iPhone aksi
Első “komoly” tesztem során a saját életemből vett példával szemléltetve:
Használat – 4 óra 40 perc
Készenlét – 30 óra (1 nap és 6 óra)
Jóval jobb érték, mint az SE800i telefonom esetében. (És az még URL-eket se tudott rendesen megnyitni.)
netman
Az én SE telóm képes egy hétig is menni úgy, hogy közben telefonálok is (!), úgyhogy ez most lelombozott egy “kicsit”… (Jó, az a felét nem tudja az iPhone képességeinek, de ez így akkoris rossz hír… számomra.)
sz
ott van a dokk a gép mellett. amikor a plastikot olvasod, rádobod a telefont, oszt jónapot.
greg
hiába vered itt rá, én akkor is megvárom a 3g verziót! NINCS FELETTEM HATALMAD!
és majd csak nevetek amikor te a 2Megás plastik oldalon próbálod a kommenteket csekkelni, lassú gprs-en.
na mindegy. megyek mondogatom továbbra is magamban: “nincs rá szükségem, nincs rá szükségem, nincs rá szükségem, nincs rá szükségem, nincs rá szükségem…”
netman
greg: én is így vagyok vele egyébként…
sz
a legutóbbi diggnationben kevin rose azt mondta, hogy már készül a 3g-s iphone és a telefon hátulján lévő kis fényképezőgép a telefon elején “folytatódik”, így lehet majd videótelefonálni.
sőt, megbízható forrása szerint gps modult is tesznek bele és júniusban érkezik:
http://twitter.com/kevinrose/statuses/777210311
angelday
Én is így voltam vele. Aztán azóta
MADARAT
LEHET
VELEM
FOGATNI!
(A plastik kommenteket IMAP mailen nézem GPRS-en, ha!)
angelday
Akkor veszek majd abból is, ezt pedig eladom.
angelday
netman, 4 óra 40 percet telefonálsz és elvan egy hétig? Ha a usage time (4:40) helyett mondjuk (0:30)-cal beérem, akkor ez is bírja napokig. Egyszóval függ attól is, hogy mennyit használod, no worries.
fogtunder
ha nem wifizel, nem hallgatsz zenét, nem játszol rajta, simán elmegy 4 napig. nekem átlagban kettőt szokott bírni.
és igen, a macrumors, meg az appleinsider is megírta, hogy jön a 3g iphone, távol-keleti forrásokra hivatkozva, ezeknek meg volt már igazuk is, meg nem is. állítólag az apple berendelt 10 milliót belőle, és oled kijelzőt kap.
http://www.macrumors.com/2008/03/25/3g-iphone-already-ordered-by-apple/
wyctim
Józsi, majd várjuk a kezdeti “hubazdmegmindignyomkodom” utáni, sima hétköznapi használat eredményeit.
angelday
Most még ott tartok, hogy húbazmeg reggel ráülök a budira és emaileket olvasok. BEST.
CharlieBrown
az a baj h a 3G is csak urban legend szinten kereng, a majd es valamikor a kozeljovoben szofordulatokkal szoros egyuttmukodesben.
jomagam bazira 3G fuggo vagyok, lehet erte ostorozni… en kurvara varom, de hiaba mondjak, hogy juni/juli, itthon akkor sem lesz elobb ilyen vas….
stdby….
angelday
Nekem az a szakvéleményem a Plastik media szerkesztőségéből, hogy szivesen kivárom, amíg megérkezik a 3G telefon az 1.0 szifonnal.
netman
AD, ja hogy a készenlét és a használat között AND kapcsolat van.
Én úgy értelmeztem, hogy ha beszélsz 4 órát, _VAGY_ ha nem csinálsz vele semmit 30 óráig, akkor lemerül… Ha a kettőt együtt produkálja, akkor fasza.
angelday
Szerintem ez sem pontos. 30 órát bírja, amiben összesen 4 óra 40 perc aktív használatot jelent. Ennek egy része pofázás volt a részemről lekapcsolt screen mellett, másik része webezés, mailezés, sms gépelés — the works.
netman
Ahaa, most már világos. Így viszont teljesen rendben van.
lipilee
de pl. ha kikapcsolod, akkor lehet, hogy kibírja egy hétig is.
addikt
Off: Ez a “mailezés” szó engem valahogy kib@szottul irritál, olyan nem is tudom: gayish.
Jelzem nincs bajom a melegekkel de azért nem velük fűtök.
zolle
3-4 napig elvan nálam napi 2 óra iPodozással
rivera
örülök hogy fasza az aksi, nálam ez az egyik legfontosabb paramétere egy telefonnak, nagyon utálom ha naponta tölteni kell valamit vagy cserbenhagy nap közben.
ilyen szempontból pl a psp egy álom, elmegy 6 órát egy töltéssel, az asus eee pedig botrány, 1-1.5h alatt lemerül ha megy a wifi.
ja, és f3 még mindig rulez, amíg jézusfón nem esik 60-80k-s szintre addig már dafke megtartom.
nrg
rivera, eeeből melyk verzió?
rivera
701 4G
fogtunder
az mondjuk durva. eddig tetszett az eee, mint koncepció, de így tutira nem kellene.
Arpi
Szoval akkor most menyit birja az aksi hany napig ha nem csinalok rajta semit? es hany napig ha zenelek vele?
azert kerdem mer iPhone 3g akarok veni es erdemese veni egyet vagy nem?