AppleCare — venni vagy nem venni?

Az idei évet egy elég kellemetlen dologgal kezdtem: megpusztult a videó vezérlő a laptopomban. Rémesen egyszerűen nézett ki a dolog: dolgozok, egyszercsak szemét a képernyőn, aztán fagyás, de olyan, hogy nem rajzolja ki a szokásos képernyőt, csak megáll. Reboot, belefagy. Reboot másodszor, elindul a gép, loginscreen belefagy. Nagyjából ez.

A gépem addigra elmúlt egy éves, az Apple alapból egy évre adja a garanciát. Egyetlen mázlim volt, hogy az általam vásárolt széria a videochip miatt visszahívásos lett, így hosszas vajúdás után (mondjuk két hét) cserélte a szerviz az alaplapot teljes egészében.

Az eset viszont nagyon elgondolkodtató.

Alaplapcsere ugyanis 180 ezer forintra tehető összeg. Ennyit nem biztos, hogy megér a javítás, akkor már az ember inkább beleugrik egy új gépbe. Én is az opcióimat nézegettem, akkor jöttek az első szériás unibody gépek, próbáltam a forintért minél több performanszot kipréselni. Gyártottam az excelt, töprengtem. Aztán megjavították a gépem, öröm, boldogság, viszont mi lesz a jövő?

Az ember ilyenkor nagy durral eldönti, hogy márpedig AppleCare a jövő! Sőt, még lopás-ejtés biztosítást is kötni fog rá, a gép munkaeszköz, szent és sérthetetlen entitás!

Nálam eltelt fél év. A laptopomnak semmi baja továbbra sem. Eddigi Macbook Pro pályafutásom során kettő problémám volt hardveresen. Az egyik a fenti eset, a másik egy visszahívásos elem, de azt is megoldottuk (erről is posztoltam annak idején). Egyszóval semmi “extra” nem jött be, ami egy éven túl jelentkezett volna. Másképp: ami hibám volt, az mind nem egyedi eset. Egyedi hibám nem volt.

Ebből arra következtethetünk, hogy ha gyártási hibás a gépem, egy év alatt tuti előjön a hiba. Ha visszahívásos, akkor meg kiterjesztett garanciát adnak arra a szériára.

Nézzük meg kicsit másképp: az AppleCare nem olcsó. Az Almárium honlapján a Macbook Pro-ra 90 ezer forint. Gyorsan hozzáteszem: iMac fele ennyi. Ha az ember megveszi, akkor annak a tudatában teszi, hogy 3 évre szervizre kifizet fixen 90 ezret. Akkor bármi van, neki 90-be kerül a javítás. Ha semmi sem történt a gépével, akkor is 90-be került a szervize.

Ha nem veszünk AppleCare-t és egy év után romlik el valami, akkor annak kell szurkolnunk, hogy 90 ezernél ne kerüljön többe. Sőt: három év alatt ne kerüljön 90 ezernél többe. Ha három év alatt valami apróság történt és fizetünk mondjuk 60 ezret, akkor jobban járunk, mint AC-vel. Ha netalán alaplapcserés a gépünk, és 180 ezret kellene fizetnünk, akkor azt is mondhatjuk, hogy 90 ezerbe kerül az “extra” költség AC felett.

Amire ki akarok lyukadni, az ez: ha az AppleCare-nél olcsóbbra jön ki a szervizköltség három év alatt, nem éri meg AppleCare-t venni. Egészen addig jók vagyunk, míg nem érjük el a 90 ezres keretet.

Csak a saját példámból tudok kiindulni: eddig jobban megnézve nem volt még szükségem 2 év ráadásra a normál garancián túl. 90 ezer forintot pedig nem nagy örömmel költenék el fixen szervizre. Ki tudja, lehet, hogy megúszom. Vagy megúszom kevesebbel.

Kinek mi a stratégiája? Ki hogy járt eddig?

75 Responses to “AppleCare — venni vagy nem venni?”

  1. Gravatar Icon 0 pappito

    az MB-m 2007 márciusi. egy topkéz csere 6 hónap után, gariban, smooth and easy.

    azóta csak megy. kopkopkop.

    Attól függ mi lesz a következő gépem, attól függően fogom eldönteni, hogy lesz-e rajta AC.

    Nincs stratégiám. Ráadásul a gépem forgalmi értéke kilenc hónapos kora óta nulla, hiszen itt nem lehet eladni magyar billentőkkel, vagy értelmezhetetlen összegért csupán.

    Úgyhogy leszedem a 3.5-ös firefoxot :)

  2. Gravatar Icon 1 Kétszeri Csaba

    Sima matek: a biztosításokon általában tudjuk, hogy összességében veszítünk, hiszen a végén a biztosító többet szed be az összes ügyféltől, mint amennyit kifizet az összes károsultnak.

    Ennek ellenére azért éri meg, mert a kockázat megosztása miatt a biztosított esemény által okozott kár nagysága és a biztosítási díj között több nagyságrend a különbség. (20M lakásra 20E/év).

    Osztok-szorzok, max 1 nagyságrend jön ki. Nekem nem tűnik annyira jó boltnak.

  3. Gravatar Icon 2 enteomitiok

    az AC 90ezer folotti garancialis javitast zsebbol ra kell pakolni? nem 90ezer 3evre, es ha barmi baja van, extra koltseg nelkul cserelik/javitjak?

  4. Gravatar Icon 3 Dewla

    AC-el ingyen van minden javítás pont, mintha gariba cserélnék. Ezért fizetesz 90 ezret. Angelday úgy számol, hogy nincs AC, de a három év alatt mondjuk egy valami elromlik 180-ért akkor nem 180 a bukta az AC-hez képest hanem csak 90.

  5. Gravatar Icon 4 ton

    A videókártyám nekem is tönkrement egy év után, visszahívásos alaplapcsere is megvolt. Akkor eldöntöttem, hogy a következőnél megveszem az AppleCare-t, az okok:
    -nem akarok azon idegeskedni egy 13 hónaposan elszállt notebook fölött, hogy miért nem voltam képes megvenni..
    -ha visszahívásos alkatrész megy tönkre, és pl. tönkreteszi az LCD-det, az LCD-re nem vonatkozik a visszahívás.. Nekem egy rövid ideig úgy nézett ki, hogy meghalt az LCD-m (csíkos lett).. Persze lehet levelezni az Apple-el de az elég hosszadalmas..

    Összességében amit leírsz az egy szerencsejáték: ha három évig megtartod a gépet, akkor két év izgalommal spórolsz 90 ezret.. A gép árának kb. 20%-át.. Ha munkaeszköz, akkor szerintem nem kérdés..

  6. Gravatar Icon 5 keve

    nekem az elso macbook pro lcdjen volt egy folt, ami benyomodas okan keletkezett, de sose tudtam meg h mikor, na azt garin tul kellett javitani, aztan a dvd iro egyszer nem olvasta a dvdket tovabb, az elsot megcsinaltattam, a masodik meg igy van – azota van egy ujabb, ezt meg backup, csalad hasznalja, de en is gondolkodtam, h veszek egy evet, az 60e, nekem mindketto egy even tul jott elo, szoval, megtortenhet igen konnyeden.

  7. Gravatar Icon 6 Casper

    Szerintem ha megveszed a 90k-s AC-t, akkor nyugodtan fogsz ülni a géped fölött 3 évig, abban a hitben hogy történjen akármi, szervizelik “ingyen”. Viszont ha a gép kibírja 3 évig anélkül hogy szervizbe kellett volna rohangálni vele, már nem fogsz azon keseregni hogy bazmeg minek adtam ki 90k-t, amikor nem is lett semmi baja.
    Egyébként úgy gondolom ahol van 400k+ egy gépre, ott már van 90k is 3 évnyi nyugalomra.

    Egyébként nem tudom ki találja ki ezeket az árakat a szervizre, de bemutatnám a határhaszon nevű fogalomnak. 90-ről leugorva teszem azt 60-ra, megnőne azon userek száma, akik nem dilemmáznak ennyit, és ez nagyobb bevételt is eredményezne.

  8. Gravatar Icon 7 eFi

    Első generációs MacBook Pro: akku meghalt, RAM meghalt, HDD meghalt, hálókártya meghalt, videókártya túlmelegszik. A két utóbbi human faktorból ered, de az első 3 nem.
    Most 2008 late harvest MacBook Pro van és nem érdekelt, hogy “kidobok” +90kHUF-t az ablakon, ha cserébe 3 évig biztosan van egy gépem.

  9. Gravatar Icon 8 CsasZ

    Casper:
    Nem értem miért feltételezi minden fórumon minden felhasználó, hogy aki kitalálja egy nagy cégnél ezeket az árakat, az nem ismeri kívülről-belülről az egész piacot. Ismeri. Kurvára tudja, hol van az ő határhaszna.
    Sokkal többet tudnak a piacról, mint a kis buta user a fórumokban.

  10. Gravatar Icon 9 pappito

    itten a macbookra most NZD669 ami 83kHuf

    129 iphone-ra.

    309 iMacra

    2399 a legalja a macbooknak mostan

  11. Gravatar Icon 10 a tatu

    hiányolom a jelenérték/jövőérték számítás adta potenciál kihasználtságát. precizitás mindenek felett! a most befizetett 90k akár cca. 130k huf pénzmaggal is egyenértékű lehet a harmadik év végére, és akkor borul az egész építmény. józsi, józsi… :)

  12. Gravatar Icon 11 maz

    ha akkura is vonatkozik az AC (mármint nem csak a flat dead akkura, hanem arra is, hogy az eredeti kapacitásának mondjuk már csak a 30%-át tudja – 2-3 év után ugye ez szinte garantált), akkor szinte kötelező munkagép esetén.

  13. Gravatar Icon 12 Szabcsi

    Az AppleCare-t normál gariidőn belül bármikor meg lehet venni, ill. beszerezhetem akár külföldön is?

  14. Gravatar Icon 13 4Si

    Úgy tudom, hogy a vásárlástól számított 90 napon túl már nem lehet AppleCare-t venni. De lehet, hogy tévedek.

  15. Gravatar Icon 14 limpfred

    Én azt nem értem hogy a kishazánkban miért kb. 90 ezer Ft. egy macbook pro 13″ AppleCare? amikor megnéztem az apple.com oldalon és 250$! összelett vonva!! Nálunk ilyen miért nincs? :S

    AppleCare Protection Plan for MacBook / MacBook Air / 13″ MacBook Pro – Auto-enroll [Add $249.00]

  16. Gravatar Icon 15 pappito

    csak akkor lehet AC-t venni, ha még az első év érvényes. a 90 nap az csak a telefonos szupport határideje vagy mi.

    az első évben vehetsz, na

  17. Gravatar Icon 16 ton

    Vásárlást követő 90 napon belül.
    Részletek itt: http://www.almarium.hu/page8/index.html

  18. Gravatar Icon 17 pappito

    az itteni sztór eszongya:

    Important Note

    The AppleCare Protection Plan can be purchased only while your Mac is still covered under the standard one-year limited warranty. See AppleCare Protection Plan Terms and Conditions for complete product details.

    For more information, read frequently asked questions.

  19. Gravatar Icon 18 enteomitiok

    havonta 2500 penzet siman meger a nyugalom. foleg ha az ember sajat erobol vette az >500ezres notit.

  20. Gravatar Icon 19 Casper

    CsasZ Te persze nem a kis buta fórumuserek egyike vagy, hanem aki kívülről-belülről ismeri a piacot :)

  21. Gravatar Icon 20 Capo di tutti Capi

    Én úgy oldom meg, hogy nem veszek Mac gépet, még ha tetszik, akkor se. Az elmúlt 10 évben 5 notebook-ot használtam, olykor többet is egyszerre. Zömében HP-k vagy CPQ-k voltak. Soha nem romlott el egyik sem, pedig a 3 évet mind kitöltötte. Egy kisebb CPQ (de már az is 14″-os monitorral) a mai napig szolgál, csak a zsanérja törött el 7 év után (3 éve) a képernyőnél, azt 30e Ft-ért megcsinálták. Csak somolygok, amikor a kollégák küzdenek a csilivili FuSi-kkal meg Észerekkel, és hónapokat várnak a szervizre. Ja, és az én gépeim nem voltak sosem csúcsmodellek, oszt mégis. Hát ez van.

  22. Gravatar Icon 21 Szabcsi

    No,az információk alapján akkor ezt (is) külföldön kell (olcsóbban) megvenni, mielőtt lejár az egy év alapgari… :)

  23. Gravatar Icon 22 Orosz Péter

    Az első Macem (egy 12″ iBook G4) a 14. hónapjában pusztult el minden előzetes figyelmeztetés nélkül, miután csíp voltam, és nem vettem meg rá két hónappal előtte az AppleCare-t. 1000 dollár lett volna a javítás (alaplapcsere).

    Vettem helyette 1800 dollárért egy 12″ Powerbookot, majd utána fél évvel rá AppleCare-t, és négy évig használtam gond nélkül, egészen két héttel ezelőttig. Egy pillanatra nem bántam meg.

    Azt hiszem ennyi időre leosztva rettenetesen megéri. Nem kényszerülsz tervezetlen vásárlásokba. És amennyiben a gép a primőr munkaeszközöd, mint nekem, fel se merül, hogy ne legyen alatta efféle biztonsági háló.

    Ráadásul a gép vásárlása után van egy éved megvenni, nem az van, hogy összeszedted a pénzt az új gépre, ja és akkor még pártízezer forint, a picsába.

  24. Gravatar Icon 23 viktorlantos

    csak engem bosszant hogy megint egy erősen túlárazott alma szolgáltatást látok?

    biztonság mindenek felett, de könyörgöm 90 pezo? vicc. mint ahogy az is vicc hogy egy 0,5-1 milliós gépnél azon kell paráznom, hogy mikor romlik el. Azért kell prémium mert prémium szolgáltatások foglaltatnak benne, prémium minőségben. Nem röhejes 1 év gari stb….

    De nagyon sajnálom almáékat, hogy a durva extra profitba nem tudják beleszorítani a 3 év garit. Pedig törekszenek rá hogy minden gép a lehető legolcsobb kinai forrásból jöjjön.

    Fura hogy a cég nem meri vállalni a hosszú garit…a legtöbb embernek meg marad a para a szintén durván lehúzós szervíz miatt….

    Próbálnám szeretni a céget, telóm és gépem is van tőlük meló miatt, de az üzletpolitika sucks. Az alma geekek meg mint a flipperbe tolják be a zsetont minden évben ..twice as fast… :)

  25. Gravatar Icon 24 limpfred

    Mert lehet olyat hogy az itthon vásárolt gépemre kintröl hozatok garit ? :O

  26. Gravatar Icon 25 QuickEye

    Úgy is lehet nézni, hogy 3 éven keresztül elköltök napi ~82 forintot arra, hogy aznap is nyugodtan használjam a gépemet. Nem csak tárgyi dolgokra lehet árat rakni… Mennyibe kerül az, hogy amikor valami keresztbefekszik (3 év alatt bármikor!!), akkor nem kell azon agyalni, hogy most hogyan tovább? Vérnyomás, megoldások keresése, telefonok, árak, kiesett munkaidő…
    3 évnyi nyugalom 90eFt-be kerül. A jövőt nem ismerhetjük, de kockázatot lehet csökkenteni. Én szeretem a nyugalmat, és napi 82 Ft-ot megér nekem.

  27. Gravatar Icon 26 pappito

    “az is vicc hogy egy 0,5-1 milliós gépnél azon kell paráznom, hogy mikor romlik el. ”

    ez almafüggetlen, bro… minden munkaeszköz, gép, masina, alapanyag, stb beszarhat. Akármikor. Ha nem vagy felkészülve arra, hogy a munkaeszközöd (ami csak egy gép, emberek gyártják) megsérül, ellopják, megáll, bekékül, elrabolja a jeti vagy ráesik a villanymozdony, akkor hülye vagy, az egész bizniszedet kockáztatod.

    az extraprofitos dumát, meg hagyjuk a hömbölgőknek, te sem dolgozol ingyen, gondolom. Az alma meg csinál amit akar, majd a vásárlók döntenek.

    nem kell, hogy szeressed a céget, sőt az sem, hogy észérveket is hozzál pro vagy kontra…

  28. Gravatar Icon 27 pappito

    “Úgy is lehet nézni, hogy 3 éven keresztül elköltök napi ~82 forintot arra,”

    két éven keresztül, az első év benne van az árban

  29. Gravatar Icon 28 adrian

    Kerdes:

    majusban vettem egy alu Macbookot itt szlovakiaban, 55k lenne erre az almariumban, annyit szerintem meger. Meg tudom -e venni ehhez kulfoldon vasarolt gephez.

    Kettes kerdes: nem arrol volt szo regebben, hogy AC-t nem lehet venni magyarorszagon?

  30. Gravatar Icon 29 angelday

    De lehet venni, itt az élő példa.

    Az MBP esetén a 90 ezer forint irreálisan sok a gép értékéhez képest. Egy Mac Pro esetén még megértem. Ha 45-be kerülne (fele), akkor “I jump train”.

    90 ezernél már igencsak eltűnődik az ember.

  31. Gravatar Icon 30 viktorlantos

    pappito, lehet mindenféle érveket felsorakoztatni, de pl a Dell masináimat amit használok 3 év garival tolják. A gép ára töredéke egy Mac-nek. A probléma az, hogy megvetetnek veled egy illúziót. Amire mégvásárlás után is vagyonokat költhetsz.

    A meghibásodásnál pedig persze emberek rakják össze, de alkatrész és alkatrész között is van difi. Ezért írtam ha már egy prémium vasat vetet meg velem a cég, prémium dolgok is járnának hozzá nem csak a bullshit marketing. A garancia amit adnak vicc.

    Nem akarok emberek lelkébe gázolni csak ez megint egy apple lehúzás ennyi.

  32. Gravatar Icon 31 limpfred

    A kintről vásárolt garancia jó az itthon vásárolt macbook pro 13″ -ra????

  33. Gravatar Icon 32 Realty master

    1 Kérdés:

    Macbook13″ fehér, akkuja meghibásodott, az 1 év gari időn belül. Kicserélték természetesen ingyen, és most, hogyhogynem MEGINT ROSSZ az akkuja.

    Mivel már túlmentünk az egy év gari-időszakon, ezért nem tudom mi van ilyenkor, ugyanis az Apple az akkukra 1 év garit vállal (na de akkor is, ha már csere-akkuról van szó?)

    Remélem valaki tud mondani egy választ, nincs kedvem 45ezerért rohanni a boltba aksit venni.

    Plusz: mi okozhatja a hibát? alaplap? Töltő?

  34. Gravatar Icon 33 adrian

    Azert akkor megiscsak jol jartam: a tavaszi unibody macbookra 54ezer most. Az ujra amit atneveztek Macbook pro-ra 90ezer.. Ha jol szamolom.

  35. Gravatar Icon 34 Somez

    Józsi!

    Szerintem azt kell belekalkulálnod, hogy a gépet mennyi ideig akarod megtartani. Én két évente cserélem a Macintoshaimat, tehát pénzkidobásnak tartom a +3 év garit megvásárolni. +1 év bőven elég lenne. A merevlemez meghalással azonban számolni kell mindenkinek. Bátyám fekete MacBookjában (2,5 éves) most halt meg, és mivel sokat piszkáltam, ezért volt mentése külső vinyóra. Ez az egyetlen szerencséje.

  36. Gravatar Icon 35 Joe

    én személy szerint sokalom. Azért mert pl. a Dell 3 évet ad alapból.
    Plussz megnézném, hogy hol és miből rakják össze a két “különböző” gépet….

  37. Gravatar Icon 36 Ytse

    A recept kurva egyszerű: termelésre, munkára csak olyan gépet szabad venni, amihez 3 év vagy több gari van, vagyis a gari legalább annyi mint a gép avulási ideje. Minden más játékszer és nem is szabad vele foglalkozni még gondolat szintjén sem.

  38. Gravatar Icon 37 QuickEye

    pappito: igazad van, 2 évre kell visszaosztani, s így napi 123 Ft környékén vagyunk. :)

    Árpolitika: minden cég úgy áraz, ahogy akar. A vásárlók pedig a pénztárcájukkal szavaznak.
    A lényeg nem az, hogy milyen költséggel tudja egy cég előállítani a termékeit, hanem hogy a vásárlói mennyit hajlandóak adni érte.

    “megvetetnek veled egy illúziót” – milyen illúziót?

    “vásárlás után is vagyonokat költhetsz” – pontosan: nem kötelező költeni, hanem szabadon választott…

    “Fura hogy a cég nem meri vállalni a hosszú garit” – honnan tudod, hogy nem MERI vállalni? Mi az információd forrása? Az nem lehet, hogy jobb üzletpolitika, ha külön adják, mert a vásárlók megfizetik? Nem az minden cégnek a célja, hogy nyereséget termeljen?
    Mellesleg az Apple-nek nincs hiteltartozása, és figyelnek a dollármilliárdok (ha jól olvasom, akkor $28,9 milliárd: http://www.macworld.com/article/140138/2009/04/appleearnings.html) a bankszámláján. Ez milyen szempontból nevezhető rossz üzletpolitikának?

    “ha már egy prémium vasat vetet meg velem a cég, prémium dolgok is járnának hozzá nem csak a bullshit marketing” – szerintem a prémium azt jelenti, hogy a plusz pénzért plusz dolgot kap az ember (ellentétben a luxussal, ahol csak többe kerül valami, de nem nyújt többet). Az Apple prémium gépeket árusít, és ehhez mérten árazza a termékeit. Úgy tudom, hogy 1 év a kötelező jótállás, s ha hosszabb időtartamot kínál a cég, akkor az prémium szolgáltatásnak számít – miért ne kérjen prémium árat egy prémium szolgáltatásért? Szerintem pont az a rossz ületpolitika, ha valaki nem kér felárat azért, amiért minden további nélkül kérhetne.
    És ha már találgatunk arról, hogy mely cég mit mer/nem mer, akkor azt is megkérdezhetjük, hogy meri-e egy X gyártó 3 év garancia nélkül adni a termékeit? És hogy nem kénytelen-e adni 3 év garanciát, mert valamivel el kell tudnia adni a gépeit? És természetesen úgy is lehet forgatni a dolgot, hogy az X gép még olcsóbb (lenne), ha a 3 évnél rövidebb garanciával is lehet(ne) vásárolni.

    sokféleképpen lehet ezt boncolgatni… :)

  39. Gravatar Icon 38 johnny

    2 éve vettem külföldön egy Lenovo laptopot, 3 év világgarancia volt hozzá (ingyen), azóta többször beszart, külföldön is, és mindig kérdés nélkül javították itthon és kint is…
    Nekem tökéletesen megfelel a mindennapi használatra.

  40. Gravatar Icon 39 angelday

    Nálunk a cégben van Dell laptop, Vistával és Total Commanderrel. Nem okoz örömöt a használata. Innentől aztán nekem mindegy a 3 év NBD garancia.

  41. Gravatar Icon 40 daveed

    Évente kell cserélni :)

  42. Gravatar Icon 41 kodiak

    Azert a haromevezes mellett azt is vegyuk mar eszre, hogy milyen minosegu szolgaltatast vasarlunk. Mas, totalcommanderes gyartok (szinte barmilyen gagyi) ennek az arnak a tort reszeert 24/7 onsite next day garanciat adnak a gepeikhez. Ezzel szemben (kulfoldon) meg marad az Apple sztorban megalazkodas a Geniuszok (anyad?) elott. Eddig 4-5 talalkozasom volt veluk 3 orszagban, es koszonom, inkabb kihagynam (most is kene menni, de nem fulik).

    Az elso powerbook g4 ket hettel az elso ev utan adta fel (OP-hez hasonlo alaplapcseres megfejtes), a mostani sr3 ket evhez kozeledve dobta el a gpu-t (applecares alaplapcsere). Persze a zugo ventit, amire kulon felhivtam a figyelmet, meg csak meg sem neztek, megint vihetem vissza. Arra viszont volt esze, hogy a laptop tetejere ragasztott matricakra szentsegtoreskent megfogalmazott megjegyzeseket tegyen.

    Osszefoglalva: EPL vasban utazoknak erosen ajanlott, de ha lehet, akkor inkabb mas markat valasztok. Kovetkezo gepem egy eldobhatos netbook lesz OSX-szel.

  43. Gravatar Icon 42 marchello

    most 490 bruttó magyar pénz a 2.53 MHz-es MBP az XMS-ben 1 év garival. tegyük fel, hogy felviszik az árát 580-ra, de azt mondják, hogy mostantól threetimes-as-amazing 3 éves garit adunk hozzá.
    az fog történni, hogy a userek boldogan megfogják venni, míg most fanyalognak.
    szerintem jobb a békesség. AC-t mindenkinek!

  44. Gravatar Icon 43 angelday

    Tudom, hogy munkagép, és köcsög vagyok, de nekem a Total Commanderes Vista egyszerűen nem adja meg azt a kényelmet és szépséget, amit megszoktam és elvárok. Nem tudom, nekem a Mac settings menüje, a finom kapcsolói, az ikonok szépsége mind-mind olyan dolgok, hogy nem adnám semmiért.

    De még a fekete egérmutató is jobban bejön.

  45. Gravatar Icon 44 Reb

    végülis ha úgy nézzük, hogy vagy meghal az alaplap vagy nem (50-50) akkor valószínűséggel súlyozva pont 90ezret érne a 180as alaplapcserére költhető max pénz

    viszont azért 50%nál remélhetőleg kisebb az esély arra, hogy behalósdi legyen :S
    kéne látni egy adott régióba szállított terméktípusra számolt hibagyakoriságot hardware elemekre lebontva, a csere árával és meghibásodás felmerülésének szállítástól számított időpontjával… és abból kiderülne valószínűleg max mennyit ér az AC

  46. Gravatar Icon 45 marchello

    a másik meg, hogy szerintem ez nem Apple Care. ami itthon van az vmi kiterjeszett garancia, vagy hogy hívják. nem ugyanaz a két termék. persze eredményben (elvileg) ugyanazt kapod.
    ezért van az, hogy pofátlanul beárazzák a duplájára, mert szerintem hivatalosan AC nem lehet itthon. ha viszont nem lehet, akkor mi mondjuk meg, hogy mennyi lesz a helyettesítő termék ára.

  47. Gravatar Icon 46 DigiSample

    Azért az elég rossz, hogy csak 1.5 hónapig lehet megvenni az applecare-t. Ez miért van vajon?

  48. Gravatar Icon 47 pethemilan

    Inkabb Vista + TC mint halott 500 ezres laptop. :) ( nem mintha hasznalnek TC-t ) Nalam az a taktika hogy olyan markat valasztok ahol nem szamit premiumnak a 3 ev garancia.

  49. Gravatar Icon 48 kow

    De jól jártam akkor a 3év garanciás Dell-emmel, ott ugye ez brand policy :) Szerencsére 5 percet használtam eddig OSX-et ezért nem fáj használni ezt a fostalicska GUI-t.

  50. Gravatar Icon 49 v150r

    nekem erről az alábbi idézet jut eszembe:
    “Ez kb. olyan, mintha az ember venne egy TV-t, hazavinné de csak hang lenne rajta és 1 hónap múlva szólnának, hogy ha viszek a cégnek homokot, mészkőt és szódát akkor csinálnak nekem üveget abból pedig képcsövet és talán ha mákom van lesz kép is”

  51. Gravatar Icon 50 elvis

    Kétszeri Csaba: 90ezer a AC, 500 a mbp… 20M a lakás, 20e a biztosítás. Nem tünik reálisnak a biztosítás ára, DE a környezetemben MINDENKINEK volt baja a MB, MBP gépével. Nekem is befigyelt egy alaplapcsere – nem a video miatt. Tönkremegy. Szar. Imádom a MBPro-mat, de ki kell jelentenem, hogy szar. Tönkremegy mind egytől egyig. Volt egy thinkpadem előtte. Többször leejtettem, asztalról lesodortam és hiba nélkül vitt 3 évet – hibátlanul adtam el. Szóval tuti tönkremegy az apple laptop, úgyhogy megéri az árát a AC :) (mert a tuti tönkremeggyel szemben a házak tört része ég porrá, hogy a 20M-t ki kelljen fizetnie a biztosítóónak, ezért csak évi 20ezer a biztosítás)

  52. Gravatar Icon 51 Customi

    Nekem múlt év novemberében halt be az alső szériás alu iMacimban a TFT panel. Két hétig volt még garis – gondoltam, épp időben. Egyébként beleégett a kép egyes részeken, és sokáig kint maradt szellemképként, elég idegestő volt a flash ablakait nézegetni árnyként photoshopban.
    Almárium, cserélték. Kiderült, hogy amit beletettek, az is xar, ugyanez volt a baja. Cserélték megint, az pixelhibás volt.

    A cserék között egy-két hét telt el (erőszakoskodtam, hogy márpedig nem hagyom ott nekik a gépet, munkaeszköz), majd megkaptam a mostani panelt, ez jó volt – akkor.

    Kb. egy hónapja vettem észre, hogy ugyanazt csinálja, mint az eredeti gyári annó – szellemképesedik.
    Mivel az alkatrészre 3 hónapi garit adnak, ez már nem garanciális, és a panel 140.000 Ft bele.

    Nem kértem a cserét…

  53. Gravatar Icon 52 pethemilan

    140.000 LOL.

  54. Gravatar Icon 53 kicsikrumpli

    Lehet, hogy tök nyilvánvaló, de azért az ugye megvolt, hogy az almáriumos +2 év ráadás igazából nem applecare. Én mindenesetre megvettem a MPB-hoz, inkább alszom nyugodtan… az előző (ajtótámasznak kiváló) fujitsu-siemens laptopom garancia lejárta után két héttel ment tönkre, egyszer elég volt az ilyen fajta mókából. Amióta váltottam, a hajam égnek áll, ha az ablakok elé kell visszaülnöm.

  55. Gravatar Icon 54 Balazs

    Nekem az a strategiam, hogy elvbol csak olyan laptopot veszek, aminek 3 ev garanciaja van. Egy premium kategorias hardver eseten nevetseges az egy ev, ez van. Ennyi penzert illene kipreselniuk ezt magukbol, ha annyira megbizhato es atomstabil az a laptop, akkor kulonosen.

  56. Gravatar Icon 55 Zola

    “…és a panel 140.000 Ft bele.”

    Hehe, 140e egy TN+Film panel? Egy ki****szott vicc ez az egész Apple. Bár valahogy fel kellett halmozni azt a 25 milliárdot, amire mindig verik a nyálukat. Szerintem még egy ilyen szemét cég nincs a világon. Mondom ezt úgy, hogy én is Mac-et és iPhone-t használok. A termékeiket imádom, de mint cég … ott rúgnak a saját felhasználói táborukba, ahol csak tudnak.

  57. Gravatar Icon 56 angelday

    Zola, azért túlaggódni sem kell a kérdést. Ez van. Melyik jól menő cég nem köcsög? Melyik?

  58. Gravatar Icon 57 fmvs

    ezt a 3 év “nyugalmat” nem értem. nem az lenne az igazi nyugalom, ha ez az epülker azt is takarná, hogy egy napig SE kell nélkülözni a gépedet, hanem azonnal adnak mondjuk cseregépet? Sőt ez a 90 rókás háló épp a nyugalom ellentétjébe is csaphat, hisz tudat alatt ott fog motoszkálni 3 évig, hogy vajon megérte-e.

  59. Gravatar Icon 58 Zola

    “Ez van. Melyik jól menő cég nem köcsög? Melyik?”

    Azért azokon a területeken ahol van verseny, ott nem teheti meg egy cég sem ezt, mert van más, tudsz választani. Ezért versenyeznek érted, vevőért. De a Mac piacán értelemszerűen csak egy cég van, és (kis túlzással persze) bármit megtehet. Szopat is minket rendesen. Én meg nem mehetek máshoz, hogy kérek egy notebook-ot OSX-el, de legyen ám rajta alma is. :)

    Persze ettől még van más köcsög cég is, ez igaz.

    Na. Mindig jókat dühöngök ezen. :)

  60. Gravatar Icon 59 zsoltu

    Van apple care-em, igaz, eredeti, nem magyar. macbook pro a gép. és bizony 3x is jól jött, hogy van. első eset egy dvd író csere. a második egy billentyűzet csere. és most egy hete alaplap csere. mindez az egy éven túl. tehát ezért nekem megérte. és még valami. 3 év nyugi. (zárójeles, hogy az almárium pro-t mindhárom esetben igen erős dícséret illeti, mert szupergyorsak voltak. most legutóbb fél nap volt a csere.)

  61. Gravatar Icon 60 zsoltu

    lemaradt: az elgondolkodtató azonban, hogy egy több, mint fél millió forintos laptop esetében hogy lehet ennyi hiba. ejnye apple.

  62. Gravatar Icon 61 balint

    noha nincsen mac-em, es valoszinuleg soha nem is lesz, garanciailag en is erintett vagyok mostansag. nekem is es baratnomnek is dell laposunk van, az enyem 3 az ove 2 eves garival jott. az enyem most toltotte be masodik eletevet, mig baratnome az elsot.

    ahogy az kell, persze be is doglenek a dolgok – baratnom xps-enel videokartya hiba (sorozathiba), az enyemben elverzett a billentyuzet. nem is lenne izgalmas a dolog, ha Mo-n elnenk, de idokozben Ausztraliaba koltoztunk. Itt jon az erdekes fordulat: hiaba van meg garancia, hogy ervenyesitsuk? mert meg anno a notebook.hunal vettuk mindketten a cuccot, es ottan azt mondtak, hogy nincs vilaggarancia, es kulonoben is huzzunk mar el. kulon finomsag, hogy a vasarlast igazolo szamlak nincsenek velunk.

    tegnap felhivuk azert a dell supportot, ahol kozoltek, hogy at kell iratni a gepeket, mert kivittuk abbol az orszagbol, ahol vettuk. az atiras egy napot vett igenybe, ismet telefon a supportnak, ahol 3 perc utan mar kerdeztek is, hogy hova kuldhetik a szerelot, termeszetesen ingyen lesz cserelve minden, elnezesunket kerik. hozzateszem azt, hogy en meg direkt irtam a notebook.hunak, hogy most akkor mi van itten, mit tudok tenni, mert paraztam, hogy a dell le fog szarni. es ha szemelyisegi jogokat sertek, akkor is leirom, hogy a nagy arpad nevu fazon valami olyan kritikan aluli hangvetelben valaszolt egyszer (ujboli kerdesemre azota sem erkezett valasz), hogy nem is hittem el, hogy ilyen van.

    tehat az elado es a gyarto ugye nem ugyanaz. en a dellel maximalisan meg vagyok elegedve – mert ugye az sem mindegy, hogy milyen gyorsan cserelik a cuccot, hogy minel kevesebb legyen a kiesett ido. ennek kivedesere beiktattam egy 100ezres kis netbookot, most is az zorog. mert ha kiesik par nap munka ez miatt, az sokkal nagyobb szivas. ezzel nem lehet viccelni, anno ketszer nagyon beneztem ezt. kell a garancia, ha munkagep, ha nem. mas kerdes, hogy a 90 rongy az pofatlanul sok (a dell 3 eves gari alap, plusz 3 ev 15 rongy lett volna, de 6 evig ugysem hasznalnam a gepet). bocs a hosszu kommentert.

  63. Gravatar Icon 62 SeSam

    balint, ebből maximum arra lehet következtetni, hogy vannak országok, amelyek már felismerték a vásárlókkal való bánásmód fontosságát, meg van Magyarország. Én is imádom a japán Apple Storet, mert elsőrangú a kiszolgálás, és ingyen cseréltek alaplapot a gyümölcslével leöntött nem garanciális MacBookon, jófejségből.

  64. Gravatar Icon 63 pappito

    balazs: “Nekem az a strategiam, hogy elvbol csak olyan laptopot veszek, aminek 3 ev garanciaja van.”

    Nekem meg az, hogy olyan eszközt vásárolok, amilyenre szükségem van. Egy dellre tíz év garival sincs szükségem.

    Az pedig megint kezd kicsúszni a képből, hogy itt ugázik mondjuk 60 ember, ami azért nem a világ. És azt csak úgy nem írja le senki, hogy baszki a nejem G4-e 4 éve megy szó nélkül, hozzá se kellett piszkálni, mert azon nem lehet dühöngeni és sopánkodni. Az én mekem harmadik éve megy szó nélkül, az egyetlen (esztétikai) problémáját az amúgy szolgáltatás ellen beoltott magyarországon orvosolták gyorsan, udvariasan és az én igényeimnek a figyelembevételével.

    Itt többször vásároltam az apple oldaláról, minden gördülékenyen, simán ment, ha bemegyek egy viszonteladóhoz, akkor már ugranak is, pont leszarják, hogy egy 3 éves maszat van a hónom alatt.

    Nem hisztizni kell. Le kell szokni arról, hogy a másik zsebében turkálj. Én nagyon szívesen elolvasnám, hogy ki miért vagy miért nem vásárolna AC-t. De ez a “nekem a 15 éves ájbijememet lefosta a jeti, beleesett a lávatóba, elrabolták az ufók és belehánytak, de nyolcszor annyiért adtam el, mint amikor vettem, te kis köcsög mekes” – na ez a duma piti.

  65. Gravatar Icon 64 ceg

    ha egyszer egy cég 1 év garanciát ad egy gépre, akkor azt jelzi, hogy 1 év után már nem vállalja fel a gépét. nem “nem fizetteti ki fölöslegesen a 2 év garanciát”. nem annyira jó a gépe, hogy megérje neki még 2 év garanciát adni. aki meg ezek után saját költségén vesz még 2 évet, az megérdemli.

  66. Gravatar Icon 65 oker1

    Pappito, azért ennyire nem kell magadra venni :)

    Azért mert valaki a másik világból jön a jetifosos szar ájbíemjével még nem kell lehurrogni, viszonyítási alap, láthatod máshol is van rendes customer care, és még fizetni sem kell érte.

    Tudjuk hogy gagyi nem almás dolgokat használni, meg az almásról lepereg a jetifos, meg eleve elriasztja a jetit, meg Jobs bácsi megmondja miért nem kell neked amit nem tud.

    Nevetséges hogy eleve túlárazott terméket minimális garanciával árusítanak és csillagászati összegekért javítanak, vagy szintén túlárazott plusz garanciát vehetsz.

  67. Gravatar Icon 66 Jofkov

    Üdv Mindenkinek!

    Tőlünk (digitalbridge.hu) már többször kértek Apple Care vételt, ami rendben haza is ért. Az én legjobb tudomásom szerint a külföldön vásárolt gépen az ott vásárolt Apple Care-t tudja az ember otthon érvényesíteni.
    Az otthon vásárolt készüléknél nem tudja igénybe venni a külföldön vásárolt Apple Care-t.

    Éppen ezért is szoktak “rendelni” tűlünk, akik kint vették/rendelték, mert azért nem mindegy h. 249, 349 dollár (Iphone 69) vagy 90k otthon!

  68. Gravatar Icon 67 Balazs

    pappito: latod, en is azt veszem amire szuksegem van. Az en szuksegletem a megbizhatosag. Penzt keresek a gepemmel, nem szorakozni kell. Nemtom hogy kerult epp a dell a kepbe, mondjuk elozo ceges laptopom epp olyan volt (policy okan ismet, uzemeltetesi okokbol nem veszik komolyan az 1 eves garanciaval viccelodo gyartokat), semmi baj nem volt vele. A G4-es ppc-s minim is megbizhato, nemtom mar hany eves, nincs is ezzel gond – a fos minoseg ugy latom az intellel egyutt erkezett. Mikor laptopot vettem, komoly sullyal szerepelt a macbook is a listamon, de vegulis a Thinkpad nyert, egyreszt mert nem toredezik szarra a muanyag haza (harom kollegame is gyakorlatilag morzsolodik szetfele), masreszt ra merek allni, olyan jol osszeraktak. Ezt mondjuk egyetlen macbookrol nem mernem elmondani. Fajt a szivem meg minden, mert a macbook szep meg jo, osx-et is szeretem meg minden, de az h meg plusz 90ezret fizessek az elfogadhato szintu garanciaert, ez sajnos nem tette versenykepesse.

  69. Gravatar Icon 68 Balazs

    Elnezest a 90 ezer eliras, macbookra (akkor legalabbis) nem annyi volt, de mindenkepp >0 osszeg.

  70. Gravatar Icon 69 elvis

    peppito: a környezetemben mindenkinek tönkrement valami a macbookjában vagy mbprojában, pedig se nem jetifost nem kapott, se nem esett a egyik sem lávatóba… az én pro-mban mint írtam, alaplapcsere… nem a sokat emlegetett vga, hanem csak simán tönkrement. Asszony fehér mb-jában szar a bluetooth, nem használja a bt-t túlságosen, nem lesz javítva – garancián túl van, van fantáziám a horribilis javítási költségről – cserébe nem lehet lecsukni a fedelét csak úgy (sleep), mert ki-be kapcsol. Több kollega volt már alaplapcserével, tönkrement kamerák, dvd írók hada és persze a mindenki álltal ismert töredezés. Egész egyszerűen pofátlanságnak tartom, hogy egy félmillióra árazott laptop ilyen gyakorisággal menjen tönkre, közelíti a ráta a 100%ot… ha a többszörös meghibásodást nézzük, akkor talán veri is. Röhej. Vicc az egy éves garancia és a pofátlanság csúcsa a 90ezer forintos +2év. Úgyhogy az én MBP-m eladó. 15ös, vadi új alaplap, 4Gram 500Ghdd… ha valakinek kell büfizzen ide… trendiség ide vagy oda… válság van, jöhet újra a thinkpad :D (az iphoneomnak is szarakodik a headset aljzata… ahogy olvasgattam az is szériahiba… bukk… az ipodjaimmal nincs gond :D )

  71. Gravatar Icon 70 Max Logan

    A kérdés szerintem roppant egyszerű: ha munkagép, akkor kell a kiterjesztett garancia. Ez nem kérdés.

    Ami pedig a Dell és Lenovo (a.k.a. IBM) ThinkPad összehasonlítást illeti: én tavaj ősz óta nézegettem a gépeket. Először egy Dell, majd egy ThinkPad volt a kiszemelt áldozat. Most pedig ott tartok, hogy kivárok és veszek majd egy 13″-os MBP-t.

    Miért? Mert hiába minőség a ThinkPad a RollCage vázzal + gari kiterjesztéssel, ha csak WinXP-t, Vista-t vagy Win 7-et lehet rajta használni. Nekem OS-X kell! Nem azért, mert Mac buzi vagyok, azért mert a Windows-on egyszerűen már kínszenvedés dolgozni. A WinXP kora lassan leáldozik, már örög szegény. Vista elvből nem, Win 7 meg már nem érdekel.

  72. Gravatar Icon 71 Tibu

    USA-ban láttam, hogy van gyártófüggetlen biztosítás bármilyen termékre értéktől függően. Itthon nincs még ilyen?

  73. Gravatar Icon 72 iGunner

    Csak most talaltam ra (veletlen) e topicra.
    Elmondanam talan tanulsagosnak nevezheto tapasztalasom. En anno 2,5 eve vettem mbp-t es kertem hozza +90-ert AC-t is (lehet akkor meg kevesebbe is kerult!). Nem sokat gondolkoztam rajta mivel, en olyan szerencsetlen egy flotas vagyok, hogy mindig kifogom a rossz cuccokat. Akarmit veszek, s skarhogy vigyazok a dolgaimra, valami gebasz mindig van. Nyivan a mbp nekem is ilyen nvidia problemas ami csak most jott ki, de nekem momentan eddig 4x csereltek dvd meghajtot, 3x topcase-t…. (jellemzoen nem mind az elso evben) A lenyeg, hogy nekem pl. tuti megerte. Ha igy haladok/belehuzok, lassan mindent kicserelnek rajta:D (Igazabol most kezdek aggodni, mert bo fel evem van hatra abbol a bizonyos harom evbol..)
    Az a meglatasom, hogy (t.f.h. 90 ezer volt nekem is) 90e HUF a +2ev ami 3750 HUF / ho, arra, hogy akarmi is tortenjen (es nalam tortent..) a szerviz nekilasson es megoldja. Kalulalhato koltsegek, nyugodt ejszakak. Nyilvan aki 1-2 evente eladja a gepeit es vesz masikat annak nem feltetlen jo megoldas, de masoknak jo alternativa lehet.

  74. Gravatar Icon 73 AZ

    Vicces, a sony-mra alapból 2 év gari van, ~100-al olcsóbb volt mint az azonos apple, és van benne bluray. (vgn-fw41e)

  75. Gravatar Icon 74 petrisz

    Ha használtan el akarod adni a Mac-et, akkor nem mindegy, hogy itt egy 2 éves használt gép, amire még mindig van 1 év gari, vagy nincs rá semmi gari, oszt kész… Szóval szerintem az AC akkor is megéri, ha az ember eladja 2 év után. Én most vettem MBP-t és AC-t is, és lehet, hogy 2 év múlva, mikor már a cégben le lett írva a gép, cserélek… lehet, hogy nem…