Plastik média

Régen láttam ennyire jó videót. Ilyen pökhendien, ilyen természetesen, ilyen újszerűen és az egészet ennyire könnyűnek mutatva csak a legnagyobbak tudják. 01:18-as csukafejesnél nem mondta neki senki, hogy “hé, öreg, előrefelé nem így kell ugrani! your doing it wrong!!” (Mielőtt még valaki megkérdi a passzentos zenét, ami önmagában is megér egy posztot, egy fiatalokból álló amerikai mashup-banda nudisco száma: The White Panda – Shake Drop on Video, honlapjukon az összes számuk letölthető ingyen, albumuk megmazsolázható a bandcampen)

Lift helyett lépcsőzöm mostanában. Nem egy nagy sportteljesítmény, de legalább nem érzem azt, hogy lecsípnék a napi mozgásból. Tegnap hazajöttünk Lindával, kezemben egy zsugor ásványvíz, azzal is felcipekedtem. Egy másik alkalommal egy idősebb, hatvanas nő ballagott fel a lépcsőházban, lihegett, elengedett maga mellett. Nem akartam ráejteni egy hivataloskodó “jó napot”-ot, így annyit kérdeztem tőle: “Verseny?” Elmosolyodott. Megkérdeztem tőle, miért nem lifttel megy? Azt válaszolta: “Amíg bírok, nem liftezek.”

A biztosítókötél nélküli mászás extrém sport. A kihívás?

The challenge of free soloing typically lies in the mental difficulty of staying focused, not in the physical difficulties of the climbing itself.

Azt hiszem tökéletesen értem a dolgot.

Csétomi három órán belüli (!) maratonit tervezett Párizsban:

Aszkéta módon a nyaraláskor kívánatos sörmennyiségnek csak töredékét, két korsót engedélyeztem magamnak 1 dél / 1 este bontásban. Vacsora előtt még bejártuk a Diadalív környékén a kb. 4 km hosszú rajt és célzónát. A kiszolgáló épületek (gyúró-sátor, ruhatár) méreteiből arra következtettem, hogy a másnapi menet nem lesz túl egyszerű.

Én is futok, persze ehhez képest öcsi szinten, de baromira átjött, hogy mik azok a célok, amikért érdemes. A Futóblog egyik jobb posztjainak egyike, érdemes végigolvasni, inspirálódni.

DK:

Azt hittem rosszabbul fogom viselni. Nincs gond, iszom a búzafűlevet és eszegetem mellé a rozskenyeret. Máskor délután már hisztiznék, most valahogy elfogadtam fejben, hogy ez egy ilyen hét, rá tudtam hangolódni már jó előre. Inni nehezemre esik. Nem könnyű nekem napi 3 liter vizet innom, erőszakolom le a torkomon, mindig öntök a pohárba, hogy lássam, hogy van. Délután kicsit szédültem, de aztán az is elmúlt.

Ez az a pont, amit tőlem soha senki nem fog látni. Sport jöhet, de ezek a búzafűlé kúrák a szédüléssel – ki van zárva. Most jön a tavasz, újra be kéne nekem is lendülnöm az aktív sportba. Egy kis mosogatással és pakolással kezdem.

Szombaton megint megcsináljuk a JUST 30 versenyt a Margit-szigeten: óra nélkül, chip-es méréssel, egy kör, 5350 méter. Az nyer, aki a legközelebb tudja 30 perchez futni a távot. Jelentkezés limitált létszámban:

Többet a Futóblogon. Aki szokott futni, javaslom, jelentkezzen. A verseny egyébként ingyenes.

Az egyik legjobb focis videó, amit valaha láttam.

Idén január 1-én megjelent a @Nike twitter kontó és inspirálnak minden futót – egyesével. Ez annyira így van, hogy próbaképpen beszúrtam nekik valamit én is, amire értelemszerűen másnap kaptam a választ. Annyira megtetszett a dolog (teljesen elfelejtettem addigra a futásra tett ígéretemet), hogy azonnal a futócipőbe vágtam magam, és le is futottam a távot.

Nem értettem az elején, hogy mi ez az újabb hülyeség, hogy #makeitcount, de a lényeg pontosan attól lesz, hogy csinálni kell. Egyesével válaszolni mindenkinek, jól megírni és odafigyelni arra, mit ír. A marketinghez nagyon ért az a cég, mindig is nagyon értett.

A fenti idézettel indult el a Nike twitter kontója. Tényleg furcsa, hogy 2012-ben indulnak a social ezen szegletében, de eddig még nem volt ilyenjük. (@NikeWomen volt.)

Futóblog:

16 éves koromtól már keményen buliztam és akkoriban kezdtem el dohányozni is. Természetesen ez az életmód el is vitte az életemet egy olyan irányba, ami akkor “vagánynak” tűnt, ma már csak egy nagy butaságnak tartom. Az egyetemre sem vettek fel, így elkezdtem dolgozni. Nappal dolgoztam, este buliztam.

Teltek az évek, és azt vettem észre, hogy naponta 2 doboz cigit szívok, 92kg vagyok. (69 voltam, amikor érettségiztem.) A volt osztálytársaim bezzeg haladtak szépen: diploma, lakás, barátnő, nyaralás. Ebből a felsorolásból nekem csak a barátnő volt meg. Szerencsémre, mert mellettem állt és támogatott abban, hogy megváltozzak, és talpra álljak. Kapcsolatunk sajnos véget ért, de sosem fogom elfelejteni neki azt, amit értem tett.

Az elhatározás a legfontosabb dolog.

Amikor minden péntek-szombaton a WC előtt térdelsz, és az előző esti buli “utórezgéseit” nyomod, valamit nagyon elrontottál. Egyik ilyen délelőtt elhatároztam, hogy VÉGE! És mit ad Isten, egy héttel később újra ott térdepeltem. De akkor újra megfogadtam, hogy befejezem és leszokok a cigiről. Nem akartam többet, csak abba akartam hagyni a dohányzást. Teltek az órák és fetrengtem a szobámban, elvonási tüneteim voltak, szenvedtem, de valahogy eltelt az a vasárnap is. 27 éves voltam. 11 éve ez volt az első nap, hogy nem gyújtottam rá.

Remek motivációs írás, érdemes végigolvasni.

On September, 07 2011, Rice released The Art of Flight, a film made in collaboration with the same team behind ‘That’s It, That’s All’, including John Jackson, Mark Landvik and Jeremy Jones. The film is said to be one of the best snowboard movies ever made, with a budget being well into the millions of dollars.

Megnéztem, döbbenetes, látványos, szuper zenékkel. Persze, mint film nem állja meg a helyét, inkább havas slideshow (mint a traileren is). Aki arra kíváncsi, hogy rengeteg pénzből mit lehet csinálni technikailag, nézze meg. Tényleg, ez a plafon.

iTunes HU Store 720p HD — €9,99.-

Ághassi Attila készített vele interjút:

“Itthon elvoltam a haverokkal, lábteniszeztünk, az érdemi munka elmaradt, mert kicsit lazítottam. Meglett az ára, nagyon megbecsültem, hogy nem adtak kölcsön, amikor hullámvölgybe kerültem 2009 őszén. Nem is tudom, hogyan alakult volna akkor az életem. Ilyen ma már nem fordulhatna elő. Saját bőrömön érezhettem, mit jelent az igazi profizmus, hogyan kell száz százalékig a munkámnak élni. Most már az étkezésemre is fokozottan figyelek, a konditeremben többet dolgozom az előírtnál.”

A “baromi jó és inspiratív, de nem a Mario grafikák miatt” videó gyűjteményünkből:

Tempest Freerunning Academy is California’s first indoor training facility solely dedicated to the growth and spread of freerunning and parkour.

Vivát!!

Ezt a szezont is megúsztam sérülés nélkül. Murauból hazavezetni pribék volt, de megcsináltam. Utolsó nap már nem csúsztunk, idő is szar volt, jegyet se vettünk. Sok kitérő volt még út közben, például megálltunk Parndorfban. Figyelmes Plastik olvasó ismerheti a parndorfi hozzáállásomat, viszont ezt most felülírnám: hétköznap mentünk, este 17 óra körül értünk oda, alig lézengett néhány szlovák, volt kínálat is, remek böngészésre volt lehetőségünk.

Nekem ma kifejezetten egy ok miatt volt érdekes az outlet: a Burton bolt miatt. Nem tudom, ki mennyire van képben a legnagyobb snowboard gear és apparel gyártót illetően, itt van két infó. Az első, hogy tavaly áthelyezték a lapok gyártását Vermontból Ausztriába (költségcsökkentés miatt, bár szerintem Innsbruck is csöcs drága — ők tudják). Jake azt mondta, hogy az R&D továbbra is Vermontban lesz, de Európában gyártanak. A gyár Innsbruck mellett van, de a városban van egy flagship boltjuk is. A másik infó: Parndorfban van a hivatalos európai outletjük, amit még a weblapjukon is hírelnek kiemelten. Ez:

Kurva jó. Van méret mindenből, sok modell, lapok nincsenek 160 fölött, kötés is csak kirakat szinten, de ruházatot lehet vásárolni jól és elég olcsón. 250 euró körüli retail árú ruhákat nem ritkán 80 eurón lehet megpattintani, úgyhogy egy felsővel, egy nadrággal és egy farmerral távoztam. Mindent harmad áron vettem, a farmerért konkrétan 10 rugót fizettem ki. És volt hízott blogger 38-as méret is, fasza, nem is pödörtem sokat a részleteket.

Egyáltalán nem zavar, hogy az új szerelésemet nem fogom viselni őszig/télig, széles a vigyor az arcomon, hogy szezon utáni leértékelésben tavalyi modellt milyen frankón vettem! Ráadásul a ruha is nagyon tetszik. Határozott elképzelésem volt, hogy újítok, 2003 óta nem vettem semmit magamnak.

A kötésemet egyébként +6 / -6 fokba átrakattam utolsó napon, sőt, szélesebbre is vettük:

ruha még a régi, kihízott, kinőtt

A 159-es lappal az a tervem, hogy Lindának adom (mérsékelten érdeklődik), én meg veszek majd valamit leértékelve — ugyanezt csináltam a teniszütővel is, megvettem a Nadal-féle Aero Pro Drive-ot 40 ezer bruttó helyett 17-ért, valami versenyzői teszt ütő volt, kb egy órát játszhatott vele csórikám. A snowboard-célom 160 fölötti fa freeride lap — nem tudjátok hol érdemes rámozdulni? A mostaniban nincsen fa és a kötése is ez az annak idején még menőnek számító “Custom SI” step-in féleség. Igazából nem jó, mennem kell a pántosra, rohadt fura, hogy nem én rántom fel a lapot, hanem a talpamhoz van “ragadva”.

Különösebben nem érdekel a téma, őszig van időm felkészülni. Amit viszont nem fogok lespórolni, az az állóképesség. Előtte két héttel intenzív edzést kell nyomni lábra. Ez a Szasza-féle “endurance cross” kurva jó rá, kár, hogy nem csináltam huzamosabban.

Murauról meg annyit, hogy március 15 körüli napokon az iszonyatos magyar invázió miatt nem javaslom senkinek a részvételt. Komolyan, mindenhova, csak a Kreischbergre ne. Amúgy a felszereltség se jó (nagyon jól fogalmazta meg valaki a hozzászólások közt, hogy úgyhagyták a magyaroknak), hütték is repedt-szarok — a fő hüttében a tojás tetején például kora délutánra elfogytak cikkek, käsekreinert egyáltalán nem is tartanak stb, sorolhatnám holnapig az elkényeztetett problémáimat… Schladming, Naßfeld nekem sokkal jobban tetszenek például.

A síelésnek tehát vége, holnaptól jönnek a DOLGOS HÉTKÖZNAPOK!!