Kik olvassák a Plastikot?

Csinálom bőszen a média ajánlatot, mert ki akarom rúgni a Google-t. (mosoly) Ez nektek is jó lesz, nekem is jó lesz, a Google meg “egy ötvenes órabérért majd baszik rá”.

Ennek kapcsán összeszedtem a számokat már, szépen meg is formáztam őket, viszont az ajánlatban ki akarok térni arra, hogy kik is azok, akik a Plastik olvasóközönségét alkotják.

Mondok két példát:

Nehéz-Posony Ferenc, az Index fejlesztési részlegéből olvasó, ezt ő maga vallotta meg nekem egyszer (semmiképpen nem írnám azt, hogy búgta a fülembe egy boroskóla után, majd csókolt homlokon — bár ez járna közelebb az igazsághoz, akik ismerik, tudják miről beszélek).

De hogy ne menjünk messzire, Raszl Iván, az adsoftheworld.com site foundere is olvasó. Ez azért érdekes, mert én magam “is sokat dolgozom” abból a site-ból. Ivánnak reklámügynöksége is van, 7field.com, ahol például megfigyelhetjük, hogy a Coca Colának milyen environmental branding-et csinálnak, pofás:

cca.jpg

Nem lenne rossz, ha vállalnátok többen azt, hogy olvassátok a siteot, kik vagytok, mivel foglalkoztok (elég mailben is a ride kukac címre). Most úgy érzem, hogy egy stabil, jól összeszokott, organikusan fejlődő tábor (az Index thank-God! nem linkeli ki a címlapra, így nem hígulunk) alakult ki az internet ezen szegletében.

A magam részéről már eleve lelkes vagyok a hirdetési program kapcsán. Azon dolgozom, hogy egyetlen hirdetés legyen a plastikon, és meg lehessen vásárolni a jogot arra, hogy a felületen a hirdető választotta grafikai kép szerepeljen, ami nem lehet “midget porn”.

A hirdetőnek exkluzív deal, az olvasók pedig fellélegezhetnek.

Ha nem jön be, akkor sem fogom már visszatenni a Google-t. Inkább Etarget-et, állítólag ott nem olyan nagy mértékű a cut.

Ahogy Kevin Rose is megmondta, amikor le akarták kapcsolni a Digg-et, mert a userek folyton kitették azt a hexa számsorozatot a címlapjára, és kiállt mellettük:

“What the hell. At least we died trying.”

132 Responses to “Kik olvassák a Plastikot?”

  1. Gravatar Icon 0 sz

    józsi! örülök, hogy gondolkodtál a 3 hete írt mailemen :)

    “meg lehessen vásárolni a jogot arra, hogy a felületen a hirdető választotta grafikai kép szerepeljen”
    - akkor ezt még nem tudtam lenyomni a torkodon ;)

  2. Gravatar Icon 1 gyb

    En (www.pitt.edu/~gyepi) vallalom, hogy a kezdetektol kovetlek, de nem erzem magamat egy organikusan fejlodo tabor reszenek…

  3. Gravatar Icon 2 angelday

    sz, nem emlékszem rá. Most rákerestem a mailjeidre, de ott sem találom. Nem kételkedem a szavaidban természetesen.

  4. Gravatar Icon 3 poTomek

    Mi lett a baj hirtelen a google-lel?

  5. Gravatar Icon 4 XJS

    En is olvaso vagyok, pedig sem Mac, sem Web2 sem internet-el nem foglalkozom uzletszeruen, es sosem foglalkoztam. Ellenben foglalkoztam IT-vel egyeb teruleteken. Geek sem vagyok, es nerd sem. Illetve mindennek az ellenkezoje is igaz, csak mas nezopontbol. Vagy megsem? :)

  6. Gravatar Icon 5 sz

    márc. 11., 20:37.
    én super mario sapkáját színeztem volna át, helyette inkább a google banner helyét kínálgattad ;)

    múlt héten egy megbeszélésen felvetettem, hogy blogokon kéne hirdetniük a kedves ügyfeleknek, de ők továbbra is a flash bannerek erejében hisznek :D

  7. Gravatar Icon 6 sz

    (az a 20:37 19:22 volt, de nincs ennek jelentősége.)

  8. Gravatar Icon 7 Tepi

    Tepi vagyok, 30 múltam, fejlesztési igazgató és zenei producer vagyok, a plastikot 5-6 éve olvasom folyamatosan, de bepótoltam minden azelőtti postot :) Diploma, két gyerek, elváltam, barátnő. Kocsi, mobil, hangszerek. Budai albérlet, jövőre ház. Értelmiségi? Meglehet. iMac és macbook tulajdonos, áprilistól Powerbook és iPhone tulajdonos is.

  9. Gravatar Icon 8 rivera

    30 múltam, gyerek, ház, 2 diploma. IT konzultáns EMEA régió telco szektor.

  10. Gravatar Icon 9 prizoner

    PriZoner, 22 éves, kertészmérnöknek tanulok, lassan 3 éve olvaslak. Majd ha nagy leszek lesz mac-em is..

  11. Gravatar Icon 10 rhapsodhy

    rapszodi vagyok, 17 éves blóger, geek. Szeretem a plasztik médiát olvasni, szeretek egyébként olvasni, meg még sokmindent, bár azok valószínűleg ide nem érdekelnek senkit, és különben is olvasható a blogomon (egyébként ez itt egy reklám volt). Adokat bírom, ha szépek, ha csúnyák, akkor viszont nem. Tehát szép adokat a plasztikra!

    (BTW, csak RSS-ről jön, tehát én az adokat nem veszem észre, esetleg berakhatnád a feed végére/elejére, hogy a hozzám hasonlók is észrevegyék)

  12. Gravatar Icon 11 efg

    32 leszek mindjárt, feleség, ház, kutyákok, gyerek folyamatban. Dolgoztam hardvert, webet, grafikát, de már elmúlt, most energia/építőipar. Macbook Pro, iPod és majd egyszer iPhone tulaj.
    Plastikot kb. a kezdetektől olvasom.

  13. Gravatar Icon 12 _psc_

    20-30 közötti korosztály vagyok, marha régóta olvaslak, vettem már tőled a blogodon hirdetett MacBook Pro-t, gabona-kereskedelemmel foglalkozom.
    Terméket általában nem hirdetés alapán vásárolok, vallom, hogy az agyon reklámozott termékek általában a legszarabb vétel kategóriába esnek.
    Gyerek, barátnő, kocsi, ház, hawai-DJ, napszeműveg, sárgadinnyés rágógumi, tibi csokoládé.
    Ja, mezőgazdasággal, azon belül gabona-kereskedelemmel, integrációval, illetve a malomiparral foglalkozom.

  14. Gravatar Icon 13 P

    nev: Peter
    kor: 29
    foglalkozas: IT sector (consultancy, service, development)/IT Business Analyst
    munkahely: epam.com
    sajat gep: korosodo MacBook 1,1 white (van rajta legalis win xp is:)
    platkik.hu olvasasi rendszeresseg: naponta, kb 4 eve
    ami megfogott a plastikban: volt egy post a tokeletes noi segg es a photoshop gorbek kapcsolatarol
    kultura: zenet, filmet, konyveket ugy toltok le de a magyar releaseket es ami ugy altalaban tetszik azt megveszem CDn
    egyeb: alberletben lakom, jelenleg single, van egy kutyam, firefoxot hasznalok over safari es az adblockplus be van kapcsolva, tul sokat dohanyzom es kavezom es raadasul kover is vagyok emiatt igen magas a vernyomasom, Mail.app-ot csak archivalasra hasznalom

    asszem ennyi:)

  15. Gravatar Icon 14 turista

    turista vagyok. BME-info hallgató. autó- és zenebuzi. macbook tulaj.

  16. Gravatar Icon 15 Borisz Emil

    Borisz vagyok, a http://www.midgetporn.hu szerkesztője, és szívesen hirdetnék a plastikon.

    Egyébként 26, szoftverfejlesztő, self-proclaimed geek.

  17. Gravatar Icon 16 ab

    Balázs vagyok és PM olvasó. (-”Szervusz, Balázs!”) 33 múltam, voltam már minden, utoljára banki termékfejlesztő. Akkor kerültem ide, amikor még Tibor jobban szerette Britney-t, mint egy répát. Akkoriban még én is.

  18. Gravatar Icon 17 _alesi_

    26 éves grafikus, aki barátnőjével és macskájával harmónikus kapcsolatban él -jelenleg- Pécsett. Eonok óta a plastik.hu lelkes olvasója, de máig nem érez késztetést a váltásra. Tősgyökeres Vista felhasználóként mégis szívesen támogatja a hazai Apple szcéna fejlődését és így Sasvári “Plastik” Józsi blogját is. A tőle kapott képeslapot(fund drive) máig a hűtőn őrzi, habár a barátnője soha nem tudta elfogadni a szívecskés előlapot és az SJ monogramban a Józsi-t.

  19. Gravatar Icon 18 bjmatt

    bjmatt vagyok, lassan 26, weboldalakat tervezek, régebben foglalkoztam zenei szoftverekkel és stúdiótechnikával is, mostanában elsősorban branding és ux témák kötnek le.

  20. Gravatar Icon 19 gyuz

    gyula vagyok, 27 eves. plastik-ot 14 honapja olvasom a la netvibes, naponta, macbook pro-n. it szakerto, google, dublin.

  21. Gravatar Icon 20 wyctim

    Zsolt vagyok, 21, 1 éve MacBook tulaj, a Plastik-ot is kb. 1 éve olvasom rendszeresen. Zenélek, programozok, blogger vagyok a Lifovery-nél (http://www.lifovery.com/) és viszek egy saját blogot is. Ha van időm pedig agresszív görkori sportféleségként és persze Plastik olvasás. :)

  22. Gravatar Icon 21 greg

    ez a törpés pornó ez vmi mém lesz?
    http://konnektor.org/index.php/2008/02/gyongyszem-3/

    31, A kat. háztartás, 6 éve mac user, IT/telekom. termékmenedzsment. kedvencem a piros pöttyös, hobbim a fotózás. és én konfiguráltam józsi első airport express-ét :)

    btw, este freshfabrik live at PeCsa!

  23. Gravatar Icon 22 Longhand

    Vissza-visszatérek olykor én is. http://optimalizalas.info/about
    Látom fontos kérdésnek tekinti az olvasótábor a Macintosh kérdést. Nos:
    MacBookom nincs, a 11 éves unokahúgomnak van, hozzá jobban illik :)

  24. Gravatar Icon 23 tamas

    t. vagyok, huszon-kozep, hardkor it (mra ellenparja), freshabrik koncert ma este a pecsaban.
    a plaztikot a kezdetektol olvasom, mindig sirva rohogtem a posztokon.

  25. Gravatar Icon 24 balint

    igaz, ha jól értelmeztem, AD mailben várta a reagálásokat, de hogy így elszaporodtak itt az irományok, beírom én is magam. jól.

    bálint, 25, önképző gépnyomó, amatőr grafikabuzi, mégamatőrebb programozóbuzi, amatőr it kocka, megélhetését a játékiparból harácsolja össze, ahol fordítás címszó alatt fut ámokot, valamint állítólag zsurnaliszta néhány hazai nyomtatott és nyomtatatlan sajtóban, játékmegszállott, végzettségét tekintve gépészmérnök. hobbija a sör meg a rákenroll.

  26. Gravatar Icon 25 szenyo

    Szenyo vagyok, mérnök-informatikus, illetve közgizdász.
    Jelenleg IT Senior Expertként/Project Managerként keresem a dellát, nem multinál. Előtte a Nokiánál reszeltem.

    Egyszer volt nálam két hétig egy kínai iPhone. Aztán vaterán elment…

  27. Gravatar Icon 26 lipilee

    lee vagyok, majdnem 30, IT expert-tanácsadó-consultant, cégtulajdonos, kritikálmez, blóger, szabad szoftver troll. (Macem nincs, de ha lesz, akkor is Ubuntu lesz rajta.)
    nem mindig értek egyet, de a nyelvezet, a stílus megmosolyogtat.

  28. Gravatar Icon 27 un.

    Norbi vagyok 15 éves. Blogod kb 2-3 hónapja olvasom,de igyekszem bepótolni a régebbi posztokat is. Egyenlőre tanuló vagyok. Szlovákiában élek és jövőre kezdem a közép iskolát (egy művészeti szakközépiskolában – rajzolok) Mac júzer szeretnék lenni erősen gyűjtök egy MacBook-ra :) . Ha időmből kitelik akkor “harcolok a piros vödörért a homokozóban” :D

  29. Gravatar Icon 28 Zsuzsanna

    28 éves nő, szabadúszó(web,grafika), családos – kb. egy éve olvaslak folyamatosan – naponta, előtte néha csak. Nem vagyok Apple fan, viszont az Etarget szerintem még kevésbé releváns, de inkább legyen akkor szponzorációs felület. Óccsóért ne add magad! ;)

  30. Gravatar Icon 29 XYBeR

    lustább vagyok annál, minthogy leírjam: 31, nem tudom, mióta olvasom a plastikot, de még bőven a coming out előtt kezdtem. 17 éve windows user/kóder (persze elkurvultam, és jártam bőven a hpux/linux világban is). gyerek, bnő, satöbbi. máig hiszek abban, hogy a világ legjobb konzolja a dreamcast. az apple-t mind brandet különösebben nem kedvelem – a userek elitista, térítő hozáállása miatt.

  31. Gravatar Icon 30 birogeri

    bg, 21, soon-to-be képalkotó diagnoszta, egészségügyi informatikai érdeklődéssel (HIS, RIS, PACS, DICOM) és nagyon alacsony vásárlóerővel :)

  32. Gravatar Icon 31 Birka

    31, single, korábban rendszertelen, a Plastik RSS és a Google Reader párosodása után rendszeres. Korábban nyomdászkodtam, azóta szintet léptem és a Kirakat nevű weboldalt főszerkesztem.

  33. Gravatar Icon 32 Tarantino

    Zsolt (32) Lakas BP 13-ban, egy meghatarozo feleseg es 5 eves mano. Minden fele IT support sokaig Magyarorszagon, most Dublin kornyeken. Naponta benezek mar evek ota. Mac-el eloben csak futolag talalkoztam, de egy iPhone-ba azert szeretnek beruhazni, itt legalabb legal a cucc :)

  34. Gravatar Icon 33 ivan from adsoftheworld

    Ugy gondolom a blogod az egyik legolvasottabb es legtobbet emlitett blog az orszagban. Nem lesz gond ertekesiteni a feluletet. Ne add olcson, mert a minosegi olvasok elerese sokat er a potencialis hirdetoknek.

  35. Gravatar Icon 34 vezérteve

    32, Bp, 1 feleség, 2 gyerek, panel, autó, telco, IT analyst, nem nerd, nem geek, nem mac (sajnos csak pénzkérdés), talán 2-3 éve olvasom.

  36. Gravatar Icon 35 viktorlantos

    bar tudom magam alatt vagom a fat mint potencialis hirdeto de azert megis.. ;-)
    plastikot talan 1 honapja olvasom. az elso ustream show alkalmaval kerultem kapcsolatba a bloggal (mivel ilyen teruleten dolgozunk jelenleg is). azota visszatero.
    32 eves budapest. cegtulaj reszemrol meg vizualis megjelenesek. leginkabb az amcsi piacra dolgozunk mint webes fejleszto ceg. jelenleg egy ustream-szeru rendszert keszitunk igy csak szorgalmazni tudom az olyan musorokat mint a plastik. a blog szuper. es bar atom pc-s vagyok es vista felhasznalo azert van egy mac mini is az asztalomon es tervezem egy komolyabb mac beszerzeset is. iphone rulez! emellett xbox live ;-) remeljuk nem csak a mac hirdetok jonnek a blogra ;-)

  37. Gravatar Icon 36 Bubus

    Bubus, 26-27 közötti egyedülálló, budapesti illetőségű lólevel fejlesztő, kibukott főiskolás villamosmérnök, de nekiugrok mégegyszer és ha beledöglök is elvégzem. a mac mini megjelenése óta lelkes PM olvasó napi szinten, míg vártam fél évet a minire, itt olvasgattam a tapasztalatokról. jelenleg macbook CD tulaj, mbp-tulaj-wannabe, ipodpark, eccer tán iphone is.

  38. Gravatar Icon 37 m

    22éves
    kulturális antropológus
    youth worker
    macbook tulaj
    kislány vagyok

    /két hónap múlva luxemburgba emigrálok én és a geek pasim, juhé/

  39. Gravatar Icon 38 csite

    csite, 33, 1 feleség, 2 fiú(4;2,5), budapest, társasház, 4 kerék, it-üzemeltetés(megélhetés), bor(de az nagyon)
    nem’tom mióta(elég rég) olvaslak; ep’l motyókra nem bukom, mert nem jó szagú, nem finom ízű, és gyenge savúak

  40. Gravatar Icon 39 Civil

    29 év, férfi. Kezdetektől olvasom, még BME-s koromból. Jól emléxem, rózsaszínes volt a fejléc? vagy magenta?

  41. Gravatar Icon 40 holland

    A magenta fejlécre van egy tuti vevő:)

  42. Gravatar Icon 41 Bélám

    Béla én vagyok!

  43. Gravatar Icon 42 jplush

    24, webes es kulfoldon elo magyar. Ergo nem fogok tudni a Vamhaz korut 9-be rohanni aranyekszert venni, ha pl. az lesz a hirdetes. :)

  44. Gravatar Icon 43 gyula

    gyula vagyok, hetero, a kelet-közép európai IT-szektorból és 2004 vagy 2005 óta olvasom az oldalt. Régóta remélem hogy odahagyod ezeket az apple-termék-hívő marhaságokat és ugyanezt az energiát például a szabad szoftver mozgalomnak / valami teljesen másnak ajánlod fel.
    (De ez azért van, mert néha ravaszul megemlegeted a linuxot).
    Az Apple egy kibaszott vállalat és egyre ritkábban tudok szimplán vállatvonni azon, hogy “mozgalmat” csináltok a (jó-rossz: _teljesen_ mindegy) termékeiből. Egy ideje szinte kizárólag feedreaderben olvasom a lapot, és következetesen átugrok minden apple-el kapcsolatos posztot, kb mint mikor egy kedvenc sorozatnak sorozatban szarul sikerülnek epizódjai, és egy darabig tűrsz, tűrögetsz.
    A stílus és humor miatt megmaradok olvasónak, és bárcsak támogathatnám a blogot anyagilag is, de ha egyszer egy-két sör mellé odaülnénk órákig próbálnának győzködni, hogy minél hamarabb adod fel az apple-profétálást, annál kevesebb poszt lesz egyszer még nagyon nevetséges.
    (ez egy stabil, de nem annyira összeszokott olvasó beszólása volt, már-már hígulás)

  45. Gravatar Icon 44 rivera

    nem volt es valoszinu nem is lesz apple szamitogepem – ipod van tobb, iphone meg tervben – , de pl engem _nem_ zavar jozsi ‘gyermeki’ rajongasa, ez is egy szin ami beletartozik a kepbe.

  46. Gravatar Icon 45 addikt

    26, male, grafikus (sokadik) applejúzer. Egyébként javaslom, hogy dobj össze egy pofás kérdőívet mondjuk itten
    http://www.formassembly.com
    aztán mazsolázhatod az excelt a szifonon fatter.

  47. Gravatar Icon 46 human

    ivan: legolvasottabb :) viszont a legtöbbet említett az valószínű

    mondjuk erre akár formot is berakhattál volna józsi

    név-kor-munka-mióta olvasod mezőkkel

  48. Gravatar Icon 47 Nonoo

    24 eves programozo/kocka/ircer vagyok, BME infon pocsekolom az idomet. Szabadidomben zenecsiszolassal es hangrogzitessel foglalkozom, radioamatorkodom es barkacsolok eztazt, valamint persze zenet hallgatok.

    8 eves korom ota nem voltam egyhuzamban nehany napnal tobbet tavol az aktualis szamitogepes egysege(i)mtol es igen, ezt buszken vallalom. :) )

    Plastikot kezdetek ota olvasom. Eljen eljen!

  49. Gravatar Icon 48 Gaboro

    32 eve mult, hazassagkoto teremben egyelore csak vendegkent es tanukent jelen volt, reggeli kukoricapelyhere valot jelenleg kerekparos futarkodassal megkereso, egyebkent kozepszintu kereskedelmi vegzetseggel biro ferfiu, ki idejenek szabad reszeit eloszeretettel tolti meg olyan remek tevekenysegekkel, mint az olvasas es iras, mely passzioinak nem csupan papirbol es papirra, de aktualisan kedvenc Apple kutyujevel e-alaku forrasokat megnyitva is el, ahol mas egyebek mellett elfer a kulonbozo blogokon, koztuk a Plastik median felbukkano bejegyzesek kovetese, azokhoz veletlenszeru hozzaszolasok elkovetese.

    Hirolvaso iranyabol alkalomszeruen felbukkano.

  50. Gravatar Icon 49 Bence

    Az utolsó bekezdés mit jelent? Milyen hexa szám?

  51. Gravatar Icon 50 Hubi

    Hubi, 29, házas, gyerekek folyamatban
    meló: korábban webfejlesztés + linux admin, most üzleti alkalmazás fejlesztés
    linux felhasználó, mac-em sosem volt, messziről tetszik
    kb fél-1 éve olvasom

  52. Gravatar Icon 51 pappito

    én vagyok a google analyticsedben a new zealandi unique user (az egyik, biztos mások is olvasnak innen)

    tökmindegy mit hirdetsz, nem lehetek célcsoport

    igazából nem értem miért ekkora kaland, hogy pénzt keress ezzel, de persze a te blogod.

    sok sikert

  53. Gravatar Icon 52 Adi

    Kovács János vagyok, Győrben élek, mosógépek szerelésével foglalkozom 10 éve, ÉS MÁR K*RVÁRA UNOM!

    :)

    Komolyabban: 33 leszek, bp-i lakos, Linux/Unix-admin vagyok most már 12 éve. Egészen a kezdetektől fogva olvaslak, amikor még te voltál az első és egyetlen blogger kis hazánkban. Fogalmam sincs, hogy hogyan találtam anno a site-ra; viszont amíg létezett, párhuzamosan veled olvastam a Műanyagot is és röhögtem rajta. :)

    Ja, és #resource-ön egyszer megpróbáltál átbaszni, hogy lány vagy, de nem sikerült. :) ))

    Ha kellenek privátabb infók, azt csak mailben.

  54. Gravatar Icon 53 Hettie

    kulfoldi magyar egy. hallgato macbook, ipod shuffle, blog, flickr. Bloglineson keresztul olvaslak. Nem kell nekem iphone (nem fizetek 280 fontot+ 35 fontot per ho) de kell ipod touch :)

    a tavalyi goldenblog kampany ota olvaslak

  55. Gravatar Icon 54 tamas

    tok off, ma greg-spottoltunk a pecsaban. a konnektorblog iroja meglehetosen komoly abrazattal sokat fenykepezett, es remelhetoleg olyan kepeket is csinalt, ahol vorosandras tizenot kiloval kevesebb az aktualis sulyanal.

  56. Gravatar Icon 55 Nes

    25, ferfi, kulfoldon elo (amugy meg BP) / tanulo. Celcsoport nem lehetek, van mac, ipod, pc, xbox, de a nyalas (foleg apple imado) postokat atugrom. Nem erzem a tabori hangulatot. Kurvaregota olvaslak, szokoevente irok.

  57. Gravatar Icon 56 szekreny

    27 éves, szoftverfejlesztő a telekommunikációs szektorban. No Mac connection, csak IT érdeklődési kör, illetve tetszik írásaidnak a stílusa:)

  58. Gravatar Icon 57 n

    Anna, 28, 2 macska, 1 pasi, mini Handrastól, iPod táccs, artcél, matt, lassan bp lakos, exrajzfilmes, plastikot sohasem olvaso, jozsef barát, ezért néha beiró.:)

  59. Gravatar Icon 58 csibar

    csibar (aka Rudi), 20, livinlavidaloka@Galánta (Felvidek + Kodály Zoltán rlz), informatika:egyetem@Nagyszombat, hamarosan blogger, #000 MacBook 2.16, nyartol remelhetoleg ájfoun tulaj, plastik.hu olvaso jopar honapja. Egyebkent nem vagyok az a tipikus codemonkey informatika hallgato letemre. Inkabb evezek a formák/arculatok/logók vilagaban (analog/digitalis tervezes es kivitelezes).
    EOF. :)

  60. Gravatar Icon 59 bobbyperu

    31, finland, 2 diploma, phd, film.
    macbook van, touch nincs (szemezek vele, de egyre kevésbé kell – nem is értem, valami változik bennem az apple irányába..).
    pár hónapja látogatlak, és nem értem, miért erőlteted ezt a pénz-dolgot. sztem ha lóvé lesz a dologban, megváltozik a blog. ha akarod, ha nem (magad tán észre sem veszed). hobbiként természetesebb, őszintébb a dolog. persze ezzel együtt is sok sikert.

  61. Gravatar Icon 60 TBS

    34, ffi, IT support (géppátyolgatás, *nix), Mo.
    Indulás óta be-benézek, “utóbbi” időben többször. Rohadt ritkán mozdulok reklámra, TV nincs, nagyvilág I/O kizárólag net és a munktársak verbalizálása.

  62. Gravatar Icon 61 mapjan

    26, diplomás pénzügyi szakember férfi. Lassan új lakás, ezért a lakberendezés érdekel mostanában, hajrá KIKA! Kb. 4 éve olvasom Józsefet, a kakimanós postok nem tetszenek.
    Nem hiszek a reklámok erejében, ha valami kell körbejárom az egész piacot, és megpróbálok az “objettív” adatok alapján választani.

  63. Gravatar Icon 62 Fera

    Krisztián vagyok, Nyíregyházáról, 18 éves. Jelenleg harmadikos gimnazistaként élem életemet, macem még nincs, de ha minden igaz, már csak pár hónap :) iPodom van
    Ha minden jól megy valamely IT területen szeretnék elhelyezkedni (tényleg, mérnök informatikus PONTOSAN mit csinál?)

  64. Gravatar Icon 63 Fera

    Ja, a Plastikot kb 1-2 éve olvasom, és Handras linkeiről jutottam ide elsőként. – Nagyon nem bántam meg :D

  65. Gravatar Icon 64 angelday

    Vasárnap reggel felkeltem, végigolvastam a kommenteket, nem kicsit vagyok meglepve a sok őszinteségen. Nekem személy szerint az a nagyon kemény, hogy a statisztikák “csak” számok. Ez a kommentszál pedig konkrét létező személyek sora. Mellbeverő.

    Adi: “Ja, és #resource-ön egyszer megpróbáltál átbaszni, hogy lány vagy, de nem sikerült. :) ))”

    Good times! :)

  66. Gravatar Icon 65 csikszem

    Én is mellbeverlek. csikszem vagyok, 29 éves elkeveredett lélek. IT és közgazdász diplomám egyikét sem hasznosítom a pulyka alapú húsiparban. Mostanság Ruby-val ismerkedem, hogy aztán helyette is legyen más. Másnapos vagyok.
    Van egy imádott feleségem és egy 14 hónapos kislányom, aki elszámol tízig és tapsol a végén.
    Nagyon régóta olvaslak, a kedvenc bejegyzésem a szaunás, aminek a végén csavarsz egyet a dolgon és álló pélóval mész be. A nőkről szóló posztod (“felszopja magát a jóba”) kinyomtatva hever valahol.

  67. Gravatar Icon 66 Balázs

    32 évés, Budapest, leendő büszke nagybácsi, grafikus, elsőcég tulajdonos. Naponta olvaslak már nagyon rég óta. Csendben és szerényen jegyzem meg, hogy a neked tetsző, postban szereplő Coke-os anyagot én csináltam Ivánnak :)

  68. Gravatar Icon 67 aistvan

    31 éves vagyok, egy reklámügynökségnél grafikus (meg mindenféle más), cégtulajdonos, 2005 óta vagyok rendszeres olvasó. Már nem tudom, hogy keveredtem ide, de nemsokkal az első mac-em megvásárlása után történt…

  69. Gravatar Icon 68 The Hedgehog

    Szabó Balázs
    26 éves
    Győr
    széchenyi, informatikai
    webdeveloper, grafikus (freelancer + cégtulaj)
    egy macbookon rideolok, de pc-n hegesztek, szeretem a sört, a csajokat (mindkettőből jöhetnek a barnábbak), zenei ízlésem szerteágazó, tolom az agyamba a rosszabbnál-rosszabb amerikás sorozatokat és iphone-ra vágyom, 1 db barátnő, 0 kutya, 0 macska, kertesház
    Plastikot talán (bár az emlékeim homályosak) 2003 óta olvasom rendszeresen, valami mac-es dolog hozott ide vagy a tenisz… passz…

    Na ennyi. Namaste

  70. Gravatar Icon 69 tallian.miklos

    25, atomreaktor-fizikus, publicista, politikai blogger vagyok.

    A Thinkpad ipari erejében hiszek, meg abban, hogy egy gépnek gépszerűnek kell lennie, és nem szabad “intuitív” felületekkel elrejteni a valódi működést.

    Valamint nem veszek olyan telefont, ami színes kijelzős, és van benne bármi is a telefonálási / smsezési képességeken és az órán túl.

    A plasztikot gyakorlatilag kezdetek óta olvasom.

  71. Gravatar Icon 70 Misi

    Én is rendszeresen olvaslak, http://www.netkreativ.hu és szintúgy mbpro és iphone tulaj :-)

    Hajrá!!!!!!

    Üdv,
    Misi

  72. Gravatar Icon 71 trn

    zsolt vagyok, észreveszem ha
    http://www.netkreativ.hu/netkreativ/cart.jpg

  73. Gravatar Icon 72 beton

    kicsit lemaradva, de szerintem egyetlen építészként;
    29, kortárs és elméleti építészettel foglkozok. néha bejön egy-egy ház,de azt csak kivételes esetben (vagy megfelelő ügyfél, vagy megfelelő mennyiségű pénz) a végső igazságot, és az egy igaz utat keresem a fenti területeken. nagyjából már dereng deagyon távol van a mai kismagyar valóságtól …
    eretnek pc-s amúgy …

  74. Gravatar Icon 73 beton

    és perpillanat megtehetem hogy az alábbi mondat hagyja el a szám;
    ‘nincs annyi pénzed’ vagy ‘nem vagy annyira kifinomult, hogy veled dolgozzak …’
    (ezért cserébe néha fával fűtünk, de ez a végső igazság szempontjából teljesen mindegy. az egy igaz utat nem lehet elhagyni…)
    mindez egy atomcsapás esetén persze hirtelen megváltozna.

  75. Gravatar Icon 74 Selion

    Lassan 29 éves, vidéki megyekszékhelyen élő majdnem designer, aki 10 éve még a MUD-ok (ElveszettVilág) fejlesztésén, később (kb 5 éve) egy magyar rpg (MAGUS) írásával foglalkozott. Másfél-két éve olvassa a plastikot és egyre inkább foglalkoztatja az, hogy beszerezzen végre magának valami Apple -logós terméket. Jelenlegi nagy álma, hogy baráti társaságával együtt egy jó brandet hozzon létre a Bor és Vad (http://www.boresvad.hu) gasztronómiai portálból. ;)

  76. Gravatar Icon 75 zsutti

    25 éves, Budapesten élő grafikus egy reklámügynökségen, natív windóz és XP user, de a munkahelyemen rámerőltetik az almás gépet, ami nem baj, legalább tudatosan fikázhatom azt is. Ha nem lennének addicionális hobbijaim, mint pl fotózás, videózás, vágás, kerékpár és nem látogatnék pár hetente vidékre, hogy élvezzem a csendet és a nyugit, akkor reménytelen geek volnék. Azt hiszem 1 vagy 2 éve tévedtem ide egy Webisztános cikkből, ahol annyit írtak, hogy “kedvenc blogunk a Plastik” és én már kattintottam is. Nem szeretem az Almát az üzletpolitikája és árképzése miatt, de a PiciPuha (gy.k.: Microsoft) cégtől sem vagyok elájulva. Tehát én volnék az örök elégedetlen…

  77. Gravatar Icon 76 Dervenkal

    Dervenkál Egon vagyok. Uránbányász családba születtem, ezért érthető, ha aktívan lobbizok egy új magyar atomerőmű, és a mecseki uránérc kitermelés érdekében.

    Valójában a közszolgálati magyar rádió hír és közéleti műsorait gazdagítom tartalommal. Aktívan harcolok a közszolgálat megújításáért. Vagyis inkább a korszerű közszolgálati broadcast megteremtéséért, ahol nem az akadémia, a politika és a társadalmi fityfasz szervezetek mondják meg, mi az igazán fontos content, és az hogyan szólaljon meg, hanem az, hogy mekkora élvezettel hallgatják a hallgatók.

    Rendelkezem egy asszonnyal, egy fiú gyerekkel, egy autóval, egy motorral, egy macbook-kal, iPod nanoval, meg nyitott szemmel. :)

  78. Gravatar Icon 77 sas

    24 eves Budapesten elo, 3d grafikus egy utomunka studioban.
    a http://www.cgblog.hu “szerkesztoje”.

    eleg regota olvasom, talan miota van netvibes?:) ja es mindent elolvasok kiveve ami maces:P

  79. Gravatar Icon 78 mookid

    25, Budapest (külváros), újságíró, mindenféle témában, most épp zenei – ez életmódnak kiváló, megélhetésnek szopás, de azért aktív fogyasztó vagyok. Windows-klikkelő vagyok, Apple-relikviák helyett egyelőre fotográfiára költök, de próféciáidat érdeklődve olvasom. Szülőkkel élek (‘Have I got a big nose, Mum?’), ezen fél éven belül változtatni szándékozom.

  80. Gravatar Icon 79 texas

    * 25,single, infós dipi tulaj, de manapság a vegyészmérnöki szektorban tevékenykedő félszerzet
    * négy éve plastik olvasó
    (szerintem anno az almás design volt a legkirályabb)

  81. Gravatar Icon 80 Zila

    Hajaj, comingout van …
    Nos, 36 éves programozó geek vagyok, jelenleg vezető fejlesztőként dolgozom, pinduri kis cégben. Vidéki kisvárosban élek, barátnő, kutya, ház. Pocak kezd ereszkedni, dohányzom. Ha tehetem túrázok, utazok. Nem vagyok híve az ész nélküli fogyasztásnak, hiteleket sem szeretem, ha lehet kerülöm is őket. Nem tudom mióta olvasom a plastikot, de több éve az biztos :)

  82. Gravatar Icon 81 hjanos

    28 éves, csicskásként dolgozok és a gépeknek élek. Pár éve apple fan. És szintén pár éve olvasok plastikot is.

  83. Gravatar Icon 82 speed

    speed vagyok budapestrol, 22 éves, a N***a mobilcég pénzugyéről, fősulin tanulok, valamint extreme-art.hu főszerkesztő, és genuinespeed.hu saját blog tulaj. Egy punk-rap crossover bandában rappelek, emellett sorozat- és információfüggő vagyok, szeretek még cimboráimmal kocsmázni, és a jó bulikat sem vetem meg. Kábé másfél éve olvasom a blogot, és már csak a közönségtalálkozóra várok :D

  84. Gravatar Icon 83 waffen

    Tamas, nemsokara 32, es ugy latom eddig az elso orvos :) anaesthetic/itu consultant szoval gepek es azon logo betegek vesznek korul nap mint nap. 4 (halo)szoba, 4 kerek 1 feleseg, 1 gyerek, 1 auto UK-ban, 1 auto Mo-on. A plastikot a kezdetektol olvasom es AD postjai jelentosen befolyasoltak az elso Mac beszerzeset illetoen. Azota a csaladban elszaporodott az alma es meg egyik sem kukacos :) bar a gyerek kezdi tonkretenni a powerbookot, de lagalabb vehetek ujat jo kis NHS discounttal. iphone tervben de visszarettent az O2, mivel a korhazban nincs terero, akkor meg minek a mobil????

  85. Gravatar Icon 84 kodiak

    Kodiak(30~ejj) vagyok, alkoholista.

    Jopar eve szamuzetesben elek, szedtem szarvasgombat Bretagneban, utcazeneltem Parizsban, csempesztem cigarettat Albionban, vadasztam szarvasra a Skot Felfoldon. Aztan sikerult atuszni a sos vizen, azota premvadaszattal tengetem napjaim, de celom nem feledem: Magyarorszagot 3D NAGYHATALOMMA teszem, ha addig elek is.

    Egyebkent nem fuggok kacatoktol, az almat sem a heja miatt fogyasztom. Bejon a PVC, rendszeresen fogyasztom jo ket eve, bar a feedbol kiszorodott idokozben.

    Meg vicces vagyok, de mennyire.

  86. Gravatar Icon 85 Tripy

    Mint egy anonim plastik-függő klubban :)
    32 éves vagyok és mar több, mint 24 óra telt el, hogy utoljára plastikot olvastam. Eddig birtam :)
    egyébként egy telkonál vagyok Solaris/Linux/mindenféle Unix admin. Egy éve kezdtem el olvasni a plastikot. A stílusa fogott meg igazán.
    Fura módon Linuxról váltottam OSX-re. Egy jó ideig hackintoshoztam és végül majdnem 4 hónapja Macbook tulajdonos is lettem. Remélhetőleg április 8tól pedig ifone-t is buherálhatok :)

  87. Gravatar Icon 86 Rk

    Andi vagyok, 27, budapesti orvos. IT-hez nincs közöm, bár jelenleg a lakásunkban tartózkodó számítógépek és négyzetméterek aránya 1:6. (a m2-ek javára)- egyik sem apple :) . Kb. 3 éve olvaslak, tulajdonképpen nem is tudom miért :) na jó, mondjuk mert szórakoztatóan írsz?

  88. Gravatar Icon 87 Den

    36 év/1 asszony/2 gyerek. Pécs. Informatikus és építész. Web programozás (PHP5, postgresql), Linux (Kubuntu).

    Gyakorlatilag a kezdetek óta olvasom a plastik-ot. (1x még kvékesidőkben az első kvékes összejövetelen (Pécs-nevko) találkoztunk is.)

  89. Gravatar Icon 88 vamosroby

    Robi, 21, pályakezdő -sokat látott- fényképész (első?), grafikával néha köszönőviszonyban, barátnő, belváros, wannabe switcher. 1-2 éve olvaslak, erősebb postokon jókat derülök, néha kommentelek.

  90. Gravatar Icon 89 yzzy

    40 év, diploma, lakás, feleség, két kisfiú, megállapodott, átlagos családapa, 10 éve Bp-en, mondjuk azt, h contentmenedzsmenttel foglalkozom, a családon kívül nincs sok időm semmire. Az Index óta (1999) ismerlek és olvaslak, nem vagyok Apple-fun és Mac-függő, sőt, az életem jelenleg win-re és Nokiára van optimalizálva, nem különösebben szeretem a geekeket, a nerdeket. Sok mindennel nem értek egyet, ami itt elhangzik és amilyen értéket tükröz, de a blog színvonala, a hozzáállás, a profizmus és a humor miatt naponta olvasom. Hébe-hóba írok, a pénzcsinálás ezen módjával én sem értek egyet, de hát nem az én dolgom, támogatom, ha ez kell.

  91. Gravatar Icon 90 ricsi

    ricsi vagyok, 27, ketdiplomas IT hozzanemerto. jeleneleg az orszag 2.legnagyobb utazasi cegenek webes megjeleneset probalom gatyaba razni, keves sikerrel. van egy PC-m, meg van egy dualprocis G4 MDD-m.
    plastikot elegregota olvasok, meg szeretem a traktorokat is.
    kocka is vagyok, sokat jatszottam, mostanaban csak fel europat uralom egy jatekoldalon.

  92. Gravatar Icon 91 Hubi

    Azért kicsit meg vagyok lepődve a kocka, fél kocka olvasók arányán az összeshez képest.

  93. Gravatar Icon 92 Dr. Szöszi

    33 éves, senior IT mérnök (nagyvállalati Linux) férfi, 1 feleséggel, 3 gyerekkel, 2 kocsival, saját házzal Bp-től 5 km-re. Plastikot kb. 1 éve olvasok rendszeresen (feed), a gyakran szórakoztató szöveg miatt.

    Tűzzel-vassal üldözöm az Apple termékeket és ugratom az alma usereket, de a gyerekszobában van egy iMac :)

  94. Gravatar Icon 93 Béla

    Béla vagyok, és annál a cégnél dolgozom amelyik Munkák István vállalatának a legnagyobb konkurenciája. :-)

  95. Gravatar Icon 94 SPS

    33, Bp., IT és multimedia, Plastik régóta, Mac szintúgy …

  96. Gravatar Icon 95 Balazs

    Balazs. 31. IT/Unix, altalanos kocka, +baratno +macska. Van egy mac, de csak egy a gyujtemenyben valahova a sparcok koze suvasztva :) Szerintem handras blogjarol talaltam ide talan egy eve.

  97. Gravatar Icon 96 lumina

    28 éves, nő, budapest, bölcsészdiploma majdnem, újságírás (online), no gyerek, pasi (nem férj), 2 macska, bérelt lakás. 5 éve otthon mac (öregecskedő g3-as ibookomat most cserélem macbookra) + ipodtáccs, később talán iphone is; melóban pc. pár éve olvaslak, a nagyon tekkes posztokat ált. átugrom (kiv. apple/mac témák).

  98. Gravatar Icon 97 bence

    26 év. IT tanácsadás. Bp. Szertintem a kezdetek óta olvaslak; a kedvenceim a kakimanós posztok.

  99. Gravatar Icon 98 kodiak

    Kor, foglalkozas, feleseg, gyerek, haz, auto..

    AD: biztos vagy benne, hogy ez tobb, mint statisztika?

  100. Gravatar Icon 99 Silver42

    Béla itt is. Cirka 35 éves, foglalkozására nézve számítástechnikus, grafikus desiger, mittudoménilyesmi. 1986-óta gamer és (egyesek szerint) számítógépőrült, 1990-óta számítógépes grafika, dtp, stb. OSX-óta mac hívő és anti+PC (főleg ha windóz is). iPhone tulaj. 1 gyerek van, feleség nem van már. Megyek aludni!

  101. Gravatar Icon 100 mst

    Márton. Szabó. Grafikus (nem szabó)
    20-30 éves.
    többnyire nőtlen.
    gyerek nincs. (kopp-kopp)
    házat bérlek.
    Plastikot pont egy ideje olvasom.

    De komolyan.

  102. Gravatar Icon 101 EdBoyWW

    (Azért valami kérdőívet is kitöltetnék velünk, hátha valakinek a konkrét számok kellenek majd)

    25 éves vagyok, debreceni, van 1 barátnőm, 0 macskám egyelőre a Debreceni Egyetem egyelőre programtervező matematikus szakán gályázom, mellette webáruházakat fejlesztő cég projektmenedzsere vagyok (leszek, ha majd egyszer beletanulok). Plastikot azóta olvasom, mióta tépett szélű header-je volt, rajta fordított P betűs capital arial plastik felirattal, én pedig fogalmam sincs hogy idetaláltam, és kitört belőlem a röhögés.

    A múltkor rácsodálkoztam egy Mac Air-re, és egy iPhone-ra (pedig azt csak hátulról láttam). De bármim is lesz, valószínűleg Linux fut majd rajta.

  103. Gravatar Icon 102 tms

    ez a kólás design a B7-ben van, ha jól látom, korábban mi oda terveztünk egy más márkának egy klub arculatot, majd mivel nem fizettek, elbontottuk az egészet, remélem 7field nem jár így…

  104. Gravatar Icon 103 PeBa

    Balázs vagyok, 20 éves, információs menedzsmentet (magyarul könyvtáros) tanulok ott, ahol minden buli vége brutális orgia. (jelezném a könyvtárhoz közöm nincs, ide sodort a pontrendszer; élek-halok az IT-ért). Ugyanitt boldog kollégista életet élek. Plastikot olyan 2-3 éve olvasom, első post ami bookmarked volt az valami WC-releváns dolog lehetett, ismerősöm referrált ide. Mac-et havernál szoktam bámulni, anyázni. Dzsunka PC-m van össze nem omló XP-vel (tudatos user). A weben nem alkottam semmi újat, csak hekkelek és lopok (kölcsönveszek). Nevem linkel a mainstream, semmitmondó blogomra, ami tkp egy cover, mert így stikába’ lehet ténykedni adult industry vonalon is.

  105. Gravatar Icon 104 edhellon

    Enyhen 30+, diploma, retroharcolas (c64 demok) ejjelente, highend vizualizacios szoftverfejlesztes nappalonta a bajoroknal. Regebben a nemeteknel (nagyon != bajorok) doktoranduszkodas. Meg regebben ELTE, utana szokasos zsebbefizetos minimalberes szopatas otthon par evig amibol elege lett.

    Majd 15 evig lelkes linux evangelista (peccselt kernelt es X11 drivert is), aztan rajott hogy az is csak szar mint a tobbi. A mostani nagy remenyseg az OSX, de azt is latta mar strandlabdazni igy nincsenek illuzioi hiszen tudja: az informatika szopas (TM).

    Plastikot a kezdetektol of course.

  106. Gravatar Icon 105 A.

    28.IT.Notlen.Ezer eve olvasom a plastikot.

    Edhellonnal meg meg fogom alapitani a Plastik fun club bajor local comitee-t.

  107. Gravatar Icon 106 klarky

    Kapcsolatom a plastikkal azt hiszem egy idős annak feltünésével a honi internet égiszén, melyet elsősorban Uj Péternek köszönhetek, aki egy cikkében írt Józsiról, az ősbloggeről. Magamról annyit, hogy 33 éves vagyok, két diplomás (mérnök-közgazdász) “vidéki” nagyvárosi lakos. Az informatika után inkább csak érdeklődök, a számítástechnikával a saját commodore plus 4-em bírtokba kerülésével kerültem kapcsolatba szerintem több, mint 20 éve. Az igazi szerelem az autók. Van saját lakásom, autóm, és pc/win user vagyok. Idegen nyelvek közül elsősorban az angolt írom/beszélem, de papírom van a németről is, de azt inkább hagyjuk… 8-) A munkám a környezetvédelem jegyében zajlik, szabadidőmben jöhet minden, indoor/outdoor activity egyaránt. Bírom a teniszt, a snowboardot, a squasht, a bringát, a hegyet, a vizet, mindent. Egyedül élek, de baromira nem vagyok magányos. Még valami??? 8-)))

  108. Gravatar Icon 107 Fuji^

    30+, programtervező matematikus Genfben (CERN), amatőr fotós, néha tatamin izzad. plastik.hu 2001-től rendszeresen.

  109. Gravatar Icon 108 Fuji^

    …Apple iBook/nano a háztartásban az oldalborda részéről (vajon ki ad supportot? :-)

  110. Gravatar Icon 109 Mici

    32 év, bank, 3 éve ibook, azóta Plastik olvasás is.

  111. Gravatar Icon 110 pedestrian

    37, dtp millióéve, bár bő egy éve egyedüli poweruserség okán IT egy papír/iskolatermékcégnél. 1 feleség, 3 gyerek, szobák, kerekek.
    Plastik nagyonrégóta, elején elég ritkán kerestem elő a bookmarkokból, googlereader+rss+pda óta viszont napi rendszerességgel. Kommentolvasásfüggő vagyok, ezért általában jövök az oldalra is, nemcsak a feedreader.
    Maccel munkakapcsolat, itthon pc, főleg mert éjjelente fpshegyek (TeamFortress2rulz)
    Ipod helyett PD-205, iPhone helyett kölcsön HTC Universal

  112. Gravatar Icon 111 ant

    Ha mar mindenki, akkor en is.

    30 eves, nos, gyermektelen, lakas es tobbszoros autotulaj. Diplomas palyaelhagyo (mernokbol IT lofasz), disszidans. Tobb idegen nyelvet ert, beszel. Onkepzo nerd (c64 majd dzsunkas pc-k hosszu sora) mind a mai napig. Angelday neve egy #pga!-s beszelgetes kapcsan merult fel, cirka 10 eve. A kezdetek ota plastik fan.

  113. Gravatar Icon 112 ant

    …ja, es apple termekekkel nem rendelkezem, ellenben adblock-al igen.

  114. Gravatar Icon 113 fotofabrik

    28 éves, férfi, megyeszékhely
    szinte a kezdetektől fogva plastikfüggő.
    mac-et nem tervezek vásárolni.

  115. Gravatar Icon 114 Dewla

    29 év, tech-geek, amatőr blogger, és sorozatfüggő. Kb. 1.5 éve olvasom a Plastikot, de rögtön úgy kezdtem, hogy kb. egy hét alatt az ÖSSZES korábbi postot átnéztem, és jelentős részüket el is olvastam. Sok közös érdeklődési terültem van Józsival. Egyébként közgazdász végzetség, munkaidőben köztisztviselő.

    Én le merem írni: Fátter miattad váltottam Mac-re PC-ről. Jöttek a Mac-es postok, és lassú víz partot most alapon, egyszercsak már azon gondolkoztam, hogy bele kéne vágni. Szóval ezért hálás vagyok.

  116. Gravatar Icon 115 soobrosa
  117. Gravatar Icon 116 tct

    24 éves vagyok, nyíregyházi, közgazdászként végeztem, de már két éve fotóriporter, illetve fotós vagyok. a freeblog beindulásától számítva két évig írtam saját blogot, amit aztán -személyes okok miatt- abbahagytam.
    érdekel a vebkettő, a technika, a blogok, a sorozatok, a filmek, a zene, meg úgy általában minden, ami plastikon is feltűnik.

    kb 1000 éve még cénégy mutatta be nekem, mi is az a blog, akkor még csak pár bejegyzésen volt túl, de rajta keresztül ismertem meg a plastikot (és milest is). azóta rendszeres olvasó vagyok, bár nagyon ritkán kommentelek. olvasni nagyobb élvezet :)

    a plastik mutatta meg nekem a helyes irányt, így vettem kb 1 éve macbookot. ezért nem tudok elég hálás lenni.

    midennapi feedem a plastik.

    ami még fontos lehet: szerepeltem a dévényi tibi bácsi által vezetett elektor-kalandorban, plusz marionak öltöztem általános iskolai farsangon. :)

    ennyi.

  118. Gravatar Icon 117 angelday

    Én moncsicsi voltam, meg építőmunkás vállalkozó. Egyszer sem nyertem, csalódott voltam sokáig. Kondics Barna viszont minden rohadt évben nyert. Egy ízben szőlőszemnek öltözött, a szemek felfújt lufik voltak.

    Egyébként a moncsicsi időben kettő moncsicsi is volt, én voltam az egyik. A másiknak jobb volt a jelmeze és énekelt is. Aztán ő nyert és úgy konferálták fel, hogy “az éneklő moncsicsi nyert”. Végtelen csalódás volt.

    (De túlvagyok rajta.)

  119. Gravatar Icon 118 krel

    33, férfi, mérnök, egy feleség, egy lakás, kocsi nincs, mert úgy is mindig repülőn ülök, és jelenleg egy Macbook Air-en olvaslak úgy 5 éve.

  120. Gravatar Icon 119 thingol

    16, tanuló, viszonylag új olvasó, akit lenyűgöz az idősebb korosztály profizmusa és életszemlélete :)

  121. Gravatar Icon 120 rivera

    thingol :) neked meg köszi az FNL fordításokat

  122. Gravatar Icon 121 vinczepetya

    Péter, 25 éves, rendszergazda per pillanat, valamin problémamegoldó, egy köpésre vagyok a diplomától, de még nem érzem itt az idejét, amúgy 3-éve macegek, lelkesedésem a dolog iránt szakadatlan, élből utálom a Windows-t, ha időm engedi tervezek, kitalálok, design-olok, és állandóan adok veszek mindent!
    Hogy mióta olvasó, hát kb. 2éve talán, és még élvezem is!
    Van blogom is meg macskám is, meg türelmem!
    kb ennyi:)

  123. Gravatar Icon 122 Tündér Lala

    35, 3 gyermek, feleség, 2 macska, Veresegyház, cégtulaj, aki nem annak való, folyamatos időhiány. Mac több mint 10 éve, pre-press. Évek óta olvaslak, csak hullámzóan, néha minden nap, néha hetekig nem.
    http://www.ctplemez.hu/

  124. Gravatar Icon 123 Mandrake

    29, médiaelmész, former zsurnaliszta, amatőr fantaszta. Mac-telen. Már vagy öt éve visszaeső Plastik-olvasó.

  125. Gravatar Icon 124 Zeusz

    29, bölcsész-fordító-tolmács-tanár. Amatőr zenész és fotós. Természetszerető és alkalmanként járó. Utazás (mindentől távol, minél furább helyekre). Squash (kicsit). Pardey és fesztivál (ami belefér). Két éve rendszeres, előtte rendszertelen plastik olvasó. A plastik.hu-n felvetett ügyek nagy részét támogatja, egy részére magasról tesz, mindenesetre szupportál, ha kell, a lehetőségeihez mérten anyagilag is. Részben PlasztikJózsi evangelizációs munkájának köszönhetően Mac tulaj, és saját körében az érdeklődők számára evangelizációt folytat szerény “eredményekkel”.

    Mindenre klikkelne, ami a hobbijaival kapcsolatos.

  126. Gravatar Icon 125 huszár

    22 év, nem IT végzettség műszaki területen.

    Adblock és Ad Muncher user, plasztikot soha nem olvastam. Tényleg nem.

  127. Gravatar Icon 126 sekele

    30+, vegyipari szektor, középvezető, család, gyerek és egyéb accessories; sci-fi rulez.
    Néhány hónapja botlottam tök véletlenül a blogodba, akkor úgy tűnt klikkelek is tovább, aztán mégis maradtam. Egyelőre. Táborba azért nem fogok tartozni, mert az Apple-Mac-OSX-iPhone őrület nekem roppant taszító erő.
    A bejegyzések hangulata-stílusa alapján nagy összegben fogadtam volna arra, hogy linuxos vagy, hehe :-/
    Abszolút semmi közöm hozzá, de lövésem sincs, hogy lehet egy ilyen buzi céget, mint az Apple ennyit szopni. Imho pont olyan szemét, mint az MS. Az egész valahogy pont olyan röhejesnek tűnik mint, hogy ott van a Macdo, mint market leader és akkor jönnek a börgerkirály fanok és nyomják az igét, hogy aszongya: igaz, hogy kisebb a piacunk, de hidd el, jobb a szaros kajánk. Hát, még az is lehet, hogy igaz, de kit érdekel, amikor ott van a rengeteg különféle finom étterem a világban (lásd linux disztro-k).
    És írom ezt a kommentet a corpor-hate XP-n… Úgyhogy ne vedd komolyan, no flame – no cry, csak azért írtam, hogy leszögezzem: nem Mac-es olvasó vagyok. Amúgy van egy olyan érzésem, legalább annyi linuxos olvasód van, mint Mac-es.
    Mindenképpen kiemelem, hogy az élet- és világszemlélet tetszik, stílus okés, egyedül a Mac-es dolgokat szkippelem (akkor már a szarással kapcsolatos processzek is inkább) és jópár érdekes dolgot tanultam a plastik-ból, többek között azt is, amit tényleg nem hittem volna, hogy volt már olyan, aki Linux-ról váltott OSX-re.

  128. Gravatar Icon 127 lebro

    médiás rajzolós, ötletelős, jelenleg Kazahsztánban töltöm a sztyeppén börtönéveim, visszatérésemet tervezem a médiába creative directorként. Egy upgradelt és egy saját gyerök, 32 esztendő, útkereés alatt. Várom, hogy a hülyeséget megfizessék.
    Plasztikot természzetösen régóta ösmeröm. alapmű.

  129. Gravatar Icon 128 Naphatu

    30 éves, budaörsi, okl. kertészmérnök, férjezett, 1 gyerekkel a rácsos ágyban, egyébiránt mobilpiaci érdekeltségű, nem-apple-fan.

    2002-2003ból már konkrét emlékeim vannak a plastik.hu-ról, (az ocean’s 11-ről volt egy értekezés, Julia Roberts szerepét illetően, amiből még ma is egész mondatokat tudok szó szerint idézni), évekig naponta olvastam a blogot, mostanában hetente. Próbálok róla leszokni, de nem megy, az első magyar blogger, “a mi Józsink” időről időre újít valamit, ami visszacsalogat.

  130. Gravatar Icon 129 angelday

    Mese habbal.

  131. Gravatar Icon 130 steve

    26/m/bp. Gyerekkori c64 óta geek, soha nem lesz szexi nerd. PC hívő, épp ezért megérti mások (pl macesek) vallását is. Mióta az eszét tudja, programoz, jelenleg szabadúszva ebből él. Időérzéke nincs, de kb öt blog volt az országban (és nagyon hülye szónak tűnt az, hogy blog), amikor elkezdte olvasni a plastikot. Vissza-visszatérő eseti olvasó.

  132. Gravatar Icon 131 sithlords

    kor: 31
    mhely: 31, kirowski, account director
    státusz: DINK
    plastikfogyasztas: napi RSS feed
    mac: elromlott ipodok

Leave a Reply