Hova szeretsz?

Poll. WC preferenciát tekintve melyik a jobban bejövős?

A.) A csobbanós aljú. Előnye, hogy eltűnik a kaki-manó, hátránya, hogyha nem “telepít”, vagy “ülepít” az ember papír-ágyat az aljára, akkor a liquid képes belecsókolni a popsiba különösen kellemetlenné téve az élményt.

B.) Tradícionális aljú, melyen kaki-manó kígyózva fekszik el. Előnye, hogy nem csobban, hátránya, hogy kellően hosszú kábel elfekvéskor képes rádőlni a faszra, illetve közelről szemlélhető a produktum heveny esztétikai paralízist okozva.

Korábban B-preferáló voltam az ülepítés és csobbanás miatt, de mára már egyértelmű A szavazó lettem. Többet ülepítek, bár az ülepítés kellően sok delay után átázik és közötte rések lesznek, ahova a kaki-manó rendszerint becsapódik. Az sem ritka, amikor FOLYAMAT KÖZBEN kell ülepíteni, mert előkerülnek az idő hiányában keletkezett lyukak.

39 Responses to “Hova szeretsz?”

  1. Gravatar Icon 0 Arp

    Nézzük meg, hol kezdett el terjedni az A variáns! Szerintem a munka- és egyéb publikus helyeken. Nekem az az elémletem, hogy az A verzió üzemeltetési szempontból egyszerűbb, valamint nem olyan undorító ha valaki “ottfelejt valamit”, mert legalább víz alatt van. Ezáltal a B csak a privátszférában bír létjogosultsággal.
    Bár ott egyértelműen azt preferálom. Előfordul hogy nem lehet elég papírt ülepíteni, mert az első méretes darab lenyomja az egészet, és a gyors ütemben érkező folytatás már fröcsköli fölfelé az immár nem túl higiénikus klotyóvizet.
    Egy verziót kihagytál, a “kakicsúszda”. Nekem most ilyen van itthon, az előző lakó hagyta rám, de már megvásároltam a B verziójú utódot. Egyszerűen nem lehet bele féknyom nélkül dolgozni. Minden használat után sikálhatod. Viszont nem csobban, és nem dől el.

  2. Gravatar Icon 1 oksamat

    nekem mindig komoly trauma amikor a kakimano combra, vagy faszra simul, az A tipusuval meg ki lehet kuszobolni a csobbanast ugy, hogy a kritikus pillanatban az ember elorecsuszik egy picit es akkor a dolog elkenodik a lejtos reszen es szepen belecsusszan a vizbe.

    ki kene talalni valami okosabb dizajnt. amerikaban pl. a vizszint magasabban van, es nagyobb teruletet fed le, igy nem csobban. viszont nagyon megilyedtem amikor eloszor ilyet lattam, mivel amikor lehuzod, a vizszint megemelkedik, szinte kicsordulasig, es az ember azt hiszi, hogy eldugult. utana viszont minden szepen eltunik egy kis lyukon az aljan, ugy, hogy kozben az egesz forog egy apokaliptikus orvenyben. ez lenne a C tipus, en erre szavazok.

  3. Gravatar Icon 2 oksamat

    bocsanat, megijedtem

  4. Gravatar Icon 3 Zeusz

    B-t preferálom, A van mindenhol. Nálunk is itthon.

  5. Gravatar Icon 4 CsasZ

    Egyértelmű:A.
    Csobbanás ritka, csak technika kérdése. Ja, és az az élmény megvan, hogy a tökéletes pályra állított, a szökési sebességet elérő rakéta öblítés nélkül eltűnik a kanyarban? :) )))

  6. Gravatar Icon 5 justdoit

    Az amerikai variáns engem egészen apokaliptikus élményekkel adományozott meg. A mélybevesző féktelen pörgés simán elmenne bármely B kategóriás filmben

  7. Gravatar Icon 6

    Szerintem otthoni hasznalatra a B. En egyszer ugy magyaraztam el a fajanszkereskedesben az eladonak, hogy milyet szeretnek, hogy azt mondtam, hogy olyat amiben van félemelet. Mire o lelkesen bologatott, hogy erti mirol van szo, o is mindig meg szokta nezni! Ez fontos ugyanis, hogy meggyozodj arrol hogy megfelelo szinu, allagu-e, nincs-e valami problema odabent! Az egeszseges kaki formazott, de nem tul kemeny, vilagosbarna (kozelitoleg #704030) es homogen, nincsenek benne felismerheto eltero szinu vagy allagu csomok. Jo munkat :)

  8. Gravatar Icon 7 Babarum

    Nehéz a döntés. Minden verzióval találkoztam, mindegyiknek megvan az előnye és hátránya. Minden szempontot mérlegelve azonban szenvedélyes ülepítővé lettem. Mivel menetrendszerű a napi ürítés, ez mindig itthon történik. Szertartásszerűen, ülepítéssel indul, majd elhelyezkedés, széles terpesz felvétele, tetrisz a kézbe, és mehet a szeánsz. Érdekes adalék, hogy a tetriszezés már feltételes reflexxé vált :)

  9. Gravatar Icon 8 alternaiv

    Sztem, marha egyedül vagy. Valami nem stimmel a magánéleteddel :) (Az Apple székházban milyen van? Idomulni kellene, nem? LOL)

  10. Gravatar Icon 9 geri

    A változat, egyértelmű. Bár a lakótársam pont a csobbanás miatt utálja, és néha engem is sokkol – nem nagyon szoktam ülepíteni -, kétségtelenül praktikusabb, már csak a wc-kefe kímélése végett is.

    Az amerikai klotyó nem csak ijesztő – főleg a hangja!-, hanem undorító is tud lenni: én kollégiumban szembesültem ezzel, ahol a kulturált jenki bentlakók sportot űztek belőle, hogy nem húzták le. Persze az B változat ilyen esetben sokkal durvább, de a mély, öblös fajanszban úszkáló cumó sem túl guszta. Igaz, könnyebb megszabadulni a rakománytól.

    A leeresztés előtti túltöltés is vezethet problémákhoz, ha nem a megfelelő módon kalibrálják az így beengedett vízmennyiséget. Egy ízben emiatt egy hétig bűzlött az emelet…

    A “félemeletes” változatot igazából akkor utáltam meg, amikor olyan helyen laktam, ahol a takarékos tartály víznyomása nem volt elegendő a briósok gyors eltávolításához. Mindig rá kellett segíteni valahogy, már azon gondolkodtam, milyen segédeszköz kellene ehhez a kefe mellett. Rémes volt.

    Kulturális érdekesség: kimaradt a felsorolásból a francia nyelvterületen is oly népszerű guggolós változat (balkáni kiadásban: kibetonozott lyuk), illetve ennek távoli rokona, a tradicionális japán wc. Not to mention: a gravitációs elven működő, vidéki fabudi, illetve modert változata, a “tojtoj”, amelyek fellelését leginkább szaguk segíti.

    A tökéletes székletről: egyetemi szobatársam mániája volt, és rám is átragadt, hogy élőszóban lelkendezve, esetenként sms-ben számoltunk be egymásnak róla, ha sikerült a tökéletesnek mondott, tömör, finom hártyába burkolva kicsusszanó változatot produkálni, amely után a papír használata is inkább csak szimbolikus rítus, mivel a cucc gyakorlatilag nem hagy nyomot.

    Elnézést, kicsit elragadtattam magam.

  11. Gravatar Icon 10 N

    tömör, finom hártyába burkolva kicsusszanó változatot produkálni

    ehhez sok esetben elég ha az ember pottyantás közben megpróbálja nem összezárni a gyűrűt, persze ez csak a kellően gyorsan érkező egyedeknél lehet megcsinálni, legalábbis lassan érkező társukat én sose bírom bevárni és megtörténik a kettényiszálás.

    érdékes B-nél még sosem volt nemiszervvel barátkozó eset, nekem oldalra dől nem előre.

    B-nél hátrány ha túlságosan nagy darabot installál az ember, akkor a lehúzás során a hirtelen nekizendülő vízsugár – mint egy patakban kiálló szikla esetén – magasra feltör az installátummal való érintkezés során.

  12. Gravatar Icon 11 LCD Sound

    Egyértelműen A!

    Sokkal könnyebb és veszélytelenebb a róká tkidobni ill. takarítani, a B változatnál meg általában szétcsapódik és könnyen felcsapódik a gymomortermék,Ez kb össznépi kirándulásokon szokot kijönni,amikor a csóro egyetmista banda low-end helyen,vagy a besokallt középsulis réteg,egyik hányingerrel küszködő egyénként belépsz a Wc-be és jönne ki a ka,majd koncentrálva észreveszed ,hogy valamelyik tróger állat a B-kategóriásban felejtette a barnát,meg másik szánalom ember rádobott egy kis sárgát,utana garantált,hogy ráküldesz egy rókát :D
    Az “A” variácó pedig tényleg sokkal jobb!!! :D

  13. Gravatar Icon 12 misran

    Gyerekkoromban (ovoda-kisiskola) nagymamamnal nem szabadott lehuznom a cuccot mert elobb meg akarta nezni hogy minden oke-e. KEllemetlen volt.

    A csobbanos verzio kevesebb utomunkat igenyel, de meg ulepites mellett is elofordulhat hogy veletlenek balszerencses egymasutanja reven a megtermett fekalia utani csobanat-cseppek a nagyterpesz kozti resen minden iranyba tavoznak. Ezek utan folyik a pisis (mert valljuk be, ez ilyenkor mar benne van), enyhen fekalias viz a zacsin, az allunkon, a szemoldokon… :) ))

    Ennel persze az sem kellemesebb elmeny amikor a felemeletes megoldasnal atlagon feluli mennyiseg rakodik le es a tetris (miegymas) hatasa alatt ez nem tudatosul bennunk, majd amikor enyhen felemelkedunk a torleshez, egy szepet belekarcolunk puszta kezzel a kupac tetejebe :) .

    A temaban egyebkent hasznos tapasztalatok es vizualizacio itt: http://www.kaki.hu .
    Az otelet bennem is felmerult, de ezek utan nincs ertelme…

  14. Gravatar Icon 13 Adi

    Érdekes, hogy eddig a témában még egyetlen hölgy sem szólalt meg. Pedig ismerőseim közül szinte kivétel nélkül mind utálják az A verziót, csak ez a férfiaknak sokszor nem jut eszükbe. Ugyanis ami nekünk csak egy csobbanás és némi letörlendő víz, az náluk bizony már IGEN KÖNNYEN lehet egy fertőzés is.

    WC-kultúrában meg a japánokat kell nézni, ők az élvonal a világon.

  15. Gravatar Icon 14 Nes

    KB 10 eve Olaszorszagban jartam kipihenni az eves faradalmakat. A strandot megkozelitve elfogott az a franya erzes: mindjart beszarok. “Szerencsere” a part menten telepitve voltak WC-k.

    A WC-be fulkebe toppanas utan sokkolo latvany fogadott. Betonlap, kozepen 1 kis res. A mottoja talan ez lehetett: Talalj bele paraszt, kulonben mindenhol szaros leszel.

    Az is lehet, hogy mokanak szantak az amugy is szaras kozben unatkozo embereknek.

    btw melohelyen C verzio van (amit mar emlitettek: csuszik a kula), otthon B amit szivesebben elfogadok az A helyett, bar a doles neha bosszanto.

  16. Gravatar Icon 15 joco

    Az “ülepítés”, “telepítés” szavak helyett javaslom a “fészekrakás” kifejezés használatát.

  17. Gravatar Icon 16 The Hedgehog

    nagyszüleim tanyán élnek, ott még fából tákolt pottyantós (is) van… télen kifejezetten élmény ott üríteni, bár az öreg halad a korral, mert modernizálta a hagyományosan csak BUDI-ként ismert egységet (rádió, kézmosó, szagelszívó, fűtés pedig tervbe véve)

  18. Gravatar Icon 17 kast

    ezért fogy el ilyen kurva gyakran itthon a budipapír, mert a király még szarás közben is “ülepít”!!!

    great :/

    és a fákkal mi lesz??

  19. Gravatar Icon 18 angelday

    töröld ki a seggem a fákkal.

  20. Gravatar Icon 19 Babarum

    LOL

  21. Gravatar Icon 20 birka

    Részemről a B változatot preferálom, de nem nehéz megérteni, miért is van A típusú a munkahelyeken, nyilvánosabb körülmények közt.
    Arról ugyanis mindenki megfeledkezett, hogy a B, ill. a C típusúnál az egység használata során ún. Ájer keletkezik, amely ráadásul az elhagyás során a szagosító illatával együtt könnyedén kislisszolhat a keletkező ajtórésen, amely igen kellemetlen. Ezzel szemben az A típusúnál nem keletkezik ájer olyan mértékben, hisz az output rögtön a jól szigetelő vízréteg alá kerül.

  22. Gravatar Icon 21 Pix

    misran:
    Azért az a minimum, hogy nem kevered a kétfajta output-ot. És akkor nincsenek pisis cseppek. Ezt meg lehet oldani.

    Más:
    Ugyan nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de számomra felfoghatatlan, hogy pl. a melóhelyen (iroda, 90% diplomás) a sok majom nem jutott el odáig a törzsfejlődésben, hogy fektetés után _azonnal_ lehúzza a termést és utána lát neki a hátsórész 10 perces tisztogatásnak. Ehhez gondolom valami 145-ös IQ kellene, mert a többség hagyja, hogy a paravánnal szétválasztott egyterű helységben terjengjen az orrfacsaró szag egészen a nadrág felhúzását követő mozdulatig. Komolyan mondom, valami mozgalmat kellene indítani, “azonnal húzd le bazmeg” jelszóval…

  23. Gravatar Icon 22 lali

    nagyon nemmindegy, hogy az ülepítés/telepítés után előlről vagy hátulról sikálod ki az ánuszt
    míg az embernek jó a térde, megy az hátulról kloákatisztítás, de öregségre remegő lábakkal majdan átszokás válik az előlről csiszatolásra

  24. Gravatar Icon 23 addikt

    Egyértelmű: A, viszont igazán jóízűt sz*rni csak kultúrált (lakkozott ülőke, minden sarok szétmeszelve) falusi pottyantósba lehet, a telefon és kulcsbeejtés para ellenére.

  25. Gravatar Icon 24 Ozon

    ez az igazi: http://sesblog.hu/archives/individual/017129-20060330.html lasd “Kevesen tudjak, hogy a kinaiak…” resz

  26. Gravatar Icon 25 Kilmer Petty

    Zsír az egész! A típus, egyértelmű!

    Kiváncsian várom, hogy a fitymabőr alvás közbeni spontán összeragadása és különböző lehetetlen helyzetekbe való csavarodása miatti ~80%-os húgyúti elzáródás okozta félálombeli reggeli A, B, C,… X típus mellé pössentés mikor lesz kivesézve.

  27. Gravatar Icon 26 Dr. Freud

    Azt hiszem korabbi tanulmanyaimat itt fogom folytatni…

  28. Gravatar Icon 27 PAStheLoD

    A , valahogy “csobbanásmentes” vízzel kéne feltölteni .. zselé, pl? :D

    http://ekcema.freeblog.hu/archives/2005_Jul_ekcema.htm#744995 hasonló téma… :D

  29. Gravatar Icon 28 alpi

    Mi a Tót Ottóékkal a B-re szavazunk!

  30. Gravatar Icon 29 MegaZork

    Otton B van, imádom.

  31. Gravatar Icon 30 AlieN

    Angelday én mondom neked (új kéróban B-típus van amúgy), hogy tényleg az Amerikai a fasza!
    Mindent megold. Nem csobban, tutira. Víz alatt tartja az anyagot, ami mély vízben úszik, így nem is rajzol az aljára és úgy ahogy van a vízben úszó cuccot a víz határozott kiszippantásával (nem felülről lemosásával, amikor néha a tetején úszva marad, vortexben szétmállik, kavarog stb…) tűntet el mindent a lyukban. Majd feltölti vízzel újra.

    Fotó attached: http://www.pga.hu/alien/IMG_0933.jpg. Királyi mérete is van ezeknek (értsd: King Size). Egyetlen probléma merült fel: Magyarországon egyáltalán nem lehet ilyet kapni. Lehet hogy egész Európában sem. Vajon miért? Importálni kellene, luxuscikként lehet hogy lenne rá piac.

  32. Gravatar Icon 31 angelday

    AlieN fotójától nem beszarni (értitek: nem beszarni!), mert a szubsztancia benne valójában csobogó víz — mint kiderült.

  33. Gravatar Icon 32 dtamas

    B

  34. Gravatar Icon 33 mono

    Felcsapodo szarle ellen elore csuszassal vedekezni: coitus interuptus. Kenyszer helyzetben az ember nem valogat, de aki az A valtozatert rajong, arrol a kesobbiekben borzasztobb dolgok is kiderulnek.
    Amugy pedig szarni otthon kell, hogy kenyelmesen megmoshato legyen a zaroizom es tsa, mert kulturember nem elegszik meg a papirral. Ugyanis, a kozhiedelemmel ellentetben, a legalaposabb torles utan is szaros marad a segg, ezert sokkal inkabb szorul vizes, szappanos tisztitasra, mint a torlest vegzo kez, amely eseteben ez nem szuksegszeru.

  35. Gravatar Icon 34 misran

    Hola, itt germanoknal a piszoar mar ilyen szippantos, es mintha lattam volna mekiben vagy valami hasonlo zabaldaban szekest is, szoval jon ez ide, ne aggodjatok.
    Addig valahogy kibirjuk igy, es orulunk hogy nem a kinai divat jon inkabb..

  36. Gravatar Icon 35 sHelf

    B. csakis. :]

  37. Gravatar Icon 36 The Hedgehog

    Az orosz WC tudjátok mit?

    Két karó a földben…… Az egyikbe kapaszkodsz, a másikkal elhajtod a farkasokat.

    Hofi után szabadon.

  38. Gravatar Icon 37 lány

    a csajok takarítani is szokták a wc-t, úgyhogy egyértelműen A. különben csomót röhögtem rajtatok

  39. Gravatar Icon 38 Gábor

    Amikor platós WC-t kerestem (B típus), az egyik eladó ezt mondta:
    “Ezt már csak az Alföldi gyártja egész Európában. Csak a magyarok szeretik nézegetni a szarukat.”

    Az igazságtartalma mondjuk kérdéses, de jót röhögtem rajta.