Költözött az Index

Gyakorlatilag napra pontosan 3 évet, 2006. augusztus 25. és 2009. augusztus 28. közötti időt töltötték el Újpesten.

Mivel én 2006 előtt távoztam tőlük, így csak azokat az időket tudom felidézni, amikor a Victor Hugóból költöztünk a Klapka utcába. Hejj, micsoda idők voltak. Két dologra emlékszem egészen tisztán: az első, hogy a mögöttem ülő Hornyacsek “Lloyd” Dániel folyamatosan Adam Freelandet és Streets-t hallgatott. A második, amikor beleállítottam egy kést Uj Péter szobájában az ajtó belső felére. (Ez a távozásom előtt, vagy után, nem sokkal történt, és meglepő módon nincs összefüggés.)

update: Uj Péter 2002 tavaszából közöl képet Tumbleblogján a még sokkal több hajú Kardos Gáborról, illetve az én egykori monitoromról, aminek a tetejét Enok munkája díszíti. A dizájnból egyébként a “Plastik” szó olvasható ki (már akkor komolyan vettem ezt a blogot, ahol Ön itt áll):

Aki esetleg gondban lenne az egyes betűk értelmezésével:

Most pedig vissza a költözéshez!

Fenyő Balázs készített remek hangulatú galériát a 2009-es költözésről, amit talán még akkor is érdemes megtekinteni lapozgatósan, ha valakit nem érdekel sem az Index, sem a költözés. (Engem mind az Index, mind a költözés érdekel.)

35 Responses to “Költözött az Index”

  1. Gravatar Icon 0 Isti

    Kés? Peti felidegesített? :)

  2. Gravatar Icon 1 angelday

    Nincs összefüggés, de ahogy emlékszem, azt kívántam demonstrálni, hogy a koleszban milyen volt, amikor az egyik valamire való szakember az ajtóba dobálta a kést, amikor is benyitott egy lány és majdnem őt találta el.

  3. Gravatar Icon 2 chromeshelter

    hm. nem tudtam, h lloydnak ilyen jó zenei ízlése van, mind2 “band” a kedvenceim között van :)

    a képek jók, de (kicsit off) ez milyen kiadású voccsmen? http://indafoto.hu/fenyob/image/5205047-2e0feda4/203355

  4. Gravatar Icon 3 Handras

    Fenyo kepei nagyon jok, a kupleraj elkepeszto, es ideje lenne iMacre valtani az osszes csumpi PC-t, ahogy egy jo szerkesztosegben illik. :)

    Nem is ertem mit keres ennyi papirszemet egy online ujsag szerkesztosegeben.

  5. Gravatar Icon 4 FBI

    Handras: lapszemle

  6. Gravatar Icon 5 sithlords

    munk vera a jo csaj?

  7. Gravatar Icon 6 gergoke

    Az, meg hogy milyen csumpi pécén gépelik be a cikkeket az online szerkesztőbe teljesen mellékes.

  8. Gravatar Icon 7 angelday

    Csumpi pécét és Munk Verát nem adresszálnám, de ez a best of show: http://indafoto.hu/fenyob/image/5205137-46ab309d/203355

  9. Gravatar Icon 8 Handras

    “Az, meg hogy milyen csumpi pécén gépelik be a cikkeket az online szerkesztőbe teljesen mellékes.”

    Egyaltalan nem igy van. A Mac szep, jo, megvaltoztatja az emberek eletet, kellemesebb rajta dolgozni, ergo az ujsagirok jobban ereznek magukat, emiatt meg jobb cikkek szuletnenek.

    Ja es rend lenne. Nekem azota van rend az asztalomon, miota megvettem az elso Macemet. :)

  10. Gravatar Icon 9 engie

    “Ja es rend lenne. Nekem azóta van rend az asztalomon, mióta megvettem az elso Macemet.”

    Ez még smile-val is erős volt.
    Azóta kisütött a nap, finomabb a fagyi, szebbek a lányok, jobb cikkek születnek….

    Vallási fanatizmusra kezd már hajazni a mac imádat.

    Bazzeg én is iphone-t használok, szeretem, nem akarok mást venni, de ez is csak egy telefon! Nem változott meg teljesen az életem.

    A Bajnai Gordon is vegyen egy Mac-et és megoldódnak az ország gondjai.

  11. Gravatar Icon 10 angelday

    A magam részéről megfordítanám: ha Windows-on kellene “élnem”, depressziós lennék. De én már csak ilyen gépnyomó nörd vagyok.

  12. Gravatar Icon 11 engie

    Fátter, ez ok. A kérdés, hogy rend van-e azóta az asztalodon?

  13. Gravatar Icon 12 angelday

    Nálam nincs összefüggés a kettő között.

  14. Gravatar Icon 13 Handras
  15. Gravatar Icon 14 miles

    Erre gondoltál? : http://cvikli.tumblr.com/post/175098205

    Emlékszem, úgy cipeltél le egy asztalt a lépcsőkön, hogy a köszönésünket sem reagáltad.

  16. Gravatar Icon 15 angelday

    miles, nem arra gondoltam, mert az még a VH-ban volt. A késes rész már a Klapka vége felé.

    A köszönés dologra magam sem emlékszem, biztos nem hallottam, vagy szimplán csak köcsög vagyok.

  17. Gravatar Icon 16 klarky

    @Handras:Ez most kb. akkora butaság volt, mint amikor a rendszerváltást követően, amikor még mindenki azt hitte, hogy eljött a kánaán az egyik zenekarnak ruhaszponzora akadt itt magyar honban. Már meg nem mondom mi volt a zenekar neve, de ha jól rémlik a Vince Lilla testvére volt benne az énekesnő. Na ők büszkén mesélték a tv-ben, hogy őket mostantól a Levis öltözteti. Senki nem tudott még semmit a marketingről, nem voltak style guide-ok, bevált formulák, marketing rizsák és meséltek a tv-ben a riporter kérdéseire válaszolva. És egyszer csak kibukott a csajból, hogy a Levis az azért is jó, mert kevesebbet kell mosni. Na ekkor megállt a levegő, érezték, hogy ez most kicsit erős volt, majd elnevette magát és azt mondta. Na jó, ez lehet, hogy nem igaz…

  18. Gravatar Icon 17 engie

    Köszönöm András! Akkor most lerakom a gépet az asztalról, az asztal alá. Ki tartja a gépét az asztalon?…

  19. Gravatar Icon 18 Zeusz

    klarky: erre a style guide-ra nagyon rákattantál az utóbbi időben. ekkora reveláció? :D

  20. Gravatar Icon 19 Körte

    Azért András néha erősen megalol vagy. Ez az összehasonlító kép meg a beszólások erős elvakultságot sugall (bár inkább arra a fanatikusra hasonlítasz aki hajlandó kinyírni mindenkit akinek más a “vallása”) . Vizsgáltasd ki magad, meg te is Józsi ha attól vagy depressziós ha nem egy szar 800ezres laptopon pötyögsz. Szeretem ezt a blogot de néha erős kételkedem abban hogy észnél vagytok-e teljesen vagy egy teljesen más dimenzióban lötyögtök.
    Ez csak egy eszköz nem kell meghalni tőle. dzsuka pc-n ugyanúgy lehet melózni és az már régen rossz ha valakinek a produktivitását ilyenek határozzák meg. Rúgnám ki páros lábbal az ilyen idiótákat. Van iphone-om és belátom hogy zseniális termék de ez csak (!) egy telefon és nem fosom össze a netet azzal hogy mindenki buzi akinek nem ez van. A fogyasztói társadalom tipikus állatai vagytok. A termék irányít titeket.

  21. Gravatar Icon 20 angelday

    Körte, ne mossuk össze a két dolgot. Handrás véleménye és az enyém nem feltétlenül azonos. Még akár ebben a kérdésben sem. Én például nem posztoltam volna ki azt a PNG-t, sőt, rengeteg Mac-es faszsággal és demagógiával nem értek egyet, és kurvára elegem is van belőle. Például abból, hogy 2007 óta a nem-Mac gépeket a Finder egy bézs színű lefagyott Windowsnak mutat. (Kibaszott olcsó humor.)

    Másrészt én tényleg nem akarok Windowst használni, és ehhez megvan minden jogom. Az emailt meg tudom írni Windowson is, de nekem, személy szerint nekem, jobban tetszik a Mac-es környezet. Excelt ma is Win XP alatt használom VMware Fusionben.

    Úgyhogy arra kérlek, te is kezeld helyén a dolgokat.

  22. Gravatar Icon 21 Handras

    “dzsuka pc-n ugyanúgy lehet melózni”

    Nem lehet. 13 evig meloztam dzsunka PC-n, a fel eletem arra ment el, hogy karban tartsam.

    Legyel sztem produktiv egy nokia 3210-esel, meg egy 386-os PC-vel, csak mert szerinted ezek nem hatarozzak meg a produktivitast :)

    Belatod, hogy az iPhone zsenialis termek, de azt mar nem latod be, hogy szerintunk a tobbi Apple product is az.

    Flame OFF.

  23. Gravatar Icon 22 attila

    Spaszki, hogy lehet ilyen pakeszban letezni?! Nem meg dolgozni..

  24. Gravatar Icon 23 rog

    nemtudom valami bug-e vagy valami frissítés, de nekem mac-es gép ikonját mutatja egy ideje a windowos szerveremre is a finder.
    vagy lehet tiszteletbeli mac lett belőle, mert annyi .DS_Store_ fájl van már rajta? :D

  25. Gravatar Icon 24 _alesi_

    Handras, PC-s teren is van fejlodes, barmely hihetetlen. Manapsag mar ott sem szokas folyton heggeszteni, hogy mukodjonenek a dolgok.
    Ahogyan a tizezer kabel a gep mogott kep is igencsak megkopott az utobbi idoben.

  26. Gravatar Icon 25 angelday

    Nekem ez a kábel-erdő tudjátok hol van? A tévé mögött!

    Mac mini, XBOX, PS3, Wii, beltéri mind-mind ott tobzódik. Gyűlöletes.

  27. Gravatar Icon 26 klarky

    @Zeusz: igen, mert ez nagyon jó szó. És nevezzük nevén a dolgokat, ha van nekik. 8-)

  28. Gravatar Icon 27 klarky

    @angelday: Elbattyogsz egy villanyszerelés boltba és veszel kb. 90-100 forintért/m dréncsövet.

    Azt otthon snicerrel kettévágod, belehúzod a kábeleket és öröm boldogság.

    Egy rakás pénzt megspórolsz azokhoz a cuccokhoz képest, amit a barkácsboltokban hasonló címen árulnak.

    Az IKEA-s drén is jó, csak nem adják kimérve, a zacsiban meg nagyon hosszú a cső. Annyi nem kell.

    Ja, ha van ne lépésállót válassz, hanem simát. Az kevésbé merev.

    Nekem is az van, tök jól néz ki.

  29. Gravatar Icon 28 _alesi_

    Amúgy a képek alapján az jött le, hogy ez egy elég laza társaság, ahol nem stresszeli magát halálra az ember. Btw. jó lett volna a bepakolást is követni, az új irodák belakása mindig izgalmas mutatvány…

  30. Gravatar Icon 29 D@y X

    Handras: Nem leszólni akarlak és félre ne érts, de van aki igenis tud produktív lenni egy régi típusú nokiával is. Az én édesapám egy 5 éves nokia 6310-et használ és nagyon is produktív és amikor az első generációs iphone-omat látta akkor azt mondta, hogy neki ez már túl bonyolult.

  31. Gravatar Icon 30 tomsolo

    IMHO összefirkálni, telematricázni, végig post-it-ezni is legalább ugyanolyan ámulatos mint összetapogatni a monitort.

    A többiről meg:

    “Steve Oppenhazer nagyot gondolt es Mac Pro-ról Videoton TV Computerre váltott. “Sosem szerettem az almát, – mondja a 83 éves számitástechnikus méhesz – viszont a kihívasok nagyon érdekelnek. Megfigyeltem a zöld szín felspirázza a méheimet, a mini joystick meg kifejezetten jót tesz a csúzos kezemnek. Egyszerűen élvezem azt az informácios csendet ami az új gépemmel körülvesz es nem kell ötpercenként vasvillával lepattintanom valami fasz fanatikust.”

  32. Gravatar Icon 31 igazi proli

    Handras hallottad mar azt a kifejezest, hogy “conflict of interest”?

  33. Gravatar Icon 32 enteomitiok

    ebbol van penze, johogy ezt nyomja. mondjuk maradhatna a sajat blogjan a faszsagaival.

  34. Gravatar Icon 33 alternaiv

    Azért kíváncsi lennék, mennyi lopott cucc kerül elő a költözéskor. Igen, az index-nél úgy tűnik a szellemi tulajdon nem számít. Csak érdekességként két URL:

    http://szertar.blog.hu/2009/08/05/cd_buborek_1

    http://index.hu/tudomany/2009/08/31/mihez_kezdjunk_a_felesleges_cd-kkel/

    Tessék megnézni a dátumokat.

  35. Gravatar Icon 34 sz