Be Kind Rewind (2008)

Michel Gondry új filmje.

Teljesen megszokott módon, a korábbi filmjeihez hasonlóan hozza a low-budget megközelítést, az átgondolt sztorit, az úgymond nagy sztárok másik oldalról megismerését. Dialógusok, újra és újra felvett jelenetek, szűk terek, sok idétlen hülyeség. Címszerepben Jack Black és Mos Def.

Egyáltalán nem volt probléma semmilyen szempontból a filmmel, sőt, ez volt hosszú idők óta az első darab, amelynek egyes jelenetein önfeledten voltam képes nevetni.

A sztori befoglaló története elég bénácska: le akarják bontani az öreg Danny Glover VHS kölcsönző boltját, az ott dolgozó nördszerű Jack Black és Mos Def pedig segítenek neki a maguk módján. Kicsit hasonlított az egész a Blues Brothersre azzal a különbséggel, hogy itt nem egy konkrét témára épül rá a két nörd, hanem máshogy hülyék. Annyira méghozzá, hogy egyes VHS filmeket ők maguk forgatnak le házilag, majd azokat adják ki. Hatalmas siker utca-szerte.

Helyenként kicsit túlbuzgó “egységben az erő / az egész utca nekünk segít” amerikaias, másfelől gombhoz a kabátot érzésem volt, de ez végül nem zavart annyira, hogy ne fejezzem be a filmet.

Amit ki kell emelnünk, az a kampány, amit Gondryék a film mellé szerkesztettek: ezt a “készítsd el te is a kedvenc filmedet otthon” témát remekül lovagolják meg, Gondry maga is megcsinálja a film trailerjét ugyanezzel az otthoni módszerrel, összeraknak egy kiemelkedő weblapot, megjelenik egy — feltételezhetően nem a film készítőihez kapcsolódó — házi-mozi gyűjtő weblap, korrekt tecső csatorna.

A filmre erős négyest ajánlanék meg, úgy összességében a körülötte lévő gondolkodás és kedvesség miatt feljebb görbül az osztályzat.

20 hozzászólás

TcT

Érdekes film volt, bár az első 10 perc után majdnem kikapcsoltam. Még szerencse, hogy tovább vártam, mert aztán teljesen jó dolog sült ki belőle.
Jack Black-et egy ideje már nem bírom, túlságosan fárasztó az idiotizmusa, de itt valóban egy másik arcát (is) megismerhettük.
Háromfölé.

Hofstatter

hosszú ideje az első film amit nem bírtam végignézni.. 😀
helyette az In bruges-ra esett a választás,
amit nagyon nem bántam meg.

initram5

Milyen érdekes, mi pont két nappal ezelőtt estünk neki ennek a filmnek, de mi sem tudtuk végig nézni. Jó az ötlet, vannak benne eszméletlen jó poénok (fejlövés + pizza) de nekem erőltetettnek tűnt kicsit.

ac3

nehany napja probalkoztam vele de a szellemirtok forgatasa utan lekapcsoltam majd le is toroltem, ekkora hulladekot ritkan lattam….

malacful email cim alabb

welcome back malacful.
Ma van a szuletesnapom. Ismet felfele ivelsz Jozsi, jo kis post. : )

bobbyperu

meglepett, h ennyien kikapcsoltátok a gondry-mozit. hirtelen nem is tudok mit mondani, talán elszomorít kissé.

k3y

Én pont tegnap néztem meg az asszonnyal.
Nekem Jack Black és Michel Gondry külön-külön is must see, hát még egyben. Nwm csalódtam, nálam 5-ös.

Nekem néha beugrott Jean Ure: A videósztár c. ifjúsági regénye, de nem hiszem, hogy van köze a filmhez. Inkább csak én olvastam túl sok Piknik könyvet fiatalon.

Hofstatter

Gondry nevével először egy Belsőség posztban találkoztam anno. 😀
( http://href.hu/x/61ki )

remélem a hyperleggera is ilyen szerteágazó nörd platform lesz.

sowi

en a neger csavo miatt akartam folyamatosan leloni a filmet, mar a 16 blocksban is rohadtul idegesitett, de itt kibirhatatlan volt, mellesleg a sztoriban, ahogy Jozsi is irta kicsit sok volt az “egesz utca ertunk es egymasert” nepzenei motivum

human

bobby: itt is látszik sztem, hogy filmbuziknak készült a cucc. ez most nem lesólás itt bárkinek, csak máshogy van hangolva mint a film.

payskin

Én végigtoltam, de együttérzek azokkal, akik lelőtték. Az első 30-45 perc dögunalom, aztán amikor elkezdenek forgatni, onnantól kezd jó lenni, de nagyon rövid ideig tart, és a végén nyáltengerbe fullad. Kár, hogy nem a filmekről és azok újraforgatásáról szólt, mert ez önmagában nagy ötlet, ezért érdekelt. Na, mindegy. Az első Gondry-filmem volt, de nem tudom, hogy miért számít? Akárki is csinálhatta volna, akkor sem jön be. Szemben a mások által is említett In Bruges-zsel, ami viszont nagyon.

bobbyperu

nem számít, csak fontos megjegyezni, mert a faszi következetesen csinálja a filmjeit. ergó te nyugodtan felejtsd el:)

payskin

🙂 Á, egy film alapján butaság volna, meg amúgy sem név alapján járok moziba / nézek filmeket.

greg

film a filmkészítésről témában én megemlíteném még a Son of Rambow-t (nem elírás) ami ugyan nem új (2007), de a John Rambo-val szemben meglehet nézni barátnővel, gyerkőcökkel is.