továbbításra (menü elem) kattintani. Eddig a levelek aljára is ki voltak helyezve ezek a dolgok, most ez van helyettük:

Ha megkattinjuk, akkor csak a levél többi részét listázza, a lényegi két gomb (reply, forward) innen hiányzik. Ez egy igen kellemetlen “continuity” probléma és nagy mértékben zavarja az általános használatot.

2.

Ha kinyitunk egy levelet, akkor a to: és cc: mezők rövidített formában tartalmazzák a címzetteket — képtelenség megállapítani, hogy kiknek küldték, külön kell lenyitni a megfelelő részt, hogy megtudjuk. Ez roppant kellemetlen változtatás, fontos információ került elrejtésre. Azonos vezetéknevű, így például családtagok esetén, kifejezetten rossz.

3.

A levelek draggelése megváltozott, sokkal kisebb felületen foghatók meg a levelek, ha a checkbox előtt akarjuk megfogni. Sőt, itt meg sem foghatók. Konkrétan 1px helyen kell zsonglőrködni, kattintás után meg kijelöli a levelet — broken. (Safari és Chrome egyaránt.) Egyetlen helyen működik jól, a checkbox és a csillag közötti területen, lásd az ábrán jelölt részt:

4.

Elveszti a titkosítást az oldal, ha a Címtárban a fotók megadásánál véletlen rákattintunk a Picasa Web albumok részre. (Feljön egy JS biztonsági hiba, ha azt leokézzuk, akkor veszítjük el, kijelentkezés után is megmarad — WTF. Chrome alatt mindez.)

5.

Nem értem, miért kellett a feliratokat (pl. Archive, Mark as Spam stb.) ikonokra cserélni. Szokatlan, hoverolni kell, nehogy mellémenjen, át kell szokni. (De miért, minek.)

6.

A fixre hagyott fejléc sok hasznos képernyőfelületet vesz el, felesleges “dizájnolgatás”. Ennek így nem sok hozadékát látom.

———

Verdikt: én értem, hogy ott a sok designeri munkaóra, amit fel kell használni, de könyörgöm, legalább ne visszafelé menjünk. Közepes osztályzatot adtam ennek a projektnek — szép hímtag, de sok alkalmazkodást feltételező, ugyanakkor kellemetlen, kissé érett-túrós a szopási élmény.

Összeomlott az Apple

Napi Gazdaság, ma reggel:

Hatalmasat zuhant az Apple árfolyama, miután a társaság az elemzői várakozásoktól elmaradó jelentést tett közzé.

(…)

[Az Apple] több mint 17 millió iPhone-t adott el a július és szeptember közötti negyedévben, 21 százalékkal többet mint 2010 azonos időszakában.

(…)

Az iPhone-t illetően az elemzők 20,3 milliós eladást vártak.

Néha tényleg nem értem, mit írnak ezek, bulvárt? Azért, mert a Wall Street azt várja, hogy még több, még több legyen a szám, attól összeomlana valami?

Az Apple sikeresebb, mint valaha. Csak egy példa: még 5,4 milliárd dollárral több pénzük van mint három hónappal ezelőtt, 81,5 mrd dolláron ülnek szeptember 24-i zárást követően. Minden számuk jobb, viszont a tőzsdének úgy tűnik soha semmi nem elég.

Az Apple valóban kevesebb telefont adott el ebben a negyedévben, mint az előzőben. Q3-ban 20,34 milliót adtak el, Q4-ben 17,07-et, de a bázishoz képest (gyk: előző év Q4 időszaka) 21%-os a növekedés. Ráadásul ott van a 4S indulása, amivel indulási rekordot döntöttek. Egyáltalán nem úgy néz ki, hogy itt bármi összeomlana.

Nekem inkább most a Napi Gazdaság, mint gazdasági szaklap omlott össze egy kicsit, lefordították a hírt, nem érvelnek semmivel, felülnek a tőzsdei agyatlan zsinórra, végül ráaggatnak egy kattintékony címet. Slendrián munka.

A kereskedelmi csatornák működése, első rész

A kereskedelmi televízió és rádiócsatornák szerkesztői előszeretettel nyúlnak lefelé témák miatt, a földön hever valami, könnyen lehet beemelni a reggeli beszélgetős műsorba. Ezzel kapcsolatban semmiféle problémát, vagy kivetnivalót nem látok.

Van viszont egy olyan apróság a részükről, ami, ha úgy tetszik, teljesen természetes, első kézből tapasztalva viszont teljesen szükségtelen. Erről fogok most írni.

Adott volt minden: a Futóblogon lehoztunk egy sztorit Janiról a “leggyorsabban futó” hajléktalanról. Jani teljesen jólszituált férfi, de pillanatnyilag nincs fedél a feje fölött. Markocsán “MCM” Sanyi futóedzővel haverkodott össze, aki szerette volna, ha Jani története kap egy kis publicitást.

Rövidítek: a csaknem 1000 lájkot és több száz kommentet gyűjtő posztból igazi kis “sikertörténet” lett, több kereskedelmi tévé is szagot fogott. Egyébként azzal kezdődött, hogy a Garmin felajánlott egy pulzusmérő órát, a Nike sportcipőt, a BSI benevezte a futóversenyre, az olvasók pedig gyűjtést és ÁLLÁST intéztek neki — egészen elképesztő dolgok mozdultak meg.

Ma reggel Markocsán “MCM” Sanyi és Jani az RTL reggeli beszélgetős műsorának vendégei voltak. Az adás:

Sanyival adás előtt aláírattak egy papírt, hogy nem említhet egyetlen márkanevet sem. Végül azt mondta, hogy egy “nájki” említést engedélyezzenek. Megkapta az engedélyt, ez el is hangzik a felvételen, sőt, picit több is, remélem jól fel is szisszentek a helyi kertévés farkasok.

A siker mögött ugyanis a Nike Futóklub és a Futóblog áll. Előbbi nyújtja Janinak a mindennapi dolgokat, utóbbiban pedig az olvasók szerveztek meg neki gyakorlatilag mindent a több részes poszt hozzászólásai között.

Volt bennem egyfajta naivitás, hogy ha Sanyi bemegy a műsorba, akkor egy URL elhelyezhető a neve alatt, de legalábbis a “Nike Futóklub” megnevezés. Hát nem, kereskedelmi tévében kizárólag az mehet, amiért fizetnek is.

Márpedig ennek oda-vissza alapon kellene működnie. Az RTL itt elmegy a sztoriért, felhasználja ahhoz, hogy a reggeli műsora érdekesebb legyen, cserébe pedig rendes és korrekt hivatkozást tesz arra, hogy mit látunk — ha esetleg valakit bővebben is érdekelne a téma.

Kicsit olyan ez, mintha az Index írna egy sztorit valamiről és nem linkelné, sőt, nem nevezné néven! az adott dolgot, mert azok nem fizettek nekik. Tényleg hihetetlen. A kereskedelmi televíziózás gyarló és értelmetlen CÖLÖBGYÁR. Örülök minden másodpercnek, amit azzal töltök, hogy nem nézem a kereskedelmi csatornákat.

Disclaimer: a Futóblog főszerkesztője vagyok, a fenti írás a privát véleményem tartalmazza és nem köthető a Nike Magyarország Kft-hez

Megfejtőemberek országa

A TWICA blogon futott ma egy sztori arról, hogy az iPod touch termékfotójának elkészítéséhez 54 különféle mélységélességű expozícióból rakták össze azt a képet, ami — az Apple szerint! — a tökéletes:

Úgy vettem észre, hogy a fotózáshoz mindenki ért, akinek 200 ezer forintot meghaladó szettje van otthon. A szett értékével egyenes arányban nő a hozzáértés. Íme néhány hozzáértő:

Ezt egy sima kit obival meg lehet oldani (ahogy fentebb olvasható remek újmagyar szóval: “megfotózható” 🙂 ), mondjuk 55-70 mm körül, nagy mélységélességgel, jó megvilágitással. Ha nagyon profik akarunk lenni, akkor még egy sötét képet is lehet lőni, a bekapcsolt displayről, aztán HDR-ként összerakni a 2 képet, és kész.

Egy másik szaki:

Az egyszerű termékfotókat ma már grafikusok készítik a készülék 3D terei alapján. Így sokkal egyszerűbb, mint lefotózni. Ilyenek kerülnek pl. a termékkatalógusokba, szórólapokra (a készülék látható elölről, és kész), az itt látható iPad2 hirdetésben is ilyen van. De én már láttam olyan Mercedes hirdetést is, amiben egy megrajzolt (még nem volt gyártásban) autót helyeztek valós utcai helyszínekbe a fotókon.

(…)

A mélységélességgel kapcsolatban: simán le lehet fotózni megfelelő objektívvel egy ekkora tárgyat teljesen élesre, csak nem kell hozzá olyan közel menni. Itt inkább a látószög miatt használja ezt a technikát a fotós.

Egy harmadik okostojás:

ez egy irreálisan leképzett axonometrikus kép, kizárt, hogy 50+ fotóból lett összerakva, az max egy legenda.

Jajj, a fotózást nagyon bírom! Lehet, hogy a világ legjobb márkájához csinálnak termékfotót annyi pénzből, amennyit a tisztelt kollégák még nem láttak, de egyből mindenki megfejti, hogyan kellett volna.

Tessék már elgondolkodni azon, hogy, sőt, lehet, hogy van annak valami kibaszott oka, hogy így csinálták meg, nem? Lehet, hogy annak is oka van, hogy nem kibaszott 3D maketteket raknak be, nem? Nem lehet, hogy nem véletlen az, hogy ők ülnek ott, mi meg itt és ők jobban értenek hozzá, he?

De segítek a komment kultúra megteremtésében. A fenti képhez egyetlen releváns komment fűzhető:

“Fantaszikus termékfotó lett belőle, tökéletes, csodálatra méltó.”

Függöny.

Az idegenek köztünk vannak

Carl Sagan a kérdés kapcsán:

Occasionally, by the way, I get a letter from someone who is in “contact” with an extraterrestrial who invites me to “ask anything.” And so I have a list of questions. The extraterrestrial are very advanced, remember. So I ask things like, “Please give a short proof of Fermat’s Last Theorem.” Or the Goldbach Conjecture. And then I have to explain what these are, because extraterrestrials will not call it Fermat’s Last Theorem, so I write out the little equation with the exponents. I never get an answer. On the other hand, if I ask something like “Should we humans be good?” I always get an answer. I think something can be deduced from this differential ability to answer questions. Anything vague they are extremely happy to respond to, but anything specific, where there is a chance to find out if they actually know anything, there is only silence.

— Carl Sagan – The Burden of Skepticism (1987)

Innentől az első ufó, akibe belebotlok kapni fogja a kérdést: Goldbach sejtés proof faszikám? Na, majd 2012-ben a következő világvégén megtudjuk. De ha már itt vagyunk, ez nagyon vicces: az idős bácsi, aki 2011. május 21-re jövendölte a rapture-t most már október 11-ben gondolkodik — ez önmagában nem lenne baj, ha nem fordítana 100 millió dollárt arra, hogy tudassa mindenkivel:

Camping had originally predicted the Rapture would occur on 21 May 2011, with the world ending on 21 October 2011. His Family Radio religious broadcaster spent US$100 million on an information campaign, and many followers spent all their resources. When his original date failed to come about, Camping revised his prediction and said that in May 21 a “Spiritual Judgment” took place and both the physical Rapture and the end of the world would occur on 21 October 2011.

Az emberi hülyeségnek tényleg nincsenek határai, viszont érdemes harcolni ellenük.

Lars von Trier’s 2011 film Melancholia features a plot in which a planet emerges from behind the Sun onto a collision course with Earth. Announcing his company’s purchase of the film, the head of Magnolia Pictures said in a press release, “As the 2012 apocalypse is upon us, it is time to prepare for a cinematic last supper.”

Végül az, hogy mire számíthatunk 2012. december 21-én:

Several scenarios for the end of the world including galactic alignment, a geomagnetic reversal, a collision with Planet Nibiru or some other interplanetary object, alien invasion, earth being destroyed by a giant supernova.

Bezzeg a tsunamit, meg a földrengéseket illetően lennének ilyen pontos jövendöléseitek, BASZKI.

Ez a séma pontosan az emberi félelemre, mint pszichológiai motivációra épülő csokkerség. Mint amikor azt írják a lánclevélben, hogy küldd tovább, vagy borzasztó szerencsétlenség fog érni, és mindenki továbbküldi. Hát nem, aki ilyet leír, azt fogja borzasztó szerencsétlenség érni. De továbbmegyek: aki azt a hülyeséget kitalálta, hogy “lekopogom”, valójában egy szerepet tévesztett harkály, aki mémekkel akar fennmaradni.

Az álljon fel, aki nem kopogtat. Én például nem kopogok le soha semmit, sőt, kacagok azokon, akik igen. Kopogtatsz, mert harkály vagy? Segítek, nem vagy harkály, nem kell kopogtatni, egyszerűen ki lehet mondani dolgokat: eddig még nem baszott meg az APEH. Kopogás nélkül.

Holnap vége a világnak, erre ideje időben felkészülni

The New York Times:

Rájár a rúd a három, fenti képen látható fiatal gyerekre. Az apjuk és anyjuk abban hisz, hogy holnap vége lesz a világnak. Az anya két éve még nővér volt, otthagyta az állását, a gyerekek felsőoktatásra szánt pénzét sem tették már félre, sőt, ilyen idióta pólókat készítenek.

Gratulálok, bazmeg, okosok vagytok. Legalább a gyerekeknek nem kéne elszenvedniük a faszságaitokat, ez a felháborító, nem a gay pride.

Mindenki elolvasta a Microsoftos hirdetést? Akkor mehetünk tovább? Jó.

Először is: a kiló kontextustól függően jelentheti a százat. Nálam. Ezt a jövőben is így fogom használni. Vagy száz ezret, vagy simán százat. És nem érdekel, ha valaki kitalálta, hogy ezret kellene, hogy jelentsen. A köznyelvben, ha megkérdezel valakit, mennyit keres, vagy mennyi jattot adott, általában így válaszolnak. Aki ezen lovagol, vagy rugózik, az az órarugó gerincű felpattanó.

Másodszor: az milyen gyakorlat, hogy felrakják a nevem valami hoteles listára és hetente kétszer kapom a jobbnál jobb ajánlatokat? Most le akartam iratkozni róla, ezt írják:

Az egyedi ajánlatokról bármikor leiratkozhat bejelentkezés után a Saját oldalam / Adataim menüpont alatt az “Egyéb adatok, időszakos akciókhoz” doboz “Akciók, hirdetések” jelölőnégyzet kikapcsolásával.

Mivan? Válaszolok nekik, hogy azonnal vegyenek le (eFinek van egy “Megtiltom” kezdetű szabvány emailje hasonló esetekre, én általában szeretek két mondatot írni, abból mindig lejön az aktuális lelkiállapotom), erre bazmeg visszajön a mail: “Recipient address rejected: User unknown in virtual mailbox table (state 14)”.

Kész. Írni fogok rá egy filtert. Írni fogok rá egy filtert. Sőt, esküszöm veszek egy akciós éjszakát, kifizetem nekik, aztán belógok az igazgató szobájába és megkeresem, hol tartja a zsebkendőit.

Nem értem

A Lionban levő rendszer névjegy így néz ki:

Nem értem ezt a sokszínű ikonos fejlécet. Mi ez? Időgép? Csak én látom ilyen szörnyűnek? Tudom, hogy tabok és nem funkciókról van szó, ezért nem rakhatják ki ezt:

De akkor, baze, ki kéne tenniük ezt:

Vagy legalábbis valami ilyesmit iOS-szerűen (tudom, hogy funkciók):

Most nem ásom bele szombat éjjel magam jobban ebbe a kérdésbe, de valami itt nekem bűz-lik. Nem tetszik ez nekem. Ha mégis, akkor már rajzos ikonok legyenek, könyörgöm:

Azt hiszem inkább ez a bajom. Lehet, hogy ideiglenesek még azok az ikonok. Nagyon remélem, különben mehetünk vissza Windowsra ugrálni!