Kedvtelési célzatú hajózás

Ma letettem végre a vitorlás gyakorlati vizsgámat, így már csak a jogsi kézhez vételét kell megvárnom és hivatalosan is vízre szállhatok. Az egy hetes révfülöpi tanfolyam végén elrontottam, hogy nem mentem át a vizikresz vizsgán, így mehettem Siófokra ismételni, ahol később megvágtak vitorlázáson, szóval ma a Hajógyári szigeten tettem le az utolsó részt konklúdálva a történetet. Lássuk, mennyibe került mindez.

  • 12,270 Ft – Hajózási főfelügyelet vizsgadíja
  • 54,000 Ft – Tanfolyam díja
  • 19,380 Ft – Decathlonban akciós vitorlás cipő és széldzseki
  • 9,055 Ft – Hajózási Szabályzat és HSZ Tesztkönyv
  • 3,300 Ft – Sportvitorlázás könyv
  • 24,000 Ft – Révfülöpi szállás
  • 564 Ft – UV csekk
  • 3,344 Ft – UV csekk

Ez összesen 125 ezer 913 forint. Esetleg ide számolhatjuk még a kaját, italt és talán a benzin költséget, egyebeket, de szerintem azok nem közvetlenül tartoznak a projekthez (hiszen enni amúgy is kell): kb. 2 kiló.

Amikor a révfülöpi tanfolyamon ültünk a hajón a csendben, a vizen, Kianek a csónak elején megszólalt: “ez volt eddig az év legjobb befektetése”, aztán elgondolkodott, majd kiegészítette: “nem, az elmúlt 10 év legjobb befektetése volt”.

A tanfolyamot, amit nyomtunk, roppant mód tudom ajánlani bárkinek. Egy hetes bentlakásos nyári tábor szerű valami, a végén pedig utolsó nap vizsga. Akit érdekel, dobjon egy mailt és megadom a szervező elérhetőségét, indul tanfolyam szeptemberben is.

Addig is éljen a vitorlás szakosztály!

(A révfülöpi hétről összefoglaló megtekinthető itt.)

Kánikula

A barátnőm otthon bikiniben tanul az utolsó vizsgájára, én egy szál alsóneműben, Rafael Nadal-féle kék combzsebes halásznadrágban, kinőtt pólóban és szandálban koptatom Budapest bűzös utcáit. Nem vagyok egy látványosan izzadós típus, most mégis a homlokomon gyöngyözik a víz. A belvárosban parkolóhelyek alig, ha éppen vannak, azok is a tűző napon. A parkoló cetli hőre nyomtatható papírját a nap percek alatt szürkíti el.

Bajcsy-n dugó, lépésben haladok, tegnap a Hungárián szendvicseztem a kamionok között megharcolva minden centiméterért. Az út szélén egy csomó hájas turista fotózza egymást és izzad boldogan, hiszen ők most nyaralnak. Csak éppen a kurva anyjukat. A tömött postahivtalban szerencsére be tudok fizetni, nincs előttem senki, a hőtől való fuldoklás van.

Uticélom a West End és benne a kézitelefon mekka: a központi szervíz. Ma megbazmegcsinálom, ezt eldöntöttem. Ha most ez egy film lenne, akkor a padawanommal megállnék a West End mellett, kiszállnánk a kocsiból és mint Ben Kenobi magyaráznám Luke-nak: “Mos Eisley spaceport: You will never find a more wretched hive of scum and villainy. We must be cautious.”

Bemegyek a WE-be eseménytelenül, jellegtelenül. Parkolóház csurig van, mindenki itt lófrálhat a városban és gondolom mindenki mobiltelefont javíttatni érkezett. Csendesen magam elé képzelem ahogy majd cetlit húzok, várok, hátam közepén pedig folyik a sós folyadék, a hónaljszőr csimbókosra ragad, mmm, FINCSIMI?!

Megtalálom a Sony-Ericsson márkaképviseletet. Nincs sor, nice. Ember közli velem, hogy ez olyan téma, mint.. volt Commodore 64-esed? – belekérdez. Mondom neki, hogy volt. Erre azt mondja, hogy olyan, mint annak a joystick-je. Az sem érintkezett egy idő után, eszembe jut, ahogy Frick Richárddal “olimpiázunk” joy killer módra. Teljesen igaza van, de mégis, mit tehetünk? Be kell küldeni a központi-központi szervízbe, mert ők itt nem forraszthatnak. Van replacement eszközük, ha kérek. Szomorúan nézek, ember megsajnál a maga módján és felajánlja, hogy kipucolja, amitől lehet, hogy egy-két hétig még jó lesz.

Levetetek egy bluetooth headset-et a polcról, aztán mind a három modellt. Van egy olcsó, de trén kinéző, egy sokkal jobban kinéző, de drágább és egy még sokkal drágább és annyival nem jobban kinéző. Megveszem a középsőt. Veszek hozzá egy telefon töltőt is, mert a régiben megszakadt a kábel.

(Van egy elméletem, miszerint a melóhelyre és otthonra is kell töltőt venni, mert a folyamatos hurcibálástól és fel-le csévéléstől egy év alatt megszakad a drót. A PowerBookomban remekül működik a megoldás. Őrült voltam, hogy nem csináltam meg eddig a telóra.)

Megtudtam, hogy az SE k750i-nek egy hónap múlva jön a váltó modellje, 3.2 megapixel, joypad nélkül, yadda-yadda-yadda. Őszre már biztos lesz, de most kaki rá, el kell mennem az új headsetemmel.

Beugrom a Vígszínház melletti vasedénybe és megveszem az egyetlen megmaradt távirányítós ventillátor modellt a barátnőmnek. Mivel az utolsó darab, a kiállított példányt kell elvinnem. Állítólag nem forgott egyet se, nem kezdek alkudni. Először össze akarom rakatni velük dobozba, de győz a józan ész: picsába vele, így viszem el, ready to consume. Egyik kezemben táska, másikban állványos venti, ahogy végigszambázok a körúton a 38 fokban. Izzadok, mint egy kis fasz, a kocsiban irtózatos hőség. Dugózás a lakásig.

Később elmegy az internet, hibabejelentőn a spiné a következőt mondja: 1. figyelmeztet, hogy hangrögzítésre kerül, 2. tájékoztat, hogy szíves elnézésemet kéri, de minden vonaluk foglalt, telefonáljak később, viszont hallásra, klatty, bíp-bíp-bíp. A-J-B-K-A – szűröm magam előtt a melegben kimondva minden szót, ahogy a hájamról csöpögök.

A büfések mindent felszámoltak, mert szerződést bontott velük az üzemeltető. Faszom ebbe is. Pang minden szekrény, enervált hangulat. Kiveszek egy Fanta bambazmegboocsát, azt mondja, 260 forint. Nézek rá értetlenül, mióta kerül ez a fos többe, mint két kiló. Azt mondja, hogy na, lásd kivel van dolgod, menj el ide a szemközti folyosóig, ott 160-ért kapod a tutit. Felválttatok vele egy 200 forintos bankót, aztán elmegyek. Ott viszont nincs szőlő, tehát maradok a gyömbérnél.

Tudjátok van az a vicc, amikor a fickó elmegy a kurvához, aztán befizet egy spanyol szexre, majd miután lemegy minden ugyanúgy, mint eddig, megkérdezi, mi ebben a spanyol. Erre a nő: “Ja? Ollé!”

Hát így vagyok én is ezzel az egésszel. Ollé.

Függöny.

One distribution to rule them all

Az elmúlt napokban olvasva a Tim Bray-es post kommentjei kapcsán megfogalmazódott bennem, hogy megpróbálom megérteni, mi a különbség az egyes Linux distro-k között (segítségül hívhatjuk például a Wikipedia megfelelő mátrixát, persze minek). Több szakembert is megkérdeztem, de nem jutottam semmilyen végkövetkeztetésre. Épp ellenkezőleg, úgy tűnik nekem, hogy semmi különbség nincs köztük (holott bizonyára van), mégis valaki ezen oldal mellett kardoskodik, valaki pedig a másik oldal mellett.

Teljesen nyilvánvaló, hogy más célra más Linux lehet a jó, de én már azt sem értem, hogy mi a különbség egy Fedora és egy Debian között. Máshogy működik az “ls” parancs? Jó, addig eljutottam, hogy más a csomagkezelőjük (off-linuxereknek: program telepítés), de az számomra annyit jelent, hogy nem “apt-get” paranccsal telepít az ember, hanem “rpm”-mel.

Az én szerveremen egyébként átváltottunk Debianról Fedora Core 5-re és szerintem sokkal coolabb, mert szebb a boot screenje. Én eddig mindig Debiant láttam és azon száraz sorok mentek, itt meg ilyen kék színű látványosságok, meg logók. Fasz tudja, a n00b szemével ennyi változás mindenképpen van. lol

Szerintem ez egy izgalmas területe a számítástechnikának és a tudás építése végett feldobok egy ilyen témát, pontosan úgy, mint Adrien Mole a norvég bőripart. Ideális esetben értelmes keretek között ki fog derülni valami, és nem lesz tele a komment-mező olyan kijelentésekkel, hogy “a […] distro pontosan olyan erős, mint a közmondásos fing szélviharban”.

Szolgálati közlemény

Ma megint tizen-valahány spam commentet kellett kitörölnöm (ezeket az olvasók sose látják, mert kézzel kell jóváhagyni minden kommentet), ezért úgy döntöttem, hogy felinstallálom a comments auto shut-off plugin-t 21 napos intervallummal. A régi bejegyzéseket innentől nem lehet kommentálni, aki mégis szeretné, kérem írjon levelet és visszakapcsolom arra az időre.

Sasvári József

Tizen-valahány éves lehetettem. Abban az időben volt, amikor tisztán elhatároztam, hogy a csajok helyett inkább a Commodore 64 felé veszem az irányt. Volt egy ilyen pillanat, hogy otthon ültem, mérlegelnem kellett: vagy megyek a játszótér felé, hogy szocializálódjak és azon belül szerelmes leveleket juttassak el csajoknak, illetve szerencsés esetben a mellé a csaj mellé üljek, vagy pedig otthon maradjak, és kipróbáljam a Print Shop Deluxe című szoftvert, amihez szereztem clip-art diszket is. Mérlegeltem és otthon maradtam.

Fekete-fehér ábrák voltak, irdatlan sok. Végig kellett nézni az összeset. Volt hozzá egy csomó betűtípus is, ki kellett őket próbálni. Volt egy leporellós mátrix nyomtatóm, azzal nyomtatni kellett. Ki lehetett nyomtatni feliratokat irgalmatlan nagy bannerban, leírtam a nevem, Sasvári József, és kinyomtattam. Egy betű egy lapra fért el, a szerencsétlen nyomtató hosszú órákig szüttyögött. Ott ültem és néztem, ahogy bitsorok jelennek meg a szemem előtt.

Levittem az egészet a szüleimnek. Kiteregettem a hatalmas bannert a konyha kövére. Sárga-barna mintás volt, ugyanolyan csempéből, mint a mamámék utcájában lakó gyerekéknél, csak éppen máshogy kirakva. A szüleim elcsodálkoztak a banneren és azt kérdezték: “Ez meg mi?”, illetve “A saját nevedet kellett kiírni? Mit akarsz ezzel, magadat sztárolni?”

Elsomfordáltam. A clipartok és iniciálék megvígasztaltak. Évekkel később, már VGA monitoron beszereztem az UFO – Enemy unknown című játékprogramot. Sose játszottam vele egy pályánál többet, valahogy nem érdekelt. Viszont mindenki azt tolta, a Fuchs Andrásék is, sőt, a Schönherzben volt egy gyerek állítólag, aki egész vizsgaidőszakban a szobájában ült valamelyik emeleten és csak hugyozni meg szarni járt ki, annyit tolta.

Volt a játékhoz egy magyarítás hack. Kalapos ő és ű betűkkel volt megoldva a dolog, minden angol mondatot byte szinten írt át a fordító magyarra. Nem tetszett. Akkoriban assembly programokat és gagyi demókat irogattam magamnak, mert úgy volt, hogy coder leszek és csinálok egy shitass demót, amit bemutatnak majd valamelyik partin és mindenki szét fog csúszni tőle. Nem idegenkedtem a vektor demó fogalmától sem, de a fillező rutinnál végül mindig feladtam.

Írtam apró kis toolokat, amivel megcsináltam azt, hogy az UFO játékprogram kalapos ő és ű betűit kicseréltem a rendes verziókra és még többet. Elhatároztam, hogy a szövegeket is legjobb tudásom szerint megcsinálom. A tökéletes verziót akartam kihozni belőle.

Egyik délután aztán boldogan mondtam el a szüleimnek, hogy megoldottam egy játékprogram magyar fordításában a problémát és megcsináltam a rendes magyar ő, ű betűket. “Ezzel foglalkoztál egész délután?” – jött a kérdés. Nem értettem. Rengeteget dolgoztam vele, mindent visszafejtettem, toolt írtam (assemblyben, ami totális agyrém file manipulációra), megcsináltam. Nem értették. Úgy éreztem, nem értenek. Nem értettek.

Gimnáziumban akármikor Szerletics Rolanddal, aki Amiga 500-on kódolt assemblyben megkérdeztem, hogy meg szokta-e mutatni a szüleinek. Azt mondta, hogy nem, mert nem értik és nem érdeklik. Hümmögtem, “szar a világ, bazmeg”. Így van, ilyennek kellett lennie. Ott ülünk Baján a kibaszott osztályteremben, valami irodalom órán, és akkor összeáll, hogy nem csak nálam, hanem mindenkinél ez van. Assembly coderek vagyunk, a szüleink leszarják, amit csinálunk és csak azt érezzük, hogy az elutasítás van.

Épül a fal.

Konstans háborúk. A gyerek menjen egyetemre. A gyerek ne számítógépezzen annyit. A gyerek menjen a közgázra. A gyerek csináljon valami értelmeset. A gyerek ne üljön annyit ott. A gyerek nyomogatja már megint AZT AZ ÁTKOZOTT GÉPET.

Hol, miért, merre, meddig — nem érdekesek, nem számítanak. Rokonság, családi esemény, egy kutya. A gyerek mivel foglalkozik? Számítógépes. Öreg mamák legyintenek. Ő is csak egy olyan. Nem lesz majd barátnője, mert egész nap csak ott ül. Igen, állítsatok a falhoz és húzzátok meg a ravaszt, hülyék.

A Commodore 64-es diszken talán még mindig megvannak azok a fekete-fehér clipartok és betűkészletek, amiket egész nap el tudtam bámulni. Ők voltak a legjobb barátaim, meg a Miskolczi Zsolt. Ha ma a kezembe kerülne az egész, eszembe jutna minden és lenne idő végiggondolni. Meg sírni. Ja igen, sírni.

Áztasson csak szét minden egyes lapot azon a leporellón, amire akkor felírtam a nevemet: SASVÁRI JÓZSEF.

Tim Bray is belecsap az OS lecsóba

Mark Pilgrim — főblogger és ideológia-nörd, számít a szava — kezdte az Apple – Ubuntu switch-et, aztán a Mac fanboy John Gruber kontrázott, amire Pilgrim rekontrázott (kiváló olvasmányok egyébként, remek penna forgatók) és most itt van Tim Bray a Sun-tól, aki szintén Mac fanboy “has been” és osztja a lapokat. Engedjétek meg, hogy idézzek az írásból (minden betű hibátlan benne):

[On the Mac] WiFi that Just Works. It so often happens; I’m in a meeting, I open my laptop and I’m on the air, while the Windows victims are saying “Are you sure there’s WiFi in here? What are the hex digits?” and the Linux types are reconfiguring their kernels. [Update: Ubuntuns report that this is getting there, but the answers contain disturbing mentions of “this great utility” and “a little tinkering”.]

A végén pedig ezt a kérdést válaszolja meg:

Will I Switch? Yes. For Mark’s reasons, and because I’m pretty darn sure that either Ubuntu or some other distro will eventually get the key things right.

Illetve a záró gondolat, amivel maximálisan egyet tudunk érteni:

But you know what? I think that if the GNU/Linux/Solaris community can sustain its current level of energy and progress, and if Apple maintains its dysfunctional communications culture, there are going to be better choices just not for me, but for a lot of other people too.

Word! Az én véleményem egyébként változatlan: jó lesz a cucc full switchre egy-két év múlva. Jelenleg még az Apple a legjobban kikóserolt és együtt tudunk élni vele. De látom az Ubuntuban is a potenciált és jó lesz. Attól, hogy fele részben OS programokat használunk, még nem fogunk tudni váltani. Dícséretesek ezek a kezdeményezések a fenti urak részéről, de a világ — számomra — még nem tart itt. Most pedig elindulok Handráshoz a boltba, hogy megnézzem, mi a pálya.

Műcsarnok sell-out

“..és az, hogy a T-Com megfelelő meetingjén volt egy pillanat, amikor az embereknek összeállt, hogy rózsaszín = P!nk.”

— Orosz Péter, úton Csepel felé a plakát mellett

Ma volt a T-Com, kapcsolat koncert, rendre a tizedik. Ingyen a széles tömegeknek: cirkusz, látványosság, kenyeret és pompa: P!nk.

VIP vagyok. (VIP volt az anyám is.)

A Dózsa György úton épült fel a színpad, VIP belépés a Műcsarnok felől. Szeretek VIP lenni, mert a VIP személyek mindig nagyon fontosnak érezhetik magukat. Ugyanaz a szar van ott is, mint itt, egyszerűen csak a másik irányba van elkerítve az akol.

Voltak rengeteg biztonsági őrszolgálatok és hostess lányok, hogy azt hittem, ők is a VIP sereg közé tartoznak. De nem, mert a VIP sereg egy Pink (azért se fogom úgy írni, ahogy ezek a gyökerek) koncerten alapvetően gazdag vállalkozók és pénzemberek részint pattanásos képű férfi, részint pedig női identitásukat kereső, önön hasukat áruba bocsátó kis muffok offspring-jei és azok baráti körei. (Plussz Józsi, az éles szemű krónikás.)

Persze volt igazi VIP is, én Schobert “update” Norbit számoltam össze, aki kedves feleségével Rubint “Playboy” Rékával jelent meg. A kedves neje olyan szinten van szoláriummal égetve, hogy Naomi Campbell hozzá képest a klasszikus értelemben vett hipó reklám. Nem vicc, döbbenet, döbbenet, döbbenet.

Ebbéli ténfergéseink helyett nézzük meg azt, hogyan kezdődik a 10. kapcsolat “koncert”. A Műcsarnok sellout nevű intézményben először is regisztráció, karszalagozás (kb nyolc hosztessz szalagozott egyszerre, amikor kettő is bőven elég lett volna, hiába no: pompa), majd a helység körbejárása. Benn újabb VIP termek előtt nyílt karszalogozásra lehetőség ha már lúd, legyen kövér alapon. Vendégváró falatkák, aztán irány a kert, rövid séta után VIP balcony és az esemény színhelyének felmérése. Esetleg gőgös pillantás jobbra le a tömegre, akik nem VIP-k, de én az vagyok, annak érzem magam: VIP-nek, a rózsaszín (madzsenta!) padlóval borított műanyag székeken, ahol mindig hidegebb a sör, mindig több a hosztessz csaj és a pattanásos képű offspring.

Első előzenekar: Nox (ejtsd: nocks). Sose hallottam még tőlük semmit, nem ismerem a “bandát”, de ez lehet az én bajom is. Elkezdték a maguk népies-diszkós-technós-Michael Flatley-s kis műsorszámát, amiben voltak botok is. A műfaj meghatározásánál végül az etno pop-nál maradtam. Közel egy órát nyomták a számaikat. Biztos sokat dolgoztak is rajta, mert izzadtak, viszont akkor sem tudták elérni, hogy jót gondoljak róluk. Az is lehet, hogy csak nem vagyok célközönsége egy ilyen csapatnak, amin valahogy érezni azt, hogy egy ilyen összerakott zenekar.

Második zenekar az isten tudja milyen nevű amerikai formáció, aki Tarantino zenéket játszott. Leginkább a Pulp Fiction című filmből, de ezek még annyira se tudtak érdekelni, mint a Nox, úgyhogy a Műcsarnok nevű VIP helyen toltam be a söröket és ételeket, amit egyáltalán nem bántam meg. Ja, valami jótét lélek az egyik plazmán átváltott a VB-re, így a Brazil meccset követtem a koncert alatt (másik plazmán persze azt is lehetett nézni, annyi plazmájuk volt, mint égen a csillag, hiába no, pompa) és ittam a remekül hűtött Becks sört. (Csülkök és egyéb snack-ek, virslik tormával, hagymák, saláták játszottak még.)

Végül elkezdődött a várva várt Pink. Itt már megmozdult az előző bénázás után magára talált közönség is, a számok energikusan előadott és érdekes valamik voltak (“kemény hangzás”), volt köztük kettő, amit én magam is ismertem. Illetve három, ha bele számítjuk a “For Non Blondes – Whats up” cover-t is, ami azt hiszem attól került oda, hogy az FNB énekesnője is a színpadon zenélt, vagy mi. Állítólag itt, ezen a fórumon adták elő utoljára ezt a dalt, és most TESSÉK SZOMORÚNAK LENNI!

Pink bandája jó és tök PC is, néger a dobos (inkább feka-hip-hop formációba tudtam volna elképzelni, különösen a vízszintes trucker sapkája miatt), valami latin-amerikai a billentyűs és nő basszusgitáros. A gitáros faszi tipikus gitár-nörd, dobott is néhány klassz szólót, és meg kell mondanom, az ilyen állat hangosítás mellett el tudom képzelni, mennyire durván jó lehet játszani.

Lement a műsor, volt encore is, ezt már megint a VIP szobában néztem plazmáról, meg ott ki volt rakva valami új Volkswagen EOS nevű gép, amibe bele is ültem. Volt ott valami huszonéves forma csávó, gondolom VW márkamenedzser, aki megkérdezte, hogy ültem-e már cabrio-ban. Nem tudom, mi lett volna a jó válasz, de azt feleltem neki, hogy igen.

Végén még bevettem néhány sört, snack-eket, aztán kinn elkövettem azt a ballépést, hogy vettem frissen facsart narancslevet 600 forintért, ami érzésem szerint egy picit túlzás volt. Mindegy, hazafelé metróztunk ÉS villamosoztunk, és blicceltünk a jeggyel. (HACK THE SYSTEM!)

Hogy mi az egésznek a vége? Mit tanultunk meg? Én semmit. Minden pontosan ugyanúgy történt, mint amire számítottam. Ez egy olyan koncert volt, amire a széles tömegeknek kellett elmenniük, és abból a verzióból is a “kemény” zenét játszó Pinket bírták meghívni a bevállalós T-Com marketinges szakemberei.

Hát akkor hallja meg a világ: ez a zene, amit Pinkék játszanak teljesen kommersz pop muzsika 2006-ban. Összességében erőtlen és baromi PC, ami engem kevéssé érdekel, mert én ilyen VIP sznob kis köcsög megmondó ember vagyok. Márpedig a T-Com csoport a Danubius rádióval egyetemben (ők delegálták a hangulat-mestereket és szponzorok) minél nagyobb tömegeket céloz be, és mint ilyen lesz belőle egy PC-gagyi valami, amiben Pink jelenti az újat.

Az eseményről készült Flickr szett megtekinthető itt.

Függöny.

Kobra

Az mekkora király már, amikor Marion Cobretti a bevásárlóközponti akció után otthon ollóval levág magának egy darab pizzát, aztán elkezdi — napszemüvegben! — tisztogatni a pisztolyát. Ha jól emlékszem ilyen gagyi zene megy a korszakból és Brigitte Nielsen van rávágva, amint ottan pózol a shutter-noise-ben. Meg talán a baltás. De nem ez az érdekes, barátaim, hanem:

  1. Marion Cobretti
  2. száraz pizza
  3. olló
  4. napszemüveg
  5. stukker

Aki ezt érti, mindent ért. Mester-film.

Függöny.

A péntek esti setup

  • vacsorára a barátnőm által készített autentikus svéd húsgolyók, majd rendre:
  • 1 pohár Szeremley szemelt rizling fehérbor, mellé egy üveg szénsavas ásványvíz
  • 1 korsó Hoegaarden kettő hámozott citromszelettel
  • 1 korsó Borostyán
  • 1 korsó Hoegaarden
  • 1 korsó Hoegaarden

Hajnali kettő órás fekvés, háromnegyed tizes kelés, és az egészből nem éreztem semmit. Hibátlan, ha ezt így lehet csinálni, mindig ezt fogom inni.

You think you’re too cool for school?
I got a newsflash for you Walter Cronkite.. you aren’t.

Web development, 2006

filter: progid:DXImageTransform.Microsoft.AlphaImageLoader

Szeretném jelezni, hogy most akkor mindenki vegyen magának Macintosh-t és ne támogasson egy olyan céget, aki minket, szerencsétlen web fejlesztőket sanyargat az ilyen köcsögségekkel.

Ja, és még valami: Microsoft Exchange pricing policy, UP YOURS!

Grrrr.

Enter AlienCamel

Sosem hittem a kliens oldali SPAM szűrésben. Trainelni kell, meg mindig jönnek az újabb és újabb szemét levelek, állandóan false positives van, kinek jó ez? Abban hittem, hogy fizetek egy szolgáltatásért és tiszta leveleket kapok. Aztán megtaláltam az ausztrál email szolgáltatót, az AlienCamel-t.

Most már több, mint egy éve használom az email szolgáltatásukat, itt az ideje, hogy írjak róla. Miről is van szó röviden?

  • korlátlan tárhely a leveleknek (igen, korlátlan)
  • SPAM és többszintű vírus szűrés
  • címlista és hozzá fekete/fehér lista
  • “eldobható” email címek (pl gagyi levlistákra, formokra való regisztrációhoz)
  • autentikációs SMTP, IMAP, illetve webes elérés
  • havi díj: 1400 forint

Hogy is néz ki az élet a szolgáltatással?

Mivel 1999 óta kb ugyanaz a mail címem, szépen érkeznek a SPAM-ek, kapom őket nagy számosságban. Ezeket az AlienCamel előszőr vírusra szűri le és az így kiganézott maileket dobja át a SPAM szűrőjének. A SPAM szűrő megnézi, hogy a küldő a whitelist-emben szerepel-e. Amennyiben igen, továbbítja a levelet az inbox-ba. Amennyiben nem, leteszteli SPAM szűrőkkel és egy összefoglaló levélbe teszi be őket, amit “E-mail Advisory”-nak hívnak.

Ebben az összefoglaló HTML levélben SPAM pontszám alapján vannak sorbarendezve a levelek, amik nincsenek a whitelistben. Annak idején, amikor még nem volt gond a SPAM, itt nem szerepeltek volna levelek, de én most kapok őket jócskán. Tetején azok ücsörögnek, akik legkevésbé bizonyultak SPAM-nek, például a legitim levelek. Nézzük meg hogy néz ki mindez élőben!

Én minden mailt azonnal megkapok, ami átmegy a whitelist-en, a többi (valószínű SPAM) ott ücsörög tovább ebben a konténerben. Ha valaki új email címről ír, akkor az is. Fenti illusztrációnkban ez a Blender.org-ról érkező rendelés visszaigazolás volt. Minden levél mellett szerepel néhány kis ikon, amivel be lehet kattintani, hogy az adott levéllel mi történjen. A lehetséges variációk balról jobbra:

  1. töltsd le és add a küldőt a whitelisthez (pl akkor, ha valakinek megváltozik az email címe, vagy regisztrálunk valamit valamelyik szolgáltatáson)
  2. a levél SPAM
  3. töltsd le a levelet
  4. töröld a levelet a szerverről

A levelek szerencsére már végig vannak futtatva egy SPAM szűrőn, ezért ki vannak töltve és tulajdonképpen nem sok teendő van velük. Screenshoton mindez jól megfigyelhető: az amúgy is legitim mailek a “töltsd le és add a whitelist”-re kapcsolóval szerepelnek, a SPAM-ek esetén pedig értelemszerűen a SPAM ikon van bekattintva.

Nálam egy hétvége alatt olyan 70-100-120 SPAM levél akad fenn ezen a szűrőn és semmi más. Az email megnézése úgy történik, hogy letöltődik minden whitelistás mail, aztán a legfelső levélként megjelenik a “pending” levél, ahol megtekinthető a pending lista. Erre elég egyetlen pillantás, aztán máris mehet a “process” gomb. Többnyire minden levél jól van osztályozva, időnként előfordulnak határesetek. Sokszor még én magam sem tudom eldönteni egy-két levélről, hogy ez most hova tartozik, ilyenkor egyszerűen a “töröld a levelet” ikonra kattintok.

Mi van akkor, ha a feladóból és a subjectből nem állapítható meg az, hogy legitim-e a levél? Ilyenkor baromi egyszerűen a levél subject-jén kell kattintani, és új browser ablakban feljön a levél. Teszi ezt úgy, hogy nem mutatja meg a képeket, tehát ilyen “tracker” kódokat sem tud továbbítani a szerver felé (értsd: honnan nézték meg a képet), viszont ha úgy döntünk egy gomb megnyomásával arra is van lehetőség. Szóval ránézünk, látjuk mi van, aztán be is zárhatjuk az ablakot egyből. Példa:

Miután áttekintettük a pending leveleket processzálhatjuk őket és mehetünk dolgozni. A módszerrel garantáltan teljesül két elv:

A.) mindig tiszta lesz a mailboxunk és ilyen kósza SPAM-ek sem fogják soha szennyezni
B.) soha nem lesz az az érzésünk, hogy egy jó levél véletlen a SPAM-ek között köt ki

Miért? Azért, mert a pending összesítésben mindig nagyság szerint vannak sorrendezve a SPAM-ek és ami a legkártékonyabb, a lista alján szerepel. Több, mint egy éves használat alapján bizton állítható, hogy elég a lista első néhány levelét megnézni, a többivel foglalkozni sem kell. Ha véletlen egy SPAM-re mégis rosszul kattintottunk, akkor elég csak IMAP-on keresztül a kedvenc levelző kliensünkben átmozgatni a SPAM mappába és automatikusan lekerül róla a whitelist.

Az összes kényelmetlenség, amit el kell szenvednünk kimerül abban, hogy naponta egyszer rá kell pillantani a pending emailre. Én gyakrabban teszem, de ez sem szükséges.

Időnként érkezik összefoglaló email, nálam most éppen így festenek a számok:

Email activity for past week
Number of emails from unknown senders blocked: 1,075
Number of email with viruses blocked: 1
Percent of spam emails: 76.84%

Email activity since joining
Number of emails from unknown senders blocked: 57,515
Number of email with viruses blocked: 489
Percent of spam emails: 73.03%

Account status
You have been a member since: April 18, 2005

Klassz mi? Sokan mondják, hogy a legjobb SPAM szűrő a del gomb. Hát nekem tavaly április óta 57 ezer 515 alkalommal kellett volna leütnöm. Megmondom őszintén, nem szívesen tettem volna. Boldog kapcsolatom van a SPAM-ekkel, mert egy pending mappában landolnak és onnantól kezdve rohadtul nem is érdekel az egész.

Az AlienCamel egyébként Ausztrál cég, gondolom a szerverek is ott vannak, de én egyáltalán nem tapasztalok lassúságot, szépen levelezek 2005 óta velük. Most kihoztak egy új featúrát, mégpedig azt, hogy a németeknél telepítettek le egy szervert és onnan is le lehet tölteni a leveleket. A csávók, akik csinálták a szolgáltatást abszolút elérhetők emailen, az embernek valami gondja van, azonnal segítenek és nem azt válaszolják, hogy “annyi vagy, mint a közmondásos fing szélviharban”.

Meggyőződéses vagyok, korlátlan tárhely, tökéletes SPAM filter, ez a megoldás. Mindenkinek szíves figyelmébe ajánlanám. Tovább információ a erre, érdemes végignézni a tour-t én is azzal kezdtem annak idején. 🙂

(Ezért a postért semmi pénzt nem kapok, az innen feliratkozó magyar felhasználók után pénzt nem kapok, más inszentívákban nem részesülök. Egyszerűen kedvelem a szolgáltatásukat és írok róla a blogomon.)

Géphajó

IWIW-en Margit-hídként kellene regisztrálni két okból:

a.) mindenki visszaigazolna, hogy ismer
b.) a hajók megbámulnának és figyelnék a rajtunk levő jelzéseket

Függöny.