Apple termékek, ősz

Szóval ott tartottam, hogy Steve nem várja a csodát, hanem csinálja.

Megjelentek ma csendes indulásban (web launch) az Apple új termékei. Akik a száraz információkra kíváncsiak, vándoroljanak át inkább a Mac-es magazinos blogra és ott tájékozódjanak, illetve szokás szerint az Apple honlapja is jó kiindulópont. Én inkább személyes motivációim alapján fogom értékelni az újdonságokat feltételezve azt, hogy a tényekkel mindenki tisztában van.

1. Öcsi Macbook

Szép lett az új enklózsura.

2. Magic Mouse

Tetszik. Futurisztikus dizájn. Nyomkodnám, taperolnám, dugnám. Nagyon fontosnak érzek három dolgot ezzel a termékkel kapcsolatban. Az első, hogy nincs rajta gomb, ami koszolódik. Ez a klitorisz-jellegű pöcök volt a régi Mighty Mouse fő problémája. A második, hogy érzékeli a “pöckölést”, amit a Logitech VX sorozatban kaptunk eddig. Ott ugyanis szintén lehet erősebbet pöckölni a görgőn, ami átveszi az ujjunk sebességét és annyit scrollozik, amennyi momentumot adtunk neki. Nos, az új Apple egér is tudja ezt. Roppant kényelmes és fontos funkcionalitás. A harmadik dolog pedig az, hogy felismeri a két ujjas “lapozást”, ami ténylegesen ennek felel meg. El nem tudom mondani, mennyire jól fog ez jönni a PDF és weblap olvasás közben. Jelenleg tekergetünk, mint a vöcsök.

3. 16:9-es iMac

Sosem érdekelt volna az iMac, de most eltöprengtem valamin: ezeket a csodálatos monitorral SZEMBŐL-BASZOTT, kettő istentől való gépeket meg lehet hajtani úgy, hogy külső monitorként látszódjanak a laptopon (27-esen a displayport kapcsolat esetén). Oké-oké, ez még nem elég erős érv a nagy összegű vásárlás mellett, így gyorsan kanyarítanunk kell egy másikat is: bootcamppel egy gaming PC kerekedik belőle, amivel végre lehet itthon kvékezni, meg steam-elni, amit már nagyon régóta hiányolok. Előbb-utóbb megjön a StarCraft 2, tök mindegy, meddig halogatják még Blizzardék, de hihetetlen jó lesz (bocsánat: lenne) ilyen konzolon tolni. (Ez utóbbi játék egyébként Mac natív.)

4. Mac mini

Apró speed-bump csupán, node. Megjelent belőle az ezer dolláros modell, ami magában foglalja a Mac OS X Snow Leopard Server változatát is, nincs benne DVD olvasó, viszont kettő lemez. Eleinte nem értettem, erre mi szükség van, de nagyon is érthető. Ehhez mondjuk el kell fogadnunk azt, hogy a szoftverért tőlünk nyugatabbra igenis szokás fizetni. Az SL Server 500 dollár, a hardver paritásban levő mini 800, azaz 1300 dollár. Itt viszont egy kb 250 ezer forintos itthoni árért (US 1000 dollár) kapunk egy kisebb irodát vígan kiszolgáló mini (!) szerver dobozt, amivel aztán elég sok mindent el tudunk intézni: address book, mail server, wiki server és ez csak a jéghegy csúcsa. Nem azért mondom, de igazán szaktudás sem kell hozzá, nem kell linuxon faszakodni, rendszergazdát megfizetni, szambázni, meg ilyesmi. Tökéletes megoldás lehet nagyon sok kisebb cég számára, tetszik a koncepció.

54 Responses to “Apple termékek, ősz”

  1. Gravatar Icon 0 adrianszpi

    mágikus egér és mini szerver rendel :-)

  2. Gravatar Icon 1 angelday

    mini szerver “for the realz”? Valóban jó a koncept, nem csak nekem tetszetős?

  3. Gravatar Icon 2 psc

    a mini szerver jo koncept.
    az osx server nayon jo dolgo, next-next-finish modon felallithato vele egy komplett irodai halozat, ldap, kerberos authentikacioval (csak ezt a kettot ket hetig heggesztettem freebsd-n, mire minden klappolt), adressbook serverrel, ichat serverel, mindennel.
    azt azert nem szabad elfelejteni, hogy az igazi serverek mellé nem ér fel, amik ugy kezdodnek, hogy battery backupos RAID vezerlo, dupla tap, ECC memoria, hot-swap SAS/SATA lemezek, etc.etc.
    de a legtobb kis irodaban a szervernek kikialtott takolt dzsnkapc-n futtatott ubuntu linuxot levalthatja. (amennyiben mac gépeket használnak. :) )

  4. Gravatar Icon 3 GK

    Otthoni NAS-nak is kiválónak tartom az új Minit. Fel van véve a listára.

  5. Gravatar Icon 4 krys
  6. Gravatar Icon 5 TcT

    Ezen a ponton én is elgondolkoztam, hogy MBP vagy inkább iMac lenne-e az ideális választás a közeljövőben. Nagyon megnehezítik a dolgom :)

  7. Gravatar Icon 6 pappito

    Az egérrel szkeptikus vagyok, de megérne egy nézést, taperolást, mert nagyon rá vagyok állva a taccspadra, lehet, hogy ez az egér leszedne róla. Meg kell tudni, hogy gyakorlatban milyen.

    a kis macmini server szerintem fasza ötlet (1400NZD, halló) és a sok dedikált szerver funkció mellett rá lehet akasztani a tévére és médiacenterkedni vele. Legalábbis, ha ilyet lehet, akkor én ráfordulok, sok kényelmetlenségtől megszabadítana. Igazából a snóleó szerver rész kevéssé izgi nekem otthonra, de fene tudja mi lenne, ha ott ketyegne a szoba sarkában az egy terájával…

  8. Gravatar Icon 7 Sasi

    Öcsimacbook visszatért a G3 clamshellhez vagy csak nekem van pont olyan utóérzetem? A következő update-nél még a kis domborúság is belekerül majd és a fogantyú :)

    Mighty egy kalap szar, nekem a görgő mellett a gombok nyomogatása is felmondta, majd megadtam neki a végső lökést az örökkévalóság felé. Én nem vágyom az új egérre.

    Fura, hogy minden elkezdett sarkosodni, korrekt élek, stb., de a fehér macbook mégis gömbölyded lett, biztos ettől a hajlítástól lesz stabil az egybe fröccsöntött felső házrész. (Unibodynak nevezni továbbra is erős.)

  9. Gravatar Icon 8 wyctim

    Egy Mac Mini szerver beszerzésén én is erősen gondolkozok. Így konkrétan majdnem három terméket vált ki, AirPort Extreme, Time Capsule és az Apple TV (és lássuk a kis méret mögött lapuló otthoni, csendes szervert kontenttel megtöltve!).

  10. Gravatar Icon 9 pappito

    wyctim, a kulcsszó a CSENDES

    bármilyen szép is, én nem akarom bámulni és főleg hallani. némán dolgozzon a sarokból, a tévére akasztva.

  11. Gravatar Icon 10 k0zi

    ” Előbb-utóbb megjön a StarCraft 2, tök mindegy, meddig halogatják még Blizzardék, de hihetetlen jó lesz (bocsánat: lenne) ilyen konzolon tolni. (Ez utóbbi játék egyébként Mac natív.)”

    Azért SC2-höz kéne HW is nem? iMac-ben lesz hozzá olyan vga ami ilyen felbontásban elhordja az SC2-t mondjuk közepes grafikán :)

    Szóval tapasztalatból mondom, hogy egy HD4800-ashoz kell hűtés, még egy asztali PC-ben is, ahol azért rendesen van helye a hőleadásnak. 4850-es alapjáraton gyári hűtéssel tuning nélkül 80°C körül van (cserébe nincs olyan játék jelenleg, amelyik zavarba hozná :)

  12. Gravatar Icon 11 neozed

    Én sem tudom eldönteni, hogy az új macbook, vagy a 21.5-ös imac legyen a kiválasztott.

  13. Gravatar Icon 12 IIsti

    Ha jól láttam, akkor az öcsimacbookhoz áttervezték a magsafe csatlakozót.

  14. Gravatar Icon 13 Reb

    Ezt a mini szerver koncepciót 2.5ös vinyókkal én sose fogom megérteni. :)

    Viszont ezzel a nagy junibadisítással eljutottunk arra a pontra, hogy már erre is lesz vagy 30-40 e ft pluszköltség ha valaki tengerentúli modellt szeretne magyarítani. :S
    iDontLikeit kategóriás innováció ez
    meg hát a firewire is szépen el lett felejtve róla…

    iMac apdét nagyon meglepő, hogy még a (h)árakat tekintve is mintha jobban járna az ember és sokkal tágasabb kijelzőt kap. Bár az ár téma ha minden igaz elmondható fehérmakkról is.

  15. Gravatar Icon 14 Adi

    Reb: nem baj, ha nem érted, ez a termék elsősorban az amerikai piacra készült, ahol az emberek nem olyan OKOSAK, mint te, ellenben van pénzük rá és kevés az idejük.

  16. Gravatar Icon 15 tillmannr

    A magic mouse-zal lehet vajon linket új tab-on megnyitni, billentyűzet nélkül?

  17. Gravatar Icon 16 jdg

    Jó ötlet a magic mouse de én egyelőre egy koncepciónak érzem. Az alap feladatok (kattintás, scroll) valószínűleg használhatóak, de ezekről a két ujjas dolgokról nem tudom elképzelni hogy kényelmes lenne. És hiányzik róla 2-4 oldalsó gomb. Kár, pedig az ötlet nagyon fasza és gyönyörű a design, de asszem marad a logitech :(

  18. Gravatar Icon 17 eFi

    tillmannr: jobb click, Open Link in New Tab?

  19. Gravatar Icon 18 Freddy

    Ez a mac mini server mar nagyon kezen fekvo volt: http://images.appleinsider.com/macminifarm-081023.jpg

  20. Gravatar Icon 19 tillmannr

    eFi: igen, de a görgő lenyomása az egereken azért nekem kényelmesebb, ugyan így a tabok bezárásra.
    (Esetleg egy három ujjas klikk a későbbiekben.)

  21. Gravatar Icon 20 Bereczki Zoltán

    Ez a középsőgomb-kérdés engem is érdekelne. Nekem igaziból egy benyomható görgős egygombos egér lenne tökéletes (a cad-3d programokban az ember a görgővel kicsinyít-nagyít, a görgő lenyomásával pan-el). Kíváncsi vagyok, hogy megy ez az új egérrel.

  22. Gravatar Icon 21 klarky

    Az hogy van, hogy Handrás itt adta a bankot, hogy ez sem lesz, meg az sem lesz, aztán estére az xms honlapja csak úgy parádézott az új cuccokkal. 8-))

    Becsapott minket, ugyi? 8-)

  23. Gravatar Icon 22 Baggio

    Azert itthon keves olyan kis(!!) iroda van amelyikben tobzodnak a mac-ek. Nem mondom, hogy nem letezik, mert tudok magam is egyrol, ahol csak ez van meg egy G5 server. Viszont ott pl. pont nem mukodik a next-next es minden rendben van dolog. (ADSL natolas pl.) Azt meg ne mondja nekem senki, hogy 250e forintert dzsunkapc-t lehet osszerakni.

  24. Gravatar Icon 23 ton

    Az új MacBook nagyon szép lett, ügyesen nyúltak hozzá.
    Az ilyen high-tech egerekkel kicsit szkeptikus vagyok, de majd hátha ez lesz a tuti.
    Azért a Mini Server kis cégeknek kis hazánkban koncepcióval vigyáznék. Nem tudom mennyire lehet üzemeltetési szakembert beszerezni, és az ilyen termékeknél arra meg már csak akkor gondolnak amikor valami baj van..

  25. Gravatar Icon 24 Adi

    Baggio: nem is a magyar piacra szánták.

  26. Gravatar Icon 25 draven

    AD, azt akarod mondani, hogy te jelenleg az MBP-vel nem Steamelsz vagy Quakezel? :) Na de miért nem? Előbbihez egy Crossover tökéletesen elég, Q-ból meg ott a natív.

    Tudom, hogy arra céloztál, hogy majd lehet kb. BÁRMIVEL játszani egy bika gépen, de a komolyabb szükségleteket (meg amiket említettél azokat főleg) lehet kezelni jelen helyzetben is, és elég csak egy sima 24-es monitorrra pl. kikötni.

  27. Gravatar Icon 26 Péter

    Nálam az egér instant get ;) Gyönyörű…

  28. Gravatar Icon 27 tyler durden

    Kicsit azt nem értem, volt az a londoni show. Ahol kb. a semmiről beszéltek. Szerintem a videókamerás ipodnak és társainak elég lett volna a webes bemutató. Akkor nevetséges volt a rengeteg minden nagyon very nice, really easy és amazing. A mostani dolgokból kellett volna show! Kicsit dicsekedtek volna a most kijött pénzügyi jelentésekkel, hány trilliárd csilliárd dodót kaszáltak, pár morzsa hogy alakulnak az EU keleti felének oldalai stb. Aztán macbook, imac, mini bemutatása, és végül a one more thing: Jobs bácsi kiveszi a tapizós egeret a zsebéből, mindenki happy és kitör a világbéke. Táliboknak kaláért cserébe magic mouse-t és Jobs-Obama együtt mennek a mennybe. :)

    ps: i’m a pc, de ha most kéne gépet vennem, a 21,5″-os imac lenne a nyerő

  29. Gravatar Icon 28 sjuknoah

    Azert azt nem igazan ertem, hogy Handrasnal ki vesz 24-es imacet 612ezerert, amikor mellette balra ott a 27-es uj imac i5-tel 531ezerert. :D

    Valahogy azt gyanitom, hogy ez a nagy szkeptikus tagadas Handras reszerol is csak az uzlet miatt volt. Na nem mindtha megvetnem erte, szerintem egesz zsenialis kis manover, bar gyorsan megbukott. :)

  30. Gravatar Icon 29 Zila

    OS X Server simán kiszolgál Windows-os, vagy akár vegyes hálózatokat is (NFS, SMB, AFP), nem kell ehhez full mac-es iroda. Gyakorlatilag tényleg kiválthatja a kis cégeknél az ubuntut.
    Mondjuk, hogy nem kell hozzá rendszergazda, az netto faszság. Ezt a Microsoft is megpróbálta elhitetni az emberekkel, nekik sincs igazuk. Nem azért kell rendszergazda, mert ő ért az eszközhöz. Azért kell, mert ő tisztában a fogalmakkal, ezért nem csak kattintgat fogalom nélkül, hanem tudja és érti mit miért csinál, mellesleg az eszközhöz is ért…

    Szerintem az egér simán érzékeli ha két újjal egyszerre kattintasz és azt ügyesen veheti akár középső kattintásnak és így új tabon nyílhat a link egér meg contextmenü nélkül.

  31. Gravatar Icon 30 angelday

    Zila, igazad van, kell hozzá ember.

  32. Gravatar Icon 31 Reb

    Adi: én is téged :)

  33. Gravatar Icon 32 Barát Csaba

    röviden és tömören

    1. Öcsi Macbook
    szép, kellemes

    2. Magic Mouse
    a fogásban és használhatóságban kételkedem

    3. 16:9-es iMac
    16:9 jó dolog, jól néz ki, nagyon jól, 24”-ban jó lenne

    4. Mac mini
    nagyszerű, nagyon szerethető, apámnak anyámnak biztosan ilyet vennék

    az os dvd-jén nagyon bírom azt a havasi leopárdot vagy mit

  34. Gravatar Icon 33 k0zi

    “havasi leopárdot vagy mit”
    Hívd csak hópárducnak :)

  35. Gravatar Icon 34 Barát Csaba

    ezek a ragadozó fajták valahogy nagyon egyformák, még a cicánk is szinte pont így néz ki szemből, csak tízszer kisebb :)

  36. Gravatar Icon 35 enteomitiok

    Barát Csaba teged ki kerdezett?

  37. Gravatar Icon 36 angelday

    Jajj, ne már, engem se kérdezett senki, azt mégis blogolok fogalom nélkül.

  38. Gravatar Icon 37 marchello

    macmini/macmini server jó lenne, ha lenne rajta HDMI.
    nem akarok konvertereket közbedugni.

  39. Gravatar Icon 38 eN

    (bocs Jozsi) erdekel valakit egy bontatlan csomagolasu, garancias 16gb-os ipod touch?

  40. Gravatar Icon 39 angelday

    Engem kösz, nem.

  41. Gravatar Icon 40 sjuknoah

    marchello: MDP-HDMI adapter belefaj egy-ket ezer forintba, de nincs minosegvesztes, szvsz siman megeri. najo, mondjuk nincs hozza hang, ami kicsit aljas, dehat nem celhardver.

  42. Gravatar Icon 41 Barát Csaba

    @enteomitiok mivel téged zavart, ezért többet fogok mostantól ide írni

  43. Gravatar Icon 42 peszer

    link új tabra: command+left click. annyira nem kellemetlen.

  44. Gravatar Icon 43 BASF

    ezaz csabesz, tegyél rá! még több izgalmas, érdekfeszítő és informatív hozzászólást szeretné(n)k látni tőled, alapvető helyesírási hibákkal! tudod, ahogy szoktad.

  45. Gravatar Icon 44 Barát Csaba

    amíg kizárólag névtelen, hazug, utolsó senkik szólnak be, addig gyakorlatilag egyértelmű, hogy jó úton járok

  46. Gravatar Icon 45 angelday

    Ha kérhetem, ne itt.

  47. Gravatar Icon 46 GazVezir

    Ez a Magic Mouse nagyon meggyőző szerkezet, azonban az ára kicsit abszurd a maga 20 ezer forintjával. A legutóbbi egeremet is egy nagy dobozból vettem ki, enyhén megsárgulva, de csupán 150 Ft-ot fizettem érte :-) .

  48. Gravatar Icon 47 Handras

    “Azert azt nem igazan ertem, hogy Handrasnal ki vesz 24-es imacet 612ezerert, amikor mellette balra ott a 27-es uj imac i5-tel 531ezerert.”

    Hat ez azert van, mert az Apple csokkentette az arakat, a regi gepekre meg nem kaptunk akcios arakat egyelore. Torolni meg nem akartuk a regi gepeket, egyreszt mert az Apcomnak van egy csomo es tuti lesz rajuk akcio, masreszt ha toroljuk, akkor ujra vissza kell rakni az meg sok melo. Kulonben meg vicces igy egymas mellett a regi es az uj gep plusz arak :)

  49. Gravatar Icon 48 tamas

    a ket vinyos macmini az miota visz el egy kisebb irodat? racsatlakoznak negyen-oten parhuzamosan, aztan be is szarik a csudas filesharing (:

  50. Gravatar Icon 49 draven

    Persze persze, jó a cmd+click, meg jo a jobbklikk-menüből-new-tab-kiválaszt. De sajnos az a helyzet, hogy a middle button mindkettőt üti. Az a megoldás a legoptimálisabb a magamfajta energiaminimumra törekedő élőlénynek. Ha magic mouse ezt nem tudja normálisan lekezelni (három ujj? :) , akkor elmehet a vérbe a maga gyönyörűségével együtt.

    Igen, vannak emberek, akiknél ilyeneken dől el egy eszköz sorsa :)

  51. Gravatar Icon 50 psc

    GazVezír:

    “A legutóbbi egeremet is egy nagy dobozból vettem ki, enyhén megsárgulva, de csupán 150 Ft-ot fizettem érte”

    Nyílván nem te vagy a célcsoport.
    Az én véleményem az, hogy használt, megsárgult, gané egeret használni igyéntelenség, legalább akkora, mint használt, “megsárgult” alsónadrágot vásárolni…

    Amúgy egy jó egér (logitechből a jobbak pl, etc.) simán 20k fölött vannak.

  52. Gravatar Icon 51 Balazs

    Kinek mi a jo eger. Nekem pl az a4tech NB szeriaja, mert nem kell bele elem, megis drotnelkuli :) Es 10k alatt van.

  53. Gravatar Icon 52 GazVezir

    psc: Egyetemre tökéletes. Az én véleményem azonban az, hogy egyáltalán nem igénytelenség. Számomra nonszensz egyébként a hasonlatod, nem leszart, lehugyozott egerem van, csupán megsárgult. Mi miatt lehet ez? Gondolom külföldön használták, irodában, évekkel ezelőtt, dohányfüsttel körbelehelve. Gondolom akkor használt kocsit sem veszel egyébként :-) .

    Jó egerek 20k felett vannak? Mit jelent a jó egér egyébként? Volt a kezemben már méregdrága gamer egér, de egyáltalán nem ájultam el tőle, hiszen semmiben nem nyújtott többet használhatóság, illetve kényelem terén sem a három-négyezer forintos egereknél. Öregapáink még a 10km-re fekvő másik faluba is gyalog vagy kerékpárral mentek, de ma már snassz akár a szomszéd utcáig elmenni nem autóval, mert jaj, megfájdul a derekam és még sorolhatnám. Ezt mondom azért, mert legtöbbször a kényelem jelenik meg indokként a drágább egerek mellett. Azt meg ne mondja nekem senki, hogy mindenki grafikus, mérnök és a Word-hoz meg a Firefox-hoz rendkívüli érzékenységű egerek lennének szükségesek. Az átlagfelhasználónak bőven megtenné a három-négyezer forintos default egér.

  54. Gravatar Icon 53 Sipőc Péter

    Apple termékeket mostmár ingyen is be lehet szerezni. Hogyha érdekel valakit, itt van információ róla, hogyan:

    iphone-for-me.co.cc