ToNumber (2)

Kiegészítenénk a júliusi ToNumber Excel bejegyzésünket. Ismeretes a jelenség: SAP-ből, vagy más adatforrásból Excelbe átadott oszlop formázása olyan, hogy hiába is próbáljuk átkonvertálni CTRL-1-el a számformátumot bármibe, nem lesz jó. Ez akkor baj, ha pl FKERES-ezni akarjuk a kérdéses oszlopot, vagy valami más hasznosságot hajtanánk végre. (FKERES különösen paraszt módon viselkedik ilyenkor, ugyanis #HIÁNYZIK-ra futnak a cellák — csak az lehet a gyanús, hogy nincsen egyetlen egyező érték sem.)

Annak idején már bemutattunk egy automatizált megoldást erre a problémára. Ma egy workaroundot mutatunk be azoknak, akik nem akarnak “telepíteni”, illetve közzéadjuk a ToNumber 2.0 változatát, ami képletezett cellákon is működik, valamint könnyedén lehet teljes oszlopra is alkalmazni.

Workaround

tonumber.png

1. írjunk be valami semleges cellába egy 1-es számjegyet, üssük le a copy-t (win: CTRL-C mac: CMD-C)

2. jelöljük ki a problémás részt (akkor is működik, ha az oszlop tetején klikkeltünk!), majd jobbklikk, irányított beillesztés

3. kattintsuk be a “Szorzást” és hajtsuk végre a műveletet

ToNumber v2.0

Telepítsük a korábban már ismertetett módon a ToNumber_v2.xls állományt. Jelöljük ki a cellákat, vagy oszlopot, majd fenn a menüben az Xtras menüpont alatt válasszuk ki a megfelelő funkciót (képlettel vagy képlet nélküli formázást kívánunk-e).

Enjoy!

Akinek van Office 2007 SP1 tudása, kérem ossza meg, hogy abban a verzióban is fennállnak-e ezen jelenségek.

Penoff Gábornak köszönjük a folyamatos Excel segítséget, nélküle nem azok lennénk, akik!

Annyira itt a karácsony! GEC!

Először is mindenki szabadságra ment (ma én is), aztán minden céges postafiókból ömlik az attacholt fenyőfa, télapó és hav. (Uj Péter a háttérben grogot tölt egy pohárba és megírja a karácsonyi szerdát, amiben megcsillan a töltöttkáposzta-kilátástalanság.)

Nézzük meg közösen most Bill Nighy előadásában a “Love is all around” című betétet, amit a “Love actually” (2003) filmből ismerhetünk (via Czeiter András):

Karácsonyi üdvözlőlapként — csak nektek — itt van egy Etherbrian karácsonyi pixel munka a szerző engedélye nélkül:

christmas_2007.gif

Technikai megjegyzés: akik feltették a legutóbbi security update-et Mac-re, azoknak Safariban fagyni fog a böngésző, ha a jobb felső Google keresés gombra kattintanak. Én szóltam. update: kijavítva, lásd itt

Disznóvágás és tor

Kedden, jól támogatott projekt keretében. Az idő egészen megfelelőnek bizonyult, két éve nem tapasztalható havazások, fagyok, igazi remek, választott idő a disznóvágáshoz. A projektben én a megfigyelő és kérdező szerepét töltöttem be. A munka végéhez közeledtével kisütöttünk egy tepsi kolbászt, amit tormával és savanyúsággal fogyasztottunk el némi vidám fehérbor társaságában. Az első képen a böllér, Pisti, anyja készíti elő a ponton-reggelit:

dn1.jpg

A második képen megpróbáltam megörökíteni a reggelit. Kettő kolbászt vállaltam végül, hiszen ebéd előtt volt mindez fél 11-kor:

dn2.jpg

Hurkatöltés előtt rávetettem magam a kifőtt húsokra és bőrcafatokra. Ez az utolsó és tulajdonképpen egyetlen alkalom arra, hogy a fejhúst megfelelő módon élvezzük. Jövőre azt hiszem a fejhúst beviszem valami fehér abroszra és rituálisan elfogyasztom sóval (igény szerint várok vélemény-azonos csatlakozókat ehhez a kezdeményezéshez!). Figyeljük meg az éhenkórász falusi cicát a képen! Többnyire egyébként az üst alatt süttette magát. Egy ponton átjött a szomszédból valami kutya, aki állítom jobban be volt fosva a macskától, mint az tőle — a macska ugyanis tapodtat sem mozdulva ült és nézte az ugató kutyát.

dn3.jpg

Megpróbáltam a fejhúsról egy közelit is csinálni. Aki még nem evett ilyet sóval, nem tudja, mitől lesz teljes az élet:

dn4.jpg

Minden tiszteletem az állaté, akinek meg kellett halnia mindezért.

Duke Nukem Forever

Háromágú tölgyfa léptékben nem is kellett sokat várni a Duke Nukem Forever című játékra. Release date-ről ugyan még mindig nincs semmi hír (azt tippelem, hogy előbb fogunk SC2-zni), viszont készül továbbra is az anyag. Megjelent egy konkrét screenshot, íme:

dukenukemforever2007.jpg

Állítólag teaser (!) trailer is lesz, meg fogjuk nézni (update: megnéztem, nagyon gyengécske). Sőt, a játékot is ki fogjuk próbálni. Hozzátenném, hogy én annak idején Doom/Quake párti voltam és nem annyira tetszett a DN3D, bár értékeltem a humort, amit a játék felmutatott.

Én megértem, amikor a kiadó nyomást gyakorol, hogy legyen kész a játék, illetve a fejlesztő, hogy jót akar csinálni. Ez kettő egymásnak feszülő véglet. A véleményem továbbra is az, hogy izmos hülye, aki finanszírozza a 3D Realms játékfejlesztését.

Persze, lehet ez ilyen badass duma, hogy “when it’s done”, de amikor 10 évre nyúlik szét a fejlesztési idő, akkor inkább hahotázni volna kedvem. Ezt a wikipédián az egyik bekezdés remekül foglalja össze:

An example of 3D Realms laid back business practices can be summed up with one of what they consider three benefits that separates them from other gaming companies. “Freedom from arbitrary completion date pressures, which allows the game to be made on its schedule, and not some suit’s schedule.” This has been demonstrated in their “latest” project Duke Nukem Forever.

Plastik media manifesto: egészen addig, míg nem mutatsz fel eredményt, outputot, a szememben nem vagy senki.

Fuji white álom

fujiwhite.jpg

AlieN minden nap küld nekem egy linket, információt, érdekességet, vagy bármi mást, amiből kiderül: menő most a fehér autó szín (esküszöm, kezdem megtanulni!). Most éppen a Belsőségen featurált a Lexus IS250-es “Fuji white” színű autója, melyet ő maga fényképezett le, illusztrációnk is onnan származik. (A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy az autó rendszáma valójában nem PORN IS KING.)

AlieN egyébként akkora sztár újabban, hogy már Playboyban szerepelt nagyinterjús média-celebek is SMS-ben jelzik le, ha látják őt a Westendben megjelenni a szakosztállyal.

Néma áhitattal figyelem a felkelő (izé lenyugvó) napot, a rakparton álló fehér autót, ahogy áll a macskaköveken, belőle “pihentető lounge muzsikát sugárzik a Mark Levinson állandóan, mindenki el akar aludni – mintha be lenne lőve”.

Szépen fényképezett fehér kocsi, lenyugvó nap, menő zene, szőke csajok, kokó: PORN IS KING.

update 071227: Handrás hasonló fényképpel rukkolt elő a saját autójáról.

Magyar – Angol – Német

FKERES, VLOOKUP vagy esetleg SVERWEIS?

Akinek valaha is gondot okozott angolról magyarra átállni Excel neveket illetően, esetleg megáldotta valaki egy német excellel, az biztos áldani fogja azt a jótét lelket, aki mindhárom nyelvbe összeállított egy referencia mátrixot (értsd: mindhárom nyelven megvan a táblázat). eFi át is konvertálta PDF-be, tőle szívható.

Köszönjük Dancsó Jánosnak, hogy megosztotta az információt! Namaste.

update 20080107: a c:\Program Files\Microsoft Office\OFFICE11\1038\funcs.xls eldugott file gyakorlatilag pontosan ezt teszi, mindenki nézze meg, akinek nem angol windows-a van. A tippet köszönjük TillZ olvasónknak.

Le is keywordözöm ezt a postot, mert fontos lehet bárkinek: excel – függvény – angol – english – deutsch – magyar – német – functions – crossreference – list – translation – convert

Go Apple Magyarország!

samurai.jpg

“Don’t give up on Vista” — az Apple amerikai kampányából
“Don’t give up on Apple Hungary” — ugyanez fordítva

Szeretnék leszögezni néhány dolgot a kerítésnek erről az oldaláról. Először is: ha veszel egy Mac-et, jó lesz. Van néhány Windowsról átszokási jet-lag (pl cmd billentyű használata, amiről kiderül majd, hogy sokkal átgondoltabb, jobbklikk, drag and drop), de után az élet szép és jó lesz Mac világban. Megdöbbensz majd a rengeteg kis csúcsszuper shareware programtól, leopárdia, ikonok, Darwin, szépség, és így tovább, és így tovább.

Szót kell azonban ejtenünk az Apple fekete oldaláról is, ami egy Magyarországra érvényes sajátosság. Egészen addíg, míg nincs hardver problémád a géppel, boldog a világ. Onnan, hogy BÁRMI problémád van: szopni fogsz, mint egy kis torkosborz.

Uj Péternek igaza van, hiszen ebben is pontosan az a szar van, mint bármilyen másik gépben. Apple-ből is ki lehet fogni rossz gyártást. Az Apple gépekben is tönkremegy mindenféle komponens.

Ha meg már valami elromlik, akkor jön a borítékolható kellemetlenség. Teljesen mindegy, hova viszed, kinek mutatod meg, mit akarsz csinálni: ez nem Dell vagy HP laptop, amit minden sarkon javítanak és amihez minden sarkon van szervizalkatrész. Ehhez konkrétan sehol nincs szervizalkatrész. Mindent be kell rendelni, mindenkinek. Ez pedig súlyos idő, és a napok telefonálással telnek. “Megjött már?” illetve a másik kedvencem: “Mikor jön meg?”

Aztán a hosszú hetek és hónapok után, amikor tényleg “megjött”, már csak be kell szerelniük az akármit a gépbe és utána reménykedni, hogy minden oké lett, elvégre a mi gépünket nem javítják minden sarkon.

Nekem szerencsére még nem volt semmi problémám a gépeimmel, bármelyik szervizbe is mentem apróságok miatt, jók voltak a tapasztalataim. A barátnőm már a másik oldalt látja, de tudnék még példákat sorolni ezzel kapcsolatban.

Imádkozni persze mindig lehet, hogy a gépnek nem lesz akut baja, tehát valamilyen szinten tudjuk majd használni (pl aksi helyett madzag, DVD helyett külső DVD, hálókártya helyett wifi), de ha “bebaszik a kemény”, akkor a legkézenfekvőbb dolog — és ez most bazmeg tényleg így van — venni egy másik gépet.

Szóval ez van a luxus javval idehaza. Nagy királyság, csak ne legyen nagyobb baj vele. Egész addig remek. Egész addig zseni. Sőt, kurvára jó.

A döbbenetes számomra az, hogy itt vannak ezek a tényleg csúcsgépek. Elvégre luxus a számítástechnikában. Összességében még mindig a legerősebb hardver kerül bele, a legjobb dizájn. De itt, Magyarországon a képviselete LÓ-BRÉ. Ma Magyarországon az Apple nem több egy importőrnél és kiskereskedelmi elosztó rendszernél. Itt állunk a fogyasztói boom küszöbén, és ez a szar van.

De azért soroljuk is fel:

– Apple itthoni honlapja egy kis pénzből előállított méltatlan valami, sír, aki meglátja (osztrákoké miért szép?)
– nincs támogatott magyar lokalizáció, nincs magyar helyesírás ellenőrzés (ebben a Microsoft TORONYMAGASAN jobb)
– nincs egy normálisan működő, készlettel telepakolt szervizhálózat (kein Geld?)
– nincs iTunes (osztrákoknak miért van?)

Az Apple magyarországi képviselete a kompetencia súlyos hiányáról tesz tanubizonyságot minden területen. Nem több ez egy importőri tevékenységnél, holott itt sokkal, de sokkal többről lenne szó. Én megértem baszki, hogy az Apple.com nem társtulajdonos az itthoni cégben, nem rakja bele a dollárt, nekünk kell kigazdálkodnunk (illetve bocs: nekik), tehát visszavezethető minden erre a típusú pénztelenségre. Értsd: amíg az Apple.com-nak nem fontos Magyarország, addig ez lesz.

De könyörgöm, újra és újra: az Apple Macintosh-nak egy sötét alagútban nyaláb fénysugárnak kellene lennie itthon is.

Mi az, hogy nem lobbizzuk ki a magyar lokalizációt? Mi az, hogy nincs rendes honlap? Mi az, hogy nincs rendes szerviz?

Nem más ez, mint az Apple.com-tól teljesen független, elképzeléshiányos magyar modell. Egy világcég itthoni érték-csődje. Az Apple-nek Magyarország nem létezik (nem is kell léteznie), a magyar képviseletnek importőrnek az Apple nem fontos.

Persze, köphetnék ebbe az egészbe, köpök is. Most pedig mentem melózni.

Függöny.

Full disclaimer: a szerző reménytelen Apple fanatikus. Több postot is írt már a témában, ahol a jót emeli ki.

http://plastik.hu/tag/ismerd-meg-a-mac-et/
http://plastik.hu/tag/mac/

RE4

re4.jpg

Azt hiszem meg tudnám számlálni azon játékok számát egy kezemen, amiket egynél többször vittem végig. Nos, a Resident Evil 4 ez a játék. Nem tudnám megmondani, mitől flesselek ekkorát rá, de annyira megfog minden értelemben, hogy gyanítom, még egy párszor végig fogok tekerni rajta, míg minden poligonját tökéletesen nem ismerem. (Quake-nél ugyanez megvan? He?)

Nincs ellenfél respawn és randomness. No-respawn: kedvenc üzemmódom. Ha valakit elpusztítottunk, akármennyit jövünk-megyünk a pályákon, nem okoz már gondot, nyugodtan közlekedhetünk. Ha kiganéztunk egy “szobát”, akkor az ki van ganézva. Randomness: pontosan lehet tudni, és lefigyelni az ellenfeleket. Úgy érzem ez minden játékban szörnyen fontos dolog. Ha valami nem ilyen, nem jó a szórakozás, hanem bunkóság és véletlenszerűség, esetiség.

Limitált hardveren is jó a grafikája. Eredetileg GameCube játék volt, később portolták PS2-re és PC-re is. Ez utóbbi egyébként izom bénára sikerült, senkinek nem ajánlom, lásd a Wikipedián:

The PC port is based on the PlayStation 2 version of the game, and thus features lower quality textures and reduced-polygon character models in comparison to the GameCube and Wii versions. The cutscenes are pre-rendered FMV movies instead of rendered using the in-game engine. The original version of the port also did not feature any lighting or shader effects.

Notably, the port does not allow mouse support; the game can only be controlled either with the keyboard only, or with a PC gamepad controller. Unlike the console versions of the game vibration of the controller is not supported. There have been created several mouse mods that enable mouse usability, but a common complaint is that the sensitivity is too difficult to adjust.

Olyan a grafikája, amitől Handrás és Fds egymásra borulva zokova-hahotáznak, miközben Antal Gergely a háttérben új kocsijával száguld fékcsikorgatva, különféle objektívekkel fotózva MENET KÖZBEN, mialatt szövegbuborékban ez olvasható: “A fehér az új fekete!!”. Én viszont ennél ütősebb grafikát még nem láttam. Limitált vason egyszerűen feledteti az emberrel azt, hogy mit lát. Rozsdás, korhadt, bársonyos, hihetetlen. Vannak részek, amik nekem sem tetszenek (pl a kert), de összességében betalálás jó az artdir.

Játékmenet és játszhatóság. Arcade meets japán zombi. Emlékszünk még a plázákban levő játéktermi House of Dead-re? Na, ugyanaz, csak explorációs-zombizós megközelítésben. E mellett pénz is van, fegyvereket lehet venni és tuningolni, side-játékokat játszani. Többszöri újrajáték lehetősége (van egy “round” számláló, ami mutatja, hányszor vittük végig a játékot — ki látott még ilyet!).

Unlockable content. Elképesztő mennyiségű rejtett dolog van benne. Ada special mission (lenyomtam!), Mercenaries időre lövős játék (ezt még nem nyomom).

Én végigvittem egyszer a játékot, 2005-ben. Most elkezdtem újra, de a korábbi állásomat folytatva, rengeteg pénzzel. Hatalmas fun a korábbi frusztráló részeken átmenni a legizmosabb fegyverekkel. Tegnap összeszedtem 1 millió pénzt (mindent eladtam!) és megvettem a Chicago Typewriter fegyvert. Unlimited ammo, 10-es sebzés, király. A móka itt nem áll meg. Innen érdemes ugyanis előről kezdeni, hard-on, miután már ismerjük a részleteket. Aztán meg jöhet a Mercenaries. Mercenaries után mind a négy pályán szereplőnként 5-star rating megszerzése, majd handcannon megvásárlása, utána annak kimaxolása (kb másfélszer végig kell vinni hozzá a játékot!). Később jöhet a knife-pistol kombó hardon, aztán kezet lehet fogni Vincent Merkennel, aki az egyik legjobb játékos RE4-ben (ebben a videóban remekül alkalmazza a térdlövés-fejenrúgás technikát). 🙂

Mit hoz a jövő? Umbrella Chronicles megjelent, ami egy House of Dead jellegű anyag Wii-re, de 2009-ben megjelenik az RE5 PS3-ra és XBOX-ra. Akkor fogok venni én is PS3-at, úgy tűnik. Az RE5 trailerjét is érdemes megnézni. Vagy ezt a fan videót az RE4-ről:

FKERES()

Tudtátok, hogy a forrás táblában az első oszlopot tudja csak keresni a VLOOKUP? Tehát nem lehet megadni neki azt, hogy van egy kurvanagy táblám, de annak az egyedi kulcsa mondjuk a negyedik oszlop. Természetesen nem gond, mert könnyű átképletezni a dolgot, csak éppen tudni kell azt, hogy ez így működik, és innentől lesz jó. Addig meg bámulhatjuk a #HIÁNYZIK cellákat és vakarhatjuk a fejünket, hogy akkor most vajon nem a cellaformázáson mászott-e el a dolog.

Kérdés: szerintetek az Office 2008-ban (Vista edition) történt-e bármi érdemi változás ezt illetően?

Kérdés: miért nincs az irányított beillesztésben opció arra, hogy beillesztés FKERES használatával? Kis kényelmi okosság.

Ha már Excel: Penoff Gábor Baján nyomja az Excel kódingot (szintén 2003-at használva!) és főzött egy kacsát ebédre.

kacsa.jpg

Low poly modeling

A neten időnként bele lehet botlani kurrens pixel mágusokba, és azok munkáiba is. Én rengeteg pixelartot kerestem már, de mindig ugyanazok a siteok bukkannak fel, viszont időnként van némi extra.

Ezúttal Kenneth Fejer munkáira hívnám fel a figyelmet. Semmi extra, GBA és DS-típusú kis aranyos grafikái vannak, pixel platformer mockupok, sprite-ok, némi low poly modeling. E mellett a faszi csinál még egy iso pixelváros community projektet is, ilyet már ezer helyen láttunk.

A low poly modeling érdekes számomra, nézzünk is meg kettő általam kiragadott példát, elsőként egy ház:

lowpoly_house.gif
lowpoly_house_anim.gif

Tank:
lowpoly_tank.gif
lowpoly_tank_anim.gif

Segítek értelmezni a hozzá nem értőknek: a tris szám mutatja azt, hogy hány elemi háromszög képzi az objektumot. Minél kisebb ez a szám, és minél részletgazdagabbnak tűnik a modell, annál nagyobb a művész skillje. Mellette a négyzet a textúra, amit a modellre feszít a szoftver. Ennek bizonyos részeit ki lehet vágni (akár többször is), és az ojjektumra akasztani, így lesz valamiféle valós érzetünk. Ami érdekes, az az, hogy még a textúra is néhány kilobyte-os pixelezett GIF. Másik dolog: a textúra gyakorlatilag akármilyen méretű lehet, hiszen arányosítva van annak megfelelően, hogy a készítő mesterember hogyan gondolta el. Jellemzően mindig a nagyítás irányába mennek el ilyen esetekben. (Azt hiszem igazi 3D artisták fordítva csinálják, tehát ott a minél részletgazdagabb textúra a király, bár ennyire nem vágom én sem a témát.)

Bér

Megpróbálok egy informatív postot összerakni HR témában, bérkalkulációt illetően. (Ezen a ponton gyorsan hozzá is tenném, hogy “meeting” helyett célszerűbb és trendibb “értekezletetet” használni, HR helyett pedig “személyügyet”.)

Bértárgyalásokon általában a bruttó bérekről esik szó. A bruttó bér az alap kiindulási szám a többi kalkulációhoz. Tételezzük fel, hogy munkáltatónkkal kialkudunk egy 200 ezer forintos bruttó bért.

Először levezetem, hogy nagy általánosságban ennek milyen terhei és járulékai vannak, aztán bemutatok egy egyszerű számoló táblát is.

Némi háttér a megértéshez: az állampolgárok felett álló nagybetűs Állam mindenféle címeken megadóztatja a munkáltatót és a munkavállalót. Ezeket a bevételeket aztán jól/rosszul elkölti, cserébe biztosít állampolgárai számára egészségügyi ellátást, megvédi őket, rendet tesz, meg az összes ilyen szarság (lásd még: Makroökonómia, első évfolyam). Ebből minket annyi érint, hogy havonta az Államnak (értsd: az éppen aktuális kormánynak) egy csomó pénzt átutalunk (technikailag nem mi, hanem az a cég, ahol dolgozunk).

A bruttó bérünk adóinak és járulékainak felosztása így néz ki:

Nyugdíjjárulék (8,5%): ennek 8%-a a magánnyugdíjpénztárunkhoz kerül a nyugdíjszámlánkra, míg a 0,5%-a állami nyugdíj címén az államhoz kerül
Egészségbiztosítási járulék (7%): állami orvosi ellátásra fordított összeg
Munkavállalói járulék (1,5%): adónem
Személyi jövedelemadó (sávosan kerül megállapításra a fizetésünk függvényében, 200 ezres bruttó bérnél ez 23,25%, azaz 46 500 Ft): adónem

Ez egy 200 ezer forintos bruttó bérnél összesen 80 500 forint adó, vagyis a bruttó bérünk 40%-a. A kialakult 119 ezer 500 forintot a cég átutalja fizetésnapon a számlánkra, amiből vásárolhatunk “kagylót, tésztát és epreket”.

A sztori itt nem ér véget (azaz számunkra munkavállalókra igen), de a cégünknek egy csomó másik adót és járulékot is meg kell fizetnie a fent felsoroltakon kívül. Elvégre úgy igazságos, ha a munkáltató is adózik az állományban levő dolgozója után. Most nézzük meg, a cégünk miket fizet utánunk (zárójelben levő százalékok a bruttó bérre vonatkoznak):

Szakképzési hozzájárulás (1,5%): adónem, a cégnek van lehetősége egy megválasztott intézménynek utalni egy összegben, a pontos mechanizmus most lényegtelen
Munkaadói járulék (3%): adónem
Társasalombiztosítási járulék (29%): ennek 21%-a nyugdíjjárulék (nyugdíjalapba megy), 5%-a természetbeni egészségbiztosítási járulék (értsd: adó), 3%-a pénzbeni egészségbiztosítási járulék (értsd: adó)
Egészségügyi hozzájárulás (1950 Ft): adónem

200 ezres bruttó bérnél ez összesen 68 950 forint, vagyis a bruttó bér 34,5%-a, amit a bruttó béren FELÜL kell a munkáltatónak megfizetnie.

Ha vállalkozunk és alkalmazottat veszünk fel, akivel kialkudunk egy két kilós bruttó bért, akkor nekünk havonta 268 950 forintot kell elutalnunk. Technikailag ma már az összes adónem (azt hiszem talán a szakképzési és a magánnyugdíjpénztár kivételével) az APEH számlájára fut be (Állam kasszája™), a többi a dolgozónak kerül utalásra.

Szemfülesek észrevehetik, hogy a társadalombiztosítás felé egyfelől a cég is fizet, másfelől a munkavállaló is. Ez teljesen igazságos így, hiszen ez nem okoz zavart egyik félben sem, mindkettő fizet TB-t. Bruhaha.

Készítettem erről egy kis összefoglalót is, ezen látható, hogy az államnak mennyi pénzt fizetünk ki, és ebből mennyi lesz a “ropogós” pénz.

ado.jpg
Illusztrációnkon a teljes összeg 268 950, így a nettó munkabér 44%-a is értelemszerűen ebből számítódik. Mi csak a 200 bruttó 34,5%-át adjuk át az államnak adó címén.

Segítségemre volt még a Vadász – Bálint-féle Excel számolótábla, amit letölthetünk innen. Ezen a sárga részeket tudjuk átütni, fontos még, hogy az adójóváírások mínusszal adódnak hozzá az SzJA terhére, ami az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezőket érinti.

update: Ennél sokkal jobb Benjamin által javasolt Nexon-féle Flash alapú számolótábla, erre mindenki vessen egy pillantást.

Full disclaimer: a post megírásának célja az információ megosztása volt, nem pedig véleményalkotás. Aki ezután sem hiszi ezt el, hovatovább véleményének hangot is ad, nos, azoknak a rajzfilmből idéznék egy mondatot: “Ne borzold a tollaimat, fiam.”

Nyomtatvány helyszíni bírság kiszabásáról

Clark Ádám téri buszsáv
Szokatlanul üres
Kezd összeállni mindez
Összeállni, mint a projekt

refr. Nagymamától kapott 10 ezer forintos bankjegy
Rendőrbácsi, engem ne bassz meg

“Engem a sírása nem hat meg”
Állok a hidegben, nézem, ahogy
Mélybarna bőrű suzukis fater lépre megy
És szitkozódik erősen, magában

refr. Nagymamától kapott 10 ezer forintos bankjegy
Rendőrbácsi, engem ne bassz meg

Drága volt ez a sávváltás
Vagy sávban maradás
De már mindegy, hiszen a forgalom
Karácsony előtt mindig cefet

refr. Nagymamától kapott 10 ezer forintos bankjegy
Rendőrbácsi, engem ne bassz meg