Magic Mouse inda höuse!

Az XMS-be voltam feliratkozva az egérre, tegnap érkeztek meg a példányok, viszont egy bombariadó miatt csak ma tudtam átvenni. A csomagolás nagyon jól sikerült, iPod nano-féle, stabil vastag műanyagból. A boltban le is videóztam sebtiben:

A mai napig nincs 10.6.2 software update, így nekünk kell az Apple oldaláról letölteni a drivert hozzá. Ez sajnos még az egérhez adott telepítési útmutatóból sem derül ki (abból az derül ki, hogy 10.6.2-re kell update-elni), így nem tudom, hogy aki most nem olvas Plastikot, hogyan jön erre rá, de tényleg (nekem fds súgott). Ha fenn van a rebootot igénylő frissítés, akkor nincs egyéb dolgunk, mint elindítani a Sysprefs – Mouse részt, majd bekapcsolni a gyárilag elemmel szállított egeret, ott történik meg a párosítás, aztán csak a sebességet kell beállítanunk a magunk igényei szerint.

Benyomásaim az első óra után itthoni környezetben:

- a méret nekem jó, eFi nyavalygott miatta, azt vélelmezem, hogy nagy böszme egérhez van szokva, de ez tényleg szubjektív kérdés
- ha kicsit mozgatja az ember, nagyon finoman mozog, ezt abszolút szokni kell, nálam maximum trackinggel megy, ennek ellenére finom műveleteknél 1cm-es sugarú körön belüli az egér által megtett út (ez inkább negatívum, bár Photoshopban egeres rajzoláshoz egészen remek dolog tud lenni!)
- a scrollozás egészen kitűnő, jobbra-balra-fel-le irányokban hatalmas előrelépés nekem, hiszen a VX Nanóval nem lehetett horizontálisan, csak nagyon kényelmetlenül mozogni
- a momentumos screenzoom is isteni (én szeretek pixeleket nézni és ott nagyon kapóra jön), egy mozdulattal máris a pixelekig jutottunk
- úgy tűnik, hogy a momentumos scroll mintha alkalmazástól is függne, nálam az iChat és Safari tudja, a Tweetie viszont nem hülyeség, mert VMware Fusion 3 2003-as Excelben is megy, tehát driver szintű
- félek a felületi zsírosodási faktortól — ez hónapok után derül majd ki, csúszós műanyag a teteje
- a formához nagyon könnyedén hozzá lehet szokni, a szélei sem problémásak, viszont most még nagyon “pókszerűen” fogom, nincs elegancia és természetesség benne

Elsőre minden okénak tűnik. A mozgatási dolgok (2. pont) szokatlanok nekem, kíváncsi leszek hosszabb távon rá, mert azt jelenti ugyanis, hogy nagyot kell rajta “rántani”, hogy megtegye a távot a képernyőn, én ennél finomabb mozgáshoz vagyok szokva, viszont azzal meg kis hangyányi méreteket utazik. A momentumos scrollozás hatalmas előrelépés, nekem “görgőre” nem volt valójában soha szükségem, a harmadik gomb dettó. A form faktor és scroll miatt ma azt mondom, megérte a 20 ezret.

49 hozzászólás

Adrián

Jozsi,

legyszives neha frissitsd az “ajanlos” posztjaidat a negativumokkal, mert lehet, hogy csak en hallgatok rad a vasarlasnal, de igen bosszanto amikor megveszek egy altalad ajanlott termeket es utanna a jovoben elkezded irni (pontosabban csak elhinted) a hianyossagait.

Fnord

A duplaujjas előre-hátra navigációt mennyire találod kényelmesnek/kényelmetlennek? A Logitechemen hamar rákaptam a jobbra-balra dönthető görgőre, és szerintem már nehezen lennék meg nélküle.

Resi

A két újjas előre-hátra navigáció esetében, szokni kell a dolgot :) Nekem a back kicsit kényelmetlen, mert közben fogni kell az egeret is és kicsit természetellenes irányba mozgatom az ujjaimat, de a forward tuti. Kár, hogy az utóbbit böngészés során szinte soha nem használjuk, míg a back-et állandóan :)

Szubjektív véleményem, hogy nem mindenkinek fog bejönni az új egér, de óriási dobás Apple-től. Próbálgassátok a boltokban mielött megveszitek.

És még egy dolog: Angelday oldalán állok. Mindenki saját felelősségére és döntései alapján vásárolgasson a spórolt pénzéből. Az is a Te döntésed, ha Józsi postja alapján vásárolosz!

kryss777

Engem pont ez zavart, hogy nincs “természetesség” benne.

poTomek

Egy ovális átlátszó műanyag tokon mi nézhet ki “elékpesztően jól”? Vagy eddig még nem volt ilyen, ez is Apple újítás csak nekem nem tűnt fel?

klarky

Vesszek meg, a második francia bekezdést vagy 5x elolvastam, mire megértettem…

Ennyire fáradt lennék?

eFi

Ma voltam én is taperolni az XMS-ben és utána valóban nyavalyogtam.
Az egér szerintem is gyönyörű és szinte minden porcikájávál együtt tudnék élni, azonban a mérete sajnos meggátol.
Az én böszme kezem a Logitech G5, MX Revolution méretű dögöket szereti, azon érzi jól magát. Ezekhez képest a Magic Mouse sajnos tényleg kicsi. A 2 ujjas vízszintes ujjmozgás szerintem nagyon gyorsan elfárasztja az ízületeket és már jön is az RSI.

Egy biztos: egeret ha csak lehet, ki kell próbálni vásárlás előtt – főleg, amikor ekkora pénzt költ el rá az ember.
Nekem nem vált be, de valószínűleg ez tényleg csak tenyérméret kérdése. Majd meglátjuk, mit mondanak a grafikusok.

sevenofnine

MX Revolution

És igen, nekem is ez a kényelmes mert nagy a kezem

will

Tényleg egy EGERET teszteltél, József? Mi jön legközelebb? USB elosztó? akksitöltő? grafitceruza???? :)

SPS

akkor ma plázajárat volt, \me is arra járt, Józsi jöttél is szembe a parkoló felé, csak mi IRL nem ismerjük egymást :) gondolkodtam is egy keveset, leszek-e blogbejegyzés (net vs IRL ismeretségek első blikkre, amúgy érdekes téma), ha gyorsan bemutatkozom ;)
de aztán nem

sailman

Én is ma kaptam meg az egeret, sokkal jobb mint amire számítottam. Momentumos scroll szuper, dupla ujjas előre-hátra is használható, de nem úgy mint az Apple videón. Eleve kicsit máshogy kell fogni az egeret: “felemelt kézzel”, hogy kényelmesen scrollozni tudj, így 2-ujheggyel lehet backet nyomni.

Vakondgyar

@angelday: videók amiket készítek baromi jók. Van rá lehetőség, hogy a vimeo és flickr mellett podcast formában is megtekinthetőek legyenek? Amit kiválóan lehet kezelni iTunes+iPhoneal.

Ez nem kiritika, inkább rajongói kérés/kérdés!

4Si

Van egy Wireless Mighty Mouse-om és egy Logitech G5-öm is. Számomra a G5 meríti ki a tökéletes egér fogalmát, anno még CS-hez vettem, de PS-ben is szuperált. 2000 DPI, súlyozható, tele van gombbal, gombbal állítható a DPI is, 5 értéket tud memorizálni, viszont nincs hozzá OSX-et támogató szoftver. Amikor USA-ban jártam vettem egy Wireless Mighty Mouse-t is, mert 69 dollárt még a hülyének is megért (akkor épp 150 Ft volt a dollár). Nézegettem a Magic Mouse-t, de nekem valahogy nem jön be. Kezdjük azzal, hogy a lapát kezem az olyan nagy egerekhez van szokva, mint a G5, így már a Mighty Mouse is kicsi volt nekem, hát még akkor a Magic. Túl lapos, kellemetlen pozícióban kell tartanom a kezem és ez órákon keresztül, azért elég megterhelő tud lenni. Vacilálok, basszus, hogy eladjam-e a Mighty-t és vegyek-e egy Magicet, mert tényleg piszkosul jól néz ki. Valaki győzzön meg!

Számomra is kérdéses, hogy mennyire fog zsírosodni a felület és ez mennyiben fogja befolyásolni a kezelhetőséget.

4Si

Ja és nem beszélve arról, hogy erről az egérről már “hiányzik” a gomb az oldaláról, ami számomra nagyon fontos lenne. Így akkor nincs Expose egérről…

chromeshelter

igen én is most újítok G5-öt mx 510-518 kombó után. esélytelen, hogy mostanában a G5-nél jobb / precízebb egér jöjön ki, az meg főleg biztos, hogy nem ez a babaszappan lesz az. laptop mellé talán, de itthoni géphez esélytelen választás lenne nálam.

D@y X

Ez az új egér nagyon jó.XMS-ben próbálgattam nagyon bejövős laptop mellé nekem ideális.A horizontális mozgatás nem igazán számít,mert nem használom.A két ujjas navigációt viszont nagyon szokni kell, még szerencse, hogy nincs nagy vaskos kezem.Viszont egy desktop géphez Logitech G500-at használok, annál jobb nincs számomra.

draven

AD, Adrián nagyon jól mondja, vásárlós / termékajánlós posztoknál szerintem is jót tehet egy replay 1-2 hónap elteltével. Az általád felsoroltakból engem az első és az utolsó előtti (méret és zsírosodás) foglalkoztat, na meg a jó öreg középső gomb.

4Si: G5-höz Steermouse-t próbáltad? Mx518-at csak azzal tudtam osx alatt meghajtani, de azzal hibatlanul.

a.

momentum: lendulet

mindketto benan hangzik (bar a “momentumos gorgetes” extrabena), ezt tessek magyaritani

amugy meg http://www.microsoft.com/hardware/mouseandkeyboard/ProductDetails.aspx?pid=001 es baratai az _egerek_, az apple max un. “dizajnosat” tud gyartani, ergonomikusat, kenyelmeset nem.

ez a sima szappantarto nem tamasztja akezed, a csuklod, semmid, ha 2 oranal tobbet egereszel egyfolytaban (en neha 10-12-t is!), akkor delben mar veheted elo a jegeszacskot a csukodnak

ifa

Fél 12 körül én is egeret fogtam az XMS-ben. TrackPad-ről váltottam át, igazság szerint van egy Nanom, de azt ritkán használtam. A Magic Mouse-t csak a fanatikusság miatt vettem meg, de lehet, hogy rászokok, elsőre elég bejövős.

Zila

Jelenleg Microsoft drótos egeret használok, jelentem ez sem támasztja a csuklómat (szerintem egyik egér sem támaszthatja, mert akkor hogyan mozgatnád?). A csuklóm az egérpadon vagy az asztalon pihen (az támasztja), az egeret a hüvelyk és a gyűrűs ujjam fogja, tenyeremhez csak azért ér hozzá mert púpos a háta, semmiféle támaszt nem ad.

zsírosodás: tisztogatni kell, ahogy eddig is tettétek a régi egeretekkel (én legalábbis rendszeresen pucolom a billentyűzetet és az egeret…)

Adi

“A mai napig nincs 10.6.2 software update, így nekünk kell az Apple oldaláról letölteni a drivert hozzá. Ez sajnos még az egérhez adott telepítési útmutatóból sem derül ki (abból az derül ki, hogy 10.6.2-re kell update-elni), így nem tudom, hogy aki most nem olvas Plastikot, hogyan jön erre rá, de tényleg (nekem fds súgott).”

Ízlelgessétek ezt a mondatot! Ez már ott van, mint amikor Windowshoz drivert keresgél az ember.

draven

Zila: szerintem itt inkább arról van szó, hogy hogyan áll a csuklód, nem pedig, hogy alá van-e támasztva, gyakorlatilag a púp nagysága, ami egyes embereknél kérdéses (hozzáteszem nálam is, mert szeretem a logitech mx féle púpos cuccokat)

Ami meg a zsírosodást illeti: világos, hogy takarítani kell, és én is úgy gondolom, hogy kell minél gyakrabban. De nagyon nem mindegy, hogy az a termék jellegzetessége-e, hogy _sokkal_ rendszeresebben kell ezt megtenned, mint a többi esetében. Ha volt már fekete autód, szerintem tudod miről beszélek :)

tyler durden

No offense, de muszáj: ha nem kérem az elképesztő dobozkát, akkor 15-ért vihetem?

Komolyra fordítva: súlyra milyen, van benne anyag?
Biztos jól letesztelték, nem hiszem hogy megfájdulna az ember keze tőle, mondjuk ujjazni tudni kell! :D
Viszont ránézésre tényleg lehetne dagadtabb, az apple szerint az a régi kerek egerük is jó volt. (nézegetni biztos, használni nem)
Na mindegy, igazából azt akartam mondani, hogy 1-2 hét múlva amikor elszáll az újdonság varázsa, írj még egy posztot! Addigra eldől, hogy tényleg kényelmes vagy csak megszoktad mert muszáj.

gphilip

hát már nagyon várom, h kezembe foghassam…

Elképesztő, hogy Barcelonában EGYÁLTALÁN nincs még egyik Apple boltban sem. Egy közeli KISVÁROSBA (Terrassa) kellett elküldenem a barátnőmet, hogy elhozzon egy darabot – egyébként oda is ma délben érkeztek.

Ajándékba lesz egyébként, azé’ sürgeőus :)
Remélem a google maps probléma hamar orvosolódik…

SPS

kipróbáltam ma
kicsi
jók a funkciók, mondjuk a képszerkesztéshez hosszabban kellene taperolni, hogy kiderüljön a +/-
de akkor is kicsi, pedig nincs nagy kezem

PGabor

Tegnap délután óta használom, egyetlen hiba vele, hogy az apple srácok elfelejtették kipróbálni zárt oldalú Mac Pro val. Az alu lemez ugyanis annyira leárnyékolja hogy laggol mint a képregény. De ha szeretjuk szelloztetni a hazat akkor semmi gond. Az eger szuper, logitech g9 szintu laser szenzor van benne. Mindenre jo csak gamereknek nem ajanlom.

raszi

defaults write -g com.apple.mouse.scaling -1.0

ez megoldja a gyorsitasi problemat, ellenben olyan mertekben erzekeny lesz az eger, amit ujfent szokni kell.