Applefter-math

Minden várakozást felülmúlóan teljesített a We Want Apple Hungary site, amit hétvégén készítettünk el négyen. Ahogy Hírbehozó is megfogalmazta, már “régen látott ilyen Word-of-mouth” kampányt. (Én meg aztán főleg.)

De hogy ne a levegőbe beszéljek, itt van a WeWant.com első napi (!) statisztikája:

wewantstats.png

A nap végére azon lepődök meg, ha valahol nem erről olvasok (a beszéljükmac-en például nem lehet erről olvasni). Pedig én, és még három másik ember, szerényen készítettünk csak egy HTML lapot, amit megtöltöttünk tartalommal és odatettük az internet.

A Kreatív.hu annyira jól megfogalmazta, hogy ezt most ki is teszem ide:

A Plastik.hu bloggere, Sasvári József kiáltványában úgy fogalmazott, hogy bár az Apple márka itthon is luxusnak számít a számítástechnikában, megvásárlásával korántsem kap a felhasználó annyi szolgáltatást és támogatást, mint nyugaton.

Teljesen igaz. De könyörgöm, hol van ebben a poén? A vicc? A sav? A bors?

Mert vicc, és odahelyezett labdák nélkül értelmetlenné válik az egész (mire való a csúnya szó, mire való az Attila the Hun?). Tényleg bárki úgy gondolja, hogy csinálunk egy ilyet és Steve idejön a private jet-tel, aztán a kezünkbe csap? Én ezt sosem hittem.

Én azt gondolom, és teljesen komolyan, hogy egy ilyen témának nem lehet más célja, mint a “heads-up”, a figyelem felkeltése — egy lövés felfelé. Szörnyen komolyan venni magunkat és lenyilatkozni a bullshitet teljesen felesleges és értelmetlen. Magyarósinak az indexes cikkbe el akartam helyezni az alábbi mondatot, aztán én is NYUSZIVAGYMCFLY lettem, és kivetettem vele:

A projekt második tier-jében szervezzük a cupertinoi kiutazást és csendes éhségsztrájkot az Apple főhadiszállása előtt.

Persze, csinálni kell, van értelme az awareness keltésnek, csak ne akarjunk ezeken a kérdéseken görcsölni. Az Apple (ideértve az Apple magyarországot és a Beszéljükmac-et is) maximum mosolyog egyet, megveregeti a virtuális vállunkat, aztán azt mondja: “Szép volt, gyerekek. És most menjen mindenki vissza a homokozóba, keresse meg a kedvenc szív lapátját, aztán építsen belőle egy olyan homokvárat, ami majd az Apple magyar főhadiszállására hasonlít.”

Mindenkinek köszönjük a postokat, nagyon remélem, hogy a gondolatokat sikerült felébreszteni úgy a magyar HQ-n, mind Steve-éknél. A projekt értelmezésemben teljes siker, álmaimban nem gondoltam volna, hogy egy testként fog fellépni mindenki. Végül hadd tegyek ide egy levelet, amit az egyik olvasó küldött be a FAITH-re:

soksikert.jpg

Ne feledjétek: csütörtök este 21:15-kor Plastiknation #4 — egy kicsit live-ban is kielemezzük majd a dolgokat és még mást is. Én sajnos kedd-csütörtök napokon külföldön tartózkodom meló ügyben, úgyhogy addig nem lesznek postok.

Függöny.

24 Responses to “Applefter-math”

  1. Gravatar Icon 0 The Hedgehog

    Szánalmas, hogy a beszeljukmac nem írt róla…

  2. Gravatar Icon 1 macati

    Már hogyne írt volna róla! A társalgóban pörög a téma tegnap éjfél óta: http://beszeljukmac.com/index.php/forums/viewthread/28679/
    Az viszont tényleg kár, hogy ez nem került ki a hírek közé!

  3. Gravatar Icon 2 poTomek

    A kezdeményezéshez gratula, PN#4-et meg várjuk! :)
    OP-val lesztek most is?

  4. Gravatar Icon 3 wyctim

    Egy hírnek én is örültem volna a beszMac-en, már csak a poén kedvéért is. Nem értem, ha az Index írt róla egy hosszabb postot, akkor a beszMac miért nem említette meg?

    @macati: azért az túlzás, hogy pörög a téma. :)

  5. Gravatar Icon 4 angelday

    wyctim, they’re just too cool for us.

  6. Gravatar Icon 5 Falcon

  7. Gravatar Icon 6 macati

    wyctim: csak próbálom fújni a hipe-ot :-)

  8. Gravatar Icon 7 bobbyperu

    nekem az tetszik, h mennyire helyén kezeled a dolgot. pont ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem is. lelkesedés, öröm, de kellő helyiértéken.

  9. Gravatar Icon 8 angelday

    Így van. Élvezzük az életet. Csütörtökön Sarkaditól megveszem az iPhone-omat. Hello Steve!

  10. Gravatar Icon 9 rivera

    Bazd meg Scotty, ez jó hír. Amúgy ki az a Sarkadi és mennyiért adja?

  11. Gravatar Icon 10 wyctim

    Várjuk a csütörtöki Plastiknation-t. :)

  12. Gravatar Icon 11 Prossa

    És fél év múlva is ugyanígy fogjuk szopni az iparifaszt, ha nem lesz kitartás és erő!

  13. Gravatar Icon 12 Zeusz

    Ha fél év múlva kifogy a szufla én akkor is büszke leszek magamra, hogy bennevoltam. Ha sose lesz Apple Magyarország, akkor is.

  14. Gravatar Icon 13 daveed

    Ugylatszik lemaradtam vmirol.

    Prada=luxus
    Vertu=luxus
    RR=luxus
    de 1 Apple!=luxus
    Velemenyem szerint, a tobbi dolognak up:)

  15. Gravatar Icon 14

    daveed egyetertek, nn inkabb premium markanak hivnam, van akinek ez luxus (aki nem tudja vagy ugy gondolja hogy nem tudja megfizetni), van akinek jozan esszel megindokolhato befektetes, van akinek persze csak villogas. Az a helyzet – nyilvan nem mondok ujat vele – hogy egy Sony vagy egy Dell is kerul ennyibe mire ugyanezt a konfiguraciot megkapod, szoftverrel meg midennel ami alapbol benne van mondjuk egy MBP-ban. Nincs Apple dobozos asztali PC minimal konfiguracioval, meg 1024px-es, celeronos laptop, amit az akcios ujsag cimlapjara lehetne tenni, ezert tunik draganak… Nem akarok evangelizalni arra itt van Jozsef, de tenyleg nem erti az Apple lelkivilagat az aki ezt luxusmarkanak hivja.

  16. Gravatar Icon 15 szabi

    beszmac max. 14 éves hülyegyerekek gyűjtőhelye
    tisztelet a kivételnek persze

  17. Gravatar Icon 16 csikszem

    bobbyperu ugyanazt mondja, amit én gondoltam. teljesen helyén kezeled az egészet és ettől méginkább az az érzésem, hogy jó az irány. well done, soldier.

  18. Gravatar Icon 17 Zila

    beszmac-ben csalódtam. Beleolvastam a fórumba, hát inkább nem mondok semmit.

  19. Gravatar Icon 18 klarky

    Azon tűnődök itt iPhone ügyben, hogy egy teló, mint használati tárgy nálam jó ha 2-3 évig kihúzza. Akkor sem rossz még ugyan, de már erősen bújom a netet új készülékek után kutatva.

    Nos, egy ilyen iPhone vajh medig bírja? Mert ha max. enyit, akkor mindent összevetve nem úri huncutság ez? Csak kérdem, senkit nem akarok lebeszélni róla…

    Ja, és az akksi problémáról még nem is beszéltünk…

  20. Gravatar Icon 19 koh

    Én a részemről csak annyit tennék hozzá, hogy nyoni kell a dolgot nem hagynni ellaposodni. Pörgetni kell a témát és folyamatosan megjelenni és csinálni! Én mindössze annyit tehetek, hogy ahol olvasok ott írom és terjesztem akiket úgy gondolok, hogy megértik.
    Szóval ne hagyjuk annyiban elmenni a dolgot, ne csak egy vasárnapi post emlékeztessel róla hanem mindnkei szépen tartsa életben amennyire lehet, mert ez mindenki javát szolgálja.

    Egyébként grat srácok a munkához!

  21. Gravatar Icon 20 Zeusz

    Klarky: Mióta van mobilod? Hány telefonod volt eddig? Hányszor cseréltél eddig bármelyik telefonodban összesen akkumulátort? Bevallom, nekem kilenc éve biztos van telefonom, de egyszer sem cseréltem akksit.

  22. Gravatar Icon 21 Koh

    Nekem meg csak noti akukkal volt gondom. Mobillal soha. Az applek meg joval megnovelhetnek az eladasaikat ha normalisabban foglalkoznanak mondjuk a felsooktatasi pr-al. Manapsag mindenkinek van mar notija. Jo apple dragabb egy atlag notinal, viszont joval jobb is az atlagtol. Ha meg a suru valtasok soran kiakcioznak a teljes arukeszletet apple oktatasi akcioban akkor mindenki jobban jarna.

  23. Gravatar Icon 22 klarky

    Zeusz: eddig 6 telefonom volt és eddig egyszer cseréltem akksit. A többi sajna nem érte meg, hogy odáig eljusson a dolog. És épp ezt próbálom megvilágítani. Hol a garancia arra, hogy az iPhone jelen formájában még 3 év múlva is egy ütőképes dolog legyen. (szerintem már ma sem az, de ez legyen az én dolgom)

    Persze továbbra is csak hangosan gondolkodok, kérlek ne szívd mellre!

    És mindent összevetve természetesen én is örülnék a magyar almának! 8-)

  24. Gravatar Icon 23 bb

    józsi: tudom, hogy OFF, de az iPhone vásárlás személyes forrás, vagy valami másoknak is elérhető megoldás?

Leave a Reply