A számítástechnika nekünk adta valamikor a mappa hierarchiát.
Én nagyon sokáig teljesen el voltam veszve ebben, azt gondoltam, hogy mappába kell szervezni a munkát és az életet. Nem lehet.
Számomra a legjobb módszernek az “evolúciós mappa” bizonyult. Amikor még nagyon diffúz valami, akkor egyszerűen ömlesztek egy folderbe, aztán dátum / név szerint szűröm. Ez vagy ebben a formában megmarad (mint pl netről letöltött gané), vagy valamilyen szisztéma szerint, a már működőképesnek mutatkozó modellben, húzok rá egy mappa-sémát.
Szerintem a hibát ott követjük el, amikor van 5 állományunk, és ezeket beszortírozzuk 4 többszintű mappába. Akkor kell csak kialakítani a hierarchiát, ha
- már tudjuk pontosan mit akarunk
- ha van elég anyagunk ahhoz, hogy lássuk, milyen szerkezetért kiált
Vegyük észre, lássuk meg, hogy a hierarchikus mappa rendszer nem képes leképezni az életünket. Lépten nyomon az van, hogy soha nem ott van, amit keresünk. Ahol gondolnánk, hogy van, ott más, oda nem való lesz.
Éppen ezért a rendrakásnak a dátum szerinti ömlesztett mappák egy nagyon fontos húzóerői lehetnek. Véleményem szerint rengeteg időt spórolunk meg azzal, hogy nem kell olyan kérdéseket megválaszolnunk, mint “ezt most hova tegyem?” hiszen minden harmadik file valami más kategóriába esik.
Nekem a kedvenc mappám a projekt. Ebben mindig a legfrissebb projekt kerül felülre. Nem szarozok olyanokkal, hogy területekre bontsam, egyszerűen azok a projektek, amin dolgozom, lineáris mappák, aminek mindig a legutóbb módosított van a legtetején. Korábban ez mindenféle sokszintű hierarchikus könyvtárszerkezet volt, és szart se ért.
Persze a mac-en tök jól működik az ilyesmi, szépen beállítom magamnak a mappákat, ikont húzok rá (mostanában 32×32 lorez ikonok mennek nálam), aztán hajrá.
Kellemes munkavégzést és produktivitást mindenkinek. BUÉK VAZ!





címkék, tagek nem játszanak a témában?
Leopard nem támogat címkéket, azt hiszem.
Tagging über allesz! Amúgy meg BÚÉK!
Józsi, spotlight comment-et minden cuccodnak oszt annyi!
tagbot: http://bigrobotsoftware.com/
Mi lenne, ha – csak a magyar nyelv védelme érdekében – rövid i-vel, és egy l-lel kiáltana szerkezetért a sok-sok anyag?
fns, tagbot nice indeed, de én nem vagyok akkora shareware junkie, mint egyesek.
szano, javítottam, köszönöm. (“Mi lenne, ha” mindezt emailben kapnám meg? OÁ!)
Hat igen, egyetertek a hozzaszolas minden szavaval… ez van akkor, ha a hatekonysag novelesere felatalalt eszkoz egy dimenzioja mar annyira a gondolkodas reszeve valik, hogy onmaga gatolja a hatekonysag tovabbi noveleset (rosszabb esetben maga rontja azt). A mapparendszer ugyanis kituno statikus dolgok tarolasara. Csakhogy az elet dinamikus es a projektek is azok. Tehat minden pillanatukban osszeallithato egy szuper mapparendszer. Csak eppenseggel a kulonbozo pillanatokban osszeallitott mapparendszerek nem fednek le egymast.
En azt mondom ez olyan hiba, amit csak egy teljesen mas mindsettel tervezett rendszerezo eszkoz fog megoldani valamikor, mert itt minosegi valtozasra van szukseg, nem “meg tobbre ugyanabbol”.
fns: ez szerintem használhatóbb:
http://www.nudgenudge.eu/
A folder struktúrával az a gond, hogy bár nagyon természetesnek tűnik az adatok rendszerezésére, valójában a tárolás és a visszakeresés is macerás tud lenni benne. Pl. csomó dolog több könyvtárba is illik, hova tegyem… ha ide rakom, később tuti amott keresem, jönnek a duplikált fájlok, stb.
A taggelés ehhez képest kaotikusnak tűnik, de mégis nagyon jól használható. Ez nem jelenti, hogy minden filenak egy könyvtárban kell lennie ömlesztve, de a tagekkel nagyon le lehet egyszerűsíteni a könyvtárszerkezetet. A gond általában ott szokot lenni, hogy az ember lustasából csak bedobja a közösbe, és a file nem kap taget.
Nekem az működik, hogy minden “bejövő” file a desktopon landol, onnan kell eltakarítani. A file kap egy-két taget, aztán belepottyantom egy spéci könyvtárba (amihez folder actionök vannak társítva), ami elrakja azt a tagek alapján a megfelelő közös gyűjtőjébe. Így rá vagyok kényszerítve a tagelésre, és nem kell könyvtárakban turkálni. A keresés meg Spotlighttal később már hipp-hopp.
Ehhez egyébként a Hazelt és a korábban már linkelt Punakea-t használom (“make a donation”, ugye!), de alap Leopard-dal is megoldható, csak kisebb a fun-factor…
ha a file nevében taggelés-szerűen megjelenik az, hogy mi van benne (tehát pl. nálam: 2008-01-02-tag1-tag2.odf, vagy ilyesmi), akkor utána rendesen indexelt filerendszerben szépen rá tudsz keresni, és már meg is valósítottad a tagelést. én ezzel próbálom növelni a produktivitást, bár az eddig rendszer (ügyfél szerinti, szigorúan egyszintű mappázás, azon belül a fenti pattern szerinti filenevek) is elég jól működött. az indexelés ehhez csak annyit tesz hozzá, hogy a file tartalmakban is tudok keresni.
véleményem szerint minden dologhoz lehet egyedi kulcsot gyártani, ami alapján lehet csoportosítani. különben nem működne egyik adatbázis sem
természetesen, ha belegondolunk, nagy adatokkal vagy átláthatóbb lesz a rendszer, vagy sem, én mindenesetre könyvtárazok, 2-3 mélységben. attól tovább sztem értelmetlen.
“vegyük észre”: olyan ez mint a több-processzorosság. egy idő után annyi processzor lesz, hogy nagyobb erőforrást fog igényelni ezeket összehangolni, mint amekkora teljesítménnyel rendelkeznek.
remélem érthető.
Emitt található a helyes mac-es eljárás..
))
» http://macapper.com/2008/01/02/how-i-organize-and-process-files-on-my-mac-part-1/
addikt: köszi, már megérte visszanézni! btw én pdf-ekhez a yep-et használom, de ez kóserebb lesz.
Ha már a yep-nél jártok, akkor sztem ott a kis üdvöskéjük, sztem az kell nektek:
http://www.ironicsoftware.com/leap/index.html
Egyszer rápörögtem a témára, de rájöttem, hogy ez nekem nem ér ennyi energiát. Elnézésedet kérem AD de akkor most megosztom a tudást:
http://reinventedsoftware.com/together/
http://www.nifty-box.com/
Tovább nem spammolok, szevasztok.
“Persze a mac-en tök jól működik az ilyesmi, szépen beállítom magamnak a mappákat, ikont húzok rá (mostanában 32×32 lorez ikonok mennek nálam), aztán hajrá.”
kövezzetek meg, de szerintem ugyanez megy lin/win alatt is. vagy megint és szándékosan félreértelmezem a “Persze a mac-en tök jól működik az ilyesmi” fordulatot
A megoldás tényleg a tagging.
A kérdés csak az, hogy a file sajátja-e a tag? Minden filerendszernek egységesen kéne támogatnia, ha pl felmásolom egy pendrive-ra, elviszem haverhoz, szerkeszti, visszaadja, akkor is megmaradjon a tag (mint ahogy a filenév pl megmarad.) Na ekkor jő el a kánaán.
Addig minden ext3-fat32 másoláskor (csak példa) elveszik MINDEN tagelésbe belefeccölt munka.
Jó lenne egyszer összerakni az ultimate maces GTD módszert. Sajnos ez már csak azért is lehetetlen, mert mindenkinek másra van szüksége. Mindenesetre most jósok szoft előjött, amivel esetleg lehet valamit kezdeni.
Én a következőket ajánlom megnézésre: iGTD ( http://bargiel.home.pl/iGTD/ ) iwantsandy.com jott.com (Magyarországról nem működik, amúgy a jott meg a Sandy együtt a GTD nonplusszultrája), vitalist.com és esetleg a 30boxes.com . És ha vannak még productivity booster szoftok, akkor kivele. Minden érdekel.
Olyan appot tudtok, ami emailen beérkező csatolt fájlt gondolkodás nélkül bizonyos teggekkel ellát?
Zeusz: olyat ami gondolkodás nélkül csinálja nem, de olyat, amelyik filterek segítségével képes erre, igen
MailTags
http://www.indev.ca/index.html
Zila: Fel is raktam néhány napja, de nem találok a filter rule-k között attachmentre vonatkozó dolgokat. Hm? (Megnézem mégegyszer.)
Zeusz: Van olyan feltétel, hogy Any Attachment Name…
De benéztem egyébként, a Mailtags a levélre tud taget pakolni, nem a csatolt file-ra… Talán lehetne írni erre egy kis applescriptet, ami elmenti valahová a csatolást és ad neki taget… Aztán ezt már lehet filter action-be tenni.
Emberek, emberek Applescriptíró figurát keresek. A bewjövő csatolt levelekre kéne bizonyos automata cimkéket ragasztani. Ki tud ilyet?
Köszi:
Z.
Az eredeti témához:
(win alatt)
http://www.ultrafolder.com
http://www.tag2find.com (előzetesen ez tűnik szimpatikusabbnak, meg használhatóbbnak)
mindkettő ingyenes