Szívlapát a pakliban

Szeptemberben indítottuk el közös értékesítési szövetségünket, a Paklit. Ennek keretében sorstársaimmal együtt léptünk fel a hirdetési piacon, és én már le is utaztam az Internet Hungary-re, hogy komoly üzletemberekkel tárgyaljak a témában.

És tárgyaltam is, mindenkivel, akivel elterveztem! Kicsit nehéz volt az utolsó tárgyalást lefolytatnom Papp Lacival a Gmédiától, mert az már a diszkóban történt a Heineken sörcsap mellett, és minden két perc után megjelent Szántó Gábor (sithlords / ex-szánalmas.hu), belenézett az arcomba egy lógó cigivel a szájában két centiről, és mondott valami teljesen irrelevánsat. Én viszont tudtam, hogy az online média világa kihívások elé állítja az egyszerű bloggert.

Más fronton is történtek előrelépések pakliban: a mai naptól hivatalosan is négy tagra bővültünk. Negyedik blog a Szívlapát, a Kreatív kommunikációs szaklap blogja. Együttműködésünk keretén belül még nyomtatott hirdetésünk is lesz a Kreatívban, ami így néz ki:

Egyszóval én örömmel dolgozom pakliban, és kíváncsian várom, merre fejlődik ez a kezdeményezés. Mindenképpen érdekes kirándulás, itt már nem egyedül harcolunk, hanem együtt vagyunk, együtt kell kérdéseket eldönteni, sokkal komplexebb és tartalmasabb, mint csak ülni itthon és … ja, de én most is csak itthon ülök.

20 Responses to “Szívlapát a pakliban”

  1. Gravatar Icon 0 ifa

    Miért volt a Paklira szükség? Úgy emlékszem, hogy egymagad is el tudtad adni a felületet.

  2. Gravatar Icon 1 D@y X

    Én nagyon érdekesnek tartom a kezdeményezést. Ilyen újítások kellenek a mai magyar online médiába.Nem tudom, hogy egyéni ötlet volt vagy láttátok valahol de nagyon érdekes.Remélem sikeres lesz.

  3. Gravatar Icon 2 KJ

    Jól látom hogy amióta a Pakli van azóta kevesebb a reklán a plastikon, amíg csak egyedül voltál mindig volt fent vmi hirdetés

  4. Gravatar Icon 3 angelday

    Ez így van, de a pakliért mindent!

  5. Gravatar Icon 4 KJ

    de elvileg továbbra is hirdethetnek úgy hogy csak nálad, nem kell az összes site-on. Szóval nem értem hogy a pakli miatt miért álltak le a régi hirdetőid?

  6. Gravatar Icon 5 angelday

    Nem hirdetem saját magamat kampányszerűen, ahogy korábban, a Pakli meg még nem indult be igazán.

  7. Gravatar Icon 6 KJ

    Egyébként meg nem értem hogy miért pont a reklám fikázó oldalak vannak a pakliban, nem biztos hogy szívesen hirdetnék olyan oldalon ahol mindig geciznek a reklámokkal

  8. Gravatar Icon 7 Realty master

    Részesedésért biztos segítene az index Sales team :D

  9. Gravatar Icon 8 AronGergo

    Két IT (közeli) blog és két marketing közeli blog. Eltérő célcsoportok, nem? A hirdetők számára is. Miért jobb mind a négyen hirdetni?

  10. Gravatar Icon 9 alternaiv

    Szerintem ezt a hirdetést ne tegyétek bele a Kreatívba. Nagyon gyenge eresztés, komolyan. Semmi koncepció nem érződik ki belőle, csak annyi, hogy legyen vicces. Hát nem az. Tessék még kicsit ötletelni, biztos tudtok jobbat!

  11. Gravatar Icon 10 Károj bácsi

    A szakállas szereplő a képen a Bede, ugye? :D

  12. Gravatar Icon 11 angelday

    Nem a Bede.

    A bannert illetően én sem ilyet készítettem volna, de ez már kollektív döntéshozás eredménye. Nem feltétlenül rossz az sem.

  13. Gravatar Icon 12 gergoke

    én sem ilyet készítettem volna

    Akkor ez innentől kezdve megalkuvás, nem?

  14. Gravatar Icon 13 CharlieBrown

    nehogy sok bába között elvesszen a gyerek!

    nekem jobban bejött az egy ember-egy bolg-egy megjelenési felület, lehetett tudni (sejteni) a reklámozó célcsoportot.
    most leginkább egy nagy katyvaszra hajaz, amiért te személy szerint beáldoztad a folyamatosan kiadott reklámfelületet, ergo vagy bejön, vagy nem. 50-50.

    mondjuk a kukacoskodás részét félretéve nem igazán értem azt sem, ilyenkor ki az, aki magán viseli a kevésbé szép részét a dolognak (ergo ki az, aki apeh felé bevall, számláz a hirdető felé, stb…stb…).

    lássuk be van árnyoldala is a sötét oldalnak, Luke :D Sivatagi ninja módjára: “Az erő veletek, velem meg a kulacs” :D :D :D

  15. Gravatar Icon 14 rakenroll

    “…tisztább, szárazabb” ??? Én aszittem azafasza ha nedvesebb.

  16. Gravatar Icon 15 Dr. Szöszi

    A “…tisztább, szárazabb” szoveg nagyon gaz. Amikor a bereserikas reklam futott, akkor sem volt csucs, de szamomra annyira azonosult a meggargyult, zsigerbol mindent utalo linuxosokkal, hogy ha ranezek, a hanyinger fog el.

  17. Gravatar Icon 16 zamar

    nem jó ez így

  18. Gravatar Icon 17 buvosszomszed

    Nem gond az, hogy Jozsi professzionalisabb szintre probalja emelni a plastik reklamhelyenek ertekesiteset. Eldontotte hogy a Donkihote filing helyett a kozossegi osszefogast reszesiti elonyben. Na bumm. Nyilvan emiatt nem valtozik az olvasotabor. (Remeljuk nem esik a hirdetesek szinvonala sem , hogy immar nem csak Jozsi szava dont :)
    A kreativos tisztabb, sza’razabb szoveg tenyleg gaz.

  19. Gravatar Icon 18 Rol

    ha már ilyen web8.0-ás az egész, miért nem dobtok fel egy szavazást a kreatívos megjelenés kapcsán?

    végülis azok szavaznának (-index) akiknek a hirdetőitek el akarnak adni. nemde? :)

  20. Gravatar Icon 19 gab

    OFF

    Józsi, erről a cikkről te jutottál eszembe:

    http://www.theonion.com/content/news/half_of_26_year_olds_memories

    Half Of 26-Year-Old’s Memories Nintendo-Related

    “BROOKLYN, NY—Nearly 50 percent of 26-year-old paralegal Philip Jenkins’ encoded long-term memories involve button combinations, game-playing experiences, and spatial-cognitive maps of various levels and worlds from Nintendo’s line of video-game consoles, a team of neuroscientists reported Tuesday. (…)”

    folytatás a linken