Juan Martín Del Potro

20 éves. Barázdált arcú argentin. Nem szép ember, de gavallér. Élete első GS döntőjét játszotta tegnap. És nyert. Öt szettben.

3-6, 7-6 (5), 4-6, 7-6 (4), 6-2

6-2 volt a vége. Mint az elődöntőben Nadalt, annyi game-re iskolázta a svájci órásmestert. Pontosan tudtam, hogy nem szabad elmennem aludni, hanem nézni, bámulni kell a 2009 férfi egyes US Open döntőjét, de a hajnali virrasztás vasárnap már megvolt a Fedex-Djoker alatt.

Az első szett viszonylag sima volt. Rezső bemutatta, hogy képes elképesztő extrákat ütni már az első game-ekben. 6-3-as állásnál úgy gondoltam, hogy ez sima mérkőzés lesz. Relaxáltan tértem nyugovóra.

Hajnalban aztán kétszer is riadtam. Talán a Rezsővel való belsőséges, szellemi viszonyomnak köszönhető, hogy éreztem a diszkrepanciát a Világlélekben. Mind a két alkalommal késztetést éreztem, hogy hű segítőtársam, a szigonyágyú után kapjak, és az ingyenesen letölthető US Open alkalmazásra ujjazzak. Ennél erősebb volt viszont az alvóösztön. De lélekben szurkoltam neked, Rezső, komolyan.

Roger Federer életében 2009. szeptember 15-ig egyetlen személy volt, aki GS döntőben meg tudta állítani. Szeptember 15 után JMDP a második.

Del Potronak nem volt vesztenivalója. Lássuk be: nem szép ember, de gavallér. Ráadásul ez az első GS döntője, hát istenem, eddig is szép dolog eljutni 20 évesen. Nem aggódott, nem izgult, felállt és csinálta azt, amit 7 éves kora óta minden nap csinál.

Sajnos a mérkőzést nem láttam, és annak ellenére, hogy sporteseményt csak élőben szeretek nézni, most meg fogom nézni, hogy elérhető-e már a biztonsági másolat példány. Kíváncsivá tett ez a 196 centis argentin. Mit tud, hogyan szedte össze magát és vette el a másodikat. Aztán amikor két labdányira volt a vesztéstől (!), mi volt a stratégiája.

Rezsőről mindenki azt gondolta, hogy élete formájában van. A Djókert így is verte meg, a sportcsatornák egymás után játszották a fantasztikus poénokat. Aztán a döntőben ütötte már az elsőben is a kettősöket, elmérte az ütéseket. Ettől függetlenül jól játszott, de bennem is kételyeket ébresztett ez a kivételes ember és lelki társ.

Federer nem tudta megcsinálni a 16. slamjét, és nem ő lesz az első ember a modern teniszben, aki hatszor tudott nyerni egymás után Flushing Meadows-ben. De kár pityeregni, eleve most is legenda a csávó. Ikrei születtek, annyi pénze van, amennyit mások iPhone fejlesztéssel sem tudnak összepakolni.

Del Potróval egyébként a 2009-es Garros elődöntőjében játszott, ott verte meg hatodszor az argentint.

Del Potróban hatalmas potenciál van, most érik be igazán a csávó.

Az eredményhez gratulálunk.

23 hozzászólás

Balambér

SportGéza alszik még 8:45-kor? Mert az Indexen még nincs kint a hír.

The Hedgehog

Utólsó settet láttam. Megérdemelten nyert volna bármelyikük, de most a kis taknyosnak osztották a jó lapokat (és rossz szervákat). Federernek a végén már semmi sem jött össze.

Ez a szép a sportban. Ezért szeretem.

medoc

Ad, köszönhetően a twitter ajánlóidnak én megnéztem. Nem néztem teniszt már nem is tudom mióta, de ez a meccs… Most meg álmos vagyok mint állat.

marchello

AD, mindenképp nézd meg a meccset. tanulságos. kb. ugyanígy sz*pott ki az AUS Openen, viszont ott még a -2GS, -2gyerek, +1Nadal szerepelt az egyenletben és ugye eltört a mécses. most meg halálnyugodt volt a végén, ami valahol azért érthető. ez az ember már tök mindegy mit csinál, öröm nézni. JMDP-val meg jó lesz vigyázni. átlépett most egy határt, amiről bevallom őszintén, hogy nem gondoltam volna – az első másfél szett alapján -, hogy megteszi (sőt azt sem, hogy meg TUDJA tenni).
2009 a tenisz éve volt.

hauz

Én megnéztem a meccset és nagyon szorítottam a taknyosnak. Húúú, azok a tenyeresek. A lantot letenni meg a csúcson kell, úgyhogy drága Roger, húzás van elfele.

Chrisjazzingup

Tanulságos meccs volt, tényleg.

Ha spoilerezhetek, JMDP ott szedte össze magát, amikor elvesztette a 3. szettet, s hirtelen olyan passingokat nyomott jobb csuklóból, hogy az hűűűűű meg haaaaa meg aztaaaaaa. Ez volt a kulcs szerintem. Ezzel pedig fokozatosan halványodott Rozsé, a kezdeti NAGYON agresszív játéka nem jött be, sokat hibázott (kettőshibák, bréklabdák, egyszerű meneteket szélesre nyomott) és a JMDP jobban futotta be a pályát, mint valaha, ráadásul visszajött az első szervája, ami a nagy erőssége.

Fudge

Az első szettben Federer hibátlanul játszott, Del Potron is látszott, hogy nem hiszi el, hogy ilyen tökéletes labdákat kap. Mondtam is magamban, hogy ez így nem fog menni végig…

A második szettben kettős break előnye lehetett volna, de nem tudott élni vele (azért az hihetetlen, hogy tudja hárítani a break labdákat Del Potro). És onnantól már nem azt a Federert láttuk. Sokkal több hibával játszott, sokkal kevesebb nyerőt ütött, az első szervák 40% körül jöttek be, Del Potro meg nagyon feljavult (de ehhez az is kell, hogy Federer ne játsszon olyan jól!)

De még így is csak 7-5-re tie breakben tudta hozni a másodikat.

A harmadikban picit javult Federer, de messze nem úgy játszott, mint az első szettben. A végén break hátrányból fordított.

A negyedikben pedig a meccsért adogatott és 2 labdára volt a győzelemtől, onnan fordított Potro. Ha jól emlékszem itt volt az a pillanat, mikor elütött Fed mellett, az látszott, hogy kint van, Fed is úgy érezte, sőt a nyoma is látszódott, sólyomszem meg úgy látta, hogy éppenhogy kívülről csípte a vonalat. Ezzel lett break labda meccslabda helyett.

Ilyen apróságokon múlnak a slamek.

Del Potro megérdemelte a győzelmet, tényleg az látszott, hogy nincs vesztenivalója.

Elvileg Federernek sem volt, de azért lássuk be, nekem is megfordulna a fejemben, hogy 5 éve senki nem vert meg, most se kéne kikapni…

Nagyon jó meccs volt, érdemes végignézni.

Fudge

Ja és azt meg nem hiszem el, hogy a sólyomszem nem tud tévedni fél millimétert. Megértem Fedet, hogy ellene van már a bevezetés óta… Mindenki őgy látta, hogy kint van, erre egy gép megmondja, hogy mégse?

Például nem értem, hogy tudja figyelni, hogy mennyire kemény a labda és leérkezéskor mekkora felületen találkozik a földdel???

TBS

Jaja… Olyankor lassabban is játszanak az Ászok, mert tanult koreográfiát kell felmutatni, nem spontánt… 😉

klarky

És a nyíregyházi kiscsávóról nem emlékezünk meg, aki junior párosban nyert a US Openen?

klarky

Ja jó, ok.

Csak gondoltam, hogy ez is érdekes és fontos, ha már tenisz és US Open.

Sebaj. Te vagy a főszerkesztő! Én csak olvasok! 😎

payskin

Én Klijstersről emlékeznék meg, aki elment szülni, a legenda szerint 2 évig ütőt se vett a kezébe, majd visszajött, és végigvert mindenkit. Hoppácska!

bobbyperu

Nem utálunk ezért, max meglepődök. Nem a te stílusod (Handrás színvonal).

Nem terveztem végignézni a meccset (nem is vagyok nagy teniszfan), de valahogy már az első szett után éreztem, hogy “valami van a levegőben”. Fura, megmagyarázhatatlan, de annál biztosabb érzés fogott el, hogy Del Potro valahogy behúzza a meccset. Ez a “valahogy” ezúttal zseniális meccset eredményezett.

(jó helyre osztottad a plecsnit)

Fudge

Hoppá megvan a második plecsnim, hádejó, dejó!

Azért érdekes a meccs pszichológiája.

0-0-nál midketten úgy mentek fel a pályára, hogy nem gondolkodtak azon, nyernek, vagy sem. Nem tudták, mit várhatnak a másiktól, milyen formában lesznek. Ütöttek, ahogy tudtak. Potro nehezebben lendült bele, de egyszerűen nem is tudott kibontakozni, annyira pontosan, magabiztosan és támadóan játszott Fed.

A második szett elején, amikor kettős break előnybe kerülhetett volna Fed, na szerintem ott futott át az agyán először, hogy ha ezt megcsinálja, akkor 2-0, mert nem bukhatja el már onnan a szettet és onnan már nehezen fogja visszahozni a meccset Potro.

És itt volt az a pont, amikor Federer már nem úgy ütött, ahogy az elején, hanem próbált a biztonságra törekedni és vigyázott az ütésekkel. És ezzel átengedte a teret Potronak, akinek viszont semmi vesztenivalója nem volt és ezzel Fednek egyre kisebb esélye lett a meccs megnyerésére.

Ha Fed úgy tudta volna lejátszani a második szettet fejben, ahogy az elsőt, akkor megnyerte volna a 6. US Opent is zsinórban.