Why don’t you?

Japán étteremben levő magyar szakácsunk kiment New York-ba fél évre. Amikor hazajött, feltűnt nekem, hogy semmivel nem beszél jobban angolul, mint addig, viszont a T-Y találkozásánál levő hangokat konzekvensen és nagy hanggal a magyar CS-nek ejtette.

Így lett a “why don’t you”-ból “váj dontcsú”.

Tény, hogy az angol anyanyelvűek úgy ejtik ezt, mintha cs lenne. El kell azonban mondanom valamit: nem az. Az ott a T és Y találkozásánál képződő cs-szerű hang. Ha megkérünk ugyanis egy amerikait, hogy lassan beszéljen, szépen érthetően fogjuk majd hallani, hogy “uáj dont jú”. (És nem váj! A w soha nem lesz magyar v. “ua” kb, erre figyeljünk oda.)

Egyszer egy angol anyanyelvűnek azt magyaráztam, hogy a “gyümölcsleves” első gy hangját teljesen egyszerűen ki tudja ejteni, ha a “duke” szó első tagját ejti ki a magyar első hangjaként. Akkor még nem fogtam, hogy mekkora hülyeséget tanítok.

Meg lehet így is közelíteni a dolgot, persze. Ugyanakkor angolban nincs olyan hang, ami a magyar gy megfelelője. Le kell lőnőm a poént: a “duke”-ot sem gy-vel ejtik az angol anyanyelvűek, hanem úgy, hogy d-júk. Ezt ha picit gyorsabban ejtjük, akkor a magyar gy-re hasonlító hangot kapunk, persze akkor sem lesz gy. A gy az egy hang, a d-j pedig kettő, ami hasonlít egymásra.

Teljesen analóg módon a “news” sem “nyúz”, hanem “n-júz”.

A “mature” szó sem “macsúr”, mint ahogy mindenki ejti fogalom nélkül, hanem kb “matjor”. Persze aki pro az ejtheti úgy, ami a macsúrra emlékeztet, de csak akkor, ha tisztában van azzal, hogy a T-U hangok találkozásánál mi történik.

Gondolom ez sokaknak A) faszság vagy pedig B) lényegtelen kis piszlicsáré dolog. Pedig nem, hiszen itt válik el az, hogy ki tud jól angolul kiejteni és ki tud jobban.

Szeretném záró gondolatként megjegyezni, hogy sem nyelvvizsgára nem készülök, sem a szakmám nem az angol tanítás, továbbá nem gondolom azt magamról, hogy jól beszélnék angolul. Ha azt gondolnám ugyanis, akkor nem született volna meg ez a post.

Függöny.

Közvélemény-kutatás

Mennyit költessz egy nap kajára átlagosan?

Én korábban 2000 forintot költöttem, de a múlt hónapban összejött az 1000 forintos átlag (ami elég kevés), ezt szeretném most is tartani. Eating-out ide számít, viszont sörözés etc. nem, hiszen azok “szórakozást”, más költséghelyet érintő kiadások.

Szerintem 1000 forintos napi kajaátlag aszkéta életmódhoz elegendő, viszont 2 rugó lehet, hogy sok. Egy példa: aki 600-ért eszik a menzán egy ebédet, az még 400 forintból oldhatja meg a vacsorát és a reggelit. 1000 forint havonta 30 rugó, 2000 forint havonta 60 rugó, 3000 forint havonta 90 rugó.

Baján a 90-es években mondta nekem valaki, hogy ő 500 forintot kap a szüleitől zsebpénznek egy hétre. Akkor azt mondtam, hogy de sok. Ehhez képest most arról van szó, hogy hetente 5 ezer forint elég karcsú.

Erre varrj gombot, Kianek!

A Leroyba járni ebédelni az index mellett, lehet az első, legköltségesebb fázis. Amikor az ember menzán ebédel, mégpedig menüt (manapság 5-600 forint a jobb helyeken, hozzá elegendő vizet fogyasztani) lehet a második fázis, viszont a harmadik, amikor otthonról hozod a tegnapi vacsora maradékát műanyag dobozban: priceless.

Good bye, Andre

Andre Agassi a kilencvenes évek, és egyáltalán a modern tenisz nagy bajnoka tegnap elbúcsúzott a professzionális sporttól. A US Open harmadik fordulójában a világranglista 112. helyezettje, Benjamin Becker (semmi köze Boriszhoz) ejtette ki négy szettben. Ez volt az utolsó teniszbajnokság, amin Andre még részt vett a hivatalos visszavonulása előtt.

James Blake, személyes barátja Andre jól ismert öltözékében lépett pályára az idei US Open-en. Andre ebben a ruhában játszott 1990-ben a Roland Garros döntőjében. Blake azt mondta, hogy “meg akartam mutatni, mennyit jelent a tenisznek.” (Ehhez képest a magyar Eurosport szakkommentátorai úgy nyilatkoztak, hogy “Blék milyen ruhában jött ma ki játszani.. hö-hö.. mintha a kilencvenes évekből túrta volna fel ezt a ruhát” — van egy gomb a UPC Direct távirányítón, az van ráírva, hogy “lang”, ezt kell nyomogatni addig, amíg a képernyő bal felső sarkán az nem szerepel, hogy “ENG”. Működik az HBO műsorainál is. Tessék használni, én is a minap jöttem rá.)

A híradások arról szóltak, hogy mennyire fáj Andre háta, meg fájdalomcsillapítókkal kellett neki játszni, sőt, az esőszünet segített, hogy rápihenhessen a harmadik fordulóra. Én már azt is csodáltam, hogy Baghdatisszal végig tudott csinálni egy öt szettes mérkőzést.

Itt pedig egy videó, amit a mobiltelefonommal rögzítettem tegnap a meccs végén:

update: Erre vártam. A fullos, jó minőségű video elérhető itt. (Thanks Sceptic!)

The scoreboard said I lost today, but what the scoreboard doesn’t say is what it is I have found. And over the last 21 years, I have found loyalty. You have pulled for me on the court and also in life. I’ve found inspiration. You have willed me to succeed sometimes even in my lowest moments. And I’ve found generosity. You have given me your shoulders to stand on to reach for my dreams, dreams I could have never reached without you. Over the last 21 years, I have found you and I will take you and the memory of you with me for the rest of my life. Thank you.

Senki sem lesz már fiatalabb.

Plastik media music cast #3 – Weekend starts here edit

Még nincs egy hete, de máris itt vagyunk az új (!) Plastik media music cast epizóddal. Hát lehet ezt még folytatni? Simán!

Most a hétvégére való készülés jegyében postoljuk a majdnem fél órás darabot. Hibátlan sztárok és bejátszások, amik garantáltan mindenkinek egy jó péntek esti buli felkészülést okoznak, de az is lehet, hogy a szombati/vasárnapi rekreációhoz járulnak majd hozzá. Enjoy!

The weekend starts here (in M4A and MP3 formats or grab the feed):

Project managment lessons by yours truly

A projekt management egy másik fontos leckéjét osztanám most meg az olvasóval: a projekt managernek (PM) csupán technikai jellegű feladata az, hogy emaileket forwardoljon egyik pontból a másikba.

Aki ezt teszi, rossz PM.

A PM-nek képben kell lennie azt illetően, hogy mit küld és kinek küld. Hovatovább képben kell lennie azt illetően, hogy a munkafolyamatok pontosan mely fázison állnak, ki dolgozik, min dolgozik, hogyan tud a folyamat előrébb jutni.

A jó PM a folyamatok, inputok és outputok mester szintű tudója.

Ehhez a tevékenységéhez elvárt, hogy track-eli a folyamatokat Excel fileban és bármikor számonkérhető a 30 másodperces idő-ablakon belül, ami idő pusztán ahhoz elegendő, hogy megnyissa a file-t, és a megfelelő sheetre / sorra álljon benne (már amennyiben fejből nem tud pontos és akkurátus választ adni).

A jó PM szerves része a projektnek. Belefolyik, hozzáad, javaslatokat készít, közvetít, elsímít, előre gondolkodik.

A jó PM nem csak leveleket forwardol két pont között.