Category archives for "The Barcelona Experience"

Emberarcú sztárok

Barcelonai kinn tartózkodásunk gasztronómiai / kulturális szempontból nem tudott kellően fókuszált és célirányos lenni, elsősorban a Moto2 miatt mentünk. A második estén ettől függetlenül egy nagyon exkluzív és családi étteremben töltöttük az estét, ahova nem véletlen jutottunk el.

Elég megveszekedett volt a szombat esténk: Talma 32. pozíciót futotta az időmérő edzésen, csapattársa Iannone az első lett, így náluk összeült a válságstáb és felénk udvariasan lekommunikálták, hogy bocsi, de mégsem megyünk bulizni.

A Barcelonában tartózkodó Hungarian Journalist V.I.P. alakulat viszont rendíthetetlenül tartotta magát a programhoz, kisvártatva meg is érkezett a “Gorria” nevű étterem elé.

Hihetetlenül jó étterem! Családias, van benne valami antik robusztusság, hatalmas körbeülhető asztal, faragott bútorok, hordók, túlméretezett székek, könyvespolc, idős katalán személyzet. Az elején még nem is sejtettem, hogy itt finomat fogunk enni.

Az ételek rendre váltották egymást, nem étlapoztunk, hanem a helyiekre bíztuk magunkat. Rengeteg tál jött előétel gyanánt, íme egy sonka kezdésnek:

A kép nem tudja visszaadni azt az omlósságot és ízt, amit tapasztaltam a kóstolásakor. Ahogy a számba vettem, sírni akartam, pedig ez csak egy szelet sonka. Sajnos nem minden fogást dokumentáltam, de itt van a zöldborsós halleves kagylóval:

Később pedig főételnek:

Hatalmas kompetenciát véltem felfedezni ezen ételek mögött, ami remélem a képeken is érezhető. Sajnos nem tudtam kellőképp az ételekre fókuszálni, mert sodródtunk az eseményekkel és spanyolul sem beszéltem, de annyit el tudok mondani, hogy egy nagy komplexitású és jól elkészített vacsorát ettünk.

Az ételeket félretéve még egy kis háttér: Talmácsi Gáborék nem először járnak Barcelonában és kialakították már a megfelelő helyismeretet. Nem is az étteremre, hanem a helybéli magyarokra lehet itt gondolni, azon belül is Nagy Lacira, aki az FC Barcelona kézilabdacsapat kapitánya.

Megmondom őszintén, hogy csak később tudtam meg, hogy kicsoda Nagy Laci. Az egészből annyit érzékeltem, hogy az étteremben három személy várt bennünket: egy brutálisan magas gyerek, aki magyarul beszélt (ez volt ő), és két spanyol bennszülött. Nagy Laci magasságát szemlélteti az alábbi kép, én magam 191 centi vagyok:

Nagy Laciról némi összefoglaló: 2000 óta él Barcelonában, tökéletes kiejtéssel beszél folyékonyan spanyolul. Eredetileg szegedi, a Pick Szeged kézilabdacsapatában játszott, onnan igazolt le a világ egyik legjobb kézilabdacsapatához az FC Barcelonához, aminek 2004 óta a kapitánya. (Vezetése alatt is nyertek már bajnokságot.) A hazai sportmédiában arról híresült el, hogy nem akar a magyar válogatottban játszani, sőt, haza se nagyon látogat. Megértem, hogy ez a hazaiak önérzetét sérti, de Nagy Laci is nagyon érthető csávó: az FC Barca a világ egyik legjobb sportklubja. (Sőt, több is, mint klub, nem igaz, Bede?) Ebbe a kérdésbe ezen túlmenően nem akarok belebonyolódni.

Szóval fogalmam sem volt, hogy ki a magas ember, de feltűnt, hogy kibaszott udvarias. Mindenkihez volt egy jó szava, roppant visszafogott, segítőkész, útmutató. Eleve egy órás késéssel, este 11-kor érkeztünk meg a helyre, egy szót nem szólt. Minden ételt elmagyarázott, bort berendelte, készséges és érdeklődő volt végig.

Álljunk meg egy szóra. Elhiszitek azt, hogy Nagy László az FC Barcelona csapatkapitánya Sasvári József, számára tök ismeretlen, háztáji bloggere iránt érdeklődő kérdést tesz fel? Hát magam is meglepődtem ezen a dolgon! Az, hogy én érdeklődök, egy teljesen más kategóriájú dolog. Nagy Laci viszont nem volt rest, egy igazi sztárallűröktől mentes, emberarcú sztár.

Később elvitt minket egy igen zsúfolt tengerparti diszkóba. Egy autóval mentünk vele. A tengerpart tele volt drogos junkie-kkal, meg mindenféle Mos Eisley-formákkal, akik nagyon viccesen “basket man”-nak szólították őt, sőt, még fotózkodni is megálltak. Laci bevitt minket a V.I.P. helyre, sőt, még engem is be tudott beszélni, pedig csak rövidnadrág volt rajtam (mint kiderült rövid gatyában nem lehet bemenni a diszkóba).

A diszkóban mindenkitől megkérdezte, hogy mit piál. Én hirtelen ötlettől vezérelve a pezsgőt kértem. Fogalmam sincs miért, de megkívántam. Megjött egy vödör viszki-kóla, pezsgő sehol. Nagy Laci odajön hozzám, háztáji bloggerhez — ezt nem is tudja egyébként, majd elnézést kér, mert nincs pezsgő. Mondom neki, nem gond, addig úgyis denszelek. Eltelik egy negyed óra, megjelenik Nagy László az FC Barcelona csapatkapitánya kezében egy pohár pezsgővel. Átnyújtja nekem elnézést kérve. A pofám leszakadt.

Ez az incidens csak egy apróság volt Nagy Laci aznap esti tevékenységében, benne egy igazi úriembert ismertem meg, aki mindenkivel egyformán kedves, visszafogott, normális, emberarcú. El is határoztam, hogy ha valamikor az életben én is profi sportoló leszek, ugyanilyen emberarcú leszek, mint ő.

A róla készített portré képemet feltöltöttem a Wikipédia megfelelő magyar szócikkéhez, illetve előzetesen a commons-ba, ami a képek sztenderd “repója” arrafelé:

Előzetes jóváhagyásra vár a módosítás, nagyon izgulok, hogy át fog-e menni, vagy visszadobják, mert nem töltöttem ki valami mezőt az alsó sorban. Ettől függetlenül jó érzés, hogy én is hozzá tudtam tenni valamit egy szócikkhez, ezt a mondatot is olyan jó olvasni: “Én, e mű készítője ezennel ezt a művet köztulajdonba bocsátom. Ez világszerte érvényes.”

De visszatérve a poszt címéhez: miért a többesszám? Nos, azért, mert túl hosszúra nyúlt jelen írásunk, így a legeslegnagyobb Barca sztár még csak ez után jön majd. 🙂

Híres emberek testközelből (2)

(folytatjuk barcelonai celeb-riportunkat)

A paddockban Antonio Banderas csapata volt a közvetlen szomszédunk. Banderas a paddockban is akkora V.I.P., hogy mindig testőrrel mozgott, és ha megjelent, egyből emberek jelentek meg, akik közös képeket akartak vele készíteni. Ezen emberek csoportjába tartozott a Plastik média szerkesztője is.

De nézzük csak a dolgot egy picit korábbról.

Banderast először csak a távolban pillantottam meg, ráadásul annyi ember közt, hogy nem is láttam. Valaki mondta a boxban, hogy “ott van Banderas!” és tényleg: 200 méterrel arrébb egy csomó ember. A dolog teljesen érdektelen volt, bár hozzáteszem, hogy elfogott az az érzés, hogy néhány box-szal arrébb ott van Antonio Banderas személyesen. (Még soha életemben nem voltam világsztár közelében.)

Kicsit később a melegben benyitottam a motorhome-ba, ahol Bochkor Gábor és kedvese, Várkonyi Andrea múlatták az időt néhány olasz Fimmcós bennszülött társaságában. Az asztalhoz értem, Várkonyi Andi szó szerint a következőt mondta: “Nem láttad a szomszédban Banderast? Menjünk ki és fotózzuk le.”

“OKÉ!” — benne voltam a celeb-squared buliban, és amúgy sem volt mit csinálni abban az irtózatos katalán melegben. Kiálltunk Banderas motorhome-ja elé, aztán elkezdtük fixálni az ajtót. Nem történt semmi, Banderas motorhome-ja elején biztonsági őr állt, belépés csak kártyával. Egyszer csak megjelent Bochkor és jelzi, hogy a célszemély benn van és mozgásba indult a létesítményen belül. Bochkor el. Tovább dumáltunk, iszonyatos meleg, telik-múlik az idő, majd kisvártatva

MEGJELENT ANTONIO BANDERAS!! OHNOES! OMG! W00T!

Komolyan mondom, köpni-nyelni nem tudtam egy pillanatig. Várkonyi Andrea sokkal rutinosabb celeb-megfigyelő lehet nálam, mert ezen a ponton már ott is termett mellettük, Antonio két másik faszival hármasban jelent meg a színen. Gyorsan kattintottam is egyet hűséges G9 fényképezőmmel:

Fenti képen balról Várkonyi Andrea feje, aki már a művész úr mellé is állt:

Világosan emlékszem, hogy bajai angol akcentusommal megkértem Antoniót egy újabb közös fotóra, gyorsan helyet cseréltünk:

Banderas egyébként teljesen jó fej volt, megkérdezte, honnan jöttünk, beüvöltöttem, hogy HUNGARIAN JOURNALIST V.I.P.!, mondta, hogy ismeri Budapestet, itt forgatta az Evitát.

Nagyon izgatott lettem az eset kapcsán, egyáltalán nem tűnt fel, hogy a motorhome-ban az asztalnál ült Talmácsi Gábor, akit egészen konkrétan akkor láttam életemben először, mellette Bochkor, én meg büszkén lobogtattam a fényképezőmet a levegőbe. Talmát nem érdekelte különösebben a dolog, el volt foglalva az időmérővel.

Tudom, hogy innen Budapestről, nyugiből, relaxból tekintve ez az egész sztori nem hír, viszont ott lenni és megélni a helyszínen kurva jó volt. Nekem meg aztán főleg, különösen azért, mert a magyar celebekkel együtt lestem a worldwide celebre, elhihetitek mekkora overloadot okozott az agyamnak.

Még most is szédülök!! (folytatjuk)

Várkonyi Andi is “leblogolta” az eseményt, kontrasztosításképpen itt is szerepeltetem:

Aki érti ezt a posztot, nyomja meg a lájk gombot a bejegyzés címe alatt. Szinte szükségtelen, de újra ismétlem magam: a “The Barcelona Experience” sorozatot tovább folytatjuk, teljesen felesleges (bár lehet!) ez ellen harcolni, tudom, hogy nem kifejezetten illeszkedik a Plastik alap struktúrájába, de ha rám hallgattok, elfogadtok két dolgot:

1. mindig arról írok, ami engem aktuálisan valami miatt érint / érdekel
2. Barcelona kibaszott nagy flash volt végig és eldöntöttem, hogy feldolgozom rendesen, faszán, mélyen

Sorozatunk következő részében: emberarcú sztárok!

Híres emberek testközelből (1)

A barcelonai túrára a szponzorunk meghívására a csapattal utazott Bochkor Gábor és kedvese, Várkonyi Andrea. Minden ember életében vannak pillanatok, amikor testközelbe kerül hírességekkel, erre fel kell készülni. Ez a poszt erről a felkészülésről szól.

Bochkor Gábort nem ismertem korábban. Annak idején egy irodaépületben dolgoztam vele, de beleestem abba a hibába, amibe mindenki beleesik: a büfében állt előttem a sorban és beszélgetett Boros Lajossal. Ilyenkor nem lehet nem görbén nézni a hírességre. Eleve minden gyanús: hangosan beszél, affektál, a szeme sem áll jól. Posztomban megpróbálok rávilágítani arra, hogy ez csak percepció. Valóban, így jön le mindig, de próbáljunk ilyenkor arra gondolni, hogy nem ismerjük a személyt és csak fókuszálunk a hülyeségekre.

Várkonyi Andreát semmilyen szinten nem ismertem. A szüleim látták a tévében, névről is ismerik. Egyszer találkoztam vele, mégpedig a Szalay tereprali edzésen, meg is szólítottam, mert más ruházatot viselt, mint Szalay Balázs, de három mondat után hátat fordított nekem, így elkönyveltem egy beképzelt nőszemélynek sztárallűrökkel (ugye?).

Egyszóval nem volt túl jó véleményem a Bochkor házaspárról, akit az egész ország ismer, Linda 82 éves nagymamájának pedig ők ketten személyes barátai, akikkel együtt gondolkodik a nap folyamán többször is. Hát így indultam neki Barcelonának. Tudtam, hogy ők is jönnek, azt is tudtam, hogy össze leszünk zárva három napig — franc se tudja.

Első reakciójuk, rólam, háztáji bloggerről jól jellemezhető az alábbi képpel, amiről már csak egy szövegbuborék hiányzik az “ez meg ki a fasz?” kérdő mondat kíséretében:

Egy ilyen hosszabb túra teljesen más, mint akár csak egy buli, vagy vacsora. Az emberek össze vannak zárva, önkéntelenül is együtt kell dolgokat csinálniuk, meg kell egymást kérni dolgokra, segíteni az elesetteken, zsebkendője kinek van, vigyázol a csomagjaimra, míg csavarok egyet stb. Én mindig azt mondom, hogy menj el valakivel nyaralni, akkor kibújik a szög a zsákból, ÉS VISZONT.

Ettől függetlenül valahogy nem viszonyultam sehogy a Bochkor házaspárhoz, hagytam magam folyni az eseményekkel. Bochkor eleve egy furcsa jelenség by definition. Én csak a rádióból ismerem a hangját, illetve fényképeket láttam róla. Ezzel gondolom sokan vannak így. Éppen ezért amikor megszólalt mindig valamilyen szürreális élmény kerített hatalmába, pedig ő is csak ugyanolyan ember, mint bárki más, csak eddig a rádióból hallottam a hangját. Itt van egy videó, aki ezt megnézi, és nem ismeri az embert, annak olyan lesz, mintha a tévét látná:


iPhone / iPad verzió

Pedig ez nem a tévé, ott álltam mellette és kameráztam. Ráadásul nem is vettem fel semmit, ez a snitt tényleg ennyiből áll csak. Barcelona reptér, Bochkor Gábor a rádiós magyar híresség és én, Sasvári József háztáji blogger egy rövid pillanatra egymás mellé ért a bolygón — ennyi. Figyeljük meg azt is, mit mond: nem mond semmi különöset, egy emberi, ám diplomatikus reakció a részéről, de lefordítva a “faszér’ kell kameráznia már megint valakinek itt a reptéren, a helyett, hogy mennénk tovább rákot zabálni” mondatot kell alá érteni.

Persze mentünk. Rákzabálás után a sétálóutca mellett betértünk nagyobb Vásárcsarnok-típusú piacra, ott velük tangóztam hármasban tovább.

Bochkorral kapcsolatban egy dolgot emelnék ki, ami szerintem valahol magyarázza az ő rádiós személyiségét is: érdeklődő. Ráadásul nem kell nagyon sokat erőltetni, hogy beszéljen egy témáról, érdeklik a dolgok, lehet vele szakérteni kérdésekben. Rólam is kérdezett, persze minden, amit hallott, később felhasználásra került ellenem. Elnevezett “blogi”-nak, amit a mai napig nem értek pontosan.

Várkonyi Andrea eredetileg orvos, később televíziós személyiség, illetve tereprali versenyző. Ez utóbbi dolog is a tévé kapcsán jött nála. Bochkorral együtt vannak öt éve, van egy közös gyerekük.

Andiról kiderült egy olyan dolog, ami meglepett: kütyü-buzi. Sőt, iPhone buzi, egyike a legnagyobb buziknak, bármilyen élethelyzetben koppintja a képernyőt. Ehhez képest még az is kiderült róla, hogy point-and-click kalandjáték buzi. Egyik kedvence például a Broken Sword, végigjátszotta a Directors Cut-ot. (Ez is onnan derült ki, hogy elkérte az iPad-emet, aztán végignézte a játékaimat, majd jelezte, hogy Barcelonában vásárolni szándékozik magának egyet — sajnos nem kapott.) Állítólag otthon könyvespolcnyi gyűjteménye is van a fontosabb játékokból.

Nem ismerte a We Rule-t, így megkértem rá, hogy telepítse fel. Fel is tette, sonicboom111 néven megtaláljátok, bárkinek megvarrja a ruháit, most 10-es szintű. Elhatároztam, hogy beviszem a twitter-felhőbe is, de túl rövidnek bizonyult a hétvége, ráadásul az ismerősei nem twittereznek, így én sem erőltettem különösebben.

Érdekes volt megismerni a Bochkor párt. Pozitív élményként érzem, hogy egyáltalán nem olyan sztárok fél méteres közelből, mint amilyennek prekoncepcionáltam őket, ráadásul Várkonyi Andi jelentős Mac / gaming érdeklődése teljesen váratlanul ért, és még mindig szédülök. Ahhoz képest, hogy a terepralin három mondatot bírt ki mellettem, most kiderült róla, hogy egy Mac-es gamer, egyfolytában kérdezgetett mindenféle dologról. Én persze türelmesen válaszolgattam a kérdésekre, de ezt bármikor megteszem, amikor valakiben őszinte érdeklődést látok.

A fentiektől eltekintve nem kell azt gondolni, hogy hétvégén már náluk sütöm a barbecuet, ez egyáltalán nincs így, sőt, ahogy hazaértünk, ki-ki ment vissza a saját életébe. Azt hiszem Andrea Plastik olvasóvá vált, legalábbis azt írta nekem a héten, hogy kirakta a home screenjére a Mario ikont.

Érdekes ebben az egészben, hogy az a show, amit a rádióban hallunk és tévében látunk, mennyire nem azonos a valósággal. Én tényleg azt hiszem, hogy a barcelonai hétvégén valamilyen szinten megismertem őket olyannak, mint amilyenek: mit szeretnek csinálni, mit nem, hogyan viselkednek, mit esznek, mit isznak, miről szeretnek beszélgetni. Ugyanolyan emberek ők is, mint te, vagy én, csak éppen benne élnek azokban a tömegtájékoztatási csatornákban, amik mindenkihez eljutnak az országban.

Nagyon fontosnak érzem jelezni, és megpróbálok én magam is minél erősebben koncentrálni erre a jövőben, nem szabad ugyanis embereket skatulyákba tenni nem létező, elgondolt dolgok miatt. Nagyon sokszor félrevezetett már engem is. (folytatjuk)

Függöny.

A verseny

(folytatjuk a korábban elkezdett barcelonai élménybeszámoló sorozatunkat a MotoGP versennyel)

A pálya hivatalos neve “Circuit de Catalunya” és technikailag nem is Barcelonában, hanem tőle egy picit északabbra, Mogyoród Montmeló mellett van. Taxival a közlekedés elég borsos, €60-ba (kb. 18e Ft.) kerül egy BCN transzfer.

A megérkezés nem volt egyáltalán csodába illő. Centiméteres távolságból szemlélve egyébként minden csoda teljesen befogadható élmény. Katalán rendőrök irányítják a forgalmat, tömeg van, motorral érkeznek az ország minden pontjából a GP őrültek, lassú haladás, narancssárga kordonnal terelt forgalom. Mi a “paddock” részbe mentünk, oda egyszerűbb a bejutás, de ha jól láttam, oda is két kapun át vezet az út.

Sokféle pass van egyébként, a szezon belépőből is több szint ismert:


ezek a legmenőbb szezon passzok

Nekünk futamra vonatkozó paddock belépőnk volt, amivel gyakorlatilag a csapatok között lehetett kóvályogni. Paddockon belül is vannak további szintek, illetve a nagyobb csapatokhoz semmivel nem lehet eljutni, csak ha odavalósi az ember (vagy az ember hosztesze). A kisebb csapatok egyáltalán nem zavartatják magukat, határozott fellépéssel mindenki oda botorkál be, ahova akar. A GP kategóriának külön kapuja van.

A paddockban csapatok, szponzoraik és azok vendégei, így például a Plastik média szerkesztője tartózkodnak. Egyáltalán nincsenek kevesen az istállók mögötti részen, a versenyzők és szervezők robogókkal közlekednek. Ottó, a csapat marketingfőnöke szerzett piros belépőt, meg robogót, aztán már mentünk is:


iPhone / iPad verzió

Szombaton szabadedzések és délután időmérő edzések vannak, ahol eldől, hogy ki honnan kezdi a vasárnapi futamot. A Fimmco pilótáinál egy érdekes helyzet állt elő, az időmérőn ugyanis Iannone az első (!) helyet szerezte meg, Talma pedig a 32. helyen végzett. (Ez annyira lesokkolta a csapatot, hogy nem is jöttek el velünk vacsorázni szombat este, másnap viszont Talma a második legjobb időt mente a motorjával a bemelegítésen.)

A vasárnapi futam három részre van felosztva: először lezavarják a 125 cm3 kategóriát, utána a Moto2-t, végül a GP-t, aztán mindenki hazamegy, csókol anyád: Lujza. Sebestyén Peti 16 éves magyar versenyzőnk élete első MotoGP futamán vett részt, és be is tudta fejezni. Sajnos a rajtnál köhögött valami a motorján, így csak késéssel a mezőny vége után tudott elindulni, viszont megcsinálta a futamot — utolsó helyezéssel. Azt hallottam, hogy az első versenyen még befejezni a futamot is nagy dolognak számít. Íme a befutója:


iPhone / iPad verzió

Talmáék versenye izgalmasabbnak ígérkezett, az is volt. Rögtön az első kanyarnál történt egy tömeges kicsúszás, ahol két esélyes, Shoya Tomizawa és Mike di Meglio is azonnal lapátra került, Talmácsi pedig elhúzott a mezőny élbolyban. Nem emlékszem pontosan, de szerintem még 7. helyre is feljött, végül 11. helyen zárta a futamot.

Iannone olasz hülyegyerek egy dologhoz ért: húzni a gázt. Ezt olyan jól csinálta, hogy nem vette figyelembe a sárga zászlót (nem lehet előzni), és meg is előzte a japán Takahashit, aztán szépen falták a köröket. A rendezőség adott egy kis időt a Fimmcónak, hogy közöljék a pilótával, hogy adja át a helyét. Mivel nem áll rádiókapcsolatban a pilóta és a csapat, esküszöm, egy A4-es papírt ragasztottak össze és arra próbáltak üzenetet írni.

Ahogy már írtam egy bekezdéssel korábban, Iannone olasz hülyegyerek egy dologhoz ért: húzni a gázt. Húzta is, nem foglalkozott semmivel, aztán a versenybíróság megelégelte a balfaszkodást (eddigre már a teljes katalán tévé a Fimmco boxában szaladgált) és boxutcai kitérőre intette Iannonét, aki ezzel ki is végezte magát, és a 13. helyen, Talmácsi mögött futott be végül. Hiába, tanulnia kell még, mert a jó sportoló nem agyatlan sportoló. Iannone és Talma befutója:


iPhone / iPad verzió

A verseny utolsó pillanatában történt még egy csúnya baleset: az egyik pilóta, Morales a célegyenesben éppen csak lekoccolta az előtte haladó Noyes kerekét, erre bumm, akkorát szaltózott motorral együtt, hogy ilyet még nem láttam. Ráadásul el a motor telibe is találta a szerencsétlent (akinek van idegrendszere hozzá, itt megnézheti). Állítólag megúszta komolyabb sérülés nélkül. A Moto2 futam végeredménye:

Magát a futamot a Fimmco boxból néztem végig, szörnyen jó élmény a csapattal együtt izgulni végig az eredményeket. Ez a kép azt hiszem jól jellemzi a pillanatot, amikor az első kör után Talma a 9. helyre katapultált (32-ről!):

Nem lenne a nevem Józsi, ha nem ültem volna fel Talma motorjára közvetlenül a verseny után. Nem lehetett hozzáérni a benzintank alatti részhez olyan forró volt, de a motor kerekei szintén.

A barcelonai élménybeszámolónkat “The Barcelona Experience” gyűjtőkategóriában folytatjuk. A következő részben: celebek!

MotoGP — wtf

Elkezdem feldolgozni a barcelonai MotoGP hétvégét. Első körben magát a befogadó környezetet elemzem ki egyszerűbb eszközeimmel, kitérve arra, hogy mi ez az egész sport. Természetesen a hozzászólások közt a helyesbítésnek helye van, sőt, kérek mindenkit, hogy aki jobban ért hozzá, emelje magasabb szintre a kontentot. Én őszintén szólva Talmából sem voltam képben. Lássuk az elejét!

Talmácsi Gábor 1981-ben született, tehát olyan idős, mint az öcsém. Gyorsaságimotor-versenyző. 4 éves kora óta motorozik, annak idején még bokszolt is. 2007-ben nyerte meg a MotoGP 125 cm3 bajnokságát. Apróbetűs kitérő: három kategóriája ismert 2010-től a gyorsaságimotor-versenynek: a legkisebb 125 cm3, utána idén a Moto2 (600 cm3), végül a GP (800 cm3 — 2012-től 1000 cm3).

Talma eredményeit jól foglalja össze az alábbi táblázat:

Látni lehet, hogy a pontszerzésből kell itt is összekalapálni az eredményt. Aki a szezon végére többet szerez, nyer. 2007-ben például három első helyezéssel húzta be az évet és 2008-ban is egész jó eredményei voltak. 2009-től viszont megfigyelhető az útkeresés: először a GP kategóriában, utána pedig a Moto2-ben a középmezőnyben teljesített.

Talma 9 évet töltött el a 125-ös kategóriában, és utána mintha nem sikerült volna neki megtartania azt a helyezést, amit előtte felépített magának. Én nem értek a motorozáshoz, nem tudom, hogy minek a függvénye a dolog, de a táblázatból ez látszik. Az is látható, hogy csapatot is váltott közben, bár én úgy olvasom, hogy a 2007-ben győztes Aprilia csapattal is volt olyan eredménye 2003-ban, mint például az idei év Moto2-ben.

Talma Moto2-ben a “Speed up” olasz csapatnál versenyzik, aki két pilótát versenyeztet. Egyfelől a 20 éves olasz Andrea Iannonét, másrészt pedig Talmát. A “Speed up” nevet kevesen ismerik, hiszen a “Fimmco” nevű szintén olasz, helyi Trigránit a fő szponzora és szerintem nagyobb méretben van a logón, mint maga a név (de akkor meg miért nem lehet Fimmcónak hívni a csapatot? másrészt miért nincs valami normális honlapja a Fimmcónak? Sito in Costruzione — WTF). Marketing-ileg nekem elég átgondolatlannak tűnik ez az egész így. Ettől függetlenül “Speed up – Fimmco” a név, és a Fimmco a csapat névadó szponzora. Jobbra a logójuk, vagyis Talma 2010-es csapatlogója.


a kép forrása: Andrea Iannone .com

A csapatokról általánosságban annyit kell tudni, hogy gyakorlatilag mindent ők csinálnak: a motorosnak mindössze annyi dolga van, hogy versenyezzen és feedbackelje a szerelőket, ami alapján a beállításokat elvégzik. A csapat a box üzemeltetésén túl üzemelteti a motorhome-ot is (itt etetik a csapatot a verseny alatt), illetve gyakorlatilag mindent csinál a versenyzésen kívül. A paddock “the enclosed area at a race track where horses are paraded and mounted before a race, and unsaddled after a race” elhelyezésében a Fimmco nagyjából középen van. Egyik végén a legnagyobb csapatok, ezek tipikusan a motorgyárak “gyári” csapatai, másik végén pedig azok, akik kamion helyett furgonnal jöttek és mindent bérelnek (rengeteg pénz kell a versenyzéshez). A legnagyobbak megtehetik, hogy egyen-dizájnba öltöztessenek mindent, több kamionnal legyenek jelen, illetve kevés szponzor logót használjanak. Íme a paddock egyik vége a barcelonai futamról:


Repsol Honda


Yamaha Factory Racing Team


Pramac Racing

Ezek közül a Repsol és a Yamaha gyári csapat, a Pramac pedig olasz Ducati szatellit. Szatellit csapatnak hívjuk azokat a csapatokat, akik nem gyári csapatok, hanem valamilyen pénzügyi befektetők gyermekei. A gyári csapatok szakmailag a legjobbak lehetnek, mert a gyorsasági motorok legújabb modelljeit és alkatrészeit kapják, míg a szatellit csapatok csak később jutnak hozzá a korábbi modellekhez. (Ezek a motorok nem utcai motorok, hanem prototípusok, teljesen egyedi alkatrészekkel stb., bár a Moto2 600-as Honda blokkja az utcai blokk némileg átvariálva.)

Érdemes még megemlíteni, hogy Antonio Banderas maga is nagy MotoGP őrült, olyannyira, hogy névvel együtt szállt be a “Jack & Jones by Antonio Banderas” Moto2-es csapatba, sőt Los Angelesből igyekszik minél több versenyre is ellátogatni. (Barcelonában ott volt egyébként, hogy a fenébe ne lett volna ott.) A Jack & Jones egyébként egy 1975-ben Dániában alapított, egyik legnagyobb európai divatmárka.

Talma tehát a 2010-es szezonban a “Fimmco Speed up” olasz szatellit csapat egyik pilótája egy 600-as Hondán (a pontos motor paraméterei itt találhatók meg). Talma managere az olasz származású Stefano Favaro, aki annak idején varrodát üzemeltetett a Benettonnak itthonról.


a szerző (napszemüveg tükröződésben balról) felvétele

Ennyi bemelegítés után nézzük a 2010-es barcelonai futamot! (folytatjuk)

Abban az esetben, ha egyáltalán nem érdeklődsz a motorsportok iránt, de végigolvastad ezt a posztot, nyomd meg a lájk gombot a bejegyzés alatt. Kíváncsi vagyok, érdekes volt-e az anyag. Ez nekem is experimentáció, teszt, érdekesség. A “The Barcelona Experience” sorozatot tovább folytatjuk, teljesen felesleges (bár lehet!) ez ellen harcolni, tudom, hogy nem kifejezetten illeszkedik a Plastik alap struktúrájába, de ha rám hallgattok, elfogadtok két dolgot:

1. mindig arról írok, ami engem aktuálisan valami miatt érint / érdekel
2. Barcelona kibaszott nagy flash volt végig és eldöntöttem, hogy feldolgozom rendesen, faszán, mélyen

Hungarian journalist V.I.P.

Posztunk címe az a jelmondat, amit a barcelonai hétvége során többször is belengettünk, ha a helyzet forróvá kezdett válni, bár még annak idején találtuk ki egy másik hasonló élménytúrán. Tervezem, hogy több posztra bontom az anyag feldolgozását, mert a bloggernek két keze és egy SDHC memória kártyája van, ráadásul sok élmény ért a hétvége során.

Az első posztban a légi közlekedésről írok. Valamiért úgy alakult, hogy átszállással mentünk Barcelonába, mégpedig Münchenen keresztül. Odafelé nem volt semmi extra, viszont hazafelé a vihar miatt a Lufthansa gépünk késett több, mint egy órát a BCN terminálon, így esélyünk sem volt elérni a 60 perc tranzit időt feltételező csatlakozást.

Apropó vihar: nem érzékeltünk semmi különöset egy komolyabb turbulens zóna kivételével, amit arról lehetett felismerni, hogy kurva hirtelen jött, több hullámban érkezett a rákkendroll és azonnal abbahagyták az ételek felszolgálását. Ezt annyira komolyan vették, hogy miután kiértünk a para-zónából, megkérték az utasokat, hogy még véletlenül se álljunk fel az utazás során, és amikor ketten mégis felkeltek, akkor konkrétan rájuk szóltak a hangosbeszélőn keresztül, hogy “SIT DOWN! YES, YOU!!” A gép hátulján végül nem is szolgálták fel az ételeket.

Miután megérkeztünk és lesprinteltük a müncheni terminált, még nem is sejtettük, hogy egy zárt ajtó azt jelenti, hogy a magyar gép már a levegőben van. Kész, vége, nem értük el. Lehetett lazább fokozatra váltani, kivárni a Lufthansa service center sort, többen voltak hasonló szopórolleren, ezek között pedig volt sokkal komolyabb lecsúszás is.

Mi voltunk az egyetlen hülyemagyarok. Persze utána megtalálni a shuttle buszt a reptéren szintén nem volt egyszerű dolog, végigtekerni az egész helyen csomagokkal (kézipoggyászom volt csak), oda-vissza. Egyetlen pozitívuma, hogy szembesültem a német autógyártás helyi standjaival, új A8-as, egy kicsit odébb a M3 BMW matt finissel, elég jól nézett ki:


Azt mondjátok, hogy a metál már gagyi?

A reptéren volt kordon is, valami gyanús csomagot szúrtak ki, lezártak egy részt, végül belandoltunk a 10 perc távolságban levő hotelbe, kaptunk némi kaját, nem is volt rossz, de azért éjfélre kerültünk ágyba és másnap 05:00-kor volt a kelés. (Ez csak annak függvényében érdekes adat, hogy még nem számoltam be arról, hogy előző nap ennél kevesebbel kellett beérnünk.) Hazafelé az út már eseménytelenebb volt.

Légi nomád közlekedés. Hungarian journalist V.I.P.

Hello Barcelona!

Tegnap rendben megerkeztunk a varosba, suru a program, egesz nap varost neztunk es kajaltunk. Ettol eltekintve alig sikerult megnezni valamit a varosbol. Barcelona nem olyan, mint amit elkepzeltem, egyelore nagyon tetszik minden.

Csak a hotelben van netem, most is a klozeten gepelek egy deszkan.

Talmaval meg nem talalkoztam, este 10-kor mentunk csak vacsorazni, o mar lefekudt addigra. Buli nem volt, hulla faradt az egesz csapat az 5 oras alvastol es a repulozestol. Lufthansaval mentunk, mind a ket hopon ugyanazt a szendvicset adtak. Megettem, sot Linda hajnali 5-kor felkelt szendvicset is legyurtem. Linda, erted MINDENT!!

Remelem a palyan lesz netem es tudok majd elozni.

Sasvari angelday Jozsi, Barcelona, 2010

Hogyan kell felkészülni egy MotoGP-re?

Maz először is utál, mert megyek, másodszor elmondta, hogy €1,000-be kerül egy ilyen jegy, érezzem magam fontosnak, harmadszor pedig azt, hogy rohadt hangos és vigyek magammal füldugót. (Ez utóbbit feltétlen megfogadom, eszembe nem jutott volna.) Fotózni jókat lehet és nem csak umbrellagirl-öket, akik érdeklődésére persze nem tartok számot.

Egyébként amit a motorozással kapcsolatban megtanultam, az a következő: a motorosok köszönnek egymásnak, de leginkább azonos kategórián belül, illetve “felfelé”. Lefelé a robogósnak nem szoktak. Viszont nagy respekt, ha a Harley-s köszön. Gondolom fentről köszönni mindig nagy respekt.

Másik dolog: Barcelona. Még nem voltam, most megnéztem a térképen, Spanyolország észak-keleti oldalán, a tengerparton fekszik, mintegy 5 millió lakosa van, Madrid után a második legnagyobb spanyol város katalán város. Mit érdemes ott csinálni, hova kell menni, hogyan kell agyoncsapni az időt a motorverseny előtt/után/alatt? Szeretnék futni is menni, hol érdemes? Tengerparton futás, mint David Hasselhoff, mondjuk rendben lesz.

Plastik média goes MotoGP

Nagyon felvitte az Isten a dolgomat. Idén korábban beválasztottak a Dining Guide zsűribe, jövő héten pedig megyek Barcelonába a MotoGP futamra. Sőt, és ezt kapjátok ki, paddock pass jeggyel, vagyis csapattag besorolással, a nép hangjának egyedüli újságírójaként. Talmácsi Gábor csapatához utazom, feldolgozom és közvetítem az eseményeket, eszem a kajákat, iszom a bort, elvegyülök a társaságban, lepacsizok Sebestyén Petivel, aki ifjú reménység és szintén indul.

A fenti, markáns képen megfigyelhető, hogy a trademark szemüvegem papucsa milyen mély barázdát vésett az orrom mellé a bőrömbe. Ez az apró, néhány pixeles jelzés mutatja azt, hogy a sugárban ömlő fény és látvány mögött valójában micsoda mélyen szántó emberi sors és napról napra, centiről centire vívott embertelen küzdelem áll.

(Eleve kurvára nem fért a fejemre Talma sisakja, majdnem megpusztultam, mire elkészült a kép.)