Hold ‘em

Ezen a héten felettébb érdekes “mistery” kampány indult el itt a Plastik felső bannerén. Mi magunk sem tudjuk hova tenni, mert a hirdető nekünk sem árulta el, hogy akkor most mi ez. Azt látom, amit ti: kártya és lengén öltözött lány, meg valami Texas hold ‘em lingo.

Ismeretes, hogy az Apple iPhone App Store-jának egyik húzóterméke az 5 dolláros Texas hold ‘em játék, amivel felettébb egyszerűen tudunk egymás ellen kártyázni. Ez végülis illeszkedik a profilba, de fogalmam sincs, hogy mit keres benne a melltartós nő. Tehát nem Apple. Lépjünk is tovább.

A másik érdekesség, hogy naponta új bannert kapunk, épp most került fel a második. Ha ezzel a tempóval halad tovább az erotikának ezen foka, akkor szombatra már animált “midget porn” fog futni a felső bannerhelyen, amit ugye tilt a ToS, tehát az talán mégsem, de gondolom megjelenik valami — kimondani sem lehet! — fedetlen kebel.

(Ha nem jelenne meg, akkor megadom a hirdető email címét, és ottan lehet reklamálni. Nem húzzuk itt az olvasókat. De nem ám.)

A Plastik mediát ezen a héten a Mito támogatta. Köszönjük. A Plastikon futott eddigi bannerek ezen a címen érhetők el.

18 Responses to “Hold ‘em”

  1. Gravatar Icon 0 czuppi

    raise!!
    én nagy cicis leányt szeretnék!
    ha lehet kérni, esetleg…..

  2. Gravatar Icon 1 tjp

    hat ez a mito – nem nagyon szeretnek szkrollbarostol venni.

  3. Gravatar Icon 2 4Si

    Rendkívül sokat árul el a weboldal (http://www.mito.hu) magáról a cégről.

  4. Gravatar Icon 3 peter

    “kimondani sem lehet! — fedetlen kebel.”

    Miért ne lehetne, pláne, hogy mostanában mennyit káromkodsz a bolgodon -> csak kapkodom a fejem, hogy mennyi basza+ repked :D DD

    Nekem ez a kedvenc csupasz kebel oldalam (spanyol vagy mi) ->

    http://www.labatidora.net/index.php?idi=ing

  5. Gravatar Icon 4 peter

    Huhh, most nézem az új lányokat az oldalon, nagyok nagyon KEBEL -> ezt azonnal vinném haza :-)

    http://www.labatidora.net/imagen.php?galeria=tubbeaerro110708&pagina_id=15&idi=ing

  6. Gravatar Icon 5 moikboy

    3 bejegyzéssel korábban már 20y javaslatára kijavítottad egy helyen a linkeket, de úgy tűnik nem vésődött be igazán a dolog :P

  7. Gravatar Icon 6 tomsolo

    ads for fads

  8. Gravatar Icon 7 Yip

    A domain a feiku-é, kiváncsi vagyok miben sántikál Crrr… Józsi, te biztos tudod, csak szorít a titoktartási. ;-)

  9. Gravatar Icon 8 klarky

    Ez a póker olyan ma Magyarországon, mint néhány éve volt a darts, meg a billiárd. Boldog-boldogtalan Harrows dartokkal járt és tuningolta őket, mert azt hitte, hogy attól ő is olyan lesz, mint az Eurosporton a menő csávók.

    Aztán szép lassan kifulladt az összes ilyen hóbort. Szerintem ez is ki fog…

  10. Gravatar Icon 9 ant

    Nem hinném, hogy olyan hamar kifulladna. Az említett sportokkal ellentétben ezt ugyanis lehet otthon, munkahelyen, stb. játszani, a zinterneten keresztül. És ráadásul pénz is van benne, akár mindkét oldalon is.

  11. Gravatar Icon 10 ant

    Ja, és a kreatívról: én valami strip pókerre tippelnék, ahol majd a fedetlen kebleket majd pont eltakarja a turn és a river… szóval cickók és midget porn nélkül maradunk.

  12. Gravatar Icon 11 csapdani

    cicik ftw!

  13. Gravatar Icon 12 Credo

    Én is néztem, hogy Craft jegyezte be, de úgy gondoltam, hogy ne lőjük le a poénokat, ha már ilyen meglepetéses a buli.

  14. Gravatar Icon 13 angelday

    Tényleg annyit tudok, mint ti. Annyit viszont kilátásba helyeztem, hogy kirobbantom a RIOT-ot, ha csak szivatják a népet. :)

  15. Gravatar Icon 14 payskin

    Mito weboldalán: ’1 papnövelde str – elsőre azt hittem valami új svéd szakkifejezés, mint a möbelfakta. :D

  16. Gravatar Icon 15 PAStheLoD

    Ez a mito.hu tényleg ilyen tartalomdús, mint látom? :o

  17. Gravatar Icon 16 chek

    Bizom, hogy riveren leMakkoljuk

  18. Gravatar Icon 17 calvinka

    Tits captured again on Plastik media!