Smartphones

Az iPhone ősmodelljét 2007. június 29-én hozta forgalomba az Apple. Az azóta eltelt kb. 580 nap alatt perdült, fordult néhányat az okostelefon-világ. Először is az Apple eszköze miatt, ami annak idején, a bejelentés pillanatában egy készüléknek látszott a jövőből. A pörgés viszont nem állhat meg, a gadget shownak mennie kell.

Jelen írásunkban nem célunk egy teljes okostelefon-piac elemzés és összehasonlítás, de annyit mondhatunk, hogy az Apple-nek nem volt érdemi kihívója, amitől megőrültek volna az emberek. Legalábbis ha azt a kérdést tesszük fel, hogy “mit vehetnék szifon helyett?” nincs megnyugtató válasz (Nokia E71? RIM Bold? Android HTC Dream G1?). Most viszont úgy tűnik, hogy valami mégis megmozdult.

Ki emlékszik erre a névre, hogy Palm? Palm Pilot 1997-ben, az igen. Mennyire fantasztikus volt még az eszköz, lehetett vele firkálni a stylus-szal, emlékszem én is akartam magamnak beszerezni egy PDA bűvszót. Telt-múlt az idő és a Palm dobott még egy jót, a Treo sorozattal, amivel a összekötötték a PDA funkcionalitást a telefonéval. (Ezt egyébként a Palm alapító ősattyai által csinált cég, a Handspring készítette, akiket visszacsatoltak a Palmhoz később.)

Az idő haladtával viszont a Palm elkezdett a csőd felé konvergálni, a golyóikat biliárddákózta a háttérben a RIM a BlackBerry-jével és így tovább: olyan ostobaságokat műveltek, mint hogy összefeküdtek a Hájas Kopasszal (Ballmer) és Windows Mobile-t raktak a Treo-ra. 2006-ot írunk. Szépen, de lassan rá kellett jönniük, hogy az az irány nem az az irány lesz, amerre ők haladni akarnak. Windows mobile-t telepíteni hardver eszközökre az ázsiaiak találmánya, nem az övék. Ők mobil innovátorok, nem licenc-huszárok. (Nem mindegy, hogy a licenc melyik oldalán állunk, ugye.)

A Palm 2007-ben felvette magához Jon Rubinsteint, az Apple egyik hardverért felelős kulcs emberét. Rubinstein annak idején 1990-ben a HP-tól ment gyakorlatilag át a NeXT-hez Steve Jobs hívására, hogy aztán kis kitérő után visszatérhessen az akkoriban haldokló Apple-höz 1997-ben, mint senior vice president és az eszközök gyártásáért felelős igazgató.

Steve-ék odamentek 1997-ben és gyakorlatilag minden Apple terméket kikukáztak. Kettő laptop és kettő desktop PC maradt. Aztán nekiálltak megcsinálni a Mac OSX-et.

Rubinstein csinált például terméket Steve kérésére az Apple “Digital Hub” stratégiájához, ebből lett az iPod, de az eredeti iMac G3 hardverben is jelentősen közreműködött. A fáma szerint Rubinstein ötlötte ki, hogy kis méretű merevlemezt kell beépíteni az iPodba, viszont akkor meg kellett oldaniuk, hogy a lemezek forgatását elbírja a viszonylag kis kapacitásu akksi.

Rubinstein aztán eljött az Apple-től és a Palmnál landolt executive directorként. Volt átugrása mögött némi meggyőző erő is: egyfelől a Palm kompetens akar maradni azon a piacon, ami a vérében van — ez olykor fontosabb minden shareholder érdeknél. Másfelől ugyanebben az évben a Palm az Elevation Partners privát befektető cégtől bevont 325 millió dollárt a részvényei negyedéért. Rubinsteinnel az élen tehát visszavonultak főzni, aztán eljött 2009 januárja és bejelentették a Palm Pre-t a las vegasi CES szakmai kütyü konferencián és expón.

A Pre-t szét is lehet húzni, akkor kijön belőle egy QWERTY (amerikaiul ejtsd: kordhí) billentyűzet:

Mégis, mitől izgalmas a Pre? Kütyüket ugyanis minden héten bemutat valami szerencsétlen ámokfutó a piacon, ilyen burgonya-formájút is láttunk már, ha máshol nem, a Nokiánál annak idején. Az első és legfontosabb, ami már következik a fentiekből: a Palm stratégiát váltott. Átszerveztek, kirúgtak, bevontak. Elérkeztek a mélypontra úgy pénzügyileg, mint erkölcsileg. Most pedig megpróbálják mégegyszer Rubinstein irányításával.

A Palm (jelentése ugye: tenyér) világ életében mobil eszközöket gyártott. Ők fogalmazták meg, hogy a mobil eszköz a DNS-ükben van. Ezért vannak, ezzel foglalkoznak. Ha ők mobilt csinálnak, akkor olyat csinálnak, mint a többiek nem: van kompetenciájuk.

Ennek az első belépő darabja a Pre (érted: pre), de erre épülve egy sor másik eszköz is a csőben van már. A Palm operációs rendszerét annak idején nem arra tervezték, mint ahova eljutott ez a piac. Ezért most kidobták az egészet és Linux alapú operációs rendszert fabrikáltak webOS néven (nem nyílt forráskódú, csak tartalmaz komponenseket!). A böngésző komponenseket például az amúgy igen frankó böngészőből, a nyílt forráskódú Webkitből vették át.

A Pre teljes mértékben érintőképernyős, mint az iPhone, sőt, még a képernyő alatti részen is érzékel figurákat. Óhatatlan az összehasonlítás a kettő közt, pedig ez csak verseny, semmi más. A kijelzője kisebb, mint az iPhone-é, viszont ugyanannyi rajta a pixel: 320×480.

A piacon elsőként kábel nélkül tölt: elég csak odaragasztani a dokkolóhoz és máris charge-ol. A technológiának a neve “Touchstone”. Van benne 3 megapixeles kamera, vaku, 8 giga memória. Fut rajta a Flash (ami az iPhone-on egyhamar nem fog egy döntés miatt), tud copy-pastelni, tud MMS-t küldeni és fogadni, nyitva van rajta a bluetooth adatkommunikációs réteg, ha bedugjuk USB-n mass storage-nak látszik, és gond nélkül futtat egyszerre 15-20 alkalmazást. iTunes helyett Amazonról lehet rajta DRM-free zenéket vásárolni. Van benne GPS, ami mutatja az irányt. Cserélhetjük benne az elemet.

Tejesen újragondolták a felületet (Rich Dellinger dolgozott az interface-en), az alapvető metafora a kártya: ennek segítségével tudunk alkalmazások között váltani, őket kilőni, vagy újraindítani. Olyasmi kinézetre, mint az iPhone Safari egyszerre megnyitott ablakai, de itt a rendszer integráns részét képezik.

Azonnal keres: ha elkezdünk gépelni valamit, először lokálban végigpörgeti a memóriát. Ha megjegyzésben van beírva az, hogy “ablakszerelő”, akkor az is kijön. Ha tovább gépelünk és nincs match, akkor jön a triumvirátus: google, google maps, wikipedia. ZÉRÓ gombnyomással előhoztuk ezt, és ha belegondolunk mennyire igaz: gépelni akarok és eredményt látni. Le se akarom tojni, hol vagyok. SAP-ben van ilyen, hogy kimegyek, bemegyek, átkattintok, beírok ide valamit, elmentem, leokézom, másik tranzakcióban lepörgetek, belemegyek a tábla nézetbe, oda beírok valamit, felhívok egy telefonszámot, bemorzekódozom, elfaxolom a DLL-nek, utána pedig kiköp egy eredményt. Itt meg csak elkezdek beírni egy argumentumot.

Újragondolták azt is, hogy az emberek hogyan akarják használni a telefonjukat. Mindenkinek száz accountja van manapság, ezeket nagyrészt egymás közti kommunikációra használjuk, Facebook, Twitter, SMS, MMS, Gtalk — ezeket mind összehozza a Pre. Személyek vannak, minden személynek “kisezer” magára aggatott szolgáltatás azonosítója, minket meg egy dolog érdekel: nyomni a vattát. Ha elmegy Gtalkról, akkor SMS-ben folytathatjuk az írást, ha válaszol nekünk, akkor a conversation nézetben kapjuk meg a választ gyakorlatilag úgy, hogy nem is tudjuk mi a közvetítő közeg.

A Pre gyors. A weblapok görgetése vizuálisan sokkal jobb, mint az iPhone-é. A demó videók alapján nem látni olyat, hogy görgetünk és sakktábla az alapja, aztán gondolkodik és kirajzolja. Kis apróság, de fontos a nörd-faktornak.

Ügyeltek arra is, hogy a bejövő üzenetek, emlékeztetők, akármik ne rontsák el a felhasználói élményt: ha éppen gépelek valamit a jegyzetfüzetbe, akkor a bejövő SMS (és IM) nem a képernyő közepén ugrik fel szifon módra, hanem diszkréten alul growl-ozik. Nem kicsit frankó. Természetesen ezek az üzenetek bármikor előhívhatók és fókusz alá vehetők logból.

Az egyetlen dolog, amiben a szifon specifikáció szerint erősebb, az az App Store. Nemrég volt sajtó, hogy letöltötték az 500 milliomodik alkalmazást is az App Store-ból. A Pre mögött egyelőre nincs ilyen, sőt, SDK sincs. Az állítás az, hogy weblapkészítő frameworkkel lehet rá fejleszteni (ezt olyasminek tudom elképzelni, mint a Mac OSX Dashboardját). Meglátjuk.

Őszintén szólva engem minden szempontból meggyőzött, még az App Store sem érdekel igazán. A Pre-re még fél évet várnunk kell, de meg fog jönni és ki fog derülni, mi van a zsákban.

Én az Apple zárt eko-rendszerétől kezdek hülyét kapni. Utálom, hogy nem csinálhatok meg bármit a telefonommal, amit szeretnék. Jailbreakelni kell. Bluetooth nincs, SMS-t nem tudok copypastelni, nem tudok benne keresni. Szép szép mérföldkő volt ez 2007-2008-ban, de mindig is vártam az új srácot a blokkban, aki odaáll és azt mondja:

“Oké, öcsisajt, de a verseny az verseny. És most én következem.” (ezen a ponton az iFart-ról bejátszott wav)

64 hozzászólás

daveed

Szuper osszefoglalo volt, nagy erdeklodessel varjuk kartyafuggetlen megjeleneset.

Stephen Colbertné

Kezdetektől fogva iPhone felhasználó vagyok, az összes frissítést azonnal töltöttem, és azt hittem, hogy majd a következőben jön az MMS, Copy/Paste, Bluetooth upgrade, BT GPS support, SMS forwarding, background process, stb. Nem jöttek, türelmem fogyóban. 2009 meg fogja hozni az iPhone-nak a valódi konkurenciát, így az Apple nekiállhat a bográcsot kisikálni és valami finomat főzni. Az Apple Inc. (Uncle Steve-hez hasonlóan) egy arrogáns zseni: időnként helyükre kell őket pofozni. A Palm és az Android megérkeztek az Apple golyóival biliárdozni, kérdés, hogy milyen erős dákót hoztak magukkal. Nem kétséges, hogy idén meg fog jelenni végre egy rendes, valóban nyitott Android készülék. A G1 jó volt indításnak, de hamar tovább kell innen lépniük. A Pre legnagyobb ordenárésága, hogy először kizárólag a csőd szélén egyensúlyozó Sprint-Nextel hálózatán kihalás felé masírozó Ev-Do szabvánnyal (UMTS-GSM inkompatibilis) lesz kapható. Egy ország egy pocsék hálózatán. Ez a döntés érthetetlen, a Sprinten kívül senkinek sem jó, megkérdőjelezi a Palm versenyképességét. Az Android és a Palm is csak akkpr életképes, ha valóban sikerül egy iPhone killer-t építeniük, és ezt nagy számban elterjeszteniük. Túl sok időt adtak az Appple-nek a viszontválaszra, ezért biztosak lehetünk a komoly versenyben.

A gazdasági válság kellős közepén fognak nekiállni az okostelefon gyártók az ügyfelek magukhoz édesgetésének.

Fantasztikus évnek nézünk elébe!

igazi proli

“összefeküdtek a Hájas Kopasszal (Ballmer)”

ez szep volt

“QWERTY (amerikaiul ejtsd: kordhí) billentyűzet”

ezt meg ki mondta?

GK

Kis helyesbítés: egyrészt Flash tudtommal nem lesz egyelőre Pre-re sem, másrészt annyira azért nem smooth a navigáció, mint Te állítod szerintem, nekem az jött le, hogy néha azért kicsit nagyobb a lag az iPhone-nál is. A többivel viszont maximálisan egyet tudok érteni. Végre egy platform, ami nagyon úgy néz ki, hogy összehozza azt, amit az iPhone nem akart sosem.

Már vagy 7 éve aktív Palm felhasználó vagyok (m505 for prezident!), az utóbbi pár évben én már temettem a Palmot, most viszont csak lesek: feltámadnak. Nagyon kíváncsi leszek, hogy hogy alakul a jövő. Egyetértek Stephen Colbertnével: Fantasztikus egy korban élünk. 🙂

greg

ha már történelmi áttekintés, akkor azért a Newton-ról csak kellett volna említést tenni, már csak azért is mert maga a PDA rövidítés/kifejezés az apple-től van származtatva. és ugyan a palm pilot mintha valóban 97-ben jelent volna meg, de egy rendes krónikás azt is megírja, hogy az első palm, a pilot 1000 volt, ami 96 márciusában indult világhódító útjára.
http://konnektor.org/index.php/2009/01/palm-pre-a-kiraly-visszater/

m505 nekem is megvolt (talán most is megvan valamelyik szekrény mélyén), bár ezzel voltunk egy páran a hazai összeszerelő üzemnek köszönhetően… khm. nade! a pre abszolút lázba hozott, igazából az itunes integráció, a playlist-ek szinkronizálása ami hiányozna az iphone után. mert apróságnak tűnik, de azért nagyon kényelmes hogy nálad van az ipod-od is, egyetlen készülékben.

Crit

Megdobbant a szívem, mikor a fenti Palm Pilot-ot megláttam, hisz épp tegnap kísérletezgettem Palm Emulatorral. Nekem volt egy gyönyörű szép Palm III-asom, tengerzöld monochrom display, most pedig még mindig egy Palm IIIc a társam, kemény 8 mega memóriával. Útközben Word vagy Excel doksikat karcolgatni befelé bőven elég. Szép idők. Láttam Newtont is, az a tégla micsoda nyögéseket hallatott! Izgat azonban ez a fenti jövő is.

sala

egy: a palm előtt már ott volt a buktavári newton. (jóságok pedig)
kettő: mindig is palmot használtam. csak sajnos a legutolsó treo680-om fölött eljárt az idő, wines treo meg nem érdekelt, ezért lett ip3g. még nem vitt rá a lélek, hogy feltörjem, ezért “élvezem” a korlátozásait. leginkább egy irodai csomag hiányzik mocskosul
három: ez az új treo viszont erős gondolkodásra ösztökél

speed

Palm Tungsten T… ó, azok a régi szép idok, de most ennek hatására mindjárt fel is dobom toltore! 😀

nyenyec

Impresszív volt nagyon a Pre demó, pedig szkeptikus voltam. Rengeteg jó ötletet csináltak meg, amit remélem a többi gyártó lenyúl majd tőlük. 🙂

2 dolog viszont ugye nem derült ki: az ár és hogy meddig bírja az aksi.

(Sok-sok éve szerelmes voltam a Palm M100-asomba.)

vezérteve

Még ’99-ben vettem a Palm V-t, az íróasztal alá bújva próbáltam ki, hogy működik-e a világítás rajta :))
Simcity, BeBop, mirror app, fan app, Kama Sutra, hogyan kössünk nyakkendőt app és a többiek, pffff….

Kéthavonta feltöltöm és megpróbálom rábeszélni anyát, hogy használja, ha már kidobni nincs szívem, neki meg nincs calendarja, de ami nekem még most is csuklóból megy, a Palmos írás, az neki idegen.

_flex

Érdemes lenne 1 kicsit kiterjeszteni a dolgot és elkezdeni az ősöktől: Psion Organizer, S3, S3a, … Összeszedjük őket?

tillmannr

Fel is iratkoztam a palm hírlevelére. A keynote-on mondták, hogy a böngészőben egyszerre több tab is képes lesz töltődni, nem értem ez miért nem működik a szifonban.

_flex

.
.
.
1983 CASIO PF-3000
1984 Psion Organiser I
1986 Psion Organiser II
1988 Sharp Wizard, OZ-7000
1991 Psion Series 3
1993 Psion Series 3a
1993 Sharp Zaurus
1993 Apple Newton
1996 Psion Series 3c
1998 Psion Series 3mx
1997 Psion Series 5
1999 Psion Series 5mx
1999 Psion Series 5mx Pro
.
.
.
2000 Compaq iPAQ H3600 series
.
.
.
2007 Apple iPhone
2008 Apple iPhone 3G
2009 Palm Pre
2009 Apple ? 😉
.
.
.

Screenshot-al lenne igazi a móka!

dave

az iphone szebb. (a legtöbben a telefon kinézete alapján választanak.)

klarky

Tök jó!

Olyanok vagytok, mint a szerelmesek akiknek kezd a szemük elől felszállni a rózsaszín köd.

Jó volt a csajszi, de kezdtek rájönni, hogy néha elmenni vele moziba nem ugyanaz, mint vele ébredni minden nap.

Kíváncsi vagyok mikor jönnek az első nagy cserék. És a Pre mellett idén még tutira lesz jó pár durva androidos teló is, amitől elájul majd a nép.

Én várok. Az idő nekem dolgozik! 😎

Handras

Varjuk ki a veget.
1. szerintem kicsi a kijelzo. Elegge fajdalmas lesz ekkora meretben nyomkodni a menupontokat.
2. Lehet e majd Mac-el gyorsan es egyszeruen szinkronizalni?
3. Gondolhatjatok, hogy az Apple sem hulye, es szepen ott van mar a fiokban a valaszlepes.

Ne felejtsuk el azt sem, hogy az iPhone mar egy ideje kaphato, ez pedig nem.

Valaki mondta a napokban, hogy a Palm-nal egy rakas Apple-tol kirugott ember melozik, ok csinaltak ezt a GUI-t. Vajon mi igaz ebbol?

Aszfaltbetyár

Nem gondoltam volna, hogy pont ettol a keszulektol fog az iphone fenye megkopni, foleg nem nalad, Jozsi 🙂 ez a kartyas interface szerintem ultragaz, ugy nez ki, mintha a sokat emlegetett tajvani windozmobil csodaszkinek egyike lenne. aztan meg a webes integracios mania, hat nem tudom. elkepzelem, hogy beirom, hogy fapapucs, es dob kismillio irrelevans talalatot guglirol meg wikirol. ize. majd en eldontom, mit hol keresek, koszi. uzenetek conversation nezetben? aki ezt kitalalta, az meg eleteben rohadjon meg. egy uzenet egy entry legyen es kesz. marmint nekem.
a tudasa amugy jo lenne, de mint mindig, ez se tokeletes. en most jutottam el arra a szintre, hogy jo lenne egy nagyobb kijelzos, gps-es, mindenkeppen wifis eszkoz, lehessen rajta konnyen-gyorsan emailezni (ezt mondjuk a gps es a nemi emailezesi-netezesi kompromisszum mellett a mostani e51 is tudja), a nagy kijelzon okosan netezni, tudja a flashet, es ha lehet, multitask, copypaste, rendes bluetooth es konnyen bovitheto oprendszer ne hianyozzon. mi marad? win mo telefonok vagy symbian. amit igazan vennek, az vmi qwerty-s okossag, pl e71, e90, esetleg az 5800. mindenesetre ahanyszor vegiggondolon, hogy mi is legyen, arra jutok, hogy semmi sem pont olyan, mint amilyen kellene, mindig kompromisszumokat kell kotnom es ez faj, inkabb nem baszom el a penzem. nem veszek semmit, kicserelem a billentyuzetet az e51-en, mert lotyog kicsit, es az osszes telefon- es mobil eszkoz-gyarto nyalja ki. mufejlesztesen zajlanak itt, kerem szepen.

klarky

Szerencsére más is kétkedik már erősen:

http://appleblog.blog.hu/2009/01/20/tobb_foto_kuldese_iphone_nal

Idézet az egyik felhasználó, kommentelőtől, tehát nem tőlem:

“Tudom a Steve azt mondta,hogy gondolkodjunk másképp.Mondjuk én már kezdek.Épp most gondolkodom,hogy kib@szom az ablakon és veszek egy nokiát.Az is kerül ennyibe,de legalább nagyobb a játékterem. ”

:-O)

Amúgy szerintem Józsi a laptop fiaskó óta kezdett elbizonytalanodni…

Nem kívánom a cég vesztét, csak azt, hogy csináljon egy normális, a versenytársakat és a piaci igényeket is figyelembe vevő terméket. Nehogy ő mondja már meg, h mi és hogyan kell nekem!

Arról, hogy lazítson a béklyón nem álmodozok, de nem is érdekel. Azt viselje az, aki belement a buliba.

Benne van a fiókban az utód, de legalább az új sw? Kétlem, ott most egészen mással vannak elfoglalva. Hamarabb lesz tágabbra nyitva a store kapuja a nélkülözhetetlen alkalmazások fejlesztői előtt (hisz abból csöpög a pénz nekik is), minthogy brand new op. rendszert csináljanak erre. Szerintem…

Ger

“A piacon elsőként kábel nélkül tölt: elég csak odaragasztani a dokkolóhoz és máris charge-ol. A technológiának a neve “Touchstone”.”

Ez ám a parasztvakítás. Minek???

A piacon pl. előbb használta a Braun, mégpedig a fogkefe töltéséhez. Ott volt értelme, mert érintésvédelmileg indokolt. Amíg nem lesz vízálló a telefon, addig ez csak arra jó, hogy viszonylag nagy veszteséggel töltsön. Melegedni fog, mert az induktív energiaátvitel azzal jár.
Remélem átgondolták a megoldás hőtechnikai mivoltát, mert különben hamarosan erről is cikkezni fognak (az ember arcába robbant a telcsi!!!).

tomsolo

A kábel nélküli töltőt, külön kell megvenni hozzá, alapból kábeles (USB) töltés van – ha jól tudom.

Van SDK, a webgui – ezért WebOs – tologatáshoz HTML5-t CSS-t, js-t használ (Mojo SDK), de még csak egy szűk privát fejlesztőréteg kapta meg – “egyenlőre” nem elérhető a nagy közönség részére – állítólag év végére ingyen lehet lerántani.

App catalog vagy vmi ilyesmi néven lesz alkalmazásboltja, hasonlóan mint az almának – ha jól figyeltem.

Az azonnali keresés sztem elég marketingszagú dolog, hiszem ha látom hogyan dobál ki magából kismillió dolgot fáradás nélkül egy kézi eszköz.

Realty master

iPhone-nál okosabb telefon eddig is volt már, ezután is biztosan lesz. Nem a tudás a lényeg, hanem az instant-get faktor. Ezt nehezebb összehozni, mint bármi mást. Ebben jó az Apple.

Zila

@klarky: valamiért rosszindulatú kárörömet érzek benned… Miért fáj neked az iphone?

GK

@Realty master: Nem az instant get faktor a lényeges, hanem a használhatóság.

Realty master

GK: Szerintem pont a használhatóságától lesz instant get. Engem pont nem érdekelt, hogy hogy néz ki a telefon, meg hogy mit tud, én nem ezért vettem meg, hanem a legkiforrottabb mobil OS miatt, ami benne van.

Fudge

Nekem kicsit unalmas volt a prezentáció, amit palm oldalán végignéztem.

Fura, hogy ha ezt az iphone előtt mutatják be, lett volna nagy ujjongás meg taps meg ováció, így meg csomó minden természetes volt, pl. ahogy a contact listet görgeti, vagy hogy elfordítja és szélesebb lesz a böngésző meg ilyenek. Ezek alatt itt végig kuss volt 🙂

Vannak azért hasznos dolgok, pl. a szépen háttérbe rakott notificationök (én is utálom, hogy az iphone az arcomba tol mindent, szarik rá, hogy én valamit pont csinálok), a gesture areat is meg lehetne szokni és talán jobb is mint gombot nyomkodni, ez a multi-communications nem annyira villanyoz fel, ahogy a card séma sem.

Mi van a 3g-hsdpa támogatással?
Van-e beépített sip?

Ilyenek érdekelnének…

Nem tudom, nagyon sokat kell eladniuk belőle, hogy a fejlesztőknek érdmes legyen egy külön OSre portolni az App Store, illetve az Android korában…

ctrlshift

Tudom, maj’ jól körberöhögitek mivel csak egy winmo bigyó, de:

“teljes mértékben érintőképernyős”
+ kipipálva

“kijelzője kisebb, mint az iPhone-é, viszont ugyanannyi rajta a pixel: 320×480”
+ 480×800 pixel

“Van benne 3 megapixeles kamera, vaku, 8 giga memória.”
+ 5 MP kamera + másodlagos kamera (video call/skype)
– vaku nincs
+ 8 GB van (bővíthető 32 GB-ig)

“Fut rajta a Flash (ami az iPhone-on egyhamar nem fog egy döntés miatt)”
+ kipipálva

“tud copy-pastelni”
+ kipipálva

“tud MMS-t küldeni és fogadni”
+ kipipálva

“nyitva van rajta a bluetooth adatkommunikációs réteg”
+ kipipálva

“ha bedugjuk USB-n mass storage-nak látszik”
+ kipipálva

“és gond nélkül futtat egyszerre 15-20 alkalmazást”
– kipipálva (eddig max. 12 alkalmazással használtam, ~65% processzorterheléssel)

“iTunes helyett Amazonról lehet rajta DRM-free zenéket vásárolni.”
+ kipipálva

“Van benne GPS, ami mutatja az irányt.”
+ kipipálva

“Cserélhetjük benne az elemet.”
+ kipipálva

“Azonnal keres: ha elkezdünk gépelni valamit, először lokálban végigpörgeti a memóriát. Ha megjegyzésben van beírva az, hogy “ablakszerelő”, akkor az is kijön.”
+ kipipálva

“Személyek vannak, minden személynek “kisezer” magára aggatott szolgáltatás azonosítója, minket meg egy dolog érdekel: nyomni a vattát”
+ kipipálva

(Csak halk, finom billentyű billentésekkel gépelem ide: rohadtul nem vagyok nörd, bár heti/havi rutin szintjén használok – gyakoriság sorrendjében – Win, Linux, Mac operációs rendszereket. Mindegyiket szeretem, mindegyikkel cimborák vagyunk.)

Fentiekben egy HTC Touch HD “tégláról” beszéltem.

Zila

Hát nem tudom, az a peremes billentyűzet nem tetszik, meg úgy a formája sem, túl… krumpli. A felület meg az os tényleg szép, bár hogy is volt az iPhone-nal az AppStore meg SDK előtti időkben? html+css+js = iphone app? Sikeres volt-e? És most a WebOS kijön ugyanezzel? Mindenesetre szurkolok, mert az Apple biztosan nem nézi tétlenül a dolgot.

nagyr

A querty-kordhí vitához csak annyit, hogy jónevű magyar fejlesztő cégnél elterjedt a ‘kvertyú’ kifejezés is. 😮

klarky

@Zila: Szó sincs kárörömről. Egyszerűen figyelem a piac rezdüléseit, a reakciókat mind a versenytársak, mind az úttörő részéről.

Kárörömöt max. a tekintetben érzek, hogy elég sok cikket, fórumot elolvasok és mindegyikben vannak userek, (átlagos felhasználók és szakemberek egyaránt) akik értetlenül állnak triviális dolgok hiánya miatt.

Mondjuk azt nagyon szeretném, hogy a világ afelé menjen el, hogy ne az legyen a jó, amiről azt mondják, hanem az, ami tényleg tudja az elvárásokat…. Talán ez pillanatnyilag híú ábránd, de valahol bízok benne, hogy akár a mindennapok is rábírják az embereket arra, hogy tudatosan vásároljanak, és azt amire szükségük van.

Mert a piac, az olyan dolog, hogy a jó elkel, a rossz (még ha jónak is mutatják) előbb utóbb úgyis kifullad. És e tekintetben még az ár sem számít. (Idegombolnék egy múltheti hírt, mely szerint a Mazda – aki köztudottan nem versenyzik az olcsó, tömegautó kategóriában, igaz a luxusban sem, nevet a válságon, ha jól emlékszem ~20 % növelte eladásait. Miért? Mert jó autókat csinál, olyat, ami kell az embereknek. Az Apple szerintem ezt csak érezteti a termékeivel. Igazából nem kell és az előnyei mellett sok hátránya van, ami felnyitja az emberek szemét.)

Tudom, hogy az üzlet ma már marketing által irányított, így nem is az iPhone-val van bajom, hanem az Apple-el, akinek a szívlapáttal kieszközölt szájonvágás díját már réges rég megítéltem magamban a fentiek miatt.

Nagyjából ennyi. Ez a véleményem. Elfogadni nem kell, vitázni lehet vele, de megváltozttni nem fogom.

bobbyperu

OFF: metafora, rövid o-val. Máshol nem játszom ezt, de tudom, hogy te a helyesen írás mellett vagy.
ON: bár lenne még több valódi Apple-versenytárs. Akkor nem kellene a jailbreak.

igazi proli

ha mar heads up, akkor miert nem helyesen? Miert erolteted allandoan ezt az angolozos dolgot, anelkul is menne a cikk?

sailman

Józsi,

Miért is nyitott szerinted a Palm és zárt az iPhone, amikor az iPhone-hoz van SDK és lehet rá fejleszteni, a Palmra ellenben nem?

prosthetics

nekem volt még egy palm pda-m, úgy 5-6 éve, egy T3 asszem, nagyon jó anyaga volt, nagyon jól összerakott szép darab volt, jól is működött, főleg a szar (elnézést mindenkitől) HP-hoz képest, DE az volt vele a baj, hogy nem lehetett semmit se rárakni, az alapfunkciók jók voltak, de új programot azt nem lehetett, márpedig Steve Jobs megmondta, hogy a szoftver a lényeg!
az appstore pedig legyőzött mindenkit, (egyébként ma már megjelent végre egy korrekt böngésző is rá iBlueAngel néven!!!!) sok szar van benne, de azért nem létezik, hogy kb havi 1000 program közül legalább pár tucat jó program ne legyen!

Aszfaltbetyár

Józsi, esetleg kérj egy kis asszisztenciát Lindától és tegyél némi svéd szöveget néha a posztokba, abba biztosan sokkal kevesebben fognak beleugatni, hogy nem helyes meg igymegúgy 😀

még annyit, hogy asszem ezek után túlhaladott lenne a szerkesztő urat bigott macizmussal vádolni.

igazi proli

szerintem nezzed meg valami internetes szotarban, hogy irjak a kiejteset, copy-paste-ld ide, es akkor helyesen tanuljak meg az emberek – toled. Sok az olvasod, ez nemi/sok felelosseggel is jar.
Egyebkent minden stimmel, ha valami csipi a szemem, dorzsolgetem, olykor beleszolok. Sokszor erolteted ezt az angolozos dolgot, sokszor rosszul, egyszeruen csak nem ertem. De a te blogod, igerem tobbet nem szolok bele, elnezest az irritalo kommentemert.

Aszfaltbetyár

valaki mondja mar el az en nem native, de azert angolokkal valo kozos munka szintjen eddig priman elboldogulo angolulbeszelo magyar szintemen, hogy miafaaasz ez a heads up-panasz? koszi 🙂

igazi proli

kezded tullihegni a dolgot.
Egy magyar szo elirasa es a te rendszeres angolul (hol jol, hol nem) menozesed kozott hozzaallasbeli kulonbseg van, tehat nem is lehet ra ugyanugy reagalni, te meg nem is ugyanugy lennel hipererzekeny ra, de nem fogok erre tobb idot karaktert es idot pazarolni, ha eddig nem erted, jo csutortokot es penteket.

Aszfaltbetyár

vmiert nekem az jott le, hogy a heads uppal van baja, nem is ertettem, miert.
szvsz amerikai kiejtesi dolgokkal, magyarra atirasi vagy at nem irasi, fonetikus leirasi kerdesekkel foglalkozzanak csak a gretsylaszlo.blog.hu-n, itt nem ez a fokusz. amugy en a vilagon semmi kivetnivalot nem talalok abban, hogy magyarazatkeppen fonetikusan leirunk egy angol szot, sot, meg abban sem, hogy azt nem pont ugy ejtene egy, tegyuk fel, pennsylvaniai szenegeto. nagy orszag ez az amerika, sok kulonbozo ember el benne, mindegyik mashogy beszel.

Rack

Csóri Bono, nem a legjobbak a befektetői tanácsadói. Aligha lesz ebből valami.

Az Időmilliomos Apuka

Akkor én is beleugatnék az angol nyelvvel való menőzés témájába. Én is San Diego-ban vagyok, és engem is zavar amikor magyar szövegben felesleges angol kifejezéseket olvasok vagy hallok. Értem, hogy általában a szöveg színesítése, tömörebb, cool!-abb fogalmazás, esetleg magyarul hülyén hangzó kifejezés kiváltása a cél, de én meg azon küzdök nap mint nap, hogy a gyerekeim és az itteni magyarok minél kevésbé keverjék össze a nyelveket. Nap mint nap hallom, ahogy indiai ismerőseim anyanyelvüket az angollal remixelik, nem szeretném, hogy a mi anyanyelvünk is hasonló sorsra jusson. Ezért fáj nagyon, amikor magyarok Magyarországon ájszteát rendelnek, vagy amikor dolgozók konferenszkól után tímbildingezni mennek a wellnesszcenterbe.

Józsi, téged többek között a változatos és színes fogalmazástechnikád miatt szeretlek olvasni, csak ritkán hasogassa fülemet néhány feleslegesen eleresztett angol kifejezésed. Ebben az írásodban csak a shareholder szó olvasásakor rántottam elő nyelvőrző kardomat, a többi szerintem beleillett a cikk stílusába. A QWERTY amerikai kiejtésének említése informatív volt, de ezzel az amerikaiak is küzdenek, nem olyan egyértelmű a dolog. Ráadásul magyarul fonetikusan képtelenség is leírni, én inkább “kwördi”-t szoktam hallani, ahol a W a magyar V-nél lágyabb hangot jelöl, amit az indiaiakhoz hasonlóan egyébként mi is hajlamosak vagyunk V-nek ejteni.

A Pre-vel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy nyilván az iPhone-nak állandóan felhánytorgatott hiányosságokra fókuszáltak, így lesznek majd olyanok, akik egy táblázatban kipipálgatják ezeket a dolgokat, és levonják azt a tanulságot, hogy a Pre jobb az iPhone-nál. Az iPhone hemzsegett a forradalmian új megoldásoktól, a Pre-ben nincsen forradalom. Örülök, hogy a Palm készül kimászni a koporsóból, jó egészséget kívánok nekik!

jplush

“én inkább “kwördi”-t szoktam hallani”

Ej pont ezt akartam emliteni, hogy az inkabb kwördi! Par fenti hozzaszolassal egyet kell ertsek, tenyleg idegesito neha amikor angol szavakkal tuzdelik tele a magyar bejegyzeseket. Regen nem volt ennyire jellemzo rad, lehet, hogy az utobbi idoben sokat logsz vajda zsoltival!?
Amugy meg ugy tunik, hogy leginkabb csak a kulfoldon elo magyarokat zavarja.

A temahoz kapcsolodoan. Megjelenes ota van egy iPod touchom. Aztan nemregiben lett egy 3g-s iPhone-om amelyre egy het hasznalat utan mondtam ra, hogy na jo, ez nem kell. Rajottem, hogy ami kell nekem ebbol az eszkozbol, amiert kell hogy birtokoljak egyet, azokat a dolgokat az iPod biztositja. Filmezek repulogepen, bongeszek es chatelek repteren es jatszok amikor valahol 5 percnel hosszabb varakozasra kenyszerulok. Ezekert a szolgaltatasokert nem a telefon keszenleti idejebol “fizetek”. Nincs aggodalom, hogy ha filmezek es a repulout vegere lemerul, akkor nem fognak tudni elerni ill. en sem fogok tudni hivni.
Az iPod melle vettem egy Blackberryt amellyel maximalisan elegedett vagyok mint telefon es email eszkoz! Mint telefon vagy mint uzenetkuldo eszkoz, minden reszlete tokeletesen atgondolva, kitalalva. Minden muvelet gordulekeny, mint ha minden menu tudna es elsore azt ajanlana fel amit epp csinalni akarok. Multimedias dolgokra meg nem hasznalom ugye, arra ott az iPod touch.
Evekig adtam vettem telefonokat, probaltam megfelelo megoldast talalni es most ezzel a komboval vegre boldog vagyok, egy nagy bejegyzes kipipalva a megoldando dolgok listajan!

jplush

Amugy a Blackberry szerver altal nyujtott “push email” szolgaltatas ossze sem hasonlithato az iPhone altal nyujtott 15 percenkent letoltom 3G-n keresztul dologgal! Az elobbinel SMS szinten kapjuk az emaileket, “ra lesznek tolva” egybol a telefonra.
Apropo ha mar SMS. Nem gondoljatok, hogy ez a kifejezes igy helytelen? Csak mert mindenki igy hasznalja. Holott ha jol tudom az SMS az a Short Message Service roviditese. Es ennek fuggvenyeben mi csak SM-ket kuldunk es fogadunk hisz nem az egesz szolgaltatast kuldjuk, hanem csak rovid uzeneteket. Vagy tevedek!?

tillmannr

@jplush: ezért is szimpatikusabb nekem az angol megfelelője, ők text-elnek egymásnak. Szerintem egy filmben sem hallottam, hogy “I’ll sms you” vagy hasonlók, mindig “I’ll text you”.
Persze ez így ige, az is lehet, hogy csak szleng, de akkor sem az sms-t használják. A iPhone-on az ikon alatt is text szerepel.

Aszfaltbetyár

jplush: bar a bb valoban mas vilag, mint az iphone, de sztem speciel tok mindegy, hogy a bes pusholja neked az emaileket vagy te allitod be a tetszoleges email kliensedet tetszolegesen rovid idonkenti level-ellenorzesre es letoltesre. igy is, ugy is megkapod, persze, hogy a bb kenyelmesebb, de elsosorban talan nem ettol.
fentiek eseteben felteszem, hogy az iphone is tamogatja a levelezokliens ilyen modon valo abuzalasat, vagyis a szerver ellenorzesek tetszoleges idozeiteset. ha nem, akkor az bizony szanalmas.
amugy meg sajnos a bb is megy az erintokepernyos buzulas iranyaba, lasd storm. hat, azt megnezem, aki teljes uzleti levelezest egy meretu kepernyon virtualis billentyuzettel el tud intezni. neked egyebkent milyen modell van, bold vagy storm esetleg, vagy valamelyik regebbi verzio?

a magyar nyelv orzoinek: emberek, szerintem ezt tullihegitek, csakugy, mint a kverti-kordhi-kwordi-kerdest. ez itt az internet, azon belul egy blog, azon belul egy jo reszben tech-it-internet dolgokkal foglalkozo blog. ezen a teruleten teljesen termeszetes tapasztalatom szerint, ha idovel az ember zsargonban, egyenesen argoban kezd beszelni. tegye a szivet a kezere az, aki meg nem hasznalt semmilyen hunglish kifejezest vagy anglicizmust a mondandojaban! na.
nem is beszelve arrol, hogy sok olyan eset van, amikor adott dologra egyszeruen nincs vagy nincs megfelelo magyar kifejezes, netalan amit elmondasz angol kifejezessel egy szoban, az magyarul 2 mondat. ez persze a koznapi nyelvben megint csak nem kene, hogy igy legyen es szerintem nincs is igy, de egy munkahelyi vagy ilyen kornyezetben elofordul es talan nem is kene ezert barkit maglyara kuldeni. bar engem az se zavar, ha valakit ez zavar.
egy friss elmeny egyebkent, bar nem szorosan ehhez tartozik, inkabb arra jo pelda, hogyan nem kene torekedni a magyarositasra, magyar szavak hasznalatara: interjun voltam, az allahirdetesben ez allt: “PMI, Prince2 szertifikacio elonyt jelent”. OMG!!! Na, ez a gaz, nem a heads up meg a kordhi. Mert ugye vagy minositest irna a nagyeszu hr-es, vagy certificationt, de ezt ne. Engem ez sokkal jobban idegesit.

Aszfaltbetyár

tillmannr: ez inkabb a ragadvanynev kategoria talan, regen, a pagerek koraban az “I’ll page you” ment. Mondjuk az teny, hogy egy angol/amerikai nem is erti az “SMS” kifejezest, de magyarok se a “text”-et. Igaz, itt meg van uzenet helyette 🙂

V B A

Nagyon jól összeszedted a dolgokat, jó a cikk.

Már 4 éve használok Palmokat (m515, TX és most egy Centro), igen nagy megelégedéssel. Már vártam azért, hogy valami újjal rukkoljanak elő, de telefon+PIM-re teljesen jó a Centro.

Tetszik nekem is a Pre, de azért van egy két gondom vele:

– ez a kártyás task manager elég vásári, igazából még nem értem, hogy mire jó, azon kívül, hogy meglehetősen lassan lehet ugrálni az app-ok között, eddig azt szerettem a Palm-okban, hogy GUI-szinten nem voltak animációk (TealOS néven egyébként megcsinálták már a webOS Launcher-t Palm OS-ra, természeten ez inkább egy skin, mint task manager)

– SD-kártya slot hiánya: erre nem tudok mit mondani, ultragáz, az őskövület Centro-m kezel 8GB-os kártyát, gyakorlatilag több zenét/doksit tudok rajta tartani mint egy Pre-n

– a TREO-k és a CENTRO azért jók, mert képernyőtapicskolás nélkül is meg lehet oldani velük mindent, a Pre-n nincsen hardveres telefon-felvevő/megszakító gomb és navi-gombok sincsenek, nyilván így szebb meg a képernyő is nagyobb lehet, de akármennyire fasza is a táccsos GUI, azért valódi gombokkal jobb dolgozni, szerintem

Amiről még nem sokat tudunk:
– szinkronizáció: a jelenlegi Palm OS összehasonlíthatatlanul gyorsabban és hibamentesen szinkronizál PC-n Outlokkal kábelen, Wi-Fin, BT-n (néhány hétig volt egy WinMO PDA-m, többek között az ActiveSync űzött vissza a Palm-hoz), reméljük a Pre is hasonlóan ügyesen tud majd szinkronizálni

– üzemidő: 1150 mAH aksit szánnak bele, hát a Centro-ban is az van, 3 órát lehet beszélni és ugye a Pre-ben még GPS, WI-FI meg nagysebességű mobilinternet is van, ami szerintem elég gyorsan le fogja szívni az akkut

Ami pedig fasza:

– QWERTY (sztem. akinek volt már QWERTY-s telefonja, annak már nem kell más)
– az app-ok integráltsága
– PIM app-ok
– alertek kezelése
– PALM telefon WI-FI-vel
– végre egy normális böngésző Palmon

iPhone-gyilkos pedig szerinem nem lesz, mivel nem dobogtatja meg az emberek szívét, nem egy túl szép és vonzó cucc. Én mondjuk az iPhone-tól idegenkedem igencsak. Egy napig használtam egy 3G-t, de valahogy nem kerültünk egy hullámhosszra.