Plastik média

Vacek az órájára pillantott. Már vagy negyven perce ült a szobában, de az Öreg még mindig nem volt sehol. Szokatlan, gondolta már sokadszorra, aztán végre kinyílt az ajtó. Az Öreg a szobába lépett. Láthatóan ugyanúgy nézett ki, mint mindig, viszont a bal kezével történhetett valami, mert az oldala mellett kellett tartani, a jobbal pedig erősen szorította.

“Valami baj történt?” — érdeklődött Vacek

“Ne törődj velem. Fontos dolgokat akarok neked mondani. Csak hadd fújjam ki magam.”

Vacek biztos volt benne, hogy van valami az Öreg kezével, mert folyamatosan szorította, és ahogy ránézett, elég rossz bőrben is volt, izzadt a homloka, fájdalmai lehettek. Eltelt egy pár perc, mire újra megszólalt. Vacek közben próbált nem látványosan gondolkodni.

“A világnak úgy lesz vége …” — kezdte szokatlan mondókáját az Öreg, de Vacek fel se fogta eleinte, miről beszél.

“… minden pontosan ugyanolyan lesz, mint amilyen mindig is volt, de amikor feltekintesz az égre, akkor látni fogod azt a nagy, irtózatosan nagy, az egész horizontot befedő fekete gömböt, aminek csak a teteje látszódik majd eleinte. Nem lesz semmi előzménye, egyszerűen csak jön és nem lehet majd semmit csinálni, vagy tenni ellene. Az emberek persze mind észreveszik ezt, megpróbálnak rájönni arra, hogy mi ez, vagy miért van, persze ez azt jelenti, hogy hamarosan vége mindennek. Ami eddig volt, az megszűnik ebben a formában létezni. Gyorsan jön és gyorsan megy majd. Lesz majd egy kis gondolkodási idő, mielőtt befejeződik.”

Vacek nem értette, mit hall. Valami balfasz sci-fi filmet nézhetett az Öreg, de nagyon megérinthette, mert egészen átélte a dolgot, miközben mesélte. Még soha nem látta ilyennek. Meg ott volt a keze is. Persze szkeptikus is volt ezzel kapcsolatban, és egyáltalán, ha így is van, mi a biztosíték arra, hogy ez a fura figura, az Öreg, lesz az, aki majd mindezt jól látja. Hangot is adott a szkepticizmusának:

“Mégis, honnan lehet tudni, hogy így lesz? Miért pont te tudod?”

“Tudom és kész. Hogy miért pont én? Azt nem tudom. De így lesz, és vége lesz, ebben biztos vagyok. Így lesz vége: jön a fekete, horizontot betöltő gömb, az emberiségnek meg lesz egy kis ideje, hogy elgondolkodjon még egyszer utoljára, mielőtt ez így befejeződik. Akik nem éltek eddig a pontig, azoknak mindegy, akik megérik ezt, azok pedig kapnak egy utolsó esélyt.”

“Mégis, mire?”

“Azt nem lehet majd tudni, hogy mennyi idő alatt lesz vége. De gyors lesz. Lesz még egy kis idő arra, hogy mindenki átgondolja, más perspektívába helyezzen dolgokat. Viszont tenni ellene nem lehet majd semmit.”

“Mindezt miért mondod el most nekem?”

“Azért, Vacek, mert te vagy az, akire rábízhatok valamit ezzel kapcsolatban. Meg kell találnod valamit, mielőtt ez bekövetkezik. De tőlem lehetsz majd a többi emberrel is egyvalaki majd, viszont van itt egy ennél fontosabb és jelentősebb dolog is.”

Vacek nem értette az egészet, azt pedig főleg nem, hogy egy hibbant emberrel minek diskurál. Egyáltalán azt, hogyan keveredett ide, és egyáltalán, hogyan indult el ez az egész…

Vacek törte meg végül a csendet. Hangja izgatott volt és remegő. A hosszú szünet alatt elkezdett forrni benne valami. Még nem tudta pontosan, mi az, vagy miért, de előtört belőle. Vacek tisztában volt a dolgokkal, mégsem tudta magát koordinálni. Az öreg is észrevette, de nem szólt semmit, nyugodtan hallgatta.

- Egyszerűen idegesít, hogy mindig ugyanaz történik, újra és újra. És utána megint ugyanott vagyok, a végtelenségig. Tisztában vagyok vele, hogy ez a dolog természetes rendje, mégis bosszant. Tudom, hogy követnem kell a stratégiát, amiről már annyit beszéltünk, de valahogy mindig elengedem a gyeplőt. És ez valahogy… zavar. Felbőszít, hogy kedvem lenne…

Vacek ezen a ponton bal tenyerét felfelé fordította, a jobb öklével pedig szimbolikusan belecsapott. Aztán mégegyszer. Az öreg látható érdektelenséget mutatott. Valamit rágcsált egykedvűen. Vacek nem tudta tovább folytatni. Csak ült egyhelyben és a tenyerét bámulta.

- Mi bánt ezzel kapcsolatban leginkább?

- A folyamatos kiújulás és elvégezhetetlenség: hiába végzem el a feladatomat, újra és újra el kell végeznem. Ez gyötör.

- Miért baj, ha mindig előről kell kezdened és tudod, hogy ez ilyen dolog? Lehet, hogy a módszer a rossz. Erre később rá is mutathatok. A lényeg ez: el is fogadhatnád a dolgokat olyannak, mint amilyenek.

Vacek érezte, hogy behúzták a csőbe. Áhá, igen, a nagy klasszikus. Fogadjuk el a kibaszott dolgokat. Gondolkodott egy cseppet. Elvégre mivégett beszélget az öreggel? A saját igazságát keresi? Ha-ha. Végülis azért tényleg nem kéne ilyen dolgok felől értekezniük. A dolgok elfogadásának intézményét meg saját magától is ki tudja már találni. Persze, mindig ez van mindennek a végén az elfogadás. (Vagy talán megértés?) Meglepetésére az öreg olvasott a gondolataiban:

- Látom, hogy nem érted. Az elfogadás és megértés két nagyon vicces és makacs, látszólag nagyon egyszerű és megérthető kifejezés. Ugyanakkor üres szavak, amiket meg kell tanulnunk megfelelően használni, értelmet és mélységet adni nekik. Az esetedben is erről van szó, ha ez sikerülni fog, akkor kezelni fogod tudni az előtted álló megoldhatatlanságot. Megpróbálom megmutatni neked, jelen esetben hogyan kell tartalommal feltölteni a dolgokat.

És az öreg rajzolt a táblára. Magyarázni kezdett. Mögéláttatott. Elkezdte az elején, aztán onnan haladt a vége felé.

- Mert mi a megoldás ebben az esetben? Obszesszív-kompulzívvá kell válnod. Ha meglátod, hogy ott vannak, azonnal rá kell ugranod és megcsinálnod. Tudom, hogy zavar a kilátástalansága és a respawn intézménye, de ne foglalkozz ezzel. Ki kell tudnod építeni ugyanis azt az üzemi hőmérsékletet, ahonnan már jó. Amikor főztök, azonnal mosogass el. Segíts te is főzni, legalább beszélgettek közben egy jót.

- Úgy érted, hogy a mosogatás tud lenni egy remek szociális aktus is?

- Hát hogyne! Ahelyett, hogy a géped, vagy a pöcsöd nyomogatod, hasznossá tudtok válni egymás számára, ráadásul a munkát is el tudjátok végezni egyből. Vannak, akik egyedül csinálják mindezt, de párosan is szép dolog. Ráadásul az étel bele sem szárad a tányérba, amíg még friss, és mosogatni is könnyebb lesz. Azonnal kell cselekedni, uralni az edényt. Ha ki tudod alakítani magadban ezt a sebességet, vagyis mindig elmosod, ahogy jelentkezik, frissiben, játékká válik az egész.

- Értem.

- Legyenek eszközeid. Legyen frankó csepegtetőd, működjön a mosogatógép, tanuld meg szeretni és tisztelni a szivacsot. Ürítsd a kukát, amikor kell, nincs kiábrándítóbb dolog, mint az, amikor nem tudsz már bele szórni, mert púpozódik. A francba a púpozódással. Némiképp pörögni kell, de itt nem fiú albérletről beszélünk, ahol belefekszünk a dzsuvába, hanem élettérről. A felnőtté válás útján ezt a szintet mindenkinek meg kell ugrania.

Vacek dühössé vált. Méghogy ő nem felnőtt!

- De nem ám. Gimnazista szint az, amikor hagyod beszáradni. Amikor megtanulod az “inbox-zero” koncepciót és sikerrel alkalmazod, akkor jutottál el arra a szintre.

- Zavar akkor is, hogy újra és újra tele van a mosogatógép, hogy mindig több a lábos, púpozódik a szemét.

- Ha időben lépsz, uralni tudod őket. Soha ne legyél fáradt. Picsába a tespedtséggel. Picsába vele! A vesztesek sajátja a tespedés. Este van, este van, ki-ki nyugalomba bazmeg? Ott van, mosd el. Tedd fel a csepegtetőre az edényeket, reggelre, amikor megszáradtak, pakold el. Bármikor, amikor látod, hogy van a “csőben” valami, csináld meg. Obszesszív-kompulzív, de jó értelemben. Itt térek vissza: elfogadni, hogy ez van, megérteni, hogy mit kell csinálni. Rendet rakni.

- Mi van akkor, ha sietek és ottmarad a cucc? Mi van akkor, ha mennék PlayStationözni?

- A vicc az, hogy percekben mérhető a munkabefektetés. Ha hagyod elhatalmasodni a rendetlenséget, nyomasztani fog, és egy gátló folyamat indul be. Ráadásul tovább is tart majd. Ha viszont sikerül folyamatosan uralni a helyzetet, percek alatt végzel és végre nyugodttá válsz. Aludni fogsz, mint régen, amikor a tavaszi szél bejárta a szobát és madarak csiripelését hallottad az udvarról. Ugye milyen jó volt?

- Igen. Kipakolom a mosogatógépet, amint végzett. Elrakom az edényeket, amint megszáradtak. Soha nem hagyok semmit a csőben. Amit ma elpakolhatsz, ne halaszd holnapra.

- Érted te ezt. De a lényeg abban lesz, mennyire tudod alkalmazni hosszabb távon a gyakorlatban. Az inbox-zero elvről már korábban is volt szó. Ehhez kell az erő és uralni akarás.

A beszélgetés végére Vacek megnyugodott. Az izmai elernyedtek, boldogan sétált az utcán. Vett egy gyrost öt kilóért, csípősen, hagymával. Nézte az embereket, a gazdaság megannyi aktorait, akik a tudatosodás útjának bizony első kilométerét sem hagyták még el, de nem is fogják. Élik stresszes életüket és egymást hibáztatják.

Vacek a buszmegállóban ült. Nézte a hömölygő autókat. Az autókban pedig a droid-folyamot, amint éppen ügyes-bajos dolgaikat szaladtak intézni. Más járt a fejében, teljesen más. Az önmagába visszamutató informatikai vektor (ÖVIV).

Amikor belépett az Öreghez, csend volt. Nem szólt semmi sem, csak a káposztástészta meghalt sercegése volt a levegőben. Kissé tétován, de direkt módon, a problémát egyetlen gondolatba összefoglalva közelítette meg a kérdést:

Hogyan tudom kikapcsolni azt, hogy a szambás szervereken ne szemetelejen tele mindent a Mac a thumbnailjeivel? Mindenki rajtam röhög. Megőrülök és ez őrjítő.

Az öreg meggyújtott egy gyertyát az asztalon, aztán töltött magának egy pohár málnaszörpöt.

Ahhoz, hogy erre a kérdésre megtaláld a választ, meg kell ismerned részleteiben a dolgokat. Megoldás, amint látni fogod nem létezik, helyette ajánlások vannak.

Ha olyan fájlrendszerrel (pl SAMBA megosztás vagy egy FAT-ra formázott partíció) szembesül Mac OS X, ami nem képes tárolni extended attribútumokat, akkor kénytelen azokat egy külön ._fájlnév rejtett fájlba elmenteni. Ilyen például a FinderInfo és a Resource Fork.

Vacek megértette mindezt, így tovább fülelt.

FinderInfo beállítás például, hogy milyen színű a címke, rejtve van-e a kiterjesztés, vagy hogy teljesen rejtett-e az egész fájl a Finder számára. Ennek a része a típus- és létrehozó kód is. A típuskód lehetővé teszi, hogy egy adott típusú fájlról bármilyen névre nevezve tudja a rendszer, hogy az adott esetben milyen formátumú állomány. Például egy PSD, mert előzőleg a Photoshop beleírta a FinderInfóba a típuskódot is.

A Resource Fork pedig lehetővé teszi többek közt, hogy formátumtól függetlenül tetszőleges ikonja lehessen egy objektumnak. Tiger aztán kiterjesztette ezt egy bármilyen program által elérhető extended attribútumok elvre, ahol a FinderInfón és a Resource Forkon kívül még tetszőleges, saját magad által definiált nevű és tartalmú plusz adatot hozzáfűzhetsz a fájlhoz.

Azóta például a legtöbb plain text szövegszerkesztő, mint a TextEdit vagy Xcode, hozzáfűzi elmentéskor a fájlhoz egy com.apple.TextEncoding nevű kiterjesztett attribútumként (xattr), hogy az a fájl milyen enkódolású. Következő megnyitáskor így már nem kell találgatni, hogy az éppen Windows-1250, KOI8-R vagy UTF-8 enkódolású-e.

._ “szellemfájl” tehát a legacy fájlrendszereken akkor jön létre, ha van a fájlnak extended attribútuma.

A webböngésző Safari a Leopardtól kezdve hasonló módon minden letöltéskor beírja egy com.apple.metadata:kMDItemWhereFroms nevű xattr-ba, hogy milyen címről töltöttük le az adott objektumot. Egy könyvtárlistában az xattrok meglétét Leopard óta egy @ jelzi:

$ ls -l ~/Downloads/
total 62208
-rw-r--r--@ 1 kt kt 31846987 Nov 7 17:51 vlc-0.9.6.dmg

Ott a @, mert van extended attribute, hiszen Safarival töltöttük le:

$ xattr vlc-0.9.6.dmg
com.apple.metadata:kMDItemWhereFroms
com.apple.quarantine

Ha tegyük fel, átszíneznénk kékre a címkét Finderben ezen az állományon, mindjárt kapna egy com.apple.FinderInfót, ha egy egyedi ikont aggatnánk rá, mint karácsonykor, akkor pedig egy com.apple.ResourceForkot is.

Tehát ha azt akarod, hogy ezt egy FAT USB flash drive-ra, vagy egy Windows fájlmegosztásra másolva ne jöjjön létre a legacy fájl-csomag, akkor azt kell elérned, hogy a fenti egyik feature-t se használd.

Néhány programban van egyébként erre kapcsoló, a GraphicConverterben állítható, hogy beállítson-e FinderInfo típuskódot a létrehozott fájlnak, adjon-e neki egyedi ikont. Sokszor viszont kikapcsolhatatlan, hiszen zöldség ilyet megkérdezni egy szerencsétlen felhasználótól, hogy akar-e extended attribútumokat a fájljára. Az egyedi ikonra például még van kapcsoló a Photoshopban, de a típuskódos FinderInfót már mindenképp beírja magától, öntörvényűen.

Mindebből az következik, hogy sok esetben az utólagos törlésük az egyedüli opció, ha nem kívánod őket. A színezést vagy az egyedi ikont törölheted Finderből, de egy típuskódtól vagy bármi egyedi xattr-ot már nem tudsz onnan egyszerűen törölni.

Leopard óta az operációs rendszerhez mellékelt xattr Python scriptet lehet ilyesmire használni:

xattr -d com.apple.FinderInfo *.psd
xattr -d com.apple.ResourceFork *.psd

Nekem annak idején Tigerben is szükségem volt xattrok manipulálására, úgyhogy írtam magamnak egy fxattr toolt, annak volt külön opciója az összes xattr törlésére.

Vacek átgondolta az egészet, morzsolgatta az információkat és mindent értett is.

Mégis, mit tehetünk az ellen, hogy ne rajtunk, Mac-eseken röhögjenek a rendszergazdák és más felhasználók, akik bekapcsolt rejtett állománnyal Total Commandereznek 2002 óta, amikor átnevezték Windows Commanderről?

Az öreg elmosolyodott.

Adhatsz a rendszergazdáidnak egyszeri, negyedórás pluszmunkát, hogy utána mindenki boldog lehessen. Ez viszont nem fog tökéletes megoldást hozni, de hallgass csak tovább.

A szakember ugyanis belőhet a Samba mellé egy Netatalk AFP fájlszervert is ugyanazokra a megosztásokra: http://netatalk.sourceforge.net/

Ezzel a Mac OS X kliensek úgy fogják gondolni, hogy az natívan képes a FinderInfo és a Resource Fork eltárolására, onnantól többet nem hoznak létre ._ fájlokat. Netatalk a háttérben a Linuxon ezeket egy meghatározott módon tárolja el, például egy .AppleDouble nevű almappába.

Azért, hogy a Windows kliensek semmi esetre se láthassák ezeket, utána ki kell egészíteni a Samba konfigurációját ezzel az egy sornyi bejegyzéssel:

veto files = /.AppleDB/.AppleDesktop/Network Trash Folder/.TemporaryItems/Temporary Items/.DS_Store/.AppleDouble/

Így még ha az amúgy izzó vassal pusztítandó rejtett fájlok megjelenítését is bekapcsolták Windowsukban a cukordinnyék, akkor se fogják tudni látni ezeket. Az AFP-vel kapcsolódó Maces klienseknek viszont megmaradnak az egyedi ikonjaik, színezett címkéi.

Vacek ezen a ponton látta meg, hogy mit lehet tenni. Melegség áradt szét benne, igaz, ánusz tájon. Az öreg viszont folytatta:

Ez egy elég radikális gondolat. Azt mondani a saját felhasználóidnak, hogy bizonyos fájlrendszerekre, megosztásokra másolva ugranak bizonyos adatok, tessék csak ezt folyton észben tartani, a grafikus és kiadványszerkesztős felhasználó legyen tudatában, hogy mikor mire másol. Főleg, ha van alternatívád, az Apple által választott jelenlegi helyzet, ahol a saját Mac felhasználóid számára minden “csak működik”. Ennek oldalán más operációs rendszerek használóit meg legfeljebb idegesíti néhány, számukra értelmezhetetlen plusz fájl, amik amúgy is rejtettnek kéne, hogy legyenek számukra. (Felteszem a kérdést zárójelben: mi a paradoxona a rejtett állományok megmutatásra beállításának?)

Megértem, hogy amíg csak a címke színéről van szó, addig könnyű azt mondani, hogy ugyan kit érdekel a hiányuk?

De vegyük például a még ma is meglepően sokak által használt klasszikus Mac formátumú fontokat. A font tartalom teljes egészében a Resource Forkban van. Kiterjesztésük ezeknek a fontoknak egyáltalán nincs, soha nem is volt rájuk kitalálva egy, helyette a Finder Infóban megjelölt típuskód jelzi, hogy micsodák.

Az elképzelt Windows-barátabb rendszerünkben egy ilyen Mac formátumú fontot képzeletbeli felhasználónk rámásol egy frissen vett, gyárilag FAT-ra előformázott USB tárolójára, és kap egy nulla hosszú, jelöletlen típusú fájlt, amiből senki vissza nem állítja az eredeti Mac fontot, mert a Resource Forkot benne az adattal nagyvonalúan kidobta a rendszer másoláskor “ugyan kinek kell az” felkiáltással. A következmények beláthatatlanok.

Látom, hogy a megoldás nem olyan egyszerű és tanítással, a történeti háttér megismerésével, a rendszerek közötti különbségek felfedezésével tudunk előrébb jutni. Elvégre mégis kettő rendszer összekapcsolásáról van szó valahol. Egyébként mi az a .ds_store?

Desktop Services Store. Azt a célt szolgálja, mint a HKCU\Software\Classes\Local Settings\Software\Microsoft\Windows\Shell\BagMRU Windowson. Leopard óta automatikusan rejtett állományként jön létre Windowson egyébként.

Vacek megértette, hogy az igazsághoz vezető út valójában egy megálló nélküli utazás, mely során mindig tágítani kell az ismereteket, amik így alkotnak stabil lelki környezetet.

Amikor feszültségek vannak ott belül, akkor összeszűkül a figyelem. Ilyenkor van az, hogy nem látjuk a nagy képet és elkezdünk szarakodni a részleteken. Ne hagyd, hogy felbasszanak azok az emberek, akik leállnak szart rágni a részleteken. Gondolkodj az egészben és onnan világítsd meg a dolgot. A feszültségek ilyenkor nem a részletek miatt vannak. Az csak egy tűhegy a folyamat végén. Lásd át, értsd meg ezeket a folyamatokat, és akkor megtalálod a lelki nyugalmadat.

Vacek hallgatta és átélte az öreg tanítását. Voltak napok, amikor nagyon boldognak és felszabadultnak érezte magát. Voltak napok, amikor bizonytalanságot érzett. Amikor működött a tanítás, megjelentek képek formájában is a gondolatok, határtalan békességet érzett. Az utcán sétálva olykor köveket rugdosott arrébb, olykor pedig vadgesztenyét.