Snow Leopard: MA

Az XMS-ben és az Andrássy úti iStyle-ban a nemzetközi indulással tökéletesen szinkronban, ma 12:00 órától megvásárolható a Snow Leopard, a Mac OS X 10.6-os verziója. Mivel a ma kézbe kapható termék hivatalosan “upgrade” besorolású, szerettünk volna információt adni azt illetően, hogy hogy is van mindez, mik a Mac OS X különféle változatai, upgrade-e elni kell-e vagy sem stb.

Nagyon egyszerű megérteni egyébként:

1. a Snow Leopard csak Intel alapú Mac-ekre telepíthető fel
2. minden Intel alapú Mac kapott teljes értékű OS-t vásárláskor, ami vagy Tiger, vagy Leopard (más nem lehetett ugyanis)
3. erre kell feltenni az upgrade csomagot, tehát nekünk ezt kell megvásárolni (az upgrade mind Tigerre, mind Leóra felmegy és “teljes értékű OS”, még clean installra is megfelelő — apróbetűben: Tigerre egyébként nem “legális” feltenni, oda az Apple szerint meg kellene venni a 169 dolláros “Mac Box Set“-et, ami tartalmazza a Snow Leót, az iLife és iWork csomagokat is)
4. létezik egy 5 gépre telepíthető family pack upgrade is, ami byte-ra azonos a “sima” upgrade lemezzel, csak van rajta egy matrica és drágább (ettől függetlenül ismerek embereket, akik megveszik, mert támogatják az anyahajót)
5. aki 2009. június 8. után vásárolta a Mac-jét, az egy un. “up to date” programban, december 29-ig még olcsóbban, kb. 3 ezer forintnyi összegért kapja meg a Snow Leopardot, de ezt igazolni kell számlával

Az upgrade ára 8290 bruttó, tehát ennyibe kerül a frissítés.

Felhívnám a figyelmet egy apróságra: a jövőben forgalomba kerülő Mac-eket már Snow Leóval fogják szállítani, amik tartalmazni fogják a telepítő lemezt is. Ezek a lemezek viszont úgy vannak forgatva, hogy CSAK AZON a Mac-en telepítődnek, amihez adták őket. Aki tehát olyan gépekre akar telepítgetni, amik régebbi Intelesek, annak meg kell vennie az upgrade csomagot, nem fog tudni például a haver stock DVD-jével bohóckodni.

Másik dolog: DVD helyett kényelmesebb külső diszkről, vagy USB kulcsról telepíteni. Amennyiben rendelkezünk már DVD-vel, úgy könnyű készíteni belőle egy diszk imázst. Ennek a menete egyszerű, Disk Utility-ben kell elvégezni, illetve, ha már megvan a DMG, akkor ebből kiírni egy tetszőleges partícióra (ami lehet vagy USB kulcson, vagy egy külső diszken megosztott partíció szintén).

Lényeg az, hogy amikor felmountoljuk a külső eszközt, ne magán a partíción, hanem a hozzá tartozó, hierarchiában feljebb kattintsunk, így:

Ha ez megvan, akkor jöhet a “Partition” fül, majd végezzük el a beállításokat (példámban egy partíciót hoztam létre, de nagyobb külső diszken nyugodtan készíthetünk több partíciót is, például egy 8 gigás system restore partíciót, illetve egy másikat az adatainknak):


itt egy 1 gigás diszken mutatom be a feladatot, de erre értelemszerűen nem lehet kiírni egy dupla rétegű DVD adatmennyiségét — célszerű egy 8 gigás USB kulcsot vásárolni

Az “Options” részben a partíció alatt még állítsuk be a modern “GUID Partition Table”-t, amivel Inteles Mac-en bootolhatóvá tesszük a partíciót. Ha ezzel megvagyunk, “Apply”. Miután a Disk Utility megformázta nekünk az új partíciónkat, kattintsunk a “Restore” fülön. A “Source” részbe húzzuk bele a Snow Leopard DMG-t, a “Destination” részbe pedig egyszerűen húzzuk bele az immáron felcímkézett és megformázott partíciónkat (és nem a diszket! a partíciót! balról!). Kattintsuk ki az “Erase destination” jelölőt, majd “Restore”. Ezzel elszüttyög egy darabig, DVD méret esetén olyan 40 perc is lehet. Menjünk addig kávé, cigi, downhill kombóra.

Ha megvan, nincs más dolgunk, mint bedugni a telepítendő gépbe az így elkészített kulcsot, vagy külső diszket, bemenni a System preferences Startup Disk pontjába, kiválasztani az immáron bootolható partíciót és restart!

81 Responses to “Snow Leopard: MA”

  1. Gravatar Icon 0 Somez

    Józsi: Jó ötlet a pendrive-os image elkészítése, csak mire megcsinálod, annyi idő alatt fel is telepíthetted volna a DVD-ről. Persze ha gyakran telepítesz, akkor tényleg van értelme, de én eddig soha nem raktam újra OS X-et, csak akkor telepítettem, amikor kijött egy új.

  2. Gravatar Icon 1 angelday

    Egyszer kell megcsinálni, aztán máris jóság. Én pedig szeretem nem karcolni a DVD-imet. Abban egyetértek, hogy ritkán van rá szükség.

    De tudod, én már nem bízok az optikai médiában.

  3. Gravatar Icon 2 divany

    Arról (is) kellene infó, hogy tényleg a 10a432 nyert-e. Sőt, az official release – még ha 10a432 is -, vajon bitre egyezik-e a golden masterként elterjedt rls-sel.

  4. Gravatar Icon 3 Shepherd

    Hogyan velekedik a plastik szerkesztosege ill. kozonsege, clean install, vagy upgrade a kovetendo?

  5. Gravatar Icon 4 angelday

    divany, 10A432 a végleges, ezt már korábban befrissítettem egy posztba. (Igaz, nem promótáltam különösebben.)

    Az, hogy a warezként terjedő DMG megegyezik-e a retail változattal mindenkinek az egyéni dolga lesz eldönteni, ezzel kapcsolatosan én nem fogok posztolni. (Már csak azért sem, mert ki tudja, ki mit és honnan töltött le.)

    Én a magam részéről ma átveszem a retail példányomat.

  6. Gravatar Icon 5 Somez

    Én még mindig a DVD-ben bízom a leginkább, mert a pendrive és a külső vinyó elromolhat. A korong meg bírja azért 5-10 évig, ha jól tudom.

  7. Gravatar Icon 6 Somez

    A wareztól én is óva intek mindenkit, nehogy beszopjon valami oksan elbújtatott trojant. Én jövő héten megyek Handráshoz az upgrade-ért :-)

  8. Gravatar Icon 7 trn

    a korong birja, az atlag cd-dvd drive viszont masfel ev alatt kimulik

  9. Gravatar Icon 8 angelday

    Szerintem a bolti, iparilag nyomott DVD-re ez igaz lehet. Nekem rengeteg gondom van az otthoni cuccaim DVD-re írásával. Ennyi coaster, minden gépen. Olcsó, szemét média a DVD.

    Magam mögött hagytam. Kész, vége, leszarom, lefosom.

  10. Gravatar Icon 9 attila

    hetfotol mar nalam is Snow Leo fog duruzsolni

  11. Gravatar Icon 10 nrg

    szerintem ez az “usb KULCS” kifejezés NEM MENŐ :)

  12. Gravatar Icon 11 Balambér

    Ez a “mennyire jó a dvd, mire archiváljunk?” téma majd érdekelne engem bővebben is (akár másik postban, mert itt off kicsit, bocs érte).
    Nekem huszongigányi már a családi fotógyűjtemény, amit jobb híján tükrözött vinyókon tartok, de emiatt van 30 fölött a miniDV kazettáim száma is.

  13. Gravatar Icon 12 angelday

    nrg, megkérdezted Bedét? :)

  14. Gravatar Icon 13 angelday

    “Hogyan velekedik a plastik szerkesztosege ill. kozonsege, clean install, vagy upgrade a kovetendo?”

    Vannak ismerőseim, akik a két évenkénti clean installban hisznek, de ez inkább valamiféle hülyeség. Én nem szaroztam és feltoltam upgrade-ben, semmi komplikáció nem történt.

  15. Gravatar Icon 14 divany

    Józsi, azért lehet hogy fogadnék veled egy sörben, hogy a golden master nem lesz teljesen azonos a official-lel. deal? :)

  16. Gravatar Icon 15 luko

    az 5. pont up_to_date programja az apple oldala szerint dec26-ig vagy a vásárlástól számított 90 napig jár! “whichever is earlier”
    ezek szerint van aki már csak 2 hétig frissíthet occsóér?

    Józsi nem’tom számít-e, számolod-e, de a blogod miatt annyira érdekelt a dolog, hogy vettünk az XMS-ben egy MacBook Pro-t.
    Handrástól kérjél valami jutalékot vagy legalább egy SuperMcFreez-t a mekibe! :)

  17. Gravatar Icon 16 ct

    /pill egy 10A421a Snow Leo beta van a gepemen.

    ha megveszem az official Snow Leo upgrade pack-ot, hogy “mutatom meg neki”, hogy volt/van legalis Leopard-om is?

  18. Gravatar Icon 17 angelday

    divany, én tényleg nem akarok ezzel a warez hülyeséggel foglalkozni.

    luko, köszi, de nem kapok jutalékot, sem tőle, sem az Apple-től. Magam sem értem, miért!

    ct, állítólag a final szépen felülírja a dolgokat, csak ereszd rá, mintha sima Leopard lenne. De csak time machine-ozás után végezd el, biztos, ami biztos.

  19. Gravatar Icon 18 Péter

    Adok egy hetet a fejlesztőknek, hogy az összes appom SL kompatibilis legyen, majd utána váltok fel.

  20. Gravatar Icon 19 drogosmacska

    Mennyire biztos, hogy csont nélkül felmegy a Tigrisre? Mert ha igen, akkor ezt nagyon meg kellene fontolnom ezen az áron.

  21. Gravatar Icon 20 angelday

    Én konkrétan feltettem egy fehér Macbookra (Tigerrel!) upgrade módban és semmi komplikáció nem volt. Egyedül a 3G modem betárcsázója nem indult el.

  22. Gravatar Icon 21 tms

    húúú, hamarosan dél lesz… :)

  23. Gravatar Icon 22 doors

    Azért ez érdekes, hogy Apple többszörös sebességnövekesésro”l írt,
    de a külso” tesztek alapján ez nem valósult meg.

    pl: http://reviews.zdnet.co.uk/software/os/0,1000001101,39732276,00.htm

  24. Gravatar Icon 23 attila

    elmenjek ma megvenni, vagy kibirom hetfoig…hmm

  25. Gravatar Icon 24 doors

    @attila
    Menj el, vedd meg, telepítsed fel, és számolj be a plastik nagyérdemu” közönségének (tehát mint pl ÈN ). Ha alles fasza, akkor mi is megvesszük.

  26. Gravatar Icon 25 tufee

    Azt azért tényleg emeljük ki külön, hogy a Mac-es szoftverek KIEMELKEDŐ része nem működik még Snow Leon, a Forklift például teljesen elhasal.

  27. Gravatar Icon 26 alma

    miért probléma ha 5 év múlva tönkremegy a pendrive vagy külső vinyó? gondolod még mindig ezzel a slow Leoparddal fogsz szarakodni akkor? (talán netről is letölthető lesz addigra vmi Mac Store-szerűségből legálisan)

  28. Gravatar Icon 27 doors

    MI a véleményetek a 64bit-32bit kernel bootolásról?
    èn most vesztettem el a fonalat, hogy akkor mennyire is 64 bites a snow-leo, és mennyire nem.

    http://www.macnotes.de/2009/08/19/snow-leopard-nur-32-bit-kernel-und-treiber/

  29. Gravatar Icon 28 Tatan5a

    Sziasztok!
    Ez az image-es dolog a mostani Leopard-dal is működik?

    Szép napot!

  30. Gravatar Icon 29 hegyi

    tufee: futtasd le ezeket Terminal-ban és elfog indulni Snow Leo alatt is a Forklift:

    sudo ln -s /System/Library/Frameworks/AppleShareClientCore.framework /System/Library/Frameworks/AppleShareClient.framework
    sudo ln -s /System/Library/Frameworks/AppleShareClientCore.framework/Versions/A/AppleShareClientCore /System/Library/Frameworks/AppleShareClientCore.framework/Versions/A/AppleShareClient

    sudo ln -s /System/Library/Frameworks/QuickLook.framework /System/Library/PrivateFrameworks/QuickLookUI.framework
    sudo ln -s /System/Library/Frameworks/QuickLook.framework/QuickLook /System/Library/Frameworks/QuickLook.framework/QuickLookUI
    sudo ln -s /System/Library/Frameworks/QuickLook.framework/Versions/A/QuickLook /System/Library/Frameworks/QuickLook.framework/Versions/A/QuickLookUI

  31. Gravatar Icon 30 hegyi

    Tatan5a: persze, hogy működik

  32. Gravatar Icon 31 Attila

    Fatter, remelem elinteztek Neked az XMS-es skacok a szamlaproblemadat! ;) Bocs, nem hallgatoztam, elottem voltal…Bedobtad az adataidat a nyeremenyjatekra, hogy legyen jatszopajtasa az iPig-ednek? :)

  33. Gravatar Icon 32 marchello

    “Másik dolog: DVD helyett kényelmesebb külső diszkről, vagy USB kulcsról telepíteni.”

    ez azért nem kényelmesebb. sőt. más szó kéne ide. mondjuk “elegánsabb”?

  34. Gravatar Icon 33 dr_gretsy

    hegyi:
    nem azért szeretik a zemberek az almás cuccokat, mert mindenféle hekkelés nélkül megy minden? it just works – így öléggé LOL kategóriás ez az mondat. (tudom, hogy nem a forkliftes fejlesztők hibája)

  35. Gravatar Icon 34 eMeM

    lesz este plastiknation snowleo edition?

  36. Gravatar Icon 35 tufee

    hegyi: és a Traktor? és a Live? és a Reason? :) Kivárom én az update-ket, csak vicc, hogy ezt a visszafelé un-kompatibilitást mind a Microsoft, mind az Apple csipőből eljátsza akárhányszor új verziót adnak ki egy oprendszerből.

  37. Gravatar Icon 36 Realty master

    Még mindig nem látom értelmét, hogy frissítsem a Tigert. 3 éve ugyanaz az oprendszer van a macbookon, most már marad, amíg bírja :) Ennyi idő alatt az otthoni gépen 4-szer kellett XP clean install, most pedig windows 7 (ez 5 op. install összesen) Félek attól is, hogy belassulna szegény a hóleótól (intel core 2.0 öcsi macbook), szerintem nem alaptalanul.

  38. Gravatar Icon 37 angelday

    Realty master, a 64 bites alkalmazások úgy általában pedig gyorsabban futnak. Szerintem nyugodtan lépd meg.

  39. Gravatar Icon 38 klarky

    @Realty Master: az én gépemen most 4ik éves az XP és még egyszer sem lett újra rakva.

    Nem mondom, már érik a dolog, de semmi baja némi lassuláson kívül.

  40. Gravatar Icon 39 tothur

    “Az XMS-ben az országban először” – lol,az iStyle-ban 11:45 körül vettem meg és 3 ember volt előttem csak. Ahogy twitteren olvastam,szép kis sor volt az xms-ban,s mostanra el is fogyott az összes.

  41. Gravatar Icon 40 tothur

    De,ami a lényeg: 1 óra alatt fölment upgrade-el,minden úgy fogadott mintha a leo-t indítottam volna. A második hasra esés okozója a system sebessége volt. (fehér 2006 end MacBook)

    Very fasza,érdemes váltani.

  42. Gravatar Icon 41 angelday

    Kobaknál is olvastam, hogy az iStyle-ban nem volt sor, javítottam a részt.

    Apropó: a veri fasza pontos “i”-vel.

  43. Gravatar Icon 42 hegyi

    szerintem is nagyon verifasza lett,a gyári appok baromigyorsan indulnak (2006-os MacBook), legjboban a 3-4 seces shutdown tetszik, de az indulás is nagyon sokat gyorsult a Leohoz képest

    nekem negyon tetszik úgy ahogy van :)

  44. Gravatar Icon 43 hegyi

    valaki meg tudná erősíteni, hogy a dobozban a 10a432-es build van??

    tudom tudom angelday is megírta posztban, hogy igen meg írták külföldi siteokon is de azért megkérdem, hogy tuti-e :)

  45. Gravatar Icon 44 Barnabas

    Csak is clean install..
    En asszem varok addig amig kicsit “normalizalodik” a helyzet, kijonnek a gyerekbetegsegek, meg egy-ket “patch”, aztan, ha majd Snow Leoval szallitjak a gepeket akkor veszek egy ujat.
    Mondjuk Karacsonyra.. mert megerdemlem :)

  46. Gravatar Icon 45 tothur

    @angelday örülök a pontosságra való törekvésednek,a “veri fasza” elírásáért meg elnézést. :)
    @hegyi ez a build szám,meg tudom erősíteni.

  47. Gravatar Icon 46 Károj bácsi

    Ha én még tigerrel kaptam a gépem akkor,
    mikor már leoval szállították; később meg
    is kaptam az upgrade dvd-t hozzá, de maradtam
    a 10.4en, ha most megveszem a havasit
    ápgrédként, megviolálom a terms of service-t?? :D

  48. Gravatar Icon 47 angelday

    Károj bácsi, ha megkaptad a Leó diszket, akkor szerintem lelkiismeret furdalás nélkül felteheted. :P

  49. Gravatar Icon 48 Károj bácsi

    Töredelmesen bevallom, így is tettem,
    de a tigerre leopard nekem nem volt
    működő szolúció. Pedig Sztív látja lelkemet,
    egyszerű háztáji nörd vagyok. :D

    Egymás után dobta a bugokat, pityeregve
    kellett visszatennem a tigrist. :(

  50. Gravatar Icon 49 angelday

    Miféle bugokat?

  51. Gravatar Icon 50 Károj bácsi

    Lassabban ment le sleepbe (lényegesen),
    és akármit műveltem, soha többet
    nem ismerte fel az ethernetet.
    Volt még pár apróság, amikre már nem emlékszem.

    Így, hogy van clean install opció is,
    már nem félek semmitől. :D

  52. Gravatar Icon 51 Handras

    “luko, köszi, de nem kapok jutalékot, sem tőle, sem az Apple-től. Magam sem értem, miért!”

    Az illusztracios foto elkeszitesenek dija 5000-de a jutalekert cserebe nem kertunk penzt Jozsitol :)

  53. Gravatar Icon 52 Realty master

    Köszönöm a jótanácsokat mindenkinek. Angelday, milyen 64bites programok vannak, amik gyorsabban futnak nálad?

    Lehet rászánom magam az upgrade-re, kb. mennyi helyet fog foglalni a cucc?

    @Klarky: nem jópofaságból raktam fel pár XP-t az utóbbi években, hanem azért, mert olyan problémákat produkált, amiket nem tudtam megoldani. (pl. login után lefagy, firefox lefagy (reinstall nem oldja meg), induláskor hibaüzenetek a semmiből, stb. A win7 viszont szerintem nagyon is jó lett.

  54. Gravatar Icon 53 Tatan5a

    Sziasztok! Megpróbáltam a Leopardot telepíteni ilyen image-esen, de kérte a másik telepítő lemezt… Ilyenkor mi a helyzet?
    Előre is köszi!

  55. Gravatar Icon 54 klarky

    @Realty Master: Nem mondom, h nem fordulhat elő ilyen, nekem szerencsére jól működik a rendszer, nem produkált ilyen tüneteket. Érdekes amúgy, mert érzem rajta, h sokkal lassabban indúl, mint korábban és lassabban is megy el aludni, de ha egyszer már megtörtént a dolog, felállt a rendszer megy gond nélkül. Ennek ellenére tervezem, hogy újrahúzom, mégiscsak az lenne az üdvözítő.

    Ha megjönnek a Win7-es laptopok, akkor elgondolkodok a cserén. Szerintem menni fog, épp aktuális lesz a dolog.

  56. Gravatar Icon 55 Aszfaltbetyar

    ú á je.
    most akkor ez upgrade VAGY full OS?

  57. Gravatar Icon 56 vargatom

    Továbbra se megy az oldal Opera alatt…

  58. Gravatar Icon 57 KaTT

    kovetkezik a luzer kerdes:
    iPhoto jar hozza? vagy az csak a Mac Box Setben lesz?

  59. Gravatar Icon 58 Handras

    Katt: nem. az iLife a gepekhez jar. Ha regi iLife-od van, akkor tudsz venni ujat, meg kulon egy upgrade Leopardot. A Mac Box Set tartalmaz meg egy iWorkot is.

  60. Gravatar Icon 59 BAM

    off: Józsi, már többször meg akartam kérdezni, hogy milyen óra van a kezeden?

  61. Gravatar Icon 60 Capo di tutti Capi

    Ez a “vettem gyári szoftvert” hőzöngés NEM MENŐ. Vóót, de mán mikó!

  62. Gravatar Icon 61 pappito

    izé, miért jó, hogy 4 sec a shutdown? én sose shutdownolok kézzel, ha van upgrade, akkor az intézi magától, egyébként csak lecsukom a fedelét oszt szlíp.

    szalonállapotú a bekapcsológombom

  63. Gravatar Icon 62 Zoli

    BAM: Józsi nevében válaszolni akartam neked hogy az egy Tissot T-Touch, mint amilyen nekem is van, de újra megnéztem a képet, és rájöttem hogy nem az, mivel chronométeres, és a Touch-ban nincs ilyen. SZóval vagy váltott Józsi pl. Tissot T-Sport-ra, vagy én emlékeztem rosszul hogy Touch volt neki…

  64. Gravatar Icon 63 mrfeher

    Inkább egy szép inget vegyél máskor….

  65. Gravatar Icon 64 Somez

    Az OS X upgrade-je elég jó, mert nekem még a több éves Mac Minimen lévő Tiger rendszerrel kezdődött a pályafutásom és azóta mindig csak upgradelgettem, amikor új gépet vettem. Szóval clean installt még nem toltam az elmúlt 3-4 évben, és a rendszer kurvajól megy :-)

  66. Gravatar Icon 65 ballor

    Halihó,

    Felraktam, de nem enged progikat installálni. Clean instal volt (a vinyót formáztam), de nem engedi az eredeti iLife progit sem felrakni. Próbáltam divx7 free-t, az sem ment. Sőt, az Apple honlapjáról az iWork 09 demot, az se megy fel. Az install gomb visszaugrik saját magára.

    Megoldást tud valaki erre?

  67. Gravatar Icon 66 kulitoko

    Józsi,
    az általad leírt folyamatot használatban lévő, nem üres vinyóval is meg lehet csinálni anélkül, hogy elvesszen róla bármiféle adat? Legfőképp a formázásra gondolok, ill. inkább arra, miután feltelepítettem a Snow Leopardot, vissza kell állítanom a vinyót eredeti állapotába /mivel a vinyó a szomszédé/. Azon pedig gondolom sok-sok kép, film, adat lesz, amit nem szeretnék ha csak úgy sutty eltünnének.
    Szóval a Snow Leopard install után HFS-t újra kellene formázni NTFS-re, majd a 2 NTFS-t össze merge-elni. Ez a folyamat, vagyis a partíciók merge-elése adatvesztéssel jár, vagy sem?
    Bocsánat, ha nagyon láma kérdést tettem fel.

  68. Gravatar Icon 67 angelday

    Ne haragudjatok, de fogalmam sincs. Ráadásul söröztem egész nap, nem fog az agyam.

  69. Gravatar Icon 68 klarky

    Józsi rakd már fel és írj róla egy cikket, mert az anyahajó bázisán már tűkön ülnek mikor jön a véleményed.

    Húzz bele, mert amíg nem mondod, h veri fasza, addig nem fizetik ki a prémiumokat! 8-)))

  70. Gravatar Icon 69 bepe

    Kösz a tippet. Jól jött, mert a MacBookban úgy tűnik meghald a dvd.

  71. Gravatar Icon 70 bepe

    Kösz a tippet. Jól jött, mert a MacBookban úgy tűnik meghalt a dvd.

  72. Gravatar Icon 71 angelday

    BAM, az órám Tissot T-Race T472 (ha jól olvasom).

  73. Gravatar Icon 72 András

    Bootcamp-emet bántja ha upgradeelem? Gondolom semmi köze hozzá, csak mielőtt megteszem a lépést, megkérdezem, hátha valakinek szintén van Bootcampen telepítve pl. XP. Köszönöm.

  74. Gravatar Icon 73 Disk Utility NTFS failed | Kockabölcs
    kocka.bolcs.hu/2009/08/disk-utility-ntfs-failed

    [...] Szerettem volna a procedúrát külső diskről mívelni, mint ahogy azt Józsi is ajánlotta. [...]

  75. Gravatar Icon 74 BinaryNights

    Sziasztok,

    2009.08.29-tol mar mindenfele hack-eles nelkul fut a ForkLift Snow Leopardon. Ket ismert hianyossaga van, de ezeket is igyekszunk megoldani mihamarabb.
    Errol a blogban es a forumon olvashatsz tobbet.

  76. Gravatar Icon 75 STV B HBS

    masok a parjukkal,gyerekkel fenykepzik magukat,vagy a hazzal ahova kotoznek,mostanaban sok embert az is kielegit ha megveszik a az osx dvd-t es pozolnak vele

  77. Gravatar Icon 76 angelday

    STV B HBS, remélem nem baj.

  78. Gravatar Icon 77 rog

    http://arstechnica.com/apple/reviews/2009/08/mac-os-x-10-6.ars
    elég alaposan összeszedte. szerintem érdemes átfutni, install előtt/után.

  79. Gravatar Icon 78 neuro

    Tényleg semmi különbség nincs a családi és a normál Snow upgrade között.Feltehetem akár két gépre is ezt az upgrade-et?

  80. Gravatar Icon 79 angelday

    neuro, byte-ra azonos a két fájlrendszer. A family pack-en van egy matrica, ennyi. A jóindulatodra van bízva a kérdés.

  81. Gravatar Icon 80 Csomesz

    Baszus már vagy egy éve szenvedek hogyan rakjam fel a snowleo-t,de elromlott a DVD-m és Tigeren baromira más a DiskUtility vagy csak én vagyok béna. :(