Gáz, por, minden van 2009 elején

“vasárnap 11 órától a páratlan rendszámú, hétfőn a páros rendszámú autók közlekedhetnek Budapesten” — olvasom az Indexen

Az állampolgárok hivatalos tájékoztatására ez a cikk készült.

A Demszky PR: “A főpolgármester ezúton elrendeli a gépjárműforgalom korlátozását Budapesten. A főváros egész területén tilos a nyílt téri égetés. — imádom ezeket a bürokrata szófordulatokat, de komolyan.

Az én használt gépjárművem utolsó számjegye történetesen páratlan, így ma 11 órától (mintegy 22 perc múlva) jogosan közlekedhetek a városban. A híradás nem tér ki arra, hogy ma 11 órától 24 órán át kell betartani a korlátozást, vagy pedig hétfőn hajnalban jöhetnek a páros sorszámú autók. Ha ugyanis ez a helyzet (feltételezem), akkor KÖVETELEM azt a kieső 11 órát a páratlan rendszámú testvéreim nevében! Megszívjuk ugyanis: hétfőn 11 előtt pont be tudnék menni a munkahelyemre, és csak a hazautat kellene megrizikóznom, amit könnyedén megtehetek hátsó kerülő utak igénybevételével.

A Plastik média közleménye A Plastik média szerkesztője betartva a rendeletet, annak visszavonásáig BKV-zni fog azokon a napokon, amikor rendszáma alapján nem jogosult külterületi égetésre. A Plastik média szerkesztője ugyanakkor mentális feljegyzést készít arról, hogy a családban legyen legalább egy páros és egy páratlan számjegyre végződő autó (most nincs), az esetleges jövőbeni evázió miatt. A Plastik média szerkesztője fenntartja magának a jogot, hogy fényképezőjével felvételeket készítsen azon autósokról, akik szarnak a rendeletre, majd ezeket a felvételeket az asztalfiókba helyezze és mutatóujjal rájuk mutasson, őket fog között szűrt szitokszavakkal illesse, melyben felhasznál különféle szelektált állatneveket, így például a “majmot”, a “csimpánzt”, az “orángutánt”, vagy akár a “tulkot”. Az állatnevek között nem szerepelhet a “bambi”, “őzike”, “nyuszika”, illetve az álatalános iskolai olvasókönyvek további állatnév meghatározásai sem. Szerepelhet kivételként ugyanakkor a “szarvas”, viszont elválasztva és a “-vas” szótag elhagyásával.

185 Responses to “Gáz, por, minden van 2009 elején”

  1. Gravatar Icon 0 Dervenkal

    Józsi, ne tegyük a hülyét. A riasztási fokozat visszavonásig érvényes. És a páros rendszámú autók holnap 0 órától 24 óráig közlekedhetnek. Hétfőn éjféltől (ha még szmogriadó lesz), megint a páratlanok…

    “naptár szerinti páratlan napokon csak a páratlan, páros napokon csak a páros és 0-ra végződő frsz-ú járművek közlekedhetnek (a rendszám utolsó számjegye szerint)”

    Ja én is összeadtam a páratlan végű rendszámom számjegyeit és úgy párosra jön ki :) 503=8

  2. Gravatar Icon 1 rakenroll

    Keves az auto a budapesti utakon? Gyorsan vegyen mindenki megegyet, akinek esetleg csak egy lenne!

  3. Gravatar Icon 2 XT69

    Nekünk már kettő van… vegyünk 3.-at? :D

  4. Gravatar Icon 3 Gabesz

    Akkor holnap ingyen utazhatok a BKV-n, mert páratlan rendszámú autóm van? Vagy mégis hogy jussak be a munkahelyre? Mert ha emiatt kell vennem jegyet/bérletet, akkor ennyi erővel a gépjárműadót is visszafizethetik a kieső napokra. A másik a diszkrimináció, mert én csak kedd, csütörtök mehetek autóval munkába, szóval 3 nap BKV, a párosoknak meg csak 2. Szép.

  5. Gravatar Icon 4 zamar

    Attól még, hogy ma megteheted, hogy autóval közlekedj miért tennéd? Annyiféle módja van a helyváltoztatásnak hogy csak na!

  6. Gravatar Icon 5 rog

    ok. ez a szabály, de hogy tartatják majd be? (pláne hogy csak minden második járőrkocsi mehet majd ki a garázsból.. ;) )

  7. Gravatar Icon 6 Dervenkal

    Tegyük hozzá gyorsan, hogy a porszennyezést részben épp az autók okozzák.

    Persze nem értem miért kapnak felmentést a hibrid járművek. Egy Lexus rh a böszme V8-as mellett használja a hibrid hajtást, vagyis nem hiszem, hogy kevésbé környezetszennyező, mint egy kisköbcentis turbódízel (részecskeszűrővel).

    Gabesz: az ilyet úgy híjják, hogy vis maior. Mindenki beszopja, senki se fizet. Másként: így jártunk.

    Amúgy a BRFK ellenőrzi a rendelet betartását, azonban sem a KÖHÉM, se az NKH rendeletei, se a KRESZ nem tartalmaz ilyen esetre előírást. Vagyis a rendőr nem büntethet, csak figyelmeztethet. Nem mintha ezzel bárkit is autózásra akarnkék bátorítani.

  8. Gravatar Icon 7 D@y X

    A külföldi rendszámú autókra gondolom ez nem érvényes??!!

  9. Gravatar Icon 8 Jano

    @Gabesz: cserébe nem kell benzint venned.

  10. Gravatar Icon 9 Balazs

    Ugy latom, nehanyan felreertik a szmogriado lenyeget!
    Miattatok, a ti erdeketekben rendeltek el, es nem azert hogy kiszurjanak veletek.
    Bocs, csak ennyit akartam mondani.

  11. Gravatar Icon 10 ndr

    Nekünk két autónk van. Mindkettő páratlan. Puff neki! Én is 11-re fogok beérni, mert a gyereket BKV-val viszem a bölcsibe, aztán bebumlizok a munkahelyemre.

  12. Gravatar Icon 11 Aszfaltbetyár

    Jozsi, most neked tenyleg ez a fontos? Magyar embernek mindegy bazmeg, hogy tudorakot kap a sok szartol, meg a gyereke is miben fog elni. Igen, szmogriado van. Luzer-e vagyok, ha betartom a korlatozasokat es nem nyavalygok, hogy kiesett 11 ora gepkocsihasznalatom? OMG.

  13. Gravatar Icon 12 Aszfaltbetyár

    Gabesz: gratulalok, vezess boldogan minden nap, es szarjal magasrol az esetleges magasabb erdekre, es picsogj a jegyaron. a kocsit fent tudod tartani, de a bkv berletet nem birod kitermelni, mi?

  14. Gravatar Icon 13 zeroEV

    Józsi, ne követelj semmilyen 11 óra kiesést, mivel a páratlan rendszámoddal így is többet autózhatsz: lásd 31 napos hónapok :)
    Nekem az egyik páros, a másik páratlan, de a páratlan az sajnos nem katalizátoros, ezért ősztől meg nem hajthatok be ide: http://maps.google.com/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=100606738537338698974.00045f321fa574f314871&z=13
    :(

  15. Gravatar Icon 14 SeRapH89

    Mi meg pont leszarjuk, vidékiek vagyunk, de fater pestre jár melózni céges kocsival(páratlan rendszám), most mégis mit csináljon, ne menjen dolgozni mert sok a kocsi és bukja a napi fizetését? Nevetséges faszság. Ha ezért megbüntetnek akkor mire meg a sok környezetvédelmi adó meg a többi szar?

  16. Gravatar Icon 15 spamdog

    Na most jött be a gázüzem előnye. Holnap páratlan rendszámmal szabályszegés nélkül közlekedhetek.

  17. Gravatar Icon 16 Aszfaltbetyár

    SeRapH89: tudod mit? buntessek meg. megerdemelne.

  18. Gravatar Icon 17 joco

    Nyugodtan autózzatok szmogriadó idején is, az index szerint jogi hiányosságok miatt nem büntethető, aki szabályt sért. És költözzetek ki a városból valami agglomer helyre, faszparasztok, mert itt annyira sok az autó, képtelenség itt élni.

  19. Gravatar Icon 18 nemeseri

    Tudjatok engem az akaszt ki, hogy reggel 8-kor kitalaltak es 11-tol be kell tartani. Mi a paros kocsinkkal Gyorben vagyunk a szuleinknel. Most hagyjam itt a kocsit egesz honapra? Vagy jojjek vissza erte vonattal holnap, mert szmogriado van? Nem itt franko szabalysertes lesz reszemrol, mert nem fogok ma vonatozni.

    Amugy munkaba szinte mindig bkv-val megyek, de ez most igy gaz.

  20. Gravatar Icon 19 Aszfaltbetyár

    joco, nemeseri: ujabb jo peldak vagytok az orokosen umbuldalo magyar emberre. mi kell nektek, hogy elfogadjatok AKARMILYEN korlatozast?

  21. Gravatar Icon 20 4Si

    BKV, Józsi, BKV!

  22. Gravatar Icon 21 joco

    Aszfaltbetyár, azt hiszem, félreértettél.

  23. Gravatar Icon 22 Aszfaltbetyár

    joco, lehet, nekem elsore az jott le, hogy hasznaljuk a kiskaput. elnezest!

  24. Gravatar Icon 23 Aszfaltbetyár

    szmogriado ellen panaszkodoknak es okoskodoknak:

    http://www.idokep.hu/?oldal=legszenny

  25. Gravatar Icon 24 nemeseri

    Aszfaltbetyár: rendben. te komolyan mondod, hogy vonatoznal plusz 120 kilometert, kifizetnel + 2000Ft-ot (plusz gyori helyijaratot) a visszautra, eltoltenel hetfon a munka utan 3.5+ orat azzal, hogy visszahozd a kocsit.

    Ja igen 3monknak a visszaut igy 5000Ft lenne (de csak azert mert van egy diak), ez kb. durvan is ketszer annyi mint a benzin. A bkv-t most ne szamoljunk van berletunk.

    Tehat +4500 Ft also hangon + 3.5 + 0.5 ora az idmbol. nem en ezt most nem jatszom meg.

  26. Gravatar Icon 25 CharlieBrown

    Aki többet szeretne anyázni: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9186549

    Vicc egyébként ami itt megy. Hogy menjek be agglomerációból lágymányosi hídhoz dolgozni?

    ne jöjjön senki a P+R parkolóval, mert az is közig. határon belül van. :D

    az meg álszent demagóg duma, hogy közig. határ. nyilván a szálló por sem száll tovább. Művelt, József Attila versén nevelkedett :D

  27. Gravatar Icon 26 klarky

    Egy újabb barom, átgondolatlan rendelet. Biztos nem tartanám be ha pesti lennék, a sok okostojás úgyis elfelejtett végrehajtási rendeletet csinálni, így nem büntethetnek meg.

    Először is ezt a rendeletet csak bejegyztet, bp-i tartózkodási hellyel rendelkező autókra kéne kivetni. Ha én pénteken felmentem volna a fővárosba és ma jönnék vissza a teszem azt a nem megfelelő rendszámommal, mit csináljak? Hagyjam ott az autót? Vagy fel kellene mennem holnap és pont nem jó kocsit foglalktam a cégnél, mi legyen? Bukjam el a megbeszélést, vagy sorsoljak a kollégákkal? Mhhhhh?

    A zsírosseggű állami és városvezetésnek néhány gondolat, amit nem most, évekkel ezelőtt megkellett volna tenni:

    - tömegközlekedés fejlesztése? Bp.-en mennek az ország legszarabb buszai!!! Debrecenben olyan buszok vannak, hogy ha kell megy gázzal, de ha áramhoz ér magától felrakja az áramszedőt és troliként megy tovább! A buszok több, mint fele bioüzemanyagal megy!
    - A nemzeti hőstörténet, 4es metro? Mhmm, mond valamit?
    - Városszerte K+R parkoló? Külvárosokban hatalmas örzött helyek ahol az autót lerakhatom és húzhatok be public transporttal a citybe?
    - Körgyűrű? De nem olyan, mint ez a félig kész sz@r, amivel 70-80 km-et kerülök…

    Soroljam még? Hello, mi?

    Megint az egyszerű embert szivatják azért, mert évtizedek óta képtelenek megoldani egy 2 milliós város közelekedését.

    Rohadt banda…

    Aszfaltbetyár: Te bölcsész vagy vagy hivatalnok?

  28. Gravatar Icon 27 Gabesz

    Ehhez kepest most is lattam paros rendszamuakat kozlekedni, BKV buszokat is. Csak szemelykocsikra vonatkozik a rendelet?

  29. Gravatar Icon 28 CharlieBrown

    ja, a másik idegesítő: BRFK semmi infót nem ad mi a retorzió, mire számítsanak az emberek. Aztán majd indul a mutyizás személyenként, attól függően milyen autód van ;)

    szlovák rendszám rulezzz :D

    KIVÉTELEK:

    -tömegközlekedés
    -megkülönböztetett jármű
    -betegszállító
    -orvosi ügyelet
    -mozgáskorlátozott igazolvány, vagy mozgáskorlátozott személy szállító
    -tiszta gázüzemű autók
    -hibrid autók
    -OBD computerrel ellátott EURO5-ös vagy EEV (kiemelten környezetkímélő motor) szerelt diesel jármű
    -DT rendszámú autók
    -közszükségleti áruszállítás
    -polgári védelem
    -ÁNTSZ járművei

    megnéztem a mentesülő EURO5ös autók listáját a neten:

    Audi A3-
    BMW 3-5-7
    Maserati Quattroporte :D DDD
    Mercedes C, E, S
    Porsche 911

    Na ilyenek legfőképp :D Életszerű

    persze van ott passat is, de az élét szeretném csak érzékeltetni a dolognak :)

  30. Gravatar Icon 29 Reb

    én annyira be fogom tartani, hogy még a bkv busz, villamos, metró számát is megnézem :)

  31. Gravatar Icon 30 nemeseri

    Aszfaltbetyár: felreertes ne essek. A rendelet jo otlet. Nem akarok pesten a szmogtol megdogleni en sem. Jo lenne, ha kemenyen betartatnanak egy atgondolt valtozatot. Kocsival eddig 3* mentem munkaban, az elmult ket es fel honapban miota itt elek.

  32. Gravatar Icon 31 zamar

    ennyi áldozatra mindenki képes, csak nem kell annyira kényesnek lenni, van aki nap mint nap bumlizik keresztül a városon tömegközlekedéssel…

  33. Gravatar Icon 32 Aszfaltbetyár

    nemeseri: szanalmas, ami itt folyik, komolyan. biztos ki fogsz rohogni, de neked ennyire a sajat, pillanatnyi erdeked a fontos? jelenleg a legszennyezettseg kozel negyszerese a hatarerteknek. ne sertodj meg, de nem erdekel engem, hogy hogy juttatod haza az autodat. elviszed bp kozig hatarig, utana tomegkozlekedsz. talan nem halnal bele. vagy esetleg ahelyett, hogy itt gyurjuk egymast, hivjal fel vki illetekest, aki el tudja mondani, hogy van-e barmilyen mentesites, ami felold a rendelet alol (videken vagy, nem tudod megoldani az autodert menest, stb.) es kerdesedre valaszolva: en tomegkozlekedessel jarok nagyreszt, csak akkor autozom, ha mashogy nem tudom megoldani.

    CharlieBrown: mondjuk ugy, ahogy masok is. budapest hozta a rendeletet, es nyilvan a sajat kozig hataran belul tud intezkedni, ezert szol onnan a korlatozas es nem azert, mert a szallo por mashogy szall ettol. ugye, ez igy belathato, csak nem annyira vicces?

  34. Gravatar Icon 33 ekkerjoz

    Elgondoltam, ha egyszer kijárási tilalmat vezetnének be, mondjuk azért, mert a temelini erőmű elszállt, vajon hányan vennék komolyan, ne menjenek az utcára. Mindenkinek lenne igazolása, vagy valami kifogása, amiért nem fogja a sugárzás.

    Szar a levegő, nem érdemes Pesten közlekedni.

  35. Gravatar Icon 34 nemeseri

    Aszfaltbetyár: oke kinthagynam, ha lenne hol. Amugy vallalom a kocsog jelzot magamon ezert a kenyelemert :)

  36. Gravatar Icon 35 zamar

    K-E-R-É-K-P-Á-R

  37. Gravatar Icon 36 Aszfaltbetyár

    oszinten szolva en ebben a korlatozasosdiban az egyetlen hibat ott latom (ha igaz), hogy nem buntethetok a szabalysertok. ez olyan magyaros. mi meg buntetni se tudunk.

  38. Gravatar Icon 37 ekkerjoz

    Büntetni? Minek? Vegyenek a dugóban kószálva mély levegőt.

  39. Gravatar Icon 38 Aszfaltbetyár

    nemeseri: tudod, ezert vannak a szabalyok, mert indoka mindenkinek van, az olyan, mint a segglyuk. neked a kenyelem a fontos, nekem az eletem.

  40. Gravatar Icon 39 joco

    nemeseri, csütörtökön vagy pénteken rendelték el az előző, tájékoztatási fokozatot. Sejthetted, hogy nem lesz hirtelen szupertiszta a város levegője, hanem jönni fog a konkrét tiltás, de te vállaltad a kockázatát, hogy nem tudsz majd visszajönni. Akkor most min vagy fennakadva?
    De mondom, felesleges paráznod, mert most még nem fognak büntetni, gyere vissza nyugodtan. Simán lehet egyébként, hogy nem véletlen hagyták ott ezt a kiskaput, tudták, hogy minden kezdet nehéz. Kicsit biztos kell még forrnia a rendszernek, nekem pl furcsa, hogy a taxik nem tartoznak a kivételek közé.

  41. Gravatar Icon 40 Aszfaltbetyár

    ekkerjoz: az se jo, mert akkor meg ugye a tb gyogyitani fogja, ha hatasos lesz a lelegzetvetel.

  42. Gravatar Icon 41 ekkerjoz

    Mexicoban volt ilyen, már a repülőtéren láttuk a kijelzőkön, 42 fok, 98 % pára, 47 % NO2, pollution 247 %.
    A hertzes kishölgy páratlan rendszámú autót adott, de mondta, nyugodtan használhatjuk bármilyen napon, úgy sem ellenőrzik.
    Azért betartottuk a szabályt, valószínűleg mi egyedül.

  43. Gravatar Icon 42 rog

    ok pesten szomgriadó, de mi lesz putnokkal?

  44. Gravatar Icon 43 Bauxit

    Zamar:
    a kerékpár meg nem jó megoldás, (rövid távon) mert sokkal több levegőt forgat meg a tüdőd, maszkkal már más a helyzet, de az még a futároknak sincs nagyon Pesten.

    Én üdvözlök minden olyan környezetvédő intézkedést, ami elsősorban az embereket védi, persze más kérdés, hogy aki az alternativákat eddig is tudta használni, az eddig sem autóba szállt.

    És ha csak egy ember is lesz holnap, aki ezután tartósan
    switcher lesz, akkor már megérte.

  45. Gravatar Icon 44 zamar

    Putnokon majd megnézzük a halottlátót, bár úgy tudom már nincs közöttünk

  46. Gravatar Icon 45 Aszfaltbetyár

    ekkerjoz: nem tudok mast mondani, rajtunk nem lehet segiteni, nekunk ki kell halni (marmint az emberisegnek). utanunk jojjenek a delfinek vagy a ki tudja milyen bakteriumok, azok talan majd jobban csinaljak.
    kicsit borulato hangulatba kerultem ettol az erdekes hozzaallastol, amit pl. itt is tapasztaltam.

  47. Gravatar Icon 46 zamar

    Bauxit, kerékpárt elsősorban a megelőzésre értettem…

  48. Gravatar Icon 47 DarkEvil

    Menj nyugodtan. Nem büntetnek, csak figyelmeztetnek. Tehát igazából ez a korlátozás sem kötelező, hanem csak ajánlott!!!

  49. Gravatar Icon 48 Balazs

    olvassatok mar, ne csak vitazzatok.
    aki videken van mindenfele szankcio nelkul visszamehet.
    tudom mindenki holnap videkrol jon vissza:)
    meg van egy csomo kivetel. inkabb arrol van szo, hogy tudatositsak az emberekben, hogy veszelyes a levego es jo lenne picit maskent gondolkodni,gondolni az utokorra is.

  50. Gravatar Icon 49 spamdog

    Hello környezetvédők! Ájunk meg egy szóra!
    Az senkinek sem tűnik fel, hoyg pont azóta emelkedik rohamosan a szálló por koncentrációja, mióta a gázerőműveket olajra állították át? Tessék kicsit gondolkodni vagdalkozás előtt!

  51. Gravatar Icon 50 Aszfaltbetyár

    spamdog: igazad is van, meg nincs is. amiota olajra alltak at, valoban magasabb a szennyezettseg, de elotte is folyamatosan 150-200%-os volt a mutato, illetve jelenleg hosszabb ideje meglehetosen rossz idojarasi korulmenyek vannak, amelyek szinten nem kedvezoek a szmog szempontjabol. szoval ez az eromudolog csak egy a sok ok kozul.

  52. Gravatar Icon 51 nemeseri

    Balazs: jee. akkor hivatalosan nem fogok szabalyt serteni! szuper.

    spamdog: tudom, h emiatt van, de mivel nekik most nem lehet azt mondani h alljanak at gazra, ezert csokkentik az autok altal kibocsajtottat, mivel jobb otlet most nincs.

  53. Gravatar Icon 52 joco

    @spamdog: tavaly télen nem volt gáz-olaj átállás, de ugyanúgy rossz volt a levegő, csak akkor még más volt a rendelkezés. De mindegy is, mert két rossz közül a személyautóforgalom korlátozása a kisebbik, a fűtést gondolom te sem akarod, hogy kikapcsolják.

  54. Gravatar Icon 53 Szindbad

    A fasz fogja kihagyni a kiskapukat EBBEN az orszagban.

  55. Gravatar Icon 54 birdland

    vicces, hogy amikor a cigizesrol van szo, az itt kommentelok 95%-a a minimum maglyara kuldest favorizalja, am amikor arrol van szo, hogy a szaros kis autojaval esetleg ne kozlekedjen, mert elhetetlenne rombolta a kornyezetet, es tobb embert nyir ki a kibocsatott szennyevel egy nap alatt, mint a cigarettafust valaha is – na akkor baszki ontudatosan kurja oda az asztalra az igen tisztelt, hogy az neki jar.
    szerintem is jar: minimum egy tudorak, az jar az ilyennek.

  56. Gravatar Icon 55 angelday

    Én holnap BKV-vel megyek dolgozni. Lindát a főnöke viszi be. Úgyhogy erről ennyit. Nem hőbörgök, alávetem magam Demszky akaratának.

  57. Gravatar Icon 56 angelday

    Ja és még annyit, hogy most kimegyek a városba és levideózom, mennyi PÁROS számjegyre végződő kocsit látok. Biztos vagyok benne, hogy lesz egy pár.

  58. Gravatar Icon 57 angelday

    Sőt, holnap is megnézem, mennyien BKV-znek. De követelem, hogy basszák is meg őket egyenként.

  59. Gravatar Icon 58 zamar

    kobit meg tedd valami vákuumkamrába

  60. Gravatar Icon 59 angelday

    Beraktam, de kiugrott.

  61. Gravatar Icon 60 poTomek

    Szmogriadó = sokat szennyeztük a környezetet, nem bírja el, vegyünk vissza. Szerintem teljesen egyértelmű. Saját érdek.
    (Aztán ha asztmás lesz a polgár, akkor meg azon sír a szája, hogy milyen x@R az eü.)

  62. Gravatar Icon 61 zamar

    látta valaki a Wall-E-t?

  63. Gravatar Icon 62 Szindbad

    zamar: Most kepzeld el, hogy hany ezer kobmeter fa elegetesebol fedeztek a rendering (nem kicsi) energiaigenyet.

  64. Gravatar Icon 63 blogkukac

    CharlieBrown valamit félre olvastál: OBD computerrel ellátott EURO5-ös vagy EEV (kiemelten környezetkímélő motor) szerelt diesel jármű. A Porsche meg a Maserati mióta szereli a fent említett modelljeit diesel motorral?:-)

  65. Gravatar Icon 64 zamar

    ó minő irónia

  66. Gravatar Icon 65 d

    kerem ez itt a problema, mindenki kiskapuzik, aztan csodalkozunk, hogy meg megfulladni sem lehet rendesen. jo indok mindig van, szarjunk magunkra es egymasra egyutt. jo reggelt magyarorszag.

  67. Gravatar Icon 66 Adrian

    Kivancsi vagyok, hogy lesz. A szlovak rendszamok 111-XY formatumuak. Allitolag nem buntetnek, igy nem tudom mennyire lesz hasznos.

    A masik, hogy a szlovak egyedi rendszamok BA-VALAM formatumuak. Miert nem lehet kiadni egy korrekt tajekoztatast?

  68. Gravatar Icon 67 TBS

    “Sőt, holnap is megnézem, mennyien BKV-znek. De követelem, hogy basszák is meg őket egyenként.”
    :D Hubazmeg, inkább koczkáztatok egy büntit a páratlan járgányommal akkor… :D (…És _másodszor_ mennék autóval a munkahelyemre… ;) )

  69. Gravatar Icon 68 angelday

    Követelem, hogy a külföldi rendszámú autókat is büntessék meg, ha nem tartják be a hatályos rendelkezéseket.

    Továbbá követelem a teljeskörű és pontos tájékoztatást. Egyébként mi ennek a hivatalos fóruma?

    http://www.magyarorszag.hu/ ?
    http://www.budapest.hu/ ?

    Ez utóbbin találtam egy cikk-szerűséget. Mondjuk én nem olvasom ezeket a portálokat. Kéne? Másrészt úgy írják a “részletek”-et, hogy “rézletek”. Lammer.

  70. Gravatar Icon 69 angelday

    http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=szmog2009

    Ennél hivatalosabbat nem találtam.

  71. Gravatar Icon 70 Hayleyz

    Remélem egyszer aszfaltbetyárt, meg a többi pattogó grínpíszest egyszer kirúgják a kényelmes irodájából, és majd 40-50 kilós multifunkcionális nyomtatókat, meg 24″ monitorokat kell majd kiszállítania és majd akkor is a jóságos bicajt meg BKV-t magasztalják. Persze aki be tud menni a munka helyére, és nem viszonylatokat használ, annak bizony a k. anyukáját.

  72. Gravatar Icon 71 Szindbad

    “Ezzel az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon vannak érvényben a legszigorúbb levegőtisztasági határértékek, a többi tagállamban ugyanis a szálló por koncentrációja önmagában még nem okozhat korlátozást. ”

    forras: index

    Nesztek bazmeg, nekunk kell a legszigorubbnak lennunk. Ezert leszek en parazita. Errefele a normalis embert extrem modon szopatjak, es nagy a kiskapuk nyeresege. Elbutkam, ez van.

  73. Gravatar Icon 72 spamdog
  74. Gravatar Icon 73 gergoke

    @Hayleyz

    Gondolom nem életbevágó a 40-50kg-os nyomtatókat és a 24″ monitorokat pont a holnapi nap kiszállítani. Vélhetően ilyen (vis major) helyzetben a kedves megrendelőid is kibírják, hogy csak másnap kapják meg a sürgős nyomtatókat és a monitorokat. Vagy ők elmennek érte a megfelelő rendszámú autójukkal. Bár a levegő minőségén ez az utóbbi semmit sem fog javítani, sőt.

  75. Gravatar Icon 74 Adrian

    Hat nem tudom. Ezeket a hivatalos forrasokat is atfutva, nem talaltam utalast arra, hogy mi a helyzet a kulfoldi autokkal.

  76. Gravatar Icon 75 Aszfaltbetyár

    Hayleyz: senkinek sem kivantam a k. anyukajat. mielott erre valaszolnek, te azzal foglalkozol, amivel kapcsolatban panaszkodsz?

  77. Gravatar Icon 76 Szindbad

    gergoke mi a fasz az, hogy nem eletbevago? Olyan kibaszottul jo a magyar GDP, hogy siman lehetunk a legszigorubbak az EU-ban, ugye, mert mi megbirjuk?

  78. Gravatar Icon 77 Aszfaltbetyár

    Szindbad: az ugyan miert baj, ha nekunk a legszigorubb a hatarertekunk? amugy EBBEN az orszagban a magadfajtak teszik igazan szarra az eletet, akik kiskapuznak, es meg buszkek is ra. lopsz mar a boltban vagy az meg varat magara?

  79. Gravatar Icon 78 rog

    (ejha.)

  80. Gravatar Icon 79 Aszfaltbetyár

    hayleyz még: ja meg amúgy a normális nyilván az lenne, hogy a személyautóban közlekedést vágnák meg ÁLTALÁBAN, vagyis a jelenleg egy-két emberrel szaladgáló kocsikat kitiltanák/megadóztatnák/satöbbi, a tömegközlekedésre átterelnék, aki meg üzleti tevékenységet folytat, azt nem szívatnák. hangsúlyozom, ez normális viszonyok között kéne, hogy így legyen. de most a jelenlegi szabályozás szerint extrém módon rossz a levegő minősége, így extrém helyzetben extrém intézkedések kellenek.

  81. Gravatar Icon 80 Szindbad

    Aszfaltbetyar: tevedsz, en az egyik legnagyobb elszenvedoje vagyok ennek az egesznek, ezert is zavar ennyire.

  82. Gravatar Icon 81 gergoke

    @Szinbad

    Bocsánat! Elnézésed kérem, hogy elmondtam a véleményem ebben az 1,8 millió rokkantkártyás, éppen szülő asszonyt fuvarozó, éppen a magyar GDP-t mentő mikrovállalkozás tulajdonos autós városában.

  83. Gravatar Icon 82 Aszfaltbetyár

    Szindbad: most nem csesztetni akarlak, de szerintem jelen helyzetben eleg sokan elegge szivnak, kozvetve es kozvetetten, es nem az autokorlatozas miatt, hanem az asztma, allergia, legzoszervi megbetegedesek es tarsai miatt.

  84. Gravatar Icon 83 Aszfaltbetyár

    gergoke: ott a pont.

  85. Gravatar Icon 84 IIsti

    Van egy szar rendelet, de emiatt miért kell egymásnak esni?
    (Csütörtökön azért nem értem be a munkahelyemre időben, mert az első 103-as buszra legalább annyian vártak a buszmegállóban, mint amennyien voltak rajta, pedig annyira tömött volt, hogy gyakorlatilag csak 2-3 ember fért föl rá. A másodikat inkább nem vártam meg, mert ha arra se férek föl- miközben odafagytam éppen a buszmegálóba – akkor gutaütést kapok. Inkább bementem gyalog, ami kb 20 perc gyaloglás- viszont legalább nem fáztam annyira. Egyébként busszal kb 3 perc menetidő, és két megálló volna, amit mennem kellett volna.
    Mindezt csak azért írtam le, mert megértem azokat, akik nem tömegileg közlekednek, hanem autóilag, ugyanis a tömegközlekedésből többnyire a tömeg realizálódik, a közlekedés meg nem. Ha erre az egyébként is szar tömegközlekedésre rázúdul plusz néhány tízezer ember, akkor indiai viszonyok lesznek, az bittos.

  86. Gravatar Icon 85 Szindbad

    gergoke: En meg pontosan azt mondom, hogy ilyen viszonyok kozott az ehez hasonlo redeletek terheit az viseli, aki normalis probal maradni.

    Szoval csak a “rendes” emberek terheit novelik ezzel. Es meguntam mar, hogy mindig a rossz vegen allok a fasznak.

  87. Gravatar Icon 86 Hayleyz

    Aszfaltbetyár:
    1, lényegtelen, nem az anyázás volt a fontos rész…

    2, akkor kb. egyetértünk, azok menjenek bkv-val akik tudnak, aki nem tudja nélkülözni az autót, azt meg ne akadályoztassák, és ne kényszerítsék szabály szegésre.

    3, mivel a magyar autós társadalom, kb a románéval van egy szinten, megkockáztatom holnap semmivel se lesz kisebb a légszennyezettség, főleg hogy még mindig nincs gáz, ergó értelmetlen az egész.

    gergoke:
    A kedves vevők sose türelmesek, és ugye mindig nekik van igazuk. hidd el, ha be lehetne vállalni, hogy azt mondjuk, hogy jöjjön el a cuccáért ha kell neki, az év 365 napján ezt mondanánk, miközben feltett lábbal kávét iszogatnánk :) csak a világ nem éppen így működik.

  88. Gravatar Icon 87 bng

    Ez az egész szmogriadós történet azért kapott most ennyire nagy nyilvánosságot, mert tavaly december óta van a Fővárosnak rendelete a szmogriadó esetén végrehajtandó korlátozásokról. Ne feledjük, a probléma eddig is fennállt. A szálló por koncentrációja Budapesten egy évben több mint 100-szor haladja meg a határértéket. Gyakorlatilag ugyanez a helyzet a többi nagyvárosban is, ahol még nem alkották meg a vonatkozó rendeleteket.
    A légszennyezettségi adatok on-line nyomon követéséről, és a határértékkel történő összevetéséről: http://emberitisztesseg.blog.hu/2009/01/10/mi_van_a_levegoben

  89. Gravatar Icon 88 denes

    én ma kora reggel indultam vidékre (de tehettem volna mondjuk péntek este is, amikor még nem tűnt úgy, hogy így fognak alakulni a dolgok). Szerencsére ptlan a rendszámom, de ha páros lenne, most hagyhatnám itt a kocsit? vagy valahol pest határában? Nem annyira nyerő dolog ez így.

  90. Gravatar Icon 89 Aszfaltbetyár

    denes: visszajohetsz az autoddal a rendszamoddal fuggetlenul, onnantol kezdve viszont vonatkozik rad a korlatozas.

  91. Gravatar Icon 90 sevenofnine

    nekem van páros és páratlan rendszámú szóval engem annyira ez nem érint :)

  92. Gravatar Icon 91 angelday

    Csak akkor, ha az asszony nem akar menni sehova.

  93. Gravatar Icon 92 CharlieBrown

    @ Aszfaltbetyár:

    “a normális nyilván az lenne, hogy a személyautóban közlekedést vágnák meg ÁLTALÁBAN, vagyis a jelenleg egy-két emberrel szaladgáló kocsikat kitiltanák/megadóztatnák/satöbbi, a tömegközlekedésre átterelnék, aki meg üzleti tevékenységet folytat, azt nem szívatnák. hangsúlyozom, ez normális viszonyok között kéne, hogy így legyen.”

    Na akkor kezdem. Dunakesziről járok be dolgozni a lágymányosi híd budai hídfőjéhez. összevissza. általában vagy reggel 7kor már bent, és este 7 után jövök, vagy fordítva. Dunakeszi vasútállomástól 40 perc sétára lakom. Busz a megadott időben nem megy a vasúthoz. kerékpár őrzése nem megoldott az állomás mellett. Kollégám 1 db van a településről, ő h-p 8-16:30 -ig melózik velem ellentétben, akinek se hétvége, se ünnepnap.

    Na és ha ezek után kikéred magadnak, hogy egyedül ülök (az egyébként takarékos, részecskeszűrővel felszerelt kis)autómban, akkor légyszíves menj oda, ahova most gondolom.

    És mielőtt megokosítanál: Nem, nem fogok naponta 60 helyett 120 kilométert megtéve a nulláson menni. :P

  94. Gravatar Icon 93 chead

    Mindig azt hittem, hogy a felnövekvő generáció felismeri elődei hibáit, és majd egy új szebb, jobb világot fog felépíteni, hogy az utánna következő generáció büszkén mutathasson vissza rá: Ők alapozták meg a eljövendő korokat.
    Undor, és szomorúság fogott el mikor elolvastam az itteni hozzászólások nagy részét. Nem vayunk jobbak, sőt. Vegyetek két autót az a megoldás. Csak jogaitok vannak. Nem is kár értünk.

  95. Gravatar Icon 94 Macc

    Eloszoris, mindenki ugy viselkedik, mintha matol ez igy lenne minden nap. Nem: ez egy szmogriado, ami addig tart amig nem javul a helyzet. Tehat ha sokan szarnak ra, akkor sokaig fog tartani.

    Masodszor, a hulyebbik fele (kivetel a kenyszer persze) azt mondja, ugysem buntetik, szarok bele. Gratulalok, az ilyenek miatt nem javul semmi az orszagban..

    Harmadszor: van aki azt mondja, hogy na jo en betartom (meg jo, magadnak teszel vele szivesseget), de aztan inkabb kimegyek szivni a budos levegot az utcara, es minden bliccelot lefotozok lefilmezok, basszak oket meg stb stb.

    Negyedszer: a szinte nem letezo kategoria, azok akik egyetertenek, es megprobalnak javitani a helyzeten, es az energiajukat nem a szomszed tehenenek a kinyirasara forditanak, hanem meggyoznek a ketelkedoket, hogy ez igenis fontos.

    Mindenen lehet pattogni, de 10-ed annyi energiaval el is lehetne fogadni.

  96. Gravatar Icon 95 Szindbad

    Helyes, szopjatok csak akkor a BKV-vel. Ti is megerdemlitek.

  97. Gravatar Icon 96 wut

    kb. 2 hónapja él a rendelet, az index szerint tavaly 2-3 ilyen korlátozott hét lett volna.

    akárhogyan is gondolkodom, ez a rendelet 2 dolog miatt jöhetett létre:
    - vagy hibrid auto reklám
    - vagy az egészségünk védelme érdekében

    Ön szerint?

  98. Gravatar Icon 97 CharlieBrown

    jah, a holnapi napom elcseréltem, mert LEGÁLISAN nem mehetnék be a rendszámommal. majd holnapután.
    ilyen geci vagyok attól függetlenül, hogy egyedül ülök a verdámban. :P

  99. Gravatar Icon 98 Aszfaltbetyár

    Szindbad: no offence, de te egy ordas paraszt vagy.

  100. Gravatar Icon 99 turista

    Elképedve olvasom, hogy elvileg az ország képzettebb/értelmesebb rétegébe tartozó blog-látogatók mennyire beszűkült látású/elméjű gondolkozásmódról tesznek tanúsbizonyságot.
    Szörnyű.

  101. Gravatar Icon 100 zamar

    abba kéne már fejezni nem?

  102. Gravatar Icon 101 angelday

    Én csak a magam nevében tudok nyilatkozni:

    1. Demszky megkongatta a harangokat
    2. Betartom, amit be kell annak ellenére, hogy nem fognak megbüntetni (ez az új hír)
    3. Hőbörgök azokon, akik leszarják az intézkedést

    Mit még?

  103. Gravatar Icon 102 Aszfaltbetyár

    CharlieBrown: egy idealis vilagban… mindig vannak olyanok, akik ezert vagy azert kivetelek. altalanos es orok megoldast en most nem akarnek kitalalni, annyira nem vagyok okos, de mondjuk jelen helyzetben te pl. meg tudnad tenni, hogy elmesz autoval a 18-as vagy hanyas villamos megallojaig, aztan onnan bkv. vagy esetleg sarga busz? azt nem tudom, hogy milyen gyakran jar, csak tipp.
    emellett hangsulyozom, jelenleg ugyebar “rendkivuli allapot” van, es ilyenkor bizony kemenyebb szabalyok vannak. es nem, nem vagy geci, talan a fent emlitett idealis vilagban lehetne valami, az altalam vazoltaknal reszletesebb szabalyozas is arra, hogy ki, milyen feltetelekkel hova, mikor hajthatna be, stb. tudom, idealista vagyok.
    mindenesetre a te helyzetednel kisse extremebb dolgokat is hallottam mar, auto nelkul megoldva, de ne vedd sertegetesnek.

  104. Gravatar Icon 103 Aszfaltbetyár

    Jozsi, talan csak annyit, de nemcsak neked, mindenkinek: le kellene vonni a konzekvenciat az autohasznalatrol.
    Nem, nem vagyok grinpiszes, mint azt vki elmesen beirta, de ugye evek ota a csapbol is az folyik, hogy tul sok az auto Budapesten. Jobb azota sem lett a helyzet, ugye.

  105. Gravatar Icon 104 Takoca

    amellett, hogy nem sírok és nem fogok autóba ülni néhány kérdés ami felmerült bennem:

    (bár mivel nem vagyunk büntethetőek nem érdekes)

    mi van ha valaki megérkezik mondjuk külföldről/vidékről? nem jöhet be a városba? nem mehet haza?

    Ha valakinek vidékről kell feljönni és muszáj autóval jönnie (tök mindegy, hogy miért), nem ismeri a várost a BKV-t nem közlekedhet? (ok tudom legyen kreatív, kérdezze meg hogy merre kell menni)

    Ha időpontra kell mennem, pl szervízbe akkor bukta?

    Ha el kell hagynom a várost mert utazom bukta?

    szóval hogy lehet ezt az egészet megvalósítani???

  106. Gravatar Icon 105 Macc

    Szindbad: szopni te fogsz a hozzad hasonlok miatt, meg persze mindenki mas is.

  107. Gravatar Icon 106 Szindbad

    Aszfaltbetyar: Akkor javasolnam, hogy minden autot mindenkorra tiltsunk ki ebbol a varosbol, hiszen az egeszsegunk ezt kivanja. Mindenki aki ezzel nem ert egyet, az ordas paraszt.

  108. Gravatar Icon 107 Aszfaltbetyár

    Szindbad: azert azt te magad is sejted, hogy nem ez a megoldas. sot, feljebb irtam is, hogy nyilvan nem MINDEN autot kell kitiltani, persze abban az esetben, ha lenne erre szabalyozas. ez nem ilyen egyszeru, sok okbol.
    amit irtam, es fenn is tartom: jelenleg tobb szempontbol rendkivuli allapot van Europa ezen reszen. okai:
    -az idojaras olyan, hogy nem engedi a felsobb legretegekben jelen levo anticiklon kitisztulni a levego alsobb reszet, nem hat a legmozgas.
    -a kedves oroszok elzartak a gazt, ezert eleg sok helyen gaz helyett olajjal futenek/allitanak elo energiat.
    -sok az auto a fovarosban.
    Tehat: arra az idore, amig az amugy is egeszsegtelen, rossz levegoju Budapesten ezek miatt az egeszsegugyi hatarertek 3-4-szerese a legszennyezes, elrendeltek egy szmogriadot. olyan nagy keres az, hogy kb 3-4 napra, esetleg egy hetre ne autozzon mar mindenki? olyan rossz dolog az, hogy probaljak biztositani, hogy esetleg elkeruljuk az ehhez hasonlo helyzeteket a jovoben? mondd, lattad te, hogy nezett ki Peking az olimpia idejen? te akarsz olyan helyen elni?

  109. Gravatar Icon 108 klarky

    Nagyon nem egy gondolati síkon vagyunk. Nem az a bajom, hogy van ez a rendelet, hanem az, hogy nincs rendesen kimunkálva. Arra való, hogy az átlagembert szorongassák, a nagyember kiállhasson, hogy tessék nézni én mindent megteszek a választoimért, vigyázok rá, az élelmes, semmisem érdekel, rokkantkártyás, kényszervállalkozó meg röhög a markába és ugyanúgy autózik a Chevy Escalade-val, mint eddig. Ez a bajom. Nem sújt mindenkit a szigor és semmi, de semmi eredménye.

    És mielőtt az a vád érne, h én is ezt az oldalt képviselem, közlöm, hogy nem. Tisztelem és betartom a törvényt, fizetek adót, járulékot, és használom a szelektív hulladékgyűjtőt is. Ha rajtam múlna mindenki mosolyogva, kis színes propellerrel rohangálna az utcán és egy gyönyörű világban élnénk….

    És még pár dolog autó ügyben. Azt, engedelmet de majd én eldöntöm, hogy mikor veszem elő az autómat, amit teljes egészében kifizettem és rohadt sokat fizek érte egyéb formában nap mint nap/hónapról hónapra. (akkor jó voltam az államnak mikor megvettem, ugye? Dörzsölték a tenyerüket a rengeteg állami bevétel, sáp reményében. Akkor most használni is fogom, azért is! Azt is én szeretném eldönteni, hogy hány embert viszek vele. Ha akarok egyedül megyek és kész. Senkinek semmi köze hozzá, enyém (Mellesleg minden reggel én viszem melóba a hugom és velem jön az egyik kollégám is háztól-házig.)

    Sorolhatnám még…

    A környezetvédelmehez: majd 10 évet dolgoztam benne, közelről láttam a dolgot. El sem tudjátok képzelni mi megy a zöld zászló alatt. És akkor finom voltam.

    Annak aki azt mondja, hogy rendkívüli helyzet van. Ez az??? Na ne röhögtess már!!! Ebben az országban leesik 5 cm hó és rendkívüli helyzet van! 3 napig minusz 10 fok van és bezárnak az iskolák, 1 m-t emelkedik a Tisza vagy a Duna és már mantrázznak a tv-ben! Komolyan gondolod, hogy ez komoly dolog? Ááááá, agyrém. Hihetetlen milyen élhetetlen balfék ország ez…. 8-(((

  110. Gravatar Icon 109 jdg

    Én autóval járok a munkahelyemre. 10 perc alatt érek be, busszal+séta majdnem 45 perc. Holnap busszal fogok menni mert páratlan rendszámú az autóm. Nem érdekel hogy nem tudnak megbüntetni.

    Szerintem teljesen korrekt dolog ami most történik. Valóban keményen szennyezett a levegő, szmogriadó van, nincs büntetés, nem értem a felháborodás okát. Akinek annyira fontos az autója az beül, aki leszarja azis beül mert úgyse büntetik, aki meg meg tudja oldani az felszáll a buszra. Ennyi.

  111. Gravatar Icon 110 Jano

    @CharlieBrown: Dunakesziről bejönni, majd kihajtani, olyan mint átmenni a szomszéd asztalhoz a kollégád orra alá fingani.

  112. Gravatar Icon 111 spamdog

    Jano: ilyet csak egy született pesti ember böffenthetett fel.

  113. Gravatar Icon 112 rog
  114. Gravatar Icon 113 Hayleyz

    Aszfaltbetyár: azt kéne felfognod, hogy az emberek munkához köthető okokból használják az autót, és nem kedvtelésből. ha megoldható lenne, az budapestiek nagy része akár a következő 20 évben se nyúlna az autóhoz, hanem a fenntartáshoz szükséges pénzből elmenni nyaralni. A megoldás az lenne, hogy úgy alakítják át a tömegközlekedést, hogy nem csak hogy olcsóbbá teszik, hanem kedvet is csinálnak hozzá, mert bizony addig amíg csöves szaga van az összes busznak, és nyomorogni kell rajta, addig nem lesz olyan baromi aki kényelmes autó helyett az választja. Ha ezeket az embereket levonhatnánk, máris jobb lenne a helyzet. Az a baj, hogy mindenki tudja mi a baj, meg mit kéne tenni, de csinálni is tényleg valamit, na abban már senki sem aktív partner.

  115. Gravatar Icon 114 payskin

    klarky remekül összefoglalta:

    “Arra való, hogy az átlagembert szorongassák, a nagyember kiállhasson, hogy tessék nézni én mindent megteszek a választoimért, vigyázok rá, az élelmes, semmisem érdekel, rokkantkártyás, kényszervállalkozó meg röhög a markába és ugyanúgy autózik a Chevy Escalade-val, mint eddig. Ez a bajom.”

    Teljesen egyetértek. Ez is pont olyan látszatintézkedés, ami Gábor bácsi 19 éves munkásságát jellemzi. Nesze semmi, fogd meg jól! A vezetőség hátradőlhet, ők “mindent” megtettek, bejelentették, elrendelték…

    Budapest mind a 2 millió lakosa (élükön velem) megérdemli, amit kap, amiért ez a takonyputtony és bandája van még mindig a város élén, immáron majdnem 20 éve. Ahogy a város kinéz, tragédia, az utak romokban (naponta kétszer buszozom végig a Thökölyn), a közlekedés a béka segge alatt, a 4-es Metró pedig felemészti az elkövetkezendő évek esetleges beruházásainak a költségeit, évekre visszavetve a várost.

    9 éve nincs autóm, 3 éve lejárt a jogsim.

  116. Gravatar Icon 115 Poór

    Ettol olyan szinten nem lesz jobb semmi. Amig kina es usa ennyi gecit ad ki, ne gondoljuk azt h bp most nagyon segiteni fog

  117. Gravatar Icon 116 ekkerjoz

    Tizenvalahány éve Romániában sokáig érvényben volt a páros-páratlan korlátozás, de nem környezetvédelmi okból, egyszerűen nem volt benzin.
    Tiltsuk be a benzint.

  118. Gravatar Icon 117 iwo

    Páratlan rendszámú kocsim van, holnap buszozni fogok, sőt, még jegyet is veszek rá. Amennyiben azt látom, hogy valaki páratlan rendszámú kocsival megy, arról azt fogom feltételezni, hogy nyomós indoka van rá, és nem tudta sehogy máshogy megoldani.

    Naív vagyok? Lehet. De az is lehet, hogy belőletek hiányzik teljes mértékben a másik iránti bizalom. Mindenki alapból ellenség.

  119. Gravatar Icon 118 zamar

    Nem tudom észrevette e más is, de ha egy ilyenfajta korlátozás ekkora problémát okoz egyeseknek akkor mi lesz később, mert be kell látnunk ennél cask rosszabb lesz!!!

  120. Gravatar Icon 119 csészekávé

    amugy mi a problema a bkvval? marmint rossz, vagy ilyesmi? nem lehet vele a-bol b-be eljutni? egyebkent a belvarosban meg gyorsabban is, mint barmilyen egyeb formaban?

    ez azert nem igy van…

    @klarky: az utat az állam építi, vagyis mi mindannyian. tegük fel, hogy annak is “van benne pénze”, aki nem jár autóval. sőt, tudhatjuk mi, fővárosiak, hogy az általunk megtermelt jövedelemre kivetett adók jelentős hányadát nem is ebben a városban költik el. befizetjük és huss, máris a viharsarokban épül belőle iskola. ne fizessük be? nem akarunk társadalomban élni? van rá megoldás, az erdő. vagy a Líbiába költözés. http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=237964

  121. Gravatar Icon 120 Biczó Z

    Nem vayok pesti, de ott élek az időm kb 70%-ban és NEM ÉRTEM MI ÜTÖTT AZ EMBEREKBE!!
    1. A szmogriadó nem politikai ügy, nem valaki találta ki valahol, amiről vitatkozni érdemes. Ez kemény tény: veszélyessé vált a levegő amit szívunk, nem nekem, főleg a gyerekeknek és az időseknek,de nekünk is! Ez nem csak egy rendelet, out of the blue!
    2. Hát igen biztosan sok kellemetlenséggel jár, nem kétséges, de be kell látni: ezt a helyzetet mi okoztuk az autóinkkal. Nyilván nekünk kell megoldani. Vagy állambácsi oldja meg helyettünk, a Párt, Jóisten vagy mégis kicsoda?
    3. Valóban kicsit ostoba, hogy rendelet van, büntetés nincs. De biztosan ez itt a lényeg? Például ti csak azét nem öltök embert, vagy loptok zsemlét mert büntetik? Nem hiszem. Rendelet azért van mert magunktól nem vagyunk elég okosak, hogy feltűnjön: gáz van. Szó szerint.
    4. A pesti városvezetést szidni végképp vicces! Évek (évtized?) óta rossz a közlekedés? Igen! A választópolgárok kinyilvánították elégedetlenségüket, bármikor amikor ezt törvényesen tehetik? Nem. Akkor: pofa be, mély levegő…vagy ugye csak az szidja a vezetést, aki minden évben kint van a critical mass-en (én sem, csak példa volt)

    Ezek jutottak eszembe, bocs a hosszúságért, jó ha eddig eljutottál:)

  122. Gravatar Icon 121 csészekávé

    @Hayleyz: Tiéd a “Az első ember, aki hozza a hajléktalanok a tömegközlekedésen sztereotípiát” emlékdíj.

    http://www.youtube.com/watch?v=IWO4JxM3nDc

  123. Gravatar Icon 122 Hayleyz

    csészekávé: akkor az “elvakult álszent had vezetője” cím legyen a tied ;)

  124. Gravatar Icon 123 Dervenkal

    Biczó Z, ott a pont.

    És még valami. Tényleg nincs elég P+R. Tényleg szar a tömegközlekedés. De azért azt jelezném, hogy komoly felmérések készülte a témában.

    Kérdés:

    Átszállna a tömegközlekedési járművekre, ha azt tapasztalná, hogy a fővárosban biztosított a gépjárműve elhelyezése, és kényelmes, ésszerű járatokat üzemeltet a BKV?

    A megkérdezett autósoknak csak 10 százaléka mondott igent.

    A levegő, és a parkolóhely, út folyókilométer. Ezek egy városban nem megújuló javak. Persze lehet házat bontani és utat szélesíteni, sőt parkolóházat építeni is. De ezek egyike sem a javít a levegő minőségén.

    Örök autós-motoros leszek, mégis azt gondolom, hogy valósuljon csak meg az a 16 ezer P+R hely, amit most terveznek, aztán még több. Legyen sok adóforint ráköltve a BKV-ra, hogy normális járatai legyenek (faroklevágás terhe mellett ellenőrizve a költést). Aztán zárják le a belvárost a forgalom elől.

    Pl. Rákóczi út 2×1 sáv (busz, taxi), és sok zöld sétány.

  125. Gravatar Icon 124 kopaszmalac

    1. betartom
    2. szánalmasnak tartom, akik itt is ügyeskedni akarnak
    3. ez az ország pont azért tart itt, mert ezen szánalmas gondolkodású emberek szerint “a saját dolgaimhoz senkinek semmi köze”, a közös dolgainkat pedig tartsa el (pl. adófizetés), vagy tartsa rendbe (pl. környezetvédelem) a köz, azaz mindenki más rajtam kívül.

  126. Gravatar Icon 125 kontotamas

    Józsi, te csak bepöfögsz a városba aztán visszamész a jó levegőre?

    Ha így van az elég kiba**ás a belvárosiakkal, viszont ha te is itt élsz akkor magaddal is kiba**ol (oké, jogodban áll)
    Meglep a felháborodásod. A szmogriadó nem demszky-propaganda, hanem tény.

    A közösségi felelősségvállalás hiányzik…az valami olyasmi mint a webkettő, pedig.

  127. Gravatar Icon 126 gergoke

    @szinbad

    En meg pontosan azt mondom, hogy ilyen viszonyok kozott az ehez hasonlo redeletek terheit az viseli, aki normalis probal maradni.

    Szoval csak a “rendes” emberek terheit novelik ezzel. Es meguntam mar, hogy mindig a rossz vegen allok a fasznak.

    Ezzel egyet tudok érteni, szerintem ezt elég sokan unják. Ettől van itt sok frusztrált ember, aki a másikon tölti ki a mérgét.
    Mindezek ellenére, mi lenne a megoldás szerinted? Minnél tovább beülsz az autóba, plusz minnél tovább tart a gáz probléma és helyette az olajjal tüzelés, annál jobban elhúzod ezt az állapotot.

    @Hayleyz

    A kedves vevők sose türelmesek, és ugye mindig nekik van igazuk. hidd el, ha be lehetne vállalni, hogy azt mondjuk, hogy jöjjön el a cuccáért ha kell neki, az év 365 napján ezt mondanánk, miközben feltett lábbal kávét iszogatnánk csak a világ nem éppen így működik.

    Akkor hogy? Mond meg te! Viszont mindig mindenki tud felmentést találni arra, hogy neki az adott helyzetben éppen mit és miért is szabad megtennie, miért helyes az, amit éppen tesz. Ha ez nem így lenne, nem vennének igénybe jogosulatlanul kedvezményeket sokan. Pl. jelen helyzetben nem értem a hibridek miért is közlekedhetnek. Azt még benyelem, hogy az 1,5-ös Prius (aka akkumulátoros Corolla) kevesebb károsanyagot bocsát ki (jelen pillanatban, mert idővel az akkumulátor veszélyes hulladék lesz benne), de nehogy már a Lexus LS, RX meg a GS a nagy V6-os, illetve V8-as motorjával kevésbé terheli a környezetet, mint egy 1,1-es vagy 1,4-es benzines autó.

  128. Gravatar Icon 127 rog

    (engem csak nem hagy nyugodni ez a dolog ott putnokon. most már a poron kívűl a kéndioxid és a nitrogéndioxid is magasabb náluk mint budapesten. hát ott náluk nincs egy demszky gáton?!)

  129. Gravatar Icon 128 chead

    Máshová írtam de idemásolom:

    Az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha kivételesen nem az lenne a lényeg, hogy kihozta, hogyan és miért ez a döntést, és neki ebből milyen sérelmei származnak, hanem mindenki leülne egy kicsit magába nézne, és hozna egy döntést magában, magának:
    Én holnaptól amikor tehetem, csak a páros/páratlan napokon ülök autóba. Úgy intézem az életemet, hogy ezt tartani tudjam. Nem kell hozzá törvény nem számít hányan csinálják még ezt, de én megteszem, mert ennyi felelőséggel tartozom a környezetemnek, és talán ez nekem is jót fog tenni.
    Nem kell, hogy ez szentírás legyen, hozhatja úgy az élet, hogy nem tudod tartani mindig, de ha így teszel, és tartod magad ehez, már egy élhetőbb városban élnénk, és nem az számítana, hogy felülről mit próbálnak rákényszeríteni, hanem magától tenne valamit.
    És még ezer ilyen apró döntést hozhat az ember magában, és ha sokan ezt tesszük akkor megváltozik a világ talán.
    Legyen lelkiismeretünk, nem urai vagyunk a bolygónknak, hanem részei.

  130. Gravatar Icon 129 Vologya

    iwo-nak köszönet. Abban, amit mond, látom mindannyiunk legnagyobb RÁKFENÉJÉT. Mindegy hogy történelmi okai vannak-e, vagy egyéb, ezen a bizalomhiányon kéne dolgozni emberek. Magamon is látom. Hajrá!

  131. Gravatar Icon 130 Szindbad

    gergo: Nincsen megoldas, ez az orszag el fog sullyedni, es ha 1 kobmeter aramlik be a hajoba masodpercenkent, akkor nem allok neki kiskanallal kikanalazni a vizet, hanem keresek valami mentoovet.

  132. Gravatar Icon 131 csészekávé

    @hayleyz: szerintem is mindenki azért ül buszra, mert álszent, és meg akarja mutatni az autósoknak (!), hogy ő környezettudatos meg minden! pusztán egy talmi jelkép! egy illúzió! a villamos egy manír! még a koszos hajlesz-szagot is elviselik a magamutogató álszentség érdekében!

  133. Gravatar Icon 132 turista

    Józsi, a nyílt téri égetés nem az autózásra vonatkozik, hanem arra, hogyha éppen most száradt ki a tyúkszaharhegy az udvar végén, akkor ne most gyújtsa meg a paraszt ráöntve a fáradt olajat.

  134. Gravatar Icon 133 Hayleyz

    csészekávé: aki vak akar maradni, az is marad. nem tudom miért nem akarod/tudod felfogni amit írok. nekem nincs autóm, egy gördeszkám van, szabadidőmben a város közepén (Erzsébet tér) űzöm a sportot. a célhelyre bkv járművekkel jutok el, viszont vagyok annyira igényes, hogy nem tartozik a kedvenc szag mintám közé a csövesé. továbbá, nem rajongok az új Volvókon a húgy foltokért, attól, hogy a metrón oda ragadok a kapaszkodóhoz stb. stb..
    a különbség kettőnk között az, hogy velem nem lehet elhitetni, hogy apokalipszis van. eddig is szar volt a levegő, és azért mert pár napig legjobb esetben negyed annyi autó megy, nem lehet majd hátradőlni, mint azt most a sok -álszent-, “holnap buszra szállok, mert egyetértek a korlátozással” ember hiszi. majd ha rendőrautókat gyújtanak fel, és símaszkos emberek tüntetnek az Andrássyn a zöldebb Budapestért, na akkor majd elhiszem, hogy ez a társadalom tényleg epekedik ezért az egészért. hidd el, én örülnék a legjobban, ha tudnám jó minőségű a levegő a városban, mivel jobb híján ott sportolok, ahol a leginkább nem kéne.

  135. Gravatar Icon 134 masina

    Zamar!

    “Attól még, hogy ma megteheted, hogy autóval közlekedj miért tennéd? Annyiféle módja van a helyváltoztatásnak hogy csak na!”

    ja bazdmeg főleg amikor még máv meg bkv sztrájk is van…..

  136. Gravatar Icon 135 zamar

    ha jól tudom most nincs sztrájk…vagy igen?

  137. Gravatar Icon 136 TZ

    megpróbálom betartani, bár eddig is csak akkor mentem vele, ha bkv-val nehezen megközelíthető helyre kellett mennem.

    remélem ez a páros/páratlan megoldás ellensúlyozza az orosz gázelvétel többletszennyezését és nem állandósul a szabályozás.

  138. Gravatar Icon 137 IIsti

    Na, asszem én gyalogolni fogok a szmogban, mert a 103-asra nem lehet majd fölférni reggel, az biztos. Sőt viszek a hévre túlélőkészletet, mert hogy ott is az ütközőn is csüngeni fognak, az is biztos…

  139. Gravatar Icon 138 Aszfaltbetyar

    Hayleyz: ja hogy gordeszkas vagy :) ifju titan, kicsit meg oregedj es legyel bolcsebb, mert amit itt osszehordasz, az baratom tiszta demagogia.

    Szindbad: tehat ha baj van, az a megoldas, hogy fokozzuk csak, dogoljunk meg gyorsabban? hat erre tenyleg nem tudok mit mondani. tetovaltasd magadra az autodat, mint a polgari engedetlensegi mozgalom totemallatat es halj meg ontudatosan rakban, hogy neked basszus nem mondta meg a Demszky, hogy mit lehet es mit nem. hiaba, ilyen kemeny nep a magyar, onerzetes, hajlithatatlan, igy kell ezt!

    mindenkinek jo ejszakat.

  140. Gravatar Icon 139 angelday

    Ha édesanyám bevisz reggel a melóba és délután hazabuszozok, az ér? (Ő egyébként is megy a városba, tehát csak kis detour.)

  141. Gravatar Icon 140 angelday

    Egyébként a városban azt látom, hogy mindenki páros és páratlan számvégződésű autóval közlekedik.

    Szeretném javasolni Demszkynek, hogy büntessen is.

  142. Gravatar Icon 141 SPS

    én nem tartom eléggé végiggondolt és hosszú távon tartható megoldásnak ezt a módot

    de elfogadom, és holnapra például egy páros rendszámmal rendelkező kollégát kértem meg, hogy reggel vigyen be

    (de halkan jegyzem meg, hogy az én kocsim például céges autó, amit azért adnak, hogy az ügyfelekhez látogassak. namost, ha nem használhatom, akkor a munkámat nem tudom megfelelően végezni (előre lebeszélt találkozóim vannak, amiket nem lehet a végtelenségig tologatni), és a céget/ügyfeleket egy idő után sajnos nem fogja érdekelni, hogy a drága pénzen vett munkaeszközt miért nem használ(hat)om. ezzel nem értek egyet, de ez van. viszont az autót napi szintű használatban ma nem váltja ki a tömegközlekedés).

    tehát hogy a napközbeni programjaimat, illetve a hazajutásomat (nota bene munka utáni teendőimet) hogyan oldom meg, azt nem tudom, mert a BKV/MÁV/stb. erre ilyen szinten – ismétlem magam – nem alkalmas.
    arról nem is beszélve, hogy filozófiailag/logikailag (tehát _nem_ pénzügyi értelemben !) az, hogy még csak nem is csökkentik a tömegközlekedés tarifáit, eléggé unszimpi dolog …

  143. Gravatar Icon 142 angelday

    SPS, szerintem az van, hogy szükségállapot esetén hátrébb rangsorolódik ez a típusú probléma, amit fentebb vázolsz. Senki nem állította, hogy ez a rendszer jó, de valamit ki kell találni, hogy kevesebben menjenek az utakra.

    És most szeretnék mindenkit kérni, hogy tartsa be a korlátozást. Ez a mi közös érdekünk. Utánam!

  144. Gravatar Icon 143 IIsti

    Én betartom! :)

  145. Gravatar Icon 144 bobbyperu

    Józsi legalább te ne mondj ilyeneket, h “jó, én betartom, de akkor a szabályszegőket büntessék meg.”
    Saját érdekében tartsa be minden normális ember és ne a másikkal foglalkozzon már megint.
    Az ilyen mentalitásból jön az, hogy “noha betartanám a szabályt, de mivel a másik sem tartja be, hát majd én sem.” (konklúzió: “hát majd hülye leszek hülye lenni”)

  146. Gravatar Icon 145 Hayleyz

    Aszfaltbetyar: miután láthatóan sikerült rátálalnod soraim közt a legfontosabb részre, arra, hogy milyen idős vagyok, úgy érzem, feltételezhetően magasabb korod mindösszesen csak egy évszám, az értelmi képességeid nem képviselik azt az alapvető szintet, ami szükséges lenne ahhoz, hogy elmondhassam miért te vagy demagog, hogy miért hiszed rosszul a probléma megoldását, mikor még a forrása sem tiszta, így sajnálatos módon a továbbiakban úgy tűnik nem tudok veled kommunikálni. ég önnel “barátom” és kívánom, hogy sok finom friss alpesi-jellegű városi levegőt szívjál be az elkövetkező napok folyamán, ó Te nagy bölcs.

  147. Gravatar Icon 146 angelday

    bobbyperu, de igenis mondok ilyet. Nem csúsztatok, még akkor sem, ha ez így néz ki. Én betartom, tartsa be mindenki, aki nem tartja be, legyen hatóságilag felelősségre vonva. Mi ezen a bonyolult?

  148. Gravatar Icon 147 Dr. Szöszi

    Itt a probléma:

    “majd én eldöntöm, hogy mikor veszem elő az autómat, amit teljes egészében kifizettem és rohadt sokat fizek érte”

    Hát a nagy büdös lófaszt. Ki a faszom vagy te, hogy a szaros pénzedet előrébb helyezd a gyerekeim egészségénél?

  149. Gravatar Icon 148 bobbyperu

    “Jogos” amit mondasz (igen, akár jogi értelemben is az), nincs mit rajta nem érteni, de ebből a hozzáállásból soha nem lesz mentalitás-változás/-változtatás.

    Az emberekkel egyszer nem a szabályokat kellene megértetni, hanem a szituációt amiben vannak.

  150. Gravatar Icon 149 SPS

    ad, én volnék a legboldogabb (vagy valami hasonló ;) ), ha a kedves emberbarát, melegszívű kapitalista cégek elfogadnák/megértenék akár egymás közt, akár a munkások felől azt, hogy “bocsi, csúszunk a határidőkkel, mert a járműparkunk fele nem közlekedhet”
    szerintem ez nem életszerű, egy bizonyos határon felül biztosan nem is ésszerű
    az talán egy fokkal jobb megoldás lenne, ha azt mondanák, hogy akkor mostantól kezdve a feloldásig a tömegközlekedés ingyenes (persze felmerül a kérdés, hogy eddig is sokszor volt tömeg a közlekedésen, és honnan szerezzenek nem túl környezetszennyező további járműveket, meg szervezni is kellene, nem csak rendelkezni, mindegy), a magán autó használatot meg tilcsákbe. persze ezekhez gondolkozni kellene, meg pontosan megfogalmazni, meg a rend őreinek jogosultságot ADni, hogy kivételesen a jó ügy érdekében büntethessenek, stb. látszik, hogy én a magánszférák zenéjét hallgatom, nem az államét …

  151. Gravatar Icon 150 payskin

    Nem ebből a hozzáállásból. Egyáltalán SOHA lesz mentalitásváltozás/-változtatás.

    Remekül szórakozom ezen a mindenki üljön le otthon és gondolkodjon el, de tényleg, igazán, hozzon döntést felelősen, saját magától, önmagáért, gyerekek, na, de tényleg, barátság, szeretet, világbéke.

    Persze hogy! Szerintem így kéne: Kedves autósok! Nagyon szépen megkérünk benneteket, hogy holnap ne üljön autóba akinek páratlan a rendszáma! Léccike, lécci, lécci, lécci! Nagyon nagyon köszike! Szevaszka!

    Hello, McFly, van otthon valaki?

  152. Gravatar Icon 151 bobbyperu

    köszi az illusztrációt, éppen erről beszélek:)

  153. Gravatar Icon 152 fotel

    “Én betartom, tartsa be mindenki, aki nem tartja be, legyen hatóságilag felelősségre vonva. Mi ezen a bonyolult?”

    “MOM-ból jövök haza (sőt: gurulok!), a BAH csomópontnál egy érett sárgán próbálok átugrani, de semmi extra, ne gondoljon senki Handrás féle gyorsításokra a Váci úton, szóval szombati őszi gurulás egy érett lehulló sárgán, mögöttem egy zöld (!) színű rendőrautó, mellettem meg egy villamos, ami rámcsörömpöl. Oké, nem vállalom el a balost, viszont beragadok a lámpa elé, ott várom meg a zöldet. Elindulunk, a zöld autó egyből felránt egy kéket, félreállunk, a közeg: nincs becsatolva a biztonsági övem (1), átmentem a piros jelzésen (2). Feljelent.
    (…)
    ÁLLÍTÁSOM, hogy nem lehet jogszabály szerint közlekedni. ”

    Mi a kettő közt a különbség? Én betartom a kreszt, tartsa be mindenki, aki nem, az legyen hatóságilag felelősségre vonva. Szerintem ez sem bonyolult, mégis kiakadtál rajta, hogy megbüntettek.

  154. Gravatar Icon 153 balint

    Engedelmetekkel bemásolnám ide egy cikkemet, amit még az egy évvel ezelőtti para idején írtam (Bibók Zsuzsanna, Környezetvédelmi Minisztérium főosztályvezető helyettes, interjújának nyomán), előre is bocs, ha kicsit hosszú.

    ———————————

    Ne szmogd meg!

    Az elmúlt napokban, hetekben a híreket figyelemmel kísérő olvasó bizonyára kiszúrta magának az éppen aktuális médiacsámcsognivalót: a szmogot. Mert a bulvársajtó nem méri szűken a képzelet színes ceruzáit, ha valamit szépen ki kell színezni és fel kell nagyítani. De vajon hogy is van ez valójában? Ennek jártunk utána, ha érdekel, tarts velünk.

    A szmog magyar megfelelője a füstköd, jelentése az angol smoke (füst) és fog (köd) szavakból tevődik össze – fontos tudni, hogy két nagy kategóriára lehet osztani: a los angelesi típusú és a londoni típusú szmogra. Míg az előbbi a felszín közelében feldúsult ózon következtében alakul ki, addig az utóbbi főleg a hagyományos tüzelőanyagok áldatlan tevékenységének következménye.

    Hogy ne legyünk annyira szakmaiak, de azért mégis a realitások talaján maradjunk, szabadjon megjegyezni a tudományosság jegyében, hogy az elmúlt hetekben kialakult szmoghelyzetek londoni típusúak és egyáltalán nem volt ez olyan szokatlan, előre nem látott esemény, mint azt egyesek bármennyire is szeretnék látni és címlapra erőszakolni. A meteorológiai szolgálat már tavaly év végén tájékoztatta a szakmát, hogy számítani kell néhány kritikus hétre a télen – tudtuk meg Bibók Zsuzsannától, a Környezetvédelmi Minisztérium főosztályvezető helyettesétől. A kritikus alatt egészen pontosan azt értjük, hogy az egészségügyi határértéket meghaladó helyzetekről van szó. Ezt a határértéket az Uniós ajánlások alapján a hazai egészségügyi kormányzati szint határozza meg – ez azonban nem ilyen egyszerű. A legsúlyosabb káros anyagokról már mindenki hallott (csak említés szintjén: széndioxid, nátriumoxid, kéndioxid, stb.), ezeket meglepő módon egészen jól lehet már szabályozni a modern technika eszközeivel, ám ami jelenleg a szakma legnagyobb fejfájását adja az nem más, mint a levegőben szálló ici-pici porszemek. Sajnos erre nem lehet megszabni pontos határértéket, hogy na akkor most 342 porszemtől asztmát kapunk, 341-től viszont csak ödémát. Mivel a szálló por semmilyen szinten nem kompatibilis az emberi szervezettel, ezért a legkisebb mértékű belégzés is káros lehet: természetesen modern metropolita világunkban ez elkerülhetetlen. A szakemberek azonban arra törekszenek, hogy a megállapított értéket ne lépje át többszörösen a levegőszennyezettség tartósan, ahol a hangsúly a tartós szón van. Felesleges azon aggódni, hogy egy nap felette volt a mutató a mérőórának az Üllőin – egyrészt, mert ez egy nem hitelesített szerkezet, másrészt a trendet kell figyelni: ha emelkedő és tartósan magas, akkor lehet az oxigénmaszkok után nyúlni, addig egyszerűen annyi, hogy nem sétálgatunk csúcsforgalomban a sugárúton. A szennyezés azonban magától nem fog csökkenni, csak ha korlátozzuk. Vagyis ha korlátoznak minket: forgalomszabályozás, behajtási tilalom, biztosítási díjemelés, satöbbi. És minél többet autózunk, annál feljebb fog ez menni.

    De egyáltalán honnan jön a szmog? Lehetne mondani, hogy a csúnya ipar, meg az imperialista gyárak meg a satöbbi, de sajnos nem lenne igazunk. A gyárakat és cégeket nagyon komolyan lehet és kell is ellenőrizni, ugyanis az EU-ban szabály, hogy az elérhető legmagasabb fokú technológiát kell használni, minden tekintetben. Ha nem, jön a kemény büntetés. Ennek folyományaképpen a cégek elég gyorsan leszoktak a rendszerváltás előtti mértéktelen környezetszennyezésről. A probléma a közúti közlekedésből eredeztethető: igaz, hogy a technika itt is korszerűsödi, ám arra nézve nincs szabály, hogy nekem mikor kell eldobnom a 30 éves Wartburgomat, így lehet, hogy még évekig szennyezem vele a környezetem, hiába vannak már sokkal szigorúbb szabályok érvényben. A másik, talán még nehezebben befolyásolható tényező: az ember. Mert ugye van, aki már a sarki zöldségeshez is autóba száll, a tömegközlekedés pedig mint valami rémes vízió sejlik fel előtte. Addig azonban semmi nem fog változni, akármennyire is erőlködik az összes zöld szervezet, míg maguk az emberek nem gondolkodnak máshogyan. Meg kell fogni az emelkedő értékeket, hiszen hazánknak még három éve van arra, hogy az igen szigorú EU-s jogszabályoknak megfeleljen. És ha nem? Kit érdekel? – tehetné fel a kérdést az olvasó. És ha nem? Akkor bizony olyan szabálysértési pert var az egész ország nyakába az Unió, hogy öröm lesz nézni. Csak fizetni nem. És akkor még nem is beszéltünk a saját egészségünkről. Az szív és érrendszeri, valamint a légzőszervi betegségekben így is vezetők vagyunk egész Európában, nem kell tovább rontanunk az átlagunkat – ezen kívül jönnek majd a további szabályozások, még nagyobb biztosítási díj, mert valahol meg kell állítani a folyamatot. A mostani szmogos állapot csak egy ijesztés volt és biztos, hogy nem az utolsó a télen – ezt közvetlenül legjobban a meteorológiai helyzet befolyásolja és sajnos ilyen szempontból nem túl előnyös, hogy a Kárpát-medence kellős közepén ülünk – a levegő nem tud megfelelően átkeveredni és bizony ezek az állapotok fennmaradnak, hacsak rosszabbak nem lesznek. Nincs tehát világvége, a helyzet viszonylag szabályozottan működik, ám ki tudja meddig – ezért fontos, hogy ezekkel a dolgokkal mindenki tisztában legyen és legalább egy kicsit elgondolkodjon rajtuk. Mert senki nem szeretne majd a tizenéves gyermekével a zsúfolt korházi folyosók tüdővizsgáló osztályán nyomorogni.
    ———————————

    Alapvetően arról van szó, hogy nem a kiskapukat kell keresni, hanem behúzni a kéziféket (szó szerint), mert most már para van. Kurvára nem arról van szó, hogy ki mikor jut el hova, hanem az egészségünkről, a gyerekeink egészségéről. Nincs választás. Alkalmazkodni kell. A hogyan persze jó kérdés.

    Londonban is próbálták ugye a “behajtási” adót, de semmit nem értek el vele, csak annyit, hogy az autók helyett taxikkal van tele a belváros.

    De valahol el kell kezdeni. És ha a páros-páratlan megy, akkor akkor azt kell játszani. A magam részéről bármennyire is nem kedvelem a BKV-t, mindig előnyben fogom részesíteni az autóval szemben. Persze nekem nem kell monitorokat meg nyomtatókat házhoz szállítanom. Bizonyára van köztes megoldás.

    Az emberek gondolkodásán pedig a jelenlegi morális helyzetben csak kemény kézzel, diktatórikus módon lehetne változtatni: holnaptól nem mész bazmeg, mert megkúrunk, de nagyon. És egy idő után talán felfognák, hogy miattuk van a dolog. Meg a gyerekeik miatt. Nem azért, hogy beszopassák a munkábajárásukat. Eltekintve a nagyon kis hányadtól, akinek létszükséglete az autó, valószínűleg mindenki meg tudná oldani, ha _akarná_.

    Még két észrevétel: az, hogy olajjal fűtünk gáz helyett, nem sokat változtat a helyzeten. A vegyes tüzelésű üzemü kazánoknál nem számít a tüzelőanyag, csak a kimeneteli szűrésnél, itt viszont EU normák vannak, méghozzá kőkeményen, és aki nem tartja be, azt megbasszák. Mert az ipart könnyen lehet ellenőrizni, nem úgy, mint a magánembereket és autóikat.

    A másik meg az, hogy az Aréna pláza kapja be, de nagyon csúnyán, mert pontosan oda építették, ahol a Budapestet tisztító legnagyobb természetes légcsatorna húzódott – ergó faszán eltorlaszolja az amúgy is gyengén beáramló “tiszta” levegőt.

    (a szakmai dolgok hitelesek, kalorikus gépészként végeztem)

  155. Gravatar Icon 154 arsen

    Szindbad: nem az ország problémája, hogy bárkinek lehet autója, hanem a Földé, innen meg nem nagyon tudsz hova hátrálni. Ami az országot illeti, szerintem létezik az a verzió is, hogy aki normális, az tudatában van, hogy nincs egyedül, ezért érdemes csinálni ilyen normálisnak gondolt dolgokat, lesz respektje. De te tudod, hogy mit csinálsz, bár lehet, hogy csak rossz társaságba keveredtél, azért támadnak ilyen sötét, ördögi gondolataid.

  156. Gravatar Icon 155 payskin

    Nem akarom védeni az Aréna Plázát, de ha én holnap fostalicskát akarok építeni a Margitsziget közepén, nem nekem kell tudnom, hogy az védett vagy valamilyen szempontból fontos terület, hanem annak, aki ezért *NYILVÁN* nem fogja kiadni az engedélyt építésre. Ha viszont kiadja, akkor vele szarassunk sünt, ne velem.

  157. Gravatar Icon 156 ekkerjoz

    7232 liter volt a reggeli fejés, most nyolcig semmi dolgom, ezért röviden megpróbálom összefoglalni a tanulságokat.

    1. Szar a fővárosi levegő, mert
    – Demszky köcsög
    – A ruszkik elzárták a gázt, és ide küldték a hideget, ezért sok olajat égetünk
    – A paraszt frissen száradt tyúkszart éget fáradt olajjal

    2. Nem is lesz tisztább az ájer, mert
    – Demszky továbbra is köcsög
    – Szar a rendelet, nincs benne szankció
    – Ezért csak a loserek állnak át buszra és metróra

    3. A jelenlegi vészhelyzet megoldása, hogy
    – Radikális símaszkos környezetvédők balhézzanak
    – Minden vesztes hagyja otthon az autóját, a győzteseknek (cégautósok, pizzafutárok, és prémium autók gazdái, ugye) nem muszáj
    – Azonnal bontsák le az Aréna Plázát

  158. Gravatar Icon 157 András

    Nem értem minek ilyen bonyolult rendeleteket hozni! zárják le a város bizonyos szakaszati mint ahogy megszokhattuk a nyár folyamán. Minek ehhez rendszámokat nézni? Angliában ugyanezt a módszert alkalmazzák (persze high-value tömegközlekedés mellett). Benyomnak oda egy betonfalat és tuti nem megy arra autó.
    És persze el tudom képzelni, hogy a van annyi rendőr az útakon ahány páros vagy páratlan jármű :)

  159. Gravatar Icon 158 angelday

    fotel

    angelday: “Én betartom, tartsa be mindenki, aki nem tartja be, legyen hatóságilag felelősségre vonva. Mi ezen a bonyolult?”

    angelday: “MOM-ból jövök haza (sőt: gurulok!), a BAH csomópontnál egy érett sárgán próbálok átugrani, de semmi extra, ne gondoljon senki Handrás féle gyorsításokra a Váci úton, szóval szombati őszi gurulás egy érett lehulló sárgán, mögöttem egy zöld (!) színű rendőrautó, mellettem meg egy villamos, ami rámcsörömpöl. Oké, nem vállalom el a balost, viszont beragadok a lámpa elé, ott várom meg a zöldet. Elindulunk, a zöld autó egyből felránt egy kéket, félreállunk, a közeg: nincs becsatolva a biztonsági övem (1), átmentem a piros jelzésen (2). Feljelent.
    (…)
    ÁLLÍTÁSOM, hogy nem lehet jogszabály szerint közlekedni.”

    Mi a kettő közt a különbség? Én betartom a kreszt, tartsa be mindenki, aki nem, az legyen hatóságilag felelősségre vonva. Szerintem ez sem bonyolult, mégis kiakadtál rajta, hogy megbüntettek.

    Valóban ellentmond egymásnak a kettő. Ugyanakkor, ha továbbmegyek rajta, ez a mai szmog-szabályozás nem KRESZ, hanem csak a KRESZ tortájának egy szelete. A KRESZ tortájának megfelelően próbálok én is vezetni, viszont időnként elsírom magam a korrupt rendőrök igazságtalanságán és piszlicsáré, teljesen egyértelmű dolgain. Azóta nem hajtok gyorsan (próbálok! esküszöm! kérdezzétek meg anyámat!) viszont a diszkós hülyegyerek ugyanolyan gyorsan rohangálnak, meg váltanak sávot.

    Nem terelni akarok, elismerem, hogy a fenti kettő némiképp ellentmond egymásnak.

  160. Gravatar Icon 159 angelday

    Kedves emberek, tisztelt Demszky úr, törvényhozók!

    Pénteken a páratlan rendszámú autómat szervízbe kell vinnem (komolyan), holott a nap páros. (Tudom, rábasztál erre, Józsi.)

  161. Gravatar Icon 160 rog

    ad:
    van azért jóhír is. ma reggel a rádióban vetette fel valaki hogy 31.-e után 1. következik. és ha majd akkor is levegő lesz a porban és nem fordítva, akkor vastagon visszakapod az elvett 11 óráidat! állat nem? :D

  162. Gravatar Icon 161 angelday

    Állat. Nem is tudtam, hogy te is Bochkort hallgatsz reggelente. (Én anyámmal jöttem be dolgozni! :) )

  163. Gravatar Icon 162 TBS

    Szokatlanul kevesen Bkávéztak reggel… Az ellenőrök viszont szemfülesek: mintha többen lennének… :(

  164. Gravatar Icon 163 a tatu

    helyzetjelentés.
    direkt figyeltem ma az utakat, hogy van-e hatás.
    nos kb. pont 1:1 arányban voltak a páros és páratlan rendszámúak, és a villamos sem volt teltebb, mint általában. összesen egyetlen rendőrautót láttam, ő épp leberregett valakit az útról, gondolom dumálni egy jót.
    (moszkva-déli-alkotás-villányi)

  165. Gravatar Icon 164 Hassan

    Azoknak akik arra játszanak, hogy nem kapnak büntetést:
    A rendőr valóban nem büntethet meg, de mivel ezeknek a rendeleteknek a betartása kötelező jellegű, simán feljelenthet és akkor kapsz büntit.

  166. Gravatar Icon 165 csikszem

    Végigolvastam a 164 kommentet. Állat.

    angelday, te is végigolvasod mindig?

    Szerintem balint megérdemelne egy Best of show plecsnit. http://plastik.hu/2009/01/11/gaz-por-minden-van-2009-elejen/#comment-50249

    Meg Szindbad is, meg a gördeszkás csávó is. (nem)

  167. Gravatar Icon 166 wut

    reggel kíváncsiságból néztem a rendszámokat, sokáig csak párosra végződőt láttam, mondom WTF? mindenki magába szállt, és megoldotta a helyzetet? de aztán sokasodtak a páratlanok…

  168. Gravatar Icon 167 angelday

    csikszem, végig, ez a hoszt dolga.

    Bálint noha megérdemli, de nem ide írta, ezt ő is jelzi egyébként.

  169. Gravatar Icon 168 Dewla

    Én Pilisoborsjenőről járok dolgozni. Kocsival ma reggel (páros) 20 perc. Fűtetlen sárga busszal+metróval+gyalog lesz másfél óra oda, másfél óra vissza. És betartom. Betárazom a PSP-t a Loco Roco 2-vel, meg a DS-t a Final Fantasy IV-el aztán repülnek a percek!

  170. Gravatar Icon 169 fotel

    Korrekt válasz, köszönöm.

  171. Gravatar Icon 170 alternaiv

    Nem olvastam végig az összes kommentent, de én így képzelem el a dolgot:

    1. Szmog van, ezért 2-3 évvel rövidebb ideig élünk (hosszútávon, persze)
    2. Az arra illetékes hivatal megkéri az embereket, hogy korlátozzák a szgk használatot (nem elrendeli, megkéri őket).
    3. Ehhez segítséget nyújtva kitalál egy szabályozást: páros és páratlan napok.
    4. Nem büntet.

    … és itt jön a lényeg:

    5. Az emberek valóban korlátozzák a szgk használatot. Maguktól. Beülnek a szomszéd mellé, felszállnak a buszra, stb.

    Én ma nem kocsival jöttem be és nem azzal fogok hazamenni. Vidékről BP-re, és vissza. Pedig marha fontos munkám van ám, elhihetitek (komolyan). Nincs BKV bérletem és nem szoktam tömegközlekedéssel járni, csak nagyon ritkán. Nem éreztem szarul magam emiatt, de amiatt igen, hogy páratlan rendszámmal közlekedő polgártársaim (vagy mik) miatt az alig pár hónapos kisfiamat az édesanyja ma sem tudja kivinni levegőzni, és lehet, hogy én is 5 évvel előbb fogok meghalni, mint egyébként kellene.

    Okoskodjatok csak, de ugyanannyira könnyen meg lehet győzni bárkit, hogy ne üljön kocsiba, mint az ellenkezőjéről. Ja, magatokat kell meggyőzni erről, de ha nem mertek szembenézni a kicsinyességetekkel, nem is fog sosem. Ezért nem fogtok a pokol tüzén elégni, persze, majd együtt fogunk szépen elsüllyedni a hajóval. Akkor aztán nem lesz mellveregetés, elhihetitek.

    Csalódtam az emberekben, a többségük egy gyerek színvonalán sincsen.

  172. Gravatar Icon 171 angelday

    Ma találkoztam egy traileressel (az egyik céges kocsink leromlott és pont nekem kellett intézkednem). Az alábbi tények hangzottak el:

    1. “A taxisokra is kiterjesztették a szabályozást. Szopjanak csak, utálom az összeset.”

    2. “Fizetem a súlyadómat, nekem nem mondják meg, mikor használjam a kocsimat.”

    Nice.

  173. Gravatar Icon 172 Handras

    Taxisokat nem tiltottak le, mehet mindegyik.

    Megis buntetnek:

    http://www.hirado.hu/Hirek/2009/01/12/08/Szmogriado__buntetes__.aspx

    25-100 ezer forint a tetel.

  174. Gravatar Icon 173 Dewla

    Keddtől meg lehet vége is…

  175. Gravatar Icon 174 Szindbad

    “A keresőóriás emellett hívja fel a figyelmet, hogy egy átlagos autó egy kilométeren több szén-dioxidot termel, mint ezer Google-keresés. ”

    Forras: index

    Az mikor lesz, hogy paros napokon csak a nok kereshetnek a google-n, paratalnon meg csak a ferfiak?

  176. Gravatar Icon 175 KA_Steve

    Határozottan szimpatikus lenni a “fizetek érte, senki ne tiltsa meg” hozzáállás. Mint amikor valaki a bernáthegyijét az ablakom alá szaratja, majd mikor ezt nehezményezem, a kutya étkezési, orvosi és felszerelési költségeivel jön. Ami pedig engem baromira nem érdekel, attól nem lesz kevésbé büdös, hogy neki még sokba is került.
    Az autós és nemautós között van jelenleg egy furcsa kapcsolat. Az autós beszennyezi a levegőt (melyet a nemautós is használna), “cserébe” viszont fizikailag is tízszer annyi helyet igényel, mint a nemautós. És valamiért a nemautósnak ennek örülnie kéne.
    Hát nem. Kétmillióan élünk Budapesten. Innentől matematika kire mennyi erőforrás jut. Az ugyanis véges, nem szándék kérdése: bizonyos mennyiségű helyünk van közlekedésre/parkolásra és bizonyos mennyiségű szennyezést tudunk naponta feldolgozni (ez persze lehetne több, de parkok helyett két évtizede parkolókat építenek, szóval hagyjuk is). Olyan ez, mint háborúban a kajajegy: a családnak egy kiló kenyér jut, tetszik, nem tetszik. Namost ezt a véges erőforrás-mennyiséget tessék elosztani kétmillióval: ennyi jár egy embernek, egyenlően. A kenyér ötöde. Ha egy embernek jár az autó, mindnek járna az autó. Nem jár. Nagyjából kétheti egy nap autóhasználat az, ami egy emberre jutna. Aki ennél többet vesz ki a közösből, az pont az a köcsög, mint aki a kaját eszi el a gyerekek elől ínségben. Lennék szívesen demagóg kitalált kisgyerekes képekkel, de nem kell: itt ugyanis konkrétan tényleg a gyerekek elől veszed el a levegőt, ők általában nem rendelkeznek saját autóval, viszont ők szívják még ezt a legtovább…

    Ennél egyébként egy rosszabb van, az aglomerációs autós. Ahogy fent is írta valaki: ő az, aki étteremben felkel az asztaltól és odaáll a szomszéd asztalhoz ha épp fingania kell. Ő igazi üzletember: cserébe azért, mert olcsóbban vesz házat, cserébe a friss levegőért és cserébe azért hogy elviszi innen az adóját, elvárja hogy mindenhol út és parkoló legyen alátéve és ideeregeti a kipufogógázát.

    A fentiek nyilván nem vonatkoznak a szállítókra, terhesnőkre, 80 éves rokkantnyugdíjasokra stb., csak a maradék 99%-ra, akik egyszerűen azért teszik meg mindezt mert kényelmesebb. Évekig jártam háromrészes öltönyben aktatáskával-laptoptáskával tárgyalásokra BKV-val ésvagy taxival, teljesen okén meg lehet csinálni, külkerületből bejárva is.

    Csak annyi kéne, hogy belegondoljunk: nem veszek ki többet a közösből, mint amennyi egy főre jutna? Ha de, akkor változtassak, ne tegyem…

  177. Gravatar Icon 176 Szindabd

    KA_Steve: En 12 orat dolgozom egy nap, ot orakat alszom, es tobb mint egy orat elvenne az eletembol a BKV. Szerinted aludjak inkabb 4 orat 5 helyett?

    Fogja be a pofajat az, akinek az adomat fizetem a 12 oras munkanapombol. Az isten faszat mar.

  178. Gravatar Icon 177 angelday

    Szindabd, szerintem a probléma nálad alapvetően a helytelen életmóddal van, nem ezzel a rendelettel.

    Természetesen ne aludj 5 helyett 4-et, hanem szervezd át úgy a dolgokat, hogy 5 helyett 8 legyen, és akkor be lehet vállalni ezt a néhány napot jó érzéssel.

    Egy cég sem érdemel meg 12 óra áldozatot. A vállalat van értünk, nem mi a vállalatért.

  179. Gravatar Icon 178 Szindbad

    En dontottem igy, en akarok 12 orat dolgozni, mert ertelmet latom. Raadasul teljesen feheren. (Valaknek dolgoznia kell a gazszamlat fizetni nem tudo, de felhasznalo nyudijasok helyett.) Es itt is tisztan lejon, hogy az ilyen rendeleteket en szivom meg a legjobban.

    Ez az, ami kikurtmod frusztralo.

  180. Gravatar Icon 179 angelday

    Ebben az esetben valóban kellemetlen helyzetben vagy ebben a tekintetben. De más nem fog tudni rajta változtatni, csak te.

  181. Gravatar Icon 180 Szindbad

    Meg is teszem. Atallok a “sotet oldalra”.

  182. Gravatar Icon 181 angelday

    A good path, there always is.

  183. Gravatar Icon 182 Szindbad

    Es meg az is lehet egyebkent, hogy sokkal jobban reagaltam volna le az egesz szitut, ha nem ilyen kocsog modon, egyik naprol a masikra jelentik be, hogy marpedig te hetfon ne menj kocsival.

  184. Gravatar Icon 183 Szindbad

    Kibaszott hetfok :)

  185. Gravatar Icon 184 Szindbad

    “Drasztikusan visszaeső kereslet, jelentős pénzhiány, egyre kevesebb forrás a hitelekhez. Eddig is keményen sorozta a globális pénzügyi válság az autóipart, de 2012-ben az Európai Unió beviheti a technikai KO-t érő jobb horgot. Kiszámoltuk, hogy mekkora büntetésre számíthatnak a különböző márkák autóik túlzott szén-dioxid kibocsátása miatt. Felfoghatatlanul nagy összegek következnek.”

    forras: http://totalcar.hu/magazin/kozelet/co2bunti/

    Nezd meg, az elhetetlen torvenyek, hatarozatok korat erjuk. Igy, a gazdasagi vilagvalsag kellos kozepen, mas se hianyzik.