Indanet

Újabb web2-es szolgáltatás az Inda műhelyből. Szabó Gergely program manager blogjáról, a Webisztánról értesültem a csendes indulásról.

Regisztráltam, ami viszonylag egyszerű volt, hiszen nem kellett felhasználó névvel és jelszóval bajlódnom, elég volt megadnom egyéb adataimat három könnyed képernyőn, amik eddig nem voltak benne az Inda adatbázisában. Mentális feljegyzés: az Indánál még több adatunk lakik innentől. Egyre jobban ismer minket a Vállalat.

A program egyelőre béta státusszal fut, amit a kék háttéren én valamiért képtelen vagyok nem “Bélának” olvasni. (Ez a dolog egyébként mikor pusztul ki a webről?)

A regisztrációt követően gyors fotófeltöltéssel és háttérkép pimpeléssel (ezt kissé nehéz megtalálni: jobb felül a beállítások pont!) veszi kezdetét a felelős online jelenlét. Saját vhostot is kapunk, nálam ez plastik.inda.hu lett (nem kell azonnal beaggódni, létezik a plastik.blog.hu is). Fotófeltöltésnél kis gondjaim voltak, a három JPG-ből kettőre is azt mondta csúnya Windows UAC-jellegű ablakban, hogy nem ismeri fel a formátumot.

A furcsa nevű Indanet egyelőre nem sokkal több ennél: ki tudjuk szinezgetni a profil lapunkat, tudunk rapid postolni, amit karcoknak hívnak (ez már jobb név), illetve jelölhetünk, mint Kobi, amikor még nem volt kiherélve (átfutott a szomszédba, hopp, be a méregdrága franciaágyra, DURR!, bazmeg, odalocsolt, ahogy kell — egyszemélyes bűz jelölő gép volt akkortájt).

Szövegezésében ez a rész a maga bonyolultságával nagyon tetszett, a többi copy viszont nem annyira ül:

Végigkattogtam a képernyőkön, folyamatosan mantráztam magamban, amit Szabó Gergő ír, “ez egyelőre csak a váz. De csak erős, kipróbált vázra lehet szép díszeket aggatni”, de még nem látom benne, amit látnom kell, mert nincs is. Fanatisztáknak.

Dizájnban kommentálnék még, tisztelettel. Egyelőre nem tudtam kitalálni, hogy mi ez a “buké” az Inda dizájn kommunikációban, ami olyan utánozhatatlanul egyedivé teszi a szolgáltatásaikat. Ezt most nem jó értelemben mondom, mert vizuális kultúrájában nekem nem fekszik, túlságosan “grádiens windows XP” vonal az arcnélküli grádiens user ábrákkal, meg ormótlan ikonokkal. A bloghu lóg ki a sorból, amiben Barczi Imrét egy személyben fel lehet fedezni (a bloghu tetején piros BUGREPORT! felirat zseniális), viszont a többi szolgáltatások (Indafon, Indafoto, Indanet) egy olyan egységes vizuális kódexszel bírnak, amivel én nem tudok meleg szívvel azonosulni. Lehet, hogy ezen a gondolatkörön még egyszer el fogok töprengeni, de messze vannak már azok az idők, amikor önszántamból megfogtam a Totalcar címlapját és írtam belőle egy több oldalas PDF tanulmányt, amit spirálozva és CD-re írva is beküldtem a szerkesztőségbe. (Olykor magam is teljesen idióta dolgokra vagyok képes.)

Összességében amit most látunk az az “inda demomaker” nevű termékkel összelegózott szolgáltatás első publikus változata, ami az Indára jellemző csendes starttal indul útjára, ahol mindenféle bloggerek, technofilek és kattogtatni vágyók tudnak beregisztrálni, meg vágyakozni arra, hogy akkor most végre lesz itt egy IWIW killer.

Nagy nagy kérdőjel a post végén!

Függöny.

25 Responses to “Indanet”

  1. Gravatar Icon 0 Orosz Péter

    a bloghu tetején piros BUGREPORT! felirat zseniális

    Idézzünk pontosan: sentence caps, majd két (!) felkiáltójel!!

    Írtam erről Barczi Imrének egy oyan háromoldalas tanulmányt, amit aztán nem küldtem el.

    de messze vannak már azok az idők, amikor önszántamból megfogtam a Totalcar címlapját és írtam belőle egy több oldalas PDF tanulmányt, amit spirálozva és CD-re írva is beküldtem a szerkesztőségbe.

    Ettől még mindig összeszorul a szívem. Gyönyörű munka volt, szürreális fejezetcímekkel. Az anyagot továbbgondolva és egyéb ötletekkel kiegészítve a tavalyi nyár két legszörnyűbben forró napján Bazsó Gáborral bent ültünk egy hétvégét a jegesre hűtött tárgyalóban, hogy elkészítsük belőlük a Totalcar 4.0-t, amiből aztán már nem lett semmi.

    Ha csak az nem, hogy időközben kikerült a Totalcar címlapjára az autós szótár, rajta a placeholder Dodge Charger pixel art ikonnal és a teljesen esetleges tipográfiával, ami persze layout-tanulmánynak készült, csak valahogy valakinek eljuthatott a számítógépére, aki nem tudott erről.

    Mondjuk én még mindig nem csinálnám át Hättenschweilerrel a Totalcar logóját (a node-inkonzisztenciákat annál inkább).

  2. Gravatar Icon 1 klarky

    Nekem elsőre simán rendszerhibát jelzett és eldobott.

    Megvárom még megjavítják.

    Remélem több lesz mint az iwiw, mert az gyakorlatilag semmire sem jó.

    Péter: a totalcar már rég egy nagy semmi…

  3. Gravatar Icon 2 TBS

    AD, szólnál pár jó szót a tbs.inda.hu érdekében..?

    Amúgy engem is eldobott 1szer… Télleg Béla…

  4. Gravatar Icon 3 medoc

    Amúgy a “kapcsolat – bonyolult” sima lenyúlás a facebookos “complicated” beállításnak. Csak magyarul van. Hurray! Akarom mondani hurrá.

  5. Gravatar Icon 4 ifa

    off: Ti nem tapasztaltátok, hogy a plastik.hu lefagyasztja a szifonon a szafarit? Nekem rendszeresen kidob belőle. Lehet Mario miatt van?

  6. Gravatar Icon 5 angelday

    TBS, Szabó Gergő postjában ott a bugreport email cím. Nem vagyok fejlesztője a szoftvernek, sajnos nem tudok segíteni.

    medoc, ezt nem tudtam. Ez sajnos levon némiképp az élvezeti értékéből.

  7. Gravatar Icon 6 angelday

    ifa, nálam is errorozik, faszt tudja miért. Tudjuk be annak, hogy régi már a HTML. Régi és szar.

  8. Gravatar Icon 7 klarky

    Ez egy hihetetlenül meredek történet…

    Adatokat összekapcsolni nagyon rohadék dolog.

    Ha ugyanazzal a nickel reggelsz az indanetbe, mint a passod, akkor visszamenőleg is összekacsolhatja bárki a nevedet a valós személyeddel. Remek ötlet, nagy barom volt aki ezt kitalálta. És ha jól látom, törölni sem lehet magad. F@sza. 8-(

  9. Gravatar Icon 8 kelemen jános

    Szerintetek nem késtek a fiúk pár évet ezzel az indanettel?

  10. Gravatar Icon 9 klarky

    Na ilyet sem csináltak még velem az internet kezdete óta. Miután szóvátettem aggájaimat az inda gépház blogján, válasz helyett simán törölték a hozzászólásomat és kivágtak a rendszerből. Szimpatikus cég ez az inda, na… 8-(((

  11. Gravatar Icon 10 Jano

    klarky: ebbe az irányba megy a világ. Legyél óvatos!

  12. Gravatar Icon 11 Jano

    hopp, az adatösszekötésre gondoltam nem a kimoderálásra. (Ha az nem csak valami ideiglenes hiba miat tunt el.)

  13. Gravatar Icon 12 angelday

    klarky, írd meg ide. Sajnos B. Imre moderál odaát. Senki sem lehet biztonságban.

  14. Gravatar Icon 13 klarky

    Jano: Szerintem ez komoly adatvédelmi aggályokat vet fel még akkor is, ha te önszántadból adod ki magad. Ilyet nem hiszem, h szabad csinálni.

    Úgyhogy csak óvatosan mit adtok meg magatokról!

    (azt tudtátok, hogy az inda az összes pass alól megírt hozzászólásaitokat képes listázni visszamenőleg is?)

  15. Gravatar Icon 14 Rabbit

    @klarky és ez milyen rémes hír azok számára, akik eddig anonimitás mögé bújva ámokfutottak mindenfelé

  16. Gravatar Icon 15 klarky

    @Rabbit: hát épp ez az. Valaki nem figyel oda, vagy kellően felelőtlen és hatalmas bajt zúdít a fejére. Én nem magam miatt aggódok, mert én észleltem a dolgot magamban (és pláne nem írok hülyeséget és nem gyalázkodok csak mert anonim vagyok), de ha valaki ezt benézi…

    Amúgy látod én pusztán jobbító szándékkal szóvá is tettem az inda bloggon, de már emiatt nem vagyok ott kívánatos.

  17. Gravatar Icon 16 TR

    off – Bocs Józsi, de erről a képedről nekem valahogy Uhrin Benedek ugrik be :)

    TR

  18. Gravatar Icon 17 Jano

    Klarky, mit irtal oda?

  19. Gravatar Icon 18 klarky

    @Jano: Csak azt amit ide is, felvetettem aggájaimat.

    Meg kértem, hogy legyen egy komplett profil törlési lehetőség, mely szerint nyomtalanul eltűnik az ember úgy az indanetről, hogy a passz megmaradjon.

    Erre hozzászólás el, én meg ignoréra lettem téve.

  20. Gravatar Icon 19 klarky

    Eszembe jutott még valami de nem merem ide leírni, mert
    egy-két hülye tutira megcsinálja…

    Lehet, h csak nekem van üldözési mániám, de nagyon buta ötlet ez az egész. Na jó éjt mindenkinek!

  21. Gravatar Icon 20 HH

    en orulok annak is h legalabb, jozsi, neked tetszik a szajt ;)

  22. Gravatar Icon 21 HH

    @ldarky es azt tudtad h a wtc tornyokat maga george w. bush (mas forrasok szerint a nehai terez anya) bombazta szanaszet?

  23. Gravatar Icon 22 tallian.miklos

    Csak én vagyok hülye, vagy az Indából nem lehet egyenként törölni a szolgáltatásokat / fölösleges bloghu és fórum nickneveket / az egész indahu oldalt, csak a komplett indapasst egyben?

    Mert mondjuk kipróbálok ezt-azt, de a bloghu júzeren kívül másra nemigen van szükségem. Nem jó ez a Google agresszivitású policy, ott is az van, hogy bizonyos szolgáltatásokat nem lehet kipróbálás után törülni.

  24. Gravatar Icon 23 Orosz Péter

    Ha ugyanazzal a nickel reggelsz az indanetbe, mint a passod, akkor visszamenőleg is összekacsolhatja bárki a nevedet a valós személyeddel.

    Én azt hallottam, hogy a hivatalos név az új becenév.

  25. Gravatar Icon 24 tallian.miklos

    Egyébként ezért érdemes eleve valós névvel webezni:
    http://kispad.hu/blog/200510/dobd-el-a-nickedet.html

    Én nem értettem ezt az összekötés-dolgot, de gondolom, ha nem klattyintod be az “összekötés egyéb inda szolgáltatások nickjeivel”, akkor az adott nick ténykedése be leszen kötve az adatlapra, ha nem, akkor nem.

    De pont ezért lenne jó kidobni a mindenféle próbálgatásra létrehozott fórumnickeket, meg bloghu nickeket és hasonlókat, mert nincs rájuk szükség.

Leave a Reply