
“..és az, hogy a T-Com megfelelő meetingjén volt egy pillanat, amikor az embereknek összeállt, hogy rózsaszín = P!nk.”
— Orosz Péter, úton Csepel felé a plakát mellett
Ma volt a T-Com, kapcsolat koncert, rendre a tizedik. Ingyen a széles tömegeknek: cirkusz, látványosság, kenyeret és pompa: P!nk.
VIP vagyok. (VIP volt az anyám is.)
A Dózsa György úton épült fel a színpad, VIP belépés a Műcsarnok felől. Szeretek VIP lenni, mert a VIP személyek mindig nagyon fontosnak érezhetik magukat. Ugyanaz a szar van ott is, mint itt, egyszerűen csak a másik irányba van elkerítve az akol.
Voltak rengeteg biztonsági őrszolgálatok és hostess lányok, hogy azt hittem, ők is a VIP sereg közé tartoznak. De nem, mert a VIP sereg egy Pink (azért se fogom úgy írni, ahogy ezek a gyökerek) koncerten alapvetően gazdag vállalkozók és pénzemberek részint pattanásos képű férfi, részint pedig női identitásukat kereső, önön hasukat áruba bocsátó kis muffok offspring-jei és azok baráti körei. (Plussz Józsi, az éles szemű krónikás.)
Persze volt igazi VIP is, én Schobert “update” Norbit számoltam össze, aki kedves feleségével Rubint “Playboy” Rékával jelent meg. A kedves neje olyan szinten van szoláriummal égetve, hogy Naomi Campbell hozzá képest a klasszikus értelemben vett hipó reklám. Nem vicc, döbbenet, döbbenet, döbbenet.
Ebbéli ténfergéseink helyett nézzük meg azt, hogyan kezdődik a 10. kapcsolat “koncert”. A Műcsarnok sellout nevű intézményben először is regisztráció, karszalagozás (kb nyolc hosztessz szalagozott egyszerre, amikor kettő is bőven elég lett volna, hiába no: pompa), majd a helység körbejárása. Benn újabb VIP termek előtt nyílt karszalogozásra lehetőség ha már lúd, legyen kövér alapon. Vendégváró falatkák, aztán irány a kert, rövid séta után VIP balcony és az esemény színhelyének felmérése. Esetleg gőgös pillantás jobbra le a tömegre, akik nem VIP-k, de én az vagyok, annak érzem magam: VIP-nek, a rózsaszín (madzsenta!) padlóval borított műanyag székeken, ahol mindig hidegebb a sör, mindig több a hosztessz csaj és a pattanásos képű offspring.
Első előzenekar: Nox (ejtsd: nocks). Sose hallottam még tőlük semmit, nem ismerem a “bandát”, de ez lehet az én bajom is. Elkezdték a maguk népies-diszkós-technós-Michael Flatley-s kis műsorszámát, amiben voltak botok is. A műfaj meghatározásánál végül az etno pop-nál maradtam. Közel egy órát nyomták a számaikat. Biztos sokat dolgoztak is rajta, mert izzadtak, viszont akkor sem tudták elérni, hogy jót gondoljak róluk. Az is lehet, hogy csak nem vagyok célközönsége egy ilyen csapatnak, amin valahogy érezni azt, hogy egy ilyen összerakott zenekar.
Második zenekar az isten tudja milyen nevű amerikai formáció, aki Tarantino zenéket játszott. Leginkább a Pulp Fiction című filmből, de ezek még annyira se tudtak érdekelni, mint a Nox, úgyhogy a Műcsarnok nevű VIP helyen toltam be a söröket és ételeket, amit egyáltalán nem bántam meg. Ja, valami jótét lélek az egyik plazmán átváltott a VB-re, így a Brazil meccset követtem a koncert alatt (másik plazmán persze azt is lehetett nézni, annyi plazmájuk volt, mint égen a csillag, hiába no, pompa) és ittam a remekül hűtött Becks sört. (Csülkök és egyéb snack-ek, virslik tormával, hagymák, saláták játszottak még.)
Végül elkezdődött a várva várt Pink. Itt már megmozdult az előző bénázás után magára talált közönség is, a számok energikusan előadott és érdekes valamik voltak (“kemény hangzás”), volt köztük kettő, amit én magam is ismertem. Illetve három, ha bele számítjuk a “For Non Blondes – Whats up” cover-t is, ami azt hiszem attól került oda, hogy az FNB énekesnője is a színpadon zenélt, vagy mi. Állítólag itt, ezen a fórumon adták elő utoljára ezt a dalt, és most TESSÉK SZOMORÚNAK LENNI!
Pink bandája jó és tök PC is, néger a dobos (inkább feka-hip-hop formációba tudtam volna elképzelni, különösen a vízszintes trucker sapkája miatt), valami latin-amerikai a billentyűs és nő basszusgitáros. A gitáros faszi tipikus gitár-nörd, dobott is néhány klassz szólót, és meg kell mondanom, az ilyen állat hangosítás mellett el tudom képzelni, mennyire durván jó lehet játszani.
Lement a műsor, volt encore is, ezt már megint a VIP szobában néztem plazmáról, meg ott ki volt rakva valami új Volkswagen EOS nevű gép, amibe bele is ültem. Volt ott valami huszonéves forma csávó, gondolom VW márkamenedzser, aki megkérdezte, hogy ültem-e már cabrio-ban. Nem tudom, mi lett volna a jó válasz, de azt feleltem neki, hogy igen.
Végén még bevettem néhány sört, snack-eket, aztán kinn elkövettem azt a ballépést, hogy vettem frissen facsart narancslevet 600 forintért, ami érzésem szerint egy picit túlzás volt. Mindegy, hazafelé metróztunk ÉS villamosoztunk, és blicceltünk a jeggyel. (HACK THE SYSTEM!)
Hogy mi az egésznek a vége? Mit tanultunk meg? Én semmit. Minden pontosan ugyanúgy történt, mint amire számítottam. Ez egy olyan koncert volt, amire a széles tömegeknek kellett elmenniük, és abból a verzióból is a “kemény” zenét játszó Pinket bírták meghívni a bevállalós T-Com marketinges szakemberei.
Hát akkor hallja meg a világ: ez a zene, amit Pinkék játszanak teljesen kommersz pop muzsika 2006-ban. Összességében erőtlen és baromi PC, ami engem kevéssé érdekel, mert én ilyen VIP sznob kis köcsög megmondó ember vagyok. Márpedig a T-Com csoport a Danubius rádióval egyetemben (ők delegálták a hangulat-mestereket és szponzorok) minél nagyobb tömegeket céloz be, és mint ilyen lesz belőle egy PC-gagyi valami, amiben Pink jelenti az újat.
Az eseményről készült Flickr szett megtekinthető itt.
Függöny.