Legend of Zelda: The Minish Cap

nintendods.jpgPárizsban befejeztem a Minish Cap-et. Félelmetesen szép, többnyire kézzel alkotott pixel-perfekt 2D grafika, platformer játékmenet, idétlen japán Zelda-RPG. Nagyon klassz játékélményem volt. Egyike azon kevés játékoknak, amit konkrétan befejeztem. Nagyon sok cucc volt ugyanis, amiben eljutottam többé-kevésbé a végéig, aztán valahol, például a durva főszörnynél feladtam.

A Minish Cap viszont roppant élvezetes volt végig, és nagyon kedvelek úton játszani vele. Bármikor előkapom a DS-t (thanks to YOU!), és mit nekem egy órás repülőgép csúszás, mit nekem!

Belebotlottam viszont egy nagyon ritka jelenségbe. Úgy tűnik, a japánok is csak emberek és a bolti verzióba is belecsúszik egy kis nasty. Az egyik pályán be lehet ásni egy barlangba, és ott az alábbi furcsaság látszódott:

zelda_bug.jpg

Ez annyira megtetszett, hogy le is videóztam:

Érdekes módon csak egy bizonyos ponton jött elő ez a dolog, ahogy tovább haladtam a story-ban, úgy tűnt el a bug.

A kalandjátékok feladványai bizony sokszor borzasztó kihívások elé állítják a kalandozót. A kalandozónak ilyenkor erősnek kell lennie, hogy ne nézze meg a Gamefaqs.com-on levő játékleírást és részletes elemzést. Újra és újra neki kell futni mindennek, a game world-ön végigpróbálni mindent, mindenkivel újra és újra beszélni, kipróbálni lényegtelennek tűnő dolgokat, megálmodni a megoldást.

Egy ilyen volt az, amikor végigástam az egyik karakter kertjét, hátha rábukkanok valamire (persze nem ez volt jó megoldás):

zelda_dig.jpg

Persze a játékot úgy fejeztem be, hogy közel sem jöttem rá minden secret-re. Utólag beleolvasva a faq-ba aztán látom, hogy mennyi mindent lehetett volna csinálni. Ilyenkor kicsit elszomorodom, de azért ennyit elmondhatok: végigjátszottam. (Főszörny nagyon kemény multi-phase durvulás volt. Azért durva, mert rá kellett jönni, melyik phase melyik részénél a fegyvereknek milyen kombinációját kell használni. Persze aztán jött egy újabb fázis, ahol megint rá kellett jönni. Ez persze elhalálozáshoz vezetett és akkor előről az egész.)

12 hozzászólás

lave

Nem véletlen a sok félbehagyott játék, Józsi!

Ha máshonnan nem, a számítógéphalálok témaköréből mindenki ismeri azt a frusztráló jelenséget, amikor egy már megoldott-lezárt-elfelejtett feladatot újra meg kell csinálni.
Ha viszont ezt nem muszáj, mert mondjuk nem melóról van szó, hanem egy játékról, amit szórakozásból űz az ember, akkor már nem vicces újra meg újra, a végén már csukott szemmel végigmenni a 173. pályán csak azért, hogy újra nekieshess a bossnak a végén. Időpazarlás, frusztráció.
Mintha ahhoz, hogy megnézd a Jóbarátok következő epizódját, mindig meg kellene nézned a teljes évadot elölről.
A konzolos gaméknak tehát az a tendenciája, hogy a nehézség növelése érdekében nem ott és akkor mentesz, amikor akarsz, egyszerű játéktervezési hiba, még ha a szart a filozófia sztaniolpapírjába csomagolva próbálják is lenyomni a torkodon.

Legutoljára a Mercenaries utolsó pályájával voltam így, valós időben kb fél évig (!) tartott, amíg megcsináltam (nyilván masszív kihagyásokkal), ingame nem tudom mennyi, de a végén az endsequence megtekintése közben nem dicsőséget éreztem, hanem kis megkönnyebbülést, valamint nagy-nagy sajnálatot, hogy nem valami értelmeset csináltam ez idő alatt, mondjuk olvashattam volna, vagy feláshattam a nemlétező kertemet.

deKata

Játékokhoz nem szokott szemem csak nézi-nézi a screenshotot, és nem látja a furcsaságot. Mi itt a furcsaság, mit kéne látni?

lave

Nem erre gondoltam, hanem amikor ezredjére is végig kell darálnod a már semmi kihívást nem tartogató részeket, hogy eljuss a még felfedezetlen részekig – csak azért, mert nem menthetsz.

DaniMAD

Milyen érdekes, én is a napokba játszottal ezzel a játékkal:). Mondjuk nekem néhányszor megkellett nézni az említett gamefaq oldalt és a főellenség tényleg idegesítő volt már harmadjára:). Kár hogy a GBA-ra nem jelent meg több (modern) zelda mert ez volt az első rendes találkozásom a Zelda sorozattal és szeretnék több résszel is játszani és nem igazán opció más konzolok vásárlása:). Szerintem igenis van értelme a videójátékoknak mégpedig a kikapcsolódás.

sku

nekem kb 15 évvel ezelőtt fél évembe telt, mire a Day Of Tentacle végére jutottam, és akkor büszkén néztem a zászlót. Most neki se állnék.

Az Indiana Jones and the Faith of Atlantis-t még walktrúval sem tudtam végignyomni, egszerűen meguntam, mintha másnak a kertjét kéne ásnom csak úgy önszorgalomból.

Furcsaság: ilyenek néha a C64-ben jöttek elő, asszem.

sziasztok.