Arena Plaza For The Win

Az Arena Plaza összesen 180 ezer négyzetméter beépített és 65 ezer négyzetméter bérbe adható területtel rendelkezik. Az új bevásárlóközpont majdnem minden üzlethelyiségét jóval a nyitás előtt kiadták. Szinte az összes nagy üzletlánc és márkakereskedő nyit üzletet. Igaz, piaci információk szerint sokan csak azért lesznek jelen, mert egyszerűen nem tehetik meg, hogy ne legyenek ott. A világmárkák között ott lesz többek között a Tommy Hilfiger, a Lacoste, a Ralph Lauren, a C&A, a Boss, a Paul & Shark, a H&M és a Zara. A bevásárlóközpontban lesz egy tízezer négyzetméteres Tesco, egy 22 termes mozi és egy háromdimenziós IMAX mozi is.
Budaörsön épült meg a világ legnagyobb alapterületű TESCO-ja, az is milyen! Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én speciel nem szeretek egy hangárban vásárolni.
Ettől a magyar pláza őrülettől meg kimondottan hülyét kapok. Annak idején érdeklődve vártam a West End megnyitóját (én magam is ott tébláboltam a tömegben), majd rájöttem, hogy ez a fajta fogyasztói torz világkép nem sajátom.
Sosem éreztem még jól magam plázában. Sem a budaörsi TESCO-ban.
A személyre szabott megoldásokra és a szolgáltató szektor hatalmas fejlődésére vágyakozom. Magyarország miért nem ebbe az irányba halad öles léptekkel?
inti
Akkor neked is az Andrássy út való. Oktogontól a Deák térig. Csak ne lenne ott annyi autó.
klarky
Na mára elég ennek a hodálynak az ingyen reklámozásából. Minden oldal ettől hangos és minden fórumon valamilyen téren érintve van. Már komolyan úgy érzem ez gerillamarketing és teljesen tudatos. Józsi, legalább te ne!
spamdog
Gorilla marketing
zolle
tegnap volt egy kolegám benn, kábelezni kellett egyik boltban 100 voltos hangrendszert, azt mondta, hogy felszedik a márványt, és az álmenyezetből ÖMLIK a víz, valahol ázik az egész.
Nem lesz itt átadó kéremszépen.
olda
az elmúlt egy évben rászoktunk családilag a kisboltokra, ami ugyan drágább, nincs tőkehús, de (meg)ismernek, tudják mi van.
az persze bántó, hogy a madaras teskóban 220 a hejneken a kisbótba meg 360
a hentes meg, hiába kisbolt, hiába kéne, hogy megismerjen már, átbasz szemrebbenés nélkül.
tehát ide az jutott, hogy mégy a hiperbe, kurva sok büdös és primitív ember közé (múlthéten nem volt más megoldás) vagy mész a kisboltba, ahol drágábban van ugyanez, csak még át is basznak.
tisztkiv
olda
ja, mivel lerombolták a lóversenypályát, nem érdekel az imax mozijuk, meg a csillió négyzetméterük. akasszák fel magukat
phnb
Ha nem a plázában vásárolsz pl. ruhát, ilyesmit, akkor hol? mert a városban már csak éjjel-nappalik, giroszosok meg 100 forintos kínai boltok vannak kb. Az Andrássy meg a másik véglet a prémium kategóriás boltjaival, legalábbis nem vagyok a Luis Vuitton vagy mi célközönsége.
imi
átbasznak a tescoban is nyugi.
szerintetek mennyi ideig fog tartani a 79k huf-os xbox eksön ebben a makipláza tuskoban?
suexID
Már eleve ahhoz pofa kell, hogy a T. vásárlót majomként szimbolizálják. Bár tény és való, hogy tökéletesen fedi a valóságot. Remekül ábrázolja ezt az Index cikke, meg a több száz ember, aki ott toporgott az esőben, hogy elsőként csorgathassa a nyálát ebben a szarban.
angelday
Lóversenypályát lerombolták, tényleg.
Én még voltam kinn szilveszteri lovin.
És akkor most mondanám, hogy egy 3D IMAX szemét-plázáért ilyet csinálni, az egy tuskó, nem, patkány tett volt.
FUCK ME RUNNING
ndr
Én is rühellem a plázákat, de az tetszik, hogy nem ázom meg két bolt között. Persze, lehet, hogy azért nem szeretem, mert csak évente egyszer karácsony előtt megyek be, és tömegiszonyom is van.
alpi
Kaját venni a SPAR és az a súlycsoport jó középút. Ruhát a munkavédelmiben meg a second handben veszek, előbbiben meg lehet kapni a 35kHUF-os “hegymászó” bakancsot 9-ért, utóbbiban soha nem használt HUGO BOSS öltönyt 8-ért, Hilfiger inget 800 forintért…
A Westendet már az elején halálcsillagnak neveztük el, nekem kb az a fíling oda bemenni.
Kretusz
lóversenypályát nem épitettek ujat, csili-vilit a lerombolt helyett? mintha az lett volna valamelyik cikkben.
igaz térdig szarban álltak a lovak, meg leszakadt a tribün, de, hja, akkor is…
tudom, a régi jobb volt.
DnP
Nem ertem mit sirtok egy lepukkant sz@r lovipalya miatt.. inkabb az a gaz, hogy meg kellett hagyniuk a lelatot… mert “muemlek”. Egy sima ontott beton ize.. vicces.
Amugy valaki jart mar belul? Jol nez ki? Hetvegen elnezek, szivesen beulnek mar egy imax moziba
angelday
Bocs, nem tudtam, hogy megmaradt / újjáépült a lovi pálya.
Mondjuk az eredeti hangulatát nem hozza vissza semmi.
vargatom
A Halálcsillag az a rendőrfőkapitányság itt a Teve utcánál…
Haszprus
rém vicces képek a homáron
olda
héjj, a lovit nem azért volt görénység kivégezni, mert az volt a taj mahal. Nem azért volt baj, mert ott csak grál-lovagok és a rotary klub tagsága járt és nem azért mert a lóverseny az valami extra.
Azért volt alávalóság, mert pénzért eladtuk a helyet, eladtuk a heritage-t.
Az, hogy szarban álltak a lovak és leszakadt a tribün azok un. problémák, amelyeknek van megoldása és van a lehető legrosszabb megoldása. A dózer és plázát a birkának az a lehető legrosszabb megoldás, amit csak választani lehet. (mellesleg, kis hazánkra jellemző szemlélet) Meg lehetett volna oldani a dolgot, csak akkor törődni kellett volna a dologgal.
Igen, épült másik, most ott futnak a sulkik.
De tudom, én vagyok a hülye, hogy nem tetszik, hogy a városomban csak pláza és irodaház épül, mert nem elég 20-30 töküres irodaház, kell nekünk 40-50 is. Nem elég nemtomhány pláza, kell még sok. Meg hiperek.
MOndjuk az index videója szemléletes volt. Csütörtök délben, dologidőben, vérig sértve álltak az emberek órákat sorba és hömbölögtek, hogy miért nem költhetnek már egy kis pénzt…
olyan szegények vagyunk, hogy egész nap panaszkodni kell, olyan szegények vagyunk, hogy időben átadott plázánk sincs…
(a videot megmutattam a nejemnek, azt mondta azonnal vegyünk repjegyeket és húzzunk innen messze. emlékeztettem, hogy a jegyek már megvannak egy hónapja)
suexID
Hát mondjuk több, mint érdekes. A Homáron látott képek után felmerül bennem a gondolat, hogy vajon mégis melyik építési felügyelő bólintott rá a nyitásra, és mennyiért? Avagy lehet, hogy a gigászi bírságot vállalva működési engedély nélkül nyitottak?
Emellett érdekelne, hogy ha ma csütörtökön állítólag a Westend egy jobb napját megközelítő érdeklődés volt, akkor mi lesz ott hétvégén? És ekkora emberáradat mellett hogy fogják ezt valaha befejezni?
Záróakkordként pedig az Indexes videóról pár szót. Érdekes, hogy a kisnyugdíjas ott reklamál, hogy régi álma, a TV valósult volna meg. Na az ilyenek miatt venném én el a tisztelt mamáktól és papáktól az ingyenes utazgatás lehetőségét, az sicc. Ilyenre használják a vonatot meg a BKV-t, hogy TV-t vegyen, meg plázázzon egész nap. Nonszensz.
MegaZork
“bemondta a tv hogy 10kor nyit jöttem tv-t venni” a karacsonyi nagybevasarlosdi slagere a tv lesz?
Lodovik
A cikk most irreleváns, mert a kép jó.
Engem is megszállt a FUCK ME RUNNING mém.
Nevetek.
F…
nordmann
Megjegyzem nem a budaörsi TACSKÓ a legnagyobb, hanem a Megapark (Erzsébeti). Elveileg egyforma nagyok lettek volna, de elb*szták a tervezést és a kert-részleget valahogy kifelejtették, ezért hozzá kellett utólag építeni jópár négyzetmétert, így lett a legnagyobb alapterületű T* hipermarket Magyarországon. Nem mintha számítana…
angelday
nordmann, az állításom ettől még maradhat igaz, hogy ti. a legnagyobb alapterületű TESCO a világon a budaörsi.
rog
hehe, majd megszokjátok ezt is, mint az új index.hu-t. én nem aggódok.
angelday
3 dimenziós imax lovit akarok.
fogtunder
nos, én bent dolgozom az egyik boltban, és csütörtökön azzal a megnyugtató gondolattal mentem be, hogy áááá, ezt úgysem lehet megnyitni. merthogy szerda este, mikor elmentünk, még kismillió helyen fel volt törve a járólap, nem voltak leburkolva az oszlopok, kábelek lógtak mindenhol. arról, hogy kívül mi volt, inkább ne is beszéljünk. az, ami a homárra is kiment, kismiska volt az előző estéhez képest. ez persze nem jelenti azt, hogy készen volt a nyitásra, de sokat fejlődött.
és az utolsó héten is csak nappal dolgoztak, éjszaka egyáltalán nem, hétvégén is csak gyéren, igazán nem tudom, hogy gondolják. pedig még egyáltalán nincs kész, az imax pénteken még nem működött, tegnappal bezárólag 3 boltot öntött el a víz, kívülről lakóház méretű föld- és szemétkupacok mindenhol, és mégis iszonyatosan sok ember. ja, és fűtés, meg légkondi sincs. viszont már szeptember 16-tól csúsztatják a megnyitót, és ha most sem nyitnak meg, olyan mértékű kötbért kellett volna fizetniük, hogy a bírságok, vagy kenőpénzek eltörpültek volna mellette, úgyhogy nyitás volt. és katasztrofális állapotok ellenére iszonyatos embertömeg van. talán egy hónap múlva már az épület is kész lesz.