A kabaré folytatódik:
Éjjel kettőkor már nem hívom Angeldayt, egyébként sem hívnám, mert ilyenkor a legköcsögebb, szabályosan nem hajlandó tudomásul venni, hogy valami nem jól működik egy meken, kapásból téged tesz felelőssé, terel, nyegléskedik, satöbbi.
Vettél volna Time Machine-t, Vincent.
(Remélem ezzel kielégítettem a fenti állítássorozat egyik tételét.)
Háttér: Bodoky tényfeltáró újságírói munkásságával kapcsolatban ment egy kis szakértés a mikroblog felhőben tegnap. Feldolgoztam a Uj “Cvikli” Péter kapcsán a szálat. A kérdésben most számomra nem is Bodoky, mint inkább az az érdekes, hogy az agyatlan brazil-muff és szar tetkó reblogokkal, elütésektől hemzsegő, profán reblogger mennyire ott tud lenni, és, ez a lényeg, képes megmutatni, hogy minőségi és szakmai tartalmat is tud gyártani, ha akar. Én egyébként rigorózusan olvasom a Cvikli blogot, so you don’t have to.
A végigolvasást ajánlom mindenkinek, akit érdekel az újságírás, vagy ez a szakma. Jövő generációja, most felétek nézek!
Mindig komolyan megfontolom, hogy Bodokyval szemben bárkinek, de tényleg bárkinek igazat adok akkor is, ha nincs neki, még akár Biszku Bélának is bazmeg, ennyire irritálóan nem lehet írni, de hát mégiscsak lehet.
te miklos, ezt nem bodoky irta.
Ettől függetlenül ez asszem azon kevés területek egyike, ahol ugyanazt hiszem és vallom mint Tallián. Bodokynál tenyérbemászóbb és manipulatívabb újságíróból kevés van Mo-n, pedig erős a verseny.
Manipulatív? Hogyan? Mit manipulál mire? Milyen érdekből?
Én Bodokyval általában semmiben sem értek egyet, politikai nézeteink közötti távolság, hm, minimum jelentős, de hogy ha a magyar újságíróknak a 10 százalékában meg volna az a kitartás, elhivatottság, és hát, hogy is mondjam, tisztesség (korrumpálhatatlanság), mint a Tamásban, akkor jelentősen előrébb tartana ez az izé, szakma vagy micsoda.
Amit a zavargások, az MVM, a BKV és ezekenek az álspanyoloknak az ügyében (és még lehene folytatni a sort) végignyomott, azt más nem nyomta végig, az teljesítmény.
Akkor case-studyként két, különböző témájú cikkét venném elő. Az egyik a Pécsi Vízmű kapcsán íródott, a másik pedig GMO-s apropóból. Mindkét esetben süt a cikkből, hogy Bodoky akkora prekoncepcióval áll neki az egész témának, mint ide Timbuktu.
GMO-s esetben ez nekem külön dühítő, mert Tamáska, ha jól tájékoztattak biológusi diplomával bír, így ez a brahiból nyomott anti-GMOs szöveg külön triplán kiveri az ostobasági biztosítékot. Akkor a blogjában már írtam néhány dolgot tévedéseiről, de ugye az ciki lenne, hogy elismerje, hogy tévedett, így inkább ilyen esetekben nem is reagál semmit.
A Suez esete az annyiban más, hogy ott gyorsan lenyomozhatóak a csúsztatások (pl. nem a Suez állapította meg a vízdíjat, hanem a közgyűlés, a cikkben szereplő összeg nem vízdíj, hanem víz- és csatornadíj, Békés megye esetében nem írta, hogy nyereséges-e az önkormányzati cég, ill. a helyszín vízföldrajza mennyiben vethető össze Péccsel). És ezek nem apró dolgok, amit lehet így is, meg úgy is véleményezni egy publicisztikában, ezek ténykérdések, amelyeket aztán lehet interpretálni, de komoly újságíró nem tekinthet el tőlük. (Illetve nemcsak újságíró, hanem szerkesztő sem, de ezzel elkalandozunk, hogy miként is lehet, hogy az Index esetében még kísérlet sincs a vélemény cikkek fact-checkjére – mert az, hogy te elolvasod őket azért az max. hatalmas jóindulattal nevezhető annak.)
Lehet, hogy Bodoky baromi keményen nyomoz olyan dolgok után, amik érdeklik, de mint ez a két eset jól mutatja, van egy szépen körülhatárolható zöld-balos narratíva a fejében, és vagy arra felfűzhetők a tények, vagy ha pedig esetleg mégsem, akkor majd úgy lesznek beállítva. Lehet, hogy ezzel együtt még mindig tisztességesebb, mint a legtöbb más magyar újságíró, de ez esetben, ne haragudj, a vakok és a félszemű klasszikra való utalás elkerülhetetlen.
Ja, hát megtaláltad az elempés témákat, ezekben elfogult, keményen, az biztos, próbálom is távol tartani tőlük általában, nem mindig sikerül.
De mondjuk az elfogulatlan, objektív újságírás ideája sem túl korszerű vagy valószerű egyébként, nem ettől rossz vagy jó egy újságíró, újságcikk, ezt tudjuk. (Hunter S. Thompson még egy sivatagi motorversenyről sem tudott úgy tudósítani, hogy ne állandóan Nixont ekézze.) Mindig mindenkinek megvannak a prekoncepciói, mielőtt egy témához nyúl, nyilván, még Tallián doktornak is, aki csalhatatlan biztonsággal ismerte föl Bodoky tenyérbemászó stílusát egy olyan cikken, amihez Bodoky hozzá sem nyúlt, egyszerűen azért, mert a téma meg a bloglink alapján azt gondolta, hogy.
Tehát, mint mondtam, ezekkel a prekoncepciókkal, Bodoky valóban zöldbalos nézeteivel csöppet sem értek egyet, nyilván az az elvárás, hogy a cikkek – már a ténycikkek, te valószínűleg elírtad, amikor a véleménycikkek factcheckjét hiányoltad – korrektek legyenek, tehát ne legyen bennük hülyeség.
De. Menjünk át a fact check problémakörhöz. Csak azért, mert szoktak dobálózni ezzel a fogalommal laikus és szakmabeliek egyaránt (hogy ne mondjam, maga Bodoky úr is), miközben nem vesznek tudomást az újságkészítés valós, üzletileg is fenntartható technológiájáról.
Talán nem véletlen, hogy a hagyományos magyar újságírói szaknyelv nem ismeri ezt a fordulatot, nincs igazából magyar (vagy német, mert a magyar újságíráűs szakkifejezései azért a németből jöttek többnyire), csak szerkesztés van, mint olyan, ami azért egészen mást jelent, mint az angolszász sajtóban (persze inkább az amerikaiban, ahol az erre fölépítendő infrastruktúrát el is tudja – inkább: tudta! – tartani a piac) ismert fact check technológia, tehát, hogy direkt a tények ellenőrzésével foglalkozó ministábok tudják segíteni az újságíró munkáját.
A fact checkinghez erőforrás kell és idő. Melyik magyar hírszerkesztőségben (ahol harminc-negyven fő az átlagos létszám, kivéve persze a közszolgálati elfekvőket) találsz erőforrást arra, hogy a cikket jegyző újságíróval (staff writer) azonos vagy inkább nagyobb mélységbe ássa bele magát egy témába, és úgy tudja segíteni? És most lőjük föl Pécsi Feri alertet: az újságírás fejlődése (vagy visszafejlődése – régen minden jobb volt) éppen abba az irányba megy, hogy még odaát is épülnek lefele az ilyen infrastruktúrák, fölösleges már, olyan médiatér épült ki, amiben azonnal lebuktatható a tévedés, a fact checkinget outsource-olni lehet kvázi az olvasóra (bloggerekre).
De nézzük a konkrétan. Van a GMO-téma, amelyben hát, ha foglalkoztatnék két genetikus meg egy kis labort a szerkesztőségben, akkor tudnék Bodokynál kompetensebb tudást használni fact checkelésre, Bodoky ebből diplomázott, még a doktori iskolát is elkezdte, hol tudok én beleokoskodni ebbe a témába? Vagy hol tudna Zsadon? (Nem feladata, de ő legalább vegyész.)
Vízműügyben szintén: Tevannal nagyon nem értettünk egyet a cikk szellemiségével, de az Index nem egy monolit ideológiai tömb vagy mittudomén, épp ez az ereje szerintem, és abszolút elképzelhetőnek tartom, hogy azokban a kérdésekben, amelyeket írsz, csúsztat a cikk. Vagy: a mi szempontunkból csúsztat. Az ő szempontjukból nem, nyilván. Ha mi írunk – piacpárti – cikket, akkor nyilván másmilyen adatokat használunk, az meg lehet, hogy az ő szempontjaik szerint csúsztatás. Szóval én nem látok itten katasztrofális hibákat, sunyiságot vagy mögöttes szándékot. Elfogultság az van. Mindenkiben. Pálffy Pistán kívül.
How much easier it is to distrust, to doubt, to fold the arms and say “Not impressed”. I’m not advocating dumb gullibility, but it is has always amused me that those who instinctively dislike Apple for being apparently cool, trendy, design fixated and so on are the ones who are actually so damned cool and so damned sensitive to stylistic nuance that they can’t bear to celebrate or recognise obvious class, beauty and desire. The fact is that Apple users like me are the uncoolest people on earth: we salivate, dribble, coo, sigh, grin and bubble with delight.
Ezt Stephen Fry angol színész és író írta az iPad kapcsán. Most nem próbálkoznék le a fordítással, mert mindjárt indulnom kell teniszre, de majd ha lesz rá időm, megcsinálom. Remek összefoglaló. Ezt kitettem a Tumblrre.
Erre az örök reblogger Uj Péter, budaörsi srác:
Megértem, hogy örülsz, hogy találtál valakit, aki ugyanazokat a megrázó hülyeségelket szajkózza, amit te. (Hogy kell még egy eszköz egy telefon meg egy laptop közé, hogy amíg elérsz a klozettól a az íróasztalig, élvezhesd az utánozhatatlan és nélkülözhetetlen Apple-fílinget.)
Hozzáteszem, az eszköz nem volt as kezemben, simán lehet, hogy a világ legjobban használható eszköze (ez a funkciók és a technikai paraméterek ismeretében elég valósznűtlen, ennél az Apple-nek sokkal-sokkal jobbnak tűnő termékei dőltek már be), engem a Vidám Vasárnapos banda világgá ordított orgazmusa és nevetségesen ostoba érvei bőszítenek fel.
Most már inkább itt válaszolok. Uj Péter és minionjai nem értik a dolgot, mert biztos kevés a képzelőerejük, vagy nincsenek igazán tisztában az iPhone 3 éves történetével. Nem arról van szó, hogy a klozettől az íróasztalig eljussak vele. Szeretném, ha UP elolvasnád ezt a hozzászólást, amit 156-ként írt beviant hozzászólónk:
Az iPodomban 128MB RAM van. Ebből kb. 64MB jut az éppen futó programnak. Ilyen körülmények között nem lehet több programot futtatni. Az alapkoncepció éppen az, hogy a programozó egy maximálisan reszponzív eszköz kizárólagos ura (a futás idejére). Sandboxba van kényszerítve, nem babrálhatja a többi program területét. Ez az iPhoneOS, és pont.
Csak hogy egy kicsit beindítsam a fantáziátokat.
Képzeljetek el egy iPad appot, ami egy videovágó kezelőfelülete. Tekerőkkel, meg tologatókkal, meg villogó lámpácskákkal. Kézzel lehet prücögtetni, nem egérrel! Bluetooth-on keresztül (vagy WiFi) kommunikál az asztali gépetekkel oda, vissza. Akartok ilyet? (Igen, igen, …) Azt fogjátok érezni, hogy az iPad van kiegészítve egy szép nagy monitorral. Mert te az iPadhoz beszélsz, azt fogdosod.Ez a cucc egy kiegészító. Nem a MacBook vagy iMac helyett fogjuk használni. Szépen napról napra be fogja kebelezni az OSX-en kívüli világot. Előbb a kényelmes böngészés, aztán a könyvespolcod, aztán rájössz, hogy sokkal jobb videót nézni az öledben tartott iPaddal mint a százsok centis falitévével, aztán a videókat a Time Machine-ről nézed, a hozott filmeket a Time Machine-re dugod, nem az iPad USB-jére, ha lenne AppleTV-d, akkor még a napi rendszeres néznivaló is meg lenne oldva.
UP, nyilván te is tudod, de ha nem, beszélj legközelebb GG-vel (midi.blog.hu többek közt), hogy például mennyi remek zenei szoftver van szifonra. Én magam is kipróbáltam néhányat és jelentős understatementekben tudnám csak kifejezni magam. Hatalmas cuccokat csinálnak rá. Biztos lehetsz benne, hogy az App Store modellben remek dolgok jönnek majd a deszkára is. Nyilván látod, hogy a fenti videóvágós példa mennyire kurvára adekvát. Lehet, hogy valaki webezgetni fog rajta, de megjelennek ezek a virtuális kiegészítő alkalmazások is, ahol nem kell majd egérrel bindzsizni, hanem ezen fogod vezérelni a géped multitaszk nélkül. Miért ne?
Sőt, a deszka mellett lesznek linuxos deszkák, meg HP deszkák, meg Szergejék is csinálnak majd egyet valami bér-gyártásban a kínaiakkal és elnevezik Roy Batty-nek.
Ez a 10 inch-es touchpad kategória olyan cucc lesz az életünkben, ami eddig nem volt. Lehet, hogy nem is marad ilyen hosszabb távon, de lesz és működni fog, mert az eltelt három év azt mutatja, hogy nagyon is működik. Az iPhone nem is telefon, hanem egy remek eszköz volt arra, hogy beláttassa az emberekkel, hogy még egy ilyen restriktív Apple szisztémában is mennyi mindenre képes. De ha bukó is lesz az Apple deszkája, attól még ezek a dolgok így fognak megvalósulni, mert ez annyira evidens.
Nagyon komoly dolgok történnek itt 2010-ben és mi részesei vagyunk, és te is részese vagy Budaörsön a böngésződ mögött, ha tetszik, ha nem. Ugyanis egy –
(suspense violin.wav)
– fantasztikus korban élünk.
update: nem egy nagy felfedezés a fentiek, a fejlesztők is sorra jelentik be a dolgot és az “életstílus” helyett inkább a praktikus dolgokat látják benne. A Macrumors írja:
there is now a relatively inexpensive full-sized multi-touch platform that is open to a massive audience of developers. Apple’s multi-touch iWork implementation seems to be just the beginning
A 2010. január 4-i Cvikli-Inkei vitát szerkesztett formában próbáltam megőrizni az érdeklődő számára. Nem emeltem ki minden elhangozott blogot és re-blogot, célom az volt, hogy követhető és fogyasztható formába öntsem a vita lényegi részét.
Megnyitottam a gReaderem és: új cikk a legjobb magyar fociblogon. (Rúgd és fuss!)
ez egy közismert LMP-blog/Kuruc-sportmelleklet, ahol hónapok óta csak azon síránkoznak, hogy jaj, a pénz tönkretesz mindent, jaj, de undorító ez az üzlet, jaj, de gusztustalan ez a befektető.
Istenem, de kár, hogy Inkei beteg, remélem lesz ereje válaszolni, és akkor jó eséllyel elszabadul a pokol.
tapsihapsi: Követném a Kálvintól a Deákig és nem merném megszólítani.
ittapeti: <333333 en tovabb is kovetnem. elmennek vele egeszen az arpad hidig is. sot. talan meg budara is.
kazal: vigyázz, lehet, hogy ő is budai, akkor mi lesz?
babarum: Egy régi tumblr megállapítás szerint (bár heves vita volt róla) a pesti lányoknak nagyobb a mellük, mint a budaiaknak. Ezen tétel alapján ez a csaj pesti vagy budai?
cvikli: Én leállítanám a légkapácsot, kipöckölném a szám sarkából a talpas szimfit, és átordítanám a Kálvin túloldaláról, hogy “Anyukám, de kinyalnálak a bugyidból”. (Ugyanez billenős Zil ablakán kifele, fehér neccatlétában.)
pnxntdd: ő meg azt mondaná: kevés centi a te a faszod ahhoz.
cvikli: Mire én: – Ez neked kicsit, nézzed má’! Akkora feje van, mint egy kölyökmacskának. Bepólyánám, hóbortos pap megkeresztelné! És azzal letekerném a csavaros kifli kupakját, és behajítanám a két deka feketecímkés cserkót, majd légkalapálnék tovább.
Adott ez a régi neten karikákat járó kép:
Lássuk, mit kezdenek belőle a Tumblr mikro- és rebloggerei! Dekódoltan, fogyaszthatóvá téve az eseményeket:
Szigeti Péter: hatásvadász.
Markoferko: én mondjuk semmi ellentmondást nem látok a tányérszájú murszi lány, a kalasnyikov és az ipod között.
Hintamester: miért, ez lány ?
Uj Péter: Az hát, geci jó picsa, bazmeg.
Para-Kovács Imre: Szép, de kár, hogy zsidó. Egyébként meg mi a fasznak van a szájában CD, ha mp3-at hallgat?!
Uj Péter: De hülye vagy, bazmeg, most rippeli!
Komolyan mondom, ez már majdnem olyan, mint egy rádiókabaré!
