Archive for June, 2009

Két hét múlva vásárolható az iGO My Way for iPhone

Sancho blogján adja közre az “iGO My Way for iPhone” release változatának rövid bemutatóját. Az Apple-nek be van már nyújtva a szoftver, mindösszesen a “szopásos” approval processen kell átesnie. Sancho azt írja, hogy a konkurens Navigon termékénél drágább lesz, az jelen pillanatban 95 dollárba kerül (kb 20 ezer forint) az amerikai store-ban. Szerintem 20 ezret megér egy ilyen szoftver, ráadásul legálisan, én az elsők között fogom megvásárolni és akkor mégsem veszek magamnak GPS-t.

Egy élő demó:

Érdemes megnézni a komplett posztot képekkel.

K: A blogban látható Bury feliratú autós kitet Magyarországon ki forgalmazza?

Push

eFivel beszélgettem telefonon (apróságokról), aztán szóba jött a push témakör kérdése. Konkrétan az iPhone tetheringről értekeztünk, meséltem neki, mennyire jól használhatóan működik, Apple stílusban két kattintással azonnal ONLINE megyünk, bárhol is vagyunk, csitti-fitti minden.

Aztán kissé elbizonytalanodva mondtam neki, hogy ha jól emlékszem kb. három éve volt olyan alkalom, amikor meló miatt lett volna szükségem erre a dologra. Akkor is megoldottam az SE telefonommal a kérdést (az már akkor is tudta ezt, hehe).

Viszont, és ez a lényeg, összeállt bennem a dolog: TÉNYLEG kell nekem az, hogy bárhonnan, bármikor elő tudjam venni a laptopomat és dolgozni tudjak? Vagy ha nem is melózni, de netezni, twitterelni, meg posztolni?

Hovatovább: a laptop valójában mit hozott az életünkbe, he?

Antal “AlieN” Gergely egyszer a házam előtt várakozott rám, nem túlzok, kb 5 percig várt (vagy legyen negyed óra), a régi türkiz Focusában ült, kényelmetlen helyzetében laptop felpattint, valamit gépészkedett. Megmaradt bennem a dolog.

De nem csak erről van szó: annak idején MENŐ volt a budin laptoppal ülni, élvezni az információ okozta süvítést. Ahogy a megabyteok rohannak az ember mellett, az igen! Aztán az iPhone-on csinálni ugyanezt, meg twitterkedni. Wifi! Air!

Ahogy idősödöm és a problémák meg a stressz egyre láthatóbban jelenik meg az életemben, egyre inkább a Winkler Róbert féle tanok felé kezdek húzni. Azok a tanok azt mondják: RÖHÖGJ ÉS BASSZÁL RÁ. Az információs folyam ugyanis inkább elvesz, mint hozzátesz.

Bede Márton a napokban készül összerakni a Tumblr “CoolListHungary” listát. Tumblr is megjelent egy újabb szűrhető csatornaként az életünkben. Mindenki like-ol és re-posztol. Faszságokat. Értelmetlen hülyeségeket. És ezeket is szűrjük. Feed Feed Feed hátán.

Most kicsit elkanyarodtam onnan, ahonnan kezdtem, de ezek mind összefüggnek a “push” jelenségében. Valójában ezekre az információkra NEM VAGYUNK kíváncsiak. Illetve nem ebben a tempóban. Maximum egy követhetőbb, élhetőbb rendszerben.

Voltam egyik rokonomnál Dunapatajon. Körbenéztem az irodában, dossziék mindenütt, igazi öregiskolás megoldások. Már van számítógépük, de egy központi email címük van. A rokonom (60-on túl) azt mondja, hogy tudnak emailezni is, de a kolléganő intézi. A fontosabb emaileket kinyomtatják és az asztalra teszik. Persze ez több sebből is vérzik (elvégre nyomtatni köcsögség, eleve), viszont volt egy nagyon fontos üzenete számomra: tartsuk kordában az információt.

Visszatérve: kell nekem a tethering?

Van olyan meló, ami nem várja meg, hogy az irodába visszaérjek? Vagy leüljek nyugiban?

Félre ne értsetek: a twitter, a blog, a tumblr, Bede Marci listája mind kurvára jó dolgok. Mindenre szükségünk van és minden jó valamire. Én csak azt mondom, hogy most értem el az egyedfejlődésem azon pontjára, amikor azt mondom: az információ habzsolás helyett inkább az információ struktúrált és kezelhető keretek közé szorítását szeretném elérni.

Például ha meló van, akkor nincs twitter meg tumblr. (Időelbaszás? Igen. Amikor középiskolában firkáltam a füzetet, mert nem érdekelt az irodalom, az volt ugyanilyen típusú tevékenység? Igen.)

Fókuszálni kell és nem kapkodni. A push olyan, mint a drop shadow. Megjelent az életünkben és mindenhonnan ez jön. Még nincs itt a konszolidáció, szerintem nem is lesz, és nekem meg kell találnom a saját konszolidációmat.

Függöny.

(szponzor) Indavideó pályázat

Az Indavideó, heti hirdetőnk, és a Generali a Biztonságért Alapítvány közös videópályázatot hirdet két témakörben: vagyonbiztonság és otthoni balesetek. A pályázaton a témában készített saját készítésű videókkal lehet indulni 2009. június 2-től július 14-ig (úgy a feltöltést, mind a szavazást illetően).

A két kategória összes videójából kiválasztott abszolút győztes egy Apple iMac számítógépet nyer (20 hüvelykes, 2,66 GHz-es modell). A fődíj mellett az egyes kategórákban 2-2 GoPro Digital Hero 5 akciókamerát kapnak a legjobb filmek feltöltői. Az ajándékokat az Index Video Zrt. biztosítja.

Pályázni Indavideóra feltöltött anyaggal lehet ezen az oldalon: http://palyazat.indavideo.hu/

A Plastik médiát ezen a héten az Indavideó támogatta függetlenségi céljainak elérésében. Köszönjük. (Augusztus két utolsó hete egyébként még eladó, a többit lekötötték komoly üzletemberek és üzletasszonyok.)

Legendary Kodiak

A posztunk címét attól a DVD-től kölcsönöztük, amit Kodiaknak küldtek a külföldi Counter Strike rajongói. Aki esetleg nem értené, miről van szó, annak javasolható, hogy tekintse meg háttéranyagnak az Index 10 éves szülinapján készített videónkat. Ennek a végén beszélgetünk Kodiakról, a neves Counter Strike játékosról. Már akkor elhatároztam, hogy bemegyek az Indexbe (sőt: Index Videó Zrt-be), és megismerkedek Kodiakkal. Ezt később meg is tettem, ott készült az alábbi videó:

Tumblr

Ha épp nincs új poszt itt (mint ahogy ma sincs), akkor még mindig lehet olvasgatni a Plastik tumblr feedjét, ahova most tettem ki ezt az imázst, ami érdekessége, hogy a kék és zöld szín ugyanaz. Aki nem hiszi, az a Photoshopper.

Most pedig magatokra hagylak benneteket, mert lemerült a maci, nekem még nem 7 órát bír, mint Orosz Péter új 13-as unibody-ja.

MMS 2009-ben érkezett az iPhone-ra

Winkler Róbertet, az autós újságírás kutyaütőjét kérdeztük (a Plastik média szerkesztője zöldben, az autós újságírás kutyaütője ezüstben, ami, fyi, másodikat jelent):

Winkler fartúró humoránál is érdekesebb a legalsó üzenet, ugyanis chat-en megkértem, hogy küldjön nekem egy válasz MMS-t (sőt, Ekkert is megkértem), de nem érkezett meg, pedig már vége a napnak lassan.

Mi lehet ez? Küldeni tudok, csak fogadni nem? Miért SÚJT ENGEM AZ ÖNMAGÁBA VISSZANYÚLÓ INFORMATIKAI VEKTOR?!

önök a hónap utolsó előtti iPhone posztját olvasták

További iPhone tesztek

Mert nem unjuk még!

Először is Dave Shea készített egy remek Flickr szettet, ahol bemutat néhány 3G S felvételt. Még akkor is, ha hozzátesszük, hogy iPhotóban kicsit kezelgette a képeket, igen impresszív fejlődés a régi kamerához képest, különösen az éjszakai módban!


ez meg itt egy közeli kép


ugyanennek egy részlete 100%-os nagyításban — itt már látszik persze sok minden, de ez továbbra is egy mobiltelefon!

További érdekességek. John Casasantáék (taptaptap.com) épp fejlesztenek egy új iPhone szoftvert és ennek kapcsán gyorsan összeraktak egy apró demót, amivel könnyedén meg lehet figyelni, mennyivel gyorsabb a 3D rendering a két vason. Persze gyorsan el kell azt is mondani, hogy amit a videón látunk, az nem így lesz egy az egyben, pusztán azt, hogy az ő teszt alkalmazásukban ilyen eredmény jött ki. Ettől függetlenül szép.


A 3G S-ben a GPU egy “PowerVR SGX”, ami láthatóan sokkal gyorsabb, mint a korábbi iPhone-ban található “PowerVR MBX Lite”.

Lássuk, mi van még! Az Apple oldalán megjelent egy nyers, rút táblázat arról, hogy az új fícsőrök melyike melyik telefonban érhető el. Ebből kiderül, hogy a 2G (eredeti) iPhone-ban nincs MMS:

További híreink. Kiderült, hogy az iPhone 3.0 spotlight-ja nem keres a contact notes mezőben. Így ha oda írunk fontos infókat, akkor azokat hiába is keresnénk, hihetetlen. Én személy szerint a “company” mezőbe írok extra értékeket (pl. “asztalos”), azokat indexeli.

iPhone 3G S és iPhone 3G összehasonlítás

John Gruber egy sor tesztet feltett a Flickr kontójára, ahol a régi és új iPhone sebességét demonstrálja. Ezekből csemegézünk most. Elsőként a bekapcsolási sebességeket vesszük szemügyre:


3G: 54 s — 3G S: 23 s

Safari scrollig sebesség:


nincs sakktáblázás!

Makrófotozás kevés fény mellett az új telefonnal:

Sötétben a videó is elég impresszív az új telefonon:

Ezek mellett érdemes még az AnandTech rövid tesztjét is áttúrni. Itt egy részletes hardver összehasonlítás:

Továbbá a megállapítások:

…the 3GS is actually able to render webpages slightly faster than the Pre in some cases. The overall performance advantage ends up being 11% in favor of the 3GS over the Pre.

(…)

While the old iPhone 3G was no slouch, the 3GS is anywhere from 13 – 42% faster in basic application load times. It’s the magic of a brand new CPU architecture.

Nekem az a szakvéleményem, hogy remek irányba fejlődött a hardver is az elmúlt egy évben. Kérdés persze az lesz, hogy mennyiért jutunk hozzá függetlenül, illetve mik lesznek a magyar csomagárak. Sajnos ha 180-200 ezerre jön ki, akkor nem engedhetjük majd meg magunknak, Fejes Balázs is megmondta!

Malmö, első nap

Feat. Sara Termén

3.0 kérdések

update 20090928: 3.1 szoftverrel tethering eltörik. Csak az MMS működik, tehát pányvázni nem tudunk. Szidjátok az AT&T-t.

MMS és tethering beállításokat CSAK a Pannonos és Vodás előfizetőknek kell megcsinálniuk! A Téseknek van minden!

1. MMS bekapcsolása iPhone 3.0 alatt

MMS — a Cellular Data (Settings – General – Network) alatt lehet beállítani az MMS opciókat.

Bazsó blogján van a részletes leírás egyelőre Pannon alá. Kis műtét kell hozzá (Mac és Win is leírva), de aki nem fél, az nyer. Ezzel a módszerrel Pannon alatt azonnal lesz MMS és Pányva is.

Másik: Beszmeken a Vodára úgy tűnik létezik könnyen állítható megoldás. FCsé írja:

mmsc: mms.vodafone.hu/servlets/mms
proxy: 080.244.097.002:8080
apn: mms.vodafone.net
user/pass: üres marad

2. Tethering (internet pányvázás)

Működik a Vodával, Pannonnal is. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan kell megcsinálni.

Válasz mhejjas beszmac:

Az iPhone böngészőjében megnyitod: http://www.iphone-notes.de/mobileconfig/ Itt ki tudod választani a szolgáltatót, aztán alul válaszd a download-ot. Letölti a telefonra, és rögtön fel is ajánlja a telepítést.

Magyar vodához még az alábbi kiegészítés dany82 beszmac:

nem a listából kell kiválasztani a HU Vodafone-t, mert annál rossz APN van megadva. A custom carriernél kell annyit megadni, hogy “Carrier”: Vodafone hu (vagy akármi) és az APN-nél standardnet.vodafone.net majd download és install.

3.0 — ahogy Bástya elvtárs megmondta, “egyébként tetszik”. Voice recorder a háttérben is felvesz, nagyon jó. Copypaste nagyon jó. Spotlight godfind. Híváslista kijelzés átdolgozás remekség. És az megvolt, hogy a notesban a törlés animációja sokkal gyorsabb lett? Nekem a landscape bevitel rohadtul nem hiányzott egyébként. Semmi extra a 3.0, aprónak tűnő finomítások, cizellálás. De jó minden, bassza meg, nagyon jó.

Új olasz független árak megvoltak?

Opera Unite

Az Operások szerint most érkezett el az idő, hogy mi magunk legyünk a kiszolgálók a világban. Érdekes koncepció.

Megjelent ma az Opera Unite, ami egészen röviden egy házi szerver megoldás mindenféle funkciókkal. Képeket, fileokat oszthatunk meg, chatelhetünk a segítségével, látogatók postiteket ragaszthatnak fel rá, elérhetjük az otthoni zenéinket — nagyjából ezzel lehetne jellemezni az ambíciózus vállalkozást. Persze akinek erre van szüksége, mármint kiszolgáló oldalon, Operát kell futtatnia hozzá. Illetve regisztrálnia egy újabb accountot (de talán ez a legkevesebb).

Nekem az első benyomásom ellentmondás volt ezzel kapcsolatban. Eleve a saját gépünkből egy netre kapcsolt, akár nyilvánosra engedélyezett, akár privát célra hagyott kiszolgálót csinálni nem szerencsés már csak a hacker-veszély miatt sem. De ott van annak is a kérdése, hogy ha éppen nem online a gépünk, akkor szart se ér az egész. Még nem láttam olyan kiszolgálót, ami annak megfelelően vált zöldről pirosra, hogy éppen a tulajdonosa merre lófrál a városban. Nem, ez butaság. Harmadrészt meg ugye nálunk nem akkora a sávszélesség felfelé, mint a norvégoknál.

Valószínűleg az operások az otthoni desktop gépekre szánják az Unite-ot. De akkor mi értelme van a böngészőségének? Láttunk már ilyet, mindenféle gépre telepíthető szolgáltatások formájában. Az összes cucc, amit kitaláltak, létezik már ilyen formában, aki el akarja érni a zenéit, meg tudja osztani más módon a library-jét.

Egyelőre nem látom az értelmét ennek az anti-cloud computing megközelítésnek. Nem tudom elképzelni, hogy én hogyan használnám, mi célt szolgálna.

Láthatóan az operásokat zavarják a nagytestvér szerverek. Engem érdekes módon nem zavar. Leszarom, hogy a Google mindent tud rólam. Legyen vele boldog! Ha írnak egy levelet, melyben megkérdik a pöcsöm méretét, át tudom küldeni a részletes Excel kimutatásomat, amibe általános iskolás korom óta vezetem. Ja, bocs, nem, hiszen már online dokumentum a felhőjükben. :) Nagy dolog.

A szenzitív adataimat meg úgyis 128 bites AES kódolású diszk imázsban tárolom.

Nem értem én az Operát, nem látom az innovációt. (Én eleve nem akarnék innoválni egy marginális böngészőre épülve.) Azt látom, hogy próbálkoznak. És az mindig jó dolog.

update: máris kiderült egy nagyon komoly dolog az Opera Unite-ról, ugyanis ez a tökéletes DC++ szerver. Csak a szolgáltatónak kell Opera Unite-ot futtatnia, a többiek azonnal jöhetnek csetelni, letölteni MKV-ket. Íme, itt megírom:

És percekkel később máris baráti diskurzus a twitterről:

Nem sokkal később dobisan megosztotta a V-TECH nevű mappáját, amin keresztül új tabban elkezdetm streamelni egy érzelmeset. És ment, működött minden. Nagyon kényelmes volt.

Mindezt Kris33 gépéről.

Apple iPhone 3G S kérdések és válaszok

A nagy sikerű tavalyi iPhone 3G KV után idén is megindítjuk az új iPhone modellre való beszerzési és egyéb információs kanyarunkat, amit rendszeresen frissítünk majd. A poszt permalinkje: http://plastik.hu/2009/06/14/iphone-3gs/

utolsó frissítés: 20090805

K: Miben több az új iPhone, mint régi?
V: Hardverben és szoftverben is eltér a régitől. Egy gyors összefoglaló ábra a főbb különbségekről (vizuális típusúaknak itt egy angol nyelvű remek összefoglaló):

Az Apple oldalán egy részletes táblázat is:

Az új telefon 400 helyett 600 Mhz-es processzorral, 128 helyett 256 mega RAM-mal (ez a belső memória mérete) és 16/32 gigás tárhellyel (gyakorlatilag ez a “merevlemez”) rendelkezik. Sokkal gyorsabban működik, a RAM bővítés nagyon kellett már. Új, jobb minőségű kamerát kapott, sötétben is jobb képeket csinál, autófókuszos (nincs benne ugyanakkor vaku). Magnetometer-es iránytű, hang alapú kommandírozás (angolosan kell ejteni a neveket és érzékeli őket), video felvételi és megosztási lehetőség, valamint a Nike+ futóchip jelfogó is van benne.

Egy részletes összehasonlító ábra az AnandTechről:

Itt pedig egy kevés fény mellett készített makró kép (bal oldalon a 3GS, jobbra a 3G):

További összehasonlításokat is válogattunk még a netről, ezeket meg lehet tekinteni különálló posztunkban.

E mellett készítettünk egy új posztot is néhány további iPhone 3GS képpel, illetve a 3D sebesség összehasonlítás is bele került, érdemes megnézni itt.

K: Milyen új funkciókat kapunk a 3.0 szoftverrel a 3G telefonhoz?
V: Komprehenszív, megpróbáljuk összefoglalni, helyreigazítás lehet és kell (írjatok!).

Voice Memos

A háttérben is futó alkalmazás segítségével egészen remek minőségben tudjuk diktafonként használni a telefonunkat. iTunes-en keresztül fel tudjuk szinkronizálni a felvett memóinkat teljes terjedelmükben. A felcsatlakoztatott telefon “Music” fülén iTunesban megjelenik az “Include voice memos” opció, amivel egy külön playlistbe érkeznek be a számok.

Az ujjunkkal böködhetjük viszont a képernyőt, ilyenkor a VU méter ugrál.

Cut, Copy, Paste

- A képernyő bármely részét lenyomva tartva / duplán kattintva megjelenik a “select/select all” menüpont, illetve fotók esetében a “copy” menü. Ez után kétfelé tágítható kijelölő csúszkát kapunk.
- Ha elrontunk valamit az eszköz megrázásával undózhatunk.
- A fotók esetében több képet is ki tudunk másolni. (Az options menüben a copy gombot kell kiválasztani.)
- Ha röviden tartjuk lenyomva egy szó közben a kijelölés részt, akkor automatikusan kijelöli a szó végéig. Ha mi csak szótöredéket akarunk jelölni, akkor időzzünk a kijelöléssel néhány másodpercet.
- Bugok: copypaste időnként zavaró, sokszor előjön, amikor az ember csak “nagyítózni” akar, illetve az üzenetek közül nem lehet kiválasztani részletet, csak az egészt. SMS-ben levő telefonszámot, vagy linket is szörnyen nehéz megkattintani, mivel állandóan SELECT-nek érzékeli az érintést. Egyszóval szövegzsonglőrködni kell vele.

Rendszer / navigáció

- Turn-by-Turn alapú navigációs lehetőség (eddig az Apple nem engedélyezte) — két gyártó szoftverét is megvásárolhatjuk, egyfelől itt a bevezető áron 95 dollárba kerülő MobileNavigator Europe (gyártó: NAVIGON AG), másrészt pedig megjelent augusztus elején az iGo my way változata is iPhone-ra. Ez utóbbiról részletesebben itt írunk.

- A-GPS pontosabb (állítólag +5%)
- A beépített térkép kezeli az irányokat is, ha mégegyszer megnyomjuk a lokáció gombot, berajzolja az irányt is (ezt csak 3GS-en értelemszerűen).
- Immáron iPod touch-osok is megkapják a 2.2-vel érkezett funkciókat (street view, walking directions, share location via email).

Teljes értékű YouTube

- Be lehet már jelentkezni a kontónkba.
- Meg lehet nézni a különféle feliratkozásokat, kedvenceket, saját videókat, historyt, playlisteket.
- Kommentálni és rate-elni lehet videókat.

Telefon

- A legutóbbi hívások listája immáron kijelez egyéb információkat is (pl. hívás időtartama, időpontja).

Kamera és fotók

- A kamera immáron apró thumbnailt mutat az előzőleg fotózott képről. Erre kattintva azonnal a fotók közé jutunk, ahol nézni és törölni is tudunk úgy, hogy nem is kell elhagynunk a kamera alkalmazást!
- Az apró thumbnail landscape módra váltva “rotozoomol” szintén, kellemes amigás effekt!
- A fotó opciók menü változott, új felület, bekerült a “copy” gomb.
- Egyszerre több képet is tudunk törölni.

App Store

- Az új alkalmazásokat csak a második oldaltól kezdi telepíteni. Később természetesen innen az első lapra is tudunk vinni alkalmazásokat.
- A screenshotok böngészésének módja megváltozott.

Üzenetek

- Az SMS alkalmazás “Messages” névre keresztelkedett.
- Az SMS-ek küldésének progress barja felkerült a címsorba és nem takarja le a képernyőt.
- Sending queue: új üzenet írására van lehetőség, miközben a háttérben küldi őket.
- Egy vagy több üzenetet is lehet továbbítani, vagy törölni.
- MMS küldési, fogadási és lejátszási lehetőség (kérdés, hogy 3G tudja-e az MMS videót fogadni?).
- vCard, képek (közvetlenül a Messages alkalmazásból!), audio fileok és Google Maps pozíciók küldésének lehetősége MMS-ben. Jól látjátok, MMS-ben. Tehát aki vCardot akar küldeni, annak aktiválnia kell az MMS funkciót, amennyiben Pannonos, vagy Vodás.
- Immáron szövegbevitelnél lehetőségünk nyílik speciális karakterek használatára is. Például a kötőjelet hosszan lenyomva feljön az em-dash, idézőjelnél pedig más speciális unicode billentyűk, nagyon klassz:

Ha így kiválasztottunk valamit, automatikusan visszakapjuk az ABC beviteli módot.

Mail, Contactok, Naptár, MobileMe

- A MobileMe web felületén van egy “Find My iPhone” gomb, amivel be lehet tájolni a készüléket, illetve speciális üzeneteket küldeni rá. (Használatához me.com előfizetés szükséges.)
- CalDAV Calendar, LDAP Contacts, iCalendar Subscription támogatás beépítve.
- “Load Remote Image” opció mailhez SPAM és sávszélesség miatt.
- Egy levéllel immáron több fotót is el tudunk küldeni.
- Levél üzeneteket immáron más alkalmazásokból is tudunk írni, amennyiben az alkalmazás írója erre lehetőséget biztosít.
- Ugyanúgy, mint a desktop mailben, itt is lehetőség van arra, hogy egy kijelölt szövegen nyomjunk reply-t. Ilyenkor a korábban kijelölt szövegből “quote” válik.

Safari

- Fejlődött a motor, immáron 97/100 az elért Acid3 pontszám. (Tehát újra: ez a Mobile Safari és nem a desktop változat!)
- JavaScript értelmező 3-16 szoros sebességnövekedést ígér.
- Settingsben új beállítások: AutoFill és Anti phising.
- Linkre hosszan kattintva az alábbi opciók jelennek meg: Open, Open in New Page és Copy.
- View subscriptions.
- A Mobile Safari immáron lekezeli a — nyilván még fejlettebb — EV (Extended Verification) biztonsági tanusítványokat. Ennek a jelölése a címsor tetején levő zöld vizuális szöveg:

Bluetooth/A2DP

- Bluetooth működik immáron az iPod Touch 2G-n.
- Full stereo BT audio az iPod Touch 2G és iPhone 3G-hez is.

iPod

- Megrázva véletlenszerű számot ad be.
- Spotlight iPod számok közt is keres.
- A számok közötti tekerés immáron más és más sebességgel is működik.
- Ha a bluetooth be van kapcsolva és párosított audio eszköz is jelen van, “Audio output” menü jelenik meg a “Now Playing” képernyőn és a Home gomb iPod kontrollja között.
- Csévélést iPodban több sebességgel hajthatjuk immáron végre: korábban csak tekergetni lehetett a csúszkát szám hallgatása közben. Viszont most, ha megérintjük a pozíció gombóct, akkor megjelenik egy kijelölés körülötte és apró felirat is. Ha ilyenkor csévélünk (mozgatjuk), akkor csak simán gyorsabban tekerget. Ha lefelé húzzuk az ujjunkat, akkor a “half speed”, “quarter speed” és “fine scrubbing” között váltogathatunk és olyan sebességgel csévélhetünk.

Podcast

- Még több információt látunk, pl. mennyi van belőle hátra.
- Fél, és dupla sebességgel is lehet hallgatni.
- 30 másodperces előrecsévélés gomb!
- El lehet küldeni emailben őket.

Nyelvek

- Új nyelvek (arab, görög, héber, indonéz, maláj, portugál, román viszont magyar nem — állítólag a magyar nyelv ügye az Apple-ön múlik).
- Magyar csak az iPod touch-okon választható, ott viszont van.
- 3GS telefonokon VoiceOver van magyar nyelven is. Vigyázat! Nem Voice Control, amivel angolul utasíthatjuk a telefont, hanem ő mond ki magyarul dolgokat. (Hogy miket, egyelőre nem tisztázott.)
- A magyar ékezetek pozíciói a hosszú lenyomva tartás után megváltoztak, immáron közvetlenül elérhetjük a magyar ékezeteket, nem kell a sor végére pörgetni (nagyon hiányzott!).

Fejlesztőknek való dolgok

- Push értesítések (kijelzi például a chat ikonon, ha jött új üzenet, így már majdnem olyan, mintha a háttérben futna az alkalmazás).
- Bluetooth szolgáltatások (iPod Touch 1G kivételével) ideértve az A2DP támogatást (iPhone 2G kivételével), LDAP, P2P, és Bonjour támogatás.
- Google Maps embeddelési lehetőség.
- Turn-by-turn navigáció értelemszerűen CoreLocationbe építve.
- A Dock Connectoron keresztül külső eszközök elérésének lehetősége.
- iPod zenék elérése.
- Kifelé menő audio és videó stream támogatás.
- Alkalmazáson belüli fizetési lehetőség (DLC!!).
- iTunes account beléptetési lehetőség.

Spotlight Search

- A spotlight a home menüből a balra mozgatással érhető el, vagy alapból a legelső menü képernyőn a “menü” gomb újbóli megnyomásával.
- Mail subjectben, iPod számok, kontaktok (viszont a kontaktokban nem minden mezőben — argh!), naptárbejegyzések és alkalmazáscímek között keres.
- Legutolsó keresés eredményét elmenti és ad opciót, hogy bizonyos találatokat ne jelenítsen meg a keresések között.

iTunes telefon

- iTunes accountot immáron a telefonon is létre lehet hozni.
- Ki lehet lépni iTunesből és belépni másik accounttal. (Ez például arra jó, ha van egy amerikai és magyar accountunk is.)
- Az iTunes account információ elérhető és szerkeszthető a telefonon keresztül is.

iTunes desktop

- A rögzített hangüzeneteket szinkronizálja a desktop géppel (Apple módra egy “Voice Memos” playlistbe kerülnek iTunesben).
- A backupokat immáron kódolhatjuk és passwörddel láthatjuk el.
- Internetezős modemként (“pányvázhatva”) használhatjuk (a T-sek alapból kapják, Vodások és Pannonosok némi hekkeléssel tudják elérni a pányvázást — erről részletesen itt írunk).
- A pányvázás automatikusan működik, ha USB-n keresztül iTunesbe dugjuk és a telefonon explicit módon bekapcsoltuk az internet tetheringet.
- Pányvázva a telefon teljes szolgáltatása elérhető.
- Windowson a telefon szabványos ethernet kapcsolatként látszódik.

Egyebek

- Azokon a wifi pontokon, ahol korábban külön meg kellett nyitni egy weblapot, hogy átdobjon a szolgáltató user/pass oldalára, immáron automatikusan jönnek a wifire csatlakozással. Nem szükséges külön átmenni Safariba és megnyitni az Index.hu-t. Egy példa:

- Az iPod Touch “Locate Me” pontosságán javítottak.
- 11 home képernyő a korábbi 9 helyett, amin 180 alkalmazást tárolhatunk az Apple sajátjait is ideértve.
- A gépelő képernyő és az App Store alkalmazás gyorsabb lett.
- A stopper óra immáron kijelzi az összes időt és az aktuális “lap”-ot is az alkalmazás jobb felső részében.
- Kapjuk a vízszintes szövegbeviteli lehetőséget az üzenetekben, mailben és notes alkalmazásban is.
- A Stocks és Contacts alkalmazások is forgathatók.
- Force quit: A home gomb helyett 3.0 alatt a sleep/wake gombot kell (jobb felső) hosszan lenyomva tartani, amíg meg nem jelenik a kikapcsoló piros csík. Ezután a home gombot kell megnyomni és kilövi az alkalmazást.
- A kurzor színe feketéről kékre változott.

K: Hogyan kell Pannon és Voda előfizetésekkel aktiválni az MMS és Tethering (pányva) funkciókat?
V: Van megoldás, erről ebben a posztunkban írunk, ide nem fogjuk frissíteni. T-Mobile felhasználóknak nem kell foglalkozniuk a kérdéssel, számukra minden van egyből.

- Százalékosan is lehet az elem töltöttségi állapotát nézni. Csak 3GS telefonokon működik (érthetetlen!), így lehet bekapcsolni: “Settings – General – Usage” és itt aktiválni a “Battery Percentage”-t.

K: Honnan érdemes beszerezni az új telefont?
V: Ár kérdése, kinek mi éri meg. Magyarországon 160 ezerért megvásárolható a 16 gigás (ha éppen lehet kapni), ehhez 20,600 forint a függetlenítés, tehát 180 ezer a független, garanciális telefon.

K: Mennyi az ára?
V: A T-Mobile árulja. Eredetileg itt szellőztettük meg az árakat. Idén a bevezetés sokkal egyszerűbb volt, mint tavaly, erről itt közvetítettünk.

K: Hogyan működik a “legális” függetlenítés?
V: A T-Mobile boltban vásárolni kell egy dominós telefont, majd kérni rá a “Hálózati korlátozás feloldása” csomagot 20,600 forintért.

Ez technikailag úgy működik, hogy az ügyfeles IMEI szám alapján felküldi az Apple-nek a telefon sorozatszámát, aki válaszul a szerveren bebillenti a megfelelő zászlót. Az alkalmazás egy Windowsos, Apple által szállított szoftver, “simlock” névre hallgat. Ezt az alkalmazást az ügyfelesek csak egy speciális jelszóval tudják elindítani.

Ha ez a része megvan, akkor általában ők, de mi is elvégezhetjük a továbbiakat. Otthon egyszerűen a telefonon kérni kell egy factory resetet és kész! Az iTunes szépen feltelepíti a legfrissebb szoftvert, aztán ő maga jelzi, hogy aktiválva van a telefon. Ezt a lépést többször nem szükséges elvégezni. A “hivatalos” leírás egyébként így néz ki:

K: Jailbreak? Unlock?
V: A dev team megjelentetett egy redsn0w nevű alkalmazást, ami jelenleg minden telefont megeszik. Gyakorlatilag azt elég lefuttatni és jailbreakeli a telefont, ami telepíti többek közt a Cydiát is. Ebből telepíthető az ultrasn0w nevű, ami feltöri a telefonunkat. Elmondások szerint az egész 15 perc alatt megvan.

Szeretnénk megjegyezni, hogy mi magunk nem próbáltuk a jailbreaket és függetlenítést. Sajnos ez eléggé szakmai dolog és inkább érdemes hozzáértőre bízni, esetleg elvinni valamelyik mobil boltba, nehogy elbarmoljuk a készülékünket.

Aki kísérletezik a telefonjával, az annak minden felelőssége mellett teszi azt.

K: Józsi, szerinted vegyek?
V: Akinek ez lesz az első iPhone-ja, mindenképp szerezzen 3GS-t. Érdemes elszegődni a T-hez is, egyáltalán nem kellemetlen a csomagár és tethering-barát. Akinek céges kártyával kötve van a keze, annak bizony legalább 180 rugóba kerül majd a telefon — ez pénztárca kérdése. Akit ennyire nem érdekel a sebesség, viszont szeretne szifonozni, az bátran ugorjon bele a 3G-be. A 3GS hűség nélkül drága, prémium jószág.

Chrono Trigger DS

Megvásároltam a Chrono Trigger DS remake-et néhány héttel ezelőtt. Az igazság az, hogy nem először kaptam kedvet hozzá, korábban ZSNES emulátorral már játszottam vele. A közvélemények szerint ez volt az egyik kiemelkedő japán RPG 1995-ben. Zsanra definiáló, ha úgy tetszik.

Én egyébként a folytatásával, a Chrono Crossal ismerkedtem meg először PlayStation platformon 2000-ben. John Romero azt írta róla, hogy “mindent tud, amit egy ilyen játéktól elvárok és még sokkal többet!” Hosszan játszottam vele, az már 3D volt ugyanis, de nem jutottam persze el a végéig.


képernyőfotó a Chrono Crossból

Ezt követően nyomtam a Triggert emulátorral. Ezt csak azért tudom ennyire biztosan mondani, mert most, amikor a remake-et kezembe vettem, egy-két helyszín beugrott még.

Maga a DS port nem sokban tér el az eredetitől. Valamiért azt vártam, hogy jelentősen más lesz, persze ez nincs így. Van ugyan az alsó részen mini-térkép (komplexebb labirintusokban látni hasznát), a billetnyűzet kiosztást remappelték, átneveztek benne ezt-azt, de maga a játék pontosan ugyanolyan, mint 14 évvel ezelőtt: aranyos, de fázishiányos sprite-ok, idióta képernyőmozgás, időszakos gameplay értelmezhetetlenség.

Annak idején még más volt a játékcsinálás. Ma már az van, hogy health pack-eket sem kell felvenni a pályán, elég a küzdelmet valahogy túlélni, aztán “öngyógyul” a csávó. Ilyen például a Gears of War, meg az Uncharted is (noha azok nem JRPG-k). Manapság minden sokkal könnyebb, mint annak idején volt.


egy tipikus gameplay jelenet — figyeljük meg a képernyő bal oldalán levő idióta élőlényt

A Triggerben például abban az esetben, ha újra meglátogatunk pályákat, jórészt ugyanúgy le kell gyakni a szörnyeket. Elég unalmas abban az esetben, ha éppen elakadtunk valahol és keressük a továbbhaladási irányt. Másrészt az elakadás: nem sokszor, de előfordul, hogy az ember nem tudja, hogy akkor merre tovább. Semmi clue nincs ilyenkor, egyszerűen újra és újra végig kell mindenkivel beszélni, minden képernyőt újra megvizsgálni. A játék elején még csak-csak megteszi az ember, de ahogy bonyolódik a sztori és nyílnak meg újabb részek, kellően frusztráló tud lenni.

Egyszóval nem modern játék. Ennek ellenére izgalmas elkezdeni és beletenni az első 10 órát. Ez után viszont valahogy kifulladt nálam a dolog, a kezdeti érdekes és megkapó (!) sztori után elindult valamiféle értelmezhetetlenség. Pedig nagyon odavoltam érte: roppantul tetszett a történetmesélésnek ez a fajtája. Nem tudom miért, de most eljutottam egy részre, ahol bossfight bossfight hátán és innen már nem az a típusú nyugis játék, ami az első felében volt.

Az elején ugyanis még sokkal egyszerűbb, kedvelhetőbb darab, míg a végén átcsap a komplexbe, összeáll minden, kinyílik a sztori és a harcrendszer, onnantól már kísérletezni kell: melyik ellenfélen mit kell használni, kit vigyünk a partiból, mivel próbáljuk leverni. Nekem ehhez nincs kedvem. Én menni szeretek előre, ütni, XP-t zsákolni, cuccokat vásárolni.


nagyjából itt tartok most

Ez utóbbi aspektusában is olcsónak éreztem a Triggert. Néhány helyen van csak vásárlási pont, viszonylag kevés cuccot lehet beszerezni, a többit a dungeonban lehet lootolni. Tudom, hogy 14 éves játék, de akkor is. Másrészt a karakterek grafikáján nem látszódik a fejlesztett gear: ugyanúgy néznek ki. Kár.

A játékot egyébként portolták PlayStationre is 1999-ben közvetlenül a Cross előtt, ugyanaz volt itt is a játék, de anime cutscene-t kapott egyes kulcsrészeknél. Ezt is kapjuk egyébként a DS porttal, nem rossz.

Szóval tudom, hogy velem van a hiba, de nekem indokolatlanná vált a játék egy idő után. Még nem értem a végére, de valahol út közben elvesztettem a motivációmat folytatni. Láthatja mindenki, hogy most is posztolok, ahelyett, hogy nyomkodnék.

E helyütt szeretném megjegyezni, hogy az iPhone touchscreenje alkalmatlan platformer / JRPG játékra. Ha lesz hozzá arcade controller, más lesz a helyzet, de jelen formában nem lehet őket megfelelően élvezni. Gépelni jó, szeretem, de játszani klasszikus játékokkal egyszerűen gyökér és kész.

A végére egy kis community dolog: néhány feltűnően naív illető elkezdte megcsinálni a Chrono Trigger Resurrectiont. Hobbiprojektént. Korszerű 3D grafika, zene, modellek. Íme az intrója:

Sajnos a Square-Enix ügyvédei azonnal lekapcsolták a projektet. Semmi meglepő a naivitáson kívül.

Monkey Island CGA

Credo örvendeztetett meg ezzel a linkkel, ami mögött a Monkey Island CGA változatának orosz nyelvű, CGA vezérlőkre konvertált / átrajzolt portját találhatjuk. A játék .exe letölthető innen, én magam nem próbáltam.

Döbbenet és hihetetlen, innen már csak egy lépés és eljutunk minden álmok legnagyobbikához, azaz a Monkey Island Commodore 64 változatához. Bár, azt hiszem azt is “elkezdték” már jótét lelkek fejleszteni arra a platformra.

Pixel témában további posztok is várhatók, addig is egy kis csemege:

Kell-e mondani, hogy a bal felső kép C64? :)

Jó hétvégét fátterok mindenkinek!

update: amint kiderült, a játék eredetije tartalmazta a CGA módot, tehát a fenti csak egy “ciril betűs portja” a játéknak. Ettől függetlenül van pixel-értéke a posztnak! :)

Íme a CGA változat internal speakeren:

Apple termékbejelentések 2009 június

Rövid összefoglalóm következik a hétfői keynote után:

1. Új laptopok!

Meglepetésként az Apple frissítette az összes hordozható modelljét a héten.

A fehér megmaradt korszerűsített “öcsi” laptopnak, gyakorlatilag a belépő modell, kinti áron a 2 kilós árszintre pozícionálva. 2g RAM, 160g diszk, 2ghz C2D proci, 9400 GPU — teljesen jó választás azoknak, akiket nem érdekel a “pró-ság”.

Jelentőset finomítottak viszont az “unibody” gépeiken: immáron minden unibody, aluházas gép “pro” besorolást kapott. A 13-asban is erősebb proci, SD kártyaolvasó (!), multitouch trackpad, LED display, billentyű háttérvilágítás, illetve visszahozott FW800-as port. A 15 és 17-es modellekben (illetve az airben) látványos változás nincsen, hacsak nem soroljuk ide a 15-ösök SD kártyaolvasóját (amit, FYI, a 17-es modellben nem kapunk, ott ExpressCard/34 slot van helyette!), picit jobb komponensek, némiképp “versenyképesebb” ár.

Én nagyon örülök a változásnak. Tisztább, átgondoltabb, világosabb, verőfényes koncepció. A FireWire visszahozást és az SD kártyaolvasót nem értem. Előbbire Karotta nagyon helyesen “gyurcsányista politikának” címkézte a döntést (ide sorolható még a Safari4 visszarendezett tab-ja is!), utóbbi esetében én pedig azt kérdem: jó-jó, de akkor hol marad az ujjlenyomat olvasó?

Nekem sajnos még nem áll a zászló laptop esetén (jelen megtakarítási ütememmel egy év múlva fog), de ismerőseim közül Greg és OP is most fognak venni maguknak, nem kis mértékben a “hírek” hatására.

2. Snow Leopard!

A Leopardról volt szó, végre megkaptuk az infókat, szeptemberben jön a nagycica. Az Apple eleve megmondta, hogy senki ne is számítson revolúcióra, mindössze a Leót fogják kikupálni. Egy méltó árazási sémát is adtak hozzá, nekünk, akik megvették a dobozos leót, mintegy 6-8 ezer forint lesz a legális upgrade. Baráti.

Viszont nem lesz már PPC támogatás, rossz nyelvek szerint ennek köszönhető, hogy 6 gigával kisebb lesz a telepítés utáni OS méret. Sajnos ez igazi Apple módi: aki Power PC kódot akar, az ne akarjon Snow Leopardot magának. Ebben van jó is és rossz is.

Kezdem ez utóbbival: fds például elgondolkodhat rajta, hogy utolsó PPC iMac-ével mit kezd. Nem is most, de mondjuk egy év múlva. Vagy két év múlva. Sajnos igen, el kell majd dobálni. A jó talán az lehet, hogy haladni kell a korral. A Microsoft soha nem lenne képes egy ilyen lépésre: túlságosan remegnek a tökeik a gatyában. Hosszú távon az Apple stratégiája a nyerő. Ők ugyanis ki mernek állni a színpadra és azt mondani: “picsába mostmár a régi szeméttel.” A Microsoft erre képtelen. Náluk az lett volna, ha anno a Vista teljesen új OS lesz, a Windows XP pedig emulációval futott volna. Ehelyett még a Win7-ben is ott tartanak, hogy tologatják maguk előtt a registryt, meg a DLL-eket. Meh.

Az Apple progresszíven, de kicsit lomhán halad előre. A Snow Leó dolgait átbogarászva láthatjuk, hogy semmi gyökeres változás nincs. Újraírták a Findert és a QuickTime-ot, optimalizálták a PDF-et, az OS legtöbb alkalmazása immáron 64 bites lesz (ezt egyébként a Leóról is nagy csinnadrattával bejelentették ám!), megjavítottak apróságokat. Semmi drámai, semmi forradalmi (például egy 3D fizikával rendelkező desktop metafóra).

Nagyon örülök a további optimalizációknak, gyorsulásoknak. Shutdown, wake, lefinomított dock és stacks. Jóság lesz minden, evolúciós jóság. Minden gyorsul, minden fejlődik, ráadásul a Safari 4-et már hétfőn megkaptuk, yes!

Elgondolkodtat, hogy mi tartott a fejlesztésen KETTŐ évig? 2007 októberében jelent meg ugyanis a leó, az utód pontosan kettő év múlva követi. Kicsit sokallom ezt az időt, bár én mindent megértek. Szeptemberben meglátjuk.

A branding miért maradt ez a leós lila auróra köd? Miért nem valami “snow” (értsd: szürke, szürkés, leós-pöttyös) triviális lett? Túl szürkének érzik? Én meg ezt túl unalmasnak.

3. Új szifony!

Március végén már tippelgettem, mi lesz az új iPhone-ban, nagy meglepetésre a tényként kezelt gondolatok be is jöttek (egészen addig, hogy a Nike+ chip és szoftver is benne lesz). Véletlen? :)

Jön tehát az iPhone 3GS (speed) iPhone nyáron. Fekete és fehér, ugyanolyan, mint a mostani, de 16/32G háttérkapacitással és dupla akkora rammal, mint most. Magyarországon júliusban, a pontos részletek egyelőre nem ismertek (csomagok, árak). Illetve egy dolog mégis: nem lesz magyar nyelv benne. Ezt illetően nem vált be a jóslatom, azt mondtam ugyanis, hogy ehhez a modellhez már kapni fogjuk a magyar nyelvet a frissítéssel. Hát nem kapjuk. A Microsoftnál eddigre már kirúgtak volna néhány embert, ebben biztos vagyok.

Lesz viszont digitális iránytű, ami a Google Maps nézetben második gombnyomásra megmutatja, merre nézünk (klassz!), turn-alapú navigáció (benne: offline navigációjú szoftverek, hajrá TomTom és iGo!), új, állítható fókuszú 3 megapixeles kamera, amivel érintésre élesíthetjük a képet, sötétben, alacsony fényviszonyok közt is “normális” képet készít majd (ez a mostaninak nagy hiányossága ám!), illetve képes lesz videót is rögzíteni 640×480 VGA módban 30fps-sel (szerkesztőségünk látott már belőle mintát, tényleg jó lesz!).

Szintén jól jeleztem előre: a 2G és 3G készülékek sajnos nem kapnak videót, voice dialinget, iránytűt és Nike+ chipet (értelemszerűen), csak az “apróságokat”. Copy-paste, MMS, Internet pányvázás (ha jól tudom, Magyarországon mindhárom szolgáltatóval működni fog), vCard küldés-fogadás, egyéb dolgok, amiket januárban már végighallgattunk. Ettől függetlenül szép dolog, hogy fejlődik az OS, még ha két év kellett is neki.

Összességében

Én elégedett vagyok a felhozatallal. Nekem a laptop egyelőre nem létkérdés, bár Karottával egyet tudok érteni abban, hogy az Apple sajnos korbácsolja az early adoptereket. Ami izgat, az az új szifon. Csókolom, jelentkező vagyok egy fekete 16 gigásra. Egyszerűen gyorsabb, szebb, jobb — dugnám.

Érdekes módon az Apple mindig konstans módon ébren tud tartani.

Egyébként, nem tudom megfigyeltétek-e de, egy fantasztikus korban élünk.

Függöny.

PLASTIKNATION Apple WWDC keynote

Hétfő este az Index videó szerkesztőségében Bazsó Gáborral végigszakkommentáltuk a 2009-es Apple WWDC 2 órás keynote-ját. A műsort kivételesen teljes terjedelmében letölthetővé tesszük. Sajnos az első felvétel elején még nem történik kb 20 percig sok minden, onnan érdemes követni, ahol Karotta is beül.

Én holnap munka ügyben külföldre utazom két napra (net kérdéses), így az írásos összefoglalóm később következik majd egy külön posztban. A műsor szerintem jobban sikerült ezúttal, a téma is érdekesebb volt, a csúcson majdnem 380 szimultán nézőnk volt, ezen a képen a 374-es csúcsot kattogtam le (eddigi rekord):

Sajnos pont errefelé értük el az Indavideó két órás technikai limitjét, így újra kellett építenünk a nézőket utána, ezért két részletben van csak a videó az ugrás után.

Read the rest of this entry »

Roland Garros 2009 mens final


Roger Federer – Robin Söderling 6–1, 7–6(1), 6–4 — csak azt tudnám, hogyan tudták lefotózni őket egymáshoz ilyen közel!!

Roger Federer megcsinálta élete 14. Grand Slam győzelmét is, ezáltal fellépett Pete Sampras mellé a dobogóra, akinek szintén 14 slamje volt. Sampras ugyanakkor soha nem nyert Párizsban. Az utolsó férfi Roger Federer előtt, aki képes volt nyerni mind a négy slam-en (career grand slam), André Agassi volt, aki most Federerrel együtt állt a tribünön az addigra már jelentősen zuhogó esőben.

A mérkőzés második szettje volt valamiféle érdekesség tenisz oldalról, az elsőben Söderling nagyon ideges volt, gondolom a súly miatt. A tiebreakben viszont semmi jelentős meglepetés, Roger egyetlen (1) pontot adott neki. A harmadikban lehetett még izgulni, de csak azon, hogy mikor lesz már vége. Egyéb izgalmak: a második szett elején a közönségből valami csávó rohant a pályára és próbált meg egy kalapot (!) Roger fejébe húzni. Eltelt bizony kis idő, mire a biztonságiak megfogták a faszit.

A meccset Georgiev “Georgo” Viktorral és Holanddal hármasban végigszakkommentáltuk, ezt az ugrás után újra megtekintheti a kedves olvasó.

Read the rest of this entry »

Mini (Pauler utca, I. ker)

Ennek a 2009 januárban megnyitott étteremnek az önmeghatározása: running bar. A “szalagos” sushi bárok mintájára akarták megcsinálni (bár nem az), ahol középen gurul egy szalag, rajta apró tál ételek (érted, MINI!), kinek mi szottyan, leveszi. Ez a koncepció engem önmagában nem érdekelt volna sose. Bár az is igaz, hogy még nem gondoltam bele igazán, pedig jobban megnézve lehet ezt jól is csinálni. Van a megoldásban valami, amitől azt hittem, hogy ez típusú “gyors” étkeztetés ellentmond annak, amit én keresek egy étteremben.

A Minibe egészen konkrétan futva jutottunk el a héten Lindával, mert kitaláltam, hogy elfutunk otthonról Kianekékig a Vár alá, a Logodi végébe. Útközben érintettük a Vérmező melletti Déryné nevű éttermet, amit kocsiból már sokszor láttam, de még sose mertem bemenni. (Szerintem keverem valamivel, ez mostmár biztos.) A Déryné mellett foglal helyet a Mini, nem is véletlenül: ugyanaz a tulajdonos, csak a koncepció más. Arról van szó ugyanis, hogy a Dérynébe inkább az idősebb, nyugisabb, öregesebb korosztályt látják vendégül, míg a Minibe inkább a fiatalabb, posh-ilag relevánsabb, lazább embereket várják, akik buli előtt itt vacsoráznak, koktélozgatnak, eszegetnek JÓT akár hajnali háromig. Erre állítólag azért volt szükség, mert a Déryné közönségének egy része igényelte a dolgot. Or so the story goes…

Ebből az egészből az a lényeg, hogy futás közben kiszúrtuk, milyen kellemes a környezet (fák, kedves apró kis terasz). Első adandó alkalommal elmentünk. Az adandó alkalmat az jelentette, hogy Linda, és a budapesten élő svéd Facebook Robin Söderling emlékcsapat kibérelt egy ROXY techno fújásra abszolút alkalmas, ún. “Barbi buszt”, amivel péntek este két teljes órát lófráltunk a városban. A parti előtt rövid vacsora gyanánt javasoltam, hogy nézzük meg a Minit.

Kényelmes, kellemes, nyári hely. A budai belvárosban, ám mégsem annak forgalmas részén. A pincérek többen vannak, előzékenyek, közlékenyek, mozgékonyak. (Egyiküket megismertem, a Kyotóból jött át.) Segítettek értelmezni az étlapot is, mert, mint kiderült, az étlapon nincsenek meg az ételek leírásai — büszkén hirdetik is cirádás betűkkel, hogy ami volt a piacon, abból főznek (hohó!). Bal oldalon pusztán a koktélok leírásai (2 rugó / koktél — nem kóstoltam, de profinak tűnt minden), jobb oldalon pedig a színkodolás.

A Miniben ugyanis minden tányér kap egy kis pöttyöt, amilyen színű, annyit kell a tányérért fizetni. 150 forinttól 1250 forintig terjed a skála, a legdrágább a fekete szín, ezek a főételek. A pincér készségesen hordja a tálcákat, ezen mindenféle ételek elkészítve. Előétel, leves, főétel, desszert sorrendben szépen kihozza, akinek van kedve, emel. A leveseket előre főzik, a főételek frissen készülnek.

Egy tálcán például kihoztak nekünk hat előételt, a másikon pedig négy különböző főételt. Megkérdeztem, mi történik, ha elkészítik frissen a főételt, én viszont nem vágyakozom egyikre sem. “Ebben az esetben az étterem bebukta” — jött a válasz. Mi ugyanakkor nem letörni, hanem éppen ellenkezőleg, támogatni akartuk a Minit. Három főételt is levettünk és fogyasztottuk nagy élvezettel.


előételek — a képek telefonnal készültek, elnézést a minőségükért


főételek


desszertek

A Miniben ugyanis jó a konyha. Kis adagokban érkeznek a finomságok, de az alapanyag példás, az elkészítés könnyed és egyszerű. Scampis Caesar saláta, Szt. Jakab kagyló főétel (RETTENET FINOM), Sertésszűz filé, Vörös durbincs egy kis salátával, Brownie, Sacher torta sorrendben fogyasztottunk. Három limonádét ittunk hozzá, szőlős-bodzás kivitelben, friss, harmatos, zamatos. Minden étel hibátan, egyedül a brownie volt öreg és száraz. A Sacher viszont nedves, mellette finom, apró narancsgerezdek és reszelt, beáztatott narancshéj. Elöntött a gyönyör.

Kedves ízelítőtálak, aki többet falna, többet kér a pincértől. A benti részen lehet szalagról is levenni, ezt nem próbáltuk, csak ültünk a teraszon és élveztük a kellemest.

A Mini kínál üzleti ebédet is 1190 forintért, ennek a zöldspárgás – sonkás – aszalt paradicsomos előételét kóstoltam. A számla nem tartalmazza a szervízdíjat — újabb jó pont nálam. Ketten együtt jattal 9 ezer forintot fizettünk. Érezhetően a kategória alá árazták magukat.

Szörnyen jó élményekkel távoztunk a Miniből. Azonnal ajánlható.

Mini
Pauler utca 6.
(1) 225 3794

update 20090624: Kovács Kristóf tulajdonos is bekommentelt hozzánk, sőt, követi is a szálat, tehát lehet neki címezni nálunk is nyugodtan.

(szponzor) Fotexnet Express

Heti hirdetőnk ismét a Fotexnet Express, a Webáruház “csináld magad”. Hosted szolgáltatás, ahol havonta kis összegért (10 ezer / hó) lehet online webboltunk telepítés nélkül. Ha valaki online boltban gondolkodik, mindenképpen érdemes megnéznie a Fotexnet online bolthálózatát is kiszolgáló termékét a Fotexnet Expresst. Magyar fejlesztők magyar piacra készítették, tehát az itthon specifikus dolgok egészen biztosan benne vannak, számlát adnak, supportálnak, elérhetők az irodában stb.

A Plastik médiát ezen a héten a Fotexnet Express támogatta. Köszönjük.

Egy kis malac …

Nem ismeretlen az iPod / iPhone speaker kategória, manapság a kazettásmagnó helyett ilyeneket vásárol minden épeszű ember. Csak rátolja az iPodot és máris mehet a házibuli. Ezt a rést annak idején az Apple is felismerte az iPod hifivel (amit kb egy évig árusított, majd érthetetlenül kivont a forgalomból).

Teltek-múltak az évek, a kategória teljes mértékben megjelent a piacon. Jól emlékszem: Cserjés Péternél voltam házibuliban, ahol büszkén mutogatta az iPod hifire hasonlító fekete dobozt. Azt mondta, 80 euróért (kb 23 ezer forint) vette leárazva. Arról nyomtuk a zenét aznap este. Nem kellett bonyolult eszközöket, hangládákat a kocsiba pakolni, megvolt a kis egység, iPod amúgy is van már minden háztartásban, indulhattak a jéger körök (és ellen-jégerek).

Manapság az iPod kihangosító olyan, mint az USB meghajtó: ahány ház, annyi szobás.

Karácsonykor keresgéletem valami hasonló dolgot Lindának, aztán én is megvettem egy feketét, mint Cserjés. Viszont nem szeretjük, lelketlen. Szerencsétlen egymagában szomorkodik, míg be nem dugjuk. Viszonylag nagy is, nehéz is, szemét is.

Erre fel Handráséknál a héten megjelent a boltban az iDisznó: kicsi, aranyos, iPod / iPhone lejátszó. Így dagonyázik a nappaliban:


… röff – röff – röff

Apró, nem nehéz, vicces és csajos. Én magamnak nem ezt a típust vásároltam volna, de Lindának nagyon bejött. Olyannyira, hogy amikor otthon kicsomagoltam, sikítozni kezdett. Ezt a jelenetet most megpróbálom bemutatni, bár célszerűnek érzem megjegyezni, hogy a következő videó olcsó replika ahhoz képest, ami a valóságban történt:

Persze nem lenne a nevem Backstage Józsi, ha nem készítettem volna el a videó backstage változatát Koboltyúval:


a macska rendben van egyébként

A disznóhoz kapunk egy sor műanyag betétet, amivel gyakorlatilag minden iPod és iPhone (a shuffle kivételével) használhatóvá válik. Nekem ugyanakkor nem is annyira iPodnál, mint inkább a laptopomnál vált be a malac. Egy sima audiokábellel ugyanis azonnal remek hangosításban szól otthon a zene. (Nincs még nincs házimozim, illetve házi hangosításom.) Egyetlen bajom van, mégpedig az, hogy ilyenkor általában a laptop egyik oldaláról hallom a hangot, ti. ahol a disznó túr, nem pedig két oldalról.

A malaccal semmi gond nincs egyébként, a fülein lehet a hangerőt szabályozni, egyikkel fel, másikkal le, a méretéhez képest meglepően jól szól, bár nem tartom magam túl nagy szakértőnek a kérdésben. Annyit viszont kijelenthetek, hogy a laptop hangszóróinál sokkal szebb és hangosabb, kerekebb hangra képes. A hangerőt is lehet adagolni neki, bár házibuliban még nem próbáltam (viszont azt hiszem arra a hangerőre nem képes egy ekkora kis malac).

Otthoni lejátszónak, hangfalnak, egyszerű eszköznek remek. Nagyon várom ugyanakkor az eszköz következő generációját, ami wifin keresztül tudja majd szívni az iTunes megosztott librarymet. Az volna az igazán pásszentos.

Bevezető áron bruttó 20 ezerért elvihető Handráséktól (xms.hu — a címlapon levő disznó jól kinéző banner trn keze munkája scratch Photoshopból!), most van neki készleten. Handrás egyébként annyira gurul most ezen a Canon 5D/HD/glidecam videó kérdésen, hogy készített is egy disznósat. Azt hiszem nem lövöm le a poént, ha elmondom, hogy kiszúrt valami “csapó” alkalmazást az App Store-ból és ezt indokolatlanul sokszor szerepelteti benne, hehe:


Handrás és az ő malaca

Roland Garros 2009

Robin Söderling SWE (23)
vs.
Fernando Gonzalez CHI (12)

Juan Martin Del Potro ARG (5)
vs.
Roger Federer SUI (2)

Ez az elődöntő sorrendje. A férfi egyes elődöntőket pénteken fogják játszani, vasárnap lesz a döntő. Reménykedem, mondom reménykedem egy Söderling – Federer találkozóban. Egyébként Del Potro a világranglistán jelenleg az ötödik, remekül üt. (A fenti részen a zárójelben levő szám nem feltétlenül jelenti ezt, aki esetleg most kapcsolódna be a teniszvilágba. Az a szám a “seed”, vagyis “hanyadik helyen kiemelt”, vagyis gyakorlatilag az, hogy a táblán hova rakják. Ennek az az értelme, röviden, hogy Nadal és Federer csak a döntőben találkozhasson egymással. De ezt most nem akarom taglalni.)

Nézzük meg a döntő variációit!

1. Söderling – Del Potro — broáf!
2. Söderling – Federer — legkedvencem
3. Gonzalez – Del Potro — broáf!
4. Gonzalez – Federer — második legkedvencem

Elfogult vagyok Federerrel kapcsolatban. Láttam 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is a Garros teljesítményét (sőt, 2005-ben is, amikor Rafa pattintotta az elődöntőben, illetve 2004-ben, amikor Guga pakolta le 6-4, 6-4, 6-4-re — lehet-e elfelejteni a csodálatos Gustavót, illetve 2003-ban, amikor az első körben ment haza, hehe). Tehát az utolsó három évben a Bikával döntőzött, mindhárom évben a Bika győzedelmeskedett. Idén Söderling verte le a Bikát, tehát logikusan neki kell Federerrel játszania és Federernek a dolog tranzitív tulajdonságából fakadóan meg kell mutatnia a Bikának, hogy ki a főnök. Tehát mégegyszer: Söderling üti Bikát, Federer üti Söderlinget, amiből az következik, hogy Federer jobb a Bikánál.

Egyszóval Federernek meg kell csinálnia idén a Garrost. Be kell vennie a trófeát, sírnia kell a tribünön. Söderlingnek nagyon jó kanyarja volt ezen a tornán, ne akarjon még ekkorát harapni a tortából. Lesz még rá alkalma. A Bika távol maradt, néhány jó teniszező ott van a maradék háromban, de most van itt a lehetőség szakítani a történelemkönyvek lapjaiból. És azt is megmondom miért: mert Roger Federer egy arisztokrata, úgy stílusban, mint agyban. Nem pedig ilyen célra-nevelt sport-köcsög, akik három szót nem bír kiejteni a száján.

Elindult a HVG Goldenblog! (benne: twitter verseny)

Idén is lesz Goldenblog, május 29 óta lehet leadni a nevezéseket a “mainstream” kategóriában. A Goldenblog rendszere a következő: Mainstream, Gasztroblog, Kulturális blog, IT blog, Szórakozás blog, Tanácsadó blog, Hírblog, Fotóblog, Helyi.érték, Komplex blog kategóriában két heti bontásban lehet szavazatokat leadni a jobb fölső dobozban. A legtöbbet kapott blog nyer. 2009. január 1. utáni posztokra kell koncentrálni a nevezésekkor, hogy az újdonsült blogok, így például a minekvan fókuszba kerülhessenek.

Ennél viccesebb, hogy ők is csinálnak egy Twitter versenyt, úgy tűnik, ezt a hullámot “nem lehet és nem is akarják” megkerülni. Úgy lehet szavazni, hogy twittelni kell a #gbtv (Goldenblog Twitter verseny) taggel azoknak az at-reply neveit, aki szerintetek a legjobb a felhőben. Ezt én is megtettem elég elfogultan:

Mainstreamesedik a twitter, persze vannak akik zajjal ellent futnak, Árpa Attila még nem jött rá, hogy csak a twitter indulásakor volt MENŐ angulol twittelni. Lényeg az, hogy a twitter kurva jó! És azóta jöttek egy csomóan (nem is beszélve ugye a teniszesekről) és értéked adnak a zajnak.

Azóta is, bármerre járok, bárkivel kezelek, mindenkinek mondom, hogy a twitter jelentőségét a blogokéhoz tudnám hasonlítani.

És jövő hétfőn Apple Keynote itthoni idő szerint 19 órakor!

Egy fantasztikus korban élünk!

2009 a Monkey Island éve lesz

Elindult az E3. Engem, őskövület-gamert egy dolog érdekel igazán az eddig megismert felhozatalból, mégpedig a Secret of Monkey Island: Special Edition.

A mai napig a retinámba van égve a Commodore Világ azon száma, ahol az Amiga verzióból fekete-fehérben szerepel egy kép arról a nagy majomfejről. Pedig, ha jól emlékszem, az még annak idején 16 színű EGA grafikájú anyag volt.

Ha már “egázni” kezdtünk: először IBM PC-re (annak idején még így hívtuk) és Mac-re jelent meg a játék 16 színű EGA változatban. Néhány hónappal később megjelent a VGA-ra színezett változat, 256 színű paletta, de gyakorlatilag ugyanazok a sprite-ok. Az Amigás port pedig az EGA és VGA változat keveréke volt, a 256-os háttereket konvertálták 32-re, sprite-ok maradtak (idehaza ez terjedt el elsősorban). 1992-ben adták ki a játék CD-ROM változatát, átdolgozott zenével, ami a CD Audion játszotta közvetlenül a számokat. A grafikus menürendszert is átdolgozták egy kicsit, ami az eredeti 12 ige helyett már csak 9-et tartalmazott.

Idén pedig megjelenik egyfelől a Secret of Monkey Island remake, ami az eredeti játéknak teljesen újra-artdir-ezett (már elnézést!) kivitelezése, másrészt pedig a Tales of Monkey Island, ami gyakorlatilag egy vadi új Monkey Island kalandjáték (CoVboy ásít a hátsó sorban).


a teljes, LucasArts által kiadott HD videó letölthető tőlünk is, amiből rengeteg minden kiderül, katt a képre (109mb, MOV)

A Tales of MI a Telltale games folytatásokban kiadott Monkey Island változata 3D-ben. Nem ismeretlen kalandjáték gaming körökben a Telltale games, a LucasArtsból kivált alkalmazottak alapították meg, miután kiderült, hogy a kiadó nem jelenteti meg a Sam and Max: Freelance Police-t. Náluk a koncepció mindig kettős: egyfelől digitális megjelenés, amit később a dobozos követ, másrészt a sorozat-szerűség. A Monkey Islandet is öt epizódosra tervezik, ahol nagyjából havonta jelenik majd meg egy-egy epizód. Az első hamarosan jön egyébként, konkrétan idén július 7-én. PC-re és WiiWare (!) csatornára egyaránt.

A remake LucasArts fejlesztés lesz, viszont nem teljesen és pontosan ugyanaz, mint az eredeti játék volt, hanem itt-ott kicsit variáltak is rajta. Lesz még benne egy új “hint system”, ami segít majd nekünk akkor, ha elakadnánk a kalandozásaink során. Bár gondolom arra nem gondoltak ezek az amerikai szoftverfejlesztők, hogy az igazi gamer ilyenkor a CoV-ból tájékozódik a továbbhaladást illetően. A játék tartalmazni fogja a klasszikus módot, ahol egyetlen gombnyomásra (!) váltogathatunk majd a régi és az új grafika között. Ez a cucc is nyáron érkezik, viszont ez XBOX Live Arcade-re és PC-re jelenik majd meg.


van HD gameplay videó is, klikk ide


gombnyomásra váltogathatunk majd a régi és új nézet közt!

Személyes utózöngémet engedjétek meg a végén. Szerintem a világ teljesen rossz úton halad: a legnagyobb főnökség ugyanis az lenne, ha a Monkey Islandnak megjelenne a Commodore 64 változata. Az lenne a tökéletes retró, a tökéletes kalapemelés, a tökéletes be nem teljesült, ám 2009-ben valóra vált álom. Megannyi C64 gamer örökké sírhatott volna. Istenem, ha annak idején történt volna egy ilyen csoda.

És, halld szavam kibaszott Internet, ha egyszer sok pénzem lesz és tudok ilyesmi projektet finanszírozni, akkor el fogom hozni a világnak a Secret of Monkey Island Commodore 64 változatát, és vele azt a meg nem valósult álmot, amire annak idején annyira vártunk, Commodore 64 tulajok.

Federer is a legjobb nyolc közt

Drámai fordulat vette kezdetét a Roland Garros negyedik fordulójában a Haas-Federer meccsen. Tommy Haas, a profi ATP évek óta nagy underdogja a bravúros kezdés után nem volt képes tartani az addig konzisztens játékát, és ahogy twitteren már megmondtam, oda kellett volna figyelnie, amikor Federer vizelni ment az egyik szünetben. A bajok mindig ott kezdődnek ugyanis.


Johan Micoud és Lilian Thuram egykori francia válogatott focisták izgulnak a mérkőzés alatt

Roger Federer kettő szett hátrányban, 3-4-es game állásnál, saját adogatójátékánál breaklabdánál állt. Ha akkor Haas konvertálja a pontot (3-5), onnan kiszerválhatja a harmadik szettet és vele együtt könnyedén viheti a mérkőzést (3-6), kezet foghat a másik ágon érkező Robin “bikakúró” Söderlinggel.

Ehhez képest csodálatos labdamenettel Federer 40-mindet csinált, aztán hozta is a játékot, majd utána elvette Haas adogatóját is egy csodálatos labadamenettel. A kulcsfontosságú break pillanatai:


tehát az állás, 3-4-ről 4-4 (ön itt áll), aztán 5-4 végül 6-4

Federer mindezek után csinált MÉG zsinórban 6 game-t és osztott ki egy 6-0 bagelt a szerencsétlen floridai németnek. (Én tényleg nem tudom, hogy Nick Bollettieri mit fog szólni otthon.)

Innen már nem volt már megállás, Haasnak voltak még jó pillanatai a döntő szettben, de nem volt elég már ez ahhoz, hogy az addigra teljesen felszabadultan játszó svájcit meg tudja velük fogni. A végeredmény: 6-7, 5-7, 6-4, 6-0, 6-2

Federer ma ismét bebizonyította, hogy a tenisz klasszisai közt a helye.

A legjobb nyolc között pillanatnyilag a következők vannak: Söderling – Davydenko, Murray – Gonzalez, Federer. Fedó fog még játszani a Roddick – Monfils győztesével, illetve Del Potro, Tsonga, Robredo, Kohlschreiber jelen pillanatban a 16 között erőlködik. Robin Söderling, aki tavaly Wimbledonban ugye már rángatta a gatyáját, mint Nadal, idén ki is ejtette a sárga-lila Nike felsőben majomként világító Nadalt. (Nem bánom Nadalt egyébként. Egy cseppet sem. Túl jó volt ő Párizsban, ezt beláthatja mindenki.)