Chrono Trigger DS

Megvásároltam a Chrono Trigger DS remake-et néhány héttel ezelőtt. Az igazság az, hogy nem először kaptam kedvet hozzá, korábban ZSNES emulátorral már játszottam vele. A közvélemények szerint ez volt az egyik kiemelkedő japán RPG 1995-ben. Zsanra definiáló, ha úgy tetszik.

Én egyébként a folytatásával, a Chrono Crossal ismerkedtem meg először PlayStation platformon 2000-ben. John Romero azt írta róla, hogy “mindent tud, amit egy ilyen játéktól elvárok és még sokkal többet!” Hosszan játszottam vele, az már 3D volt ugyanis, de nem jutottam persze el a végéig.


képernyőfotó a Chrono Crossból

Ezt követően nyomtam a Triggert emulátorral. Ezt csak azért tudom ennyire biztosan mondani, mert most, amikor a remake-et kezembe vettem, egy-két helyszín beugrott még.

Maga a DS port nem sokban tér el az eredetitől. Valamiért azt vártam, hogy jelentősen más lesz, persze ez nincs így. Van ugyan az alsó részen mini-térkép (komplexebb labirintusokban látni hasznát), a billetnyűzet kiosztást remappelték, átneveztek benne ezt-azt, de maga a játék pontosan ugyanolyan, mint 14 évvel ezelőtt: aranyos, de fázishiányos sprite-ok, idióta képernyőmozgás, időszakos gameplay értelmezhetetlenség.

Annak idején még más volt a játékcsinálás. Ma már az van, hogy health pack-eket sem kell felvenni a pályán, elég a küzdelmet valahogy túlélni, aztán “öngyógyul” a csávó. Ilyen például a Gears of War, meg az Uncharted is (noha azok nem JRPG-k). Manapság minden sokkal könnyebb, mint annak idején volt.


egy tipikus gameplay jelenet — figyeljük meg a képernyő bal oldalán levő idióta élőlényt

A Triggerben például abban az esetben, ha újra meglátogatunk pályákat, jórészt ugyanúgy le kell gyakni a szörnyeket. Elég unalmas abban az esetben, ha éppen elakadtunk valahol és keressük a továbbhaladási irányt. Másrészt az elakadás: nem sokszor, de előfordul, hogy az ember nem tudja, hogy akkor merre tovább. Semmi clue nincs ilyenkor, egyszerűen újra és újra végig kell mindenkivel beszélni, minden képernyőt újra megvizsgálni. A játék elején még csak-csak megteszi az ember, de ahogy bonyolódik a sztori és nyílnak meg újabb részek, kellően frusztráló tud lenni.

Egyszóval nem modern játék. Ennek ellenére izgalmas elkezdeni és beletenni az első 10 órát. Ez után viszont valahogy kifulladt nálam a dolog, a kezdeti érdekes és megkapó (!) sztori után elindult valamiféle értelmezhetetlenség. Pedig nagyon odavoltam érte: roppantul tetszett a történetmesélésnek ez a fajtája. Nem tudom miért, de most eljutottam egy részre, ahol bossfight bossfight hátán és innen már nem az a típusú nyugis játék, ami az első felében volt.

Az elején ugyanis még sokkal egyszerűbb, kedvelhetőbb darab, míg a végén átcsap a komplexbe, összeáll minden, kinyílik a sztori és a harcrendszer, onnantól már kísérletezni kell: melyik ellenfélen mit kell használni, kit vigyünk a partiból, mivel próbáljuk leverni. Nekem ehhez nincs kedvem. Én menni szeretek előre, ütni, XP-t zsákolni, cuccokat vásárolni.


nagyjából itt tartok most

Ez utóbbi aspektusában is olcsónak éreztem a Triggert. Néhány helyen van csak vásárlási pont, viszonylag kevés cuccot lehet beszerezni, a többit a dungeonban lehet lootolni. Tudom, hogy 14 éves játék, de akkor is. Másrészt a karakterek grafikáján nem látszódik a fejlesztett gear: ugyanúgy néznek ki. Kár.

A játékot egyébként portolták PlayStationre is 1999-ben közvetlenül a Cross előtt, ugyanaz volt itt is a játék, de anime cutscene-t kapott egyes kulcsrészeknél. Ezt is kapjuk egyébként a DS porttal, nem rossz.

Szóval tudom, hogy velem van a hiba, de nekem indokolatlanná vált a játék egy idő után. Még nem értem a végére, de valahol út közben elvesztettem a motivációmat folytatni. Láthatja mindenki, hogy most is posztolok, ahelyett, hogy nyomkodnék.

E helyütt szeretném megjegyezni, hogy az iPhone touchscreenje alkalmatlan platformer / JRPG játékra. Ha lesz hozzá arcade controller, más lesz a helyzet, de jelen formában nem lehet őket megfelelően élvezni. Gépelni jó, szeretem, de játszani klasszikus játékokkal egyszerűen gyökér és kész.

A végére egy kis community dolog: néhány feltűnően naív illető elkezdte megcsinálni a Chrono Trigger Resurrectiont. Hobbiprojektént. Korszerű 3D grafika, zene, modellek. Íme az intrója:

Sajnos a Square-Enix ügyvédei azonnal lekapcsolták a projektet. Semmi meglepő a naivitáson kívül.

22 hozzászólás

Tyler

A CT sok szempontbol ma is egyedulallo: peldaul a tortenet nem linearis, 11 fele megnyerest hozhatsz be, attol fuggoen, hogy mit hogy sikerult alakitanod. A modern szerepjatekokban pont ilyennel nem talalkozhatsz, pedig en ezt becsulom egy jo RPG-ben, hogy kozod van a cselekmeny alakulasahoz, nem csak rohangalsz a diszletek kozott es vered a monsztakat.

Ha egyebkent a “mesz, utsz, XP-t gyujtesz” stilus all kozelebb a szivedhez, akkor neked a Dragon Quest V remake kell, szinten DS-re. A tortenet – es maga a jatekmenet is – megegyezik a SNES-es eredetivel, de a harcrendszer nemi finomitason esett at. Jatekosbaratabb lett, nem a hardcore JRPG-s, “egy hiba, megdoglesz” semat koveti. A latvany es a hangzas viszont mar hihetetlenul finom: en is odavagyok az atavisztikus pixelgrafikaert, de az izleses, tarka 3D-s hatter es a 2D-s – KET FAZISBAN ANIMALT! – sprite szereplok kevereke itt telitalalat. (Kostolo: http://www.youtube.com/watch?v=EOdRDLik6Lk)

Tapolni, XP-t gyujteni lehet, sot kotelezo; a felszereles bovitese minden sarkon kivitelezheto (en peldaul mindig sokat matattam vele, hogy megfelelo mennyisegu penzt szerezzek, hogy utana kiprobalhassam a szornyeken a frissen megvasarolt kardot); ugy 10 ora jatek utan mar lehet ellenfeleket is sorozni a csapatba; valtozatosak a kuldetesek, remek a tortenet; profi a karakterdesign; tele van finom kis utalasokkal; es vegre normalis a japan szoveg forditasa is.

Meg akarod venni, hidd el. :)

kryss777

Éppen mostanában tervezgettem, hogy beszerzek DS-re valamilyen jó kis RPG-t. Vagy a Chrono Trigger lesz az (nekem a régi kimaradt, most bepótolhatom), vagy a Tyler által említett Dragon Quest V, esetleg a The World Ends with You. Utóbbiról hallottam a legtöbb jót.

Dewla

A The World Ends With You egy teljesen alternatív megközelítése az RPG műfajnak. Érződik rajta, hogy direkte DS-re lett fejlesztve, a csatákban a stylus-sal böködünk, vágunk. Tokyo-ban játszódik az egészet áthatja egy ilyen J-pop feeling, a zene nagyon-nagyon ott van. Szerintem mindenképp érdemes beszerezni. Ha érdekel egy szerintem jó teszt, hogy miért jó:

http://gemeskut.net/2008/ds_the_world_ends_with_you/

Én a Chrono Triggerben nem éreztem azt a lankadást amit te. A fogalom nélküli részekén én megnéztem a leírást nem mentem mindenhol újra végig. Elvittem a végső fő-bossig aki 1 kör alatt lehentelt. Azóta nem kapcsoltam be. Grindelni nem fogok offline játékban. Még az online MMORPG-nél is nehezen bocsátom meg. A tárgyilagosság kedvéért a fegyverek változnak kicsit a karakterek kezében.

command.com

Én anno teljesen véletlenül botlottam bele SNES-en, aztán meghatározó élménnyé vált! (hú, mekkora szavak) :D

Amire emlékszem, hogy elvittem valami iszony sokáig, ki voltam akadva, hogy “ú bazmeg, űr, meg időutazás”, holott valami szaros kölökként kezded az ipart.

És a végén… mikor már azt hittem fullosak a karakterek, és a csapat simán lecsap mindent… bekerültem valami “toronyba”, ahonnan nyílt egy ajtó. Ott volt egy főmufti, de olyan szinten alázott porrá, hogy esélytelenné vált a győzelem.

Erre amit Dewla írt, hogy 1 kör? uhh, most egy világ omoltt össze bennem. De komolyan mondom, a picsába bele!

Valamit elrontottam a hős SNES korszakban? Rosszul tápoltam a karikat? Egy elvarratlan szál? Kettő? Józsi, segíts! oO

Dewla

command.com igazából, mint azt Tyler is írta 11 befejezés van, ebből van olyan ahol a főmufti brutál táp és csak nagyon-nagyon fullos karakterrel és cuccal van sanszod. De a főmuftival több idősíkon is lehet csatázni, lehet van ahol sanszosabb a győzelem.

command.com

Utána kellett néznem az évszámoknak, már nem is emlékszem mikor volt. A wikipedia szerint 95-ben jelent meg, akkor én 96-ban nyomattam. Az biztos, hogy a “pésztésön” utolérhetetlen drágaság szinten létezett.

Érdekes, hogy Wasteland-en, AD&D-n, meg SSI játékokon “modifikált tudatomon” (LOL) át tudott hatolni a maga JRPG bájával.

angol-magyar szótár még ott figyelt az asztalon, hogy fogalmam legyen a történésről.

Oh, daliás kamaszévek! :o )

köszi az infót, Dewla koma! húz a szívem a qrva DSi irányába, de nem gyengülhetek el! (nyálcseppen)

command.com

Ja, várjál már! Most nézem: nem LEMENT, hanem LEHENTELT! :D

Akkor mégsem omlottam össze, már bontják ki a zubbony köteleit, phh

Dewla

Az SSI név említése just made my day! Pool of Radiance, Champions of Krynn…öregek vagyunk :)

command.com

erős OFF, de:
Mi volt a legnehezebb feladat, mikor az órákig tartó karakter “rollozás” után összeállt minden egy tökéletes partihoz?

Kiválasztani a portrék közül a legmegfelelőbbnek gondoltat az adott karakter személyiségéhez. (köhh)

Warrior-paladin-mage-priest kombó sok-sok évekig elkísért, ejj!
ON

command.com

Még Kecskeméten rendeltem meg 2-3 hetes várakozás ellenében a dobozos (!) SSI játékokat. Valahol a padlástérben most is ott figyel, sniff-sniff :P

zephyr

DQ V az egyik legjobb választás. Nekem a World ends vwith you kicsit elborult. DQ IV vagy az V pedig klasszikus körökre osztott móka, mindenkinek ajánlom

csiga

Tyler, te az a Tyler vagy, aki azokat az érthetetlenül megfogalmazott cikkeket írja az általa 5 percig tesztelt játékokról az új 576KByte-ban? :)

Tyler

Csiga, te pedig az a csiga vagy, aki nem tud osszetett mondatokat ertelmezni, a jatektesztelesre forditott idotartam kapcsan pedig sulyos tevedesben el? :)

csiga

Tyler bro, ugyanmár! Az összetett mondatokkal nem lenne gond, ha nem lennének tele hibásan használt idegen szavakkal és tárgyi tévedéses utalásokkal. Ja, és főleg ha nem a Wikipédiából összeollózott factoidokat hallanám vissza belőlük. A tesztelési idő pedig… ha nem te írnád az újság 2/3-át esetleg elhinném, de még úgy is kilógna a kizárólag az első pályán szerzett tapasztalatokból írott review-k jellemző lólába.

Tyler

Professzor ur, vilagositson fel – peldaul arrol, hogy 14 oldal hogy lehet a 100 ketharmada, illetve hogy ezek mikent jutnak at harom korrektoron, ha hemzsegnek a hibasan hasznalt idegen szavaktol -, de ne Jozsinak csinaljunk szemetet. A nevjegyem: hc.one@freemail.hu, korlatlan kapacitasu kritikat kepes befogadni.

csiga

Tyler, az 576-ben nincs három korrektor, konkrétan egy sincs, csak Grath olvassa el a cikkeket. Te is tudod, én is tudom, de nyilván jól hangzik annak, aki nem tudja.

Tyler

Csiga, a jelek szerint a te ismereteid odaig terjednek, hogy a cikkeket Grath kapja meg (1) – eddig hibatlan. O atolvassa, majd kijavitja az elgepeleseket, gatyaba razza a viharvert mondatszerkezeteket, utana pedig atdobja a kesz anyagot Attilanak (1), a tordelesert is felelos grafikusnak, akinek a latvanytervezesi skilljein tul egy nyelvtanos diploma is lapul a farzsebeben.

Most jon az, hogy toredelmesen bocsanatot kerek, ugyanis tevedtem, amikor harom embert emlitettem – az zavart meg, hogy a fentieken kivul vagyunk meg harman (3) – velem egyutt -, akik a kesz oldalakat vegigbongeszik. Ilyenkor kigyomlaljuk a bent ragadt targyi tevedeseket (elofordulhat, hogy valaki elirja, hogy hany resze jelent meg a Mario Kartnak, vagy hogy milyen platformra fog megjelenni az uj Warhammer jatek), valamint korrigaljuk a meglapult helyesirasi es fogalmazasi hibakat.

1+1+3=5. Tenyleg nem harom.

Na, most mar te is tudod, hogy mennek a dolgok. Marmint IRL, nem az alomvilagodban. Ha ezek utan valaki rakerdez, mar jatszhatod az inszajdert, de mivel szerintem itt kurvara nem kivancsi ra senki, inkabb a megadott mail cimen.

(Jozsi, en pedig helyette is elnezest kerek az offert.)